Képeken mutatjuk a 2024-es oroszországi győzelem napi felvonulást

Az idei ünnepség még visszafogottabbra sikeredett, mint a tavalyi.
2024-05-09 17:12:48

Vlagyimir Putyin: Oroszország hiába van nehéz helyzetben, hadkészültségben áll

Az orosz elnök azzal vádolta meg a nyugati elitet győzelem napi beszédében, hogy globális háborút szeretne.
2024-05-09 12:07:54

Újratárgyalják az árnyék miatt pereskedő szomszédok ügyét - "Egyenes út vezet innen a győzelem felé"

Ugyan még végérvényesen nem örülhetnek, de mindenképpen hatalmas sikert ért el az a család, aminek a tagjai azért perelték be három éve a szomszédaikat, mert azok úgy építették meg az ikerházukat, hogy azzal - szerintük - jelentős károkat okoztak nekik.
2024-05-09 12:07:09

Putyin a Győzelem napján: a Nyugat megpróbálja elferdíteni az igazságot a második világháborúról

Vlagyimir Putyin beszédet tartott Moszkvában a Győzelem napi felvonuláson, ahol a Szovjetunió náci Németország feletti második világháborús győzelmére emlékeznek.
2024-05-09 10:16:07

A Fradi egyik ellenfele már Ekl-döntős, a kiejtője pedig ma csatlakozhat hozzá

A Fiorentina a végjátékban egyenlített Belgiumban.
2024-05-09 09:09:21

A Fradi egyik ellenfele már Ekl-döntős, a kiejtője pedig ma csatlakozhat hozzá

A Fiorentina a végjátékban egyenlített Belgiumban.
2024-05-09 09:07:04

Hagyományosan május 9-én, csütörtökön tartják a Győzelem napi megemlékezéseket Oroszországban, amikor a náci Németország fölötti második világháborús győzelmet ünneplik. Moszkvában megtartják a szokásos katonai felvonulást, és beszédet mond Vlagyimir Putyin orosz elnök. Ukrajna az idén először május 8-án tartotta a második világháborús győzelem napját, ahogy a nyugati országokban jellemző. Vélhetően ukrán dróntámadás ért egy orosz olajfinomítót a Krasznodari területen, több tároló megsérült.
2024-05-09 07:07:35

Nem szerezték meg a hiányzó olimpiai kvótákat a magyar női kajakosok Szegeden

Négy versenyzővel kell majd megoldani a három számot Párizsban. A hollandoké lett a két indulási jog.
2024-05-08 16:10:13

Nem szerezték meg a hiányzó olimpiai kvótákat a magyar női kajakosok Szegeden

Négy versenyzővel kell majd megoldani a három számot Párizsban. A hollandoké lett a két indulási jog.
2024-05-08 16:07:23

Idén új szintre emelkedett a befektetési alapok és állampapírok csatája a lakosságnál: az első negyedévet egyértelműen az előbbiek nyerték, a befektetési alapok állománya több mint 900 milliárddal ugrott meg, miközben az állampapíroké csupán 170 milliárddal. Nem olyan rossz azonban az állampapírok helyzete, ahogy az elsőre tűnik, mutatjuk, miért.
2024-05-08 13:06:48

Hihetetlen: több mint 1 milliárd eurót sikkasztott egy három főből álló bűnbanda

A nyomozás még mindig nem zárult le.
2024-05-07 15:10:46

A férfit két héttel ezelőtti tettéért három év szabadságvesztésre ítélte a bíróság.
2024-05-07 11:06:27

XIV. Lajos korabeli hajóroncsokat találtak a francia partoknál

A három hadihajó 1692-ben süllyedt el Normandia közelében, a Hougue-i csatában.
2022-08-27 17:13:03

X-Faktor: Egy Éjjel-Nappal Budapest-szereplő is jelentkezett a műsorba, senki nem ismerte fel

?Mi vagyunk a Long Story Short zenekar? ? lépett az X-Faktor színpadára az Éjjel-Nappal Budapest egyik szereplője, Marschall György a saját bandájával. ByeAlex úgy fogalmazott, ismerősek neki a srácok, de nem tudja, honnan. Szoktuk lájkolni a posztjaidat, lehet onnan! ? mondta Marschall. ?Tényleg. Én mindig megnézem, kik lájkolják a posztjaimat? ? morfondírozott a mentor. Gáspár Lacinak nem volt négy igenes a produkció, így mindössze három pozitív szavazattal mentek tovább a táborba. Egyébként sem a mentorok, sem Miller Dávid nem említették, hogy Marschall ismerős lehet az RTL realityjéből. A ...
2022-09-05 10:18:25

