Csúnya, ami a magyar gazdaságban történik

Márciusban nagyon gyengén teljesített az export és az import is, ami azt jelzi, hogy a külpiacok visszaesése mellett a belső kereslet sem talál magára. Ugyanakkor a külkereskedelmi többlet továbbra is kiemelkedően magas.
2024-05-06 09:06:53

Poharat vágott a férfi fejéhez egy nő, mert rosszul tippelte meg az életkorát

Megsértődött. Börtön lett a vége.
2024-05-04 08:07:54

Az interneten üzengettek egymásnak, majdnem tragédia lett a vége Somogyban

A verekedést egy internetes vita előzte meg.
2024-05-03 17:09:36

Kisgyerekeket bántalmazott súlyosan egy érdi bölcsődei nevelő

Több nevelő csak nézte a bántalmazásokat.
2024-05-03 12:08:25

Újra elővette a GVH a 4Life-ügyet, 40 milliós bírság lett a vége

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 40 millió forint bírságot szabott ki a 4Life Direct biztosításközvetítő cégre és biztosító-partnereire, mert hiányosan teljesítették korábbi vállalásukat, a fogyasztóknak csak egy részét kompenzálták - tájékoztatta a versenyhatóság pénteken az MTI-t.
2024-05-03 12:07:08

Dráma a franciáknál: súlyos sérülés miatt kihagyja az Eb-t az egyik legjobbjuk

Már a 2018-as világbajnok csapatban is alapember volt a PSG játékosa.
2024-05-02 19:10:18

Hajmeresztő dologra vállalkozott egy influenszer: Spanyolországig ment randizni, elképesztő vége lett

Egy online társkeresőn ismerkedett meg partnerével az a brit influenszer, aki később Spanyolországig utazott a randevúért, és még közös tetoválást is készített az újonnan megismert randipartnerrel.
2024-05-01 22:07:23

2024-05-01 22:06:55

2024-05-01 22:06:37

Nincs még vége, felsővezetőket is elküldenek el a Teslától

Elon Musk csalódottságát fejezte ki a Teslánál zajló csökkenő eladások és az elégtelen létszámleépítések miatt, ezért további elbocsátásokat tervez, beleértve két felsővezetőt és a Supercharger üzletág teljes csapatát.
2024-04-30 19:07:27

Ronaldo bejelentette, itt a vége

A világklasszis támadó úgy tervezi, a jövőben azért még lesz szerepe a futballban...
2024-04-30 12:14:58

Valami történt Németországban: vége a nehéz éveknek?

A német kiskereskedelmi forgalom a vártnál nagyobb mértékben emelkedett márciusban, ami a fogyasztás élénkülésére utal több havi visszaesés után.
2024-04-30 09:08:04

Kutyának öltözve szexel a tetovált Only Fans pornómodell - fotó

Hihetetlen, hogy a perverz lány mennyit keres.
2024-04-25 23:07:13

Az NMHH megvizsgálta, a tévé hibája-e, hogy a Debrecen-FTC meccs közvetítésében csúnya szavakat hallhattak a gyerekek

Komoly vizsgálatot kellett a Médiatanácsnak lefolytatnia egy nézői bejelentés alapján, vajon a tévé felelőssége-e, ha egy meccs élő adásában hallatszik, amint a szurkolók egymást, a bírót, az ellenfelet, meg persze az Újpestet szidják.
2024-04-25 11:10:59

Puszta kézzel fogta be az aligátort a veterán

2024-04-24 06:07:00

Valaki a vasúti síneken hagyott egy bevásárlókocsit Szolnokon, a rendőrség a lakosság segítségét kéri

Valaki a síneken hagyott egy bevásárlókocsit Szolnoknál: majdnem baleset lett az ügy vége.
2024-04-23 12:06:47

Valaki a vasúti síneken hagyott egy bevásárlókocsit Szolnokon, a rendőrség a lakosság segítségét kéri

Valaki a síneken hagyott egy bevásárlókocsit Szolnoknál: majdnem baleset lett az ügy vége.
2024-04-23 12:06:09

