A mélypontot is sikerült alulmúlnia lakásépítési kedvnek

Egyre több adat igazolja: az idei nem az építőipar éve lesz.
2024-05-03 16:10:41

A mélypontot is sikerült alulmúlnia lakásépítési kedvnek

Egyre több adat igazolja: az idei nem az építőipar éve lesz.
2024-05-03 16:07:32

Mellbevágó a tulajdonosok közönye, pedig a saját vagyonukról van szó - Hat érv amellett, hogy megéri közgyűlésre járni

Egy új jogszabály értelmében hamarosan a megnézhetjük a kiszemelt lakás társasházi tulajdoni törzslapján, hogy ki a közös képviselő, és mikor nyújtották be az utolsó beszámolót. Nagyon nem mindegy, hogyan gazdálkodik a társasház, hiszen ezen múlhat, hogy szép lassan elértéktelenedik, vagy ellenkezőleg, egyre többet ér majd az ingatlanunk. A társasházi tulajdonosok jelentős részét mégsem érdekli a téma annyira, hogy legalább évente egyszer részt vegyen a közgyűlésen.
2024-05-01 07:06:03

Mellbevágó a tulajdonosok közönye, pedig a saját vagyonukról van szó - Hat érv amellett, hogy megéri közgyűlésre járni

Egy új jogszabály értelmében hamarosan a megnézhetjük a kiszemelt lakás társasházi tulajdoni törzslapján, hogy ki a közös képviselő, és mikor nyújtották be az utolsó beszámolót. Nagyon nem mindegy, hogyan gazdálkodik a társasház, hiszen ezen múlhat, hogy szép lassan elértéktelenedik, vagy ellenkezőleg, egyre többet ér majd az ingatlanunk. A társasházi tulajdonosok jelentős részét mégsem érdekli a téma annyira, hogy legalább évente egyszer részt vegyen a közgyűlésen.
2024-05-01 07:05:53

Olyan áttörésen dolgoznak, ami alapjaiban változtatja meg az építőipart

Eközben a piac az államtól várja a BIM és a költségvetési klasszifikációt.
2024-04-21 10:08:47

Olyan áttörésen dolgoznak, ami alapjaiban változtatja meg az építőipart

Eközben a piac az államtól várja a BIM és a költségvetési klasszifikációt.
2024-04-21 10:06:33

Olyan kulcsfontosságú ágazatokat érint, mint az autógyártás vagy az építőipar.
2024-04-20 15:07:10

Forgalmi dugóba került az építőipar

A 2022-es háborús és inflációs válság után nem egészen 2 évvel tulajdonképpen adottak a feltételek ahhoz, hogy a magyar építőipar és azon belül a lakásépítések lendületet kapjanak. Mégsem ez történik, az ágazati szereplők és szakértők szerint 2024-ban és még 2025-ben is kevesebb lakás készül el Magyarországon, mint 2023-ban, pedig az sem volt már egy jó év. Kicsit több mint egy évnyi válságtünet tehát bő 3 éves szakadékot hagy maga után. A gyors lassulás, lassú gyorsulás problémája ismert jelenség az autópálya-üzemeltetésben, a következménye bosszantó torlódás.
2024-04-20 15:07:04

Olyan kulcsfontosságú ágazatokat érint, mint az autógyártás, vagy az építőipar.
2024-04-20 14:08:35

Bezuhantak a villanyautó-eladások a hatalmas piacú Németországban

Állami támogatás hiányában már nem olyan vonzók a lokálisan zéró emissziós modellek, mint korábban.
2024-04-17 08:11:04

Bezuhantak a villanyautó-eladások a hatalmas piacú Németországban

Állami támogatás hiányában már nem olyan vonzók a lokálisan zéró emissziós modellek, mint korábban.
2024-04-17 08:10:44

Mit adtak a magyar lakáspiacnak a családtámogatások?