X-Faktor: A Synergy énekesnője sírva fakadt ByeAlex kritikáját hallva

Szombat este startolt el az X-Faktor idei évadának első élő showja. Herceg Erika lányegyüttese, a Synergy egy Blackpink számmal állt színpadra, így a produkciójukban nem csak angol, de koreai szövegrészletek is hallhatóak voltak. Ez ugyan a k-pop műfaj sajátossága, a dal viszont nem aratott osztatlan sikert a mentorok körében. Kapcsolódó Az RTL névváltása elhomályosította az élő X-Faktor továbbjutóit Pedig az élő X-Faktor első adásában mindjárt kiestek négyen a tizenkettőből. Én azt hittem, megmutatjuk, hogy ez a három lány három különböző szólamban gyönyörűen énekel, gyönyörű szépek, ...
2022-10-23 09:12:59

X-Faktor: Helfy Alexa távozott a finálé előtt

Az X-Faktor tegnap esti adásában duettekkel is készültek a versenyzők, Helfy Alexa a tavalyi évad második helyezettjével, Kocsis Paulinával énekelt együtt. A nézői szavazatok alapján a finálé előtt Herceg Erika mentoráltjának kellett búcsúznia a versenyből. Helfy sírva fakadt az eredményhirdetés után, Herceg próbálta nyugtatni, miközben az egész stúdió állva tapsolta őt. The post X-Faktor: Helfy Alexa távozott a finálé előtt first appeared on 24.hu.
2022-11-13 09:10:52

Navalnij merénylői három aktivista haláláért is felelősek lehetnek

Az orosz titkosszolgálat azon ügynökei, akik tavaly augusztusban novicsok idegméreggel próbálták megölni Alekszej Navalnijt, felelősek lehetnek legalább három oroszországi aktivista haláláért ? állítja legújabb jelentésében a Bellingcat nevű oknyomozó portál.
2021-01-28 23:06:01

Hatályba lép a szigorított lengyel abortusztilalom, új erőre kaptak a tüntetések

Három hónappal a lengyel Alkotmánybíróság döntése után kihirdették, és ezzel hatályba léptették az abortusz tilalmát sérült magzatok esetében.
2021-01-28 23:06:01

Bádogos élhajlító gép 1400/1.2 mm Hajlítógép Élhajlítógép

Eladó új élhajlító gép. Hossza 1,4m. Hajlítható acél plé 1,2 mm vastagságu. Munkahossz 1400 mm, hajlítható lemezvastagság: - acél lemez 1,2 mm - alumínium lemez 1,5 mm - rozsdamentes acél 0,65 mm Elhajtási szög 145-180 fokig, vágás az egész munkagép hosszán. A felső kar három szinten állítható. Lemez leszorítása excenterkar segítségével. Maximális rés a karok között 8 cm.Lemeztartó állvány hátul, elől a lemezzel azonos szélességü vágó blokád, hajlitási szög blokád, szögmérő mutató. A hajlítórúd rendszernek köszönhetően a lemez az egész hosszán egyenletesen görbül. Sú...
2020-06-20 16:41:43

2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:39

Karanténba vonul a horvát kormányfő

Negatív lett a koronavírustesztje, a felesége viszont megfertőződött.
2020-11-28 22:05:54

Orosz győzelem az ATP-világbajnokság döntőjében

Danyiil Medvegyev három játszmában verte az osztrák Dominic Thiemet.
2020-11-22 22:05:57

Merkely Béla koronavírusos, tünetei is vannak

Merkelynek a hét elején lett pozitív a tesztje.
2020-11-19 22:05:58

Szénmonoxid-mérgezés miatt vittek kórházba egy családot Budapesten

Szénmonoxid-mérgezés miatt lett rosszul egy család több tagja Budapest XXIII. kerületében vasárnap - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel. A mentők négy embert vittek kórházba.
2020-11-15 20:12:49

Végleg leállítja fordító alkalmazását a Samsung

Nevében és funkcióiban ugyan jól hangzik, azonban nem lett igazán népszerű a Samsung fordító szolgáltatása, az S Translator. És nem is lesz nagyon módunk megismerni, ugyanis a dél-koreai óriás december 1-jén nyugdíjba küldi.
2020-11-15 20:13:58

Hamilton behúzta a hetedik világbajnoki címet is

Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Török Nagydíjat, ezzel címét megvédve hetedszer is világbajnok lett.
2020-11-15 20:15:38

Gera Zoltán fog a kispadon ülni a szerbek elleni válogatott meccsen

Cosimo Inguscio pályaedző koronavírustesztje pozitív lett, így az esti, Szerbia elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen Gera Zoltán irányítja majd a pálya széléről a magyar labdarúgó-válogatottat.
2020-11-15 20:15:38

