Selena Gomez: Az volt a tervem, hogy 35 évesen örökbe fogadok egy gyereket

A TIME-nak adott interjút Selena Gomez, aki egy ideje már együtt van zenei producer párjával, Benny Blancóval. Ezzel kapcsolatban azt mondja az énekesnõ, ha nem találkoztak volna Blancóval, egészen máshogy alakult volna az élete. Öt évig voltam egyedül, és nagyon megszoktam. Sokan félnek az egyedülléttõl, és valószínûleg két évig én is kínoztam magam fejben az egyedülléttõl, aztán valahogy elfogadtam. Lett egy tervem: hogy 35 évesen örökbe fogadok, ha addig nem találkozok senkivel. Gomez kiemelte, hogy Blancóval való találkozása mindent felülírt, és eleinte mindössze barátok voltak, úgy fordul...
2024-05-30 20:07:34

Szemtanúk szerint elérték Rafah központját az izraeli tankok

Az IDF anélkül, hogy kommentálta volna az értesüléseket, mindössze annyit közölt, hogy erõi továbbra is Rafah térségében tevékenykednek.
2024-05-28 14:12:31

Szemtanúk szerint elérték Rafah központját az izraeli tankok

Az IDF anélkül, hogy kommentálta volna az értesüléseket, mindössze annyit közölt, hogy erõi továbbra is Rafah térségében tevékenykednek.
2024-05-28 14:12:10

Tragikus buszbaleset történt Törökországban

Súlyos buszbaleset történt Törökországban, az elsõ információk szerint az esetnek 10 halottja és 39 sebesültje van - írja a Reuters.
2024-05-26 22:06:47

Kertészkedéssel, varrogatással telnek Szabó Erika napjai friss anyukaként. A színésznõnek tavaly októberben született meg az elsõ gyermeke, de a pici Nolen mellett is jut ideje a hobbijaira.
2024-05-26 19:06:45

Kertészkedéssel, varrogatással telnek Szabó Erika napjai friss anyukaként. A színésznõnek tavaly októberben született meg az elsõ gyermeke, de a pici Nolen mellett is jut ideje a hobbijaira.
2024-05-26 19:06:17

Kertészkedéssel, varrogatással telnek Szabó Erika napjai friss anyukaként. A színésznõnek tavaly októberben született meg az elsõ gyermeke, de a pici Nolen mellett is jut ideje a hobbijaira.
2024-05-26 19:06:01

Visszavonul az Európa-bajnok olasz focilegenda

A 37 éves védõ 121-szer lépett pályára a válogatottban.
2024-05-26 11:09:03

Schobert Norbi: Én még voltam egy évet sorkatona

2024-05-26 09:06:49

A barátság ûrhajója

Még a bolgárok is megelõztek bennünket. Valamit tenni kellett, hogy mi, magyarok se maradjunk le a világûr felfedezésérõl. Így történt, hogy a szovjet elvtársak megígérték nekünk, hogy egy honfitársunkat is felviszik, felrepítik a csillagok közé. Földhözragadt emberként mindezt álomszerûen élte meg a magyar, csakhogy Farkas Bertalan és Magyari Béla egyszer csak megkezdte a felkészülést. Õk ketten két évig készültek a nagy útra.
2024-05-26 09:06:08

2024-05-26 09:05:58

Miklósa Erika nem fogja egy Magyar Péter miatt az egész pályáját lenullázni, mint Rost Andrea

Családjáról, világkarrierjérõl, a neki ártani próbáló emberekrõl és politikáról is páratlan õszinteséggel beszél a világhírû operaénekesnõ.
2024-05-24 22:08:23

Politika miatt feszültek egymásnak az operadívák: Miklósa Erika és Rost Andrea háborúja évek óta tart

