Orbán Balázs: Nem veszélyeket, hanem lehetőségeket látunk Kína nagyhatalommá válásában

Szerinte a kétoldalú kapcsolatokra koronaékszerként tekint a kormány.
2024-05-12 20:09:17

Orbán Balázs: Nem veszélyeket, hanem lehetőségeket látunk Kína nagyhatalommá válásában

Szerinte a kétoldalú kapcsolatokra koronaékszerként tekint a kormány.
2024-05-12 20:06:50

Kína stratégiai partnerei lettek, és most lehet, hogy lemondhatnak az EU-tagságról

Közép-Ázsia nagy piac, de a régióban való terjeszkedés csak az első lépés Peking még nagyobb céljának elérésében.
2024-05-11 21:08:04

2024-05-11 21:06:46

Orbán Viktor: az uniós elnökség alatt feladatom a Kína és az Európai Unió közti kereskedelmi kapcsolatok javítása lesz

A kínai köztévének nyilatkozott Orbán Viktor. A kormányfő többek között a Magyarországon befektető kínai cégekről és a világ erőközpontjának megváltozásáról beszélt, de azt is hangsúlyozta, hogy a féléves uniós elnökség alatt egyik feladata a Kína és az Európai Unió közti kereskedelmi kapcsolatok javítása lesz - írja a 444.hu.
2024-05-11 21:06:41

Orbán Viktor: Az én feladatom, hogy javítsam a Kína és az EU közti kereskedelmi kapcsolatokat

A miniszterelnök a kínai állami tévének adott interjút.
2024-05-11 19:09:46

Orbán Viktor: Az én feladatom, hogy javítsam a Kína és az EU közti kereskedelmi kapcsolatokat

A miniszterelnök a kínai állami tévének adott interjút.
2024-05-11 19:07:39

Kína kultúráját bemutató dokumentumfilmeket fog adni a közmédia

Megállapodás is született erről.
2024-05-10 18:08:59

Kína kultúráját bemutató dokumentumfilmeket fog adni a közmédia

Megállapodás is született erről.
2024-05-10 18:07:05

Magyarország és Kína stratégiai partnerként az arany útra lépett a kínai napilap szerint

A Global Times véleménycikke szerint a két ország szövetsége jó példa a szuverén országoknak, hogy önállóan és barátsággal nyissanak a külvilág felé.
2024-05-10 10:10:22

Kína harmadik legnagyobb metropoliszában már több a villámtöltő, mint a benzinkút

Itt van a mifelénk is egyre jobban ismert BYD központja is.
2024-05-10 09:11:43

Kína harmadik legnagyobb metropoliszában már több a villámtöltő, mint a benzinkút

Itt van a mifelénk is egyre jobban ismert BYD központja is.
2024-05-10 09:10:50

Itt vannak a részletek, tizennyolc megállapodást írt alá Magyarország és Kína

Szijjártó Péter több bejelentést is tett.
2024-05-09 21:09:15

Hirtelen változott a felállás, de mit lép erre Kína?

A nagy kérdés, hogy a nyílt konfrontáció Kína és szigetország között elkerülhető-e a Tajvani-szorosban.
2024-05-09 21:08:55

Orbán Viktor: Kína békekezdeményezését Magyarország teljes mértékben támogatja!

A kormányfő szerint hazánk és Kína is a béke pártján áll.
2024-05-09 21:08:20

Itt vannak a részletek, tizennyolc megállapodást írt alá Magyarország és Kína

Szijjártó Péter több bejelentést is tett.
2024-05-09 21:07:05

Hirtelen változott a felállás, de mit lép erre Kína?

A nagy kérdés, hogy a nyílt konfrontáció Kína és szigetország között elkerülhető-e a Tajvani-szorosban.
2024-05-09 21:06:56

Kína a világ legnagyobb hitelezője: Peking adósának lenni nem leányálom

Hszi Csin-ping kínai elnök európai útja kapcsán számokkal bőven illusztrált táblázatot tett közzé a The Globalist, amelyből kiderül: amióta Peking 2013-ban meghirdette az Új Selyemút programot, rohamosan nőtt a kínai hitelezés elsősorban azokban az országokban, amelyek már nemigen kaptak kölcsönt Nyugaton.
2024-05-09 15:11:18

2024-05-09 15:10:20

Tovább erősödnek a magyar-kínai digitális kereskedelmi kapcsolatok

Kína Magyarország egyik legfontosabb Európán kívüli külkereskedelmi partnere.
2024-05-09 15:09:44

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt .Saválló, rozsdamentes polcok, pultok, tálcák, büfékocsik gyártása. Saválló ipari padlószifonok gyártása. Különböző saválló nagykonyhai termékek gyártása. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:43

Szállítószalagok, duplikátor üstök, vibrációs rázóasztalok

Ipari és mezőgazdasági szállítószalagok saválló, rozsdamentes anyagból is. . Rozsdamentes csigás felhordók és vibrációs rázóasztalok gyártása.Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás. Rozsdamentes duplikátor üstök eladók 280L-es, 1500L-es és 2000L-es méretben!

