Hálapénz: hiába a súlyos büntetések, így is vannak, akik próbálkoznak

Pedig évekre börtönbe kerülhetnek az elkövetők.
2024-05-09 17:11:20

Hálapénz: hiába a súlyos büntetések, így is vannak, akik próbálkoznak

Pedig évekre börtönbe kerülhetnek az elkövetők.
2024-05-09 17:08:22

Úgy néz ki, rekordot fog dönteni idén a magyar turizmus

Az év első három hónapjában 7,1 millió vendégéjszakát könyvelhettek el a magyarországi szálláshelyek, amely 14 százalékkal haladta meg a tavalyi negyedéves számokat. A Magyar Turisztikai Ügynökség csütörtöki közleménye szerint az első negyedéves számok alapján rekordév lehet az idei.
2024-05-09 10:14:47

Nyolcvan éves lett a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Kovács István.
2024-05-08 09:12:23

Meglepő nevek kerültek a legértékesebb magyar influenszerek listájára

Az összeállításnak váratlan kiesői is voltak.
2024-05-08 08:09:04

Hihetetlen, hogy szalad az idő! Nyolcvanéves lett a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Kovács István, aki már fiatalon beírta nevét a magyar film történetébe az Egri csillagok Bornemissza Gergelyeként és Kárpáthy Zoltánként.
2024-05-08 05:06:23

2024-05-08 04:06:11

Nagy Márton szerint Magyarország meghatározó szereplővé válhat az űriparban

Nagy Márton elmondta, hogy a magyar műholdgyártási képesség nem csak gazdasági és biztonsági, hanem szuverenitási kérdés is. Megjegyezte: az ágazat fényes jövő előtt áll, ugyanis az űripar a világ egyik legjobban növekvő, a nemzetközi felmérések szerint is válságálló iparága, amelynek értéke a 2023-as 630 milliárd dollárról egyes becslések szerint 2035-re elérheti az 1800 milliárd dollárt.
2024-05-06 13:06:47

2024-05-06 13:06:25

2024-05-06 13:06:04

Három évre börtönbe kerülhetnek a brutális állatkínzók

Letöltendő helyett gyakran elzárással büntetik az állatkínzókat.
2024-05-06 08:09:41

Három évre börtönbe kerülhetnek a brutális állatkínzók

Letöltendő helyett gyakran elzárással büntetik az állatkínzókat.
2024-05-06 08:07:32

Megvannak a hatos lottó nyerőszámai

Telitalálat megint nem volt.
2024-05-05 18:08:36

Ez lett idén a világ tíz legokosabb városa

Az okos város kifejezést egyre gyakrabban használják világszerte, ami többek között arra utal, hogy egy adott település milyen innovatív stratégiákkal próbálja megtartani a népességét, hogyan tud vonzó lenni a befektetők számára, és mit tesz a fenntartható városfejlesztés érdekében. Ennek mindennapi megjelenési formái gyakran a döntéstámogató digitális technológiák alkalmazásában jelennek meg. Hogy mely világvárosok teljesítenek ebben a legjobban, azt az áprilisban közzétett 2024 Smart City Index ranglista alapján néztük meg.
2024-05-05 16:06:32

Nagy nevek búcsúznak a magyar politikától, de jönnek az új arcok

Ráadásul már most megdőlt egy rekord.
2024-05-05 13:09:51

Nagy nevek búcsúznak a magyar politikától, de jönnek az új arcok

Ráadásul már most megdőlt egy rekord.
2024-05-05 12:06:56

Egészen hihetetlen, de betiltják Olaszországban a pizzát és fagylaltot is

Nagy bajba kerülhetnek, akik nem tartják be a szabályokat.
2024-05-04 18:07:48

Idősgondozás Németországban

Meghatározzuk az irányt, fejlesztünk és innováljuk szolgáltatásainkat, mindezt azzal a céllal, hogy ügyfeleinknek a legjobban fizetett munkát biztosítsuk. Kattintson a www.atena.org weboldalra!Idősgondozók részére kínálunk állásokat, 24 órás gondozás Németországba. Hívjon a +421 917661067 telefonszámon és kérjen visszahívást. Továbbá elérhet minket az ingyenes +3680080265-ös számon vagy felveheti velünk a kapcsolatot mailben: [email protected] és mi felhívjuk Önt.
2020-06-20 16:41:42

