Tengeren lebegő hajóról készített képet egy görög fotós - fotó

A különös optikai csalódás a délibáb jelenséggel magyarázható.
2024-05-10 15:09:13

Bangladesben gyógyított a magyar orvosmisszió

A műtétek mellett sor került a szétválasztott sziámi ikrek esedékes kontrollvizsgálataira is.
2024-05-08 15:10:45

Diákja buktatta le vodkázó tanárát egy amerikai középiskolában

A tanárnő fogdába került, majd később kirúgták.
2024-05-08 14:09:45

Jelentős értékű lopással vádolnak egy amerikai katonát Oroszországban

Július 2-ig őrizetben marad az az amerikai katona, akit jelentős vagyoni kárt okozó lopással vádolnak Oroszországban. Gordon Black még május elején Vlagyivosztokban került őrizetbe.  Az orosz belügyminisztérium kedden közölte, hogy egy 32 éves nő feljelentést tett a 34 éves gyanúsított ellen. A férfi és a nő korábban Dél-Koreában találkozott. Az amerikai katona azért utazott Vlagyivosztokba, hogy a nőt meglátogassa, de összevesztek, és a nő később feljelentést tett a rendőrségen, pénzlopással vádolva a férfit. Az amerikai katonát egy helyi szállodában tartóztatták le, miután repülőjegyet válto...
2024-05-08 09:07:58

Intenzív osztályra került a magyar focilegenda

Azonnal megműtötték, mélyaltatásban tartották az UEFA-kupa döntős támadót.
2024-05-07 11:09:51

Letartóztattak egy amerikai katonát Oroszországban

Az amerikai külügyminisztérium azonnali konzuli támogatást ígért.
2024-05-07 09:06:37

Letartóztattak egy amerikai katonát Oroszországban

Az amerikai külügyminisztérium azonnali konzuli támogatást ígért.
2024-05-07 09:06:19

Az OTP húzta a magyar tőzsdét

A hazai nagypapírok közül az OTP vitte a prímet hétfőn, a bank árfolyama 2 százalékkal került feljebb.
2024-05-06 18:07:44

Az operaénekes beszédet mondott az FTC 125. születésnapján. És még Nyilasi Tiborral is lett egy közös képe.
2024-05-04 14:10:19

Az operaénekes beszédet mondott az FTC 125. születésnapján. És még Nyilasi Tiborral is lett egy közös képe.
2024-05-04 14:09:57

Alulteljesítő volt ma a magyar tőzsde

Miközben a nemzetközi hangulat ma végig pozitív volt és az emelkedés begyorsult délután az amerikai munkaerőpiaci adatokat követően, a magyar tőzsde nem tudott menni a jó hangulattal, így végül mínuszban zárt a BUX.
2024-05-03 18:06:38

Sokba került Boeingnek a hiba, súlyos pénzek vándorolnak a károsultakhoz

Az Alaska Air Group 61 millió dolláros beszállítói jóváírást kapott a Boeingtől a 737 MAX 9 repülőgépek ideiglenes földön tartásából adódó veszteségek további kompenzációjaként. Az amerikai United Airlines is kártérítést kapott a repülési tilalom pénzügyi következményeiért - írja a Reuters.
2024-05-03 15:07:21

Nagy Ervin közéleti ébredése a szemünk előtt zajlott

A NER-ből kitért Magyar Péter felkérésére azonnal igent mondott, azóta a rövid idő alatt tömegeket fellelkesítő mozgalom arca és egyik leghangosabb szószólója lett. Nagy Ervin azonban már évek óta szívügyének tekinti a közéleti kérdéseket, szavakkal és tettekkel is odaállt már ügyek mellé. A nyilatkozataiból, interjúiból egy, a társadalom és az ország sorsa iránt rendületlenül aggódó, a tettvágytól duzzadó értelmiségi képe rajzolódik ki, aki most odáig jutott, hogy egy időre akár a színészettel is felhagyna a politika kedvéért.
2024-05-02 20:10:11

Elérte a vihar a tőzsdéket, ki marad így talpon?

Jegybanki kamatvágás, geopolitikai konfliktusok, vállalati eredmények - talán a három legfontosabb abból a számos sztoriból, amelyek meghatározták a tőkepiacok irányát az idei év első négy hónapjában. Ugyan az első hónapok kifejezetten erősen indultak, mostanra jelentősebb korrekciót láttunk a részvénypiacokon, elsősorban az amerikai technológiai szektor vezetésével. Mindeközben a nyersanyagpiac köszöni jól van, az ezüst, az arany és a réz 10 százalékot meghaladó árfolyamemelkedést könyvelhetett el eddig, miközben a soft commodity szegmensben is voltak jelentős mozgások. Sok jó sztori van a ma...
2024-05-02 13:06:47

