Jackie Chan kínai mesterével edzett Simicskó István

A Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője bölcs gondolatot is tanult a  wing tsun-mestertől, Leung Tingől.
2024-04-24 10:10:24

Lenyelt egy kulccsomót és meghalt egy strucc

Lenyelte egy állatkerti gondozó kulcsait egy strucc és meghalt
2024-04-23 15:10:05

G.w.M exe meglepő vallomást tett: gyerekként színésznő akart lenni, majd az egyetemen nukleáris fegyverkezést tanult

Nagy Melanie teljesen más pályát álmodott meg magának kiskorában, mint ahol kikötött. Elárulta, minek tanult korábban.
2024-04-16 18:06:23

G.w.M exe meglepő vallomást tett: gyerekként színésznő akart lenni, majd az egyetemen nukleáris fegyverkezést tanult

Nagy Melanie teljesen más pályát álmodott meg magának kiskorában, mint ahol kikötött. Elárulta, minek tanult korábban.
2024-04-16 18:06:02

620 ezer gyerek nem tud iskolába járni Gázában

A Gázában élő gyerekek több mint fele nem részesül oktatásban az enklávé iskolarendszerét ért pusztítás miatt, figyelmeztet az ENSZ gyermekalapja (UNICEF). Szám szerint 620 ezer gyerek nem jut oktatáshoz a háború sújtotta övezetben, miután 10 gázai iskolából 8 megrongálódott, és az oktatási intézmények 10 százaléka megsemmisült. (al-Dzsazíra) The post 620 ezer gyerek nem tud iskolába járni Gázában first appeared on 24.hu.
2024-04-05 09:07:49

A filmekből tanult Kung Fu fojtófogással ölte meg párját egy férfi

Az élettársa belehalt a fojtogatásba.
2024-04-04 21:09:30

Gulyás Gergely: Újra kellett tanulnom járni

2024-03-28 15:09:08

Jogerősen tíz évet kapott a férfi, aki kis híján megölt egy nőt, amiért nem akart járni vele

Tíz év börtönbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte jogerősen a Debreceni Ítélőtábla azt a nyíregyházi férfit, aki 2021 októberében kis híján megölt egy nőt azért, mert az nem akart kapcsolatot létesíteni vele. A férfit emberölés kísérletében mondták ki bűnösnek. A férfi érzelmi kapcsolatot szeretett volna kialakítani a nővel, de ő visszautasította. Az ominózus napon a férfi berúgott, majd elment a nő lakásához, ahol az utcán megbújva várta, hogy hazaérjen. Amikor a nő a lakása elé ért, akkor hátulról rátámadt és egy kapupánttal többször is fejbe vágta, és közben azzal fenyegette, ...
2024-03-26 16:09:01

Elengedhetetlen az állami (kamat)járókeret eldobása, de a piac még nem tud egyedül járni

A piac még nem tud egyedül járni, létkérdés a hitel.
2024-03-26 09:07:12

Új trükköt tanult az ukránok egyik legjobb fegyvere - Ez okozhat még gondot Moszkvának

Az öngyilkos FPV drónok kétség kívül az orosz-ukrán háború leghatékonyabb fegyverei közé tartoznak, most pedig nagyon úgy néz ki, hogy Kijev megoldást talált az eszköz egyik legnagyobb hiányosságára.
2024-03-20 10:07:45

Több szegény leányanya, közmunkásnak álló iskolaelhagyók

Csak növelte a társadalmi különbségeket, mindenki rosszul járt vele, hogy már csak 16 éves korig kötelező iskolába járni
2023-12-11 11:09:39

Állatkerti gorillák fertőződtek meg koronavírussal San Diegóban

Az állatok köhögtek, ezért mintát vettek tőlük ? ez pozitív lett.
2021-01-12 07:05:55

Állatkerti gorillák fertőződtek meg koronavírussal San Diegóban

Az állatok köhögtek, ezért mintát vettek tőlük ? ez pozitív lett.
2021-01-12 07:05:56

Állatkerti gorillák fertőződtek meg koronavírussal San Diegóban

Az állatok köhögtek, ezért mintát vettek tőlük ? ez pozitív lett.
2021-01-12 13:06:04

