Májusban indul Szegeden a fesztiválszezon

2024-05-08 06:06:55

Májusban több alkalommal is leállás lesz az OTP-nél, mutatjuk, mely szolgáltatások nem lesznek elérhetők

Májusban több alkalommal is leállnak az OTP egyes szolgáltatásai. Az első ezen a mostani hét végén lesz, a másodikra pedig két hét múlva számíthatnak a bank ügyfelei.
2024-05-04 13:06:22

2024-05-04 13:06:05

Forgalomba helyezték az M6-os Bóly és Lippó közötti szakaszát

A beruházás értéke nettó 88,6 milliárd forint volt.
2024-05-02 22:08:43

Forgalomba helyezték az M6-os Bóly és Lippó közötti szakaszát

A beruházás értéke nettó 88,6 milliárd forint volt.
2024-05-02 22:07:08

Már használhatják az autósok az M6-os új szakaszát

Majdnem a határig lehet a dél-dunántúli autópályán menni.
2024-05-02 15:12:36

Már használhatják az autósok az M6-os új szakaszát

Majdnem a határig lehet a dél-dunántúli autópályán menni.
2024-05-02 15:12:07

Halálos baleset miatt lezárják az M5-ös autópálya fővárosi szakaszát

Budapest IX. kerületében az autópálya mindkét forgalmi sávját a centrum irányába lezárták - írja a Police.hu.
2024-05-01 21:06:48

Streamingajánló: a sci-fik és a romantikus vígjátékok hónapja lesz a május

Májusban is lesz mit nézniük a streamingplatformokon. Érkezik a Bridgerton régóta várt harmadik évada, Anne Hathaway új romantikus vígjátéka és Jennifer Lopez utópisztikus AI-sci-fije. Ezek mellett jönnek az olyan misztikus tinisorozatok, mint a Maxton Hall vagy a Pretty Little Liars új verziója és az évtized egyik legjobb sci-fi regényének adaptációja is májusban kerül a nézők elé. Most összegyűjtöttük a hónap legérdekesebb megjelenéseit.
2024-04-30 13:06:17

2024-04-30 13:06:00

Jövő héten átadhatják az M6-os befejező szakaszát

Az autópálya baranyai része is elkészült.
2024-04-24 15:13:12

Jövő héten átadhatják az M6-os befejező szakaszát

Az autópálya baranyai része is elkészült.
2024-04-24 15:12:33

Primark üzlet nyílik májusban Budapesten, megvan a pontos dátum!

A nyitás mintegy 180 munkahelyet teremt Magyarországon.
2024-04-24 13:10:01

Pornó generálására adják kölcsön a számítógépeiket a játékosok

Ajándékokat ad az elfekvő számítási kapacitásukért egy szolgáltató.
2024-04-21 08:07:51

Májusban temetik Csire Zsuzsit, a lányt, aki két szívátültetésen is átesett

A temetés időpontját Zsuzsi édesanyja közölte.
2024-04-20 14:07:48

Nagy-Britanniában egymillió oltást adtak be és új adagolási mentrendre térnek át

Nem az előírt 3-4 hét után adják be a következő adag vakcinát.
2021-01-01 22:06:16

Nagy-Britanniában egymillió oltást adtak be és új adagolási mentrendre térnek át

Nem az előírt 3-4 hét után adják be a következő adag vakcinát.
2021-01-01 22:06:16

Carlos Sainz nyerte a Dakar-rali első szakaszát

A címvédő spanyol sikerével indult a Szaúd-Arábiában zajló verseny.
2021-01-03 17:05:58

Már több mint 400 millió kilométert tett meg a Tienven-1 űrszonda

A kínai űreszköz júliusban indult a Marsra, várhatóan májusban érkezik meg a bolygóra.
2021-01-04 12:06:07

Májusban kezdődik az új Ford Bronco gyártása

A terepjáró az eredetileg tervezettnél később kerül gyártásba.
2021-01-04 12:06:10

Májusban kezdődik az új Ford Bronco gyártása

A terepjáró az eredetileg tervezettnél később kerül gyártásba.
2021-01-04 12:06:11

Májusban landolhat a Marson a kínaiak szondája

Júliusban indították útjára, azóta több mint 400 millió kilométert tett meg, májusban pedig landolhat a Mars fedélzetén a kínaiak űrszondája.
2021-01-04 13:06:26