Két világklasszis operaénekesnõ, a több évtizedes karrierjük során szinte mindent elértek, Liszt Ferenc- és Kossuth-díj, a Halhatatlanok Társulatának tagsága, további állami kitüntetések, budapesti díszpolgárság, nem is beszélve a csodás szerepekrõl és a közönség szeretetérõl. Miklósa Erika és Rost Andrea akár barátnõk is lehetnének, a két klasszis azonban hosszú évek óta rivalizál egymással.
2024-05-24 20:06:22

2024-05-24 20:05:57

2024-05-24 20:05:45

Hat évig bujkált egy toplistás bûnözõ

Hat évig bujkált egy toplistás körözött férfi. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendõr-fõkapitányság közleménye szerint egy zsanai tanyán csaptak le a kiskõrösi rendõrök a 2018 óta keresett férfire. A férfit azért körözte a Budapest Környéki Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja, mert nem kezdte meg jogerõs büntetésének a letöltését. The post Hat évig bujkált egy toplistás bûnözõ first appeared on 24.hu.
2024-05-24 16:08:32

Rost Andrea válaszolt Miklósa Erikának: Az kiabál, akinek a háza ég

Miklósa korábban azt mondta róla, hogy összeomlott a mûvészeti reputációja, miután fellépett Magyar Péter tüntetésein.
2024-05-24 15:10:49

Az Európa-bajnokság után visszavonul a válogatottságtól a franciák világbajnoka

Klubbéli pályafutásában is új szakasz következik.
2024-05-24 15:07:06

Miklósa Erika és Batta András: Kilõttek bennünket a lakásból 56-ban

Az ismert zenetörténész háromévesen kalandnak élte meg az óvóhelyen töltött idõt, Miklósa Erika pedig olimpiai aranyról álmodozott kislányként.
2021-05-30 18:06:30

The Voice, döntõ

A The Voice finalistája, Szakács Erika mentora bevallása szerint is meglehetõsen érzelmes lány: a Miklósa Erikával énekelt duettje után teljesen elöntötték az érzelmek, a nézõk számára csak ezután derült ki, hogy Erikának nem ez volt az elsõ sírása a héten.
2023-11-18 23:06:19

2023-11-18 23:06:11

Megmutatta sosem látott kislányát Miklósa Erika - fotó

Miklósa Erika közös képet osztott meg örökbe fogadott kislányával, Bibivel, amihez megható szöveget írt.
2024-05-05 21:05:54

Megmutatta sosem látott kislányát Miklósa Erika - fotó

Miklósa Erika közös képet osztott meg örökbe fogadott kislányával, Bibivel, amihez megható szöveget írt.
2024-05-05 21:05:50

Szent István-rend után parkolópálya az RTL miatt

Az MTVA nem ?díjazta?, hogy a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnõ, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Miklósa Erika is a Voice zsûritagja lett. A világhírû operaénekesnõnek több saját mûsora is volt (Partitúra, A magyar zene története). Õ volt a Virtuózok tehetségkutatójának zsûrielnöke, szerepelt a Csináljuk a fesztivált!-ban, számos mûsor vendége volt, eddig. Az állami média ugyanis mot megvált tõle, írta a Blikk egy bennfentes informátorra hivatkozva. Miklósa Erika csak annyit mondott, az MTVA hivatott megindokolni a döntését, õ abban bízik, a jövõben fog még a köztévé ?fantaszt...
2023-06-13 07:13:30

Összeállt Manuel és Miklósa Erika csapata: Õk már biztosan ott lesznek a The Voice élõ showjában

Nehéz pillanatok és döntések árán Manuel és Miklósa Erika összeállította csapatát. A tegnapi adásban kiderült, hogy ki az a hat versenyzõ, akik már biztosan ott lesznek az RTL tehetségkutatójának élõ showiban.
2023-10-22 10:05:48

2023-10-22 10:05:58

Jubileumi koncertre készül a Bojtorján

Dresch Mihály, Bogdán Zsolt és Miklósa Erika is fellép Viszákon.
2022-07-05 21:07:16

Miklósa Erika szívszorító vallomása: ?Két korsó sör mellett zokogtam, hogy belõlem soha nem lesz anyuka?

