Nagy újítást kapott az androidos böngésző

Egy komplett tudományos publikációt is össze tud foglalni egy képernyőnyi területen az Opera mesterséges intelligenciája, az Aria, mely már az androidos változatban is elérhető.
2024-05-09 14:11:31

2024-05-09 14:11:11

Tizenkétezer éve már biztosan velünk vannak, legalábbis ennyi idős a legrégebbi kutyacsont, amit ismerünk. Volt időnk kiismerni őket, s olyan tulajdonságokat társítani hozzájuk, mint a hűség, vagy hogy az ember legjobb barátai.
2024-05-09 05:06:05

2024-05-09 05:05:54

Ezt kell csinálni az androidos telefonokkal, miután kiderült, hogy súlyos hiba tátong a védelmükben

Dirty Stream néven emlegeti a Microsoft azt az androidos biztonsági rést, ami olyan alkalmazásokban van benne, amiket összesen már több mint 4 milliárd alkalommal telepítettek a felhasználók.
2024-05-08 12:11:25

2024-05-08 12:11:06

Figyelje a telefonját, ha androidos: a csalók miatt bevezetnek egy új jelölést

Új jelölés érkezik a Play Áruházba. Az androidos alkalmazásboltban a Google címkékkel fogja ellátni az állami, kormányzat által finanszírozott vagy működtetett appokat.
2024-05-06 19:10:13

2024-05-06 19:10:10

Mesés élményt kínálnak a legjobb vidámparkok

Az egész család jól szórakozhat a hatalmas élményparkokban.
2024-05-04 08:07:28

Érdemes újból esélyt adni az androidos Firefoxnak

Hangzatos mérföldkőhöz ért az új kiegészítőrendszere.
2024-05-03 14:08:44

Melyik a legjobb sertéstepertő? Letesztelték, itt az eredmény

Tucatnyi terméket teszteltek, hogy megtalálják a legfinomabbakat. Az elvárás az volt, hogy legyen finom, ropogós és sültszalonna-illatú!
2024-05-02 17:06:19

2024-05-02 17:05:58

Ezek a legjobb ételek másnaposság ellen

Segítségükkel könnyedén lekülzdhető a fejfájás, hányinger és szédülés.
2024-05-02 16:11:01

Két év után letaszították trónjáról a legjobb légitársaságot

Az új amerikai listavezető nevét januárban egy légi baleset tette ismertté a világon.
2024-05-01 08:07:41

Finn hacker lopta el több ezer beteg ember adatait, majd zsarolni kezdte őket

Kivimäki 2018-ban feltörte a Vastaamo pszichoterápiai központ rendszerét és letöltötte a mintegy 33 ezer ügyfél adatait tartalmazó adatbázisát.
2024-04-30 17:08:46

Érdekes tanulmány született, amely szerint a férfiak többsége úgy gondolja, nem a párjuk a legjobb gondoskodó, amikor ledönti őket a lábukról egy betegség. Kiderült, hogy a kutatásban részt vevők szerint az édesanyák ebben a dologban verhetetlenek.
2024-04-29 20:07:15

2024-04-29 20:07:02

2024-04-29 20:06:32

Xiaomi 13T vagy Xiaomi 13T Pro: csillogó felszín, hívogató mélység

Egyszerre érkezett hozzánk a Xiaomi 13T és a Xiaomi 13T Pro, a vezető kínai telefongyártó Európában pillanatnyilag elérhető két legjobb ár/érték arányú telefonja, ami nem azt jelenti, hogy olcsók lennének. Az ár viszonylag magas, de indokolja a jó megjelenés, az erős műszaki tartalom és nagyszerű Leica kamerák együttese. A ránézésre szinte egyforma készülékek közül vajon melyik a jobb vétel?
2023-11-21 06:05:51

cropped-teszt_kep.jpg

https://fejleszt.abcentrum.hu/apro2/wp-content/uploads/2020/06/cropped-teszt_kep.jpg
2020-06-06 12:20:27

Keress valós pénzkeresetet online ingyenes bitcoin bányászattal!

