A Raiffeisen orosz üzleteit már az osztrák hatóságok sem támogatták tovább, a bank mégsem száll be a Strabagba

A szankcionált Gyeripaszkával való üzletet már nem tudták támogatni az osztrák hatóságok.
2024-05-08 16:11:23

Nem sikerült a Raiffeisen manővere, mégsem száll be a Strabagba

A Raiffeisen Bank International igazgatótanácsa ma úgy döntött, hogy nem folytatja a Strabag részvényeinek a megvásárlására vonatkozó tranzakciót, miután nem sikerült kellő támogatást szereznie hozzá a hatóságoktól, pedig csökkenthette volna ezzel oroszországi kitettségét. A hírre negatívan reagált a bank árfolyama, jelenleg 3,2%-os mínuszban van a bécsi tőzsdén.
2024-05-08 14:07:33

Visszakozik a Fidesz a gyónási módosítóból, de ezzel valójában semmi nem változik

Az egyházi személyek felelősség alól felmentésének tűnhet Dunai Mónika fideszes képviselő módosító javaslata, mely szerint egy papnak nem kötelessége jelenteni, ha gyónás közben jut olyan információhoz, hogy egy gyermek veszélyben volt, van. A Fidesz most azt mondja, ezt a részt nem fogja megszavazni. Ezzel azonban nem fog változni semmi, mert a jelenlegi törvény szerint is kívül esik a jelzőrendszeren a gyóntató pap. Közben egyébként a Dunai-javaslat többi része valóban szigorítás. Galicza Dorina írása.
2024-05-08 11:14:00

2024-05-08 11:13:39

Kínai látogatás: máris megjöttek az első bejelentések

Szerdán Magyarországra érkezik Hszi Csin-ping kínai elnök, Szijjártó Péter pedig előzetesen közölt néhány információt a két ország közötti megállapodásokról.
2024-05-08 10:07:28

IAEA chief calls on Iran to cooperate on nuclear facility inspections

Post Content
2024-05-08 00:06:27

Több mint ezeregyszáz szlovákiai intézményben volt bombariadó

Főleg iskolák kaptak pokolgépes fenyegetést.
2024-05-07 22:08:48

Több mint ezeregyszáz szlovákiai intézményben volt bombariadó

Főleg iskolák kaptak pokolgépes fenyegetést.
2024-05-07 22:07:09

Így játssza ki Irán a szankciókat

Irán malajziai közvetítők révén igyekszik kijátszani az ellene kirótt szankciókat az amerikai pénzügyminisztérium egyik magas rangú tisztségviselőjének keddi közlése szerint.
2024-05-07 15:08:38

Mégsem tiltották ki Orbán Viktort a csepeli újságból

2024-05-07 12:08:11

Besokallt Moszkva: példátlan fenyegetést kapott az egyik legerősebb NATO-tagállam

Oroszország figyelmeztette a moszkvai brit nagykövetet, hogy a brit fegyverrel orosz területre mért ukrán csapásokra válaszul célponttá válhat bármely brit katonai objektum és hadfelszerelés Ukrajna területén, és az ország határain túl is - közölte hétfőn az orosz diplomáciai tárca.
2024-05-06 17:09:30

Irán megerősítené az Afganisztánnal közös határát

Erre hozzávetőleg 2,7 millió eurót különítettek el.
2024-05-06 07:07:51

Irán megerősítené az Afganisztánnal közös határát

Erre hozzávetőleg 2,7 millió eurót különítettek el.
2024-05-06 07:06:33

Szögesdrótos betonfalat húzna fel az afgán határra Irán

Teherán az illegális bevándorlást fékezné így meg.
2024-05-05 20:08:45

Szögesdrótos betonfalat húzna fel az afgán határra Irán

Teherán az illegális bevándorlást fékezné így meg.
2024-05-05 20:08:08

Visszatérne az atomalkuhoz Irán, ha Biden feloldja Trump szankcióit

Az iráni külügyminiszter szerint a helyzet javulni fog a következő néhány hónapban.
2020-11-18 06:09:00