A lakásárak alakulása és a lakásépítések várható üteme után Lakáspiaci Hangulatfelmérésünk utolsó részében arról kérdeztük az ingatlanszakértőket, hogy véleményük szerint a családtámogatási elemek mit adtak a hazai lakáspiacnak, és milyen hatással lehetnek az előttünk álló évben a lakáspiacra nézve. Emellett arra is kíváncsiak voltunk, hogy szükségesnek látnák-e a meglévők mellé további támogatások bevezetését a lakásvásárlások elősegítése érdekében.
2024-04-14 19:06:14

Varga Mihály bejelentése nem fáj annyira, de szenvedésben nincs hiány

Az építőipar sokat remél az otthonfelújítási programtól, és várja a hitelpiac kiegyenesedését.
2024-04-12 18:10:44

Varga Mihály bejelentése nem fáj annyira, de szenvedésben nincs hiány

Az építőipar sokat remél az otthonfelújítási programtól, és várja a hitelpiac kiegyenesedését.
2024-04-12 18:07:48

Berobbanhatnak a lakásépítések a következő két évben?

Összesen 18 647 új lakás épült fel tavaly Magyarországon, amivel tovább csökkent az egy év alatt használatbavételi engedélyt kapott lakások száma. Hogy az idei év vagy 2025 hozhat-e pozitív irányú változást ebben, arról legújabb Lakáspiaci Hangulatfelmérésünkben kérdeztük a szakértőket, akik elmondták, hogy az előttünk álló két évben mennyi új lakás átadására számítanak.
2024-04-12 12:07:07

Nagyot zuhant az építőipar februárban az előző hónaphoz képest

Az egy évvel korábbi pocsék állapothoz képest valamivel jobban, az előző hónaphoz képest sokkal rosszabbul teljesített az építőipar. A szerződésállomány még mindig elmarad az egy évvel korábbitól, pedig sok útfelújítási szerződés jött be.
2024-04-12 09:15:05

Nagyot zuhant az építőipar februárban az előző hónaphoz képest

Az egy évvel korábbi pocsék állapothoz képest valamivel jobban, az előző hónaphoz képest sokkal rosszabbul teljesített az építőipar. A szerződésállomány még mindig elmarad az egy évvel korábbitól, pedig sok útfelújítási szerződés jött be.
2024-04-12 09:15:01

Németországban kilőttek, Kínában bezuhantak a Porsche-eladások

A Porsche a saját hazájában közel 40 százalékkal tudta növelni az eladási mennyiséget.
2024-04-12 09:14:42

Németországban kilőttek, Kínában bezuhantak a Porsche-eladások

A Porsche a saját hazájában közel 40 százalékkal tudta növelni az eladási mennyiséget.
2024-04-12 09:14:40

Németországban kilőttek, Kínában bezuhantak a Porsche-eladások

A Porsche a saját hazájában közel 40 százalékkal tudta növelni az eladási mennyiséget.
2024-04-12 09:13:17

Nem áll le az építőipar fokozott munkavédelmi ellenőrzése

Nagy mértékben csökkent a szektorban a munkahelyi balesetek száma, ám még mindig előfordulnak tragédiák.
2021-02-05 11:06:02

Újabb nemzetközi díjjal ismerték el a Liget-projektet

A díjat a világ egyik legrangosabb nemzetközi ingatlanszakmai versenyén nyerte a múzeumi raktárközpont.
2021-02-05 17:06:15

Tízmilliárdért versenyezhetnek az építőipari cégek

2021-02-14 12:06:06

Újabb milliárdokért versenyezhetnek az építőiparban

Schanda Tamás kiemelte: a kormány ötödik alkalommal írja ki az ÉPÍTŐ programot, amelyre ezúttal 10 milliárd forintot fordítanak, ezzel is enyhítve a koronavírus-járvány negatív hatásait. A technológiai fejlesztésekhez, gépbeszerzésekhez, újraiparosítási célt szolgáló beruházásokhoz biztosított vissza nem térítendő támogatás javítja a cégek működési hatékonyságát és termelékenységét. Kapcsolódó Az építőiparban már látják a válság végét A koronavírus-járvány csak a második hullámban okozott csúszásokat. Az ágazat továbbra is jelentős hatást gyakorol a munkaerőpiacra, az elm...
2021-02-14 21:05:40

