A magyarok felét már megtalálták a veszélyes csalók

Minden tizedik főtől sikerült is pénzt kicsalniuk a bűnözőknek.
2024-05-10 07:09:13

Egy teniszpálya alatt találták meg a ferencesek 500 éve eltűnt templomát Visegrádon, emberi maradványokkal

A Zsigmond király idején épült Szűz Mária-templom romjait találták meg egy teniszpálya alatt, a visegrádi műemlékegyüttes újjászületését megelőző régészeti feltárás során.
2024-05-09 17:12:41

Eltűnt a démon a boltokból

Szinte teljesen lenullázódott az infláció a boltokban, összességében már alacsonyabb itt a drágulás, mint a gazdaság egészében mért infláció. Ez főként az élelmiszerek visszafogott áremelkedése miatt van, de érdekesség, hogy az egyéb bolti termékek még inkább lefelé húzzák az árindexet. Vagyis a diszkontokban, szupermarketekben és más élelmiszerjellegű vegyes üzletekben a nem-élelmiszer-termékek áralakulása még kedvezőbb a fogyasztók számára..
2024-05-09 15:06:50

Eltűnt 10 ezer német, sehol sem találják őket

Németországban csaknem 10 ezer embert tartanak nyilván a hatóságok eltűntként.
2024-05-09 10:14:38

Eltűnt egy 16 éves lány Szolnokon, mindenki őt keresi

A szolnoki rendőrök a lakosság segítségét kérik J. Laura felkutatására.
2024-05-08 15:09:34

Volt amerikai hírszerző: Moszkva a föld színéről is eltörölheti a francia alakulatokat

Az orosz állami Ria Novosztyi szemlézett egy interjút, amelyet a Youtubeon készítettek Scott Ritterrel, az amerikai tengerészgyalogság egykori hírszerző tisztjével. Szerinte Emmanuel Macron francia elnök lépései nagyon rossz irányba terelik az eseményeket.
2024-05-08 08:07:18

Kiszoríthattuk volna az oroszokat a paksi bővítésből, de Orbán ragaszkodott a Roszatomhoz

A Direkt36 szerint tavaly volt egy ötlet kormánykörökben, hogy a francia Framatome-mal belevágunk a Paks III. építésébe, az évek óta csúszó Paks II. pedig majd idővel elsorvad. De a lap szerint ebbe a miniszterelnök nem ment bele.
2024-05-07 08:10:50

Így hárította el a vészhelyzetet a másodikos kisiskolás egy születésnapi ajándékkal - Bercel már szó szerint igazi lánglovag

Bercel, a talpraesett nyolc éves budai srác nem csak bolondja a tűzoltóautóknak, a tűzoltóknak, ő maga is lánglovagnak készül. Tavaly már másodszorra ünnepelték a rózsadombi laktanyában a születésnapját, ahol a legénység, tréfásan egy igazi tűzoltókészülékkel is megajándékozta. Akkor még senki nem gondolta, egyszer ezzel az eszközzel Bercel fog megakadályozni egy nagyobb tüzet, bebizonyítva, figyelmesen nézte amikor kedvenc hősei meg is mutatták neki, hogyan kell használni vészhelyzetben a szülinapi ajándékot.
2024-05-05 13:06:55

2024-05-05 13:06:35

2024-05-05 13:06:22

Kiengedték a kórházból a kisfiút, aki az ötödik emeleti lakásukból esett ki Csepelen

A kisfiú 14 métert zuhant.
2024-05-05 12:08:08

Holtan találtak rá a szentesi emberölés gyanúsítottjára

A Csongrád-Csanád vármegyei rendőrök megtalálták a napokban elkövetett szentesi emberölés feltételezett elkövetőjét, írja a police.hu. A közleményben emlékeztetnek, a rendőrségre 2024. április 25-én kora délután érkezett bejelentés, hogy Szentesen egy holttestet találtak. A egyenruhások a helyszínen megállapították, hogy a bejelentés valós. A halálesettel kapcsolatban felmerült az idegenkezűség gyanúja. A beszerzett bizonyítékok alapján a nyomozók rövid időn belül azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 22 éves szentesi lakost, aki az elkövetés után eltűnt. A re...
2024-05-04 13:07:53

Több külföldi turista is eltűnt Mexikóban

Szombaton még szörföztek, azóta semmit nem tudni róluk. Több embert letartóztattak.
2024-05-03 11:09:19