Májusban landolhat a Marson a kínaiak szondája

Júliusban indították útjára, azóta több mint 400 millió kilométert tett meg, májusban pedig landolhat a Mars fedélzetén a kínaiak űrszondája.
2021-01-04 13:06:27

Májusban kezdődik az új Ford Bronco gyártása

A terepjáró az eredetileg tervezettnél később kerül gyártásba.
2021-01-04 17:06:08

Nasszer al-Attijah nyerte a Dakar-rali második szakaszát

Szalay Balázsék a 44. helyen értek célba.
2021-01-04 18:06:28

Pfizer/BioNTech: Ha később adják be a második adagot, nem biztos, hogy hatékony lesz a védőoltás

Németországban azon gondolkoztak, hogy késleltetik a második oltást, Dániában már ki is terjesztették a két adag beadása közötti intervallumot.
2021-01-04 21:06:02

2021-01-04 21:06:03

Pfizer/BioNTech: Ha a javasoltnál később adják be a második adagot, nem biztos, hogy hatékony lesz a védőoltás

Németországban azon gondolkoztak, hogy késleltetik a második oltást, Dániában már ki is terjesztették a két adag beadása közötti intervallumot.
2021-01-04 22:05:53

Franciaországban rengeteg helyen rosszul adják be a Pfizer védőoltását

Nem tartják be a gyártó előírásait, így az oltás is hatástalan lehet.
2021-01-06 16:06:57

Franciaországban rengeteg helyen rosszul adják be a Pfizer védőoltását

Nem tartják be a gyártó előírásait, így az oltás is hatástalan lehet.
2021-01-06 16:07:04

Két autó ütközött Budán, többen megsérültek

A baleset miatt lezárták a Bécsi út egy szakaszát.
2021-01-09 12:05:58

Felülbírálták Orbánt: máshol lesznek az oltópontok

Jövő hét elejére kiderülhet, hogy hol adják majd be a vakcinákat.
2021-01-09 12:06:00

ValóVilág: Renátó nagyon csúnyán ki fog kapni a párbajon

Szombat este kiválasztás volt a villában és ahogy sejthető volt, az egyre agresszívabbá váló Renátót szórták meg jelekkel a többiek. A szabályok szerint innentől kezdve szavazhatnak a nézők az RTL applikációban: dönthetnek, hogy Renátóra adják le a szavazatukat vagy a fantomképre (ami szerdán átvált annak a szereplőnek a nevére, akit Renátó kihív párbajellenfelének). Később ezt a döntésüket megváltozathatják. A vasárnapi összefoglalóban Puskás Peti megmutatta a szavazatok állását egy nap után: az egyik fej 93, a másik 7 százalékot kapott, és bár anomim módon közölték a jelenlegi állapotokat, ...
2021-01-10 23:05:40

Az építőipar elkezdte utolérni magát, de 2020 már kuka

Októberről novemberre tovább nőtt az építőipar termelése, amely így meghaladta a 2019 novemberi szintet. A mélypont májusban volt, a tavaszi visszaeséssel együtt az év első 11 hónapja közel 10 százalékos mínuszban van 2019-hez képest.
2021-01-14 10:05:58

2021-01-14 10:06:02

Újabb Sparoknál lehet hamarosan villanyautót tölteni

100 Ft/kWh áron adják a gyorstöltés lehetőségét.
2021-01-14 11:06:03

Újabb Sparoknál lehet hamarosan villanyautót tölteni

100 Ft/kWh áron adják a gyorstöltés lehetőségét.
2021-01-14 11:06:04

A 86 éves Judi Dench megkapta a koronavírus elleni vakcinát

Judi Dench brit színésznő a Daily Mailnek árulta el ? szemlézte a JustJared ?, hogy megkapta a koronavírus elleni első vakcinát. Megkaptam. Nagyjából egy hete, szóval a következő adag úgy 11 hét múlva következhet. Azt hiszem. Mindenesetre ez egy jó kezdet. A 86 éves Dench mostanság nem filmezhetett a járványügyi korlátozások miatt, ám ezáltal megkezdheti a munkát Kenneth Branagh készülő filmjében, a Belfastban. Májusban a színésznő egyébként a Vogue valaha volt legidősebb címlapsztárja lett. Kapcsolódó Judi Dench a Vogue valaha volt legidősebb címlapsztárja Történelmet írt. ...
2021-01-15 07:05:40

