Videón, ahogy arra riad egy férfi a Nyugatinál, hogy pont kifosztja egy nő

Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a 37 éves román nőt, aki kifosztott egy padon alvó férfit a Nyugati téren. A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a nő két és fél héttel ezelőtt figyelt fel a padon alvó ukrán férfire. Odaült mellé, és a nyakába akasztott táskájából kivette a sértett mobilját, majd tovább kutakodott a táskában. Erre a férfi már felébredt, és kérdőre vonta a nőt, aki megpróbált lelépni a helyszínről, e az áldozata visszatartotta. Ezt észlelték a közelben tartózkodó rendőrjárőrök, akik elkapták a nőt, a telefont pedig visszaadták a gazdájának. A gyorsíto...
2024-05-09 11:06:59

A Cseppkő Gyermekotthonból egy nevelő rendszeresen hazavitt két kislányt, velük fürdött, aludt, és szájon csókolta őket

A férfi priusz nélkül távozhatott az otthonból, most bárhol dolgozhat. Az intézmény igazgatóját pedig fideszes javaslatra később kitüntették.
2024-05-09 10:19:23

Sosem lesz vége? Két kislánnyal fürdött és aludt a Cseppkő Gyermekotthon nevelője, később mégis kitüntették

A Cseppkő Gyermekotthon nevelőjének intim viselkedését több kolléga is régóta ismerte, de a rendőrség lezárta az ügyet, a dolgozó pedig közös megegyezéssel távozott az intézményből. Az igazgató később még elismerést is kapott, ám a múltban bekövetkezett tragédiák miatti vizsgálatok súlyos hiányosságokra mutattak rá.
2024-05-09 10:14:28

2024-05-09 10:13:53

2024-05-09 10:11:56

Zebránál csapódott egymásnak két kocsi Szombathelyen, egy gyalogos az utolsó pillanatban ugrott félre

A furgon vezetője a piroson mehetett át.
2024-05-09 09:09:55

A Cseppkő Gyermekotthonból egy nevelő rendszeresen hazavitt két kislányt, velük fürdött, aludt és szájon csókolta őket

A férfi priusz nélkül távozhatott az otthonból, most bárhol dolgozhat. Az intézmény igazgatóját pedig fideszes javaslatra később kitüntették.
2024-05-09 08:10:18

2024-05-09 08:10:06

Zebránál csapódott egymásnak két kocsi Szombathelyen, egy gyalogos utolsó pillanatban ugrott félre

A furgon vezetője a piroson mehetett át.
2024-05-09 07:10:17

Zebránál csapódott egymásnak két kocsi Szombathelyen, egy gyalogos utolsó pillanatban ugrott félre

A furgon vezetője a piroson mehetett át.
2024-05-09 07:09:57

Meztelenül ment ki a tengerpartra a Hollywoodot meghódító magyar modell - fotó

Rengeteg merész kép készült már Pillmann Líviáról.
2024-05-04 19:07:44

Végignézték a szomszédai, hogyan szexel a gyönyörű színésznő - fotók

Meztelenül ment a nyilvános medencébe is.
2024-05-04 17:08:26

Teljesen meztelenül fotózták a Next Top Model Hungary szereplőit - fotók, videó

Nézze meg a képeket.
2024-05-02 16:10:46

Anyaszült meztelenül léptek kifutóra a modellek a rendhagyó divatbemutatón: meghökkentő fotók (18+)

2022-ben rendezték meg a hollandiai Rotterdamban az Isis díjátadó gálát, ahol ezúttal nem a ruhákon, hanem a kiegészítőkön volt a hangsúly, ugyanis a modellek a kifutón meztelenül, csupán egy-egy kalapot, sálat vagy épp gyűrűt viselve vonultak végig.
2024-05-02 13:06:20

2024-05-02 13:05:58

Holttestet találtak Szombathelyen, áramütés végezhetett az áldozattal

Úgy tudni, hogy egy hajléktalan az áldozat, aki melegedőnek használta a trafóházat.
2024-05-01 21:09:17

Holttestet találtak Szombathelyen, áramütés végezhetett az áldozattal

Úgy tudni, hogy egy hajléktalan az áldozat, aki melegedőnek használta a trafóházat.
2024-05-01 21:07:15

Holttestet találtak Szombathelyen

Borzalmas baleset áldozata lehetett egy hajléktalan, aki csak melegedni szeretett volna.
2024-05-01 19:07:01

Holttestet találtak Szombathelyen

Borzalmas baleset áldozata lehetett egy hajléktalan, aki csak melegedni szeretett volna.
2024-05-01 19:06:37