Három játékos sem lesz ott a válogatott szerbek elleni focimeccsén

Sérülések és a karanténszabályok miatt nem lesznek ott a válogatottban.
2020-11-15 20:15:39

Három autó ütközött, lezárták a BAH csomópont felüljáróját

Két ember sérült meg.
2020-11-15 20:15:39

Már az V. kerületi fideszes polgármesternek is sok lett kicsit az ingyenes parkolásból

Szentgyörgyvölgyi Péter már intézkedett, hogy a belvárosi polgárok számára kizárólagos parkolóhelyeket biztosítsanak a kerületben.
2020-11-16 11:09:13

2020-11-16 11:09:14

Duci, röpképtelen papagáj lett az év madara Új-Zélandon

A bagolypapagáj még úgy is nyert, hogy a versenyben 1500 hamis szavazattal akarták a dobogóra első fokára repíteni a kis foltos kivit.
2020-11-16 15:05:59

Parragh: Nem elég elengedni az iparűzési adót, minden más önkormányzati adót be kell fagyasztani

A kamarai elnök eredeti javaslata is súlyos csapás lett volna az önkormányzatokra, de most egy lépéssel még ennél is tovább ment.
2020-11-17 06:05:59

Már az V. kerületi fideszes polgármesternek is sok lett kicsit az ingyenes parkolásból

Szentgyörgyvölgyi Péter már intézkedett, hogy a belvárosi polgárok számára kizárólagos parkolóhelyeket biztosítsanak a kerületben.
2020-11-17 07:08:43

Szétszedték az iPhone 12 minit: hogy lett ilyen kicsi egy csúcstelefon? ? íme az eredmény

Az iFixit csapata górcső alá vette, hogy miként is tudta beleszuszakolni az Apple az iPhone 12 specifikációját az iPhone 12 minibe. Emellett pontozták a készülék javíthatóságát is.
2020-11-17 09:08:01

2020-11-17 09:08:02

Három éve nem volt ennyire magas az államadósság

Egy negyedév alatt 3,5 százalékponttal nőtt az államadósság, közel jár a szám a 35 ezer milliárd forinthoz.
2020-11-17 12:08:03

Elfogták a drezdai ékszerrablás három feltételezett elkövetőjét

Az arab származású elkövetők annak a klánnak lehetnek a tagjai, amely 2017-ben a berlini Bode Múzeumot is kirabolta.
2020-11-17 16:06:54

Nyolc tönkrement életet és három háztartást menedzsel

A Baptista Szeretetszolgálat emberkereskedelem elleni programjának szakmai vezetője Toszeczky Renáta szociális munkás. Feladata, hogy a prostitúcióból vagy a rabszolgasorból kimenekített áldozatok újra láthatóvá váljanak a társadalom számára. Irodája nincsen, egyedül tartja a lelket két shelter, vagyis két védett ház lakóiban. Róla forgatott dokumentumfilmet Schwechtje Mihály Védelem alatt c...
2020-11-17 19:06:24

Hiánycikk lett az orvosi oxigén Olaszországban

A koronavírus óta 400 százalékkal nőtt az orvosi oxigén iránti kereslet, sok helyen egyáltalán nincs.
2020-11-18 14:07:36

Biztonságosabb és gyorsabb lett a Firefox böngésző

A Mozilla elkészítette a Firefox böngésző 83-as verziószámú változatát, ami több fontos újdonságot is tartalmaz.
2020-11-18 15:09:35

Sokkal nagyobb lett a károsanyag-kibocsátás csökkenése, mint várták

A NASA kutatói sejtették, hogy visszaesést látnak majd, de ekkorára nem számítottak.
2020-11-18 15:09:37

Biztonságosabb és gyorsabb lett a Firefox böngésző

A Mozilla elkészítette a Firefox böngésző 83-as verziószámú változatát, ami több fontos újdonságot is tartalmaz.
2020-11-18 15:09:37

A helyére érkezett New York híres karácsonyfája, és pont olyan lett, mint 2020

Nem nyerte el a közönség tetszését a Rockefeller Center karácsonyfája. Érthető – de legalább a cég jól reagált a kritikára.
2020-11-18 19:06:24

Mindig van feljebb: még sportosabb lett új McLaren

Az újdonság messze 3 másodperc alatt gyorsul fel állóhelyzetből 100-as tempóra.
2020-11-19 06:05:41

Mindig van feljebb: még sportosabb lett új McLaren

Az újdonság messze 3 másodperc alatt gyorsul fel állóhelyzetből 100-as tempóra.
2020-11-19 06:05:42