HIMARS-rendszer került az orosz Tornádó célkeresztjébe: itt vannak a felvételek

Úgy néz ki, legalább egy, de lehet, hogy két amerikai M142 HIMARS rakéta-sorozatvető is az orosz nagy hatótávolságú erők célkeresztjébe került a napokban. Az oroszok két rakétaindító megsemmisítését jelentették, de a felvételek ezt nem igazolják minden kétséget kizáróan.
2024-05-02 08:07:58

A közmédiához került a Nemzeti Sport

A lap 2022-ben került az állam tulajdonába.
2024-04-30 16:10:14

A Medián felmérése szerint Magyar Péteré a legerősebb ellenzéki párt, a Fidesz komoly mélypontra került

Egy friss elemzés szerint jelenleg a TISZA Párt számít a legerősebb ellenzéki pártnak. A most publikált számok azt mutatják, hogy öt hazai párt küldhetne képviselőt az Európai Parlamentbe.
2024-04-30 15:06:11

2024-04-30 15:05:52

Felvételek bizonyítják: megkaparintott az orosz hadsereg egy amerikai M88-ast is, Moszkvába vitték

Újabb amerikai haditechnikai eszközt vitt Moszkvába az orosz haderő, melyet a május 9-ei győzelmi napi parádén terveznek nyilvánosan bemutatni. Egy M88-as műszaki mentőjárműről van szó, amely Avgyijivkában került orosz kézre.
2024-04-30 12:12:33

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-20 16:41:47

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára.

A CBD olaj olyan termék, mely forradalmi a magyar vásárlók számára. A SZAKSZERŰEN ADAGOLT CBD OLAJ FELVESZI A HARCOT és jótékony hatást fejt ki a következő betegségek esetében: gyulladásos bélbetegség, hányinger és hányás, Ízületi gyulladás, rákos megbetegedések, stroke – agyvérzés, szív-érrendszeri betegség, szklerózis multiplex betegségek esetében, és javíthat az immunrendszer ellenálló képességén is! Keresse fel a www.cbdsziget.hu weboldalt és teljes körű tájékoztatást kap a CBD olajjal kapcsolatban. Kérdése esetén hívja: Kőszegi Attila: http://www.cbdsziget.hu email: info@...
2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 22:01:05

Kémény eladó ! KREA kémény eladó !

A magyar fejlesztésű és gyártású KREA gravitációs kéményrendszer a családi házak ideális kéménye. A kéménybe beköthető bármikor szilárd tüzelésű (cserép)kályha, kandalló, vagy akár kazán. Alkalmas atmoszférikus gázkészülékek füstgáz elvezetésére is, de megfelelő kiegészítőkkel egyszerűen és olcsón alkalmassá tehető turbós, ezen belül kondenzációs kazánok füstgáz elvezetésére égéslevegő ellátással együtt. Magyar Kéménygyártó Kft. 8638 Balatonlelle, Kossuth L. u. 50/a. Tel.: 06308492544
2020-06-23 22:01:10

2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:25

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:21

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:57

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:24

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:19:43

2020-06-23 22:19:45

Az európai és a magyar hatóságok által engedélyezett vakcinák biztosan hatékonyak lesznek

Bízzanak az emberek a koronavírus elleni védőoltásokban - kérte a lakosságot Szlávik János.
2020-12-22 22:08:22

Soha nem látott felvételeken a magyar válogatott szenzációs Eb-kijutása - videó

Betekintést nyerhetünk az Izland elleni mérkőzés színfalak mögötti történéseibe.
2020-12-21 22:06:05

Elég bizarr módon edzett a UFC egyik legjobbja - videó

Korábban a félnehézsúly koronázatlan királya volt az amerikai ketrecharcos.
2020-12-19 22:05:52

Maradona képe Marilyn Monroe és Mao Ce-tung közé illik

A világhírű filmrendező, Emir Kusturica rendhagyó filmet forgatott Maradonáról, ami legalább annyira szól a rendezőről, Dél-Amerikáról és Kelet-Európáról, mint az argentin sztárról.
2020-11-25 22:06:05

Magyar kutatók: Nem véletlenszerű a madarak éneke, hanem különös erőfitogtatás

Hálózatos módszerrel kutatták az örvös légykapón a madárének komplexitását magyar kutatók.
2020-11-15 20:13:58

Trump hajthatatlan, semmit nem ismer el

Donald Trump amerikai elnök újra teljes mértékben elzárkózott attól, hogy elismerje a vereségét Joe Biden demokrata kihívójával szemben, és választási csalást kiált.
2020-11-15 20:14:00

2020-11-16 02:10:16

Karanténba került Merkely Béla

A Semmelweis Egyetem rektora jól van, és otthonról dolgozik.
2020-11-16 12:06:08

Karanténba került Merkely Béla

A Semmelweis Egyetem rektora jól van, és otthonról dolgozik.
2020-11-16 12:06:09

94,5 százalékos védettséget nyújt a Moderna koronavírus elleni vakcinája

Az amerikai cég fejlesztése minden eddig ismert oltóanyagnál hatásosabb lehet. Előnye, hogy mínusz húsz fokon is lehet tárolni, a tesztalanyok pedig csak enyhe mellékhatásokról számoltak be.
2020-11-16 13:10:16

