Öt évet is jelenthet: ingyenes szűrővizsgálatok Budapest-szerte

2024. május 2. és június 16. között, Budapest-szerte több helyszínen ingyenes egészségügyi szűrési lehetőségekkel várják a regisztrálókat. A Fővárosi Önkormányzat szűrőkampányára azért érdemes jelentkezni, mert könnyen elérhetővé tesz olyan vizsgálatokat, amelyekre az állami egészségügyben több hónapot kellene várni, magánegészségügyben pedig több 10 ezer forintba kerülne egy-egy vizsgálat. Újságíró kollégánk ellátogatott az egyik szűrőállomásra.
2024-05-10 14:12:15

2024-05-10 14:11:56

Több százan mondták el véleményüket az Otthonfelújítási Programról, de még nem tudni, mennyire fogják ezeket komolyan venni

Lezárult az Otthonfelújítási Program tervezetének társadalmi egyeztetése, több százan fűztek hozzá véleményt.
2024-05-09 12:12:35

2024-05-09 12:10:56

Egyre több a szamárköhögéses gyerek Magyarországon is

Az idei első negyedévben már 12 ezer esetet regisztráltak.
2024-05-09 10:19:52

Egyre több a szamárköhögéses gyerek Magyarországon is

Az idei első negyedévben már 12 ezer esetet regisztráltak.
2024-05-09 10:19:14

Horror hegymászás Kínában: több száz turista lógott egy órán át egy meredek sziklafalon

Több ezer méter magasan történt a baleset.
2024-05-09 10:17:47

Figyelmeztet az ENSZ: egyre több a természeti katasztrófa

Az El Nino időjárási jelenség és az emberi tevékenység okozta éghajlatváltozás miatt a korábbi években feljegyzettnél jóval több természeti katasztrófa sújtotta Latin-Amerikát 2023-ban - közölte szerdán a Meteorológiai Világszervezet (WMO).
2024-05-08 20:06:39

Átadtak egy több mint 10 ezer négyzetméteres ingatlant Nyugat-Magyarországon

Elkészült a VGP Park Győr Béta-ban az ASMPT új európai központja, ahol a félvezető és elektronikai termékeket gyártó nemzetközi cég összeszerelési és logisztikai tevékenységet folytat majd. A VGP több mint 11 200 négyzetméter raktárterületet és 2220 négyzetméter irodaterületet adott át a szingapúri központú cég részére.
2024-05-08 16:07:01

Emelkedik a több videószolgáltatásért fizető magyarok száma

Itthon is beindult a streaming szekere, egyre kevésbé sajnáljuk rá a pénzt.
2024-05-08 10:08:46

Időjárás: jön a felhőszakadás, több vármegyére figyelmeztetést adtak ki

Szerdán reggel még több helyen eshet, majd az északi tájakon csökken a csapadékhajlam, s délután egyre inkább kisüt a nap.
2024-05-08 07:06:55

2024-05-08 07:06:30

2024-05-08 07:06:06

Több száz szurkoló tüntetett, a magyar bajnokcsapat edzőjének kirúgását követelik

Elfogyott a Telekom Veszprém szurkolóinak a türelme.
2024-05-07 22:08:36

Mi történik? Bombafenyegetés miatt több iskolát is ki kellett üríteni Szlovákiában

Több szlovákiai iskoláit is ki kell üríteni kedd reggel. A hatóságok összesen öt kerületben vizsgálják az iskolákban a robbanószerkezetekről szóló bejelentéseket.
2024-05-07 12:07:04

Több pénzük van a magyaroknak, jóval többet is költenek a boltokban

Jó helyzetben a kiskereskedelem, jelentősen megnőtt a boltok forgalma márciusban.
2024-05-07 11:09:46

Több mint negyedéve nincs meg egy szolnoki fiú

Több mint negyedéve nincs meg egy 15 éves szolnoki fiú. A rendőrség közleménye szerint Kökény István Csaba január 20-án ment el a tartózkodási helyéről valahova, és azóta semmit sem lehet tudni róla. Kökény István Csabának barna színű szeme, és sötétbarna rövid haja van. A szolnoki rendőrök azt kérik, hogy a aki a képen látható fiút felismeri, vagy a tartózkodási helyéről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a helyi kapitányságon, vagy hívja a 06-56-501-600 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-80-555-111 Telefonta...
2024-05-07 09:08:38

Fontos határidő jár le a választásokkal kapcsolatban

Több mint 400 települési kompenzációs listát és több mint nyolcvan vármegyei listát jelentettek be.
2024-05-07 07:10:06

Fontos határidő jár le a választásokkal kapcsolatban

Több mint 400 települési kompenzációs listát és több mint nyolcvan vármegyei listát jelentettek be.
2024-05-07 07:07:32

