Brit hírszerzés: ezért bombázza folyamatosan saját magát Oroszország

Hagyományos módon, szombaton is kiadta napi jelentését a brit hírszerzés, amelyben ismételten azzal a kérdéssel foglalkozik, miért szórnak szinte rendszeresen az orosz légierő harci repülőgépei bombákat orosz településekre.
2024-05-11 15:07:44

Börtönbe kerül egy rettegett drogbáró Spanyolországban

A drogbandát saját üzeneteik buktatták le.
2024-05-10 13:08:52

Bár többségünk tudja, hogy egyre nagyobb szükség van az áramhálózat fejlesztésére, hiszen napról-napra növekszik áramigényünk, arról mégsem tudunk sokat, hogy mi zajlik a háttérben. Papp Gergő- "Pimasz úr" az E.ON szakembereivel járt utána, miért kell a napelemek terjedésével megújítani az áramhálózatot, de olyan dolgokra is fény derült, hogy miért hasznos a mosogatógépet időzítőre állítani.
2024-05-10 10:06:17

2024-05-10 10:06:00

Szentkirályi Alexandra szerint Karácsony Gergelynek hagynia kellene a felnőtteket dolgozni

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje szerint óriási a kosz Budapesten, inkább dolgozni kellene, nem panaszkodni.
2024-05-10 08:09:21

Oxford Economics: júniusban jöhet a kamatcsökkentés a brit jegybanknál

A brit jegybank jelezte, hogy az infláció csökkentésében elért jelentős haladás ellenére még nem érkezett el a kamatcsökkentések ideje, elemzői vélemények szerint azonban júniustól megkezdődhet a monetáris enyhítés.
2024-05-09 22:07:30

Többé nem engedte eladni a képeit, nem tudni, miért

A nehéz természete is közrejátszhatott ebben.
2024-05-09 15:10:34

Többé nem engedte eladni a képeit, nem tudni, miért

A nehéz természete is közrejátszhatott ebben.
2024-05-09 15:07:14

Meglepő döntést hozott Amerika az izraeli szállítmányoknál - Kiderült, hogy miért

Az Egyesült Államok valóban felfüggesztett egy bombaszállítmányt Izrael számára a rafahi katonai készülődés miatt - ismerte el Lloyd Austin védelmi miniszter szerdán a kongresszusban tartott meghallgatáson.
2024-05-08 20:07:10

Hatalmas a káosz a brit repülőtereken, leállt a beléptetőrendszer

Az utasok órákig várakoztak víz és élelem nélkül.
2024-05-08 10:08:49

Itt a Fidesz indoka, miért támogatja, hogy felmentést kapjanak a papok a gyerekek elleni erőszak jelentése alól

A Fidesz-frakció egyetért a vitatott, könnyítést jelentő módosítóval, mert szerintük még ezzel együtt is szigorúbb lesz a rendszer. Valóban, hiszen eredetileg nem is tervezték, hogy egyházi intézményekre is vonatkozzon bármilyen szabály.
2024-05-07 13:10:32

2024-05-07 13:10:06

Úgy néz ki, csúnyát bakizott a brit hírszerzés

A brit védelmi minisztérium (majdnem) minden nap készít egy rövid jelentést az ukrajnai háború alakulásáról, ma viszont úgy fest, bakiztak egy kicsit: kiadták még egyszer a tegnapi jelentést.
2024-05-07 13:06:50

Hova tűntek a csecsen harcosok a frontvonalról? Megfejtette a rejtélyt a brit hírszerzés

Jelentést adott ki a brit hírszerzés az orosz hadseregben harcoló csecsen alakulatokról.
2024-05-07 08:07:18

Besokallt Moszkva: példátlan fenyegetést kapott az egyik legerősebb NATO-tagállam

Oroszország figyelmeztette a moszkvai brit nagykövetet, hogy a brit fegyverrel orosz területre mért ukrán csapásokra válaszul célponttá válhat bármely brit katonai objektum és hadfelszerelés Ukrajna területén, és az ország határain túl is - közölte hétfőn az orosz diplomáciai tárca.
2024-05-06 17:09:30

Xavi elmondta, végül miért gondolta meg magát

A hazai 5-3-as vereség után azt mondta távozni fog a klubtól.
2024-04-25 18:10:28

