Bangladesben gyógyított a magyar orvosmisszió

A műtétek mellett sor került a szétválasztott sziámi ikrek esedékes kontrollvizsgálataira is.
2024-05-08 15:10:45

Diákja buktatta le vodkázó tanárát egy amerikai középiskolában

A tanárnő fogdába került, majd később kirúgták.
2024-05-08 14:09:45

Jelentős értékű lopással vádolnak egy amerikai katonát Oroszországban

Július 2-ig őrizetben marad az az amerikai katona, akit jelentős vagyoni kárt okozó lopással vádolnak Oroszországban. Gordon Black még május elején Vlagyivosztokban került őrizetbe.  Az orosz belügyminisztérium kedden közölte, hogy egy 32 éves nő feljelentést tett a 34 éves gyanúsított ellen. A férfi és a nő korábban Dél-Koreában találkozott. Az amerikai katona azért utazott Vlagyivosztokba, hogy a nőt meglátogassa, de összevesztek, és a nő később feljelentést tett a rendőrségen, pénzlopással vádolva a férfit. Az amerikai katonát egy helyi szállodában tartóztatták le, miután repülőjegyet válto...
2024-05-08 09:07:58

Intenzív osztályra került a magyar focilegenda

Azonnal megműtötték, mélyaltatásban tartották az UEFA-kupa döntős támadót.
2024-05-07 11:09:51

Letartóztattak egy amerikai katonát Oroszországban

Az amerikai külügyminisztérium azonnali konzuli támogatást ígért.
2024-05-07 09:06:37

Letartóztattak egy amerikai katonát Oroszországban

Az amerikai külügyminisztérium azonnali konzuli támogatást ígért.
2024-05-07 09:06:19

Az OTP húzta a magyar tőzsdét

A hazai nagypapírok közül az OTP vitte a prímet hétfőn, a bank árfolyama 2 százalékkal került feljebb.
2024-05-06 18:07:44

Az operaénekes beszédet mondott az FTC 125. születésnapján. És még Nyilasi Tiborral is lett egy közös képe.
2024-05-04 14:10:19

Az operaénekes beszédet mondott az FTC 125. születésnapján. És még Nyilasi Tiborral is lett egy közös képe.
2024-05-04 14:09:57

Alulteljesítő volt ma a magyar tőzsde

Miközben a nemzetközi hangulat ma végig pozitív volt és az emelkedés begyorsult délután az amerikai munkaerőpiaci adatokat követően, a magyar tőzsde nem tudott menni a jó hangulattal, így végül mínuszban zárt a BUX.
2024-05-03 18:06:38

Sokba került Boeingnek a hiba, súlyos pénzek vándorolnak a károsultakhoz

Az Alaska Air Group 61 millió dolláros beszállítói jóváírást kapott a Boeingtől a 737 MAX 9 repülőgépek ideiglenes földön tartásából adódó veszteségek további kompenzációjaként. Az amerikai United Airlines is kártérítést kapott a repülési tilalom pénzügyi következményeiért - írja a Reuters.
2024-05-03 15:07:21

Nagy Ervin közéleti ébredése a szemünk előtt zajlott

A NER-ből kitért Magyar Péter felkérésére azonnal igent mondott, azóta a rövid idő alatt tömegeket fellelkesítő mozgalom arca és egyik leghangosabb szószólója lett. Nagy Ervin azonban már évek óta szívügyének tekinti a közéleti kérdéseket, szavakkal és tettekkel is odaállt már ügyek mellé. A nyilatkozataiból, interjúiból egy, a társadalom és az ország sorsa iránt rendületlenül aggódó, a tettvágytól duzzadó értelmiségi képe rajzolódik ki, aki most odáig jutott, hogy egy időre akár a színészettel is felhagyna a politika kedvéért.
2024-05-02 20:10:11

Elérte a vihar a tőzsdéket, ki marad így talpon?