Miklósa Erika sokat küzdött azért, hogy gyermeke lehessen. Az énekesnõ most felidézte, milyen volt, amikor úgy érezte, minden veszve. Arra is kitért, végül hogyan sikerült örökbe fogadni a kislányukat.
2023-03-22 22:05:45

2023-03-22 22:06:52

Rost Andrea: Nem akarok ebbõl cicaharcot

Az Index elérte az opera-énekesnõt, reagált Miklósa Erika szavaira.
2024-05-24 11:14:01

Miklósa Erika megmutatta ritkán látott férjét:

Miklósa Erika, Kossuth-díjas operaénekes-nõ ezekben a hetekben a The Voice coachaként dolgozik, de ahhoz, hogy minden erejével jelen tudjon lenni a magánéletben is, stabilitásra van szüksége. Szerencsére ehhez a férje tökéletes segítséget nyújt.
2023-11-02 08:05:56

2023-11-02 08:05:46

Herceg Erika ráébredt, nem akar többé színpadon állni: "Befejezem az éneklést, magyar nyelvû lemezem sem lesz"

Herceg Erika nagyon megkedvelte Budapestet az utóbbi idõben, így szeretne a fõvárosban maradni. A jövõbeli céljaival kapcsolatban megosztotta, hogy már nem izgatja õt az éneklés és a színpadon állás, ezért visszavonul, hogy olyan amatõr tehetségeknek segítsen elérni az álmaikat, mint a mentoráltjainak az X-Faktorban.
2022-10-25 16:05:50

2022-10-25 16:05:58

Miklósa Erika Andor Éva Kontextus címû mûsorának volt a vendége, ahol többek között beszélt az Operaház igazgatói pozíciójáról, de Rost Andrea is szóba került.
2024-05-24 09:06:47

Miklósa Erika Andor Éva Kontextus címû mûsorának volt a vendége, ahol többek között beszélt az Operaház igazgatói pozíciójáról, de Rost Andrea is szóba került.
2024-05-24 09:06:21

Miklósa Erika Andor Éva Kontextus címû mûsorának volt a vendége, ahol többek között beszélt az Operaház igazgatói pozíciójáról, de Rost Andrea is szóba került.
2024-05-24 09:05:58

Miklósa Erikáék egy második gyermeket szeretnének örökbe fogadni

Az örökbefogadás csodájáról mesélt meghatódva Miklósa Erika.
2021-05-24 15:06:22

Meglepõ bejelentést tett Miklósa Erika

Erre senki sem számított.
2024-04-02 12:09:57

Idén sem marad el a természet operaháza, a Tisza-tavi fesztivál

Aki idén természetközeli kulturális szórakozásra vágyik, annak a Tisza-tavi Fesztiválon a helye. A három napos komolyzenei rendezvénysorozat alatt biciklizés és rafting bemutató mellett élvezhetjük a fellépõk különleges hangját. A színpadon lesz többek között Miklósa Erika, Rácz Rita, Szappanos Tibor, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar és a 100 Tagú Cigányzenekar is.
2021-07-02 11:05:46

Kadarkai Endre Szavakon túl címû mûsorában járt Miklósa Erika, aki a The Voice címû mûsorban coachként szerepel manapság. Kadarkainak arról mesélt az énekesnõ, hogy férjével való megismerkedésükkor azonnal felvetõdött az örökbefogadás gondolata. Lányuk, Bíborka már nyolc éve a családjuk tagja. Így emlékezett vissza Miklósa arra, mikor a lány hozzájuk került:
2023-11-13 15:07:19