Tizenhét év után tudta meg egy házaspár, hogy nevelt fiuk nem az, akinek hiszik

John és Layla sokáig próbálkoztak, de nem lett saját gyerekük, ezért az örökbefogadás mellett döntöttek. Egy ügynökségen keresztül hamarosan meg is ismertek egy fiatal kínai párt, akik nem tudtak volna gondoskodni hamarosan születendő kisfiukról, ezért lemondtak róla. A szüléssel és aztán az örökbefogadással minden rendben ment, az ausztrál házaspárnak nyolc hónappal később mégis lelkiismeret-furdalása támadt ? írja a news.com.au. Az örökbefogadó szülők úgy érezték, mintha elszakították volna adoptált kisfiukat a gyökereitől, ezért a következő években mindent megtettek, hogy a kisfiú közel ke...
2021-01-13 08:06:40

Tizenhét év után tudta meg egy házaspár, hogy nevelt fiuk nem az, akinek hiszik

John és Layla sokáig próbálkoztak, de nem lett saját gyerekük, ezért az örökbefogadás mellett döntöttek. Egy ügynökségen keresztül hamarosan meg is ismertek egy fiatal kínai párt, akik nem tudtak volna gondoskodni hamarosan születendő kisfiukról, ezért lemondtak róla. A szüléssel és aztán az örökbefogadással minden rendben ment, az ausztrál házaspárnak nyolc hónappal később mégis lelkiismeret-furdalása támadt ? írja a news.com.au. Az örökbefogadó szülők úgy érezték, mintha elszakították volna adoptált kisfiukat a gyökereitől, ezért a következő években mindent megtettek, hogy a kisfiú közel ke...
2021-01-13 08:06:40

Videón, ahogy egy volt rendőrrel emberkedik a telefonüzletben a sok várakozás miatt dühös férfi

Vádat emelt a Fonyódi Járási Ügyészség azzal a 68 éves német állampolgárságú Magyarországon élő férfival szemben, aki azért támadt az üzletben tartózkodókra tavaly nyáron, mert várnia kellett a kiszolgálásra. A járványhelyzet miatt mindig csak annyi ügyfl tartózkodhatott a balatonboglári telefonüzletben, ahány ügyintéző éppen dolgozott. Az üzletbe érkező férfi sérelmezte, hogy a már bent lévő ügyfelek miatt a bejárati ajtónál kellett várakoznia, ezért kiabálni kezdett az üzletvezetővel kiabálni. A bosszúságát csak fokozta, amikor egy időpontra érkező ügyfelet szólítottak előtte pulthoz. Ekkor...
2021-01-14 11:05:39

Véletlen egy szexbuliba foglalt szállást lányáéknak egy anya

Az anyukám foglalt nekünk szállást egy miami hotelben, de nem tudta, hogy milyen bizarr egy hely ez ? írta az orlandói Chaney Belle egy TikTok-videóhoz. Amiben elmagyarázta, mit is ért ez alatt. Azzal kezdődik, hogy az ágy felett a plafonra egy tükör van felszerelve, aztán mutat egy ?Ohhhh yes? elnevezésű csomagot. Tartalma: 2 prémium óvszer folyékony extázis síkosító vibrációs gyűrű mini többsebességes vibrátor (elemmel). És még több hasonló csomag, az egyik neve ?Pajkos szeretők?, egy másiknak ?S.O.S.? a fantázianeve, illetve több üveg alkohol is várta őket. @chaneybelle guess where I?m...
2021-01-15 11:05:41

Videón a Fővárosi Állat- és Növénykert új lakója

Videóban mutatja be a közönségnek a budapesti állatkert az intézménybe nemrég érkezett nőstény perzsa leopárdot ? írja az MTI a Fővárosi Állat- és Növénykert közleményére hivatkozva. A hároméves példány egyelőre új otthonával ismerkedik. Banu, a nőstény perzsa leopárd a jászberényi állatkertből érkezett a Fővárosi Állat- és Növénykertbe december elején. Mivel az intézmény a koronavírus-járvány miatt jelenleg zárva tart, ezért az állatot egyelőre csak videón tudják bemutatni. A fiatal nőstényt a közeljövőben egy 2018-ban Budapestre érkezett hímmel szeretnék összepárosítani. Mint írják, a párd...
2021-01-15 16:05:50

A nyilvánosság elé állt a másodikról kizuhant újpesti kislányt újraélesztő rendőr

Idén január hatodikán egy újpesti társasház második emeleti lakásából kizuhant egy másfél éves kislány. A kerületi kapitányság járőre, Varga Tibor őrmester érkezett elsőként a helyszínre, és újraélesztette a gyereket. Terdik Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya ma elismerésben és jutalomban részesítette Varga őrmestert.? Idézzük Vargát a rendőrség honlapjára most kikerült interjúból: Odaérkeztem a társammal, és azt tapasztaltam, hogy a járdán egy kislány hanyatt fekszik, mellette egy hölgy sírt, zokogott, sokkos állapotban volt, a gyermeket első segélyben részesítette, szívmasszázst végzett raj...
2021-01-16 13:05:49