262/1. Kerekesrakodó német munkahely Augsburg alatt

Kotrógép és kerekesrakodó, azaz ”Radladerfahrer” felvétel! Feltétel ”C” jogosítvány, szakmai tapasztalat kotrógép kezelés terén és A2 német tudás. A munkabér 2.800 - 2.900,-€ bruttó, a munkaidő havi 200 óra. A szállás költsége 250,-€/hónap. RÉSZLETEK: https://www.nemetmunka.hu/sofor-kamionos-nehezgepkezelo/2621-markolos-kerekesrakodo-augsburg JELENTKEZÉS: (telefonon csak munkanapokon 9:00-17:00-ig) -önéletrajz küldésével http://www.nemetmunka.hu/oneletrajz-keszito/ -telefonszámok: 06 1 920 3433 (HU) vagy 0049 8641 6949 000 (DE) -e-mailben: német nyelvű...
2020-06-23 11:30:09

Találkahely, búvóhely

Találkahely, búvóhely, randilakás az Örs vezér téren. Diszkrét, csendes, világos, kellemes lakás várja a titokban randizókat. Nagyon jó tömegközlekedés. A célnak tökéletesen megfelel.
2020-06-23 11:30:10

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:07

Sylverro molett divat Szombathely

Plus Size nagyméretű női ruhák 5XL molett divat Szombathely, molett ruhák fiataloknak, molett alkalmi ruha 2019. https://molettdivatszombathely.ewk.hu 5xl divat szombathely, saci divat szombathely, alkalmi ruha szombathely, molett ruhák fiataloknak, molett divat 2019, fiori molett divat
2020-06-23 22:01:11

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:01:12

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

Sylverro molett divat Szombathely

Plus Size nagyméretű női ruhák 5XL molett divat Szombathely, molett ruhák fiataloknak, molett alkalmi ruha 2019. https://molettdivatszombathely.ewk.hu 5xl divat szombathely, saci divat szombathely, alkalmi ruha szombathely, molett ruhák fiataloknak, molett divat 2019, fiori molett divat
2020-06-23 22:14:26

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:14:27

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:42

Sylverro molett divat Szombathely

Plus Size nagyméretű női ruhák 5XL molett divat Szombathely, molett ruhák fiataloknak, molett alkalmi ruha 2019. https://molettdivatszombathely.ewk.hu 5xl divat szombathely, saci divat szombathely, alkalmi ruha szombathely, molett ruhák fiataloknak, molett divat 2019, fiori molett divat
2020-06-23 22:14:44

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:14:45

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

Sylverro molett divat Szombathely

Plus Size nagyméretű női ruhák 5XL molett divat Szombathely, molett ruhák fiataloknak, molett alkalmi ruha 2019. https://molettdivatszombathely.ewk.hu 5xl divat szombathely, saci divat szombathely, alkalmi ruha szombathely, molett ruhák fiataloknak, molett divat 2019, fiori molett divat
2020-06-23 22:15:37

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:15:38

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

Találkahely, búvóhely

Találkahely, búvóhely, randilakás az Örs vezér téren. Diszkrét, csendes, világos, kellemes lakás várja a titokban randizókat. Nagyon jó tömegközlekedés. A célnak tökéletesen megfelel.
2020-06-23 22:16:20

Sylverro molett divat Szombathely

Plus Size nagyméretű női ruhák 5XL molett divat Szombathely, molett ruhák fiataloknak, molett alkalmi ruha 2019. https://molettdivatszombathely.ewk.hu 5xl divat szombathely, saci divat szombathely, alkalmi ruha szombathely, molett ruhák fiataloknak, molett divat 2019, fiori molett divat
2020-06-23 22:16:22

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:16:23

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

Találkahely, búvóhely

Találkahely, búvóhely, randilakás az Örs vezér téren. Diszkrét, csendes, világos, kellemes lakás várja a titokban randizókat. Nagyon jó tömegközlekedés. A célnak tökéletesen megfelel.
2020-06-23 22:16:56

Sylverro molett divat Szombathely

Plus Size nagyméretű női ruhák 5XL molett divat Szombathely, molett ruhák fiataloknak, molett alkalmi ruha 2019. https://molettdivatszombathely.ewk.hu 5xl divat szombathely, saci divat szombathely, alkalmi ruha szombathely, molett ruhák fiataloknak, molett divat 2019, fiori molett divat
2020-06-23 22:16:58

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:16:59

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:03

Sylverro molett divat Szombathely

Plus Size nagyméretű női ruhák 5XL molett divat Szombathely, molett ruhák fiataloknak, molett alkalmi ruha 2019. https://molettdivatszombathely.ewk.hu 5xl divat szombathely, saci divat szombathely, alkalmi ruha szombathely, molett ruhák fiataloknak, molett divat 2019, fiori molett divat
2020-06-23 22:18:06