A bitcoin ára megy egyre feljebb, ha szeretnél ebből profitálni valós pénzkeresetet ingyenes bitcoin bányászattal, amihez egy számítógép vagy mobiltelefon kell és még Te mással foglalkozol ezek az eszközök pénzt keresnek neked bitcoinban amit utána kitudsz utalni magadnak és mindez INGYENES! Ragadd meg a lehetőséget, ha nem hiszed regisztrálj be a következő linken és próbáld ki magad, rajtad is múlik mennyit keresel: https://get.cryptobrowser.site/11277072 A Cryptotab böngészőt futtasd, mert csak akkor keresel vele pénzt ha fut, akár le teheted a tálcára is és még bekapcsolva van az e...
2020-06-20 16:36:23

2020-06-20 16:41:42

Pályázat 2020

Pályázat 2020 maximum hatszázezer forint vissza nem térítendő támogatásra. A PairDime Könyvek pályázatot hirdet vissza nem térítendő pénzbeli támogatásra. A pályázaton igényelhető vissza nem térítendő pénzbeli támogatás felhasználható: informatikai, mobilkommunikációs és képrögzítő eszközök, valamint drónok megvásárlására; weblapok, webáruházak, blogok, YouTube-csatornák, filmek, rövidfilmek, dokumentumfilmek, animációs filmek, játékprogramok, alkalmazások létrehozására, bővítésére vagy működtetésére; nonprofit szervezetek cél szerinti tevékenységének finanszírozására. Link: https://www.palyaz...
2020-06-20 16:41:42

Energetikai tanúsítvány

Garanciával, határidőre, akár 24 órán belül is vállaljuk energetikai tanúsítványt, lakás zöldkártya elkészítését. Panellakás, társasház, családi ház, újépítésű vagy használt ingatlan? Cégünk garantálja Önnek a legjobb árat, minőségi kiszolgálással együtt! Az Országos Építésügyi Nyilvántartásnál hitelesített energetikai tanúsítványokra mi háromszoros garanciát vállalunk. Nálunk rejtett költségek nélkül juthat az energetikai tanúsítványhoz vagy lakás zöldkártyához. Áraink tartalmazzák az ÁFA-t és minden költséget, ami a tanúsítvány kiállításához szükséges. Ne késlekedjen, rendelje meg most és eg...
2020-06-20 16:41:42

Pályázat 2020

A PairDime Könyvek pályázatot hirdet vissza nem térítendő pénzbeli támogatásra. A pályázaton igényelhető vissza nem térítendő pénzbeli támogatás felhasználható: Közösségi rendezvények vagy sportversenyek megvalósítására; találmányok, ötletek, fejlesztések megvalósítására (legalább már működő prototípus esetén); olyan, itt fel nem sorolt egyéb célra, tevékenységre vagy eseményre, mely széleskörű érdeklődésre számíthat, vagy valami pozitívot hozzátesz a világhoz. A támogatás összege maximum 600 000 forint lehet. Önerő és referencia nem feltétele a támogatásnak, de az elbírálásnál előnyt jelent! ...
2020-06-20 16:41:42

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-20 16:41:43

Bioptron lámpa bérlés, kölcsönzés.

Bioptron lámpa bérlés, Bioptron lámpa kölcsönzés: 06 70 429-8212. Ezek a 4, 11, vagy 15 cm. átmérőjű orvosi készülékek alkalmasak a Bioptron polarizált fényterápia segítségével: felfekvések, fekélyek teljes meggyógyítására - a sebek szokásosnál szebb és gyorsabb gyógyulására - reumás és ízületi panaszokra - égési sérülésre - fájdalomcsillapításra -bõrproblémákra, ránctalanításra, kozmetikai kezelésre. Kauciót nem kérünk. Megrendelés csak telefonon lehetséges! A járvány idején nincs kiszállítás, érte kell jönni. Megrendelés, csak telefonon.
2020-06-20 16:41:43

Háztartási gép szerviz

Háztartási gép szerviz https://hgszerviz.hu/ https://www.facebook.com/szerviz.hg.3 Beüzemelés,javítás,karbantartás,Budapesten és Pest megyében . Ha gondja van egy (vagy több) háztartási gépével, és szeretné megjavíttatni, akkor a legjobb helyen jár. Tapasztalt, sokat látott szakembereink hétvégén állnak a rendelkezésére. Hívjon minket vagy írja meg, mi a hibajelenség illetve a gép típusa. Telefon: +36 20 453-3885 E-mail: [email protected]

