Bejelentették: jön az új kínai vasúti beruházás

18 megállapodást írt alá Orbán Viktor és Hszi Csin-ping kínai elnök a találkozójukon - jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter. Ide tartozik több vasúti beruházás, két új mezőgazdasági termék kapott exportengedélyt, illetve olajvezeték is épül Szerbia és Magyarország között.
2024-05-09 20:07:15

A meggyilkolt szerb kislány szülei: Nem hagyták, hogy boldogok legyünk

Danka Ilics szülei kislányuk születésnapjára emlékeztek.
2024-05-07 16:10:08

A meggyilkolt szerb kislány szülei: Nem hagyták, hogy boldogok legyünk

Danka Ilics szülei kislányuk születésnapjára emlékeztek.
2024-05-07 16:07:10

Jövőre ismét a világ legjobbjai ellen játszik a magyar hokiválogatott

Története során először győzte le tétmeccsen a magyar jégkorong-válogatott Szlovéniát, és ezzel feljutott az A csoportba. A divízió I-es vb utolsó meccsén Hári góljával vezettünk, majd a szlovénok a második harmadban egyenlítettek, amikor Ticar a jégen térdelve húzta be a korongot. Bálizs fantaszikusan védett, és az utolsó felvonásban egy emberelőnyt Papp révén kihasználtunk, ez a gól pedig feljutást ért. Mellettünk a szlovénok is feljutottak, Dél-Korea pedig búcsúzott ettől a divíziótól. The post Jövőre ismét a világ legjobbjai ellen játszik a magyar hokiválogatott first appeared on 24.hu.
2024-05-04 22:06:37

MBH Bank: fokozatosan élénkülni fog a magyar gazdaság

3,5 százalékról 2,7 százalékra húzta vissza az idei évre vonatkozó GDP-növekedési előrejelzését az MBH Bank. Bár a tavalyi utolsó negyedév gyenge eredménye visszafogta a bank szakértőinek várakozásait, az idei évkezdetet is figyelembe véve fokozatos élénkülésre számítanak. A 2024-re várt magas reálbérnövekedés mellett a javuló külső piaci környezet is dinamizálja a gazdaságot, ezért jövőre 3,7%-os lehet a GDP-bővülése.
2024-05-02 11:07:14

Jövőre újra lehet magyar focista az olasz élvonalban

Feljutott az első osztályba a magyar válogatott futballista csapata.
2024-05-01 21:08:32

Szerb miniszterelnök-jelölt: A béke megőrzése és az életszínvonal növelése a legfőbb cél

A Szerb Haladó Párt elnöke kiemelte, hogy az ország külpolitikájának középpontjában a függetlenség és a katonai semlegesség megőrzése áll majd.
2024-05-01 16:08:40

Idén 2,5, jövőre 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel számol a kormány

A kormány elkötelezett a költségvetési hiány csökkentése mellett, idén 4,5, jövőre 3,7, majd 2026-ra 2,9 százalék lesz a várakozások szerint.
2024-05-01 15:08:11

A jogellenes határátlépések megelőzése mellett az embercsempészek és illegális migránsok előállításában is részt vesznek a magyar rendőrök.
2024-04-30 17:06:59

A jogellenes határátlépések megelőzése mellett az embercsempészek és illegális migránsok előállításában is részt vesznek a magyar rendőrök.
2024-04-30 17:06:24

A jogellenes határátlépések megelőzése mellett az embercsempészek és illegális migránsok előállításában is részt vesznek a magyar rendőrök.
2024-04-30 17:06:07

Újabb botrány a meggyilkolt szerb kislány ügyében: már nem bíznak a bori rendőrökben sem

Eltussolták volna a gyanúsított testvérének halálra verését.
2024-04-27 17:06:38

Agyonverhették a börtönben a szerb kislány, Danka Ilics gyilkosának testvérét: megrázó részletekre derült fény

A rendőrség szerint a kétéves szerb kislány, Danka Ilics meggyilkolásához az elkövető testvére is hozzájárulhatott, ezért elfogták őt a rendőrök. Ám egyes információk szerint a férfi nem sokkal a letartóztatása után elhunyt a börtönben: több hírforrás szerint halálra verhették.
2024-04-23 10:07:16

2024-04-23 10:06:49

2024-04-23 10:06:36

Nem akar távozni a Fradi büntetésben lévő focistája

A szerb csatár hazájában nyilatkozott arról, miért tették ki a magyar csapat keretéből.
2024-04-23 08:09:15

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 22:14:23

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:14:25

Rozsdamentes duplikátor üstök, tartályok, keverőtartályok

Használt 280l-es, 1500l-es és 2000l-es rozsdamentes duplikátor üstök eladók. Továbbá különböző méretű használt rozsdamentes tartályok is vannak. Igény szerint felszereljük keverővel, kiegészítőkkel, pódiummal vagy vállaljuk csővezeték kiépítését is hozzá.
2020-06-23 22:14:26

Kéménytisztító és ellenőrzőajtók cseréje!

