Stollár Fanny feladta mérkőzését, nem jutott főtáblára Bogotában

Bondár Anna lesz az egyedüli magyar a legjobbak között.
2024-03-31 19:09:11

Stollár Fanny feladta mérkőzését, nem jutott főtáblára Bogotában

Bondár Anna lesz az egyedüli magyar a legjobbak között.
2024-03-31 19:07:56

Hatalmas pénzek, nem is olyan szürke egyéniségek és az elit polgárháborúja

Ahol a legjobbak is kilóra árulják magukat, és a legrosszabbul kereső is évente 300 ezer dollárt tesz zsebre.
2023-12-10 11:09:07

Hatalmas pénzek, nem is olyan szürke egyéniségek és az elit polgárháborúja

Ahol a legjobbak is kilóra árulják magukat, és a legrosszabbul kereső is évente 300 ezer dollárt tesz zsebre.
2023-12-10 11:06:45

Most senki sem röhög az örök vesztes focicsapaton

Hanem csodálják őket, mert lassan egész Európában ők a legjobbak. Csakhogy ez semmit sem jelent, mert akkora lúzerek, hogy innen is képesek veszíteni.
2023-12-02 13:11:53

Olvasóink megszavazták, hogy mi végre is van az építészet a Földön

Az év legjobb épületét kiválasztó közönségszavazásunkon olyan eredmény született, amelyet a szakmai zsűri is csak követni tudott. Bemutatjuk, melyik házak lettek a legjobbak, és mit üzen ez a természetnek, és a kormányközeli építkezési vállalkozóknak.
2023-11-12 12:09:25

Amikor a Bundesliga törpéje lecsendesített 75 ezer müncheni nézőt

Szombat délután az idei szezon egyik legérdekesebb mérkőzésére kerül sor: a legjobbak között újonc csapat a világ egyik legjobbjához utazik.
2023-11-11 08:08:04

Jelentősen drágul a kötelező, sokaknak érdemes lehet váltani

Még mindig rengeteg autósnak esik év végére a kgfb-évfordulója, érdemes körülnézni, hol a legjobbak az ajánlatok.
2023-10-30 15:13:12

Jelentősen drágul a kötelező, sokaknak érdemes lehet váltani

Még mindig rengeteg autósnak esik év végére a kgfb-évfordulója, érdemes körülnézni, hol a legjobbak az ajánlatok.
2023-10-30 15:12:42

A balett fővárosa lesz Budapest, nálunk versenyeznek a legjobbak

Már csak egy hónapot kell várni.
2023-10-25 19:18:21

A balett fővárosa lesz Budapest, nálunk versenyeznek a legjobbak

Már csak egy hónapot kell várni.
2023-10-25 19:11:58

Ezeken a helyeken a legjobb élni Magyarországon

Idén hat olyan terület is bekerült a legjobbak közé, amely tavaly még nem szerepelt az első tízben.
2023-10-18 16:13:06

Ezeken a helyeken a legjobb élni Magyarországon

Idén hat olyan terület is bekerült a legjobbak közé, amely tavaly még nem szerepelt az első tízben.
2023-10-18 16:09:05

Elkeresítő adatok: folytatódik a mélyrepülés, csak a legjobbak élnek túl

Az év hátralévő része sem ígérkezik fényesnek.
2023-10-16 09:12:27

Elkeresítő adatok: folytatódik a mélyrepülés, csak a legjobbak élnek túl

Az év hátralévő része sem ígérkezik fényesnek.
2023-10-16 09:07:43

Mutatjuk a gyönyörű énekesnők listáját, ahol J-Lo a dobogóra sem fér fel

Ez a legjobbak tízes listája.
2023-10-11 17:51:37

Lionel Messi igen, Cristiano Ronaldo nem jelölt az Aranylabdára

A portugál klasszis húsz év után szorult ki a legjobbak közül.
2023-09-06 23:19:31

A képsorok szerint a legjobbak a pokolban a wagneresek

Nogin és Prigozsin harci filmjét történelmi dokumentumként érdemes nézni.
2023-09-04 06:49:07

Szijjártó Péter: Magyarország ebben a versenyben eddig a legjobbak között szerepelt

Elektromosautó-ipari beruházás valósul meg Miskolcon.
2023-09-04 06:47:41

Szép volt, jó volt, olaszok ? de jöhet ismét a középszerűség?