Novák Zalán 19 évesen belső vérzéssel került kórházba

Novák Zalán, a Farm VIP és az Exatlon műsorokban megismert sportoló a Mokkában mesélt betegségéről, amire élete egyik legrosszabb időszakaként emlékezik vissza. 19 éves volt, amikor azt tapasztalta, hogy folyamatosan fáj a gyomra és hányingere van. Elment orvoshoz, aki egy kivizsgálás után megállapította, hogy rexfluxtól szenved, és felírt neki egy savcsökkentő gyógyszert, de továbbra sem javult az állapota. Az incidens előtt felhívtam anyukámat, mondtam neki, hogy úgy érzem, hogy valami nagyon rossz dolog fog történni velem. Anyukám a legpozitívabb ember a Földön, megnyugtatott, hogy nem les...
2021-01-18 12:05:40

ValóVilág: Nem az a ciki, hogy Merci nem tud angolul, hanem az, hogy az ábécét sem ismeri

A villában elkezdődött az önfejlesztés hete, aminek egyik eleme a villalakók angol tudásának javítása. Az első óra egy szintfelmérővel indult, ami során az angol tanár mindenkivel külön-külön beszélgetett. VV Merci számára elég nehézkes volt a kommunikáció, mert elmondta, hogy az iskolában németet tanult és habár azt a nyelvet sem beszéli, az angol még kevésbé megy neki. A kellemetlen mégsem ez volt, hanem az, amikor a tanár megkérte, hogy mondja el az ábécét. Az f után teljesen elveszítette a fonalat és először az l betűre tippelt, majd újra egy d-vel próbálkozott be. Kapcsolódó ...
2021-01-19 08:05:50

Videón, ahogyan egy kutya utánozza a sántikáló gazdáját

Russell Jones az utcán sétált házikedvencével, amikor a Bill-névre hallgató kutya másolni kezdte a bottal bicegő férfi mozgását ? tudósította a Sun. A gipszben közlekedő gazdi alig tudott járni, de közben a kutyájáért aggódott, akivel közösen sántítottak. Végül az orvosok felvilágosították, hogy semmi baja az állatnak, csak annyira szereti Russellt, hogy ugyanúgy viselkedik, mint a férfi. A szívmelengető felvétel a közösségi médiát is bejárta. Az egyik felhasználó azt írta: Ó, Istenem, áldott legyen ez a jószívű kutya. Egy másik így fogalmazott: Ez az igazi szeretet. Egy harmadik kommentelő ...
2021-01-19 13:06:53

Ismét elhalasztották az új Bond-film bemutatóját

A Nincs idő meghalni volt az első hollywoodi blockbuster, amelynek premierjét elsodorta a járvány tavaly tavasszal. Emiatt először áprilisról novemberre tolták a bemutatót, majd az őszi második hullámot látva újra átették 2021 április 2-re. Most azonban kiderült, hogy ismét halasztás jön, az új dátum: 2021 október 8, és csak remélni tudjuk, hogy addigra már tényleg lehet majd normálisan moziba járni. A döntés nem iparági berkeken belül nem lepett meg sokakat, hiszen a Nincs idő meghalni 200 millió dollár fölötti költségvetéssel készült, amit képtelenség visszahozni olyankor, amikor a mozik na...
2021-01-22 09:05:39

Járóképessé tettek gerincvelősérülés miatt lebénult egereket

Járóképessé tettek gerincvelő-sérülés miatt lebénult egereket német kutatók: összekapcsolták az eddig emlősökben helyrehozhatatlannak hitt idegi kapcsolatot egy agyba juttatott dizájnerprotein segítségével ? írja az MTI. A sport- vagy közlekedési balesetben bekövetkező gerincvelő-sérülés az embereknél végleges bénulást okozhat, mivel nem minden, az izmok és az agy közötti információt hordozó idegrost képes visszanőni. A németországi Bochumban lévő Ruhr Egyetem tudósainak sikerült regenerálódásra stimulálni lebénult egerek idegsejtjeit dizájnerprotein segítségével. ?Kutatásunk különlegessége,...
2021-01-22 15:05:55

Német kutatók elérték, hogy újra járni tudjanak a bénult egerek

Hamarosan más állatoknál is kipróbálhatják azt a különleges eljárást, amely sérült egereknél már működött: a bénult rágcsálók 2-3 hét alatt visszakapták a járáshoz szükséges képességet.
2021-01-22 16:06:07

Német kutatók elérték, hogy újra járni tudjanak a bénult egerek

Hamarosan más állatoknál is kipróbálhatják azt a különleges eljárást, amely sérült egereknél már működött: a bénult rágcsálók 2-3 hét alatt visszakapták a járáshoz szükséges képességet.
2021-01-22 16:06:08

Mitől függ, hogy félünk-e a veszélyes állatoktól?