Valaki a vasúti síneken hagyott egy bevásárlókocsit Szolnokon, a rendőrség a lakosság segítségét kéri

Valaki a síneken hagyott egy bevásárlókocsit Szolnoknál: majdnem baleset lett az ügy vége.
2024-04-23 12:05:55

Ellepték a pesti belvárost a rendőrök, 600 igazoltatás lett a vége - videó

Megtaláltak hét, gyermekotthonból szökött fiatalt is.
2024-04-23 10:11:05

Már az V. kerületi fideszes polgármesternek is sok lett kicsit az ingyenes parkolásból

Szentgyörgyvölgyi Péter már intézkedett, hogy a belvárosi polgárok számára kizárólagos parkolóhelyeket biztosítsanak a kerületben.
2020-11-16 11:09:13

2020-11-16 11:09:14

Duci, röpképtelen papagáj lett az év madara Új-Zélandon

A bagolypapagáj még úgy is nyert, hogy a versenyben 1500 hamis szavazattal akarták a dobogóra első fokára repíteni a kis foltos kivit.
2020-11-16 15:05:59

Vége a svéd modellnek: nyolc főig engedélyezik a gyülekezést

Az ország miniszterelnöke hangsúlyozta, hogy a konditermekbe és könyvtárakba se menjenek az emberek, hanem maradjanak otthon.
2020-11-16 18:11:04

Vége a svéd modellnek: nyolc főig engedélyezik a gyülekezést

Az ország miniszterelnöke hangsúlyozta, hogy a konditermekbe és könyvtárakba se menjenek az emberek, hanem maradjanak otthon.
2020-11-16 18:11:05

Parragh: Nem elég elengedni az iparűzési adót, minden más önkormányzati adót be kell fagyasztani

A kamarai elnök eredeti javaslata is súlyos csapás lett volna az önkormányzatokra, de most egy lépéssel még ennél is tovább ment.
2020-11-17 06:05:59

Már az V. kerületi fideszes polgármesternek is sok lett kicsit az ingyenes parkolásból

Szentgyörgyvölgyi Péter már intézkedett, hogy a belvárosi polgárok számára kizárólagos parkolóhelyeket biztosítsanak a kerületben.
2020-11-17 07:08:43

Szétszedték az iPhone 12 minit: hogy lett ilyen kicsi egy csúcstelefon? ? íme az eredmény

Az iFixit csapata górcső alá vette, hogy miként is tudta beleszuszakolni az Apple az iPhone 12 specifikációját az iPhone 12 minibe. Emellett pontozták a készülék javíthatóságát is.
2020-11-17 09:08:01

2020-11-17 09:08:02

Áramütés, égési, szúrási sérülés ? megbuktak a gyerekeknek szánt termékek az ITM vizsgálatán

A vizsgálatban szereplő összes gyerekszobába szánt készüléket veszélyesnek találták a szakemberek.
2020-11-17 09:08:02

Vége a svéd modellnek: nyolc főig engedélyezik a gyülekezést

Az ország miniszterelnöke hangsúlyozta, hogy a konditermekbe és könyvtárakba se menjenek az emberek, hanem maradjanak otthon.
2020-11-17 19:06:23

A BMW szerint nem az autójuk csúnya, hanem aki mondja

Igen érdekes marketingüzenettel állt elő a bajor márka.
2020-11-18 12:07:42

A BMW szerint nem az autójuk csúnya, hanem aki mondja

Igen érdekes marketingüzenettel állt elő a bajor márka.
2020-11-18 12:07:43

Hiánycikk lett az orvosi oxigén Olaszországban

A koronavírus óta 400 százalékkal nőtt az orvosi oxigén iránti kereslet, sok helyen egyáltalán nincs.
2020-11-18 14:07:36

Hiánycikk lett az orvosi oxigén Olaszországban

A koronavírus óta 400 százalékkal nőtt az orvosi oxigén iránti kereslet, sok helyen egyáltalán nincs.
2020-11-18 14:07:36