Madeleine McCann-ügy: újabb támogatást kapnak a nyomozók, eddig több mint 13 millió font ment el a keresésre

A hároméves korában eltűnt Madeleine esete 2007 óta megoldatlan.
2024-05-02 15:12:56

Több százezer forintot adtak össze egy autista kisfiú családjának

A többszörösen hátrányos helyzetben élő családnak hatalmas segítség a közösség összefogása.
2024-05-01 22:09:17

Ő a kisfiú, akit megölt a londoni kardos támadó: itt vannak a szívszorító részletek

Kiderült, ki az a kisfiú, akit meghalt a kardos támadásban Londonban kedden. Mint megírtuk, egy gyermek a halálos áldozat, ám most újabb részletek derültek ki a tragédiával kapcsolatban.
2024-05-01 18:06:48

2024-05-01 18:06:25

2024-05-01 18:06:15

Marketing manager állás

Marketing manager munkakörbe felvételt hirdet nemzetközi szolgáltató cég. Feltétel a szakirányú képzettség, előny szakmai gyakorlat, angol vagy francia nyelvismeret. Versenyképes bér, kiegészítő juttatások. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a [email protected] címen lehetséges.
2020-06-23 11:30:09

KÉK Francia bulldog fedez

Blue & Tan színű, Francia Bulldog kanommal fedeztetést vállalok! A fedezés ára: 50000Ft email: [email protected] Telefon: +3620 9339032 Balmazújváros, (Hajdú-Bihar megye)
2020-06-23 11:30:10

Marketing manager állás

Marketing manager munkakörbe felvételt hirdet nemzetközi szolgáltató cég. Feltétel a szakirányú képzettség, előny szakmai gyakorlat, angol vagy francia nyelvismeret. Versenyképes bér, kiegészítő juttatások. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a [email protected] címen lehetséges.
2020-06-23 22:01:04

Zárcsere, zárbetét cseréje

Zárcsere, zárszerelés, zárnyitás reális áron akár 30 percen belül. Minden nap 24 órás ügyelettel, ingyen kiszállással Budapesten! http://www.zarcsere.eu Kizárta magát? Eltűnt a kulcsa? Betörtek? Hívja professzionális munkát végző zárszerelő csapatunkat. Egy telefon hívás és szakembereink a lehető legrövidebb idő alatt igyekeznek a segítségére sietni legyen szó zárcseréről, zárszerelésről, zárjavításról, zárnyitásról, betörés utáni helyreállításról vagy ép hevederzárról. Elvesztette a kulcsait? Vagy egyszerűen csak kizárta magát a saját lakásából? Akkor Önnek professzionális zárcsere, ...

2020-06-23 22:01:05

KÉK Francia bulldog fedez

Blue & Tan színű, Francia Bulldog kanommal fedeztetést vállalok! A fedezés ára: 50000Ft email: [email protected] Telefon: +3620 9339032 Balmazújváros, (Hajdú-Bihar megye)
2020-06-23 22:01:07

Marketing manager állás

Marketing manager munkakörbe felvételt hirdet nemzetközi szolgáltató cég. Feltétel a szakirányú képzettség, előny szakmai gyakorlat, angol vagy francia nyelvismeret. Versenyképes bér, kiegészítő juttatások. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a [email protected] címen lehetséges.
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:42

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:20

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:56

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:48

KÉK Francia bulldog fedez

Blue & Tan színű, Francia Bulldog kanommal fedeztetést vállalok! A fedezés ára: 50000Ft email: [email protected] Telefon: +3620 9339032 Balmazújváros, (Hajdú-Bihar megye)
2020-06-23 22:18:49

Marketing manager állás

Marketing manager munkakörbe felvételt hirdet nemzetközi szolgáltató cég. Feltétel a szakirányú képzettség, előny szakmai gyakorlat, angol vagy francia nyelvismeret. Versenyképes bér, kiegészítő juttatások. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a [email protected] címen lehetséges.
2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:10

KÉK Francia bulldog fedez

Blue & Tan színű, Francia Bulldog kanommal fedeztetést vállalok! A fedezés ára: 50000Ft email: [email protected] Telefon: +3620 9339032 Balmazújváros, (Hajdú-Bihar megye)
2020-06-23 22:19:11

Marketing manager állás

Marketing manager munkakörbe felvételt hirdet nemzetközi szolgáltató cég. Feltétel a szakirányú képzettség, előny szakmai gyakorlat, angol vagy francia nyelvismeret. Versenyképes bér, kiegészítő juttatások. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a [email protected] címen lehetséges.
2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:23