Lerabolták az elitet az angolok, a németek és az arabok, már az is siker, ha a legjobbak maradtak.
2023-08-19 12:28:50

Orbán és a német autóipar kapcsolata, valamint a Mészáros Lőrincnél is gazdagabb testvérpár ért Soma-díjat

Kihirdették 2020 legjobb oknyomozó cikkeit. A Direkt36 és a G7 egy-egy oknyomozó cikke nyert, a hvg.hu lélegeztetőgépekről szóló cikksorozata bekerült a legjobbak közé.
2021-01-11 19:06:03

Dél-Korea csak a B válogatottját küldte el a kézilabda-világbajnokságra

Meglepő hírek érkeztek a dél-koreai férfi kézilabda-válogatottról, amely az egyiptomi világbajnokság H csoportjában Fehéroroszország, Oroszország és Szlovénia ellen lép majd pályára. Kapcsolódó Koronavírus-ruletté válhat a férfi kézilabda-világbajnokság Minden idők legimpozánsabb vébéje helyett egy követhetetlen szerencsejáték házigazdája lehet Egyiptom. Mivel három csapat megy tovább, a középdöntőre abszolút esélyesnek tűntek, csakhogy a tavalyi Ázsia-bajnokság negyeddöntőse úgy döntött, a B válogatottját küldi a vébére, a legjobbak az olimpiai selejtezőre készülnek. ...
2021-01-14 13:05:39

Lionel Messi kimaradt az év csapatából a FIFA-nál

A videójáték követői nem szavazták be az argentint a legjobbak közé.
2021-01-22 20:06:03

Nem szexszimbólum vagyok, hanem egy sportolónő

A juniorban Wimbledonban párosban győztes gyönyörű teniszező, Stollár Fanny másfél éves mélypont után térne vissza a legjobbak közé.
2021-01-25 06:06:54

Nem szexszimbólum vagyok, hanem egy sportolónő

A juniorban Wimbledonban párosban győztes gyönyörű teniszező, Stollár Fanny másfél éves mélypont után térne vissza a legjobbak közé.
2021-01-25 06:07:00

Karácsony Gergely kirúgta Békés Gáspárt

?A mai nap folyamán bármiféle vizsgálat és indoklás nélkül elbocsátottak a Főpolgármesteri Hivatalból? ? jelentette be Facebook-oldalán Békés Gáspár, aki elbocsátásáig a Főpolgármesteri Hivatal klíma- és környezetügyi főosztályán dolgozott szakértőként. Békésről a Vasárnap.hu írta meg: a Magyar Ateista Társaság blogján 2018-ban amellett érvelt, hogy ne lehessen megkeresztelni a gyermekeket, mert az ?jogi szempontól illegitim?. A Főpolgármesteri Hivatal sajtóirodája az Index kérdésére közölte: Békés Gáspár szerződését a kipattant ügy miatt felmondták. Legyen tiltva a keresztelés, mert azt az ü...
2021-02-03 06:05:39

Figyelmeztető sztrájk lesz a B Braun gyöngyösi gyárában

Gyöngyösön, az egyszer használatos orvosi eszközöket gyártó B Braun Medical Kft-nél február 16-án sztrájkbizottságot alakított a Vasas Szakszervezeti Szövetség helyi szervezete. Alépésre azt követően került sor, hogy a bértárgyalás megrekedt ? közölte a szakszervezeti szövetség. A tegnapi napon már a sztrájkbizottság jelentette be, hogy az 1600 főt foglalkoztató gyárban február 23-án, 13:00 és 15:00 óra között két műszakot lefedő figyelmeztető sztrájkot tartanak a dolgozók ? olvasható a közleményben. A Népszava cikkéből kiderül, hogy a cég vezetősége a szakszervezeti követelésekre még érdemi ...
2021-02-19 18:05:39

Mely ételek a legjobbak a tavaszi fáradtság ellen?

