Zuckerman kontra Zuckerberg: Pert indítottak a Facebook ügyeskedése miatt, és ez most és igen komoly fejfájást okozhat a cégnek

Ha a felhasználók jogaiért küzdő amerikai kutató megnyeri a Meta ellen indított pert, akkor lehetővé válhat a fejlesztők számára, hogy legálisan készítsenek Facebook hírfolyamának trükközéseit egyszerűen megkerülő szoftvereket.
2024-05-02 10:11:44

2024-05-02 10:10:22

Szokatlanul trágár kommenteket írtak Cseh Katalin posztjához a nyíregyházi kórház főorvosa nevében, vizsgálat indult

Vizsgálatot indítottak, hogy tisztázzák, visszaélhetett-e valaki a szülész-nőgyógyász Facebook-profiljával.
2024-04-29 16:06:36

2024-04-29 16:06:19

2024-04-29 16:05:57

Leülnek vitázni az EP-listavezetők, de Deutsch Tamás biztos nem vesz részt

Magyar Péterről sem tudni, hogy elmegy-e az eseményre.
2024-04-26 21:08:20

Leülnek vitázni az EP-listavezetők, de Deutsch Tamás biztos nem vesz részt

Magyar Péterről sem tudni, hogy elmegy-e az eseményre.
2024-04-26 21:06:38

A Partizán felkérését nem kívánta elfogadni.
2024-04-26 20:10:01

A Partizán felkérését nem kívánta elfogadni.
2024-04-26 20:09:44

Karácsony Gergely: A Lánchíd-botrány nem a fővárost érinti

A főpolgármester az elmúlt öt évet értékelte, amire Vitézy Dávid is reagált.
2024-04-25 22:07:37

Karácsony Gergely: A Lánchíd-botrány nem a fővárost érinti

A főpolgármester az elmúlt öt évet értékelte, amire Vitézy Dávid is reagált.
2024-04-25 21:10:47

Orbán Viktor bejelentései a CPAC-n, a konzervatívok nagyszabású, magyarországi rendezvényén - videó

Csütörtökön és pénteken tartják Magyarországon az eredetileg amerikai, jobboldali konferenciának indult, majd 2022-ben már Európában is megrendezett konzervatív fórumot, a CPAC-t. A kétnapos magyarországi rendezvényre számos, világszerte ismert jobboldali-konzervatív politikus, közéleti személyiség, influenszer is hivatalos volt. A ma kezdődő konferencián Orbán Viktor miniszterelnök is felszólal.
2024-04-25 10:06:13

2024-04-25 10:05:52

Lézerkard, halálcsillag: Star Wars-rajongók gyülekeztek Ferencvárosban

A Magyar Star Wars A klub 1996-ban alakult Budapesten, azóta is az első számú Star Wars-os rajongói közösségnek számít idehaza: szombaton a Ferencvárosi Művelődési Központ előtt méteres sorokban várakoztak kicsik és nagyok, hogy fotózkodni tudjanak kedvenc karakterükkel, kipróbálják a legújabb videójátékokat, különleges relikviákat szerezzenek be a bőséges kirakodóvásáron. A színpadi program részeként több előadást, filmvetítést és beszélgetést tartottak, s ezek egyikén Moser Károly és Kassai Károly szinkronszínész, Anakin Skywalker és Luke Skywalker magyar hangja is szerepet kapott. ...
2024-04-21 10:07:14

A holland kormány lecsatlakozna a Facebookról

Már két éve is felvetették, hogy problémák vannak a közösségi oldallal.
2024-04-20 18:08:28

A holland kormány lecsatlakozna a Facebookról

Már két éve is felvetették, hogy problémák vannak a közösségi oldallal.
2024-04-20 18:06:22

Társkereső indult a méheknek Bécsben

Kertészek és borászok jelentkezését várják virágokkal.
2024-04-19 16:09:04

A jobboldali kormányzó párt nyerte a horvát választást

Horvátország parlamenti választás eredmény
2024-04-18 07:09:38

Horvát választás: a jobboldali kormányzó párt nyert a részeredmények szerint

A szerdai parlamenti választásokon leadott szavazatok 90 százalékos feldolgozottságánál is vezet a jobboldali kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) a Szociáldemokrata Párttal (SDP) szemben - közölte a horvát választási bizottság. A HDZ kihirdette győzelmét, de nem szerzett abszolút többséget, így koalíciós partnert kell találnia.
2024-04-18 07:08:21