Az építőipar pocsék évet zárt 2020-ban

A novemberi növekedés után decemberben esett az építőipari termelés, amely így az egy évvel korábbi szintet sem érte el. Az év végi szerződésállomány viszont magasabb volt, mint egy évvel korábban. 2020 egészében az építőipari termelés 9 százalékkal esett vissza.
2021-02-15 10:05:55

Az építőipar pocsék évet zárt 2020-ban

A novemberi növekedés után decemberben esett az építőipari termelés, amely így az egy évvel korábbi szintet sem érte el. Az év végi szerződésállomány viszont magasabb volt, mint egy évvel korábban. 2020 egészében az építőipari termelés 9 százalékkal esett vissza.
2021-02-15 10:06:00

Látványosan csökkent a munkahelyi balesetek száma

Bár kétségkívül szerepet játszott benne, az adatok kedvező alakulása mégsem tudható be egyedül a koronavírus hatásainak. A veszélyesebb tevékenységeket végző cégek a járványhelyzet miatt nem vagy legfeljebb néhány hétre kényszerültek szüneteltetni működésüket. Év végére pedig valamelyest többen dolgoztak az elsődleges munkaerőpiacon, mint 2019 utolsó hónapjaiban ? összegezte Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium összesített adatai alapján tavaly a 2019-es több mint 24 ezerrel szemben összesen 20.366 munkabalesetet, ebből a 2019-es 83-hoz képest 64 halálos kimenetelűt jelente...
2021-02-18 22:05:43

Megvan, kik kerülnek idén az adóhivatal célkeresztjébe

A közzétett ellenőrzési terv alapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szigorúan fogja vizsgálni a kisvállalkozások tételes adóját (kata) választó adózókat és munkáltatókat, hogy feltárja a bújtatott foglalkoztatást ? írta az MTI-nek elküldött elemzésében az EY. Az üzleti tanácsadó cég szerint az adóhatóság egyértelmű célja, hogy támogassa a jogkövető adózókat, és határozottan fellépjen az adóelkerüléssel szemben. Az elmúlt évek digitális fejlesztéseinek köszönhetően erre meg is van minden eszközük. Az EY szerint kiemelt figyelemre számíthat az építőipar, valamint az internetes kereskedelem ...
2021-02-23 14:06:53

Varga Mihály: megugrottak tavaly a lakásépítések

A múlt évben épült több mint 28 ezer új lakás 11 éves rekord.
2021-02-24 11:06:06

Meglódultak a magyarországi beruházások az év végén a korlátozások mellett is

Nemcsak az építőipar húzott, hanem a gépberuházások is nőttek.
2021-03-01 10:05:48

ÉVOSZ: pár év múlva jelentősen több lakás épülhet

Van még tér a lakásépítések számának növekedésére.
2021-03-05 15:05:49

Jelentős a szakemberhiány: most versenyt hirdetnek az építőmérnök hallgatóknak

Az öt év alatt elért közel 49 százalékos növekedésével Európa egyik legjobbjának számít a magyar építőipar, azonban az ágazatban még mindig munkaerő- és mérnökhiány tapasztalható. A KÉSZ Csoport ezért építőmérnök-hallgatóknak indít pályázatot: a Hexatlon névre keresztelt verseny keretében a jelentkezőknek több körben kell bizonyítaniuk a szakmai rátermettségüket. A verseny célja az építőmérnöki szakma népszerűsítése és kiugrási lehetőség biztosítása a fiatal tehetségeknek.
2021-03-11 09:05:50

Erkélyen keresztül próbált betörni több társasházi lakásba egy szegedi férfi

Megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, de azok még a helyszínen elfogták
2021-03-11 18:09:43