Szakács Erika lett a The Voice gyõztese

Szombat éjjel véget ért a The Voice idei évada: a harmadik helyezett Manuel versenyzõje, Kovács Harmat lett, a fináléba pedig Miklósa Erika mentoráltjai, Kovács Aliz és Szakács Erika jutottak be. A nézõk szavazatai alapján végül utóbbi lett a mûsor gyõztese. Fel se fogom! Mármint, nem tudom, hogy most sírjak vagy nevessek
2023-11-19 08:08:46

Az Irie Maffia énekese és Miklósa Erika is fellép Ferenc pápa miséje elõtt

Kétórás kulturális mûsor elõzi meg Ferenc pápa miséjét szeptember 12-én a Hõsök terén ? közölte a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) sajtóosztálya hétfõn az MTI-vel. A NEK-et lezáró, fél 12-kor kezdõdõ mise elõtt fellép az erre az alkalomra 82 énekkarból szervezõdött, 2100 tagú énekkar Sapszon Ferenc Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas karnagy vezetésével. A zenei fellépõk között lesz Sena Dagadu és Tóth Gabi énekesek, valamint a Jazzation acappella együttes. A felvezetõ mûsorban elhangzik Kubik Anna és Pindroch Csaba Jászai Mari-díjas színmûvészek tanúságtétele. Az eseményen részt vesz t...
2021-08-10 07:06:04

Zoltán Erika a házasságáról: Éveken át betegesen féltékeny voltam

Palik Lászlóék YouTube-mûsorában járt Zoltán Erika. Az énekesnõ a házasságáról is komoly mélységekbe menõen nyilatkozott, elmondva, éveken át sokáig féltékenykedett férje miatt. Éveken keresztül az egyik nagy problémánk a kapcsolatunkban az volt, hogy betegesen féltékeny voltam. Annyira boldog voltam, hogy megtaláltam õt magamnak, és hogy mi mennyire szeretjük egymást, de közben ott piszkált a kisördög. Mindenkiben konkurenciát láttam. Voltak nõk, akikben bíztam, de nagyon sok nõben nem. Az motoszkált a fejemben, hogy azért próbálnak most ráröppenni, hogy bebizonyítsák, hogy el tudják tõlem ve...
2023-05-22 20:09:59

The Voice: Miklósa Erika elárulta, melyik coachtársa áll hozzá lélekben a legközelebb

Szerdán kiderült, hogy Miklósa Erika, Trokán Nóra, Curtis és Manuel lesznek a The Voice zsûritagjai. Miklósa Erika opera-énekesnõ azt mondta, nagyon meglepõdött, mikor felkérték coachnak, mert eddig csak klasszikus zenei tehetségkutatóban volt zsûri. A többiekrõl is elmondta a véleményét, és elárulta, kihez áll a legközelebb közülük. A többi coachtársam fantasztikus, meglepõ a színes felhozatal. Különbözõek vagyunk, hiszen Manuel egy fiatal, dinamikus, elég érdekes stílust képviselõ zenész, Nóri egy vagány, szintén lendületes fiatal színésznõ, Curtis meg? annak dacára, hogy elõször azt gondolt...
2023-05-03 12:09:06

Miklósa Erika még a pályamódosításon is elgondolkodott, miután megszakadt a közel tíz éve tartó együttmûködése az MTVA-val, amiért az RTL-hez távozott. Ezidáig nem szerette volna kommentálni a történteket, ám Kadarkai Endre mûsorában most elmondta, hogyan élte meg a változást.
2023-11-13 18:06:27

2023-11-13 18:06:09

The Voice: Galla Miklósnak nagyon megörültek a coachok, de nem juttatták tovább

A The Voice szombati részében ? ami egyben az utolsó válogatónap is volt ? a coachok elé állt Galla Miklós. A humorista korábban elárulta: azért jelentkezett a tehetségkutató mûsorba, mert szeretne ?úgy és annyit koncertezni, mint a mai menõ sztárok?. Mint mondta, ereje teljében van, és nem tudja, miért nem hívják õt sehova. Elõadómûvész vagyok, humorista, színész, egy óbégató bájgúnár, és persze énekes. A nevettetés a kedvencem. A taps is nagyon jó, de a nevetés az, amit nem lehet manipulálni, ösztönösen jön. Feltör, mint egy gejzír ? mondta el bemutatkozásában. Hozzátette: szeret szerepelni,...
2023-10-08 09:09:28