Mindig van feljebb: még sportosabb lett új McLaren

Az újdonság messze 3 másodperc alatt gyorsul fel állóhelyzetből 100-as tempóra.
2020-11-19 07:09:43

Jenei Zoltán lett az országos kórház-főigazgató

A Pécsi Tudományegyetem volt kancellárját Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere javaslatára nevezte ki a kormányfő.
2020-11-19 07:09:44

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   youtube   •   H   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   eb   •   apropiaza   •   aza   •   vacsoracsata   •   J   •   L   •   budapest   •   P   •   sz   •   fluminense   •   perapro   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   megyek csataja lol harom akali harom gyozelem kubu lett a finale mvp je   •   coronavirus vaccines boost for africa in race for jabs 2   •   britain and eu can agree mini deals to ease chaos of no deal says michael gove   •   tudja ki jatszotta volna eredetileg a matrix foszerepet   •   egy kulon szigeten temethetik el a koronavirus halottait   •   eva mendes a kislanya miatt vonult vissza a kozossegi oldalarol   •   eldobod a bodzapalcad egy harry potter sorozatrol pletykalkodnak az hbo nal   •   osszesen hatvannegy embernek volt ottalalatos szelvenye 2   •   osszegyult a millios perkoltseg az akkugyar ellen tiltakozo mikepercsieknek 2   •   sulyokat kotott a labara igy maszott fel a szekrenyre az osszetort terdu kosaraslany   •   politologus orban viktor miatt haldoklik a v4 egyuttmukodes 2   •   tetovalt bunko   •   hihetetlen formaban van mike tyson a vasarnap hajnali meccse elott video   •   magyar petert biden emberenek vendegei latvanyosan segitik   •   levagtak mindket kezet mert segitett egy rendornek   •   australian surfer mikey wright rescues woman from hawaii waves   •   1prxw60d.jfaz.cn   •   0630index.phpoption. .................... .................... .......procselfenvir on00   •   baleset miatt lezartak az m1 est ausztria fele gyornel 2   •   panellakas belteri pallotokos ajtobeepites ajtocsere 35   •   elharapodzo eroszak a kozep afrikai koztarsasagban   •   tek esekkel csaptak le egy orvvadaszra balatonszarszon   •   iran elore szolt a feher haznak hogy megtamadja izraelt   •   olyan meno lettel hogy mar koszonni is derogal   •   tizenegyesparbaj utan jutott tovabb az arsenal es egy statisztikai adat szerint a dontoig meg sem all   •   urbirosagot allit fel dubaj 2   •   babat var az rtl sztarja sztarenki dora pocakos videoval jelentette be az oromhirt   •   fabiny tamas jezus erosebb a templom falainal 3   •   nagy gabor kasszas jani 2   •   a briteknel harmadaval csokkent az uj fertozesek szama a korlatozasok nyoman   •   halalos baleset izsaknal   •   ana de armas fearless performance deserves a better movie than blonde 2   •   de mit adott nekunk a covid online kenyeret   •   lemondott a japan kormany sajtoreferense mert megvendegelte a miniszterelnok fia   •   ennyi volt visszavonult wayne rooney   •   mick jagger tancra perdult arra a dalra ami arrol szol hogy valaki ugy tancol mint mick jagger video   •   mexicos leading presidential candidate stopped by masked men who ask for help in stemming violence   •   penzt kap ha lefotozza a tilosban parkolokat svedorszagban   •   ingyen osztogatnak ma fankokat az egyesult allamokban   •   elmaradt a szalagavato hazrol hazra jarva tuzte fel a diakjainak a szalagot egy kaposvari osztalyfonok   •   elo videoban uzent a rendoroknek hogy kapjak el meg aznap kattant a bilincs a kezen   •   naponta negyven szivart szivott meg a halalos agyan is ragyujtott 2   •   miskolctapolcan a barlangfurdo medencejebol mentettek hodot tobb ember kellett a muvelethez   •   azahriah a tortentek utan nem hivta fel sirva baratnojet hanem velem beszelgetett es cigizett minden apro reszletet elmondott a lany a palacsintafesztivalo n tortentekrol video   •   szlovak elnokvalasztas a nyugatos ex kulugyminiszter gyozelmet hozta az elso fordulo fico jeloltje masodik 2   •   mar csak ez kellett husvet elott szerdatol jon a feketeleves durvan emelkedik a benzin ara   •   amerikaban leinformalhato munkak 22   •   a testen kivul voltak a szervei az ujszulottnek   •   illik a bort kikopni kostolaskor   •   annyi az utas hogy be kell suriteni a budapest dubaj jaratokat