10 alapanyagot is mutatunk.
2021-03-04 08:06:30

Räikkönen egy kartontáblával ünnepelte meg magát

2001. március 4-én, az Ausztrál Nagydíjon pontszerzéssel mutatkozott be a legjobbak között Kimi Räikkönen, aki egy Sauber-Petronast vezetve a 6. helyen ért célba. Kapcsolódó Vettelt tényleg elhagyta a szerencséje Csak a mezőny végéről vághat neki a Bahreini Nagydíjnak. A 2007-es Forma-1 világbajnoka vasárnap Bahreinben is rajthoz áll, és csapata, az Alfa Romeo egy vicces fotót készített róla: a finn egy kartontáblát emelt a magasba, amelyen ez állt: 20 év. Még itt. A 41 éves Räikkönen az F1-sorozat legtapasztaltabb versenyzője ? a másik a két évvel fiatalabb Fernando Alon...
2021-03-28 17:06:04

Az Erste Liga-búcsú után kárpótlást jelent az FTC-nek a magyar bajnoki cím

A zöld-fehérek sorozatban harmadik alkalommal lettek a legjobbak idehaza.
2021-03-30 18:07:49

?Ők a legjobbak mindenkor!? ? Szívhez szóló levelet kapott az Országos Mentőszolgálat

Egy súlyos arcsérülést szenvedő hölgy külön köszönetet mondott a mentősök példás hozzáállásáért.
2021-04-06 09:05:58

Visszatér a sztáredző, hogy világelsőt faragjon egy tenisztehetségből

Visszatér Toni Nadal, Rafael Nadal nagybátyja és volt edzője, aki a jövőben a kanadaiak tehetséges teniszezője, Felix Auger-Aliassime szakmai csapatában fog tevékenykedni. Kapcsolódó Babos Tímea folyamatosan buborékban volt, mégis elkapta a koronavírust Charlestonban a páros negyeddöntőre készült, most tíz napra karanténba került. A 60 éves szakember 2017-ben döntött úgy, hogy befejezi volt világelső unokaöccsének felkészítését, és a folytatásban a mallorcai Rafa Nadal Akadémia működtetésére összpontosít. Most azonban mégis visszacsábították, és már a jövő heti, monte-car...
2021-04-09 05:05:58

Legjobbak és legrosszabbak: akik egyszerre versenyeztek az Oscarért és az Arany Málnáért

Tíz színész, akiket ugyanazon évben jelöltek legjobbnak és legrosszabbnak is.
2021-04-19 21:06:18

Az utolsó pillanatban törölték a női jégkorong-világbajnokságot

A magyar csapat először szerepelhetett volna a legjobbak között.
2021-04-21 20:06:27

Az Európai sajtódíj jelöltje a hvg.hu felelős szerkesztője, Nagy Iván Zsolt

Két magyar újságíró is a legjobbak közé került Európában.
2021-04-29 12:06:41

Az Európai sajtódíj jelöltje a hvg.hu felelős szerkesztője, Nagy Iván Zsolt

Két magyar újságíró is a legjobbak közé került Európában.
2021-04-29 12:06:43

16 éves versenyző oktatja a Moto3 mezőnyét

Történelmi sikert aratott vasárnap délután a gyorsaságimotoros-világbajnokság Spanyol Nagydíján Pedro Acosta, írja az MTI. A mindössze 16 éves spanyol versenyző nagyon komolyan bekezdett, a szezon katari nyitófutamán második helyen végzett, azóta pedig mindhárom versenyén elsőként hajtott át a célvonalon. Vasárnap a Spanyol Nagydíjat is behúzta, így a vb-sorozat történetében ő lett az első pilóta, aki pályafutása első négy Moto3-as versenyén dobogós lett. A királykategóriában, azaz a MotoGP-ben az ausztrál Jack Miller győzött, megelőzve az olasz Francesco Bagnaiát. Az olasz istálló legutóbb 1...
2021-05-02 22:06:03

