Vizsgálat indult a Magyar Péterről kiszivárogtatott állítólagos mentős jegyzőkönyv miatt

Az Országos Mentőszolgálatnál már vizsgálják az esetet, és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is vizsgálatot fontolgat. Magyar pedig feljelentést tesz.
2024-05-05 23:07:08

Udvaros Dorottya szerződése: a színésznő és a Nemzeti Színház is mást mond

Egyre bonyolódik Udvaros Dorottya távozásának ügye. A színésznő pénteken, a Magyar Hangban megjelent interjúban erősítette meg lapunk korábbi értesülését, hogy Vidnyánszky Attila 22 év után nem hosszabbította meg a szerződését, így az utolsó évadát tölti a teátrumban.
2024-05-05 20:06:18

2024-05-05 20:06:01

Egyetlen ábra mutatja az orosz csapatok tavaszi előretöréseit

Az oroszok Donyeck megyében több települést is elfoglaltak, kihasználva a fölényüket. Nemrégiben egy olyan felvételt is nyilvánosságra hoztak, amelyen pontosan követhető, hogy ez mit jelentett számukra.
2024-05-05 15:07:03

Az Európai Politikai Tanulmányok Központja (Centre for European Political Studies, CEPS) új menetrendet javasolt az EU bővítésére, amelynek célja, hogy a kontinens előtt álló geopolitikai, irányítási és politikai kihívásokra megoldást kínáljon. Az Európai Bizottság elé terjesztett terv az államszövetség újabb jelentős keleti bővítését terelné új mederbe, hogy Ukrajna csatlakozása mellett az elhalt, főleg balkáni országokkal folytatott tárgyalásokat is kimozdítsák tetszhalott állapotukból. Az intézményi reform részeként a Magyarország kapcsán gyakran előkerülő vétójogot is elvennék.
2024-05-05 15:06:45

Kodály beszélte rá Kibédi Ervint, hogy színész legyen

2024-05-05 08:06:08

Kodály beszélte rá Kibédi Ervint, hogy színész legyen

2024-05-05 08:05:57

Megszólalt Vidnyánszky Attila az Udvaros Dorottya körül kialakult botrány kapcsán. A Nemzeti Színház igazgatója állítja, hogy nem rúgta ki Udvaros Dorottyát, csak szerződésmódosítást ajánlott neki.
2024-05-04 18:05:55

2024-05-04 18:05:51

Egyetlen út maradt, ami az elitbe vezet a magyar hokiválogatott számára

Az már biztos, hogy a mieink számára nem lesz tét nélküli a szlovénok elleni esti vb-meccs.
2024-05-04 16:08:55

Nem Udvaros Dorottya az egyetlen, aki távozik a Nemzeti Színházból

Az Index információi szerint a súlyos balesetet szenvedett művészek is felmondtak.
2024-05-03 21:09:50

Nem Udvaros Dorottya az egyetlen, aki távozik a Nemzeti Színházból

Az Index információi szerint a súlyos balesetet szenvedett művészek is felmondtak.
2024-05-03 21:07:19

Udvaros Dorottya tagadja a Nemzeti Színház állítását: Vidnyánszky Attila nem hosszabbította meg a szerződését

Udvaros Dorottya gyorsan reagált a Nemzeti Színház állítására, és továbbra is tartja magát ahhoz, hogy Vidnyánszky Attila nem hosszabbította meg a szerződését, vagyis távozik a teátrumtól.
2024-05-03 17:06:41

2024-05-03 17:06:04

Ki érti ezt? A Nemzeti Színház azt állítja, nem szüntették meg Udvaros Dorottya szerződését

Újabb fejlemény van Udvaros Dorottya és a Nemzeti Színház ügyében. Mint a Blikk is megírta, a színművésznő azt mondta, hogy Vidnyánszky Attila nem hosszabbított szerződést vele, és nem is indokolta meg igazán a döntését.
2024-05-03 16:06:33

2024-05-03 16:06:19

Udvaros Dorottya elmondta, miért kell otthagynia a Nemzeti Színházat

"Papíron a kirúgásom nem kifogásolható. Más kérdés, hogy érzelmi szempontból hogyan néz ki az ügy. De nem is magam miatt vagyok feldúlt, a színház helyzete kavar fel" - fogalmazott egy interjúban a tavaly a nemzeti színészei közé beválasztott Udvaros.
2024-05-03 09:09:35

