Kihátrált a Fidesz a gyermekvédelmi törvény gyónással kapcsolatos módosítása mögül

Közleményben részletezte a döntést a nagyobbik kormánypárt.
2024-05-08 16:10:33

Kihátrált a Fidesz a gyermekvédelmi törvény gyónással kapcsolatos módosítása mögül

Közleményben részletezte a döntést a nagyobbik kormánypárt.
2024-05-08 16:07:37

Kivizsgálná a Fidesz a Gyurcsány-párti Niedermüller Péterhez köthető korrupciógyanús ügyet

Rendkívüli önkormányzati képviselő-testületi ülés összehívását kezdeményezi az erzsébetvárosi Fidesz-frakció.
2024-05-08 14:10:11

Dömötör Csaba: Akinek fontos Magyarország békéje és biztonsága, csak a Fidesz-KDNP-re számíthat - videó

Minden magyarországi politikai szereplő elmondta a véleményét, ismert az álláspontjuk a háborúval kapcsolatban - hívta fel a figyelmet a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
2024-05-08 12:09:45

A Fidesz nem támogatja a gyónási titkokkal kapcsolatos módosítást a gyermekvédelemben

A Fidesz-frakció közleményéből fontos dolog derült ki. A leírtak alapján a Fidesz országgyűlési frakciója nem támogatja a gyónási titokra vonatkozó szabályozás módosítását a gyerekek ellen elkövetett bűncselekmények esetében
2024-05-08 12:06:36

2024-05-08 12:06:13

Rogán Antal testvére szinte biztosan 100 százalékkal fogja nyerni a polgármester-választást

Természetesen a Fidesz-KDNP színeiben indul.
2024-05-08 11:14:28

Rogán Antal testvére szinte biztosan 100 százalékkal fogja nyerni a polgármester-választást

Természetesen a Fidesz-KDNP színeiben indul.
2024-05-08 11:13:48

A Fidesz szerint V. Naszályi Márta tízmilliós károkat okozott az I. kerületnek

De a jobboldali többségű testület sem változtatott egy ideig semmit.
2024-05-08 08:09:29

A Fidesz szerint V. Naszályi Márta 55 milliós kárt okozott az I. kerületnek

De a jobboldali többségű testület sem változtatott egy ideig semmit.
2024-05-08 08:07:15

Magyar Péter vezeti a TISZA Párt budapesti listáját

Magyar Péter vezeti a TISZA Párt 12 fős fővárosi listáját. A fővárosi indulásnak, a listaállításnak alapfeltétele volt, hogy vagy főpolgármester-jelöltet, vagy három kerületben polgármesterjelöltet állítsanak, akár egyedül, akár egy másik jelölőszervezettel közösen.
2024-05-07 18:06:21

2024-05-07 18:06:00

Menczer Tamás: Csak a béke, csak a Fidesz - videó

A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója újabb videót osztott meg.
2024-05-07 17:09:18

Megszólalt a Ryanair vezére, szakadnak a légitársaságok részvényei

Kedd délután megütötték a légitársaságok részvényeit miután, Michael O'Leary a Ryanair vezérigazgatója azt mondta, hogy idén nyáron a vártnál várhatóan csak kisebb mértékben emelkednek majd a jegyárak.
2024-05-07 17:07:20

Szentkirályi Alexandra: Szorosabb együttműködésre van szükség a főváros és a kormány között

A Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje a belügyminiszterrel tárgyalt.
2024-05-07 16:09:20

A Fidesz beférne a nagy jobboldali EP-szövetségbe, a német AfD már nem a Forza Italia elnöke szerint

Antonio Tajani azt mondta, ideális lenne egy szövetség az Európai Néppárt (amelyben az ő pártja van) és a Meloni-féle Európai Konzervatívok és Reformerek között, egyedül az AfD-től zárkózott el.
2024-05-07 15:11:57

A Fidesz beférne a nagy jobboldali EP-szövetségbe, a német AfD már nem a Forza Italia elnöke szerint

Antonio Tajani azt mondta, ideális volna egy szövetség az Európai Néppárt (amiben az ő pártja van) és a Meloni-féle Európai Konzervatívok és Reformerek között, egyedül az AfD-től zárkózott el.
2024-05-07 14:14:04

2024-05-07 14:13:29

Itt a Fidesz indoka, miért támogatja, hogy felmentést kapjanak a papok a gyerekek elleni erőszak jelentése alól

A Fidesz-frakció egyetért a vitatott, könnyítést jelentő módosítóval, mert szerintük még ezzel együtt is szigorúbb lesz a rendszer. Valóban, hiszen eredetileg nem is tervezték, hogy egyházi intézményekre is vonatkozzon bármilyen szabály.
2024-05-07 13:10:32