Visszatérne az atomalkuhoz Irán, ha Biden feloldja Trump szankcióit

Az iráni külügyminiszter szerint a helyzet javulni fog a következő néhány hónapban.
2020-11-18 06:09:00

Autót és féldisznót vesznek az eMAG-nál, máris többmilliárdos forgalmat hozott a Black Friday

Idén a tisztítószerek a Black Friday sláger-termékei, de rendhagyó vásárlások is akadnak.
2020-11-20 20:08:28

Nagy fenyegetést jelent a veszélyeztetett fajokra a műanyagszennyezettség

A médiában bemutatott esetek csak a jéghegy csúcsát jelentik, állítják kutatók.
2020-11-21 17:10:52

Former Obama aide to be tapped as Iran envoy, angering hawks

2021-01-29 01:06:00

Pompeo touts Iran policy in Gulf ahead of Biden presidency

2020-11-22 14:06:01

Netanyahu urges no return to Iran nuclear deal

2020-11-22 18:05:54

Bielsa csapata lefocizta az Arsenalt, mégsem tudott nyerni

A Leeds United három kapufát lőtt, és 25-ször kísérletezett a meccsen.
2020-11-22 19:06:05

Dzsudzsák gólpasszt adott, de a Debrecen mégsem tudott nyerni

A Nyíregyháza szeptember óta nem nyert bajnoki meccset hazai pályán.
2020-11-22 19:06:06

Mégsem akkora sikertörténet a szlovák országos tesztelés, mint amekkorának elsőre tűnt

A hétvégén a harmadik kör ment le, alig több, mint 80 ezer érdeklődővel. Politikai sikerként működött, de azt nem tudta eltakarni, hogy a miniszterelnök hetek óta párbajozik a gazdasági miniszterével.
2020-11-23 17:05:58

2020-11-23 17:05:59

2020-11-23 18:06:07

Máris felfüggesztették Nicolas Sarkozy korrupciós perét

Az egyik vádlott a járványra hivatkozva maradt távol a tárgyalástól, most azt vizsgálják, meddig tarthat a gyógykezelése.
2020-11-23 20:07:43

Máris felfüggesztették Nicolas Sarkozy korrupciós perét

Az egyik vádlott a járványra hivatkozva maradt távol a tárgyalástól, most azt vizsgálják, meddig tarthat a gyógykezelése.
2020-11-23 20:07:44

A brit belügy szerint még mindig fenyegetést jelent a lány, aki 15 évesen csatlakozott az Iszlám Államhoz

Shamima Begumot tavaly fosztották meg az állampolgárságától. Ügye már a legfelsőbb bíróság előtt jár több másik hasonló esettel együtt.
2020-11-24 06:06:16

Egyelőre mégsem felügyelheti Lázár János a szabadkígyósi kastélyt

Levette napirendről a békési Weinckheim-kastély ügyét a gazdasági bizottság, így egyelőre nem lesz szavazás sem erről a parlamentben. A fordulatról a térség jobbikos képviselője a közösségi oldalon jelentett.
2020-11-24 13:06:00

2020-11-24 13:06:05

Máris felfüggesztették Nicolas Sarkozy korrupciós perét

Az egyik vádlott a járványra hivatkozva maradt távol a tárgyalástól, most azt vizsgálják, meddig tarthat a gyógykezelése.
2020-11-24 14:05:57

Iran's president hopes Biden unravels Trump's Iran policies

2020-11-25 11:06:18

Academic Moore-Gilbert released by Iran in prisoner swap

Iran releases British-Australian academic Kylie Moore-Gilbert in prisoner swap deal, Iranian state media say
2020-11-25 16:06:03

Iran says British-Australian academic freed for 3 Iranians

2020-11-25 16:06:06

Varga Judit: A holland ügyészség nem független, mégsem érdekli az uniót

Az igazságügyi miniszter szerint az unió most papírt adott a hollandoknak arról, hogy nem függetlenek az ügyészeik.
2020-11-25 17:06:26

