Ezért emelkednek a piacok: ám a jókedv nem lehet felhőtlen

Az áprilisi esés után visszatért a jókedv a piacokra, múlt hét óta ismét emelkedést látunk. A piaci fordulatot ezúttal is az amerikai makrogazdasági helyzetre vonatkozó várakozások váltották ki, újabb hiedelem van kialakulóban a piacokon. Épp ezért ahogy eddig, úgy most is érdemes óvatosnak lenni: egy várakozásoktól eltérő fontos adat nagyon gyors és jelentős változást hozhat, és bár kezd körvonalazódni a nagykép, a makrogazdasági kilátások továbbra is vegyesek.
2024-05-09 10:14:31

Mire lehet ma számítani a tőzsdéken?

A hét első felében határozott emelkedést láttunk a tőzsdéken, bár a momentum tegnapra kissé lassult az USA-ban, és ma reggel is vegyes összkép látszik az ázsiai tőzsdéken, bár a kínai piacok kaptak egy nagyobb lökést attól, hogy a vártnál erősebb külkereskedelmi adatokat közöltek ma az import tekintetében. Eközben viszont továbbra is a vállalati gyorsjelentésekre figyelnek a befektetők, a holnap ilyen szempontból itthon is kiemelten fontosnak számít, hiszen a két legnagyobb blue chip, az OTP és a Mol is pénteken hajnalban teszi majd közzé a legfrissebb számait. Ami a mai piacnyitást illeti,  a...
2024-05-09 09:06:53

Közelebb került Magyarország a legnagyobb befektetőkhöz

A térségünk a tőkepiacok tekintetében komoly növekedési potenciállal rendelkezik, sok külföldi befektető mégis nehézkesen éri el a régiónkat, mivel ezek a piacok számukra túl kicsinek számítanak vagy egy magánbefektetőnek túl távoliak és ismeretlenek. A hazai befektetők mellett ezeket a befektetőket célozzák meg annak a tőzsdén kereskedett befektetési alapnak (Exchange Traded Fund, ETF) a befektetési jegyei, amely a kelet-közép-európai régió hét országának legnagyobb forgalmú és kapitalizációjú részvényeit fogja össze. Fazekas Gábort, az OTP Global Markets igazgatóját az OTP CETOP részvényalap...
2024-05-08 10:07:41

Félidőnél a keleti nagyhatalom európai körútja: ilyen felvezetés után érkezik Budapestre Orbán Viktor szövetségese

Május 5-én megkezdte többnapos európai látogatását Hszi Csin-ping kínai elnök. Az előre bejelentett információk szerint a keleti nagyhatalom vezetője három országban fog tárgyalásokat folytatni. A diplomáciai körút első állomása Franciaország, ahol már tényleges nyilatkozatokat is eredményeztek a megbeszélések. Május 7-én Szerbiában tárgyal a keleti nagyhatalom delegációja, végül Május 8. és 10. között Magyarországon zárul az utazás.
2024-05-07 15:09:11

Csökkenő nyugati, erősödő keleti befolyás Magyarországon is?

Napjainkban ünnepeljük Magyarország és másik kilenc tagország Európa Unióhoz való csatlakozásának 20. évfordulóját, amely egyben lehetőséget kínál arra is, hogy megvizsgáljuk, hogyan változott a csatlakozó országok gazdasági szerepe az Európai Unióban. Gazdasági szempontból az egyik legfontosabb kérdés a külkereskedelmi kapcsolatok alakulása és a különböző ellátási láncok változása. Vajon a kevésbé fejlett, 2004-ben csatlakozó országoknak sikerült elmozdulni az európai ellátási láncok perifériájáról, erősebben integrálódva ezáltal az Európai Unióba? Ebben a cikkben ezt a kérdéskört járom körül...
2024-05-06 17:08:45