Biztonságosabb és gyorsabb lett a Firefox böngésző

A Mozilla elkészítette a Firefox böngésző 83-as verziószámú változatát, ami több fontos újdonságot is tartalmaz.
2020-11-18 15:09:35

Sokkal nagyobb lett a károsanyag-kibocsátás csökkenése, mint várták

A NASA kutatói sejtették, hogy visszaesést látnak majd, de ekkorára nem számítottak.
2020-11-18 15:09:37

Biztonságosabb és gyorsabb lett a Firefox böngésző

A Mozilla elkészítette a Firefox böngésző 83-as verziószámú változatát, ami több fontos újdonságot is tartalmaz.
2020-11-18 15:09:37

A BMW szerint nem az autójuk csúnya, hanem aki mondja

Igen érdekes marketingüzenettel állt elő a bajor márka.
2020-11-18 18:06:35

A helyére érkezett New York híres karácsonyfája, és pont olyan lett, mint 2020

Nem nyerte el a közönség tetszését a Rockefeller Center karácsonyfája. Érthető – de legalább a cég jól reagált a kritikára.
2020-11-18 19:06:24

Egy félreértett rendelet: miért kellett a kormánynak belenyúlnia a veszélyhelyzet szabályozásába?

A kormánynak muszáj volt olyan rendeletet hoznia, amivel fenn tudja tartani a felhatalmazási törvény hatályba lépése előtt hozott intézkedéseket, de a kedden este kihirdetett jogszabály szövege félreérthető volt, és sokan félre is értették. A kormány szándékos rémhírterjesztést kiáltott, pedig valójában olyan rendelet született, amelyet ugyan december 11-ig lehet alkalmazni, de február 8-ig...
2020-11-19 05:10:16

Mindig van feljebb: még sportosabb lett új McLaren

Az újdonság messze 3 másodperc alatt gyorsul fel állóhelyzetből 100-as tempóra.
2020-11-19 06:05:41

Mindig van feljebb: még sportosabb lett új McLaren

Az újdonság messze 3 másodperc alatt gyorsul fel állóhelyzetből 100-as tempóra.
2020-11-19 06:05:42

Mindig van feljebb: még sportosabb lett új McLaren

Az újdonság messze 3 másodperc alatt gyorsul fel állóhelyzetből 100-as tempóra.
2020-11-19 07:09:43

Jenei Zoltán lett az országos kórház-főigazgató

A Pécsi Tudományegyetem volt kancellárját Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere javaslatára nevezte ki a kormányfő.
2020-11-19 07:09:44

Jenei Zoltán lett az országos kórház-főigazgató

A Pécsi Tudományegyetem volt kancellárját Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere javaslatára nevezte ki a kormányfő.
2020-11-19 07:09:45

Azok az országok sem tettek eleget a klímacélokért, akiknek lett volna rá lehetőségük

Tavaly pozitív trendek indultak el, a legnagyobb gazdasággal rendelkező országok válságcsökkentő intézkedései azonban korántsem a klímavédelmet szolgálták.
2020-11-19 11:07:31

Több százezer benzinmotort gyárt Szentgotthárd, de ennek nemsokára vége

Leállítja a belső égésű motorok fejlesztését a PSA, a szentgotthárdi Opel-gyár tulajdonosa.
2020-11-19 16:09:22

Több százezer benzinmotort gyárt Szentgotthárd, de ennek nemsokára vége

Leállítja a belső égésű motorok fejlesztését a PSA, a szentgotthárdi Opel-gyár tulajdonosa.
2020-11-19 16:09:23

17 nap után megszabadult a koronavírustól Szijjártó Péter

Negatív lett a második tesztje is, nem írja tovább a karanténnaplót.
2020-11-19 19:06:22

17 nap után megszabadult a koronavírustól Szijjártó Péter

Negatív lett a második tesztje is, nem írja tovább a karanténnaplót.
2020-11-19 19:06:23

Több százezer benzinmotort gyárt Szentgotthárd, de ennek nemsokára vége

Leállítja a belső égésű motorok fejlesztését a PSA, a szentgotthárdi Opel-gyár tulajdonosa.
2020-11-20 06:06:35