Why European powers won't pressure Biden to re-enter Iran deal

2020-11-25 18:06:00

Iran says Australian academic freed in prisoner swap

2020-11-25 19:06:01

Kylie Moore-Gilbert: Academic says Iran detention was 'long and traumatic'

British-Australian lecturer Kylie Moore-Gilbert endured two years of "incredible hardship".
2020-11-26 04:06:06

Kylie Moore-Gilbert: Thailand frees Iranians 'in swap with academic'

Three men jailed for a bombing have left Thailand after Iran frees a lecturer held on spying charges.
2020-11-26 13:06:21

Felfedeztek egy új majomfajt, a gond csak az, hogy máris kihalófélben van

Valószínűleg csak 200–250 egyed él egy újonnan felfedezett, mianmari langúrfajból.
2020-11-26 13:06:25

Felfedeztek egy új majomfajt, a gond csak az, hogy máris kihalófélben van

Valószínűleg csak 200–250 egyed él egy újonnan felfedezett, mianmari langúrfajból.
2020-11-26 13:06:30

Lett volna idő felkészíteni az egészségügyet a járványra, mégsem léptek a döntéshozók egy aneszteziológus szerint

A járvány egy egyébként is megroppant magyar egészségügyet ért el, nem bírja az ellátórendszer – írta Lovas András orvos az Átlátszónak.
2020-11-26 16:06:14

Iran diplomat to stand trial in Belgium over 'France bomb plot'

Prosecutors in Belgium say he planned an attack on an Iranian opposition rally near Paris in 2018.
2020-11-27 04:05:58

Academic freed by Iran returns to Australia

2020-11-27 09:07:03

Academic detained in Iran for 2 years returns to Australia

2020-11-27 09:07:04

Bajnokok Ligája: a Midtjylland mégsem Dortmundban fogadja a Liverpoolt

A dán csapat Herningben játssza Jürgen Klopp csapata ellen az utolsó csoport meccsét.
2020-11-27 09:07:08

Iran shuts gov't offices, tightening virus restrictions

2020-11-27 13:06:45

Iran scientist linked to military nuclear program killed

2020-11-27 15:05:51

Iran's top nuclear scientist Mohsen Fakhrizadeh assassinated near Tehran

Mohsen Fakhrizadeh, dubbed the "father of the Iranian bomb", was targeted near the capital Tehran.
2020-11-27 16:06:00

Iran's top nuclear scientist shot dead near Tehran

2020-11-27 16:06:02

Meggyilkolták Irán egyik vezető atomtudósát

Megerősítette az iráni védelmi minisztérium, hogy Mohseh Fakrizadehet Teherántól nem messze támadták meg, a BBC információi szerint a kórházban halt meg.
2020-11-27 16:06:09

Meggyilkolták Irán egyik vezető atomtudósát

Megerősítette az iráni védelmi minisztérium, hogy Mohseh Fakrizadehet Teherántól nem messze támadták meg, a BBC információi szerint a kórházban halt meg.
2020-11-27 16:06:10

Iran says top nuclear scientist assassinated

2020-11-27 17:06:08

Iran diplomat skips trial in Belgium over failed bomb plot

2020-11-27 17:06:08

Iran scientist linked to military nuclear program killed

2020-11-27 19:06:00

Többen máris megrohamozták a utahi sivatagban talált fémoszlopot

A szerkezetet minden bizonnyal emberi kéz alkotta, de ami ennél is különösebb, hogy már évek óta lehet.
2020-11-27 19:06:09

Többen máris megrohamozták a utahi sivatagban talált fémoszlopot

A szerkezetet minden bizonnyal emberi kéz alkotta, de ami ennél is különösebb, hogy már évek óta lehet.
2020-11-27 19:06:10

