Váratlanul lemondott a legnagyobb brit bank vezérigazgatója

A HSBC bejelentette Noel Quinn vezérigazgató váratlan visszavonulását, aki öt évig irányította a bankot.
2024-04-30 09:08:38

Lemondott Humza Yousaf, Skócia miniszterelnöke

Bejelentette lemondását hétfőn Humza Yousaf skót miniszterelnök. Az edinburghi kormányfői hivatalban tartott sajtótájékoztatóján Yousaf közölte azt is, hogy utódjának megválasztásáig ellátja hivatali feladatait, írja az MTI. A döntés közvetlen előzményeként Yousaf a múlt héten felmondta az általa eddig vezetett Skót Nemzeti Párt (SNP) és a Zöldek 2021-ben kötött kormányzati együttműködési megállapodását, és ennek nyomán a skóciai zöldpárt miniszterei távoztak a kormányból. Az SNP-nek jelenleg 63 képviselője van a 129 tagú skót parlamentben, így szüksége volt a kormányzati programok elfogadásáh...
2024-04-29 14:07:44

A Demokrata főszerkesztője elemzett.
2024-04-29 11:14:47

A Demokrata főszerkesztője elemzett.
2024-04-29 11:14:29

Pelosi urges Gaza campus protesters to target Hamas

The Biden ally says outrage about the situation in Gaza is justified but protesters should condemn Hamas too.
2024-04-27 09:08:11

Lecsukták a világsztárok táskatervezőjét: védett állatok bőrét vitte vásárra

Nancy Gonzalez félárvaként nőtt fel, majd ő lett a luxuskiegészítők egyik nagyasszonya. A vádak szerint ismerősökből épített csempészhálózatot, hogy termékeit eljuttassa az Egyesült Államokba, de maga is elismerte, hogy hozott pár rossz döntést.
2024-04-26 13:11:01

Lemondott az ukrán mezőgazdasági miniszter

2024-04-26 08:08:15

Korrupciós botrányba keveredett: lemondott az ukrán miniszter

Az ukrán parlament elnöke, Ruszlan Stefancsuk bejelentette, hogy Mikola Szolszkij ukrán mezőgazdasági miniszter lemondott miután korrupciós ügyekkel gyanúsították meg.
2024-04-26 07:06:08

Korrupciós botrányba keveredett: lemondott az ukrán miniszter

Az ukrán parlament elnöke, Ruszlan Stefancsuk bejelentette, hogy Mikola Szolszkij ukrán mezőgazdasági miniszter lemondott miután korrupciós ügyekkel gyanúsították meg.
2024-04-26 07:05:47

Kövér László elárulta, szerinte mi a korunk a legveszélyesebb fegyvere

A házelnök ismertette a filmiparral kapcsolatos álláspontját.
2024-04-25 17:11:35

Kövér László elárulta, szerinte mi a korunk a legveszélyesebb fegyvere

A házelnök ismertette a filmiparral kapcsolatos álláspontját.
2024-04-25 17:07:51

Lemondott egy lengyel miniszter, hamarosan további kettő követheti

Benyújtotta lemondását Bartlomiej Sienkiewicz lengyel kulturális és örökségvédelmi miniszter, aki azzal indokolta döntését, hogy a lengyel kormánykoalíciót vezető Polgári Platform (PO) szerdán jóváhagyta képviselői jelöltségét a júniusi európai parlamenti választásokra.
2024-04-24 19:07:43

150 éve nem látott támadást indított Trump pártja Biden embere ellen, pár óra alatt elbukott az akció

Miután a republikánus többségű képviselőház továbbította a demokrata Alejandro Mayorkas belbiztonsági miniszter elleni vádiratot, a szenátus tegnap rövidre zárta azok tárgyalását: a demokrata többség alkotmányellenesnek nyilvánította mindkét vádpontot, és ejtették azokat. A republikánusok heves kritikával illették a lépést - írja a CBS News.
2024-04-18 10:08:08