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-20 16:41:42

Hőszigetelő festék, nyáron a meleg, télen a hideg, és a penész ellen

Miért jó Önnek, és mik az előnyei a Hőpajzs hőszigetelő festéknek? - Visszaveri a sugárzó hő 70-90%-át, - 20-40%-al csökkenhetnek a fűtési és hűtési költségek - nő a komfortérzet - a Hőpajzs technológia, kitűnő lég és páraáteresztő - csak 1 mm vékony kell felhordani - nagymértékben csökkentheti a penész kialakulásának lehetősége - egyszerű, gyors, és olcsó megoldás a hideg falakra - akár helyiségenként, és saját kezűleg is felhordható - vakolatra, fára, fémre, műanyagra, gipszkartonra, betonfelületre is felhordható - társas, családi, hétvégi házak, közintézmények...
2020-06-20 16:41:46

2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:06

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:51

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:13

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:44

2020-06-23 22:20:33

Hamilton behúzta a hetedik világbajnoki címet is

Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Török Nagydíjat, ezzel címét megvédve hetedszer is világbajnok lett.
2020-11-15 20:15:38

Miért dobál 30 méter magasból az aszfaltra új autókat a Volvo?

Soha nem végzett még extrémebb töréstesztet a svéd gyártó maga is elismeri.
2020-11-16 04:10:55

Miért dobál 30 méter magasból az aszfaltra új autókat a Volvo?

Soha nem végzett még extrémebb töréstesztet a svéd gyártó maga is elismeri.
2020-11-16 04:10:57

Fertőzésgyanú miatt megint karanténba vonult Boris Johnson

A brit miniszterelnök egyszer már átesett a koronavírus-fertőzésen.
2020-11-16 05:10:55

Kenyérmaradékokból készít kézműves sört egy brit sörfőző

Nemcsak az élelmiszer-pazarlás mértékét csökkenti, de a sörfőzés ökológiai lábnyomát is, ha az árpa helyett kenyérmaradékból készítenek sört.
2020-11-16 12:06:09

Lassul a fertőzés Spanyolországban

A kórházakon ez viszont még egyelőre nem látszik.
2020-11-16 21:06:32

Mini Countryman bemutató: egy kicsit több és kicsit kevesebb

Továbbra is három karaktert ötvöz - ha különböző mértékben is - a brit márka legnagyobb autója: a sportos, az off-roados és az életstílus hangulatot. Kicsit megújult kívül-belül és valamivel jobban a motortérben is.
2020-11-17 07:08:43

2020-11-17 07:08:44

2020-11-17 08:12:01

Tévéfilm készül a koronavírussal is megküzdő Boris Johnsonról

A koronavírus-járvány alatt a válságos brit politikai helyzettel és saját betegségével is megküzdő Boris Johnson brit kormányfőről forgat tévés produkciót Michael Winterbottom.
2020-11-17 09:08:02

Fuldokló életét mentette meg egy brit diplomata Kínában ? videó

A csungkingi konzul hőstettéről készült videó bejárta a közösségi médiát.
2020-11-17 12:08:03

Lassul a fertőzés Spanyolországban

A kórházakon ez viszont még egyelőre nem látszik.
2020-11-17 19:06:23

Miért kell fokozottan védeni a koronavírustól a Down-szindrómásokat?

Bár erősen szabálykövetők, és az immunrendszerük sem fog túlműködni, a Down-szindrómás embereket különösen védeni kell a koronavírus-fertőzéstől. Hamarabb öregszenek, nagy többségük olyan veleszületett betegséggel él, ami komoly kockázatot jelent fertőzés esetén, és sokan laknak közülük nagy intézményekben.
2020-11-18 15:09:36

2020-11-18 15:09:37

Marabu Féknyúz: Miért lenne kormánypárti a közmédia?

2020-11-19 04:08:11

Engedélyezték Spanyolországban a Janssen Pharmaceutica védőoltás vizsgálatának utolsó fázisát

A gyógyszercég tervei szerint akár már a jövő év elején piacra kerülhet a vakcina.
2020-11-19 05:10:16

Egy félreértett rendelet: miért kellett a kormánynak belenyúlnia a veszélyhelyzet szabályozásába?

A kormánynak muszáj volt olyan rendeletet hoznia, amivel fenn tudja tartani a felhatalmazási törvény hatályba lépése előtt hozott intézkedéseket, de a kedden este kihirdetett jogszabály szövege félreérthető volt, és sokan félre is értették. A kormány szándékos rémhírterjesztést kiáltott, pedig valójában olyan rendelet született, amelyet ugyan december 11-ig lehet alkalmazni, de február 8-ig...

