Megint lebukott a Soros-egyetem hazugsága az elüldözésről: sorra indítják a kurzusokat

Többek között a színes forradalmak szervezéséről indul kurzus.
2023-10-11 17:51:24

Újdonság jön a Revolut appba: így küzdenek a csalások ellen

A Revolut egy új, ingyenesen elvégezhető tanfolyamot tett elérhetővé az alkalmazásban. A kurzus célja, hogy felvilágosítsa az ügyfeleket a csalásokról, illetve különböző eszközöket és technikákat bocsásson a rendelkezésükre, amelyekkel megvédhetik a pénzüket - olvasható a Revolut közleményében.
2023-09-18 18:43:52

Ütik-vágják a forintot ? Megváltozott a széljárás?

A nyár elején még 370 forint alatt is volt az euró/forint kurzus, a napokban viszont újra a 390-es szinttel kellett megbarátkoznunk. Márciusban láttunk utoljára olyan gyenge kurzust, mint most. A forint jelentős esése mögött több tényező húzódik meg a Portfolio által megkérdezett közgazdászok szerint. Milyen események befolyásolják az árfolyamot és mit várnak a szakértők a forinttól?
2023-08-03 04:21:19

A faj tisztaságát védő fideszes kurzus holokauszttraumát szimulál

Puzsér Róbert írása.
2023-04-26 19:11:53

Csúcson a forint, közel az egyéves rekord

Délután fél egy körül 371,4 forinton állt az euró jegyzése, ezzel közel jár a 369,5-ös egyéves rekordhoz. 2023-ban még nem volt ennyire erős a magyar deviza: az idei csúcs a március 2-i 372,6-os kurzus volt. Hétfő reggel 373,3 körül járt a forint az euróval szemben, ez stagnálást jelentett péntek estéhez képest. Aztán az árfolyam megindult felfelé, a forint folytatni tudta az erősödést a délelőtt nagy részében, és 11:45-kor már 372,6-on állt a váltás az euróhoz képest. Ha kitart a dollár gyengülése, akkor lehet még szufla a forintban az idei csúcs áttöréséhez. Várhatóan a következő napokban is...
2023-04-17 13:09:29

Szétverték a forintot! Itt a 400-as euró!

Ma reggel még 390-es szint alatt volt az euró/forint kurzus, délután viszont elérte a 400-as lélektani határt a hazai deviza. Az amerikai Silicon Valley Bank csődje nagy port kavart a nemzetközi piacokon, a forint pedig a rossz hangulatban kifejezetten jelentősen gyengül. A magyar piac zárva tartása miatt, alacsony likviditás mellett könnyebb eltolni az árfolyamot. Ugyanakkor szembetűnő, hogy a forint alulteljesítő.
2023-03-15 22:11:53

Bezuhant a földgáz ára

Az elmúlt hónapok trendjébe illeszkedve tovább esik a földgáz ára a holland gáztőzsdén. Pénteken még a francia atomerőmű-termelési aggályok miatt meredeken emelkedett a kurzus, ezt a felpattanást azonban már szinte le is dolgozta a gázár, a ma és tegnap látott esés többek között a Silicon Valley Bank összeomlása miatt megnövekedett rendszerkockázatok hatásának tudható be.
2023-03-14 17:07:18

Ütik a forintot reggel óta

A hetet még 380-as szinten indította az euróval szemben, majd szerdára 373 alá kapaszkodott. Innen indult gyengülésnek tegnap, csütörtök reggel pedig már 376,5-ös kurzus volt jellemző, ahonnan tovább gyengült a hazai deviza. Péntek reggel 9 órakor 377,3 körül járt a kurzus, ezzel veszélybe került a forint erősödő trendje is. A hazai devizának minden bizonnyal nem tett jól, hogy az előzetesen közöltnél is nagyobb lett a külkereskedelmi hiány ? olvasható a portálon. Délelőtt fél 12-ig tovább esett a hazai deviza, és megjárta a 379,2-es szintet, ezzel kis híján egész heti előnyét elveszítette. Ki...
2023-03-03 14:42:16

Beszorult a forint, merre tovább?