Forma-4-ben is indít pilótákat a magyar tehetségeket támogató csapat

A kamionversenyző Kiss Norbertet is foglalkoztató Révész Truck Racing bővíti a csapatát és a jövőben több szakágban is indít versenyzőt. A 2020-ban bemutatkozó csapat Révész Racingre változtatta nevét és a jövőben a kamionversenyzés mellett a Forma-4-es olasz bajnokságban, valamint gokartban is érdekelt lesz. A Révész Cégcsoportnak, a Révész családnak köszönhetően elindíthatunk egy utánpótlás programot, melynek keretében tehetséges versenyzőket szeretnénk felkarolni ? közölte Kozák Attila csapatvezető. A csapat F4-es pilótája a 16 éves Révész Levente lesz, aki gokartban ért el sikereket. , az...
2021-05-11 20:05:55

Ketten is kiestek az Exatlonból, csak egy bajnok van a top 6-ban

Egy bajnok, öt kihívó jutott be a legjobbak közé.
2021-05-29 00:06:11

Két magyar fiatal is érmet szerzett a tornászok várnai vk-versenyén

Szujó Hanna aranyérmet nyert talajon, Balázs Krisztián pedig bronzérmet szerzett nyújtón a tornászok várnai világkupaversenyén, írja az MTI. A 17 éves Szujó Hanna élete első vk-versenyén indult, a selejtezőből a második helyen került a döntőbe, ahol tovább tudott javítani gyakorlatán. A fináléban még magasabb pontszámot (13,150) szerzett, amivel az üzbég Dildora Aripovával holtversenyben lett első, mivel a nehézségi értékük és a kiviteli pontszámuk is teljesen azonos volt. Íme a győztes gyakorlat: Draskóczy Imre szövetségi kapitány szerint Szujó elegánsan és szépen versenyzett, még a magyar...
2021-05-30 20:05:55

A magyar top 1 Szegedi Tudományegyetem a legjobbak között

A Quacquarelli Symonds (QS) ranglistájára tavaly óta a Miskolci Egyetem is megtalálható.
2021-06-10 15:06:06

A magyar top 1 Szegedi Tudományegyetem a legjobbak között

A Quacquarelli Symonds (QS) ranglistájára tavaly óta a Miskolci Egyetem is megtalálható.
2021-06-10 15:06:43

Néhány statisztikában a legjobbak között van a magyar csapat az Európa-bajnokságon

Ráadásul pontot szereztünk a világbajnok ellen.
2021-06-20 17:41:32

Néhány statisztikában a legjobbak között van a magyar válogatott

Ráadásul pontot szereztünk a világbajnok ellen.
2021-06-20 17:42:02

Ha a rúgott gólokban nem is, de ebben mi vagyunk a legjobbak az Eb-csoportban

Magyarország 5 évet várt arra, hogy újra futball Európa-bajnokság keretein belül szurkolhasson nemzeti együttesének. Azt, hogy mennyit fejlődtek ez idő alatt a focisták, nem tudjuk, de egy friss elemzés alapján az ingatlanárak az alábbiak szerint alakultak az F csoportba sorsolt országokban.
2021-06-21 16:05:48

Kezdő tizenegy: Marco Rossinál és Majkánál senki nem tudott jobban tippelni a magyar csapat eredményére

A szövetségi kapitány eltalálta a német-magyar döntetlent is a hvg.hu tippjátékában, Majka azt is bemondta, hogy 2-2 lesz, sőt a három magyar meccs eredményeire leadott tippek összesítésében is ők ketten lettek a legjobbak. Merkely Béla hozott össze különleges bravúrt: ugyan egy magyar meccs eredményét sem találta el, ő volt a 11 játékos közül az egyetlen, aki a csoportunk helyezéseit precízen leírta már az első meccs előtt.
2021-06-24 13:06:49

Kezdő tizenegy: Marco Rossinál és Majkánál senki nem tudott jobban tippelni a magyar csapat eredményére

