És akkor húsz év EU-tagság után Románia megelőzött minket a kanyarban

A vártnál jobban indította a magyar gazdaság 2024-et; közben az is kiderült, hogy a fizetésekben és a fogyasztásban is az EU leggyengébbjei közé kerültünk. Megnéztük, hogyan lehetne csökkenteni a benzinárat, és azt is kipróbáltuk, mennyi ideig lehet Mészáros Lőrinc nélkül élni. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
2024-05-05 07:09:21

2024-05-05 07:08:12

Elvitelre #65: Szívvel, Lőrinccel

Elvitelre - a podcast, amelyben az adott hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk. Csak indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! Ezen a héten megnéztük, lehet-e élni Mészáros Lőrinc nélkül és azt, hogyan született meg az első gyermek Magyarországon, akinek az édesanyja szívátültetett volt.
2024-05-05 06:07:13

2024-05-05 06:07:10

2024-05-05 06:07:00

Állítólag a magyar üzletemberek közül már csak Mészáros Lőrinc van versenyben a horvát gigacégért

A magyar érdeklődők közül már csak Mészáros Lőrinc maradt versenyben a horvát Fortenova-csoport, a nyugat-balkáni régió legnagyobb élelmiszer-termelő és kiskereskedelmi vállalatának felvásárlásáért - számolt be a 444.
2024-05-03 16:07:22

Vízaknákból lesz újabb 28 milliárdjuk Mészáros Lőrincéknek

Elnyertek több közbeszerzést, amit Lázár Jánosék írtak ki a tatabányai vízbányák aknáinak fejlesztésére. Százezrek vízellátását érinti a munka.
2024-05-03 13:12:18

2024-05-03 13:11:47

Orbán Viktor beperelt féltucat szerkesztőséget a Klubrádiótól az Indexig 

A miniszterelnök magánszemélyként Mészáros Lőrinc-közeli szerkesztőségek ellen is eljárást kezdeményezett.
2024-05-03 09:09:38

Orbán Viktor beperelt féltucat szerkesztőséget a Klubrádiótól az Indexig 

A miniszterelnök magánszemélyként Mészáros Lőrinc-közeli szerkesztőségek ellen is eljárást kezdeményezett.
2024-05-03 09:09:22

Orbán Viktor beperelt féltucat szerkesztőséget a Klubrádiótól az Indexig 

A miniszterelnök magánszemélyként Mészáros Lőrinc-közeli szerkesztőségek ellen is eljárást kezdeményezett.
2024-05-03 09:08:53

Közel 23 milliárdos állami munkát húzott be a Mészáros és Mészáros Zrt.

Az összegből vízaknát fejlesztenek Tatabányán.
2024-05-02 20:09:58

Közel 23 milliárd forintos közbeszerzést nyert el a Mészáros és Mészáros Zrt

Közel 23 milliárd forintos közbeszerzési eljárást nyert el az Opus Global leányvállalata, a Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. - derül ki a BÉT-en publikált közleményből.
2024-05-02 17:07:04

15-17 ezer milliárd adóforintba kerülhet, hogy a kormány kiszervezte az autópályák üzemeltetését Mészárosnak és Szíjjnak

A Szabad Európa kiperelte az autópálya-koncessziós szerződés mellékleteit, ezekben szerepeltek a még nagyobb számok.
2024-04-29 16:13:41

Non-Stop Autómentés, autószállítás. Tel: +36 20 9188 649.

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön minden gépjármű-kategóriában. !(0-24 óráig)! • Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc • Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: +36 20 9188 649.
2020-06-20 16:41:46

Non-Stop Autómentés, autószállítás. Tel:06 20 9188 649.

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön minden gépjármű-kategóriában. !(0-24 óráig)! • Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc • Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: 06 20 9188 649.

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön minden gépjármű-kategóriában. !(0-24 óráig)! Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: +36 20 9188 649.
2020-06-23 22:01:11

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön és külföldön. !(0-24 óráig)! Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: 06 20 9188 649.

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön és külföldön. !(0-24 óráig)! • Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc • Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: 06 20 9188 649.