Erkélyen keresztül próbált betörni több társasházi lakásba egy szegedi férfi

Megpróbált elmenekülni a rendőrök elől, de azok még a helyszínen elfogták
2021-03-11 18:09:43

Rekordmagas járványhullámot jósolnak Németországban

Minden korábbinál magasabbra emelkedhet az új típusú koronavírus brit mutációja által indított járványhullám Németországban a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) számításai szerint ? írja az MTI. Az RKI adatai alapján az először Nagy-Britanniában azonosított, B.1.1.7 jelzésű vírusváltozat január második hetében jelent meg Németországban, és az általa okozott fertőzések száma kezdettől fogva exponenciálisan, robbanásszerűen emelkedik. A járvány alakulásának legfontosabb mutatójaként számon tartott hétnapi fertőzésgyakoriságot ? az előző hét napon regisztrált fertőződések százezer lakosr...
2021-03-14 18:07:23

Keddtől lehet pályázni a társasházak távfűtésének korszerűsítésére

Keddtől pályázható a támogatás a társasházak távfűtés-korszerűsítési programjában ? közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium az MTI-vel. A közlemény kiemeli: az ITM a Klíma- és természetvédelmi akciótervben foglaltaknak megfelelően segíti a magyar háztartásokat, hogy saját maguk dönthessenek az energiafogyasztásuk mértékéről és időzítéséről, és energiafogyasztásuk tudatosságának növelésével hozzájárulhassanak a klímavédelemhez, miközben rezsiköltséget is megtakaríthatnak. Ezért a tárca 3 milliárd forint keretösszeggel vissza nem térítendő támogatást biztosít a távhőszolgáltatásban é...
2021-03-16 09:07:02

Erősen kezdte az évet a magyar építőipar

A koronavírus-válság előtti szintre emelkedett a teljesítmény.
2021-03-16 10:05:47

Mostanra tért vissza a magyar építőipar a válság előtti szintre

Jókora növekedéssel indította az építőipar 2021-et.
2021-03-16 10:06:15

Mostanra tért vissza a magyar építőipar a válság előtti szintre

Jókora növekedéssel indította az építőipar 2021-et.
2021-03-16 10:06:27

Kilábalt a válságból az építőipar

Jelentős volt a növekedés egy év alatt.
2021-03-16 11:06:18

Romlottak az amerikai építőipar kilátásai márciusban

Azért nem drámai a helyzet.
2021-03-16 17:06:13

Palkovics: az építőipar az elmúlt évek egyik sikerágazata, a járvány is csak kisebb megtorpanást okozott tavaly

Az építőipar az elmúlt évek egyik sikerágazata, a további fejlődéséhez, a modernizáláshoz a magyar kormány partnerséget kínál az ágazat szereplőinek ? közölte az innovációs és technológiai miniszter pénteken Zalaegerszegen.
2021-03-26 13:06:15

Erőteljesen nő az új lakások négyzetméterára

A megyei jogú városokban az első negyedévben az új építésű lakások átlagos négyzetméterára 9,5 százalékkal, 643 ezer forintra emelkedett az előző év azonos időszakához képest ? közölte az Otthon Centrum az MTI-vel. Az ingatlanközvetítő hálózat márciusi felmérése azt mutatja, hogy január-márciusban 278 társasházi projektben 7806 új lakás épült, miközben tavaly ugyanekkor 315 projektben 8995. Az első három hónapban a 23 megyei jogú város közül a legtöbb beruházás Debrecenben és Szegeden van folyamatban (36-36), de a harmadik Győr is csupán eggyel maradt le. Az épülő új lakások száma is ezekben ...
2021-04-01 11:06:18

Hogyan csökkenthető az építőipar ökológiai lábnyoma?