A szövetségi kapitány eltalálta a német-magyar döntetlent is a hvg.hu tippjátékában, Majka azt is bemondta, hogy 2-2 lesz, sőt a három magyar meccs eredményeire leadott tippek összesítésében is ők ketten lettek a legjobbak. Merkely Béla hozott össze különleges bravúrt: ugyan egy magyar meccs eredményét sem találta el, ő volt a 11 játékos közül az egyetlen, aki a csoportunk helyezéseit precízen leírta már az első meccs előtt.
2021-06-24 13:06:51

Kezdő tizenegy: Marco Rossinál és Majkánál senki nem tudott jobban tippelni a magyar csapat eredményére

A szövetségi kapitány eltalálta a német?magyar döntetlent is a hvg.hu tippjátékában, Majka azt is bemondta, hogy 2-2 lesz, sőt a három magyar meccs eredményeire leadott tippek összesítésében is ők ketten lettek a legjobbak. Merkely Béla hozott össze különleges bravúrt: ugyan egy magyar meccs eredményét sem találta el, ő volt a 11 játékos közül az egyetlen, aki a csoportunk helyezéseit precízen leírta már az első meccs előtt.
2021-06-24 14:06:52

Kezdő tizenegy: Marco Rossinál és Majkánál senki nem tudott jobban tippelni a magyar csapat eredményére

A szövetségi kapitány eltalálta a német?magyar döntetlent is a hvg.hu tippjátékában, Majka azt is bemondta, hogy 2-2 lesz, sőt a három magyar meccs eredményeire leadott tippek összesítésében is ők ketten lettek a legjobbak. Merkely Béla hozott össze különleges bravúrt: ugyan egy magyar meccs eredményét sem találta el, ő volt a 11 játékos közül az egyetlen, aki a csoportunk helyezéseit precízen leírta már az első meccs előtt.
2021-06-24 14:06:58

Schäfer András szerint egy valamiben biztos, hogy a magyar csapat volt a legjobb az Eb-n

A németek elleni mérkőzésen gólt szerző középpályás azt is elmondta, látták, hogy fél tőlük az ellenfél.
2021-06-25 18:06:34

Itt vannak a legjobbak: átadták a Magyar Mozgókép Fesztivál díjait

Átadták a Magyar Mozgókép Fesztivál díjait szombaton Balatonfüreden: a legjobb játékfilm Krasznahorkai Balázs rendezése, a Hasadék lett. A Post mortem négy, a Pilátus három, a Természetes fény alkotói pedig két kategóriában is nyertek.
2021-06-27 13:05:53

A válogatott felfedezettje: Taktikailag az egyik legjobbak voltunk

Schäfer András bízott a továbbjutásban a németek ellen.
2021-06-27 22:05:55

A válogatott felfedezettje: Taktikailag az egyik legjobbak voltunk

Schäfer András bízott a továbbjutásban a németek ellen.
2021-06-27 22:06:14

Óriási magyar siker a világ legnagyobb nemzetközi borversenyén

A legjobbak között is igen előkelő helyen végzett négy magyar bor is.
2021-07-07 14:06:19

Már cukrászda nélkül is a legjobbak közé került a Mónisüti

Gyenesdiáson igazi süteménybirodalom született a semmiből.
2021-07-10 10:06:38

Hullottak a magyar játékosok a budapesti tenisztornán

A selejtezőben érdekelt öt magyarból egy sem jutott tovább a második fordulóba szombaton a budapesti Római Teniszakadémián zajló, 235 ezer dollár (71,6 millió forint) összdíjazású salakpályás női tornán. A kvalifikációban indult hazai játékosok közül Szabanin Natália, az egyéni világranglista-helyezéssel szintén nem rendelkező Tóth Amarissa, továbbá Drahota-Szabó Dorka (659.), Bondár Anna (241.) és Stollár Fanny (349.) is kiemelt ellenféltől kapott ki. Az óbudai Hungarian Grand Prix 32-es főtábláján négy magyar helye már biztos: Babos Tímea (116.) alanyi jogon, míg Jani Réka (181.), Gálfi Dal...
2021-07-11 04:06:22

Matolcsy György: a térségben a magyar válságkezelési források a szerkezetükben is a legjobbak