Hamarabb megtanul az ember félni a kígyóktól vagy a pókoktól, mint a nem fenyegető dolgoktól.
2021-01-24 21:05:58

Fehérarcú sátánmajom született Szegeden

Fehérarcú sátánmajom (Pithecia pithecia) született a Szegedi Vadasparkban. Bartica, a skót Edinburgh-i Állatkertből származó fehérarcú sátánmajom nőstény legújabb kölyke január 3-án jött világra. Nemét a gondozók egyelőre nem tudják, de ez hamarosan ki fog derülni, ugyanis, míg a hímek sötét bundájuk mellett valóban fehér arcúak, addig a nőstények szürkésbarnás színűek, az arcukon is. A fehérarcú sakinak is hívott dél-amerikai főemlősöket nemzetközi fajmegmentési program keretében tartja a vadaspark. A januárban született egyed anyja a dél-angliai Lympne állatkertjében született, onnan került...
2021-01-27 12:05:40

Magától tanult meg magyarul Abraham Lincoln leszármazottja

A 33 éves férfi rajong Magyarországért, a járvány után azonnal hazatérne.
2021-01-29 09:05:59

Nem tanult meg olaszul, bukott játékosként térhet vissza Angliába

Christian Eriksen 7 millió eurót keres az Internél, miközben edzője szerint csak egy elefánt a porcelánboltban.
2021-01-29 19:05:53

Rátóti Zoltán: Nem lesz nemzeti átnevelés az SZFE-n

Nem lesz ?nemzeti érzés tanóra?, ezt nem így kell elképzelni. Azt gondolom, hogy a tetteinkkel, világlátásunkkal, gondolkodásunkkal példát lehet és kell mutatnunk, ez a legjobb módszer ? fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában Rátóti Zoltán, aki a modellváltás utáni SZFE-n színészmesterséget fog oktatni a prózai osztályt vezető Szarvas József segítőjeként. Rátóti korábban Vidnyánszky Attila kaposvári színészosztályában művészi beszédet oktatott. Az interjúban beszélt arról is, hogy Szarvassal, ugyan más évfolyamon, de ugyanattól a tanárpárostól, Horvai Istvántól és Kapás Dezsőtől ta...
2021-02-02 11:05:45

?Akárhányszor meglátom, mindig mosolygok? ? kamera elé állt az Újpesten megkéselt rendőr és társa

Bár tartották a kapcsolatot, régen nem találkoztak, Erika ráadásul most először látta Pétert járni.
2021-02-04 12:05:58

Átharapta a gondozó torkát egy állatkerti tigris Ukrajnában

Megölte gondozóját egy tigris egy észak-ukrajnai állatkertben, írja az MTI. A 47 éves férfi a biztonsági előírásokat megszegve egyedül ment be etetéskor a vadállat ketrecébe, ahol a tigris valamiért rátámadt és átharapta a torkát. Mire a mentők a helyszínre érkeztek, a férfi meghalt. A tragédia a Kijevtől 150 kilométerre északkeletre, a Csernyihivi régióban fekvő Mena város állatkertjében történt az ukrán média pénteki beszámolói szerint. A menai állatkert tigriseken kívül oroszlánokat, pumákat, leopárdokat és medvéket is tart. Zinajda Makszimenko, az állatkert igazgatója szerint nem tudni, h...
2021-02-05 16:05:40

Megölte a gondozóját egy tigris Ukrajnában

Az állatkerti gondozó a biztonsági előírásokat megszegve ment be a nagymacska ketrecébe.
2021-02-06 19:05:59

Ferenc pápa olyan posztra nevezett ki nőt, amire még nem volt példa a katolikus egyház történelme során

Ferenc pápa Nathalie Becquart francia teológus nővért nevezte ki a Katolikus Püspöki Szinódus segédtitkárává. Korábban nem volt még arra példa, hogy ezt a magas rangú pozíciót nő töltse be ? írja az MTI hírügynökségi forrás alapján. A szinódus a római katolikus egyház egyik legfontosabb szervezete, ezért szimbolikusan is jelentős döntésről van szó. Ferenc pápa ugyancsak a testület másodtitkárának nevezte ki a spanyol Luis Marint. A titkárok feladata, hogy segítsék Mario Grech máltai bíborost a Katolikus Püspöki Szinódus vezetésében. Az egyházi sajtó szerint a püspöki zsinatban szavazati jogga...
2021-02-07 07:05:41