2024-05-07 13:10:06

Eladó Zalakaroson egy jól működő,ismert apartmanház

Zalakaroson eladó egy 18+2 félszobás,ismert és jól működő Apartmanház, teljes bútorzatával és felszereltségével,közel az Európa hírű gyógy-termál és élményfürdőhöz.A két épületből álló kétszintes létesítmény per és tehermentes, 998 m2 telken egy hr.számon épült családi ház kategóriában, ~540 m2 hasznos térrel,+35 m2-es szolgáltató helyiség bútorokkal,konyhával,mosdóval és Wc-vel,+10 m2-es kamra,+8 m2-es karbantartó műhely és tároló az utcai épület alsó szintjén,+50 m2-es fedett kertipavilon asztalokkal és padokkal. Összközmű van ipari árammal,fűtés+melegvíz gázk...
2020-06-23 22:15:36

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:22

2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:16:58

2020-06-23 22:18:04

2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:49

2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:19:11

2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:24

2020-06-23 22:19:25

2020-06-23 22:19:35

2020-06-23 22:19:42

2020-06-23 22:19:43

A baloldalnak 2020 az álhírgyártásról szólt

Évet értékelt a Fidesz-KDNP.
2020-12-28 21:06:09

Franciaországban szombattól oldanak a korlátozásokon, december közepén vége a karaténnak

Az üzletek szombati újranyitását maga a francia elnök jelentette be esti televíziós beszédében.
2020-11-24 22:06:12

Deutsch Tamás kritizálni mert, most ki akarják zárni a Néppártból

A Fidesz EP-képviselője azt mondta,a kezdeményezés brüsszeli bosszú.
2020-12-01 22:06:18

Ellopták Harry Kane luxusautóját

Ismeretlen tettesek ellopták Harry Kane-nek, az angol futballválogatott és a Tottenham Hotspur vezéralakjának luxusautóját - adta hírül a The Sun.
2020-11-15 22:06:20

Károly herceg az Egyesült Királyság és Németország örök szövetségét méltatta

Örökre szóló barátság, partnerség és szövetség köti össze az Egyesült Királyságot és Németországot - jelentette ki vasárnap a német szövetségi parlamentben (Bundestag) Károly walesi herceg.
2020-11-15 22:06:20

Több mint 1200 új lakás felépítésére hirdettek pályázatot Kelet-Jeruzsálemben

Az izraeli földhivatal pályázatot hirdetett vasárnap több mint 1200 új lakás felépítésére az 1967-ben elfoglalt Kelet-Jeruzsálemben - jelentette a The Jerusalem Post című angol nyelvű hírportál. Az új telep palesztinok által lakott területeket vágna el egymástól.
2020-11-15 20:11:39

Jó állapotú Hermész-fejszobrot találtak Athénban csatornázási munka közben

Legalább 2300 éves Hermész-fejszobrot találtak Athén belvárosában a föld alatt csatornázási munkák közben - jelentette be vasárnap közleményben a görög kulturális minisztérium.
2020-11-15 20:13:58

Több mint 1200 új lakás felépítésére hirdettek pályázatot Kelet-Jeruzsálemben

Az izraeli földhivatal pályázatot hirdetett vasárnap több mint 1200 új lakás felépítésére az 1967-ben elfoglalt Kelet-Jeruzsálemben - jelentette a The Jerusalem Post című angol nyelvű hírportál. Az új telep palesztinok által lakott területeket vágna el egymástól.
2020-11-15 20:14:00

Erdogan követel és fenyeget Ciprus ügyében

Kétállami megoldásra van szükség a megosztott Cipruson - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap az egyedül Ankara által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaságban tett látogatásán.
2020-11-15 20:14:00

Ausztria tömeges tesztelésbe kezd a kijárási tilalom feloldása után

Ausztria a kijárási korlátozások feloldása után, december 7-től Szlovákiához hasonlóan tömeges tesztelésbe kezd - jelentette be vasárnap Sebastian Kurz kancellár.
2020-11-15 20:14:00

Ellopták Harry Kane luxusautóját

Ismeretlen tettesek ellopták Harry Kane-nek, az angol futballválogatott és a Tottenham Hotspur vezéralakjának luxusautóját - adta hírül a The Sun.
2020-11-15 21:06:42

Károly herceg az Egyesült Királyság és Németország örök szövetségét méltatta

Örökre szóló barátság, partnerség és szövetség köti össze az Egyesült Királyságot és Németországot - jelentette ki vasárnap a német szövetségi parlamentben (Bundestag) Károly walesi herceg.
2020-11-15 21:06:42

Ellopták Harry Kane luxusautóját

Ismeretlen tettesek ellopták Harry Kane-nek, az angol futballválogatott és a Tottenham Hotspur vezéralakjának luxusautóját - adta hírül a The Sun.
2020-11-16 02:10:16