2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:21

2020-06-23 22:19:32

2020-06-23 22:20:33

Így díszítették fel idén karácsonyra a Fehér Házat - fotók

Elkészítették mézeskalácsból a Fehér Ház kicsinyített mását is, amely 180 kilót nyom.
2020-11-30 22:05:53

Egy kutatás szerint már tavaly nyáron Olaszországban keringhetett a koronavírus

A milánói rákkutató intézet kutatása szerint már 2019 nyarán voltak koronavírusos betegek az országban. Kemenesi Gábor víruskutató szerint azonban ez nem nagyon valószínű.
2020-11-15 20:14:00

2020-11-16 02:10:16

Az egyik legígéretesebb vakcinafejlesztő szerint még egy évet kell várnunk, hogy újra normális életünk legyen

A Pfizer-BioNTech cégek szerint 300 millió embernek kellene beadni új vakcinájukat, ugyanis már ezzel is érezhető módon csökkenne a járvány terjedése. De az idáig vezető út hosszú, akkor is, ha az oltás jól működik.
2020-11-16 05:10:55

A Huawei szerint itt az ideje, hogy a britek meggondolják magukat az 5G-ügyben

A Huawei szerint a britek csak azért zárták ki az 5G-fejlesztésekből a Huaweit, mert az Egyesült Államok pártjára álltak a kereskedelmi háborúban, és nem azért, mert a kínai cég kiberbiztonsági szempontból veszélyt jelent.
2020-11-16 17:08:13

2020-11-16 17:08:14

Lecserélik a Rába vezetőségét, a szakmából és NER-közelről ismert nevek is felbukkannak

15 év után lesz új vezérigazgatója a Rábának, ha a rendkívüli közgyűlés rábólint a tervre, de az igazgatóságba és a felügyelőbizottságba is új tagokat választanak.
2020-11-17 08:12:02

A nyíregyházi kórház közleményben cáfolta főorvosának szavait

Szűcs Attila szerint olyan sok koronavírusos van az intézményben, hogy már nem tudnak az elvárt színvonalon dolgozni. A kórház szerint ez nem igaz.
2020-11-18 09:07:00

Idén az emberek 41 százaléka már online venne ajándékot karácsonyra

Bár a koronavírus miatt még nagyobb lesz a postások és futárok terhelése, 47 százalék még mindig a személyes vásárlás felé hajlik.
2020-11-18 17:06:11

Katasztrofális következményei lehetnek az új vízgazdálkodási törvényjavaslatnak a WWF szerint

A szervezet szerint az új javaslat lehetővé tenné, hogy túlhasználják vagy elpazarolják a vízkészletet a gazdák.
2020-11-19 06:05:42

Varga Mihály szerint ki kell nyitni a pénzcsapot

A válság miatt az államnak az eddigieknél jobban kell költekeznie a pénzügyminiszter szerint. A nagyvállalatok beruházásait támogató program eredetileg 15 milliárdos keretét a kormány már 80 milliárdra tolta föl.
2020-11-19 10:12:22

A háztartások az ország legfejlettebb részein sínylették meg legjobban a válságot

A nyugat-magyarországi háztartások fizetőképességét viselte meg legjobban a koronavírus-járvány nyomán kialakult válság. Legkevésbé az ország kevésbé fejlett, illetve az exportnak és a határon túli munkavégzésnek kevésbé kitett területeinek háztartásai érzik a nehézségeket.
2020-11-19 11:07:31

Még nyáron feloszlott a vizsolyi képviselő-testület, de idén már biztosan nem lesz időközi választás

Egyre feszültebb a viszony Palotás András polgármester és a képviselő-testület között az Átlátszó szerint. A novemberi időközi választást viszont elsodorta a februárig tartó vészhelyzet.
2020-11-19 21:09:19

Győr volt szocialista polgármestere szerint a Borkai-éra aranykort hozott a városnak

Balogh József szerint a Fidesz a tanácsrendszert hozta vissza rosszabb változatban.
2020-11-21 15:07:52

Lévai Anikó unokáival sütött mézeskalácsot, idén is részt vesz az adománygyűjtésben - videó

25. alkalommal indul el az Ökumenikus Segélyszervezet adventi adománygyűjtése.
2020-11-21 18:06:54