Másként kommunikálnak az állatkerti orangutánok, mint vadon élő társaik

Egy felülvizsgálatra váró tanulmány alapján a fogságban élő orangutánok olyan kommunikációs mintákat mutatnak, melyek vadon élő társaiknál nem figyelhetőek meg ? írja az IFLScience. Ez arra utalhat, hogy a gesztusokkal kapcsolatos kreativitás egy ősi vonás az emberféléknél, és kulcsfontosságú lehetett a nyelvhez vezető evolúciós úton. A nyelvészetben a produktivitás arra vonatkozik, hogy az ember miként képes új kifejezéseket létrehozni ? a jelenség nagyban segítette a különböző nyelvek kialakulását. Bár a kommunikáció az állatokra is jellemző, az emberen kívül csak kevés fajnál dokumentálhat...
2021-02-08 11:05:42

Meghalt Jean-Claude Carri?re

Nyolcvankilenc éves korában február 8-án családja körében meghalt Jean-Claude Carri?re kétszeres Oscar-díjas francia forgatókönyvíró. Oscarjai közül az elsőt 1963-ban, a Heureux anniversaire című rövidfilmért, másikat életműdíjként kapta 2014-ben, de több alkalommal volt jelölve is, köztük A burzsoázia diszkrét bája vagy A lét elviselhetetlen könnyűsége forgatókönyvéért. Többször dolgozott Luis Bu?uelllel, de olyan rendezőkkel is együttműködött, mint Milos Forman, Jean-Luc Godard, Louis Malle, Michael Haneke, Peter Brook, Volker Schlöndorff és Andrzej Wajda, és, mint az életmű-Oscar átvételek...
2021-02-09 10:05:40

Meghalt Itamár Jáoz-Keszt izraeli költő

86 éves korában, csütörtökön elhunyt Itamár Jáoz-Keszt, Tel-Avivban élő, magyarországi születésű izraeli költő, műfordító, írja a szombat.org. Az 1934-ben, Szarvason, Keszt Péter néven született férfit családjával 1944-ben Bergen-Belsenbe deportálták. Keszt 1951-ben alijázott Izraelbe, ahol irodalmat, Bibliát és hébert tanult a Tel Aviv-i Egyetemen, majd az Eked kiadót vezette és az azonos című folyóiratot szerkeszette. Költészetén kívül számos prózakötetet, köztük egy önéletrajzi ihletésű trilógiát adott közre. Számos kisebb publikáció, köztük egy Radnóti-válogatás, majd A magyarországi zsid...
2021-02-12 15:05:41

Még mindig nincs vége: folytatódnak Navalnij perei

Nincs jobb szórakozása, mint tárgyalásra járni. Nem is igen tehet mást.
2021-02-12 23:07:07

Meghalt Módos Péter

A Magyar Rádió hivatalos Facebook-oldala adott hírt arról, hogy meghalt Módos Péter. 1939. július ötödikén született Budapesten. Nyolcévesen kezdett zongorázást tanulni a Fővárosi Zeneiskola Szervezetnél, érettségi után műszerésznek tanult, majd gyógyszertári mérlegeket javított. Utóbb a Budapesti Ifjúsági Könnyűzenei Klub vezetőjének választották; a klub elnöke Bergendy István volt, az alelnökök pedig Illés Lajos, Sztevanovity Zorán és Módos Péter voltak. 1967-től a 39 tagú ?Csak fiataloknak? Klub vezetője lett, ahonnét egy év után eltanácsolta a KISZ, ekkor a Magyar Televízióba került műsor...
2021-02-13 10:05:42

Meghalt Jálics Ferenc jezsuita atya, Ferenc pápa korábbi lelki vezetője

94 éves korában elhunyt Jálics Ferenc jezsuita atya, a szemlélődő imamód iskolájának megteremtője. Az atyát szombat hajnalban, a budapesti Farkas Edith Katolikus Szeretetotthonban érte a halál ? írja az MTI. A jezsuiták oldalán azt írták, Jálics Ferenc 1927. november 16-án született Budapesten, majd családjának gyáli birtokán nevelkedett. Édesapja kívánságára Kőszegen katonai pályára lépett: hadapródiskolás, majd tisztjelölt volt, a második világháború vége felé pedig Nürnbergbe vezényelték.   1946-ban tért haza Magyarországra, ahol leérettségizett, és belépett a jezsuita rendbe. Az egyre erő...
2021-02-13 14:05:41

