A 80 éves Mick Jagger újra apai örömökre vágyik: 8 gyermek után bővítené a családját

Sokan azt gondolhatnák, hogy 80 évesen, nyolc gyermek után Mick Jagger már nem akarja bővíteni a családját. Azonban a Rolling Stones énekesének párja, Melanie Hamrick szívesen vállalna még egy gyermeket vele. A világsztár pedig nem is vetette el ezt az ötletet, sőt kifejezetten lelkes a gondolattól.
2024-05-10 17:07:06

2024-05-10 17:06:30

Hat gyerek lett rosszul a nyílt utcán Mezőcsáton - a rendőrség nyomoz

Összesen hat, 10-13 év közötti gyerek lett rosszul tegnap, csütörtökön a nyílt utcán, Mezőcsáton.
2024-05-10 16:06:43

Hat gyerek lett rosszul a nyílt utcán Mezőcsáton - a rendőrség nyomoz

Összesen hat, 10-13 év közötti gyerek lett rosszul tegnap, csütörtökön a nyílt utcán, Mezőcsáton.
2024-05-10 16:06:20

Hat gyerek lett rosszul a nyílt utcán Mezőcsáton - a rendőrség nyomoz

Összesen hat, 10-13 év közötti gyerek lett rosszul tegnap, csütörtökön a nyílt utcán, Mezőcsáton.
2024-05-10 16:05:58

Rosszul lett és elájult hat 10 és 13 év közötti gyerek Mezőcsáton

Rosszul lett tegnap délután hat 10 és 13 év közötti fiú Mezőcsáton, a Hősök terén. Egy olvasónk elmondása szerint az úttesten fekve találtak rá a gyerekekre, akiket mentőhelikopterrel, és mentőkkel vitték kórházba. Az általános iskolás fiúk feltehetően valamilyen ismeretlen szert fogyasztottak, és az okozta a rosszullétüket. Varga Rudolf, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal való visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismer...
2024-05-10 15:07:40

Hat évre ítéltek egy férfit, aki szexuálisan zaklatta barátai kiskorú gyermekeit

A férfit az ítélet hallatán rosszul lett, mentővel vitték kórházba.
2024-05-09 20:07:42

Áthajtott a vonat egy nő lábán Poprádon, amputálni kellett a lábujjait

Súlyosan megsérült az a 66 éves szlovákiai nő, aki az érkező vonat elé esett a poprádi vasútállomáson. A Parameter beszámolója szerint a nő a Kassa felől érekző vonatot várta, de megbotlott és lehuzant a vágány és a peron közé. Nincsenek hírek arról, hogy rosszul lett vagy bármi hatása alatt lett volna, a szlovák lap szerint egyszerűen elbotlott. Az asszonynak eltört a válla és a csípője is, az érkező vonat pedig áthajtott a lábán. A súlyosan sérült nőt kórházba szállították, lábujjait amputálni kellett. The post Áthajtott a vonat egy nő lábán Poprádon, amputálni kellett a lábujjait first appe...
2024-05-09 15:07:50

Rosszul lett az ítélet hallatán a kiskorúakat zaklató férfi, mentők vitték kórházba

Hat év börtönre és hét év közügyektől eltiltásra ítélte a Budapest Környéki Törvényszék azt a férfit, aki szexuálisan zaklatta a felügyeletére bízott kiskorú gyermekeket. A vádlott rosszul lett az ítélethirdetés során, ezért a mentők kórházba vitték. A Budapest Környéki Törvényszék közleménye szerint férfi a nagymama révén a család barátja volt, és 2014-2015-ben többször vigyázott a két kiskorú sértettre. A kisebbiket többször fürdette, s eközben előfordult, hogy szexuálisan zaklatta. Cselekményét a kislány kérésére sem hagyta abba, emiatt a gyermek félelmében bezárkózott a konyhába. A férfi é...
2024-05-09 15:07:31

A királyi család egyik tagja sem volt kíváncsi Harry hercegre

Bár III. Károly is meghívást kapott a herceg által szervezett eseményre, nem ment el.
2024-05-09 12:11:16