A házassága múlt azon, hogy kinek drukkol.
2024-05-04 07:07:49

A házassága múlt azon, hogy kinek drukkol.
2024-05-04 07:06:37

Tehetségeket keresnek az idei Virtuózok V4+ versenyre

Ez már a nyolcadik évad lesz.
2022-01-19 22:11:45

Miklósa Erika: Nem fogunk tudni létezni, ha nem vagyunk védettek - videó

A világhírû operaénekesnõ a védõoltások fontosságáról.
2021-04-23 15:06:30

Jubileumi koncerttel ünnepli Miklósa Erika 30 éves pályafutását az Opera

Március 27-én lesz a gálakoncert.
2021-03-23 17:06:35

Szombaton kinyit a Magyar Zene Háza a Városligetben

Múzeum, elõadótér és koncerthelyszín is lesz egyben.
2022-01-22 10:10:09

Szombaton kinyit a Magyar Zene Háza a Városligetben

Múzeum, elõadótér és koncerthelyszín is lesz egyben.
2022-01-22 10:10:11

Szombaton kinyit a Magyar Zene Háza a Városligetben

Múzeum, elõadótér és koncerthelyszín is lesz egyben.
2022-01-22 10:11:48

Szombaton kinyit a Magyar Zene Háza a Városligetben

Múzeum, elõadótér és koncerthelyszín is lesz egyben.
2022-01-22 10:11:52

Szombaton kinyit a Magyar Zene Háza a Városligetben

Múzeum, elõadótér és koncerthelyszín is lesz egyben.
2022-01-22 11:08:55

Szombaton kinyit a Magyar Zene Háza a Városligetben

Múzeum, elõadótér és koncerthelyszín is lesz egyben.
2022-01-22 11:08:57

Szombaton kinyit a Magyar Zene Háza a Városligetben

Múzeum, elõadótér és koncerthelyszín is lesz egyben.
2022-01-22 11:11:06

Szombaton kinyit a Magyar Zene Háza a Városligetben

Múzeum, elõadótér és koncerthelyszín is lesz egyben.
2022-01-22 11:11:10

The Voice: összeállt Trokán Nóra és Curtis élõ show-s csapata

A The Voice vasárnap esti adásában Trokán Nóra, majd Curtis elõ show-s csapata is összeállt. A színésznõ eddigi versenyzõi közül Fóris Szonja, Kalocsa Lilla és Galambos Péter jutottak tovább.   A bejegyzés megtekintése az Instagramon   The Voice Magyarország (@thevoice.magyarorszag) által megosztott bejegyzés Curtis Cinzia Consónak, Bakti Ádámnak és Virág Timóteusnak adott újabb esélyt a tehetségkutatóban.   A bejegyzés megtekintése az Instagramon   The Voice Magyarország (@thevoice.magyarorszag) által megosztott bejegyzés El...
2023-10-23 08:10:52