36 órán keresztül pörögnek idén a Kutatók Éjszakájának programjai

Továbbra is ingyenes az összes esemény, melyeket idén online lehet követni a neten november 27-én és 28-án.
2020-11-22 06:06:53

Rafael Nadal idén sem lesz már világbajnok

Novak Djokovic után a spanyol klasszis sem jutott az ATP-vb döntőjébe.
2020-11-22 08:06:30

A szervezők szerint nincs veszélyben az Australian Open megrendezése

A napokban felröppentek olyan hírek, miszerint a járványhelyzet miatt halasztani kell.
2020-11-22 09:07:18

Letartóztattak egy férfit, miután a gyanú szerint eltörte a prostitúcióra kényszerített barátnője kezét

A nő az orvosnak azt állította, elesett, a nyomozók szerint a férfi évek óta terrorizálta.
2020-11-22 10:12:21

Parragh szerint az önkormányzatoknak kéne spórolni. Ön szerint kinek? Szavazzon!

Adjon ötleteket, különben a kormány teszi meg.
2020-11-22 13:06:07

Parragh szerint az önkormányzatoknak kéne spórolni. Ön szerint kinek? Szavazzon!

Adjon ötleteket, különben a kormány teszi meg.
2020-11-22 13:06:12

A plázákban és hipermarketekben terjed legjobban a koronavírus

A hatékony védekezés egyszerű: kerülni kell a tömeget.
2020-11-23 08:06:03

Kiderült, mikor fertőz legjobban, aki koronavírusos

Egy új, nagy léptékű tanulmány szerint az új típusú koronavírus okozta Covid–19 tüneteink jelentkezésekor, majd az ezt követő öt napban a legvalószínűbb fertőzés továbbadása
2020-11-23 08:06:07

2020-11-23 08:06:08

Damon Hill: Hamilton megérdemli, hogy lovaggá üssék

Az egykori világbajnok szerint lerombolta azt az előítéletet, mely szerint bizonyos dolgokat nem érhetsz el a bőrszíned miatt.
2020-11-23 11:06:05

Egy magyar kórházigazgató szerint a koronavírus-fertőzésen átesetteket valószínűleg nem kell beoltani

A Dél-pesti Centrumkórház vezetője szerint a populáció azon részét, amely már átesett a koronavírus-fertőzésen, valószínűleg nem kell majd oltani.
2020-11-23 11:06:07

2020-11-23 11:06:08

Hollandiában még mindig diszkriminálják a várandós nőket a munkaerőpiacon egy felmérés szerint

A felmérés szerint a válaszadók egyötödét nem vették fel arra a munkára, amelyre jelentkezett.
2020-11-23 14:06:22

Az F1-ből távozó Grosjean elmondta, mit sajnál a legjobban karrierjében

A francia pilótának nincs hiányérzete amiatt, hogy a futamgyőzelem sem jött neki össze.
2020-11-23 19:05:55

Milliókat keresnek ezek az influenszerek, pedig nem is léteznek

A világon legjobban fizetett virtuális insta-modellek vagyonokat visznek haza, pontosabban termelnek cégeiknek.
2020-11-24 06:05:58

Rossi szerint a válogatott sikeréből is erőt meríthet a BL-ben a Fradi

A szövetségi kapitány szerint a zöld-fehérek bátran játszhatják a saját játékukat Torinóban.
2020-11-24 08:06:03

Kigyulladt egy ház Kunszentmiklóson, meghalt a lakója

Idén már 86 halálos áldozata van a lakástüzeknek.
2020-11-24 13:06:00

Szarka Tamás: idén olyan karácsonyunk lesz, amilyen még nem volt soha

Különleges adventi naptárral készül idén a Ghymes együttes alapítója.
2020-11-24 15:06:05