Rikk- szaki vállalja rozsdamentes kéményajtók BEÉPÍTÉSÉT, utólag történő kiépítését, teljes körű kivitelezését! Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Előfordulhat, hogy a kéményseprőktől egy értesítést kap, miszerint a koromzsák ajtót ki kell cserélni, a kémény tisztíthatóság érdekében. Hívjon és beépítem önnek az új rozsdamentes kéményajtót, kiváló minőség, elérhető áron! Kivitelezés helyszínére szabott egyedi árak.+36-20/915-8893
2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:14:45

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:21

Rozsdamentes duplikátor üstök, tartályok, keverőtartályok

Használt 280l-es, 1500l-es és 2000l-es rozsdamentes duplikátor üstök eladók. Továbbá különböző méretű használt rozsdamentes tartályok is vannak. Igény szerint felszereljük keverővel, kiegészítőkkel, pódiummal vagy vállaljuk csővezeték kiépítését is hozzá.
2020-06-23 22:16:22

2020-06-23 22:16:23

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:57

Rozsdamentes duplikátor üstök, tartályok, keverőtartályok

Használt 280l-es, 1500l-es és 2000l-es rozsdamentes duplikátor üstök eladók. Továbbá különböző méretű használt rozsdamentes tartályok is vannak. Igény szerint felszereljük keverővel, kiegészítőkkel, pódiummal vagy vállaljuk csővezeték kiépítését is hozzá.
2020-06-23 22:16:58

Kéménytisztító és ellenőrzőajtók cseréje!

Rikk- szaki vállalja rozsdamentes kéményajtók BEÉPÍTÉSÉT, utólag történő kiépítését, teljes körű kivitelezését! Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Előfordulhat, hogy a kéményseprőktől egy értesítést kap, miszerint a koromzsák ajtót ki kell cserélni, a kémény tisztíthatóság érdekében. Hívjon és beépítem önnek az új rozsdamentes kéményajtót, kiváló minőség, elérhető áron! Kivitelezés helyszínére szabott egyedi árak.+36-20/915-8893
2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:06

2020-06-23 22:18:07

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:18:51

2020-06-23 22:18:52

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:13

2020-06-23 22:19:14

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:24

Rozsdamentes duplikátor üstök, tartályok, keverőtartályok

Használt 280l-es, 1500l-es és 2000l-es rozsdamentes duplikátor üstök eladók. Továbbá különböző méretű használt rozsdamentes tartályok is vannak. Igény szerint felszereljük keverővel, kiegészítőkkel, pódiummal vagy vállaljuk csővezeték kiépítését is hozzá.
2020-06-23 22:19:25

Kéménytisztító és ellenőrzőajtók cseréje!

Rikk- szaki vállalja rozsdamentes kéményajtók BEÉPÍTÉSÉT, utólag történő kiépítését, teljes körű kivitelezését! Szuper Gyorsan! Akár most, ha megoldható hétvégén is! Előfordulhat, hogy a kéményseprőktől egy értesítést kap, miszerint a koromzsák ajtót ki kell cserélni, a kémény tisztíthatóság érdekében. Hívjon és beépítem önnek az új rozsdamentes kéményajtót, kiváló minőség, elérhető áron! Kivitelezés helyszínére szabott egyedi árak.+36-20/915-8893
2020-06-23 22:19:26

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:19:26

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:19:43

Rozsdamentes duplikátor üstök, tartályok, keverőtartályok

Használt 280l-es, 1500l-es és 2000l-es rozsdamentes duplikátor üstök eladók. Továbbá különböző méretű használt rozsdamentes tartályok is vannak. Igény szerint felszereljük keverővel, kiegészítőkkel, pódiummal vagy vállaljuk csővezeték kiépítését is hozzá.
2020-06-23 22:19:43