Rosszul alakul a német ipari termelés is

2024-05-08 09:06:42

Egyéves lett Stohl András unokája, közösen ünnepelt az egész család - képek

Az első felesége is felbukkan a képeken.
2024-05-07 16:09:29

Először lett nyereséges a UBS azóta, hogy bekebelezte legnagyobb versenytársát

A becslések csaknem háromszorosát elérő nettó nyereséget könyvelt el az idei első negyedévben a svájci UBS. Ez volt az első negyedéves profitja azóta, hogy átvette a bukott rivális Credit Suisse-t.
2024-05-07 09:07:27

Túl van a méhtámadás okozta sokkon Pócza Albert, aki elvesztette lovait, s maga is kórházba került Iván község szélén. A Blikk is beszámolt a brutális rovartámadásról, több ezer méh esett neki a lovaknak, az értesített gazdák alig tudtak a közelükbe menni, a hétből három állatot nem tudtak megmenteni. Pócza Albertet is számos szúrás érte.
2024-05-06 17:08:28

2024-05-06 17:07:40

2024-05-06 17:07:11

Súlyos vádak és még súlyosabb diagnózisok: húzós éven van túl a királyi család III. Károly megkoronázása óta

Egy évvel ezelőtt, május 6-án koronázták királlyá és királynévá III. Károlyt és feleségét, Kamillát. A királyi család tagjai azóta egy nehéz, kihívásokkal teli éven vannak túl: lesújtó diagnózisok, családi drámák és botrányok tették a napjaikat feszültségteljessé.
2024-05-06 16:06:33

2024-05-06 16:06:17

Vlagyimir Putyin kivágta egy szarvas szívét, majd odaadta Silvio Berlusconinak

A meglepő ajándéktól a néhai olasz miniszterelnök rosszul lett.
2024-05-06 07:08:01

Felnőtt és gyermek fogszabályozás!

Fogszabályozás felnőtteknek és gyermekeknek, Fogszabályozás Centrum Budán. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-20 16:41:42

költöztetés

Cégünk több mint 15 éve foglalkozik Költöztetéssel, szállítással, megrendelőink nagy megelégedettségére! Tevékenységünk köré tartozik a Pianínó és Zongora szállítás is. Bízunk benne hogy minket választ. Kérem tekintse meg a költöztetés kalkulátorunkat, amivel ön előre ki tudja számítani a költöztetés árát! Nem csak Budapesten, hanem Vidéken is költöztetünk.A Költöztetés Budapest oldalon, További Információ: www.koltoztetesbudapest.eu vagy www.pianinoszallitas.eu Főbb tevékenységi területeink: Budapest, Budaörs, Budakalász, Budakeszi, Dunakeszi, Dunaharaszti, Érd, Fót, Göd, Gödöllő, Gyál,...
2020-06-20 16:41:43

Költöztetés Budapest

Költöztetéssel, szállítással, megrendelőink nagy megelégedettségére! Tevékenységünk köré tartozik a Pianínó és Zongora szállítás is. Bízunk benne hogy minket választ. Kérem tekintse meg a költöztetés kalkulátorunkat, amivel ön előre ki tudja számítani a költöztetés árát! Nem csak Budapesten, hanem Vidéken is költöztetünk.A Költöztetés Budapest oldalon, További Információ: www.koltoztetesbudapest.eu vagy www.pianinoszallitas.eu Főbb tevékenységi területeink: Budapest, Budaörs, Budakalász, Budakeszi, Dunakeszi, Dunaharaszti, Érd, Fót, Göd, Gödöllő, Gyál, Halásztelek, Kistarcsa, Mogyoród, ...
2020-06-20 16:41:45