Huszonhárom irodaházától válik meg az Európai Bizottság

Hatalmas ingatlantranzakció történt Brüsszelben, melynek során az Európai Bizottság 23 irodaházat értékesített egy közel 900 millió eurós tranzakció keretében. A nem mindennapi üzlet az európai negyed revitalizálását és a fővárosba való jobb beillesztését célzó belga állami projekt része - írja a Szabadeurópa.hu.
2024-05-06 14:09:43

A Keleti pályaudvarnál ér véget az Élet menete

2024-05-05 18:06:53

Megszorongatná a francia elnök a keleti szuperhatalom elnökét

Hszi Csin-ping, Kína elnöke Franciaországba érkezett vasárnap, kezdetét vette egy három országot érintő európai körútjának. Az út célja az Egyesült Államokkal fennálló kapcsolatok javítása és a kereskedelmi valamint ukrajnai kérdések megvitatása - írta a South China Morning Post.
2024-05-05 17:06:39

Az Európai Politikai Tanulmányok Központja (Centre for European Political Studies, CEPS) új menetrendet javasolt az EU bővítésére, amelynek célja, hogy a kontinens előtt álló geopolitikai, irányítási és politikai kihívásokra megoldást kínáljon. Az Európai Bizottság elé terjesztett terv az államszövetség újabb jelentős keleti bővítését terelné új mederbe, hogy Ukrajna csatlakozása mellett az elhalt, főleg balkáni országokkal folytatott tárgyalásokat is kimozdítsák tetszhalott állapotukból. Az intézményi reform részeként a Magyarország kapcsán gyakran előkerülő vétójogot is elvennék.
2024-05-05 15:06:45

Az európai liberálisokkal működne együtt Orbán Viktor szövetségese

Az elemzők szerint még nem lehet egyértelmű előrejelzéseket adni.
2024-05-04 17:09:19

Az európai liberálisokkal működne együtt az olasz miniszterelnök

Az elemzők szerint még nem lehet egyértelmű előrejelzéseket adni.
2024-05-04 17:07:10

Erre az adatra vártak a piacok egész héten - Mennyire korai az öröm a tőzsdéken?

Péntek délután megérkeztek a várt foglalkoztatottsági adatok az Egyesült Államokból. Az áprilisi számok alapján optimisták lehetnek a befektetők azzal kapcsolatban, hogy valóban a lehűlés jeleit mutatja az amerikai munkaerőpiac, a friss adatok azonban egyúttal felerősíthetik a recessziós félelmeket is. A közlés ezúttal is nagyobb elmozdulásokat hozott a dollár piacán és a tőzsdéken is, melynek következtében az EUR/USD árfolyama és az S&P 500 is is kritikus szintre ért. Éppen ezért megnéztük, hogy mit mutatnak jelenleg a grafikonok.
2024-05-03 16:07:20

Mire lehet számítani a tőzsdéken?

Határozott emelkedéssel zártak tegnap az amerikai tőzsdék, amelyet vegyes mozgások követtek Ázsiában. A tegnapi zárás után jelentette az Apple, amelynek sikerült megverni az elemzői várakozásokat és története legnagyobb sajátrészvény-vásárlását jelentette be, így az iPhone-gyártó árfolyama jelentős pluszban indíthatja a mai napot. Befolyásolhatja a mai kereskedést, hogy ma délután érkezik az amerikai munkanélküliség legfontosabb mutatója, hiszen a munkanélküliség bármilyen irányba történő elmozdulása óriási jelentőséggel bír. Ami pedig az előjeleket illeti, a határidős indexek állása alapján a...
2024-05-03 09:06:58

Tényleg Kína hozza tető alá a tűzszünetet a Hamásszal?

Peking komolyan hozzájárulhat egy palesztin egységkormány létrejöttéhez és a közel-keleti konfliktus megoldásához.
2024-05-02 19:10:52

Tényleg Kína hozza tető alá a tűzszünetet a Hamásszal?