Valószínűleg koronavírus-fertőzésben halt meg két fehértigris-kölyök

Vélhetően Covid-19 betegségben elpusztult két 11-hetes fehértigris-kölyök a pakisztáni Lahór állatkertjében ? közölték az intézmény vezetői. Az MTI szerint a ritka kölykök szervezete január 30-án mondta fel a szolgálatot, négy nappal azután, hogy kezelni kezdték őket a macska panleukopenia nevű vírusbetegséggel, amely gyakori Pakisztánban és a macskák immunrendszerét veszi célba. Az állatok boncolása során azonban kiderült, hogy a kölykök súlyos fertőzésben szenvedtek, tüdejük és légcsövük szokatlan mértékben károsodott. A patológusok arra jutottak, hogy az állatok az új típusú koronavírus ok...
2021-02-15 09:05:41

Megépítette a Hyundai az új autó prototípusát, ami lábakon is tud járni

Két évvel azután, hogy a Hyundai megmutatta a lépegető autója koncepcióját, elkészült a szerkezet első prototípusa. A Tiger X-1-et a Marsra is elküldené a gyártó.
2021-02-15 09:06:07

Megépítette a Hyundai az új autó prototípusát, ami lábakon is tud járni

Két évvel azután, hogy a Hyundai megmutatta a lépegető autója koncepcióját, elkészült a szerkezet első prototípusa. A Tiger X-1-et a Marsra is elküldené a gyártó.
2021-02-15 09:06:08

Robotot alkotott és J.K. Rowling könyvét illusztrálta a 12 éves székesfehérvári lány

Fenyőházi Panna imád iskolába járni, rajzolni és programozni, tavaly dobogós lett egy programozóversenyen az általa elképzelt, 3D-nyomtatóval kivitelezett UhuBot nevű viccmesélő baglyával. A rajzairól pedig J.K. Rowling is elismerően nyilatkozott.
2021-02-15 20:06:07

Magyar Civil Becsületrenddel tüntették ki az SZFE közösségét

Az Ars Humanica Hungarica Kör által odaítélt Magyar Civil Becsületrenddel tüntették ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem közösségét. ?Az ?SZFE Közössége? alatt értendők mindazok, akik részt vettek és folyamatosan részt vesznek abban a civil mozgalomban, ami segítette megőrizni a polgári ellenállás méltóságának értékeit, és a nemzet hitét abban, hogy a szellem szabadsága hatalmilag nem béklyózható? ? írta indoklásában a zömében művészekből, egyházi méltóságokból, történészekből álló civil társaság. ?A Színház és Filmművészeti Egyetem autonómia-harcában a legfeltűnőbb az volt, hogy milyen sok...
2021-02-17 09:05:39

Ezért volt sikk a Zserbóba járni

Arisztokraták törzshelyétől a macskanyelven át - máig tart a legendás Gerbeaud története.
2021-02-19 21:06:01

Íme a fogorvos, aki segített járni a láb nélkül született koalának

Jon Doulman ausztrál fogorvos egyedi protézist készített, miután hallott a fogyatékossággal élő koaláról, Triumphról ? írta meg a BBC. Az állatnak már születésekor hiányzott a lába, ezért nehézkesen tudott járni és mászni, de szerencsére a gondozója és a nagylelkű fogorvos közötti beszélgetés egy új találmányhoz vezetett. A fogorvos szakmájából adódóan a fogakból indult ki, erre alapozva alkotta meg a műlábként használható, gumiból készült és tépőzárral rögzített protézist. Viccesen hangzik, de a videó is tanúsítja, hogy Triumph tulajdonképppen fogakon jár. A koala azóta sokkal ügyesebben ké...
2021-02-21 21:05:52

Brooke Shieldset baleset érte, újra meg kell tanulnia járni - videó

A kórházból jelentkezett.
2021-02-22 11:06:11

Kiebrudalják a bűnözőnek állt ukrán diplomatákat

Dmitro Kuleba (képünkön) Facebook-oldalán közölte, hogy Ukrajna varsói nagykövetségének két munkatársa az ukrán-lengyel határon bukott le, valutát, aranyat, cigarettát próbáltak kicsempészni Ukrajnából ? írja a Kárpáthír. Az ukrán külügyminiszter közölte, a diplomatákat hazahívta. Ellenük fegyelmi és nyomozás is indul, amihez minden segítséget megadnak  a hatóságnak. A tárcavezető hozzátette, minden külképviseleten dolgozó így fog járni, legyen bármilyen magas beosztású, ha szégyent hoz hazájára. Dmitro Kuleba posztjában azt is jelezte, meggyőződése, hogy minden ilyen ügyet nyilvánosságra kel...
2021-03-01 16:06:04