Károly herceg az Egyesült Királyság és Németország örök szövetségét méltatta

Örökre szóló barátság, partnerség és szövetség köti össze az Egyesült Királyságot és Németországot - jelentette ki vasárnap a német szövetségi parlamentben (Bundestag) Károly walesi herceg.
2020-11-16 02:10:16

Több mint 1200 új lakás felépítésére hirdettek pályázatot Kelet-Jeruzsálemben

Az izraeli földhivatal pályázatot hirdetett vasárnap több mint 1200 új lakás felépítésére az 1967-ben elfoglalt Kelet-Jeruzsálemben - jelentette a The Jerusalem Post című angol nyelvű hírportál. Az új telep palesztinok által lakott területeket vágna el egymástól.
2020-11-16 02:10:16

Erdogan követel és fenyeget Ciprus ügyében

Kétállami megoldásra van szükség a megosztott Cipruson - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap az egyedül Ankara által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaságban tett látogatásán.
2020-11-16 02:10:16

Bedőlhetett az egyik legnépszerűbb mobilbolt ? igazából nem is adták el a termékeket

Régóta működik, éveken át viselte a "megbízható bolt" plecsnit, most viszont elérhetetlenné vált a Turbado nevű webáruház. Amelyről kevesen tudták, de valójában nem is webáruház volt: az eszközök eladása helyett – egy saját megfogalmazása szerint "forradalmian új" modellt alkalmazva – sokszor csak bérbe adta a készülékeket. Emiatt aztán sokan kerülhetnek most bajba azok kö...
2020-11-16 07:06:09

Fidesz: Megszorításokra készül Karácsony Gergely

A fővárosi Fidesz szerint jövőre kátyúsak maradnak az utak, és hagyják tönkremenni a víziközmű-hálózatot.
2020-11-16 15:05:59

Fidesz: Megszorításokra készül Karácsony Gergely

A fővárosi Fidesz szerint jövőre kátyúsak maradnak az utak, és hagyják tönkremenni a víziközmű-hálózatot.
2020-11-16 15:06:00

18 ábrán mutatjuk meg, milyen a Fidesz alkotta sajtószabadság

A magyarországi állapotokról az önmagában sokat elárul, hogy a fideszesek közel harmada szerint elfogadható, ha a politika befolyásolja a médiát. A HVG-t ugyanakkor a lakosság a második leghitelesebb hírforrásnak tartja.
2020-11-17 15:05:40

Mészáros Lőrincnek 13 érdekeltsége van a nyereség szerinti top 500-ban

Már több mint 40 Fidesz-közeli vállalkozó cége szerepel a legnyereségesebb 500 között. Ebből 13 Mészáros Lőrincé, pedig zászlóshajója veszteséges volt. Vajna Tímea is csinos osztalékot vett ki kaszinó-örökségéből.
2020-11-18 13:07:26

Egyszerűen elfogyott a pénz népszerű mobilboltnál ? megszólalt a Turbado alapítója

Videóban üzen a vásárlóknak a Magyarországon is igen népszerű, mobilokat és más műszaki cikkeket forgalmazó Turbado alapítója.
2020-11-19 07:09:44

Összeszólalkozott a KDNP-s Nacsa Lőrinccel, kizárták a parlamenti ülésről a jobbikos Szilágyi Györgyöt

Orbán Viktor liberális múltjának emlegetésére nácizás, nácizásra gerinctelenezés volt a válasz.
2020-11-19 09:08:17

Soros Györgyöt nagyon feldühítette Orbán vétója

Az üzletember a Project Syndicate-en ír arról, mire használja fel a Fidesz a koronavírus második hullámát. Az ország kirablását és az ellenzék lenyomását is megemlíti.
2020-11-19 10:12:22

Tényleg a migráció miatt esett egymásnak Orbán és az EU?

Az uniós költségvetéssel kapcsolatos vitában is előhúzta a kormány a migránskártyát – de vajon van bármi köze a jogállamiságnak és a migrációnak egymáshoz? A Fidesz mumusait és érveit végignézve ennek igazából jelentősége sincs, hiszen a menekülteket 2015 óta szinte bármikor elő lehet húzni a kalapból – ahogy ezt szívesen meg is teszik.
2020-11-19 13:06:27

Csinált egy új alkalmazást a Facebook, sok kreativitás kell hozzá

A Facebook házon belüli kísérletező csapata, az NPE Team (NPE-csapat) E.gg néven adta ki legújabb alkalmazását, amivel képekből, szövegekből és/vagy GIF-ekből készíthetünk kollázsokat.
2020-11-19 18:07:52

2020-11-19 18:07:53

Koronavírus miatt kórházba került a KDNP-s Aradszki András

A kisebbik kormánypárt maga közölte, hogy képviselőjük megbetegedett.
2020-11-20 13:07:21