Kereskedőket piacosokat felvásárlókat keresek

Folyamatos készletem átvételéhez árusokat, piacosokat, felvásárlókat, viszonteladókat keresek. Amennyiben korrektül együtt tudunk működni, mindenképpen hosszútávú dologban gondolkodom. Minden márkás ruhát olyan áron adok, hogy azon még bőven lehet keresni. Vannak férfi női gyerek ruhák. A ruhákról képeket email formájában tudok küldeni. Személyes találkozó Siófokon vagy postázás is lehetséges. Amennyiben érdekel az ajánlatom a részletekért kérlek vedd fel velem a kapcsolatot! [email protected] 0630/856 1348
2020-06-20 16:41:42

Olyan hirdetési lehetőség, amelyet máshol nem talál

Az Apróhirdető centrum hirdetési oldalunkon bármit meghirdethet, ami a felhasználási feltételeknek megfelelő. De ez még nem minden. Van egy Apróhirdető centrum Facebook csoportunk is, ahova csatlakozva feladhatja hirdetéseit. Mindegyik oldalon található egy link, amely által az egyik oldalról a másikra eljuthat. A hirdetési oldalon ez a Facebook csoportunk, valamint a hirdetések alatt található linkre kattintva juthat a Facebook csoportunkba. A Facebook oldalunkon az első bejegyzésre kattintva érheti el a hirdetési oldalunkat. Használja mindkét hirdetési lehetőséget!
2020-06-20 16:41:42

Ingyenes hirdetési lehetőség mindenkinek.

Akár magánszemély, akár vállalkozó, ingyenes hirdetési lehetőséget biztosítunk. A hirdetés feladása egyszerű és kép csatolási lehetőség is van. Célunk a hatékony hirdetés előmozdítása. Nem csak az oldalunkon adhatja fel a hirdetését hanem a Facebook csoportunk menüpontra kattintva a Facebook hirdetési csoportunkba is. Akár keres, akár kínál, nálunk jó helyen jár!
2020-06-20 16:41:43

Apróhirdető centrum a hirdetők szolgálatában

Önnek is ingyenes hirdetési lehetőséget biztosítok az aprohirdetocentrum.multiapro.com oldalunkon valamint a facebook.com/groups/aprohirdetocentrum csoportban.
2020-06-20 16:41:43

Ingyenes hirdetési lehetőség

Ingyenes hirdetési lehetőséget biztosítunk mindenkinek. Hirdetését nem csak az oldalunkon adhatja fel, hanem a Facebook hirdetési csoportunkban is. Ide egyszerűen eljuthat ha az oldalunkon a Facebook csoportunk menüpontra kattint. Jelenítse meg hírdetéseit az oldalunkon és a facebookon is!
2020-06-20 16:41:43

Hirdetés egyszerűen és hatékonyan

Mindenkit ingyenes hirdetési lehetőséggel várunk az oldalunkon és a Facebook csoportunkban, mely a megfelelő menüpontból érhető el. A hirdetés feladása után, további partner oldalakra is feladhatja hirdetését. Mindenkit szeretettel várunk az oldalunkon.
2020-06-20 16:41:43

Apróhírdető centrum

Ingyenes hirdetési lehetőséggel várlak az újonnan indult hirdetési oldalamon. Cél a hatékony hirdetés előmozdítása. Támogasd az oldalam azáltal, hogy az elsők kozözött adod fel a hirdetést.
2020-06-20 16:41:43

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy- és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488 730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-20 16:41:43

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-20 16:41:43

Spóroljon Ön is velünk!

0-24 órás szolgáltatás! Készpénzes fizetés, kiszállítással Budapesten, környékén és akár a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre is. Autóink klímások és automata váltósok. Autókölcsönzőnk öt, hat és hét személyes személy- és teherautókat ad bérbe. A bérleti díj autóbérléshez már: 8 050 ft/ nap / autó-tól. Telefon: +3630 9488 730 Web: www.plusautorent.hu Likeolj minket facebookon, hogy azonnal értesülj az éppen aktuális akciókról! https://www.facebook.com/automobilerent.hu/
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]

2020-06-20 16:41:44

Volkswagen Bogár / Käfer 1968-as kiegészítők,csiszolása és polírozása.