A Chelsea sztárfocistáját nagyon megviselte, hogy nem lőtt gólt

Timo Werner több mint három hónapig nem lőtt gólt a bajnokságban, mégis úgy véli, sokat tanult azóta.
2021-03-02 09:08:00

Bear Grylls lehetett volna James Bond

A világ legismertebb túlélője, a brit Bear Grylls azt nyilatkozta a The Sun amerikai kiadásának, hogy megkeresték a James Bond-filmek producerei, mert nagyon szerették volna, hogy ő legyen a 007-es ügynök következő megformálója, de ő nem kért a dologból ? írja a Blikk. Ez nagyon hízelgő. Kivételes helyzetben vagyok, amiért számításba vettek. De nem akarok túl mohónak tűnni. Már így is sokkal többet elértem, mint amit elképzeltem, és nagyon hálás vagyok ezért. ? tette hozzá. Bear Grylls egyébként ugyanabban az Eton College-ben kezdte katonai pályáját, ahol Ian Fleming is tanult James Bond kara...
2021-03-08 09:07:15

Meghalt Carla Wallenda

A világhírű artista 3 évesen tanult meg kötélen járni.
2021-03-08 16:09:24

Leállhat a 2-es metró, olyan sok a fertőzött a BKV-nál

Tüttő Kata főpolgármester-helyettes szerint annyira sok a beteg a 2-es metró vonalán dolgozók között, hogy ha még kettő ember megbetegszik, akkor lehet, hogy le kell állítani a metrót. A politikus az ATV-nek arról beszélt, az első és a második hullámban a közszolgáltatások nem voltak veszélyben, de ma ott tartunk, hogy annyira sok a beteg a BKV-nál, metróforgalom-irányításban, villamosvezetők, buszvezetőknél, hogy nem biztos, hogy holnap is fog már járni a metró. Hozzátette, ha kidőlnek azok az emberek, akik a metrót irányítják, nem tudják őket pótolni máshogy. Konkrétan ott tartunk, hogy ann...
2021-03-08 21:06:01

Tüttő: Annyi a beteg a BKV-nál, hogy nem biztos, holnap is járni fog a metró

Az FKF-nél be kellett zárni egy telephelyet a járvány miatt.
2021-03-08 21:06:44

Tüttő: Annyi a beteg a BKV-nál, hogy nem biztos, holnap is járni fog a metró

Az FKF-nél be kellett zárni egy telephelyet a járvány miatt.
2021-03-08 21:06:44

Önkéntes karanténba vonult Karácsony Gergely

Az ATV írta meg, hogy a főpolgármester az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége lett volna. Karácsony Gergely azonban nem sokkal az adás előtt lemondta az interjút, mert önkéntes karanténba vonult. Ennek okát azonban nem árulták el. Ma este Tüttő Kata főpolgármester-helyettes szerint annyira sok a beteg a 2-es metró vonalán dolgozók között, hogy ha még kettő ember megbetegszik, akkor lehet, hogy le kell állítani a metrót.  A politikus az ATV-nek arról beszélt, az első és a második hullámban a közszolgáltatások nem voltak veszélyben, de ma ott tartunk, hogy annyira sok a beteg a BKV-nál, m...
2021-03-08 22:06:16

Beindul a metró dolgozók oltóprogramja

Megkezdik a budapesti metróvonalakon dolgozók beoltását, erről Tüttő Kata főpolgármester-helyettes tájékoztatta az ATV Híradóját. Tüttő Katát kormányzati forrásból tájékoztatták a metró dolgozóit érintő oltási programról. A főpolgármester-helyettes hétfőn beszélt arról az ATV A nap híre című műsorában, hogy annyira sok a beteg a 2-es metró vonalán dolgozók között, hogy ha még néhányan lebetegszenek, akkor lehet, hogy le kell állítani a metrót. A főpolgármester-helyettes szerint a hulladékszállítás és a takarítás is veszélyben van. Az első és a második hullámban a közszolgáltatások nem voltak ...
2021-03-09 13:06:11

Elpusztult két zsiráf egy állatkerti tűzben

Két zsiráf elpusztult, miután tűz borította el az istállójukat egy Washington közeli állatkertben.
2021-03-09 17:06:11