Ahogyan tegnap, ma is a 381-es szint környékén "nyitott" a forint az euróval szemben. Az árfolyam az elmúlt másfél napon meglepően stabil volt, hiszen a 380-382-es sávban ragadt a korábbi időszakban igen volatilisen viselkedő kurzus.
2023-02-24 08:06:53

Egyéves mesterképzési kurzusok indulnak a Corvinuson

A magyarországi gazdasági felsőoktatásban ez egyedülálló lehetőség.
2022-09-05 17:21:59

Csalás vagy ámítás? Alkalmanként bruttó 24 ezerért oktatják a szellemlátást és az emberek ?megtisztítását?

Hírből ismeri csak a mágiát? Elege van a rontásokból, beleszólna a szerelmi kapcsolatokba, szeretne esetleg csakrát tisztítani és aurán keresztül gyógyítani? Igenis képes lehet a másik ember pszichoenergetikai mátrixának átalakítására, a pénz energia irányítására, a rontás levételére, és védekezési technikákat is tanulhat az ártó szellemek ellen. Egy kétéves kurzus elvégzésével képzett parapszichológussá léphet elő, a tanfolyam szeptemberben indul.
2022-09-04 20:09:36

Csalás vagy ámítás? Alkalmanként bruttó 24 ezerért oktatják a szellemlátást és az emberek ?megtisztítását?

Hírből ismeri csak a mágiát? Elege van a rontásokból, beleszólna a szerelmi kapcsolatokba, szeretne esetleg csakrát tisztítani és aurán keresztül gyógyítani? Igenis képes lehet a másik ember pszichoenergetikai mátrixának átalakítására, a pénz energia irányítására, a rontás levételére, és védekezési technikákat is tanulhat az ártó szellemek ellen. Egy kétéves kurzus elvégzésével képzett parapszichológussá léphet elő, a tanfolyam szeptemberben indul.
2022-09-04 20:07:26

Csalás vagy ámítás? Alkalmanként bruttó 24 ezerért oktatják a szellemlátást és az emberek ?megtisztítását?

Hírből ismeri csak a mágiát? Elege van a rontásokból, beleszólna a szerelmi kapcsolatokba, szeretne esetleg csakrát tisztítani és aurán keresztül gyógyítani? Igenis képes lehet a másik ember pszichoenergetikai mátrixának átalakítására, a pénz energia irányítására, a rontás levételére, és védekezési technikákat is tanulhat az ártó szellemek ellen. Egy kétéves kurzus elvégzésével képzett parapszichológussá léphet elő, a tanfolyam szeptemberben indul.
2022-09-04 20:05:46

Sablonfotókból vadászták össze az MNB tréningprojektjét istenítő arcait

Ezek után már abban is kételkedünk, hogy valódi emberek írták le véleményként, hogy mennyire csodás a Beconomist-kurzus.
2022-08-25 06:18:49

Sablonfotókból vadászták össze az MNB tréningprojektjét istenítő arcait

Ezek után már abban is kételkedünk, hogy valódi emberek írták le véleményként, hogy mennyire csodás a Beconomist-kurzus.
2022-08-25 06:18:42

Puzsér Róbert: A balliberális kurzus leszámolása Böjte Csabával

Védelmezni kell valamennyi elveszejtésre szánt embert a koncepciós perekben.
2022-07-13 15:10:44

Meglepően hatásosak az online boldogságkurzusok

Az interneten rengeteg boldogságtanfolyam elérhető.
2022-04-02 11:25:02

Szabadesésben a forint, egyelőre nem látni, hol lehet a vége

Folytatódik a forint gyengélkedése, 386 fölött járt az euróval szembeni kurzus.
2022-03-04 23:16:02

Brit szakértők: nem kell negyedik oltás

Brit szakértők pénteki állásfoglalása szerint egyelőre nem szükséges a koronavírus elleni oltás negyedik dózisának alkalmazása, mivel a három vakcinaadagból álló jelenlegi oltási kurzus is sokáig jelentős védelmet nyújt.
2022-01-07 23:06:24

Internetes kurzust tart a Metallica arról, hogyan kell zenekart csinálni

Mind a négy tag megszólal a 15 videóban.
2021-10-30 21:06:15

A közmédia újságíró kurzusán a sportriporter-képzésre helyezik a hangsúlyt

A következő tanévtől módosul a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és a közmédia közös újságíróképző tanfolyama ? írja az Mfor. A közszolgálati média-újságíró és szerkesztő szakirányú továbbképzési szak néven futó két féléves képzés tavaly ősszel indult, vagyis most végez majd az első évfolyam. Az egyetem készített egy, az első félév tapasztalatait összegző és változásokat is javasló dokumentumot, ez pedig a portálhoz is eljutott, és mint az NKE elárulta, az abban javasoltak egyhangúlag megszavazta a szenátus. A továbbiakban nagyon jelentős hangsúlyt kap a tanfolyamon a sportújságírói képzés,...
2021-04-25 19:10:20