Lemondott a Mezőkövesd bukott edzője, de nem engedik el

A kiesés ellenére azt akarják, hogy tegye le az alapjait a jövő csapatának.
2024-04-17 20:09:49

Lemondott az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat vezetője

2024-04-16 19:08:12

Utolsó pillanatban mégis találtak új helyet Orbánék kétszer is lemondott brüsszeli rendezvényének

A magyar miniszterelnök és különböző, az európai szélsőjobboldalhoz tartozó politikusok így mégis felszólalhatnak az MCC eseményén.
2024-04-16 11:11:17

Akkora botrány támadt Brüsszelben, hogy rögtön lemondott von der Leyen embere

Markus Pieper, az Európai Bizottság kis- és középvállalkozásokért felelős különleges megbízottja néhány órával az előtt lemondott, hogy egyáltalán hivatalosan megkezdhette volna munkáját. Kinevezését már a testületen belül is sokan támadták, köztük a Thierry Breton belsőpiacért felelős biztos, akivel együtt kellett volna dolgoznia. Piepert azért támadták, mert a kiválasztásához vezető folyamat nem volt transzparens, ráadásul Ursula von der Leyen elnök pártjához kötődött, ami miatt politikai kinevezettnek nevezték.
2024-04-16 11:07:25

Lemondott Szijjártó Péter államtitkára

Megjelent a Magyar Közlönyben a múlt héten már ismertetett személycsere.
2024-04-12 00:06:08

Megvolt a lemondott amerikai-izraeli egyeztetés Rahafról

Az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó részvételével videókapcsolaton keresztül tárgyaltak hétfőn amerikai és izraeli illetékesek a Rafah városában tervezett izraeli katonai műveletről. A Gázai övezet déli részén fekvő városban tervezett, Hamász elleni offenzíva miatt az Egyesült Államok hetek óta fenntartásait hangoztatja. A Fehér Ház szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján közölte, hogy a tárgyalás az egy héttel korábban izraeli részről lemondott egyeztetés megkezdése videótárgyalás formájában. Karine Jean-Pierre elmondta, hogy gyorsan akartak előre lépni, ezért nem történt személyes találkozó....
2024-04-02 08:07:24

Lemondott Boldog István közvetlen munkatársa

Fehér Petra ellen pályázati pénzek felhasználása miatt indult nyomozás.
2020-11-21 13:06:05

Rogán lemondott helyettes államtitkárához kerülnek a kaszinópályázatok

Csonka Ernő a Miniszterelnöki Kabinetiroda gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára volt korábban.
2020-11-22 19:06:08

Édesanyja lemondott a budapesti háztűz 12 éves túlélőjéről

Kiskora óta a nagyszülei nevelték a fiút, kérdés, mi lesz a fiú sorsa a tragédia után.
2020-11-24 16:06:13

Muszlim demokrata képviselő támadja Biden külügyminiszter-jelöltjét, mert zsidó

A palesztin származású képviselőnő szerint Izraelnek nincs joga a létezéshez, az egész területet a palesztinoknak kellene adni.
2020-11-24 17:05:56

Biden illegális migránsok millióinak betelepítésével akarja kezdeni elnökségét, Brüsszel is egyre jobban felbátorodik

A leendő demokrata elnök pártja hatalmát akarja megerősíteni. A migránskaravánokat szervező Soros György az amerikai változások után Európában is fokozza tevékenységét.
2020-11-25 15:06:05

Lemondott a pártvezetésről a holland euroszkeptikus párt elnöke

A szervezet ifjúsági tagozatánál több vezető az Instagramon antiszemita és homofób üzeneteket osztott meg egymással.
2020-11-25 18:06:17

New York demokrata kormányzója be akarta záratni a templomokat, a Legfelsőbb Bíróság felfüggesztette a döntést