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:34

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:38

Marketing manager állás

Marketing manager munkakörbe felvételt hirdet nemzetközi szolgáltató cég. Feltétel a szakirányú képzettség, előny szakmai gyakorlat, angol vagy francia nyelvismeret. Versenyképes bér, kiegészítő juttatások. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a [email protected] címen lehetséges.
2020-06-23 22:19:39

KÉK Francia bulldog fedez

Blue & Tan színű, Francia Bulldog kanommal fedeztetést vállalok! A fedezés ára: 50000Ft email: [email protected] Telefon: +3620 9339032 Balmazújváros, (Hajdú-Bihar megye)
2020-06-23 22:19:41

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   aproka1   •   apro hirdetesek   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   mag   •   K   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   rozsa sandor   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   megtalaltak a tavaly eltunt keteves francia kisfiu csontjait   •   a google ledobja az atombombat az e mailekre amiket senki nem akar latni   •   tuesdays timed teaser who broke up the beatles macca   •   kirugtak az osztrak kozmedia vezetojet az orban viktorrol irt izlestelen bejegyzese miatt 2   •   felkerult a forbes milliardoslistajara a chatgpt atyja   •   furcsa modon alkalmazkodnak a polipok az oceanok novekvo savassagahoz   •   thousands of hong kongers locked down to contain coronavirus   •   uj tudomanyag alakult ki a klimavaltozas miatt mely a szivunket is erinti 2   •   allatvedelmi parlamenti csoport jott letre   •   lezuhant egy kisrepulo indianaban ket ember meghalt   •   stadiont epitettek a csapatuknak ahova nem lephettek be meg sincsenek naluk boldogabb drukkerek   •   tobb tucat beteg lett rosszul a romlott eteltol egy budapesti korhazban   •   elarulta egy modell hogy milyen volt a szex hugh hefnerrel   •   nehezebb munkat hosszu ingazast is vallalna a magyarok tobbsege hogy megtarthassa az allasat   •   mit tudnak a 16 ezer forintos kutyuk amik figyelik a legzesunket mozgasunkat alvasunkat   •   felmeztelen muveszek molotov koktelos svajciak karnevalozo jarvanytagadok suru volt a tuntetok hete europaban   •   jegybanktorveny egyelore meghatralt a kormany   •   duterte megis csak a lanyat inditja elnoknek jovore 3   •   megrugott egy terhes not egy ferfi borsodban   •   uj kockazatkezelesi rendszer valik elerhetove a mezogazdasagi termeloknek   •   ibm suspends ads on x after they appeared next to nazi posts   •   igy reagaltak a zarlatra az ellenzeki partok 2   •   donath anna a momentumbol nem lesz a dk kdnp je   •   szurkol   •   kivonul magyarorszagrol az aegon   •   nagyon rosszak a magyar halalozasi adatok europai osszehasonlitasban 2   •   nem javul a vilagban a jarvanyhelyzet   •   szomsz   •   lezarasok es forgalmi valtozasok lesznek szombaton magyar peter tuntetese miatt 4   •   ma megkezdodnek az erettsegik iden tobb mint 74 ezer diakert izgulhatnak a szulok 2   •   majusig meghosszabbitottak a veszelyhelyzetet   •   magyarokat celzo adathalasz akco zajlik ovatosan a hitelt igero e mailekkel 2   •   szoci   •   mehekert tuntetnek berlinben   •   szobr   •   orjongo ferfi tort zuzott egy esztergomi korhazban   •   elall a lelegzet a szepsegetol igazi szexszimbolum a kanadai atletano kepek   •   szobatermoszt   •   injurytimebellingham   •   szobap   •   az amerikai hadsereg huszi fegyverraktarak ellen intezett tamadast 2   •   egy jo vietnami fereg omlett ebedre   •   torokszorito felvetelek az oroszorszagi gatszakadasrol video   •   vilagito villammal es meno designnal erkezett meg a legujabb opel   •   majdnem mindenki koronavirusos egy magyarbolyi idosotthonban 2   •   mar hat sma s gyermek kaphat ingyenes genterapias kezelest 2   •   az edes bosszu merges lett exere egy paksi ferfi ezert szerszamgepeket lopott el a szuleitol   •   valtozhatnak a csok szabalyai   •   használtDDRmemóriael adó   •   magyar peter az indexnek ezt a valtozast nem lehet megallitani 2