Elengedhetetlen a folyamatos fejlődés és fejlesztés, még akkor is, ha a hazai piac egyik vezető cégéről beszélünk. Harminc éve jelen vannak a szektorban, mégis új cég- és brandnévvel jelentkeztek: Veit Tamással, a Cemix Hungary, Croatia, Romania Group ügyvezetőjével beszélgettünk.
2021-04-09 14:09:55

Hogyan csökkenthető az építőipar ökológiai lábnyoma?

Elengedhetetlen a folyamatos fejlődés és fejlesztés, még akkor is, ha a hazai piac egyik vezető cégéről beszélünk. Harminc éve jelen vannak a szektorban, mégis új cég- és brandnévvel jelentkeztek: Veit Tamással, a Cemix Hungary, Croatia, Romania Group ügyvezetőjével beszélgettünk.
2021-04-09 14:10:14

Hogyan csökkenthető az építőipar ökológiai lábnyoma?

Elengedhetetlen a folyamatos fejlődés és fejlesztés, még akkor is, ha a hazai piac egyik vezető cégéről beszélünk. Harminc éve jelen vannak a szektorban, mégis új cég- és brandnévvel jelentkeztek: Veit Tamással, a Cemix Hungary, Croatia, Romania Group ügyvezetőjével beszélgettünk.
2021-04-09 14:10:15

Hogyan csökkenthető az építőipar ökológiai lábnyoma?

Elengedhetetlen a folyamatos fejlődés és fejlesztés, még akkor is, ha a hazai piac egyik vezető cégéről beszélünk. Harminc éve jelen vannak a szektorban, mégis új cég- és brandnévvel jelentkeztek: Veit Tamással, a Cemix Hungary, Croatia, Romania Group ügyvezetőjével beszélgettünk.
2021-04-09 14:10:17

Új képzéssel reagál a BME az építőipar igényeire

Jönnek a BIM mérnökök.
2021-04-12 10:06:05

Magasabb fokozatba kapcsolna az építőipar

Az elmúlt néhány év fellendülését követően a járvány kitörése miatt tavaly a válaszadók felénél az értékesítés nettó árbevétele csökkent, másik felénél változatlan maradt vagy enyhén növekedett a korábbi évhez képest. Növekedést elsősorban azok jeleztek, akik a több lábon állás jegyében nem csak kivitelezéssel foglalkoznak. A járvány harmadik hullámában adott válaszok szerint a cégek fele ebben az évben nem számít jelentős javulásra ? közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége. A megkérdezett társaságoknál a megrendelések csaknem 60%-át közmegrendelések teszik ki. Idén mind a közm...
2021-04-13 22:08:59

Szerdai friss hírek, forgalom, időjárás ? Reggeli pakk

2021. április 14., szerda Friss hírek: Készek a bevetésre a kórházaknak kiképzett önkéntesek Tiborcz Istvánnak is jutott a rászorulóknak meghirdetett kedvezményes állami Covid-hitelből Egyre inkább a 40 évesnél fiatalabbakat támadja meg Brazíliában a koronavírus helyileg kialakult variánsa. Az amerikai Pfizer cég közölte kedden, hogy növelte oltóanyag-termelését, aminek révén 10 százalékkal több vakcinával képes szolgálni május végéig az Egyesült Államoknak. A Moderna gyógyszergyártó vállalat kedden közölte, hogy vakcinája fél évvel a második oltás után is jól véd az összes koronavírus-...
2021-04-14 08:06:09

Jelentőset esett az építőipari termelés

2021-04-15 10:06:00

Óriásit zuhant a magyar építőipar teljesítménye

Nem elég, hogy hatodával visszaesett az építőipari termelés szintje, a jövő sem ígérkezik fényesnek, 29 százalékkal kevesebb új szerződést kötöttek februárban, mint egy évvel korábban.
2021-04-15 10:06:31

Jelentőset esett az építőipari termelés

2021-04-15 10:06:33

Óriásit zuhant a magyar építőipar teljesítménye

Nem elég, hogy hatodával visszaesett az építőipari termelés szintje, a jövő sem ígérkezik fényesnek, 29 százalékkal kevesebb új szerződést kötöttek februárban, mint egy évvel korábban.
2021-04-15 10:06:39

Mi kell még, hogy tömegesen elterjedjenek a passzívházak?