Instagram-fotókon tanult a Facebook képfelismerő mesterséges intelligenciája

Egymilliárd képet nézett meg, megtanulta mit ábrázolnak.
2021-03-10 07:06:32


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   ftp   •   m   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   R   •   apróhirdetés   •   jazz   •   f   •   N   •   rozsa sandor   •   H   •   tes   •   mag   •   fhgperapro   •   b   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   németállás   •   youtube   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   sz   •   P   •   aza   •   L   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   egyre tobb diak kaphatja meg ingyen a tankonyveket magyarorszagon   •   bar probalt higgadt maradni romania megis belekerult a gabonabotrany surujebe   •   megnyugtattak a vonulokat hogy nelkuluk nem kezdodik el semmi   •   leszakadt kezek es labak pusztito fekelyek tomeges es borzalmas kinhalal mar nyiltan az atomhaborurol beszelnek amerikaban   •   meszaros lorinc cegcsoportja munkat adott varkonyi andrea friss vallalkozasanak   •   vissza a csucsra kozel ket ev utan nyert ismet michelisz norbert   •   buszmegallot alakitott lakassa a hajlektalan csalad de most hatalmas bajban vannak video 2   •   ilyen egy igazan extra utcai elmeny   •   az egymastol nagy tavolsagra torteno katasztrofak is osszefuggenek egymassal 2   •   az apa es a nagyapa is belefulladt a medencebe mikozben egy keteves kislanyt probaltak megmenteni ausztraliaban   •   lehetosegek 63   •   trump vents about election as agencies aid biden transition   •   paralimpiai bajnokot jelol sportminiszternek az rmdsz 2   •   annyira atfogo tamadast inditott moszkva az eu ellen hogy riadot fujt brusszel   •   mostantol kalauz nelkul indit vonatokat a mav egy vonalon   •   veletlenul aktivalt egy raketat a dan haditengereszet lezartak az orszag legteret   •   hajszí   •   volna itt egy nem mini gond az iphone 12 mini kepernyojevel   •   biden picks next us attorney general   •   felszamoljak az egyik legismertebb es legregebbi orosz jogvedo csoportot   •   stimulus checks are rolling out heres what you need to know   •   living near sure start centre boosted gcses study suggests   •   tiz serult harman korhazba kerultek elkepeszto botrany az olasz focimeccsen   •   Adventigyertyagyújtá   •   B7300   •   drotkotelpalya baleset torokorszagban dramai fotok a mentesrol 2   •   emlekszik pap ritara alneven valt hiresse most elarulta mi az igazi neve 2   •   mar bele lehet nezni pasztor anna legujabb szexi tancaba video   •   napi ketezer kukasautonyi muanyagszemetet dobunk az oceanba tavakba es folyokba   •   xi jinping hosts eritrean president isaias afewerki in beijing shoring up ties   •   kormanyzati ujbeszel mi mindig is ilyen brutalisan magas koltsegvetesi hianyt terveztunk 2   •   biztonsgikameradvrr   •   x nelkul uj opel arccal kiprobaltuk a 300 loeros hibrid grandlandet 3   •   nagy otlet a netflixtol aki egymas utan megnez harom reszt egy sorozatbol annak a negyedikrol leveszik a reklamokat 2   •   a keszenleti rendorok is segitettek a rakosrendezoi tuz oltasaban fotokon a hatalmas langok 3   •   lengyelorszagban a karacsonyi unnepek elott kinyithatnak az uzletek   •   atadta egyesuletet magyar peternek kirugtak   •   marabu feknyuz minimalber minimal emeles 2   •   kina negyven ev utan hozna mintat a holdrol   •   iran claims south korea holding 5bn of its money hostage after tanker seizure   •   dunst i didnt even think to ask for equal pay   •   ket magyart kellett megmenteni omanban 21 halalos aldozatot kovetelt a katasztrofa   •   tragedia kizuhant valaki abbol a csepeli panelhazbol amelyikbol penteken egy 3 eves kisfiu esett ki 2   •   bamford scores one and makes two as leeds come back to win at leicester   •   french rugby legend dominici dies in park tragedy   •   oxigenpalack robbant egy torok intenziven   •   angol minosegu balas hasznalt ruhak 44   •   haromszaz termek ara nyarig befagyasztva marad a spar nal 2   •   varga mihaly a belfoldi folyamatok alig tehetnek arrol hogy no az inflacio   •   elkezdodott a pedagogusok tesztelese egy debreceni iskolaban 9 tanar pozitiv