2020-11-16 13:10:17

Magyar céget vesz a Cisco

Az amerikai multi a felhőalapú szolgáltatásokat fejlesztő Banzai Cloudot vásárolja meg.
2020-11-16 15:05:59

Eladta a Huawei a Honort, hogy megmentse

A tranzakció után a Honorra elvileg már nem vonatkoznak a Huawei ellen meghozott amerikai szankciók.
2020-11-17 06:05:59

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   pro   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   b   •   youtube   •   H   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   apropiaza   •   f   •   sadasdhirek   •   eb   •   rozsa sandor   •   vacsoracsata   •   perapro   •   ingatlan   •   P   •   L   •   aza   •   fluminense   •   budapest   •   J   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   magyar fotos kepe kerult az amerikai penzermere   •   halalra iteltek a vietnami uzletasszonyt aki az orszag gdp jenek 3 szazalekat elsikkasztotta   •   koltoztetes60@freema il.hu   •   kezdodik a viharjelzesi szezon 2   •   fejenkent 9 milliot fizethet ket orosz mert nem viselt maszkot a repulon 2   •   donath anna elkepesztoen frusztralo ebben a rendszerben ellenzeki politikat csinalni   •   porul jart az elmaradt bl meccse miatt a szeged az ellenfel kapta a pontokat   •   rettenetesen beindultak a lakasarveresek a moratorium megszuntetese utan   •   dan haz hi sec biztonsagi ajtobeepites 35   •   mennyire ismeri a jatekkonzolok vilagat villamkvizunkbol kiderul   •   uj idoszamitasra ebredtunk matol tenyleg tilos a halapenz 2   •   ez itt a kerdes egyedul vagyunk az univerzumban   •   retvari bence a kormany a legnehezebb evekben is bovitette a csaladtamogatasok koret   •   1))OR914=(SELECT914F ROMPG_SLEEP(15))powe redbyaltocms   •   csak janos az erasmus ugyrol egyezsegre jut a kormany es az europai bizottsag   •   podoljak ukrajnanak semmi koze a moszkvai tamadashoz   •   zelenszkij harci repuloket kert londonban   •   nyilvanossagra hozta az ogyei kinek nem ajanljak az orosz szputnyik v vakcinat   •   dontottek a facebooknal trump csak 2023 tol terhet vissza az oldalra   •   elnyerte a szejm bizalmat donald tusk   •   kezdodik a viharjelzesi szezon   •   ujabb allami szerv oszthatna tamogatasokat   •   csunya bakit kovetett el a facebook putyin embere jart jol vele   •   igy nezett ki egy mentoauto belseje 40 evvel ezelott foto   •   keses tamadas tortent franciaorszagban egy ember meghalt 2   •   az atalantat kapta szoboszlai liverpoolja olasz hazi negyeddonto is osszejott sorsoltak az europa ligaban   •   uj raketakkal paradeztak eszak koreaban   •   igy keszitsen unnepvaro fuszeres sult almat   •   az amerikai hadsereg huszi fegyverraktarak ellen intezett tamadast   •   fontos dologra hivta fel a figyelmet a nav ez most mindenkit erint 2   •   az oltoanyag igazsagosabb elosztasat surgette a who foigazgatoja   •   un envoy arrives in aden a week after deadly airport blast   •   ha pihenne 5 percet le sem kell toltenie semmit bongeszojeben jatszhat a microsoft klasszikus aknakeresojevel 2   •   a kormanybiztos mellett mar egy miniszteri biztos is felelos a telepulesfejlesztese rt   •   hidrogent kerestek de veletlenul 3 ora alatt talaltak 49 uj galaxist 2   •   dancing with the stars mire keszul gabriella spanic tartsanak velunk es kiderul   •   a munkahelyet fosztotta ki egy ferfi mert nem volt penze az eskuvojere 3   •   miniszterium a pilota rosszullete okozhatta a szombati repulogep balesetet   •   a levego is megfagyott ordog nora dramai bejelentesetol ez mindent megvaltoztat 2   •   agyonlottek egy embert komadiban   •   dua lipa uj klipjeben a sarkcsillagnal is fenyesebb ruhaban rodeozik   •   canadian officers showed flagrant disregard for meng wanzhous rights then covered up with absurd evidence her lawyer says   •   gondnoki állás   •   nem termeltek sot aramot fogyasztottak a szelcsendes ido miatt a szeleromuvek tobb napon decemberben   •   szerelemdoktor velemenycikk a tarskeresobol elo csalorol   •   varazsdohany dilereket fogtak jozsefvarosban   •   nem kothetnek kornyezetvedelmi hatosagi szerzodest az akkumulatorgyarak   •   a magat beoltato mentos halalat kivanta egy kommentelo 2   •   mukodnek a kormany lepesei eredmenyesek a dragulast fekezo arstopok az egesz europai unioban gondot jelent az inflacio   •   zajlik az elovalasztas az v keruletben