Andrew Cuomo a koronavírusra hivatkozott.
2020-11-26 23:06:06

Marco Rossi tavaly ilyenkor majdnem lemondott

A szövetségi kapitány csillagos ötöst adna játékosainak az ősszel mutatott kiváló játékért és a senki által sem remélt sikerekért.
2020-11-27 11:05:56

Maradona korábbi stábja egységesen lemondott utolsó csapatánál

A klub játékosai kérték a hétvégi bajnoki mérkőzés elhalasztását.
2020-11-27 18:06:17

Maradona halála után lemondott az edzői stáb, mégis győzni tudott a csapat

1-0-ra nyert a Gimnasia y Esgrima az argentin bajnokságban.
2020-11-29 08:06:05

Lemondott Szájer József

December 31-ével lemondott európai parlamenti mandátumáról Szájer József, a Fidesz politikusa. Az erről szóló döntéséról a mai napon tájékoztatta David Sassolit, a EP elnökét. Lelki terhekre hivatkozik, de a kormányt továbbra is támogatja.
2020-11-29 10:06:05

Lemondott Szájer József

December 31-ével lemondott európai parlamenti mandátumáról Szájer József, a Fidesz politikusa. Az erről szóló döntéséról a mai napon tájékoztatta David Sassolit, a EP elnökét. Lelki terhekre hivatkozik, de a kormányt továbbra is támogatja.
2020-11-29 10:06:06

Szájer József lemondott az európai parlamenti képviselői posztjáról

A fideszes politikus a jövőben szellemi területen kívánja folytatni a munkáját.
2020-11-29 11:06:14

Trump tett egy emberi gesztust Joe Biden felé

A demokrata párti politikus még szombaton szenvedett kisebb balesetet, a hivatalban lévő elnök a Twitteren reagált.
2020-11-30 10:06:05

Megszegte az előírásokat, lemondott a horvát veteránügyi minisztérium államtitkára

Közben kiderült, hogy pozitív lett Andrej Plenkovic kormányfő második koronavírus-tesztje, de a politikus jól érzi magát.
2020-11-30 21:05:59

Belga sajtó: tiltott orgában érintett egy magyar EP-képviselő

A rendezvényt a járványügyi korlátozások tiltották. Egy azóta lemondott magyar politikusról írnak.
2020-12-01 13:06:31

Lemondott Trump ?katonája", aki szívesen felforgatta volna az internetet

Búcsúzik a leköszönő amerikai elnök, Donald Trump által kinevezett Ajit Pai. Az amerikai média- és hírközlési hatóságként működő FCC első embere maga döntött így.
2020-12-01 13:06:32

Lemondott Trump ?katonája", aki szívesen felforgatta volna az internetet

Búcsúzik a leköszönő amerikai elnök, Donald Trump által kinevezett Ajit Pai. Az amerikai média- és hírközlési hatóságként működő FCC első embere maga döntött így.
2020-12-01 13:06:33

A belga sajtó szerint lemondott magyar EP-képviselő bukott le egy brüsszeli melegbárban

A kijárási korlátozások ellenére tartottak szexpartit diplomaták és egy EP-képviselő részvételével Brüsszelben. Utóbbi állítólag megpróbált elmenekülni.
2020-12-01 14:06:12

A belga sajtó szerint lemondott magyar EP-képviselő bukott le egy brüsszeli melegbárban

A kijárási korlátozások ellenére tartottak szexpartit diplomaták és egy EP-képviselő részvételével Brüsszelben. Utóbbi állítólag megpróbált elmenekülni.
2020-12-01 14:06:12

Lemondott Trump járványügyi tanácsadója, aki megkérdőjelezte a maszkviselést

Scott Atlast még Anthony Fauci is támadta, amiért félrevezeti az amerikai elnököt.
2020-12-01 16:06:23

Lemondott Trump járványügyi tanácsadója, aki megkérdőjelezte a maszkviselést

Scott Atlast még Anthony Fauci is támadta, amiért félrevezeti az amerikai elnököt.
2020-12-01 16:06:25