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:48

Sylverro molett divat Szombathely

Plus Size nagyméretű női ruhák 5XL molett divat Szombathely, molett ruhák fiataloknak, molett alkalmi ruha 2019. https://molettdivatszombathely.ewk.hu 5xl divat szombathely, saci divat szombathely, alkalmi ruha szombathely, molett ruhák fiataloknak, molett divat 2019, fiori molett divat
2020-06-23 22:18:51

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:18:52

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   rozsa sandor   •   mag   •   németállás   •   f   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   sz   •   ingatlan   •   szótár   •   G   •   olcs   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   sorra bucsuznak a zenesztarsak a 29 evesen meghalt magyar enekestol   •   kordonok moge menekultek a kormanytagok a szajer ugy elol   •   hazassag elso latasra nelli oromeben megpuszilt egy masik ferfit mikozben janos harom hete kuzd egy puszijaert   •   kosa lajos kepviselo esete a rejtelyes csengeri orokosnovel   •   14 yr old boy hit killed while saving a life   •   ezert alakult ki a vizes pokol nemetorszagban   •   lopott kreta jelszavak szivaroghattak ki a darkwebre 2   •   mar kormanyhatarozat is van a 20 milliardos citadellarol   •   kilenc pontban szedte ossze magyar peter mire keri a gyulese resztvevoit   •   republicans test history in vote against pandemic relief   •   a vilag legbudosebb gyumolcset szamos varosbol kitiltottak 2   •   van egy orszag amit a hamarosan elnyel a viz 3   •   virtualis tesztelessel talaltak uj covid gyogyszert   •   reports aid workers killed in airstrike in gaza   •   begipszelt labbal bulizott victoria beckham majd ferje hatan tavozott   •   jakus ibolya a keresztapa ferfi   •   beleverjek a fejedbe kemenyen osszeszolalkozott egy taxis es egy biciklis budapesten video 2   •   rejtelyes meteoritok csapodnak a foldbe   •   g7 osszeer a kinai vakcina es lelegeztetogep vasarlas   •   ujjatlan   •   andras herceg megvillantja pucer feneket a netflix uj filmjeben kiakadtak a nezok video   •   a microsoft jol kiszurt a playstationt hasznalo jatekosokkal   •   kiegsztAND7076=7076E   •   minden idok legjobb hokisanak bombatestu lanya mar szexbalesetet is okozott kepek   •   lezarult budapest elso reszveteli koltsegvetesenek otletgyujto szakasza   •   egyetlen nezot hiv meg egy tavoli szigetre a goteborgi filmfesztival   •   eldolt kilep e a torok elvonalbol a fenerbahce   •   modellrepulovel csempesztek a cigit az ukran hatarnal   •   vascsovel feszitettek szet egy kutya szajat a rendorok csepregen   •   combon harapta tuzoltot tamadott meg egy medve szlovakiaban 2   •   megjelent a rendelet a nyugdijemelesrol 2   •   gyaszol a magyar sportvilag meghalt toth laszlo a nemzeti versenysport szovetseg egyik vezetoje   •   braziliaban is gyartjak mar az astrazeneca vakcinajat   •   16 milliot kap kecskemet fideszes polgarmestere masodallasaban szerinte ez nem osszeferhetetlen   •   megduplazodott a kapcsolati eroszak aldozatainak szama az elmult ot evben   •   ketmillio euros segelycsomagot kap az eu tol a foldrenges sujtotta nepal 2   •   x faktor reg elfeledett arcok es legismertebb alakok is feltunnek jonnek a show eddig titokban tartott sztorijai 2   •   oroszorszag leporolhatott egy szovjet felderito repulogepet most bevethetik ukrajna ellen 2   •   mi lett vele igy el most a megasztar dontose aki ugyan veszitett ruzsa magdival szemben de az alma teljesult jol fogtam fel hogy masodik lettem   •   foci utan tenisz vilagbajnoksagot is rendez szaud arabia   •   az elso meccs csak bemelegites volt hogy eszhez kapjunk frenna mcs lol interju   •   embercsempeszeket fogtak el a repteri rendorok   •   hatalmas leepitesek varhatoak a pottyosnel   •   ma hajnalban lebuktak a gyori eliteltek mikozben egy agyletra darabbal bontottak a bortonfalat   •   közérzetjavítássszáz   •   admins   •   trump bejelentkezett a budapesti konzervativ konferencian   •   nem szeretik a fogyasztok ha az egeszseges termekek kornyezetkarositok   •   tompa andrea es bodor adam is baumgarten emlekdijat kap   •   osztalekot fizethet a pensum group ugrik a reszveny