A Sinopharm vakcináját 60 éven aluliaknak adják Kínában

A Sinoparm oltóanyagából érkezhet több mint egy millió adag Magyarországra.
2021-01-17 13:07:06

Felszólalt az SZFE új urai ellen az Ódry Színpad névadójának örököse

Ódry Árpád dédunokája a harmincas évek támadásaihoz hasonlítja a Színház- és Filmművészeti Egyetem elleni intézkedéseket, és felszólítja az egyetem új vezetését, hogy adják át a tiltakozóknak Ódry mellszobrát az épületből.
2021-01-18 17:06:07

Megszólalt az Ódry Színpad névadójának jogörököse: kapják meg dédapám mellszobrát az SZFE diákjai

A hvg.hu tette közzé Ódry Árpád dédunokájának, a korábbi SZFE-hallgató Fischer Gábornak a levelét, amelyet az egyetem átalakításáról, és dédapja mellszobrának jövőjéről írt. Fischer ebben felszólítja az SZFE új vezetését, hogy adják át Ódry Árpád mellszobrát Ódry ?valódi örököseinek?, a szabad művészeknek, azoknak a bátor oktatóknak és diákoknak, akik ma Magyarországon ébren tartják a szabadság lángját. Napok óta lehet tudni, hogy az SZFE új, Vidnyánszky Attila-féle vezetésével eladják az egyetem Vas utcai épületét, ezzel pedig megszüntetnék az Ódry Színpadot is. Az épületet a református egyh...
2021-01-18 19:05:42

Családon belüli erőszak vádja miatt kirúgott kapust igazolhat le a Budapest Honvéd

Jesse González az Egyesült Államok egyik legjobb kapusának számít, viszont májusban a felesége feljelentette családon belüli erőszak miatt, ezután kirúgta klubja, a Dallas, és a játékengedélyét is felfüggesztették az amerikai ligában.
2021-01-19 15:10:47

2021-01-19 15:10:49

VV ?Rágógumi? Zsófinak lánya lesz, már a neve is megvan

Karácsony előtt számoltunk be arról, hogy a ValóVilág negyedik szériájának játékosa, Szabó Zsófi (akit inkább Rágógumi Zsófiként ismernek az emberek egy dal miatt) terhes. Kapcsolódó VV ?Rágógumi? Zsófi terhes Ha rá nem is, de a rágós dalára elég sokan emlékeznek. A Fókusz a hír láttán meglátogatta a korábbi VV-játékost, hogy beszéljen nekik a terhességéről: mint mondja, sokáig nem kecsegtette őt az orvos azzal, hogy sikerül majd teherbe esnie, miután pajzsmirigy gondjai vannak. Végül egy év után esett teherbe. A baba lány lesz, párjával együtt a Luca Anna nevet adják maj...
2021-01-20 07:06:41

ValóVilág: A villalakók elfurulyázták a Dance Monkey-t, de embert lehet vele kínozni

Az Önfejlesztés hetén zenét is tanulnak a villalakók és a terv az, hogy a szüleiknek adják elő a kész produkciót a hét végén. A zenetanár már ki is osztotta a feladatokat és a gyakorlás is elkezdődött. Virág és Dani szintetizátort kaptak, a többiek furulyát. Az első dal a Dance Monkey, amit a tanáruk kellően egyszerűnek ítélt meg, de valószínűleg ezt nem gondolta rendesen végig. A videó meghallgatását elsősorban nagyothallóknak és enyhén mazochista személyeknek ajánljuk. Kapcsolódó ValóVilág: Nem az a ciki, hogy Merci nem tud angolul, hanem az, hogy az ábécét sem ismeri Kellem...
2021-01-20 20:05:44

Bemutatták az új Mercedest, az egész világot meglepték vele

Már a csillagos márkának is van kompakt villanyautója, de nem adják olcsón.
2021-01-21 10:06:03

Rókusfalvy Lili: Vissza fogjuk csempészni a tévénézőknek a fesztiválhangulatot

A hagyományos, nyári díjátadó helyett idén január 23-án egy nagyszabású, kétórás műsorban adják át a Petőfi Zenei Díjakat.
2021-01-22 19:06:03

Meghalt Larry King

87 éves korában meghalt Larry King ? közölték a legendás amerikai tévés Twitter-oldalán. King január elején került kórházba koronavírussal, de korábban többször volt szívrohama és daganatos betegsége. pic.twitter.com/x0Hl0X6vqU ? Larry King (@kingsthings) January 23, 2021 King 63 évig dolgozott rádióban és televízióban, több ezer interjút készített amerikai elnökökkel, külföldi politikusokkal, hírességekkel, munkáját számos díjjal jutalmazták. Legismertebb talk show műsora a CNN-en futó Larry King Live volt. King mostanában a Youtube-ra készített interjúkat, az utóbbi időben azonban két tr...
2021-01-23 15:05:39

Mire számíthat a magyar kormány Merkel lehetséges utódjától?