Költöztetés

2020-06-20 16:41:46

Gyömrő, Maglód, Ecser...taxi a reptérre

Gyömrő, Monor, Gödöllő, Érd, Vác Visegrád és vonzáskörzeteikben Budapest Liszt ferenc Ferihegy reptérre!(Albertirsa, Alsónémedi, Alsópakony, Aszód, Bag, Biatorbágy, Budaörs, Budakalász, Budajenő, Budakeszi, Bugyi, Galgahévíz, Gödöllő, Cegléd, Ceglédbercel, Csabi, Csobánka, Csömör, Dabas, Délegyháza, Diósd, Dunaharaszti, Dunakeszi, Dunavarsány, Ecser, Ercsi, Erdőkertes, Érd, Etyek, Fót, Galgahévíz, Galgamácsa, Halásztelek, Hatvan, Herceghalom, Hévizgyörk, Isaszeg, Inárcs
2020-06-20 16:41:47

Úszásoktatás 3. kerület Smile Úszóiskola http://smileuszoiskola.hu

Úszásoktatás 3. kerület Smile Úszóiskola +36 30 797 97 22 http://smileuszoiskola.hu Úszásoktatás 3. kerület, úszóiskola III. kerület, gyermek úszásoktatás Budapest 3. kerület, felnőtt úszásoktatás III. kerület

2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

Költöztetés Budapest

Költöztetéssel, szállítással, megrendelőink nagy megelégedettségére! Tevékenységünk köré tartozik a Pianínó és Zongora szállítás is. Bízunk benne hogy minket választ. Kérem tekintse meg a költöztetés kalkulátorunkat, amivel ön előre ki tudja számítani a költöztetés árát! Nem csak Budapesten, hanem Vidéken is költöztetünk.A Költöztetés Budapest oldalon, További Információ: www.koltoztetesbudapest.eu vagy www.pianinoszallitas.eu Főbb tevékenységi területeink: Budapest, Budaörs, Budakalász, Budakeszi, Dunakeszi, Dunaharaszti, Érd, Fót, Göd, Gödöllő, Gyál, Halásztelek, Kistarcsa, Mogyoród, ...
2020-06-23 22:01:11

2020-06-23 22:01:12

Gyömrő, Maglód, Ecser...taxi a reptérre

Gyömrő, Monor, Gödöllő, Érd, Vác Visegrád és vonzáskörzeteikben Budapest Liszt ferenc Ferihegy reptérre!(Albertirsa, Alsónémedi, Alsópakony, Aszód, Bag, Biatorbágy, Budaörs, Budakalász, Budajenő, Budakeszi, Bugyi, Galgahévíz, Gödöllő, Cegléd, Ceglédbercel, Csabi, Csobánka, Csömör, Dabas, Délegyháza, Diósd, Dunaharaszti, Dunakeszi, Dunavarsány, Ecser, Ercsi, Erdőkertes, Érd, Etyek, Fót, Galgahévíz, Galgamácsa, Halásztelek, Hatvan, Herceghalom, Hévizgyörk, Isaszeg, Inárcs
2020-06-23 22:01:12

Úszásoktatás 3. kerület Smile Úszóiskola http://smileuszoiskola.hu

Úszásoktatás 3. kerület Smile Úszóiskola +36 30 797 97 22 http://smileuszoiskola.hu Úszásoktatás 3. kerület, úszóiskola III. kerület, gyermek úszásoktatás Budapest 3. kerület, felnőtt úszásoktatás III. kerület
2020-06-23 22:01:13

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:26

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:28

2020-06-23 22:14:40

Felnőtt és gyermek fogszabályozás!

Fogszabályozás felnőtteknek és gyermekeknek, Fogszabályozás Centrum Budán. https://fogszabalyozascentrum.hu/
2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:22