Autómentés a nap 24 órájában az év minden napján belföldön minden gépjármű-kategóriában. !(0-24 óráig)! Autómentő kiállási ideje Budapesten: 30-40 perc Autómentő kiállási ideje vidékre/külföldre: Azonnali indulással, a lehető legrövidebb időn belül! http://www.024automentes.hu/ Üdv: Mészáros István Tel: 06 20 9188 649.

2020-06-23 22:14:26

2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:15:37

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   f   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   R   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   J   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   meszaros lorinc cege felfuggesztette a vasutepitest   •   meghato a down szindromas zak egyetlen alma hogy profi birkozova valjon   •   megkegyelmeztek az elitelt katalan fuggetlensegi vezetoknek 2   •   feljelentest tesz egy hamisitott foto miatt semjen zsolt   •   iran executions surge in bid to spread fear rights groups   •   the airplane cabin designs of the future   •   ilyen egy kiralyi szendvics ii erzsebet ezt kerte minden delutan video   •   a sberbank eladja a magyarorszagi leanybankjat   •   baratnoit vedte amikor agyonutotte egy 17 eves fiu kaposvaron a korhazban meghalt   •   ron arad mossad agents mount mission for missing airman   •   ezt erdemes tudni az ffp2 es maszkokrol   •   nadas gyorgy vallomasa az alkoholt egy eletre elfelejtettem video   •   ujabb orszagos tesztelest tartanak szlovakiaban 2   •   harom napig szunetelnek az oltasok magyarorszagon   •   how gloria calderon kellett is making room for latinx stories one show at a time   •   baranyi krisztina a fidesz es az ellenzek osszeborulasarol beszel a pinceszinhaz uj igazgatojanak ugyeben   •   pert inditottak trump ellen mert a vad szerint megsertett egy ku klux klan ellenes torvenyt 4   •   csepreghy nandor az allami beruhazaspolitika es az epitesugy olyan hardverek amik teljesen uj szoftvereket igenyelnek   •   britain still lacks a plan to hit its bold climate goals   •   lecsaptak az ellenorok a salgotarjani ruhauzletre   •   these were some of the highs and lows at the 2022 winter olympics   •   sarah ferguson padlora kerult ii erzsebet halala miatt szamomra o volt a leghihetetlenebb anyos egyben barat 2   •   libya dismisses foreign minister after meeting with israeli counterpart causes outcry   •   az edzovaltas utan is vert izzadt az eto az nb i ben   •   tizenot kepviselo maradt nema egesz evben az orszaggyulesben nehanyuk mar tobb mint egy evtizede nem szolalt fel 2   •   bemutatkozott a dac nal a valencia legendaja   •   biztonsagiegyuttmuko   •   orakig vigyazott az erdoben eltevedt gyerekekre a csalad kutyaja   •   a robotok meghoditjak az amerikai munkahelyeket   •   muszajbol ingaznak a tanarok a falusi iskolak kozott es igazan senki nem jar jol vele 2   •   az orosz reszvenypiac szep csendben a vilag elere ugrik   •   benzhou   •   alondonimagyaroknaki   •   kommentar korhaz a fagypont szelen 2   •   Paloma   •   leptek a demokratak impeachment indulhat trump ellen ha nem tavozik   •   vilagszerte kozel 330 ezer uj koronavirus fertozottet azonositottak   •   the cocaine collectors retrieving smuggled drugs in rotterdam   •   koncert kozben szakadt a teto az emberekre a tornado sujtotta varosban 2   •   mszp cserbenhagyta a kormany a keleti vakcinaval oltottakat   •   cokes latest flavor is here and its a weird one   •   israel appears to hint at possible role in iran nuclear site incident   •   johnny depp and jeff beck announce joint album   •   magyarpeteravargajud   •   kylie jenner lanyaval promozza a babatermekeit   •   tengervizzel   •   leclerc halalkodott verstappen gyozelemrol beszel   •   olajat nem talaltak de termalvizet igen uj furdo epul nogradban   •   szolnokiszexpartner   •   az egyesult allamok szerint ukrajnanak nincs koze a moszkvai terrortamadashoz