X-Faktor: ?Szégyen vagy, Peti!? ? Puskás Petinek beszóltak a közönség soraiból

Sorban érkeztek az X-Faktor versenyzői a székes feladathoz, Puskás Peti pedig rendre más véleményen volt, mint mentortársai azt illetően, hogy ki folytathassa a versenyt. Vitára mégsem ők, hanem egy a közönség soraiban ülő nő kelt vele. ? Szégyen vagy, Peti! Szégyen. ? Ez egy verseny, ahova jelentkeztek? ? Igen, és valaki valamit érdemel. És az öcsém megérdemelte volna, hogy ott legyen. ? Igen, és le is ültettem, megdicsértem, de nem hiszek benne. Én ülök mentorként itt, én döntök, és én vállalom a felelősséget a döntéseimért. ? Hát, már vállalhatod is. Komolyan, ezt vállalhatod is. ? Vállalom...
2022-10-09 12:10:18

XVI Benedek imádkozott, hogy ne legyen pápa, aztán a nyakába szakadt a katolikus egyház egyik legsúlyosabb botránya

Meghalt XVI. Benedek pápa, aki nemcsak egyházfőként követte az elődjeként szolgáló II. János Pált, hanem eszmei örököse is volt korábbi jó barátjának. Az abortuszt és a homoszexualitás elismerését is ellenző konzervatív pápa nevéhez több ellentmondásos esemény is fűződik, a legemlékezetesebb ezek közül alighanem az egyházon belüli szexuális zaklatási ügyek kirobbanása és az erre adott reakciója, valamint a 2013-as váratlan lemondása volt.
2022-12-31 12:23:33

Xavinak tudnia kellene, hogy ő edző, nem pedig szurkoló

A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya szerint visszatetsző az edzők cirkuszolása.
2024-04-17 14:09:07

Legyen a hobbid a munkád!

Légy Oriflame tanácsadó, élvezd az azonnali kedvezményeket, juss hozzá szuper termékekhez, vagy keress pénzt! Te döntesz, hol, mikor, mennyit dolgozol, és mennyit keresel. Regisztrálj: https://hu.oriflame.com/business-opportunity/become-consultant?potentialSponsor=461370
2020-06-20 16:36:22

2020-06-20 16:41:42

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-20 16:41:42

Zárcsere, zárbetét cseréje

Zárcsere, zárszerelés, zárnyitás reális áron akár 30 percen belül. Minden nap 24 órás ügyelettel, ingyen kiszállással Budapesten! http://www.zarcsere.eu Kizárta magát? Eltűnt a kulcsa? Betörtek? Hívja professzionális munkát végző zárszerelő csapatunkat. Egy telefon hívás és szakembereink a lehető legrövidebb idő alatt igyekeznek a segítségére sietni legyen szó zárcseréről, zárszerelésről, zárjavításról, zárnyitásról, betörés utáni helyreállításról vagy ép hevederzárról. Elvesztette a kulcsait? Vagy egyszerűen csak kizárta magát a saját lakásából? Akkor Önnek professzionális zárcsere, ...
2020-06-20 16:41:42

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-20 16:41:43

Tárhely, domain, cloud tárhely, hazai és külföldi!

Okos szerverekért lelkesedik a világ a modern szerverek iPhone-ja! Legyen saját privát Okosszervere! Ajánljuk: otthoni felhasználóknak, kis-és középvállalkozóknak, nagyvállalatoknak. Legyen saját privát Okos szervere! Akár 100 GB óriás webtárhelye! Cloud tárhelyet korlátlan tulajdonságokkal! Ingyen domain nevet web tárhelyéhez! Dinamikus adatbázis használatot! 100+ CMS (Joomla!, WP...) futtatást! Mindezt rendkívül alacsony áron, kötelezettség nélkül, azonnal kipróbálhatja!
2020-06-20 16:41:43

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-20 16:41:44

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-20 16:41:45

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-20 16:41:45

Autómentő Budapest http://automentobudapesten.hu

Autómentő Budapesten. Ha gépkocsija lerobban, rendeljen nálunk tréleres autómentést Vizafogó területén egyetlen hívással 06 30 285 7558 http://automentobudapesten.hu Tréleres Zuglóban, 0-24 autómentés. Megbízható autószállítás Az autószállítás az autómentő szolgáltatásunk kiegészítő tevékenysége.
2020-06-20 16:41:46