2020-06-23 22:16:23

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   rozsa sandor   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   nem csitul a jarvany spanyolorszagban tovabb szigoritanak a tartomanyok 2   •   egy magyar no holttestere talaltak egy olasz pinceben 3   •   brittany higgins parliament rape accuser accuses pm of victim blaming   •   shoe repairman found dead under overpass   •   eszak korea hackerei mar nem is a felhasznalokat tamadjak taktikat valtottak   •   letter to the editor gaston interfaith trialogue speak on the israeli gaza war   •   konnyu legies es elegans pavlova torta rozsaval valentin napra   •   lebukott a tobbiek elott a survivor szerelmesparja zsombor teljesen kiakadt rajuk itt vagytok ketten es hulyenek neztek mindenkit video 2   •   burkoltan beintett az europai unio az ukranoknak   •   otthon edes otthon japan is bebizonyitotta jo olimpiat rendezni   •   40 jogvedo szervezet tamadja joe bident trump rasszista politikajat folytatja   •   meghosszabbitjak a lejaro okmanyok ervenyesseget   •   ezek a vilag legdragabb kepregenyei galeria   •   reuters nem az oltas veszelyesseget bizonyitja az ajulast bemutato video 2   •   serult turistat kellett lehozni a pilisbol   •   macrons blunt style may harm bid for new african chapter   •   kiszivargott belerangatnanak egy ujabb orszagot a haboruba ha ukrajna veszit   •   egy vilag ahol nincsenek ferfiak   •   az alommelo hidegzuhanykent erte az elbocsatas a jeloltet aki semmibe vette csapata velemenyet   •   xi jinping and vladimir putin named among 37 press freedom predators   •   kutyakhoz hasonlitotta a magyarokat vizsgalat indult az ukran exkepviselo ellen 2   •   elvezze ki a tavaszi idot mert kozeledik egy ujabb hidegfront 2   •   ausztriaban 141 halottja volt a jarvanynak tobb mint eddig barmelyik napon   •   szijjartoek volt befektetesi menedzsere szamolja a ksh ban mennyivel dragul az elet   •   rossi annyira stresszes ahogy a valogatott kijutott az eb re hogy nehezen tudom elvezni most 2   •   az ecuadori rendorok bemasztak a mexikoi nagykovetsegre ahonnet kirangattak kenopenzes bukott alelnokuket   •   hatalmas foldrenges razta meg tajvant tobben is meghaltak 2   •   wayne rooney zsenialis masodhegedus vagy klublegenda   •   fegyveres orok es harci kutyak vedik a bortonbol szabadult olimpikont   •   mi tortenik eszak magyarorszagon borzalmasak a szamok az elettartam mutatoknal 3   •   lukasenka lengyel es litvan teruletek megszallasarol kerdezte parancsnokat   •   elon musk anyukaja mar 3 eves fiarol tudta hogy az egy zseni   •   joob marton tisztesseges hivo ember vagyok nem pedig bunozo   •   legkisebbtol lakasfelujitas 164   •   a feherorosz elnok szerint az okos emberek a nyomogombos telefonokat keresik 2   •   3 russians given long sentences for murders described as satanic ritual killings   •   liptai claudia es csonka andras feltuzeltek a dancing with the stars szinpadat a musorvezeto elarulta jovore szerepel e a musorban video 2   •   bevezettek parizsban a 30 km h s maximalis sebesseget 2   •   e harom jarmu valamelyikevel a holdon fognak csapatni a nasa artemis v urhajosai fotok 2   •   februarban indulhat az uj villanyautos palyazat egy 25 millios jarmu beszerzeset 4 millioval tolja meg az allam   •   beismerte bernie ecclestone elfelejtett szolni az adohatosagoknak hogy 178 milliard forintnyi vagyona van egy szingapuri bankszamlan 2   •   at un u s condemns chinas treatment of uighurs   •   valovilag vivi nyerte a tizedik szeriat robi a masodik merci a harmadik helyezett   •   vegleg elkoszont az audi r8 as a marka szuperautoja   •   eliteltek a volt polgarmestert mert molotov koktelt dobatott egy ujsagiro hazara   •   azt mondta szajer a hazigazdanak hogy o is rendezett mar szexpartit   •   beutazasi tilalom van tirolbol nemetorszagba   •   ketcsaladhalalraeget tegychileilakonegyed ben   •   bedobozolassal akarjak megovni banksy londoni fajat   •   hatalmas bukas a fa tetejeig repult a ralivilagbajnok