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   rozsa sandor   •   mag   •   németállás   •   f   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   sz   •   ingatlan   •   szótár   •   G   •   olcs   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   megvannak a nevek iden ok kerulhetnek be a halhatatlanok tarsulataba on szerint ki erdemelne meg a legjobban szavazzon 2   •   ujabb lepessel tartana alacsonyan a rezsiarakat a kormany   •   10 things you need to know today november 27 2020   •   deutsch tamas a blikknek elmeselte 9 eves fiaval is rengeteg beszel fontos politikai kerdesekrol video 3   •   siroszobakat javasol a lengyel kormany az eletkeptelen magzatuk megszulesere kotelezett noknek 2   •   lufthansa suspends tel aviv erbil amman routes after iranian attack   •   gyakoriva valnak az agyar nelkuli elefantok ez az evolucios reakcio az orvvadaszatra   •   ujabb orszag lepett be kina befolyasi ovezetebe foldcsuszamlasszeru gyozelmet aratott a peking barat part   •   luis rubiales ex spanish football federation chief given three year ban by fifa   •   a rendszer ordoge megkaptam az oltast erre jott ez a level most mit csinaljak   •   jon az adat ami foldbe dongolheti de akar raketakra is ultetheti a reszvenypiacokat   •   ot ev utan valik farkas alexa es 26 evvel idosebb ferje   •   bejelentest tett a sporttortenelmi aranyat nyero uszo   •   oriasi soproni foleny es gyozelem a gyor elleni kosarmeccsen   •   olyan mintha elotte nem is leteztem volna gaspar laci fajdalmas vallomast tett a gyerekkorarol video 2   •   kesnek az oltasok olaszorszagban   •   az opus megveszi a tigazt a met tol   •   karacsonyi hangulatban teveznek a londoni akvarium pingvinjei   •   I ker   •   molnar piroska apamat elvittek az oroszok aztan elfelejtettek visszahozni   •   csikos sandor lett a nemzet szinesze 2   •   arra gondolok amit a nagymamam mondott bizakodo a csinos exatlonos   •   aramutes egesi szurasi serules megbuktak a gyerekeknek szant termekek az itm vizsgalatan   •   ed sharen uj dallal jelentkezett   •   hivatalos januartol ujabb szankcio elesedik oroszorszaggal szemben   •   eddig meg minden almomat valora valtottam mi lett vele simor oliver hollywoodi filmben tert vissza szineszkent ez nem reality ez az igazi mozi 2   •   us soccer scraps anthem kneeling policy   •   a kek pelikan premierjere feltamad a pesti est is   •   abhorrent remarks by donald trump take centre stage at meng wanzhous extradition hearing   •   szentkiralyi alexandra gyurcsany a fonok a varoshazan   •   scaffolding collapses at 7 story building   •   ujabb 110 embert hoz budapestre a magyar legiero egyik gepe izraelbol   •   70 ezer ember bukhatja a tajszamat vele az ingyenes egeszsegugyi ellatast 3   •   u s china relations havent been this toxic since vietnam   •   januartol rogan antal miniszteriuma felel a kiemelt allami es sportrendezvenyekert 2   •   szabalyosan vegigszantotta a hazat egy urbol erkezo tormelek az iss rol elengedett 26 tonnas akkucsomagrol szarmazhat video   •   ujabb bo 4000 kilometert valtozott a palesztina ausztralia vb selejtezo helyszine   •   meghirdette kozgyuleset a cig pannonia 2   •   robbanasok ukrajna szerte oroszorszag oriasi tamadasi hullamot inditott   •   kikapott az olaszoktol a magyar valogatott a ferfi vizilabda vilagligaban   •   keszul mar az olcsobb apple airpods max   •   igy toltottek idejuket a szovjet megszallo katonak magyarorszagon ott voltak mindenhol de 31 eve kiderult menniuk kell galeria   •   sikeres szezonon van tul az nba t megcelzo magyar valogatott kosaras 2   •   sulyosan bantalmazott csecsemot apolnak a szombathelyi korhazban 2   •   megdolt osszeomlott hazak kepeken a tajvani foldrenges okozta pusztitas 2   •   fajdalmas vallomas a torokorszagi foldrengesben reszt vevo magyar mentoktol orokre emlekeznek majd a fiura akit nem tudtak megmenteni   •   nyolcvan rendor csapott le lopott lapostevet melltartot es cumit is talaltak 2   •   komoly szennyezettseget mertek a fovarosi covid korhazaknal   •   new york sem uszta meg ezuttal a nagy almat razta meg nagy foldrenges 2   •   marko bela az erdelyi magyarokat felti amiatt hogy amerika ellenessege okan nyugaton elszigetelodhet magyarorszag