Bosch gázkészülék csere Budapest

Bosch kondenzációs kazán csere . Vállaljuk régi gázkészülékek cseréjét az új jogszabályok szerint Bosch kondenzációs gázkazánra. Ha megbízható , gazdaságos és a lehetőségekhez képest a legolcsóbb cirkót szeretne akkor a Bosch ( Junkers ) Condens 2500 vagy a Condens 3000 a legjobb választás ! Megbízható ,stabil működés rengeteg kiegészítő lehetőségek pl : szolár bővíthetőség , remek szerviz háttér ! Akár 1-2 napon belül meg tudjuk oldani a kazáncserét !Tudunk segíteni a kémény bélelésben . és
2020-06-20 16:41:44

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   youtube   •   H   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   eb   •   apropiaza   •   aza   •   vacsoracsata   •   J   •   L   •   budapest   •   P   •   sz   •   fluminense   •   perapro   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   eltuno fotok jonnek a whatsappra   •   nem tudja idoben elkezdeni az nhl szezont a tavalyi dontos   •   szlavik janos szerint nem szabad fanyalogni amiert egy oltoanyag keletrol szarmazik   •   nicki minajs father killed by hit and run driver in new york   •   majdnem mindenki koronavirusos egy magyarbolyi idosotthonban   •   evek ota rettegesben tartja az anyja kezebol akarta kitepni petrat a szomszed dobbenetes dolgok derultek ki az agressziv zaklatorol   •   magyar cegek is jol jarhatnak az eu es kina kozott kotott megallapodassal   •   fekete parduc ide pokember oda ez a jatek ugy fest mint egy parodia   •   elmondta a veteran katona miert vesztette el ukrajna a haboru egyik legfontosabb csatajat   •   smoke clouds the sky as mount etna erupts   •   ket ferfi holttestet talaltak egy kaposvari csaladi hazban   •   randizas otven felett az intim nehezsegek legyozhetok x   •   kigyulladt egy csaladi haz felso szintje a xviii keruletben   •   vinicius junior sirva beszelt az ot ert rasszista tamadasokrol egy sajtotajekoztaton 2   •   meghalt a korhazban a ketszer elutott gyalogos   •   legyozte a japanokat ott lesz a parizsi olimpian a magyar noi kezilabda valogatott   •   deliriumba esnek koronavirusos betegek es ez ijeszto jovokepet fest   •   bergyilkosok vadasztak a magyar sztarzsarura 2   •   tek esek mentek egy illegalis fegyvereket halmozo kisgyori ferfiert   •   erkezik a vihar 2   •   szlovak elnokvalasztas a nyugatos ex kulugyminiszter gyozelmet hozta az elso fordulo fico jeloltje masodik   •   ketezereves szertartasokhoz hasznalt szekerre bukkantak a regeszek pompejiben   •   tuz pusztitott a csiksomlyoi ciganytelepen husz haz egett le   •   ilyen ido lesz a hosszu hetvegen meg ma elvezze ki a jo idot mert holnaptol mar esernyore lehet szukseg 2   •   quinl   •   ketten meghaltak a brutalis spanyolorszagi havazasban   •   currencyindexphpopti   •   megvan az index uj foszerkeszto helyettese   •   fajdalommal nezi vissza egykori alakitasat a harry potter sztarja   •   egyszerűnek   •   demcsak zsuzsa 75 perc alatt en ferjhez megyek es elvalok   •   7536")OR1101=1101AND ("bvLK"="bvLK   •   meg lehet nevezni a magyarorszag etele 2021 szakacsversenyre   •   baba zsúr   •   helyhatosagi valasztasok kezdodtek lengyelorszagban   •   moon urges biden to learn from trumps n korea diplomacy   •   ezert pusztulhatnak a kocsanyos tolgy csemetei   •   megserult a birosagon a madeleine mccann ugy gyanusitottja   •   four confirmed dead after major earthquake rattles taiwan   •   kitort az ili lewotolok vulkan indoneziaban tobb kilometeres a fustoszlop video   •   a gyogyszertarak ugyeleti rendben lesznek nyitva az unnepek alatt   •   frdetes   •   c ronaldonak mar negyedmilliard kovetoje van az instagramon   •   olimpiai selejtezo svedorszag magyarorszag elo   •   aramutes malackan elet halal kozott egy 14 eves fiu   •   herve le tellier lett az idei goncourt dijas   •   hiaba tamadnak donyeck kornyeken az oroszok   •   kemenytisztito es ellenorzoajtok csereje 25   •   on tudja hogyan szabaduljon meg a feleslegesse valt kutyuktol a felnottek 75 szazalekanak nincs eszkoz ujrahasznositasi terve   •   tanulmanyi versenyt hirdet a nemzeti emlekezet bizottsaga