Szájer állítólag hivatlanul ment el a számára végzetes buliba

A Blikk utolérte a férfit, aki állítása szerint a szervezője volt annak a brüsszeli bulinak, amelyen a Fidesz EP-képviselője, a később lemondott Szájer József is részt vett.
2020-12-02 07:06:10

Szájer állítólag hivatlanul ment el a számára végzetes buliba

A Blikk utolérte a férfit, aki állítása szerint a szervezője volt annak a brüsszeli bulinak, amelyen a Fidesz EP-képviselője, a később lemondott Szájer József is részt vett.
2020-12-02 07:06:11

Török Gábor a Szájer-ügyről: Ez hatalmas csapás a Fidesznek

A politikai elemző szerint a kormánypárt több szempontból is megszenvedi lemondott európai parlamenti képviselője, Szájer József brüsszeli „házibulis” ügyét.
2020-12-02 11:06:02

Szijjártó Péter a sajtóból értesült Szájer József brüsszeli partijáról

A külügyminiszter éppen ezért csak azt hangsúlyozta, hogy Szájer lemondott és bocsánatot kért, majd hozzátette, az igazság pedig talán egyszer kiderül.
2020-12-02 11:06:02

Török Gábor a Szájer-ügyről: Ez hatalmas csapás a Fidesznek

A politikai elemző szerint a kormánypárt több szempontból is megszenvedi lemondott európai parlamenti képviselője, Szájer József brüsszeli „házibulis” ügyét.
2020-12-02 11:06:04

Szijjártó Péter a sajtóból értesült Szájer József brüsszeli partijáról

A külügyminiszter éppen ezért csak azt hangsúlyozta, hogy Szájer lemondott és bocsánatot kért, majd hozzátette, az igazság pedig talán egyszer kiderül.
2020-12-02 11:06:04

Szájer József kilépett a Fideszből

Kubatov Gábor pártigazgatónak jelentette be a nemrég lemondott EP-képviselő a pártból való távozását, Orbán Viktor is megszólalt az ügyről.
2020-12-02 18:06:06

Szájer József kilépett a Fideszből

Kubatov Gábor pártigazgatónak jelentette be a nemrég lemondott EP-képviselő a pártból való távozását, Orbán Viktor is megszólalt az ügyről.
2020-12-02 18:06:07

Szájer József lemondott a soproni díszpolgári címéről

Az egykori fideszes képviselő a brüsszeli “házibuli” miatt adta vissza a díszpolgári címet.
2020-12-03 15:06:11

Szájer József lemondott a soproni díszpolgári címéről

Az egykori fideszes képviselő a brüsszeli “házibuli” miatt adta vissza a díszpolgári címet.
2020-12-03 15:06:12

Több mint 700 ezres pénzbüntetés álhír terjesztéséért

A férfi beismerte a tettét, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról is.
2020-12-03 17:06:07

Szájer József lemondott a díszpolgári címéről

Sopron polgármestere számolt be a botrányba keveredett európai parlamenti képviselő döntéséről.
2020-12-03 17:06:07

Lemondott Szlovénia egészségügyi minisztere, pártja "orbanizálódás" miatt távozik a kormányból

A járványhelyzet közepén távozik Orbán Viktor régi barátjának kormányából Tomaz Gantar.
2020-12-19 00:49:58

Fontos látogatója volt a karmelitában a miniszterelnöknek

Orbán Viktor szombaton fogadta Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökét.
2020-12-19 15:06:03

Lemondott a csapatért vb-döntőről, ezzel örökre kiírta magát a válogatottból

Nem akart sérülten játszani, és ugyan megnyerték a tornát, a védőt mégis megbélyegezték.
2020-12-19 21:06:47

Az RMDSZ Kelemen Hunort jelöli román miniszterelnök-helyettesnek

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség 3 minisztert is delegálhat az alakuló Citu-kormányba.
2020-12-21 18:05:57

A demokrata vezetésű amerikai államok a feketéket és a spanyol ajkúakat akarják először beoltatni koronavírus ellen