2020-06-20 16:41:47

Duguláselhárítás Göd Terv utca

Duguláselhárítás Göd Terv utca környékén is +36 20 293 4400 Csongrádi László http://dugulaselharitasgod.5mp.eu Csongrádi László Gödi duguláselhárító szakember non-stop ügyeletben várja a +36 (20) 293 4400 számon, fix áras duguláselhárítás, woma lefolyó tisztítás, Göd és Bp. régiójában, díjmentes megjelenés a helyszínen, GARANCIA! duguláselhárítás Göd, dugulás mentesítés Göd, dugulások megszüntetése Göd, duguláselhárító gyorsszolgálat Göd, lefolyórendszer tisztítás Göd, WC dugulás megszüntetése Göd, mosogató dugulás megszüntetése Göd, padlóösszefolyó kitisztítása Göd, csőtörés Göd, sze...
2020-06-20 16:41:47

Legyen a hobbid a munkád!

Légy Oriflame tanácsadó, élvezd az azonnali kedvezményeket, juss hozzá szuper termékekhez, vagy keress pénzt! Te döntesz, hol, mikor, mennyit dolgozol, és mennyit keresel. Regisztrálj: https://hu.oriflame.com/business-opportunity/become-consultant?potentialSponsor=461370
2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 11:30:10

Legyen a hobbid a munkád!

Légy Oriflame tanácsadó, élvezd az azonnali kedvezményeket, juss hozzá szuper termékekhez, vagy keress pénzt! Te döntesz, hol, mikor, mennyit dolgozol, és mennyit keresel. Regisztrálj: https://hu.oriflame.com/business-opportunity/become-consultant?potentialSponsor=461370
2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

Tárhely, domain, cloud tárhely, hazai és külföldi!

Okos szerverekért lelkesedik a világ a modern szerverek iPhone-ja! Legyen saját privát Okosszervere! Ajánljuk: otthoni felhasználóknak, kis-és középvállalkozóknak, nagyvállalatoknak. Legyen saját privát Okos szervere! Akár 100 GB óriás webtárhelye! Cloud tárhelyet korlátlan tulajdonságokkal! Ingyen domain nevet web tárhelyéhez! Dinamikus adatbázis használatot! 100+ CMS (Joomla!, WP...) futtatást! Mindezt rendkívül alacsony áron, kötelezettség nélkül, azonnal kipróbálhatja!
2020-06-23 22:01:05

klima

Vállalom új klíma készülékek beszerzését, beüzemelését. Bármilyen típusú, teljesítményű klíma esetén. Rövid határidővel. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz éves gyakorlattal. Klíma Borsod és Heves megyében. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:01:09

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:01:10

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:01:10

Autómentő Budapest http://automentobudapesten.hu

Autómentő Budapesten. Ha gépkocsija lerobban, rendeljen nálunk tréleres autómentést Vizafogó területén egyetlen hívással 06 30 285 7558 http://automentobudapesten.hu Tréleres Zuglóban, 0-24 autómentés. Megbízható autószállítás Az autószállítás az autómentő szolgáltatásunk kiegészítő tevékenysége.
2020-06-23 22:01:11

2020-06-23 22:01:12

Duguláselhárítás Göd Terv utca

Duguláselhárítás Göd Terv utca környékén is +36 20 293 4400 Csongrádi László http://dugulaselharitasgod.5mp.eu Csongrádi László Gödi duguláselhárító szakember non-stop ügyeletben várja a +36 (20) 293 4400 számon, fix áras duguláselhárítás, woma lefolyó tisztítás, Göd és Bp. régiójában, díjmentes megjelenés a helyszínen, GARANCIA! duguláselhárítás Göd, dugulás mentesítés Göd, dugulások megszüntetése Göd, duguláselhárító gyorsszolgálat Göd, lefolyórendszer tisztítás Göd, WC dugulás megszüntetése Göd, mosogató dugulás megszüntetése Göd, padlóösszefolyó kitisztítása Göd, csőtörés Göd, sze...
2020-06-23 22:01:12

Legyen a hobbid a munkád!