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-20 16:41:42

költöztetés

Cégünk több mint 15 éve foglalkozik Költöztetéssel, szállítással, megrendelőink nagy megelégedettségére! Tevékenységünk köré tartozik a Pianínó és Zongora szállítás is. Bízunk benne hogy minket választ. Kérem tekintse meg a költöztetés kalkulátorunkat, amivel ön előre ki tudja számítani a költöztetés árát! Nem csak Budapesten, hanem Vidéken is költöztetünk.A Költöztetés Budapest oldalon, További Információ: www.koltoztetesbudapest.eu vagy www.pianinoszallitas.eu Főbb tevékenységi területeink: Budapest, Budaörs, Budakalász, Budakeszi, Dunakeszi, Dunaharaszti, Érd, Fót, Göd, Gödöllő, Gyál,...
2020-06-20 16:41:42

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-20 16:41:42

Internet marketing

Valós online marketing munka ! Cégen belül több féle kereseti lehetőség! Érdekes, izgalmas fejlődő cég, ahol játékok ,aukció,termékek találhatóak mi munkánk a cég szolgáltatásainak hirdetése! Két éve a munkám, a cég biztos és fizető! Csatlakozz , folyamatossan bővülő csapatomba,ahol minden segitséget megkapsz az induláshoz.Regisztráció után jelentkezem ,hogy segiteni tudjak ! Regisztrálni lehet a következő linken: http://www.sfi4.com/18521493.02/NGRQ
2020-06-20 16:41:42

költöztetés

Cégünk több mint 15 éve foglalkozik Költöztetéssel, szállítással, megrendelőink nagy megelégedettségére! Tevékenységünk köré tartozik a Pianínó és Zongora szállítás is. Bízunk benne hogy minket választ. Kérem tekintse meg a költöztetés kalkulátorunkat, amivel ön előre ki tudja számítani a költöztetés árát! Nem csak Budapesten, hanem Vidéken is költöztetünk.A Költöztetés Budapest oldalon, További Információ: www.koltoztetesbudapest.eu vagy www.pianinoszallitas.eu Főbb tevékenységi területeink: Budapest, Budaörs, Budakalász, Budakeszi, Dunakeszi, Dunaharaszti, Érd, Fót, Göd, Gödöllő, Gyál,...
2020-06-20 16:41:43

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-20 16:41:43

Várunk egy nemzetközi kereskedelmi partner (Affialite) programba!

A Partnerprogram az egyik legmagasabb jutalékot kínálja a piacon és jelentős marketing eszközöket biztosít minden otthoni munkás számára. (bannerek, linkek, videok stb.) Az eladása után 30%+ 5% jutalék jár!! A termékek köre: szépség, egészség testépítés, vágyfokozók. A termékek itthon és a világ több pontján forgalmazható. A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven (magyarul is)! Bővebb információ a weboldalon!

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-20 16:41:43

Várunk egy nemzetközi kereskedelmi partner (Affilalite) programba!

A Partnerprogram az egyik legmagasabb jutalékot kínálja a piacon és jelentős marketing eszközöket biztosít minden otthoni munkás számára. (bannerek, linkek, videok stb.) Az eladása után 30%+ 5% jutalék jár!! A termékek köre: szépség, egészség testépítés, vágyfokozók. A termékek itthon és a világ több pontján forgalmazható. A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven (magyarul is)! Bővebb információ a weboldalon!
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]

HITEL. Hitelek egyesítése!

HITELRE VAN SZÜKSÉGE? Több mint 17 bank hitelajánlatai egy helyen. Jelzálog hitelek lakás vásárlásra, CSOK, BABAVÁRÓ hitel, személyi kölcsön, hitelkártya, folyószámlahitel, szabad felhasználású jelzálog hitel, adósságrendező hitel! Lakást szeretne vásárolni, de kevés pénze? Kedvezőbbre, kiszámíthatóbbra váltaná jelzálog alapú hitelét meglévő hitelét? Fogyasztási hiteleit szeretné kiváltani adósságrendező hitellel? Válassza díjmentes szolgáltatásainkat! Mi megtaláljuk az Ön személyes pénzügyi igényeinek legmegfelelőbb ajánlatot! Garantáljuk, hogy: - MINDEN SZOLGÁLTATÁSUNK DÍJMENTES!...

Számítógép-laptop szervíz, Budapesten ingyenes kiszállás

Számítógép-laptop szervíz, Budapesten ingyenes kiszállás. Kedvező árak, gyors kiszállás, sos hibaelhárítás, otthonában, irodájában. Hívjon, megyünk: ☎+3620/265-75-30 https://computermania.hu/ Önnek is segíthetünk? Házhoz kijáró számítógép-laptop szerviz vagyunk, rendelkezünk szervizháttérrel is. 12 éve megbízhatóan dolgozunk, több ezer elégedett ügyfél. Számítógépét, laptopját a helyéről el sem kell mozdítania! Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? Kikapcsol, újraindul, vagy nem is indul el? Lassan dolgozik a számítógépe, furcsa hibaüzeneteket kap folyamatosa...
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Pianínószállítás