A világ legtöbb országában az egészségügyi dolgozókat, az időseket és a krónikus betegeket veszik előre, faji és etnikai hovatartozástól függetlenül. Amerikában viszont nehéz nem észrevenni a szélsőbaloldali mozgalmak hatását.
2020-12-21 19:06:47

Ügyvivő miniszterelnököt neveztek ki Moldovában a lemondott kormányfő helyére

Az előző miniszterelnök, Ion Chicu a múlt héten mondott le tisztségéről, hogy megnyissa az utat az új választások előtt.
2020-12-31 17:06:00

Nem 2021 lesz Vlagyimir Putyin kedvenc éve

Elhúzódó koronavírus-válság, stagnáló gazdaság, demokrata párti győzelem az USA-ban és erősödő ellenzék ? 2021 aligha lesz a legjobb éve az ezredforduló óta kormány- vagy államfőként folyamatosan Oroszország élén álló Vlagyimir Putyinnak. Az idő pedig mindenképpen ellene dolgozik, a felmérések szerint a fiatal választók nagy része már nagyon szeretné, ha távozna a hatalomból.
2021-01-02 07:05:58

Nem 2021 lesz Vlagyimir Putyin kedvenc éve

Elhúzódó koronavírus-válság, stagnáló gazdaság, demokrata párti győzelem az USA-ban és erősödő ellenzék ? 2021 aligha lesz a legjobb éve az ezredforduló óta kormány- vagy államfőként folyamatosan Oroszország élén álló Vlagyimir Putyinnak. Az idő pedig mindenképpen ellene dolgozik, a felmérések szerint a fiatal választók nagy része már nagyon szeretné, ha távozna a hatalomból.
2021-01-02 07:05:58

Egy tucat republikánus tervezi késleltetni Biden győzelmének kongresszusi jóváhagyását

Nem biztos, hogy a kongresszus szerdán ratifikálja a demokrata elnök győzelmét.
2021-01-02 22:06:09

Nancy Pelosi and Mitch McConnell's homes vandalised

Vandals spraypaint House Speaker Nancy Pelosi and Senate majority leader Mitch McConnell's homes.
2021-01-02 23:05:51

Pelosi on track to be speaker again, faces difficult 2021

2021-01-03 21:05:59

Ideje továbblépni - üzente néhány republikánus Trumpnak

Közleményt adott ki vasárnap 10 amerikai demokrata és republikánus szenátor, amelyben arra szólítják fel a szövetségi törvényhozást, hogy erősítse meg a novemberi elnökválasztás eredményét, amely szerint a demokrata párti Joe Biden legyőzte a hivatalban lévő republikánus Donald Trumpot.
2021-01-03 22:05:53

Ideje továbblépni - üzente néhány republikánus Trumpnak

Közleményt adott ki vasárnap 10 amerikai demokrata és republikánus szenátor, amelyben arra szólítják fel a szövetségi törvényhozást, hogy erősítse meg a novemberi elnökválasztás eredményét, amely szerint a demokrata párti Joe Biden legyőzte a hivatalban lévő republikánus Donald Trumpot.
2021-01-03 22:05:54

Nancy Pelosi: How she rose to the top - and stayed there

The Speaker of the House enters her ninth decade playing a key role in advancing Biden's agenda.
2021-01-04 01:05:49

Nancy Pelosit újraválasztották az amerikai képviselőház elnökének

Ilyen szűk képviselőházi többségre az elmúlt mintegy két évtizedben nem volt példa az Egyesült Államokban
2021-01-04 06:06:00

Nancy Pelosit újraválasztották az amerikai képviselőház elnökének

Ilyen szűk képviselőházi többségre az elmúlt mintegy két évtizedben nem volt példa az Egyesült Államokban
2021-01-04 06:06:00