Légy Oriflame tanácsadó, élvezd az azonnali kedvezményeket, juss hozzá szuper termékekhez, vagy keress pénzt! Te döntesz, hol, mikor, mennyit dolgozol, és mennyit keresel. Regisztrálj: https://hu.oriflame.com/business-opportunity/become-consultant?potentialSponsor=461370
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:25

2020-06-23 22:14:26

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:42

klima

Légkondícionáló beszerelése, nagyon rövid határidővel, akár öt év garanciával. Alacsony fogyasztású (A+++) inverteres klímák beüzemelése. Márkától függetlenül, bármely tipus felszerelését vállalom. Nemzeti klímavédelmi hatósági engedéllyel, több mint tíz év gyakorlattal, minőségi anyagokkal. Klíma Borsod , Heves , Pest , megye területén. 06 20 935 68 68
2020-06-23 22:14:43

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:14:43

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   rozsa sandor   •   f   •   Leverkusen   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   R   •   N   •   mag   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   b   •   eb   •   németállás   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   sz   •   J   •   perapro   •   G   •   szótár   •   fluminense   •   budapest   •   ingatlan   •   L   •   térkép   •   olcs   •   travis kelce   •   facebook   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   megbukott a terv hogy egyetlen nemzeti laborcege legyen a magyar egeszsegugynek 2   •   fontos magyar inflacios adat erkezik feszulten figyelnek a befektetok   •   egy nemet falu peldaja bizonyitja ennyire karos rakkelto ha faval futenek a kornyeken   •   jordanian lawmakers trade punches in parliament amid heated discussion on womens rights   •   elkapta a birkat az ehes medve 2   •   olcsobb hajlithato kijelzos telefonon dolgozhat a samsung   •   beteg ez az egeszsegugy megkerdeztuk az utcan hogy tetszik az embereknek a miniszterium terve hadd valasszak magamnak orvost video 2   •   a hollandok otodik szamu kapusa paradezott montenegro ellen a kezi eb n   •   putyin tobb ezer dollaros zsolddal csalogat kulfoldi munkasokat a frontra 2   •   kikre erdemes odafigyelni most a tozsdeken   •   127 centimeteres magassaga sem tartja vissza ezt a holgyet hogy divatinfluenszer legyen   •   australia to establish 280 million reparations fund for stolen generation   •   a jovo utjai ujrahasznositott gumiabroncsokbol keszulhetnek   •   china thinks its diplomatically isolating taiwan it isnt   •   leallt az instagram akadozik a facebook a messenger es a whatsapp frissitve   •   putyin szovetsegese a csecsen vezer allitolag mar kijevben van   •   italian prosecutor asks for life sentence for two americans charged with police murder 4   •   ketszeresere nott az uj betegek szama ukrajnaban egy nap alatt   •   tencent profits jump nearly 30 as china continues historic tech crackdown 2   •   elektromos buszt tesztelnek esztergomban   •   meghan bullying claims buckingham palace very concerned   •   unnepel szeged ellepik a zenes tancos rendezvenyek a varost reszletek 3   •   meghalt demszky egykori helyettese   •   szabo laszlo hadd legyek kicsit nagykepu en tudom a puskas sztorit   •   zelenskyys office explains why china will miss meeting in malta   •   ukraine war soldier tells bbc of front line hell   •   nyolcfos falu ezek a legkulonlegesebb telepulesek hazankban   •   in a sea of yellow a final farewell to valentino rossi   •   europes economy posts 13 growth as recovery accelerates   •   us and south korea to develop new war plan to address north korean military advancements 2   •   vizparti klimas jakuzzis nyaralo kiado 44   •   akos uj himnuszt keszitett az eucharisztikus kongresszusnak 2   •   EgységbenMagyarorszá gért   •   gyujtest szervez a jamaicai bobszovetseg hogy indulhassanak a teli olimpian 2   •   watch andrew yang get in heated clash at mayoral debate   •   chris froome knee injury sets back british riders 2022 preparations   •   kincsek talaltak gazdara el sem hiszi mennyiert kelt el jozsef attila verseskotete es egy dedikalt jokai fenykep 3   •   dove cameron why the former disney star is one to watch in 2021   •   ket uj mobillal allt elo a xiamibol kivalt marka a poco 2   •   tucker carlson az eu igazabol a nemet birodalom   •   reporter pulls microphone away as interviewee starts to complain lockdown in shanghai   •   police jayland walker was unarmed when he suffered at least 60 wounds during pursuit   •   pedro pascal maris leforgathatta a jeleneteit a the last of us 2 evadahoz   •   lenyugozo lett a legujabb magyar termeszetfilm legszivesebben kivonulnank a pusztaba   •   china to begin trial of two canadians for alleged espionage soon state media reports 3   •   a parizsi olimpian olyan orszagok ne indulhassanak ahol a melegekre halalbuntetes var   •   eppen hamupipoke kastelya elott tort ki jokora verekedes a disney worldben   •   Bandog,UPDATEXML(587   •   aggassza   •   biden says putins invasion of ukraine shows he has much larger ambitions and wants to re establish the former soviet union  

srv.38.