Minden típusú autó kiegészítőit kortól és márkától függetlenül csiszolása és polírozása. Ezenfelül kisebb homokszórásokat, hegesztést és egyedi fújásokat vállalunk. Munkáinkat megtekinthetik Facebook, Google, Instagram és YouTube oldalainkon
2020-06-20 16:41:44

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   m   •   rozsa sandor   •   Leverkusen   •   ftp   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   R   •   f   •   N   •   mag   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   eb   •   németállás   •   b   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   sz   •   vacsoracsata   •   J   •   perapro   •   G   •   szótár   •   fluminense   •   budapest   •   ingatlan   •   L   •   térkép   •   travis kelce   •   facebook   •   olcs   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   sanka   •   egy tanyan szulte meg a gyermeket majd a lomok koze rejtette a kicsit a kegyetlen anya szornyu kinok kozott halhatott meg a baba 2   •   ingyenes lehet a parkolas husvetkor de nem mindenhol   •   youtube os fozovideoi buktattak le a rejtozkodo olasz maffiozot   •   kemeny lepes kinatol nyilvanossagra hoztak az internetes platformok algoritmusait   •   a meccs utolso perceben vedett hatalmasat a rangers veteran kapusa video 2   •   chinas property crisis could get even uglier this time a state backed developer is the one raising concerns   •   alo mars a spacex hatalmas starship raketaja harmadik tesztrepulesere indul video   •   ketezer eves romai kori bronztargyakat talaltak mukincstolvajoknal jeruzsalemben   •   free rides beer and savings bonds vaccinators get creative   •   a mok arra keri a politikusokat hogy fejezzek be a hamis illuziok kelteset es a vadaskodast   •   a kuria szerint bun reszegen e rollerezni de a kormany ul a kresz modositason 2   •   analysis after afghanistan biden cant afford any missteps   •   ryanair a kiwi com tol kapott beszallokartyak nem ervenyesek   •   234097 2   •   megijedt a kinai allampart betiltotta a chatgpt t   •   hazugsagvizsgalattal bizonyitana be a szerb elnok hogy nincs koze bunozoi csoportokhoz   •   pro football hall of famer claude humphrey dies at 77   •   mi tortent vele hat foga esett ki a nyerd meg az eleted keszitojenek   •   husz eve indult a magyar facebook ahova hitler sem regisztralhatott   •   neither biden nor putin can afford to lose their ukraine standoff   •   mire szamithatunk pentektol a benzinkutakon 5   •   elovalasztasi himnusz kulka janos a pa do do es peterfy bori is az elni hivlak klipjeben   •   azeri nagydij perez gyozott verstappen defektet kapott a celegyenesben videoval   •   puskas peti nem adta fel elarulta igy ostromolta dallos bogit hosszu honapokig video   •   figyelmeztetest kuldott ki minden ugyfelenek a telekom ezzel probalkoznak most a csalok akik a penzere utaznak   •   fontos jogot adna az osztrakoknak a kancellar de ehhez valaszolniuk kell egy kerdesre   •   megszuletett az elso itelet nemetorszagban a sziriai polgarhaboruban elkovetett buncselekmenyek miatt   •   president biden to propose 6tn spending plan   •   napsutessel ront rank a jovo het   •   malta government responsible for journalists death inquiry finds   •   a heavy defeat and the world could implode have the all blacks picked the wrong coach   •   tom hanks es steven spielberg kivivta az angol falu haragjat 2   •   david davis a sajat hibainkba haltunk bele   •   minel jobban szenvedek annal ertekesebb a gyozelem   •   ive been reliving it for 20 months why ballon dor winner hegerberg shed tears on return   •   mexico warns that selling fake covid 19 vaccines jeopardizes public health   •   eldeformalodott gyumolcsoket es zoldsegeket arulnak a britek a szarazsag miatt   •   eppen most vannak magyarorszagon az omikron hullam legsulyosabb napjai   •   elad151num=150   •   orban magyarorszagnak ebbol a katonai konfliktusbol ki kell maradnia   •   sinek mellett dolgozo munkasokat sodort el a vonat debrecen kozeleben   •   harmas eskuvot tervez ez a harom anya akiknek ket kozos gyerekuk is van   •   mar csak durvan 10 forinttal marad el az uzemanyagok ara a rekordtol   •   veszelyes bakteriummal szennyezett husfeleket hivnak vissza   •   what 90 day fiance teaches us about love and the us visa process   •   borzaszto baleset tortent mohoran egy utas meghalt ketten sulyosan megserultek 2   •   ittasan vezetett lekapcsoltak elvettek a jogsijat aznap ujra beult a volan moge   •   bortonbe zarna az allatkinzokat az allatvedelem miniszteri biztosa   •   durvan megno a termeloi piacok ara ha unios penzt adnak ra  

srv.38.