Szoboszlai az Arsenal és a Real Madrid játékosát is megelőzte a Golden Boy-díj szavazásán

A magyar válogatott középpályás nyolcadik lett, volt salzburgi végzett az élen.
2020-11-21 10:10:26

Szoboszlai az Arsenal és a Real Madrid játékosát is megelőzte a Golden Boy-díj szavazásán

A magyar válogatott középpályás nyolcadik lett, volt salzburgi végzett az élen.
2020-11-21 10:10:28

A telefon, ami akkor sem jön zavarba, ha 180 centiről acélra ejtjük

Minden korábbinál fejlettebb hőkamerával és szinte minden kínzást elviselő készülékházzal rendelkezik a Caterpillar új okostelefonja. Olcsóbb lett az elődjénél, cserébe néhány funkcióval kevesebb található benne.
2020-11-21 18:06:57

2020-11-21 18:06:58

Nem szakít a Huawei és a Leica

A Huawei tagadja, hogy igazak lennének a szakításról szóló pletykák. A kínai cég és a Leica a jövőben is partnerek maradnak.
2020-11-21 19:08:57

Történelmi győzelmet aratott az Atlético Madrid a Barcelona ellen - videó

A meccs egyetlen gólját egy óriási védelmi hiba előzte meg. Yannick Carrasco lett a mérkőzés hőse.
2020-11-21 23:08:12

Gitárra cserélte a labdát: rocksztár lett Cristiano Ronaldo - videó

Fekete mellényben és sapkában állt a színpadra a Juventus világklasszisa.
2020-11-22 07:09:53

Hogyan lett a politikusok kedvence a globális felmelegedés?

Harminc éve mondta el leköszönő beszédét Margaret Thatcher, aki egy korszakot zárt le, a klímaváltozás ügyét útjára engedve.
2020-11-22 15:06:08

Ritka meteorit zuhant egy férfi kertjébe, egyből milliomos lett

Éppen a verandán dolgozott az a férfi, akinek kertjébe nem sokkal később különös összetételű meteorit zuhant. Az alig két kilós darabkáért jelentős összeget kapott.
2020-11-22 18:05:59

2020-11-22 18:06:00

Büntetésre számíthat az ellenfele nemiszervét markolászó focista - videó

Harminc éve ugyanezért még legenda lett egy játékos, most a szövetség ítéletére várhat a sportoló.
2020-11-22 20:06:01

Az izoláció lett az év szava Ausztráliában

Szoros versenyben győzte le a buborékot meg a Covid-normálist.
2020-11-23 08:06:05

A tömeges gyorstesztelés véget vethet a járványnak?

Amerikai kutatók matematikai modelljében hat hét alatt vége lett a koronavírusnak.
2020-11-23 08:06:05

Több mint 100 év után lett hazájában bajnok egy focicsapat

A norvég Bodö/Glimt együttese története során először végzett az első helyen.
2020-11-23 10:06:30

Alonso úgy érzi, 2013-ban világbajnok lett volna a Lotusszal

A csapat akkori sportigazgatója mesélt egy-két érdekes történetet a spanyol pilótáról.
2020-11-23 10:06:30

Hipószerű oldatot árult vírusirtóként és egymilliót kaszált egy férfi

Egy konyhasó, sósav és citromsav keverékét tartalmazó oldatról hirdette azt egy férfi, hogy gyógyítja a maláriát, az influenzát, és kiirta a vírusokat, valamint a baktériumokat. 1,2 millió forint bevétele lett, mielőtt vádat emeltek ellene.
2020-11-23 10:06:46