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   b   •   youtube   •   H   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   eb   •   rozsa sandor   •   vacsoracsata   •   perapro   •   P   •   L   •   aza   •   fluminense   •   budapest   •   J   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ime a motogp 2021 es szupersportos bmw m biztonsagi autoi 3   •   nem hagyhatja el a bortont julian assange 4   •   mitortentbochkorgabo reltunthiabavartakar adiohallgatok   •   cí­ g   •   von der leyen ossze kell fognia a klimasemlegessegert az eu nak es az egyesult allamoknak 2   •   eloszor szolaltak meg madeleine mccann szulei miota egy lengyel no eloallt azzal hogy o a 2007 ben eltunt brit kislany   •   csunyan megbuntettek a legnagyobb amerikai bankot   •   megszolalnak az elemzok 5 folotti novekedest erhet el a magyar gazdasag   •   biden to get covid 19 vaccine shot on tv   •   tul sok bekat esznek a franciak veszelybe kerult a populacio 3   •   hihetetlen osszeget fizettek egy 51 eves ferrariert uj rekord szuletett   •   biden egy sor rendeletet irt ala a jarvany megfekezeseert   •   nem letezo szallasok alsioktatok mutatjuk mivel probaljak atverni a sieloket iden   •   gyermeksiras miatt szamlaztak ki 15 ezer forintot egy ebedelo csaladnak   •   apjat bortonbe zartak anyja elhagyta semmije sem volt de ma az egesz vilag ismeri 2   •   nemet vedelmi miniszter fel kell gyorsitani a fegyverszallitasokat ukrajnanak   •   indiaban is indul az oltas   •   nyilvantartasba az nvb a munkaspartot a reformkor partot es a tegyunk egyutt kalaszert egyesuletet is 2   •   pkeroldalUNIONALLSEL ECTNULL,NULL,NULLdcF R   •   technological   •   az elmult 5 ev legmagasabb szamat mutatjak a fovarosi lakasvasarlasok egy elemzes szerint   •   kevesen jartak jol a kriptovalutakkal de erdemes vajon ebbe tenni a penzunket   •   hazater a romai iskola ikonikus kepviselojenek grandiozus festmenye   •   szomoru hirek erkeztek a ferfirol aki a mult heten egett meg a kiskunmajsai tuzben video   •   dobbenetes vallomas eloszor beszelt reszletesen a doppingolasrol a sztarsportolo   •   jobb kormanyzast remelnek a szlovakok robert ficotol   •   szemelyesen akarja meggyozni az embereket a fidesz ezert hetfotol orszagjarasra indul   •   ajultra vertek nyaron egy ferfit egy siofoki szorakozohely onbiraskodo biztonsagi orei   •   roppant kellemetlen egy exatlonos csapatkapitany akart lenni de senki nem allt moge   •   french catholic clergy may have abused at least 10000 people since 1950 say investigators   •   meg egy lepessel kozelebb a regi eletukhoz az angolok matol kinyitnak a boltok es a vendeglatohelyek   •   bezavar a hetvegi idojarasba a sivatagi por   •   komoly mennyisegu ho esett kekesteton   •   szamitogep javitas helyszinen 33   •   a hibrid auto amelynek minden peldanyat letesztelik 300 km h ra video 3   •   egy tonna illegalis potencianovelo erkezett dubajbol 2   •   bevillant egy eleg nagy red flag tobb reszveny arfolyama beszakadt   •   sajat kepviselocsoportot alapit az egyre erosodo uj lengyel ellenzeki part   •   jatekosa szerint mourinho ujra a gyozelmek utjara vezeti a tottenhamet   •   tuzoltokat riasztottak egy ismert budapesti kavezohoz mutatjuk mi okozta a riadalmat 3   •   trump telefonon kovetelte hogy talaljon neki szavazatokat a georgiai valasztasi fohivatalnok   •   milyen lehet az elso holdbazis video keszult rola most megnezheti 2   •   egy botranyos interju kulisszatitkai   •   a szakmai szervezet szerint a webaruhazak marcius 8 a utan is zavartalanul mukodhetnek 2   •   otthagyta a dk t ket obudai politikusa 2   •   a sunday brunch podcast holnapi adasanak vendege gianni annoni   •   ettol az optikai csalodastol teljesen osszezavarodtak az emberek   •   megkezdodott a szekesfehervart delrol elkerulo ut epitese   •   kozel keteves csucson a babavaro hitel referenciakamata mit jelent ez az igenyloknek   •   az mszp otezer forint fejpenzt fizetne minden oltas utan a haziorvosoknak