Szénné kereste magát a jegybank a gyenge forinton

Tavaly 255 milliárd forint nyereséget ért el a Magyar Nemzeti Bank. A most megjelent jelentésnek nem ez a meglepő része, hanem az, hogy a kiugró profit szinte teljes mértékben a devizaárfolyamon elkönyvelt nyereségnek, magyarán, a forint gyengülésének volt köszönhető ? vette észre a Portfolio.hu. (Ha gyengül a forint, a devizatartalékon nyereséget könyvel el az MNB, mert az év végi euróárfolyam, illetve az akkori árfolyam, amikor az államnak devizakiadása lép fel, ezért a jegybank vált forintot devizára, az magasabb a vásárláskori árfolyamnál. 2020 elejét 330 forint körüli árfolyammal nyitott...
2021-05-31 07:06:08

Ingyenes IT kurzus indul nőknek (x)

Az informatikai tudás ma már az egyik legkeresettebb érték az álláspiacon, és várhatóan ez a trend csak tovább fog erősödni. Eközben a Women in Digital Scoreboard 2020 kutatás szerint hazánkban még mindig csupán a lakosság negyede rendelkezik az alapvető ismereteket meghaladó digitális készségekkel, közöttük is alacsonyabb a nők aránya. Az online, részidős Hello IT! for Women kurzuson most 300 nő kap lehetőséget, hogy térítésmentesen sajátítsa el az alapvető IT tudást. A kurzus a nemzetközi INCO Academy ? Work in Tech program keretében indul. Új karrier megalapozásában és saját vállalkozás be...
2021-06-14 06:05:52

360 forint fölé ugrott az euró ára

Régen, május elején járt 360 forint felett az euró ára, ez ismétlődött meg most: 11 óra körül 360,3 forintig szaladt az árfolyam. Azóta kissé korrigált a kurzus, 359,4 forintnál jár. Mindenesetre a külföldön nyaralók a forint gyengülése miatt többet kell hogy fizessenek. A dollárárfolyam 305 forint. The post 360 forint fölé ugrott az euró ára first appeared on 24.hu.
2021-07-19 13:06:04

Csúcson a tengerentúli tőzsdék, minden szem a Fedre szegeződik ? mire lehet ma számítani?

Tegnap Európa vezető tőzsdéin bizonytalan kereskedést láthattunk, több mint 1 százalékos esésével azonban alulteljesített a magyar börze, elsősorban az OTP gyengélkedésének köszönhetően. Mindeközben a tengerentúlon óvatos emelkedést láthattunk, a szélesebb amerikai részvénypiacot leképező S&P 500 index új csúcsra ment, története során először emelkedett 4500 pont fölé a kurzus.  A befektetők elsősorban a Fed ma kezdődő háromnapos Jackson Hole-i konferenciájára figyelhetnek, ráadásul most van aktualitása is az eseménynek, hiszen hónapok óta készül a szigorításra a jegybank. Ma az ázsiai tőz...
2021-08-26 08:06:25

A CEU segítsége nélkül nem tudná elkezdeni a tanévet a Freeszfe Egyesület

A Közép Európai Egyetem (CEU) úgy döntött, segít a Freeszfe Egyesületnek, így néhány tantermet ajánlott fel budapesti, belvárosi campusán ? írja az egyesület a Facebook oldalán. A termeket a filmes hallgatók használják majd, illetve néhány új, induló kurzus helyszínei is lesznek idén szeptembertől. A CEU ezen felül magas színvonalú kollégiumi szobákat is biztosít a Freeszfe hallgatóinak, illetve próbatermet a színházi képzéseiknek. Nagyon hálásak vagyunk ezért a nagylelkű segítségért. Enélkül nem tudnánk elkezdeni a következő félév oktatását, sőt, a Freeszfe Egyesület első, szabad tanévét sem...
2021-08-27 22:06:09

Átadták a magyar fejlesztésű mesterséges intelligencia alapozó kurzus V4 nyelvi változatait

A hazai fejlesztésű kurzusra immár tízezernél többen regisztráltak.
2021-09-27 16:06:43

Felkerült a netre egy ingyenes meditációs kurzus, a digitális stressz leküzdésében segíthet