Több mint 10 éve foglalkozunk PIANÍNÓ és ZONGORA szállítással, Szállítóink profi,gyakorlott szakemberek! Vállaljuk magánszemélyek, és cégek PIANÍNÓ és ZONGORA szállítását, alkalmanként, vagy rendszeres időközönként is! Továbbá vállaljuk Cégek és Magánszemélyek Költöztetését Budapesten és Vidéken egyaránt! Pianinó Szállítás, Költöztetés Budapest, Szállítás, Lomtalanítás, Költöztetés kalkulátor, Költöztetés olcsón a PianinoSzallitas.eu weboldalon AKCIÓS ÁRAKON!
2020-06-20 16:41:44

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]
2020-06-20 16:41:44

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   haszn   •   Leverkusen   •   N   •   pro   •   b   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   mag   •   H   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   K   •   sadasdhirek   •   németállás   •   f   •   eb   •   J   •   P   •   vacsoracsata   •   perapro   •   rozsa sandor   •   budapest   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   rokanak tettetik magukat az allatkorhaz dolgozoi egy elarvult kolyok kedveert   •   igy nez ki amikor a mobiljan mesterseges intelligenciaval torol a fotorol egy reszletet   •   maradona orokosei eletuk vegeig munka nelkul elhetnek   •   volanbusz sztrajk a jaratok fele is kimaradhat hetfon   •   fel even at otvenfos stab epitette a tv2 uj sorozatanak 250 millio forintos diszletet meg a honvedseg is segitett   •   a vilagelso barty adelaide ben ter vissza az australian open elott   •   Oroszukrn)konfliktu   •   szlvdjavtskfelverdsa utoveg   •   video ilyen az amikor egy trelerrol menet kozben leesik a mentoauto   •   panik budapesten a vilag legmergezobb bekajaval talalkozott egy a kislanyat felto edesanya 2   •   2024 ben visszater magyarorszag legnagyobb videojatekos esemenye   •   hol rontjak el a ferfiak hogy evekkel kevesebbet elnek mint a nok 2   •   olyan hangosan zug a kistarcsai korhaz klimaja hogy a kozelben lakok honapok ota nem alszanak rendesen   •   giorgia meloni is gratulalt orban viktornak 2   •   adesso   •   igy kinozta magyar peter a feleseget honnan ismerheto fel egy bantalmazo kapcsolat   •   szineszek irok festok olimpikonok zeneszek kerik oltassuk be magunkat   •   tasztat   •   hofi orok poenjai a rendszervaltas utan sem halvanyultak el 2   •   tortenete legnagyobb frissiteset kaphatja meg hamarosan az iphone tobb okbol is   •   Jogllamisgimechanizm us   •   sulyos betegseget okozhat a gaztuzhely a gyerekeknel van ahol vegleg betilthatjak   •   Pnzkeress.Otthonimun ka   •   kovacs gergely magabiztosan nyerte a hegyvideki elovalasztast   •   a fel orszagon at menekulo embercsempeszt megallito rendor eloszor hasznalta a fegyveret huszeves palyafutasa alatt   •   tovabb szarnyalnak a lakasarak a vilag orszagaiban mi lesz ennek a vege   •   megvan a haditerv a nyugat ellen putyin ujra megfenyegette az ukrajnat tamogato orszagokat villamgyorsak leszunk 3   •   keira knightley tobbe nem hajlando szexjelenetet forgatni ha a rendezo ferfi   •   verstappen on pole with norris second in austria   •   stieber pazar golja lett a debrecen veszte a fovarosban   •   (SELECT3693FROM(SELE   •   csereautoval   •   china one child policy can dropping limits increase birth rates   •   utcat neveztek el a 10 eve elhunyt szabo gyularol foton a gyonyoru emlekhelye mindannyiunk kedvenc mesemondojanak 2   •   egyedulikent oldotta fel bulgaria az ukran gabona tilalmat orszagszerte tuntetnek a gazdak   •   tb joshua youtube blocks nigerian preacher over gay cure claim   •   europes liberals greens say abortion must be a right in eu charter   •   osszejatszottak a zarkatarsak bukta lett a vege   •   az unnepi idoszakban nem kapcsolja le az aramot es a foldgazt az mvm   •   korozott volvot foglaltak le a rendorok roszken   •   foldontuli hangokat rogzitett egy fotos a bajkal tavon   •   uj panelt tesz a hirfolyam tetejere a facebook jon az oltasi kisokos 2   •   zacher gabor nagyon torz lett ez a vilag video   •   varga attila megnosult   •   nehez hinni szeretnek de nagyon nehez magyar peter esti tuntetese videon   •   az esernyoket eltehetjuk de a szel nem tagit   •   fegyveres rablas miatt letartoztattak negy embert budapesten   •   gyulnek a bizonyitekok elarulta putyint szemelyes jobaratja titokban ukrajnat tamogatja   •   gyulolik a bortonben az rtl klub bukott sztarjat   •   finoman fogalmazva is derekba tori az eletunket ez a dontes nyilatkoztak az szfe n felmondo oktatok 2