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   ftp   •   m   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   jazz   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   K   •   fluminense   •   tes   •   fhgperapro   •   mag   •   youtube   •   H   •   németállás   •   sadasdhirek   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   J   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   f   •   budapest   •   P   •   L   •   ingatlan   •   sz   •   rozsa sandor   •   aza   •   szótár   •   térkép   •   G   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   bogdan adam  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   1OR33323321=00017171   •   tobbmillios vedelmi penzt koveteltek egy egeszsegugyi ceg munkatarsai kegyetlen modszerrel zsaroltak meg a versenytarsukat video 2   •   felszolitottak europat hogy mielobb engedelyezze az oxfordi vakcinat   •   egy fideszes kepviselo megmondta evszazadok ota tarto rejtely utan kiderult a magyarok tenyleg leszarmazottai e a hunoknak   •   family struggles to get inpatient care for teen   •   lajos herceg keptelen volt leplezni ennyire unta karoly kiraly koronazasat katalin es vilmos legkisebb fia fotok   •   valami felrobbant ejjel egy soproni tarsashazban egy ember eletveszelyesen megserult 2   •   tobb mint 20 golos veresegbe futott bele gyorben a fehervar   •   nagyobb arhullam vonul le a tiszan 2   •   hatalmas frissitest jelenthet kamerafronton a google pixel 6   •   kulonleges fotoval lepte meg a kovetoit kapas boglarka   •   namibia 170 elefantot akar elarverezni   •   mar a videokba is belenagyithatunk a google fotokkal   •   meccs kozben szokatlan tamadas erte carlos alcarazt indian wellsben   •   angliai munka   •   Földes   •   gyulik a tomeg a magyar peter altal szervezett megmozdulasra mar most rengeteg az ember az andrassy uton fotok   •   az idei ev eddigi legjobb netflix sorozata rovid de pont eleg   •   csokkentette masterplast celarat az mbh bank de tovabbra is venni kell a reszvenyeket   •   ivanyi gabor az orulet csucsan tronol a kontrollnelkulive valt miniszterelnok   •   majka dtk es arpa attila is eselyes ok nyerhetik a televizios ujsagirok dijat   •   brazil is building a new statue of jesus and its going to be bigger than rios   •   meglepo javaslat jott a jovobeni hozamokkal csabithatjak a befektetoket amerikaban   •   alexander monson kenya police to stand trial over death of british man 2   •   koronavirusszuksegal lapotmalajziaban   •   bombahirt kozolt elon musk meg a nyaron lerantjak a leplet a tesla uj termekerol   •   szigetelďż˝skďż˝mďż˝ nyjavďż˝tďż˝s   •   politikai indittatasu megfelemlitesnek nevezi a toth krisztinat ert tamadasokat a szechenyi akademia   •   mi a kozos jay z ben es louis vuittonban   •   vkuumos   •   megmutottek az elutott alonsot 48 oraig meg korhazban marad   •   tuszokat tarthatott fogva a hamasz egy gazai korhaz alatt 3   •   dobbenetes video leplezi le brusszel hazugsagat az oroszokrol   •   ime a kormany arnyekkoltsegvetese igy jott ossze az 5 ezer milliard forintos hiany   •   a 16 eves summer mcintosh vilagcsucsot uszott   •   nagyobb kijelzovel erkezhet az idei olcso iphone az iphone se plus   •   tusolos   •   m365rollergarancival   •   Ingyenesregisztrci   •   beton arak 6   •   dontes oltatlan vedettsegi igazolvany nelkuli szulo nem lephet be az iskolaba ha a gyerekeert megy itt a hatarido   •   elerted mar eleted fo celjat tettel mar olyat amit megbantal hadas kriszta es svaby andras valaszolnak video 2   •   biden trumprol felnott ember vagyok aki egy hateves gyerek ellen indul   •   le kell allnunk az ivassal rossz hatassal vagyunk a gyerekekre akik mar 11 evesen alkoholizalnak 3   •   dardai marton otthonakent tekint a herthara 2   •   a jarvany alatt megvette az allam a sarmelleki repteret   •   egymasba rohant ket auto budapesten tobb autopalyan es autouton is baleset tortent   •   jamal khashoggi us says saudi prince approved khashoggi killing   •   deutsch anita es kinizsi otto mi is majdnem elvaltunk video   •   durvan megutottek a molt