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   N   •   haszn   •   apróhirdetés   •   Leverkusen   •   R   •   tes   •   jazz   •   mag   •   H   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   rozsa sandor   •   b   •   eb   •   sadasdhirek   •   németállás   •   apropiaza   •   vacsoracsata   •   budapest   •   J   •   aza   •   perapro   •   P   •   fluminense   •   sz   •   L   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   uj tilalmat vezetne be a kormany szamos kedvezmenyt bukhatunk vele   •   amerikaba koltozik szandi 21 eves lanya   •   ezek a tokeletes halkeszites titkai   •   dunaba hajtott egy auto   •   a fotografia ereje el tudja emelni a valosagot 90 eves keleti eva   •   magyarorszag zart az eremtabla elen   •   vegzetes dortmundi hibak a bayern nyerte a szuperrangadot   •   deutsch tamas az indulashoz szukseges jelolesek megvannak video   •   eu vaccine export row bloc backtracks on controls for ni   •   felsomarokes marokes faipari szerszam   •   curtist kizartak az elvono csoportterapiajarol mert vitazni kezdett a tobbiekkel   •   tucker carlson szerint magyarorszag nem is annyira kereszteny orszag megis az a jo benne hogy kereszteny orszag   •   miert emelkedik az olajar   •   draga a jogsi csuszopenzzel megfejelve plane meg plane   •   cnn to russian fm do you plan to decapitate ukrainian leadership   •   kipeceztek es megalaztak nem engedtek felszallni a repulore a not mert nem viselt melltartot 3   •   minden belga jarvanyadat javult a heten   •   ausztriaban enyhitenek a korlatozasokon de veszforgatokonyvet keszitenek a delta varians miatt   •   sosem latott gigacsatak jonnek az ultimate epic battle simulatorban 2 ben   •   ujra itt a hideghaboru de most az urben zajlik   •   megkezdodott a karacsonyi ponty lehalaszasa nezze meg a kepeket   •   negyszer kuldte karantenba az egeszseges exbaratnojet az izraeli koronavirus kozpont egy dolgozoja 2   •   any one of six different vaccines produces a strong immune response and works as a booster dose british researchers found   •   esti hirosszefoglalo tovabb tombol a hoseg berki mazsit betamadtak a kommentelok bauko eva es alekosz a birosagon csapott ossze 2   •   punkosdkor malagaba repult a ner kedvenc maganrepulogepe 2   •   itt az index kalkulatora szamolja ki hogyan valtozik a rezsije   •   a digitalizacio alapjaiban valtoztatja meg a konyveloi szakmat 4   •   szunetel az ugyfelfogadas szerdan a rendorkapitanysagoko n   •   mutatjukmeddigvaltha   •   regota hivatalban levo bizalmasat mentette fel azonnali hatallyal indoklas nelkul orban viktor 2   •   iceland volcano peninsula faces decades of instability   •   miert nem erdemes elhanyagolni a teli gumicseret 6   •   dutch suspend foreign adoptions after abuses found   •   wonderboy is still here baby thompson beats neal at ufc vegas 17   •   titkos jelek utan vizsgalodtak leonardo da vinci alkotasain mikroelolenyekre bukkantak   •   defiance patriotism and cool heads on show on the streets of kyiv   •   torres danielt megkerestek az x faktortol hatha szeretne befutni   •   meghalt jennifer leak   •   elezodik a haboru solskjaer es klopp kozott 2   •   benzema scores twice in real madrid win   •   rengeteg fegyvert loptak el egy amerikai boltbol   •   ausztriaban is elkezdik oltani a 12 evnel idosebb gyerekeket   •   messi ket golt lott es megdontotte xavi rekordjat a barcelonaban video   •   eletveszelyesse valt ezert lezartak az orszag egyik legnepszerubb kirandulohelyet 3   •   hetvegi haz gyulladt ki a xi keruletben egy ember bennegett   •   kiszivargott egy hires magyar enekes szexvideoja   •   megsemmisithetik a szinmuveszetisek felevet   •   teen held for christchurch inspired mosque plot   •   johnny depp refused permission to appeal libel verdict   •   a womans work the cheerleader who took on the nfl and started a revolution