A Kaspersky adatai szerint az emberek kétharmada igyekszik változtatni a közösségi médiához való hozzáállásán annak a mentális egészségre gyakorolt potenciálisan negatív hatása miatt. A kiberbiztonsági vállalat egy trénerrel együttműködve dolgozta ki azt az angol nyelven elérhető vezetett meditációs kurzust, amely a digitális élet tudatosabb vezetéséhez szükséges ismeretekkel és eszközökkel látja el a felhasználókat.
2021-10-27 11:07:11

Felkerült a netre egy ingyenes meditációs kurzus, a digitális stressz leküzdésében segíthet

A Kaspersky adatai szerint az emberek kétharmada igyekszik változtatni a közösségi médiához való hozzáállásán annak a mentális egészségre gyakorolt potenciálisan negatív hatása miatt. A kiberbiztonsági vállalat egy trénerrel együttműködve dolgozta ki azt az angol nyelven elérhető vezetett meditációs kurzust, amely a digitális élet tudatosabb vezetéséhez szükséges ismeretekkel és eszközökkel látja el a felhasználókat.
2021-10-27 11:07:20

Elmozdulóban a forint a mélypontról

Az euró/forint kurzus 362,4-es szintig erősödött csütörtökön délután a korábbi 363 feletti kurzusról ? írta a Portfolio.hu. Előzőleg szerdán tudott hosszabb idő után először érdemben erősödni a forint az euróval szemben, így eltávolodott kicsit a 365-ös szinttől. A szakportál szerint a következő napokban elsősorban a jegybankokra figyelnek a befektetők, csütrötökön az EKB, jövő szerdán pedig a Fed kamatdöntése befolyásolhatja elsősorban a hangulatot. Megjegyzik, hogy a dollár gyengülése mindig jót tesz a feltörekvő devizáknak, nincs ez másképp most sem. A befektetők azt árazzák, hogy a nagy j...
2021-10-28 16:06:10

Haraszti Miklós: Az egész ország SZER-függő volt

Mondhatni, annak idején az egész ország SZER-függő volt. Ha álmából felverték az embert, akkor is el tudta mondani hogy ?itt a Szabad Európa Rádió a 19, 25, 31, 39, 41 és 49 méteres rövidhullámon?. Észbontó, hogy ma már megint nincs hazai független rádió, alig harminc évvel a kommunizmus után. Haraszti Miklós nyilatkozza ezt a mai Népszavában. Az egykori szamizdat központi alakja, az író, politikus annak apropóján interjúzott a napilapban, hogy október huszonharmadikán Szijjártó Péter külügyminiszter a magyar médiatörténet talán legsúlyosabb fake news-ának nevezte a Szabad Európa rádió hatvan...
2021-10-30 11:06:00

Internetes kurzuson tanítja meg a Metallica, hogyan kell zenekart csinálni

Új utakat hódít meg a Metallica: elindítják első internetes kurzusukat. A képzést hírességek által tartott tanfolyamokat szervező MasterClass nevű cég hozta tető alá, és tizenöt videós leckéből áll, melyek összesen két óra, negyvenöt percet tesznek ki, és amelyekben James Hetfield, Lars Ulrich, Kirk Hammett és Robert Trujillo betekintést nyújt a Metallica történetébe, és tippeket ad arra nézvést, hogy hogyan lehet egyben tartani egy zenekart, és közeli kapcsolatot tartani fenn a rajongókkal. A leckék szót ejtenek majd a csapaton belüli kommunikációról, a külső kritikák kezeléséről, de a legna...
2021-10-30 13:06:19

Drágulnak a hitelek, tovább emelte a kamatot az MNB

Folytatta a nyáron megkezdett kamatemelési sorozatát a Magyar Nemzeti Bank. Holnaptól a jegybanki alapkamat 1,8 helyett 2,1 százalék lesz. Az elmúlt két hónapban 0,15 százalékos tempóra fogta vissza magát az MNB, most váltott vissza a nyári 0,3 százalékpontos emelésre. Elemzők többsége ekkora szigorítást várt, de voltak olyanok is, akik akár 1 százalékpontos emelést is szükségesnek láttak, mégpedig azért, mert az infláció is gyorsul: októberben 6,5 százalékra ugrott az átlagos áremelkedés, és novemberben-decemberben még ennél is nagyobb infláció valószínű. Az infláció tehát 6,5 százalék, az a...
2021-11-16 14:25:53