Így lesznek a fejlesztések és az építőipar fenntartható.
2021-04-15 18:05:58

Egy 3. emeleti lakásban találtak marihuána-ültetvényt a rendőrök az Etele úton

A szag és egy bejelentés buktatta le a társasházi-kertészetet.
2021-04-19 10:06:23

Egy 3. emeleti lakásban találtak marihuána-ültetvényt a rendőrök az Etele úton

A szag és egy bejelentés buktatta le a társasházi-kertészetet.
2021-04-19 10:06:24

Kiemelkedően jól keresnek, kreatív munkát végeznek, terepen is dolgoznak, mégis alig van belőlük. Kik ők? (x)

Mára szinte közhely, hogy egy építőmérnök kedvére válogathat a jól fizető állások között. Ahogyan az is, hogy a szárnyaló magyar építőipar komoly szakemberhiánnyal küzd, többek között ezen a területen is. Mi magyarázza ezt azt ellentmondást? Az építőipar évek óta kapacitás- és munkaerőhiánnyal küzd. Ennek számos oka van és a probléma több szinten jelentkezik. Szakiparosokból éppúgy jelentős hiány van, mint mérnökökből. Bár nemzetgazdaságilag kiemelten fontos iparágról van szó ? és láthatjuk, hogy most, az újraindításban is jelentős szerepet játszik ? az építőipar megítélése nem a legjobb. Hiá...
2021-04-19 11:06:00

Egy 3. emeleti lakásban találtak marihuánaültetvényt a rendőrök az Etele úton

A szag és egy bejelentés buktatta le a társasházi kertészetet.
2021-04-19 11:06:36

Egy 3. emeleti lakásban találtak marihuánaültetvényt a rendőrök az Etele úton

A szag és egy bejelentés buktatta le a társasházi kertészetet.
2021-04-19 11:06:39

Így is láthatja épülő házát, kérje az építésztől a ház ingyenes 3D-s tervrajzát

Az építészek eleve 3D-ben készítik el a házak terveit, de 2D-ben, vagyis papír alapon képezik le az építőipar miatt. A 3D-s látványterv viszont nemcsak megmutatja, hogyan fog valójában felépülni és kinézni az otthon, hanem használatával az építkező időt és pénzt is spórolhat. A megrendelő még idejében észreveheti, ha valami mégsem tetszik neki, könnyebb valamit a háromdimenziós tervrajzon módosítani, mint a félkész házban falat bontani.   Sok család az állami kedvezmények, így a CSOK és a babaváró hitel miatt vág bele az építkezésbe ? nekik is jól jöhet a BIMx ? a Gaphisoft által fejleszt...
2021-04-20 01:05:56

Idén 80 éves a legendás székesfehérvári alumíniumipari öntöde

Több hónapos, a város polgárait is bevonó programsorozattal emlékeznek meg az évfordulóról.
2021-04-21 17:06:15

A járvány mellett az ingadozó forintárfolyam is sújtja a kkv-kat

A K&H kkv-bizalmiindex első negyedéves kutatása alapján a cégek beruházási hajlandósága folyamatosan csökkenő tendenciát mutat, amit a járványhelyzet tovább erősített. A kkv-k óvatosságát a gyorsan változó árfolyam is indokolhatja, amely a cégek harmadának üzleti tevékenységét akadályozza. A harmadik hullámra enyhén, a tavaly év végi 90-ről 84 százalékra mérséklődött azoknak az aránya, akiket valamilyen módon kedvezőtlenül érint a koronavírus-helyzet. Ez annak köszönhető, hogy a súlyos vagy visszafordíthatatlan veszteségeket szenvedők aránya 33-ról 26 százalékra való csökkenést mutat. ...
2021-04-22 22:06:05