A jegybankelnök ragaszkodik a három százalék körüli inflációhoz. Szerinte tartósan kell csökkennie államadósság-rátának.
2021-07-19 20:05:57

Matolcsy György: a térségben a magyar válságkezelési források a szerkezetükben is a legjobbak

A jegybankelnök ragaszkodik a három százalék körüli inflációhoz. Szerinte tartósan kell csökkennie államadósság-rátának.
2021-07-19 20:06:32

Ezek a legjobb magyar éttermek ? a szokásosnál több helyet neveztek meg (x)

Nem minden volt azonban a szokásos, eleve nem nyáron, hanem év elején szokta az Audi-Dining Guide TOP100 Étteremkaluz az év legjobbjainak rangsorát közölni, és ez csak az egyik jele volt a pandémiának, és annak a hatásai közül a gasztronómiára. Nehéz év van mögöttünk, a legjobb éttermek közül is bezárt pár ? mondta el az est műsorvezetője, Pindroch Csaba. A világjárvány egy másik hatása a gálára, hogy egy újabb elismerést vezettek be, a Fair Play Díjat, amit annak az étteremnek osztottak ki, aki a munkavállalóiért a legtöbbet tette a vírushelyzetben. Illetve még egy újdonság volt a 2004 óta l...
2021-07-22 17:06:12

AP: A magyarok vegyesúszásban a legjobbak

Az amerikai hírügynökség Darnyi Tamás és Egerszegi Krisztina sikereivel indokolja állítását.
2021-07-23 14:06:43

Augusztus 9-ig lehet jelentkezni az ingyenes informatikusképzésre

Augusztus 9-ig lehet jelentkezni a 100 százalékban államilag támogatott informatikusképzésre, amelyet az Újratervezés Programban második alkalommal indított el idén nyáron az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) ? közölték a program lebonyolításában résztvevő programozóiskolák az MTI-vel. A program egymásra épülő képzéseinek első szakasza augusztusban indul, jelentkezni az ujratervezes.nive.hu oldalon lehet. A Codecool, a Green Fox Academy, a PROGmasters és a Training360 közös közleménye szerint a programot sikeresen teljesítők jövő tavasszal informatikusként válthatnak karriert. A k...
2021-08-05 07:05:58

Az UEFA-nál Messi és Ronaldo sincs a legjobbak között

Három focista maradt versenyben a legutóbbi BL-szezon legjobb támadójának járó címért.
2021-08-13 16:06:32

Az Arsenalt legyőző PL-újonc edzője a szurkolókat választotta a meccs legjobbjának

Thomas Frank úgy véli, aki részese volt, soha nem felejti el ezt a fantasztikus sikert.
2021-08-14 12:06:17

Három Gripen okozta Budapesten az égzengést

Benkő Tibor a tisztavatáson azt mondta, a kormány célja a korszerű haditechnikai eszközökkel felszerelt, kiválóan kiképzett, a haza iránt elkötelezett, lojális katonákból álló haderő létrehozása. Ezt a célt szolgálja a honvédelmi és haderőfejlesztési program, amely biztosítja a katonák erkölcsi, anyagi megbecsülését ? írta az MTI. A honvédelmi miniszter gratulált a végzett tiszteknek, kérte, hogy legyenek példamutatók, tanuljanak, törekedjenek arra, hogy mindig a legjobbak legyenek, mutassanak példát hazaszeretetből, a haza iránti hűségből, bajtársiasságból. Harcoljanak, és őrizzék, védjék me...
2021-08-20 11:06:07

A doppingvétség miatt eltiltott sztáratléta örül annak, hogy a sportága nagyobb figyelmet kap

Sha'Carri Richardson tiltott szerrel élt, ezért nem lehetett ott az olimpián. A Gyémánt Liga-versenyen újra a legjobbak ellen bizonyíthat.
2021-08-21 11:06:37

Gálfi Dalma horvát rivális ellen kezd a US Open főtábláján

A női selejtezőben induló négy magyar közül egyedüliként jutott a legjobbak közé.
2021-08-28 11:06:34

A következő Australian Opent célozta meg az idei US Open főtáblájára jutó magyar teniszező