Ha a Zöldek adják a külügyminisztert, bonyolultabb lehet a kapcsolat.
2021-01-24 18:06:09

Olyan sokat csúszik az új James Bond-film, hogy pótforgatásra lehet szükség

Továbbra sincs itt az ideje, hogy bemutassák a Nincs idő meghalni című James Bond-filmet. Eredetileg tavaly áprilisban lett volna a premier, a koronavírus-járvány miatt viszont azóta tologatják az időpontot. Jelenleg úgy néz ki, 2021. október 8-án érkezhet majd a mozikba a 007-es ügynök. A Sun most arról ír, a jókora csúszás miatt elképzelhető, hogy pótforgatásra is szükség lesz. Méghozzá a filmben látható kütyük miatt, azok közül ugyanis egyik-másik elavulhat vagy kikerülhet a piacról, mire a Bond-film moziba kerül. Ennek a kütyük reklámértéke szempontjából van igazán jelentősége, ugyanis Ja...
2021-01-27 11:05:40

Ódry-szobor az SZFE-n: az új vezetés nem törődik az örökös kérésével

Ódry Árpád örököse nemrég azt kérte, adják át dédapja szobrát a tiltakozó diákoknak, de Szarka Gábor kancellár közölte: továbbviszik azt az új campusra.
2021-01-27 13:06:15

Júliusra halasztották a Cannes-i filmfesztivált

Hagyományosan májusban szokták tartani, a koronavírus-járvány miatt tolták el két hónappal.
2021-01-27 20:05:51

Brit szakértők védték meg az AstraZeneca-vakcinát

A német oltásügy bizottság várhatóan azt javasolja, hogy az Oxfordi Egyetem és a svéd gyógyszergyártó közösen fejlesztett vakcináját ne adják be 65 évesnél idősebbeknek. Brit szakértők szerint az oltóanyag biztonságos és hatásos.
2021-01-28 20:06:04

Babaváróhitel-körkép: milyen feltételekre számíthatnak, akik most adják be az igénylést?

A járvány ellenére sem vesztett népszerűségéből a babaváró hitel, 2020 áprilisa óta rendszerint havonta 50 milliárd forint körüli összeget folyósítanak belőle a hitelintézetek. Most azok is jól járnak, akiknek az igénylést követő öt évben nem születik gyerekük vagy elválnak, az őket sújtó büntetést meghatározó referenciamutató ugyanis csökkent.
2021-01-29 08:05:52

2021-01-29 08:05:57

Tömegkarambol Óbudán, lezárták a 10-es főutat

Négy autó és egy teherautó ütközött össze a 10-es főúton, a Bécsi út 549. magasságában. Az elsődleges információk szerint egy sérültje van a balesetnek. A 10-es főút balesettel érintett szakaszát mindkét irányból lezárták. A forgalmat az Ürömi út irányából a Bécsi útra, az Árpád híd irányából a Pomázi útra terelik a rendőrök. The post Tömegkarambol Óbudán, lezárták a 10-es főutat first appeared on 24.hu.
2021-01-29 16:05:40

Nem ért egyet az Orvosi Kamara a lazább oltásengedélyezéssel

Ahhoz, hogy az orvosok jó lelkiismerettel adják be az oltást, továbbra is szükség van a megfelelő bevizsgálásra az engedély kiadása előtt ? írja a MOK.
2021-01-29 17:06:07

2021-01-29 17:06:08

Megszereztük a levelet, amit az idősek oltásának részleteiről kaptak a háziorvosok

A hvg.hu birtokába került levélből az is kiderül, a védőoltást február 4. és 7. között adják majd be, és először a legidősebbeknek.
2021-01-29 18:06:04