Peking komolyan hozzájárulhat egy palesztin egységkormány létrejöttéhez és a közel-keleti konfliktus megoldásához.
2024-05-02 19:08:27

Az Európai Bizottság vizsgálatot folytat több légitársaság ellen

Eddig három európai cég erősítette meg, hogy köztük van.
2024-05-02 18:10:47

Az Európai Bizottság vizsgálatot folytat több légitársaság ellen

Eddig három európai cég erősítette meg, hogy köztük van.
2024-05-02 18:07:07

Elérte a vihar a tőzsdéket, ki marad így talpon?

Jegybanki kamatvágás, geopolitikai konfliktusok, vállalati eredmények - talán a három legfontosabb abból a számos sztoriból, amelyek meghatározták a tőkepiacok irányát az idei év első négy hónapjában. Ugyan az első hónapok kifejezetten erősen indultak, mostanra jelentősebb korrekciót láttunk a részvénypiacokon, elsősorban az amerikai technológiai szektor vezetésével. Mindeközben a nyersanyagpiac köszöni jól van, az ezüst, az arany és a réz 10 százalékot meghaladó árfolyamemelkedést könyvelhetett el eddig, miközben a soft commodity szegmensben is voltak jelentős mozgások. Sok jó sztori van a ma...
2024-05-02 13:06:47

Jön a hét legfontosabb eseménye: ma eldőlhet, merre indulnak a piacok

A befektetők számára a mai lesz a hét legfontosabb napja, ugyanis ma tartja kamatdöntő ülését a Fed. A kamatok szinten tartása szinte biztosra vehető, kérdésből viszont van bőven. Hogyan reagál a jegybank az infláció visszapattanására? Hogyan értelmezi a zavaros reálgazdasági és munkaerőpiaci folyamatokat a jegybank? Mekkora az esélye a recessziónak? Kamatvágás vagy kamatemelés lesz a Fed következő lépése? Ezek a kérdések izgatják most a piacokat, és ha úgy érzik, hogy valamelyikre választ kapnak, a piaci mozgások garantáltak. Minden fél mondatnak jelentősége lesz a mai eseményen, amely után a...
2024-05-01 07:06:22

Két éve nem történt ilyen a McDonald's-nál

Két év után először maradt el a várakozásoktól a McDonald's profitja, miután a költségtudatos fogyasztók figyelmen kívül hagyják a cég ajánlatait, emellett pedig a közel-keleti konfliktus is negatívan érintette a cég nemzetközi eladásait.
2024-04-30 18:06:47

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-23 22:01:05

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:01:11

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:01:11

Fordítás külföldi munkához és tanuláshoz !!!

Külföldi munkához és tanuláshoz szükséges hivatalos dokumentumok, diplomák, bizonyítványok, oklevelek, leckekönyvek, jogosítványok, erkölcsi bizonyítványok, anyakönyvi kivonatok, önéletrajzok, orvosi igazolások stb. hiteles fordítása az Európai Unió tagországainak nyelvén. Gyors, precíz, kedvező árú fordítás. EU Fordítóközpont, Fordítóiroda. Tel.: (1) 788-3323 Web: www.euforditas.hu vagy www.euforditas.hu/hivatalos_iratok_es_dokumentumok_forditasa.php
2020-06-23 22:01:12

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:14:23

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon eladó.

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon (Vas megye, magyar-osztrák-szlovén hármashatár) eladó. Irányár: 29.900.000,-Ft Alapterület: 130 m² Telekterület: 4 036 m² Ingatlan állapota: felújítandó Építés éve: 1980. Komfort: összkomfortos Fűtés: gáz (cirko), vegyes tüzelésű kazán Légkondicionáló: van Fürdő és WC: egy helyiségben Kilátás: kertre néző Tetőtér: beépített Parkolás: önálló dupla garázs - benne van az árban Zöldövezetben, nagy területtel, csendes helyen, domboldalban épült családi ház, mégis a központhoz közel (10 perc gyalog) eladó. ...
2020-06-23 22:14:23

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-23 22:14:24

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:14:26

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:14:26

Fordítás külföldi munkához és tanuláshoz !!!