Jegybanki kamatvágás, geopolitikai konfliktusok, vállalati eredmények - talán a három legfontosabb abból a számos sztoriból, amelyek meghatározták a tőkepiacok irányát az idei év első négy hónapjában. Ugyan az első hónapok kifejezetten erősen indultak, mostanra jelentősebb korrekciót láttunk a részvénypiacokon, elsősorban az amerikai technológiai szektor vezetésével. Mindeközben a nyersanyagpiac köszöni jól van, az ezüst, az arany és a réz 10 százalékot meghaladó árfolyamemelkedést könyvelhetett el eddig, miközben a soft commodity szegmensben is voltak jelentős mozgások. Sok jó sztori van a ma...
2024-05-02 13:06:47

HIMARS-rendszer került az orosz Tornádó célkeresztjébe: itt vannak a felvételek

Úgy néz ki, legalább egy, de lehet, hogy két amerikai M142 HIMARS rakéta-sorozatvető is az orosz nagy hatótávolságú erők célkeresztjébe került a napokban. Az oroszok két rakétaindító megsemmisítését jelentették, de a felvételek ezt nem igazolják minden kétséget kizáróan.
2024-05-02 08:07:58

A közmédiához került a Nemzeti Sport

A lap 2022-ben került az állam tulajdonába.
2024-04-30 16:10:14

A Medián felmérése szerint Magyar Péteré a legerősebb ellenzéki párt, a Fidesz komoly mélypontra került

Egy friss elemzés szerint jelenleg a TISZA Párt számít a legerősebb ellenzéki pártnak. A most publikált számok azt mutatják, hogy öt hazai párt küldhetne képviselőt az Európai Parlamentbe.
2024-04-30 15:06:11

2024-04-30 15:05:52

Felvételek bizonyítják: megkaparintott az orosz hadsereg egy amerikai M88-ast is, Moszkvába vitték

Újabb amerikai haditechnikai eszközt vitt Moszkvába az orosz haderő, melyet a május 9-ei győzelmi napi parádén terveznek nyilvánosan bemutatni. Egy M88-as műszaki mentőjárműről van szó, amely Avgyijivkában került orosz kézre.
2024-04-30 12:12:33

ISW: válaszút elé került az orosz haderő, több lehetőség közül választhatnak

Az elmúlt napokban az orosz haderő jelentős áttörést ért el Avgyijivkától nyugatra, ahol több települést is elfoglaltak. Az amerikai Instituite for the Study of War (ISW) agytröszt szerint most a támadók döntéskényszerben vannak.
2024-04-30 09:09:29

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-20 16:41:47

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 22:01:05

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:01:10

2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:25

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:24

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:19:43

2020-06-23 22:19:45

Az európai és a magyar hatóságok által engedélyezett vakcinák biztosan hatékonyak lesznek

Bízzanak az emberek a koronavírus elleni védőoltásokban - kérte a lakosságot Szlávik János.
2020-12-22 22:08:22

Soha nem látott felvételeken a magyar válogatott szenzációs Eb-kijutása - videó

Betekintést nyerhetünk az Izland elleni mérkőzés színfalak mögötti történéseibe.
2020-12-21 22:06:05

Elég bizarr módon edzett a UFC egyik legjobbja - videó

Korábban a félnehézsúly koronázatlan királya volt az amerikai ketrecharcos.
2020-12-19 22:05:52

Maradona képe Marilyn Monroe és Mao Ce-tung közé illik

A világhírű filmrendező, Emir Kusturica rendhagyó filmet forgatott Maradonáról, ami legalább annyira szól a rendezőről, Dél-Amerikáról és Kelet-Európáról, mint az argentin sztárról.
2020-11-25 22:06:05

Magyar kutatók: Nem véletlenszerű a madarak éneke, hanem különös erőfitogtatás

Hálózatos módszerrel kutatták az örvös légykapón a madárének komplexitását magyar kutatók.
2020-11-15 20:13:58

Trump hajthatatlan, semmit nem ismer el

Donald Trump amerikai elnök újra teljes mértékben elzárkózott attól, hogy elismerje a vereségét Joe Biden demokrata kihívójával szemben, és választási csalást kiált.
2020-11-15 20:14:00

2020-11-16 02:10:16

Karanténba került Merkely Béla

A Semmelweis Egyetem rektora jól van, és otthonról dolgozik.
2020-11-16 12:06:08

Karanténba került Merkely Béla

A Semmelweis Egyetem rektora jól van, és otthonról dolgozik.
2020-11-16 12:06:09

94,5 százalékos védettséget nyújt a Moderna koronavírus elleni vakcinája

Az amerikai cég fejlesztése minden eddig ismert oltóanyagnál hatásosabb lehet. Előnye, hogy mínusz húsz fokon is lehet tárolni, a tesztalanyok pedig csak enyhe mellékhatásokról számoltak be.
2020-11-16 13:10:16

2020-11-16 13:10:17

Magyar céget vesz a Cisco

Az amerikai multi a felhőalapú szolgáltatásokat fejlesztő Banzai Cloudot vásárolja meg.
2020-11-16 15:05:59