GKI: javulóban a lakosság pénzügyi helyzete, de a megtakarításban nem bíznak

A GKI által, az Európai Unió támogatásával végzett felmérés szerint áprilisban a GKI konjunktúraindexe a márciusi mínusz 16,7 pontról mínusz 6,8 pontra javult. A fogyasztói bizalmi index az előző havi mínusz 32,6 pontról mínusz 24,6 pontra, az üzleti mínusz 11,1 pontról mínusz 0,6 pontra emelkedett áprilisban. Kiemelik: egyetlen hónap alatt a GKI konjunktúra- és üzleti bizalmi indexe még nem emelkedett ekkorát, a fogyasztói bizalmi index is csak egyszer, 1998 júniusában, a Fidesz választási győzelme után javult ezt meghaladó mértékben. A kutatás szerint az üzleti szférában a legoptimistábbak ...
2021-04-26 07:06:00

15 millió forint a tét: rövidesen zárul az OTP Business Társasházi Pályázata

Néhány hetük maradt csak a társasházak lakóinak és közös képviselőinek, hogy vissza nem térítendő fejlesztési és állagmegóvási támogatásra pályázzanak az OTP Businessnél. A Társasházi Pályázat 20 lakóközösséget összesen 15 millió forinttal támogat.
2021-04-26 11:05:49

Kigyulladt egy lakás Kőbányán, a tetőről kellett kimenteni a ház lakóit

Teljesen kiégett egy társasházi lakás szombat éjjel Budapesten, a tűzoltók tizenegy embert menekítettek ki az épületből? tájékoztatta a katasztrófavédelem az MTI-t. Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy a X. kerület Harmat utcai társasházban késő este kigyulladt egy lakás a negyedik emeleten. A tűzoltók három embert mentőálarcban hoztak ki az épületből, nyolcat pedig a tetőteraszról mentettek ki. A helyszínre kilenc mentőegység érkezett, összesen 12 embert vittek kórházba füstmérgezés gyanúja miatt. A tűz továbbterjedését a tűzoltók megakadályozták, az...
2021-05-02 07:06:14

Harmadával több új lakás épült az első negyedévben, mint egy évvel korábban

Sokkal többen néznek új lakóingatlanokat, a lakásépítési kedv felfutásához az otthonteremtési támogatások is hozzájárultak.
2021-05-05 10:06:22

Leváltanák a lakók a társasházi és lakásszövetkezeti vezetők negyedét

Elmaradt fejlesztések, határozatképtelen lakóközösségek, önjelölt vezetők, egymásra acsargó szomszédok.
2021-05-06 13:06:28

Leváltanák a lakók a társasházi vezetők negyedét

Elmaradt fejlesztések, határozatképtelen lakóközösségek, önjelölt vezetők, egymásra acsargó szomszédok.
2021-05-06 13:07:08

Az autók drágulása húzta felfelé a lízingpiacot

A Magyar Lízingszövetség tagvállalatai az első negyedévben 20.076 új finanszírozási szerződést kötöttek, ami minimális csökkenés, lényegében stagnálás az egy évvel korábbi szinthez képest, de csaknem 14 százalékos csökkenésnek felel meg 2019 azonos időszakához viszonyítva. A kihelyezett összeg 163 milliárd forint volt az első negyedévben, ami 14 százalékos növekedés éves összevetésben. Zs. Nagy István, a szervezet elnöke kiemelte: a magánszemélyeknél és a vállalkozásoknál is érezhető a járvány miatti óvatosság, ez magyarázza a szerződések számának stagnálását. A finanszírozott összeg az egyik...
2021-05-07 21:05:53