2020-11-23 10:06:47

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   f   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   R   •   N   •   mag   •   youtube   •   K   •   H   •   b   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   németállás   •   suhgfhgperapro   •   apropiaza   •   P   •   aza   •   sz   •   J   •   fluminense   •   budapest   •   perapro   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   L   •   térkép   •   olcs   •   travis kelce   •   facebook   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   chinas economy is being rattled by the delta variant and supply chain woes   •   ket honappal a kinevezese utan meg is bukott peru miniszterelnoke 2   •   felmeztelenul a vilag legkisebb bugyijaban pozol a hatalmas mellu demi rose fotok   •   minel fiatalabb valaki annal inkabb zavarja a klimavaltozas   •   gyaszol oszvald marika jozsi a szinpadon es az eletben is olyan volt mint a testverem 2   •   szen monoxid mergezes gyanuja miatt tobb embert is korhazba vittek egy pest megyei lakohazbol   •   elarverezik a sok eve pusztulo budapesti furdot   •   putin is doubling down with new offensive by russias flagging army because he cant afford to lose cia director says   •   maga volt a csoda europa uzent amerikanak   •   kozzetettek a friss adatokat a szennyvizben mert koronavirus koncentraciorol   •   ahol csak egy dolgot akarnak a helyiek elni   •   davido afrobeats star to give fan donations to orphanages   •   obituary valery giscard destaing   •   covid 19 vaccine boosters are critical for older adults why arent more people getting them   •   a rendorseg arra emlekeztet hogy a terasznyitas utan is ellenorzik a vedelmi intezkedesek betartasat   •   condemned rental property wrongly evicted tenants   •   two charged after baby death at hospital   •   more than 200 deaths reported in india and nepal following heavy rainfall and flooding 2   •   jake gyllenhaal szerint a furdes neha nem is annyira fontos   •   szeptember vegeig tolna ki az eu a targyalasok hataridejet a magyar helyreallitasi terv ugyeben   •   a himnusz eleneklesevel kezdodhet minden reggel az altanos iskolasoknak romaniaban   •   gyasz elhunyt a popzene kiralya   •   minden korabbinal szinesebb es egyedibb lesz az uj android   •   puskas dallos bogi ferje x faktoros tavozasa kapcsan kettonk kapcsolataban ez a musor egy nagyon fontos allomas volt   •   spectacular crash leaves rider needing hospital treatment   •   extrem forrosag voros es narancssarga lett az orszag   •   eu pivots to pfizer with worlds biggest covid 19 vaccine deal as it sues astrazeneca   •   a szekreny tetejen tarolta a legpuskat egy ferfi elete legrosszabb otlete volt   •   behajtott a kirakatba az audis becsben egy magyar ferfi sulyosan megserult 3   •   demi lovato ujra megtalalta onmagat   •   az ev egyik hazai sztarpapirja a masterplast de mitol fog meg tovabb novekedni a ceg   •   twitters new design to get fix after headache complaints   •   csak egy ot eves gyerek maradt eletben az olaszorszagi felvonobalesetben   •   magyar francia belga osszefogas erre a haromeves programra kotottek egyezseget a nemzetek   •   miklosa erika kozos kepet posztolt ritkan latott kislanyaval   •   oszlopra allitott focilabdaval allitottak emleket a szerb foci uttorojenek   •   spain to make some train journeys free from september   •   a pedofil ugyek kezeleset is ujrairna a kormany   •   turkey earthquake antakya now unrecognisable to tour guide   •   rendoroket es tuzoltokat sebesitett meg egy ferfi robbantassal nemetorszagban 2   •   tobben elajultak a birodalom visszavag forgatasan amikor han solot lefagyasztottak sokkolo titkot arult el a rendezo   •   messi celebrates record barca appearance with two goals in thrashing of sociedad   •   augusztus 20 mar megtelt raketakkal az erzsebet hid   •   ujabb jo hirek erkeztek milak kristoffal kapcsolatban   •   molnar b tamas elobb valt torzspartot a magyar polgar minthogy az etkezesi szokasain valtoztasson   •   erem nelkul 400 vegyesen verraszto david 4 hosszu katinka 5 3   •   tortenelmi valtozasok az aranylabda szavazason   •   jo hirt kaptak az android 14 rol a samsung mobilok tulajdonosai   •   haborus hatasok a tozsden a bet es az autowallis is a kijelolt uton megy tovabb   •   kinaban lemasoltak a vilag egyik legszebb falujat de valamit nagyon elrontottak video  

srv.38.