Kongép Bt. Ipari és mezőgazdasági szállítószalagok saválló, rozsdamentes anyagból is, ládamosók, kármentesítők, boltok és csarnokok ajtajainak utólagos szigetelése, egészségügyi létesítményekbe egyedi rozsdamentes szekrények készítése. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:43

Élelmiszeriapri gépek, konzervipari gépek, szállítószalagok, felhordószalagok, tartályok, saválló, rozsdamentes

Kongép Bt. Ipari és mezőgazdasági szállítószalagok tervezése,gyártása, különleges igények szerint is. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, 2 db 3m-es csigás felhordó http://www.kongepbt.hu

Bp.XIV.Őrnagy u.12

Pelgrim szerviz. Tel: 06-1-470-4000-től 4009-ig http://szerviz.emax.hu Cím:Bp.XIV.Őrnagy u.12.Gázkészülékek Eladás Gázkészülék Alkatrész Gorenje Vendéglátóipari Gép Hőtárolós Kályha Gázkészülék Klímatechnika Klímaberendezés Pelgrim Elekthermax Nagykonyhai Gép Konyhafelszerelések Javítás Szerviz Ipari Ipari Fűtéstechnika Pelgrim Klíma Teka Háztartási Gép
2020-06-20 16:41:43

Bp.XIV.Őrnagy u 12

Pelgrim szerviz. Tel: 06-1-470-4000-től 4009-ig http://szerviz.emax.hu/ Cím:Bp.XIV.Őrnagy u.12.Gázkészülékek Eladás Gázkészülék Alkatrész Gorenje Vendéglátóipari Gép Hőtárolós Kályha Gázkészülék Klímatechnika Klímaberendezés Pelgrim Elekthermax Nagykonyhai Gép Konyhafelszerelések Javítás Szerviz Ipari Ipari Fűtéstechnika Pelgrim Klíma Teka Háztartási Gép
2020-06-20 16:41:44

Pelgrim szerviz. Tel: 06-1-470-4000-től 4009-ig Cím:Bp.XIV.Őrnagy u.12

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   jazz   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   K   •   fluminense   •   tes   •   fhgperapro   •   mag   •   youtube   •   németállás   •   H   •   sadasdhirek   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   J   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   f   •   budapest   •   P   •   L   •   ingatlan   •   sz   •   rozsa sandor   •   aza   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   bogdan adam  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   alagut a puskas arena alatt a belugyminiszter megigerte   •   megvagytok ti fergek kis grofo testvere gyemi ujra uzent mar mindent tudnak az edesapjuk sirjat megrongalokrol semmi jot nem iger nekik 3   •   beton arak 4   •   d6244666553163673ccb 37a180dcf422   •   chinas submarine force is stressed by their more realistic training for combat   •   arnold schwarzenegger videon kozvetitette ahogy beoltjak a koronavirus ellen   •   mit titkol meg miniszterelnok ur kerdezi magyar peter es egy titokrol le is rantja a leplet 2   •   moshat   •   megbenult meccsen elszenvedett balesete utan az olimpiai bronzermes csatar   •   autohificomponentsco   •   im just len henrys farewell to comic relief   •   tortenelmet irt a manchester united focistaja   •   atomfegyverekkel vedene meg magat europa a francia elnok nyitott a targyalasokra   •   karsai peter szerint batyjanak mar minden perc nehez   •   sulyos szennyezesre derult feny a dunakanyar telepuleseinek vizbazisan 2   •   1200 ra emelkedett az izraeli aldozatok szama targyalnak a gazai civilek kimenekiteserol   •   joe biden ugy beleallt donald trumpba mint talan meg soha felnott ember vagyok aki egy hateves gyerek ellen indul   •   italy unveils covid free trains to tourist destinations   •   voroshagyma es tankonyv itt a reszletes lista arrol mik dragultak a legjobban egy ev alatt   •   sorozatot keszit a tomb raiderbol a netflix 2   •   kulonleges legodarabot vetett ki magabol a tenger   •   hosszu akar tobbmillios karteritest is behajthat azon aki eladta az edzestervet   •   israel says it is trying to flood gaza with aid   •   class action lawsuit french police discriminate in checks   •   norris raikkonentol nem verte volna ki a biztositekot ha hamiltont kritizalja   •   varro daniel igyekeztem hogy most ne legyen minden olyan konnyu mint a tul a maszat hegyen elso reszeben   •   betegseg neheziti meg tornoczky anita napjait oszinten vallott allapotarol 2   •   ingatlanhirdetsangol   •   sikeres ukran tamadas egy orosz mentohajo ellen a krimnel   •   elerte magyarorszagot a polaris orveny   •   chelsea go fourth in draw with brighton on dramatic night for european football   •   cara delevigne hatalmas csokrot kapott will smith fiatol   •   hosszu katinka szerencsesnek erzi magat   •   otezer haziorvosi rendelot jeloltek ki oltopontkent 2   •   netmany   •   a dancing meghozta a sikert stana alexandra es lissak laura szamara a baratnok attancoltak az uzleti eletbe 2   •   bajban a magyar nyugdijrendszer erdekes adatokra bukkantunk a fiatalokrol   •   monay   •   a rivalis kizarasa utan verstappenek nyertek a versenyt   •   moln   •   molin   •   az mnb szerint egy ev mulva erheti el az inflacios celjat   •   internetespnzkerss   •   molekul   •   mol k   •   meghalt christopher plummer 3   •   retro motorra pattant rakoczi feri   •   mohaach   •   mogyor   •   kigorgetheto oled kijelzot mutogat a boe