2021-01-29 18:06:05

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   rozsa sandor   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   majusban adjak at az m6 os es az m44 es uj szakaszat 2   •   ot magyar versenyzo lesz ott a mukorcsolyaveben egyikuk sem magyarorszagrol szarmazik 2   •   dobbenetes halpusztulas orfun tonnanyi tetemet kellett osszegyujteni a tobol 2   •   tobb szaz veszelyeztetett kitomott allatot foglaltak le egy illegalis isztambuli muzeumban   •   fegyvergyartas es innovacio zalaegerszegen 300 szakembernek adnanak munkat   •   12 ev utan ismet olimpian szerepelhet a magyar ferfi kezivalogatott   •   ritka bolygorendszert talaltak a csillagaszok elkepesztoen lassan valtozik 2   •   arversenyben a balatoni es a kulfoldi nyaralas   •   kulon cegbe szervezheti a rakkelto hintoporait a johnson johnson majd csodvedelmet kerhet ra   •   algerian president tebboune returns after covid treatment in germany   •   voros vercset mentettek a rendorok   •   ketten meghaltak egy debreceni tuzesetben   •   1056 masodpercig 70 millio celsius fokon mukodott a kinai mesterseges nap   •   egy gyermeket es egy felnottet eletveszelyes allapotban vittek korhazba a rallybaleset utan video   •   celaremeles erkezett az autowallisra   •   tractors brought to parliament in farmers protest   •   zsiday viktor az allami penzszoras elhozza a kotvenypiacok lazadasat   •   csodvedelmet kert a budapesten is mukodo uzletlanc   •   kreml szovivo kudarcra vannak itelve az ukrajnaba pumpalt dollar tizmilliardok   •   megallitotta a forgalmat egy autos az m3 bevezeton hogy meg tudjon fordulni video   •   british bangers feel the bite of brexit in northern ireland   •   az ablakabol mutogatta magat a gyerekeknek egy 33 eves szatir pecsett 3   •   tulzsufoltak a magyar bortonok tomegesen engedik el a kulfoldi embercsempeszeket   •   hatalmas bakit hozott a giro sprintje valter es dina is a mezonnyel ert be   •   tudosok megfejtettek a verunkben lehet a hosszu elet titka 2   •   legalisan partizott 1300 ember a virus terjedeset vizsgaltak 2   •   danics dora a celebrandiban megismert parjarol a nap 24 orajaban egyutt vagyunk   •   nem fozhet a nemeteknek a sajat szakacsuk a kezilabda vilagbajnoksagon   •   egy szo miatt akartak kivegzoosztag ele allitani meszoly gezat   •   el se hinne milyen konnyu a teslanal feketelistara kerulni 2   •   pamkutyaekkal pozolt david pressman 2   •   kiados makarenkoi pofonokkal indult a magyar rocktortenet 2   •   portuguese police apologise to madeleine mccanns parents   •   zalaban mar vagjak a karacsonyfanak szant fenyoket galeriaval   •   ismet a bicikliseke es a setaloke lesz a pesti rakpart   •   egyre kevesebb a tozsdei reszveny a vilagban   •   kilepett a dk bol az obudai alpolgarmester mert csalodott gyurcsany ferencben 2   •   remeljuk on nem eppen az aldi wrapjet fogyasztja 2   •   video egy csapat kardszarnyu delfin vegzett egy balnaval   •   magyarorszag tobb pontjan is ereztek a horvatorszagi foldrengest   •   millios kart okozott ez a piros ruhas no amikor korbekarcolt egy terepjarot a jozsefvarosban 2   •   kongoban rekordot dontott a gyilkossagok szama   •   irans supreme leader authorised covert cyber op to harm trumps chances in 2020 election report   •   kulisszatitkokat osztott meg eletebol vitalyos eszter a frissen kinevezett kormanyszovivo igy kerte fel ot a posztra orban viktor 3   •   megkeselt egy ferfit es a rokonaira is ratamadt egy fiatal apcon   •   felfuggesztettek a fukusimai hutoviz oceanba engedeset 2   •   koronavirus magyarorszagon megerkeztek a szerda reggeli adatok uj csucsra emelkedett a halalozas   •   kim kardashian horrorsorozatban vallal szerepet 2   •   06206139977btorsz17l   •   aquapol szigeteles lemezbeutes injektalas hagyomanyos szigeteles falszaritas befureszeles saletromos vakolatjavitas epuletdiagnosztika nedvessegmeres helyszini felmeres arajanlat adas veteli szaker 22