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   rozsa sandor   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   J   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   lemondott nancy pelosi demokrata hazelnok   •   egy ev alatt durvan megnott a bkk jegyarbevetele ez all a hatterben 2   •   hiaba az egymillio beoltott izrael tovabb szigorithat   •   magyarorszag is felkerult a moszkva altal baratsagtalannak tartott orszagok listajara   •   STAIRadministratorco mponentscomshoutboxi ndex2phpoptioncompro duct   •   veletlenul rossz szamot huzott be a lottoszelvenyen ovek lett a fonyeremeny   •   tenyleg joval olcsobb lesz a hazai boltoknal a magyarorszagra erkezo orosz uzletlanc ezt nezzek 2   •   who a dohanyipar vilagvezeto a muanyagszennyezesben es a vizpazarlasban is   •   ma van a pizza vilagnapja gordon ramsay pizzajatol a konny kicsordul   •   korai volt az orom rossz hir erkezett a gta 6 rol   •   a vihar miatt favagonak alltak a somogyi tuzoltok 2   •   twitterezes miatt szabtak ki halalbuntetest egy jogaszprofesszorra szaud arabiaban   •   swedens lawmakers elect the countrys first female prime minister again 4   •   idos ferfi gyilkolt meg egy sofort mert azt hitte hogy egy csalo   •   elkelt a szexi cseh szupermodell luxuslakasa   •   az unio felvette a harcot a kinai piacdomping ellen   •   meghalt barbara rush   •   former malaysian leader to serve prison term after final appeal is thrown out   •   okostelefonra koltozik a jogositvany 2   •   development and conservation clash at komodo national park   •   tovabb romlott az allapotom ujabb muteten kell atesnie a brutalisan megvert orosz bernadettnek   •   egyeztetes nelkul kuldhette el a kormany brusszelnek hogy mire koltene az energiaatmenetre szant unios forrasokat   •   olaf scholz a zarolt orosz vagyon hozamat fegyverbeszerzesekre kellene felhasznalni   •   erdogan a tuzszuneti megallapodas elfogadasara szolitotta fel izraelt   •   a jarvany szabhatja meg merre indulnak az alberletarak 2   •   amerikai filmszerepet kapott vajna timea foto   •   keves egyedibb auto letezik mint egy ilyen pagani utopia 2   •   tizenoten haltak meg iden a vasuti sineken   •   explainer why national guards role was limited during riot   •   karacsony gergely a 300 os adokedvezmeny 1 nak kedvez   •   bent egett a hazban egy ember bekescsaban 2   •   koronavirus kiderult az igazsag a legaggasztobb hosszutavu tunetrol   •   kegyelmet kapott a korrupcios vadakkal elitelt del koreai elnok   •   ez igen eveket letagadhatna a baratok kozt sztarja megis bekoltozott a konditerembe   •   tükrsmegoldássalgard   •   hevesi krisztanak a multja miatt nehez lesz a dancing with the stars   •   nagyvaradon nyit uzemet egy tajvani chipgyarto   •   megelozte hamiltont de norris szombaton mar veresegre szamit   •   indonesian museum made from plastic bottles bags highlights marine crisis   •   orult tempo rekordot dontott a spar magyarorszag   •   szabo adamnak egyszer azt mondta egy szolfezstanar hogy inkabb ne eroltesse az eneklest   •   bulgaria es romania matol a schengeni ovezet resze de meg csak reszlegesen   •   meg az elso koronavirus fertozottek kozott is vannak olyanok akiknek ket ev utan sem multak a tuneteik   •   mars perseverance rover snaps selfie photo with ingenuity helicopter   •   peter stoger a szurkolok tamogatasa hihetetlen volt   •   ukraine crisis whats at stake for the uk   •   megtiltottak a microsoft copilot hasznalatat az amerikai kongresszus gepein 2   •   elelmiszerarstop tularazas eseten rogton birsagol a hatosag   •   mi tortenik nagy erokkel vonult ki a rendorseg kaposvar kulvarosaba 2   •   perseverance rover sends back sounds of zapping rocks on mars 2