Külföldi munkához és tanuláshoz szükséges hivatalos dokumentumok, diplomák, bizonyítványok, oklevelek, leckekönyvek, jogosítványok, erkölcsi bizonyítványok, anyakönyvi kivonatok, önéletrajzok, orvosi igazolások stb. hiteles fordítása az Európai Unió tagországainak nyelvén. Gyors, precíz, kedvező árú fordítás. EU Fordítóközpont, Fordítóiroda. Tel.: (1) 788-3323 Web: www.euforditas.hu vagy www.euforditas.hu/hivatalos_iratok_es_dokumentumok_forditasa.php
2020-06-23 22:14:27

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:15:37

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:22

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:58

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:05

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:18:06

2020-06-23 22:18:47

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon eladó.

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon (Vas megye, magyar-osztrák-szlovén hármashatár) eladó. Irányár: 29.900.000,-Ft Alapterület: 130 m² Telekterület: 4 036 m² Ingatlan állapota: felújítandó Építés éve: 1980. Komfort: összkomfortos Fűtés: gáz (cirko), vegyes tüzelésű kazán Légkondicionáló: van Fürdő és WC: egy helyiségben Kilátás: kertre néző Tetőtér: beépített Parkolás: önálló dupla garázs - benne van az árban Zöldövezetben, nagy területtel, csendes helyen, domboldalban épült családi ház, mégis a központhoz közel (10 perc gyalog) eladó. ...
2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:50

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:18:51

Fordítás külföldi munkához és tanuláshoz !!!

Külföldi munkához és tanuláshoz szükséges hivatalos dokumentumok, diplomák, bizonyítványok, oklevelek, leckekönyvek, jogosítványok, erkölcsi bizonyítványok, anyakönyvi kivonatok, önéletrajzok, orvosi igazolások stb. hiteles fordítása az Európai Unió tagországainak nyelvén. Gyors, precíz, kedvező árú fordítás. EU Fordítóközpont, Fordítóiroda. Tel.: (1) 788-3323 Web: www.euforditas.hu vagy www.euforditas.hu/hivatalos_iratok_es_dokumentumok_forditasa.php
2020-06-23 22:18:51

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:19:09

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon eladó.

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon (Vas megye, magyar-osztrák-szlovén hármashatár) eladó. Irányár: 29.900.000,-Ft Alapterület: 130 m² Telekterület: 4 036 m² Ingatlan állapota: felújítandó Építés éve: 1980. Komfort: összkomfortos Fűtés: gáz (cirko), vegyes tüzelésű kazán Légkondicionáló: van Fürdő és WC: egy helyiségben Kilátás: kertre néző Tetőtér: beépített Parkolás: önálló dupla garázs - benne van az árban Zöldövezetben, nagy területtel, csendes helyen, domboldalban épült családi ház, mégis a központhoz közel (10 perc gyalog) eladó. ...
2020-06-23 22:19:10

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-23 22:19:10

Viszonteladót, értékesítőt keresünk!

Teljes egészében rozsdamentes anyagból készült Mira kertibútorok értékesítésére keresek viszonteladót elsősorban nyugat európai országokba. Ugyanitt rozsdamentes hintaágyak(még a rugó is rozsdamentes), rozsdamentes törölközőtartók, stb.
2020-06-23 22:19:12