undefined
2024-04-03 05:06:03

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   multiapro   •   apro hirdetesek   •   www   •   ors   •   slash   •   dubaj   •   wmn   •   marka   •   elmar wepper   •   fold napja 2024   •   pain hustlers   •   talpra magyarok   •   ingyenhirdetes   •   tatar gyorgy   •   f1 mexico   •   marina city   •   stat   •   diosgyor   •   pepper x   •   natcon   •   akgggarmi   •   superapro   •   al ain   •   haarp   •   mobile   •   netapro   •   omegle   •   aaa   •   reacher   •   bableves   •   dior   •   invincible   •   danka   •   komarom   •   firmcenter   •   botswana   •   kek pelikan   •   fdvjgwy   •   oraallitas   •   tornanadaska   •   vsquare   •   aprilis 4   •   ingatlan   •   travis kelce   •   budapest   •   eiffel   •   térkép   •   spinoza haz   •   francia salata   •   energiaital  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   mi tortent miklosa erika visszavonul 35 evig annyit voltam szinpadon hogy en mar nem erre vagyom 2   •   meleg ebed helyett hidegcsomagot kapnak budavari iskolasok a kinai elnok latogatasa miatt 2   •   videon ahogy gyalogosok koze hajt egy auto szentpetervaron   •   22bn   •   korhazba rohant sztankovics edzoje nelkul jatszik a fradi a zte ellen 2   •   budapesten rejtozkodott a gyilkos akit portugaliaban koroztek igy huzta meg magat nalunk   •   elete vegeig fegyhazban marad a taxist halalra keselo ferfi   •   parvo   •   rovidnadragot is vehet penteken   •   nagy bejelentest tett az otp bank ez minden ugyfelet varatlanul ert   •   folenyesen nyert az atalanta es a napoli botlott a lazio   •   az aston martin a kozutakra szabaditja az idei f1 es biztonsagi autojat 2   •   csinosindex2phpoptio   •   beuvegezzuk   •   orban viktor beperelt feltucat szerkesztoseget a klubradiotol az indexig 2   •   schobert norbi a harom gyerekem neveleseben alig vettem reszt   •   azerbajdzsanban es pakisztanban is kinai vakcinakkal oltjak az embereket   •   parketta csiszolas budapest httpsparkettacsiszol asorg 11   •   ×£×·¡zletilehet×·s×g   •   december 1 a befejezetlen nagy romania unnepe   •   185indexphpoptionadm   •   meghosszabbitottak a korlatozo intezkedeseket szloveniaban   •   elkeszult vv merci elso rapszama a kommentelok szerint a ragogumit is alulmulta   •   fucsovics bravuros gyozelemmel negyeddontos bukarestben   •   cmért1111111111111"u   •   kisebb nagyobb komuves burkolo javitasok 82   •   a jarvanyugyi korlatozasok ellen tuntettek pragaban   •   Bácsalmás   •   becsuktam a szemem es ot lattam magam elott 12 eves lanyt zaklatott egy pakisztani ferfi hajduszoboszlon video   •   halalosbalesetetokoz ottahorvatvedelmimin iszterfelmentettek   •   ez a legrosszabb poen amit valaha hallott az mar csak hab a tortan hogy egy robot talalta ki video   •   a survivor gyoztese iliasz is ringbe szall az alommeloban video 2   •   gyalogosokat segito torvenyt hoztak nemetorszagban   •   ex cdc director warns against giving up on safety measures   •   rgka   •   dekopírfûrész   •   ozonlenek ki a milliomosok kinabol erdekes szamok erkeztek   •   italdiszkont   •   trump jogosak a netanjahuval szembeni kritikak az oktober 7 i tamadasokkal kapcsolatban   •   kutfuras kutjavitas kutakna telepites vizora akna kuttisztitas kutak fennmaradasi engedelyenek intezese 12   •   58 millio forintert kelt egy kamera aminek objektivjet petzval jozsef alkotta   •   rare photos show the early years of nasas space shuttle era   •   totalis haboru meghan markle es az udvar kozott 2   •   olcso autoberles budapest httpsautoberlesbudap est1com 12   •   miert nem erdemes elhanyagolni a teli gumicseret 3   •   Fiorentina   •   oriasi csatat hozott a soproni euroliga buborek masodik meccse   •   ak17171717171797ccse mete   •   ujabb meglepetessel keszul a tv2 a zsakbamacska nezoi szamara   •   kulonlegesandyvajnae reklyetarvereztetelv ajnatimea