Megszólalt a koronavírusosokat leprásozó fideszes polgármester

Babák Mihály szerint nem volt korrekt, hogy a beszélgetésből kiragadtak egy mondatot.
2020-11-20 15:06:44

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   pro   •   tes   •   apróhirdetés   •   haszn   •   N   •   R   •   jazz   •   Leverkusen   •   mag   •   H   •   f   •   rozsa sandor   •   fhgperapro   •   K   •   b   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   eb   •   németállás   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   J   •   budapest   •   aza   •   P   •   L   •   fluminense   •   perapro   •   sz   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   megszolalt az nvi egyedul a fidesz kdnp adta le ajanlasait es jelentette be az ep listajat 2   •   messi nem jatszott pontokat hullajtott a barcelona   •   us house committee votes to release trumps taxes   •   esterhazy marton mexikoban valamit belekeverhettek az etelunkbe vagy az italunkba   •   ezt teszi a szivvel a rendszeres vodkaivas   •   henry winkler explains the trick that allowed him to transform into the fonz   •   eltemettek a vajai kamaszt aki ongyilkos lett mert osztalytarsai zaklattak 2   •   Alkotmánybíróság   •   gulyas gergely marcius 1 ig maradnak a jarvanyugyi korlatozasok 2   •   1717trsiilletkgpjrm1 717   •   osvath zsolt en gyerekkent nem kaptam meg a figyelmet viszont felnottkent pedig igenylem video   •   a rockopera amely utan harminc percig tapsolt a kozonseg   •   egy menetig tartott a csoda coric megallitotta marozsant   •   simone biles withdrawal reminds us that shes human and still very much the goat   •   igy ert a vilag tetejere maradona a 86 os vb filmjevel emlekeznek a futballzsenire 2   •   szomoru felfedezes mar fertoz a brazil koronavirus mutans mutansa ami bonyolitja a vedekezest   •   tasnadi peter belehajtott az atv musorvezetojenek autojaba 2   •   koncert kozben alazta meg a lanyt azahriah akivel a mobilvece mogott szexelt   •   mars koruli palyara allt a kinai urszonda   •   tul draga levalni magyarorszagnak az orosz gazrol remenykedik az ukran tranzit megmaradasaban az mvm   •   google taps gen ai to help users in india search through government welfare schemes   •   igy velekednek az erdelyi fiatalok a most vagy soha cimu filmrol video   •   felul tudja mulni a mesterseges intelligencia a termeszetes hulyeseget   •   petro lays out long shot plan for colombia constitutional rework   •   egy focista lett mezokovesden az ev embere 3   •   tobb helyen kulfoldi orvosokkal potolnak a munkaerohianyt olaszorszagban 2   •   ujra megjelent a madarinfluenza 90 ezer pulykat olnek le komarom esztergom megyeben   •   lehet tul sok a jobol ne halmozzuk el a gyerekeket ajandekokkal   •   haztartasi gepet vesz karacsonyra mutatunk egy olyan fogast amit senki nem ismer megis tizezreket sporolhat vele es a legjobb cuccot talalhatja meg 2   •   a szomszedneni produkcios iroda humoristaja konyvet irt   •   enyedi ildiko es krigler gabor kozos sorozatotlete mutatkozik be a berlinalen   •   4 mec rendelés   •   zcast tevhit ha valaki a jo levegoert koltozik videkre   •   igy olvashatja ki parja tenyerebol hogy mennyire huseges   •   hosszabbit az uj tavmunkarendelet   •   ket budapesten elo embert azonositottak be az orosz befolyast leleplezo europai titkosszolgalati muveletben   •   how much can joe biden get done on the us economy   •   forro tropusi ejszakak varnak a magyar varosokra   •   jackl vivien nyilvan olimpiai bajnok szeretnek lenni   •   furjuk   •   zelenszkij fegyverhiany miatt uzent a szovetsegeseinek ha igy megy tovabb ukrajnanak eselye sem lesz megnyerni a haborut   •   italy sees tens of thousands take part in anti mafia demonstrations   •   gyurcsany azt uzente barmilyen buncselekmenyt elkovethetnek a baloldaliak   •   nem lesznek zarva punkosdig az ettermek es a szallodak a kormany cafolja a baloldali propagandasajto ujabb alhiret   •   uj csucson az atlagos szulesi eletkor magyarorszagon   •   egy cel lehet a franciak ellen boldogga tenni a kozonseget 2   •   israels netanyahu enters plea in court in corruption trial   •   az everton mert ujabb csapast a godorben levo arsenalra   •   kilencszer mondta ki zsinorban gyurcsany nevet szentkiralyi amikor budapest legnagyobb problemajarol kerdeztek 4   •   egy friss kutatas szerint az elelmiszerek 20 szazaleka vegzi a kukaban 2