Eladta a Huawei a Honort, hogy megmentse

A tranzakció után a Honorra elvileg már nem vonatkoznak a Huawei ellen meghozott amerikai szankciók.
2020-11-17 06:05:59

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   magyar fotos kepe kerult az amerikai penzermere 2   •   ordog nora kulisszatitkokat arul el videojaban az azsia expresszrol 2   •   egyetlen foto alapjan leleplezhetok a hamis termekek allitja egy alkalmazas   •   sokaig rejtegetett uj baratjarol beszelt az azsia expressz gyoztese   •   orban viktor allamkozi haboru fenyeget a kozel keleten ami sulyos fenyegetes magyarorszagnak is 2   •   donath anna nekiment magyar peternek es emlekeztette is valamire 2   •   piacra dobjak az olaszok a 21 millio forintos elektromos miniautot   •   ex police officers face jail for torture of black men   •   megmergeztek harom rendorkutyat mohacson   •   navalnij ultimatumot kapott az orosz hatosagoktol 2   •   filmet keszitenek azahriah rol   •   ezek voltak 2020 ban a legnepszerubb vallalatok a fiatalok koreben galeria   •   feltalaltak a napelemet amihez mar napsutes sem kell 2   •   izrael hadmuveletbe kezdett a gazai ovezet deli resze ellen is atlepte a 32 ezret a palesztin halottak szama   •   a turizmusenal is nagyobb utes erte a kreativipart   •   az ibolya presszoba ment nosztalgiazni szentkiralyi alexandraval orban viktor 2   •   tippek a memoria mukodesenek javitasahoz 2   •   korhatar nelkuli verseny 60 eves ugyved lett a buenos aires i szepsegkiralyno foto 3   •   birosag ele all macron volt biztonsagi fonoke   •   a szomszedban bezzeg mar sikozpontban tomegesen is lehet bulikazni   •   bacsa gyorgy a szen dioxid kibocsatas teljes megszuntetese egyelore nem realis de nagyon fontos ambicio   •   megtortent a vilagtortenelem elso harci cselekmenye az urben   •   igazi nagyagyut kuldott az usa izraelhez mit kell tudni az ohio osztalyu tengeralattjarorol 3   •   650 loeros villanyautokent tamad a bmw i7   •   legkisebbtol lakasfelujitas 170   •   14 cats and kittens rescued after owner passes   •   megrazo reszletek derultek ki egy dallasi gyilkossagrol   •   horrorbaleset az m1 esen az egyik autoban oten utaztak mindannyian meghaltak   •   oriasi adatszivargas 73 millio ugyfel adatai kerultek ki a dark webre   •   alig fizet a zeneszeknek a spotify es az apple music kiakadt a metalbanda frontembere   •   megjelent a hazai ingatlanszolgaltato elso esg jelentese   •   mi a pokol tortenik jegeso es hozapor csaphat le magyarorszag tobb pontjan   •   tragedia a vizparton sokaig kerestek az eltunt horgaszt vegul a holttestet talaltak meg 2   •   korhatar nelkuli verseny 60 eves ugyved lett a buenos aires i szepsegkiralyno foto 2   •   hiaba vartak a milliardos jakob zoltant a cege bulijan nem ment el aztan varatlan dolog tortent   •   egy nemesi keknyelu kar lenne kihagyni 3   •   kozel 100 millio eurot tevedett a ksh a januari kulkereskedelmi tobbletnel   •   az europai urugynokseg kezdi az urtakaritast   •   itt a lista ezek az elovarosi jaratok nem kozlekednek vasarnap es hetfon a volanbusz sztrajk miatt   •   eladnissanvanett   •   elsirta magat a kamerak elott a megasztar csillaga nagy edmond osszeroppant kandech evelyne tragediajatol igy el most a magyar tom jones 2   •   igenytelenseg hanyinger a pesti tv libsizo riportjat osztja az szfe uj kezekben levo facebook oldala   •   megszuntettek ivanyiek gazdasagi vezetojenek elozetes letartoztatasat 2   •   ibrahimovic elmult 40 de nem akar leallni a golgyartassal foto 2   •   fagyos napok utan nagyot enyhul az ido   •   korda gyorgyot mintha kicsereltek volna   •   az amerikai nagykovetseg facebookon hirdeti hogy oriasi tevedesben van az orban kormany   •   erdekes adatokat tett kozze a ksh ennyi kulfoldi dolgozo erkezett magyarorszagra   •   15 un peacekeepers in a convoy withdrawing from northern mali were injured by 2 explosive devices   •   muller cecilia elmondta mire kell figyelnie annak aki megkapja a vedooltast 2