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   youtube   •   H   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   eb   •   apropiaza   •   aza   •   vacsoracsata   •   perapro   •   J   •   L   •   budapest   •   P   •   sz   •   fluminense   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   deutsch tamas egy perc alatt helyretette az egesz eu elitet   •   348 loeros lett a bmw m135i   •   itt van minden amit a rakos katalin hercegne kezeleserol tudni lehet   •   szardinian nyitnak az ettermek de a lakosok felnek visszaterni a megszokott eletukhoz   •   ez mar szinte nyar ma akar 25 fok is lehet de csutortokre riasztast adtak ki   •   lengyelorszagban maradnak a jarvanyugyi korlatozasok   •   kukoricadar   •   szallast foglalt a nepszeru online oldalon zoli aztan megnezte a vendeghazat a google terkepen is egybol rajott hogy atvertek on is vigyazzon   •   csalok kuldenek levelet az mvm neveben   •   fast fashion boohoo breaks promises on ethical overhaul   •   megallithatatlanul nyomulnak elore a talibok afganisztanban 2   •   2034 ig maradhatnak a habony baratjanak peksegei a bkv teruleten   •   gaza hostages deal raises hopes and fears for families   •   a 75 percben veget ert a meccs annyi golt kapott a 10 emberrel kiallo magyar csapat 2   •   ez milyen tavasz zivatarok viharos szel es jegdara miatt adtak ki a figyelmeztetest ilyen idojaras varhato ma 3   •   a vilagon eloszor ultettek be sertesveset egy betegnek jol van   •   sulyos problemaval nez szembe putyin mukodik az amerikai mesterterv   •   volcano erupts near icelands capital reykjavik   •   minusz 341 fokot mertek spanyolorszagban   •   zivatarra havazasra onos esore is figyelmeztetnek a meteorologusok 2   •   china is sounding the alarm about a global market bubble   •   7565   •   bucks beat hawks to take 3 2 series lead in nba play offs   •   uljon a szamitogepe ele kedden este magyar nyelvu oktatovideot mutat be a facebook 3   •   orban viktor hagymat valogatott nemeth szilard krumplit szedett   •   mikes anna krausz gabornak a tancparkett kiralya lettel koszonom hogy en lehetek a kiralynoje   •   itt mindenki megorult szazmilliardokat tartanak a magyarok olyan allampapirokban amelyekben semmi ertelme   •   harry kane harom gyereke is megserult egy nemetorszagi autobalesetben 4   •   ajďšËndďšËkďšËtle   •   ecetbe martotta a kormuket rago gyerekek kezet kegyetlenseggel vadolnak egy iskolai kezilabdaedzot 2   •   felfuggesztett oltasok mi az igazsag az astrazeneca vakcinajarol 2   •   repulorol lott urbe muholdakat a virgin orbit   •   megszolalt a botrany utan a corvinus megbizott rektora nem igaz hogy itt gazdag szulok buta gyerekeit rugdossuk at 2   •   nagy ereju foldrenges miatt uj zeland es ausztralia is cunamiriadot fujt   •   xi and biden hold first call in seven months in bid to ensure competition does not veer into conflict   •   fordulat az ugyben megmenthettek volna babicsek bernat eletet elkeszult a reszletes szakvelemeny 2   •   nem nullazzak le a felevet az szfe n megvannak az uj tanarok   •   kormanyrendelettel szabalyoznak a katonasagot itt vannak a legfontosabb tudnivalok   •   tengeren hanykolodott a testverpar egyikuk belehalt a menekulesbe   •   a csaladjaval szeretne tolteni a meg hatralevo idot az otthonaban kap hospice ellatast jimmy carter 2   •   eliltottak egy ferfit a mesterseges intelligencia hasznalatatol 2   •   uzemeibe   •   otthonrol neteztek a magyarok szilveszterkor   •   tigray crisis eritreas role in ethiopian conflict   •   nincs vege a dragulasnak a benzinkutakon araszolunk a 700 forintos arak fele   •   egy missouri iskolai korzet visszaallitja a verest koszonik a szulok   •   norvegiaban vizsgaljak biztonsagos e a pfizer vakcinaja az idos sulyos beteg emberek eseteben   •   teherbe esett a szuz baratnom allitja ketsegbeesetten egy melyen vallasos fiatal aki biztos a lany husegeben 3   •   orulet piacra dobtak az avokados sort   •   ket honappal meghosszabbitjak a hatarellenorzest a szloven magyar hataron