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   rozsa sandor   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   P   •   L   •   aza   •   fluminense   •   budapest   •   J   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   dyoiuunder const   •   magyarorszagot hozta fel peldakent az arstopok mukodeskeptelenseger e az uj szlovak kormanyfo   •   the icc prosecutor and government officials are discussing justice and compensation for ukraine   •   a vilag legfontosabb futballistaja mar tobb mint egy eve nem kapott ki 2   •   rosamunde   •   rosszul ertelmeztek a tulorak kifizeteset harom tanar mar gyozott a szombathelyi tankeruleti kozpont ellen 2   •   elvagytok egymas mellett de biztos hogy meg szerelmes vagy   •   a pride symbol vandalised in canadas prettiest little town   •   nyitnak a husveti vasarok a szomszedban 2   •   1107")))   •   elszabadult letra okozott panikot az m0 son dobbenetes hogyan probalta menteni a helyzetet a sofor video   •   nem oldhatjuk meg a vilag osszes problemajat a fontos dolgokra kell koncentralni   •   canada floods bodies of two children found in nova scotia   •   czomba sandor oriasi vallalas a 15 es 10 szazalekos beremeles   •   mentoskent dolgozo ferfi kabitott es rabolt el egy diaklanyt a nyilt utcan fecskendezett bele valamit majd meztelenre vetkoztette es fogdosta 3   •   50 akademiai professzor allt ki a vedooltasok mellett   •   levaltottak a szent margit korhaz foigazgatojat   •   russia accuses u s of drone attack on kremlin heres what we know   •   az egyesult allamok meghuzta a voros vonalat ova intette izraelt az amerikai elnok   •   egy kannibal feltalalta a ferje maradvanyait a gyerekeinek   •   ez nem noi hiszti innen ismerhetjuk fel a pms tuneteit x   •   eletunk tortenete istenes bencebol 93 eves bacsikat csinaltak   •   pask   •   holland miniszterelnok romanianak erosebb jogallamma kell valnia a schengeni csatlakozashoz   •   man detained as out of control cape town fires continue to rage   •   ismet ezreket tartoztattak le a rendorok a navalnij parti tunteteseken 3   •   a fehervar fc kecskemeten szakitotta meg nyeretlensegi sorozatat   •   vitaba keveredett dibusszal fegyelmi vetseg miatt kikerult a keretbol a fradi tamadoja   •   heidi klum szivdoglesztoen gyonyoru lanyaval kozosen bujt ki a ruhaibol zavarba ejtoen tulfutott fotok 2   •   akcidlletsdlletr   •   elkerulhetetlenazizr aelipalesztinhaboruk iterjeszteseiranikul ugyminiszterszerint   •   google and microsoft are in a public feud   •   hoba borul az egesz orszag csutortokon   •   man detained as out of control cape town fires continue to rage 2   •   us tuberculosis cases nearing pre pandemic levels cdc data shows   •   sokkot kaptam amikor meglattam felakasztva benit megszolalt a neveloanya aki nem lehetett ott az 5 eves gyermeke temetesen   •   egypts dreams of democracy still alive   •   azsia expressz kucsera gaborek lestoppoltak egy autot a sofor fegyverrel az oldalan szallt ki belole   •   who foigazgato katasztrofalis moralis bukas szelere sodrodott a vilag   •   moszkva ugy alazza az eu t hogy nem is ez allna erdekeben 3   •   new orleans saints running back alvin kamara arrested in las vegas after playing in pro bowl   •   pablo hasel protests thousands demand rappers release in spain 2   •   az oktatasban dologzok is szerepeljenek az oltasi tervben koveteli a psz 2   •   tobb millio europait vertek at a facebookon   •   csillagvizsgalo is epulhet a harmashatar hegy elhagyatott bunkereiben 2   •   ot helyet javitott az utolso versenyszam elott a magyar atleta a tokioi olimpian   •   ferenc papa uzent a vilagak a vilag tragediaival szemben szivem jeges marad vagy megolvad 3   •   germanys nordex to supply turbines for edf projects in south africa   •   orban viktor bukarestbe utazik szerdan   •   az elso munkanapjan meglopta kollegait egy lany tatabanyan