A világranglistán 152. helyén álló Gálfi Dalma feljutott az amerikai nyílt teniszbajnokság főtáblájára, amivel életében először sikerült Grand Slam-főtáblájára jutnia. Kapcsolódó Gálfi Dalma megcsinálta, főtáblás a US Openen Jani Rékának nem sikerült átvinnie az utolsó akadályt. Gálfi az M1 aktuális csatornának elmondta, hogy ezzel teljesült a 2021-re hozott terve. A 23 éves játékos kifejtette, szeretné megmutatni, hogy valóban a legjobbak közé tartozik. Benne van az is, hogy ő lehet az első számú magyar női játékos, de nem ez a fő motivációja. Az év elején a top 150-et t...
2021-08-30 20:05:59

Gálfi Dalma élete első főtáblás meccsét játszotta a US Openen

A magyar teniszező a selejtezőből került a legjobbak közé, ahol kikapott horvát ellenfelétől.
2021-08-31 19:06:41

Fantasztikus eredménnyel mutatkozott be Vas Kata Blanka a profi országúti mezőnyben

Az olimpián hegyikerékpárban negyedik magyar versenyző a női Vueltán debütált a legjobbak között.
2021-09-05 16:06:24

Megfiatalodott kerettel térne vissza a legjobbak közé a nagy múltú vízilabdacsapat

A Honvéd játékoshiány miatt megszüntette a női együttesét.
2021-09-07 16:07:58


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   pepper x   •   aproka1   •   a33proka1   •   travis kelce   •   elmar wepper   •   rozsa sandor   •   m   •   haszn   •   K   •   banyai noemi   •   pro   •   N   •   f   •   tes   •   b   •   aza   •   H   •   sz   •   P   •   németállás   •   jazz   •   mag   •   fhgperapro   •   perapro   •   R   •   G   •   J   •   bogdan adam   •   L   •   xn aprka1 dxa   •   xiaomi 14   •   S   •   cig   •   eb   •   oldal   •   post malone   •   suhgfhgperapro   •   t   •   egynyari urom   •   tan   •   netapro   •   apropiaza   •   ftp   •   aproplaza   •   ak   •   000   •   eladojavitas  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   liveUNIONALLSELECTNU LL,NULL,NULL,NULL,NU LL,NULL,NULL,NULLjTS j   •   otletes   •   70()())   •   22545r17235optioncom   •   agancscsontfarag1717   •   zeneialapokkaraoke21 21121121212.1   •   b12viinmidosdexphpop   •   burkolas_burkolocsem   •   szeredi   •   appletouchiconprecom   •   udvarolt   •   maszkos   •   kompbaleset   •   DVTK   •   bi ingyen   •   acznctjlfsft   •   AKKORDOLGOZOLAMIKORI   •   HASZNALTHOLEGFUVO   •   texasban   •   egeszsegesentermesze tesen.hu   •   valut   •   pegid   •   06206139977btorszllt _sxviiikerlet   •   ellAAAAAAAtAAAAAAAsa   •   tossing   •   tool   •   20555r1621545r172255 _0r17205indexphpopti o_ncomgoogle   •   justin   •   ext   •   izomzata   •   yuzu   •   14keroptioncommyfile   •   kamagraviagracialise _lad   •   buxus   •   25tdindexphpoptionco 1   •   cautiously   •   2500ftingyenaprohird etesphpsearchedtexta lb   •   70((.(   •   23.1111111111111UNIO NSELECTCHAR(45,120,4 9,45,81,45),CHAR(45, 120,50,45,81,45),CHA R(45,120,51,45,81,45 ),CHAR(45,120,52,45, 81,45)   •   Fastest   •   E9rettsE9gire20felkE 1   •   pestmegyďż˝bďż˝lbala tonfelvidďż˝kre   •   olcsóbarkácskategóri a   •   gazkeszulekek   •   195indexphpoptioncom myblog   •   21moptioncomweberpcu stomer   •   171717171717belanita   •   naa   •   szexpartnercsepelszi get   •   alair)UNIONALLSELECT NULLuuXB  

srv.38.