Mennyibe kerül, hogy gyermekünk megtanuljon egy idegen nyelvet? (x)

A munkaerőpiacon ma már két idegen nyelv ismerete szinte alapfeltétel egy jó karrierhez, miközben az iskola nem biztosítja az ehhez kellő oktatást. Ahogyan arról korábban is írtunk, a hazai iskolai nyelvoktatás egy idegen nyelv magas szintű elsajátítására sem alkalmas. Így hát a szülők kénytelenek a zsebükbe nyúlni, és magánórákat finanszírozni, amelyek segítségével gyermekük teljesítheti a nyelvvizsga követelményeit. De vajon mennyire mélyre kell nyúlni abba a bizonyos zsebbe? Cikkünkben áttekintjük, hogy hány éves kortól, milyen módszerekkel a leghatékonyabb a nyelvtanulás. Mikortól érdemes...
2021-12-08 17:06:32

Nagyot esett az olajár, bizonytalanság a tőzsdéken

Továbbra is a háborúval kapcsolatos hírek határozzák meg a tőkepiaci hangulatot, a hét elején még meredek emelkedéseket láthattunk a tőzsdéken a jól haladó béketárgyalásoknak köszönhetően, tegnap és tegnapelőtt viszont már vegyes mozgásokat láthattunk. Kimondottan érdemes lehet ma odafigyelni az olajárakra, hiszen a lefrissebb információk szerint az amerikai vezetőség 180 millió hordót fog az USA stratégiai készleteiből felszabadítani, erre nagyot esett tegnap este a kurzus. Az ázsiai tőzsdéken ma esést láthatunk, Európában iránykereséssel indult a kereskedés.
2022-04-01 11:14:39

Ennél a programozóiskolánál te dönthetsz, hol akarsz dolgozni

Kibővítette állásgaranciáját a Codecool: mostantól a végzős diákok választhatják ki, hol dolgoznának. A frissen jelentkezők nemcsak arról dönthetnek, hogy online, vagy oktatótermi képzésben vesznek részt, de arról is, hogy a kurzus elvégzése után Magyarországon belül hol szeretnének dolgozni. Így adott a lehetőség a lakóhely-változtatás nélküli karrierváltásra. A Codecoolnál az elmúlt hónapokban a fő célunk az volt, hogy a végzőseinket foglalkoztató partneri kör bővítésével minél nagyobb lefedettséget építsünk ki ? mondja Boda József, társalapító-ügyvezető. ?Céges partnereink száma már meghala...
2022-04-05 16:36:11

Forint: most rosszabb a helyzet, mint évek óta bármikor

Szemmel láthatóan hideg zuhanyként érte a forint piacát a jogállamisági eljárás megindítása, amely hétfőn még a választási eredmények után a stabil kormányzás miatti óvatos optimizmus lelkiállapotában leledzett. A hazai fizetőeszköz nagyon gyorsan a 370 Ft alatti, euróval szembeni árfolyamáról felrobbant és immáron a 380-as szinteket közelíti. Sokaknak lehet az a benyomása, hogy a mostani helyzet nem is olyan vészes, hiszen az orosz-ukrán háború kitörése utáni héten még 400 Ft felett is járt a kurzus, ráadásul onnan még vissza is tért a forint a megszokott medrébe. A technikai elemzés azonban ...
2022-04-06 20:11:20

Újra 400 forint fölé került egy euró

A péntek reggeli kereskedésben a kerek 400-as szinthez nagyon közel jár az euró a forinttal szemben, azaz az elmúlt napok nagyon sűrű híráramlása és több helyről érkező jegybanki bejelentései mellett sem történt érdemi és tartós forinterősödés. Ma reggel is inkább vegyesek voltak ehhez az előjelek, végül a délelőtt viszonylag szűk sávban zajló kereskedéssel telt. Kora délután viszont nem kellett nagy gyengülés ahhoz, hogy ismét 400 feletti árfolyamot euró árfolyamot lássunk, ezzel elmondható, hogy a hét minden napján járt a lélektani szint felett a kurzus ? írta a Portfolio. Különösebb hírt ne...
2022-06-17 15:16:33

Biden felesége és lánya is felkerült az orosz beutazást tiltó listára

Újabb 25 amerikai állampolgárnak, köztük Joe Biden amerikai elnök feleségének és lányának tiltották meg válaszintézkedésként a beutazást Oroszországba az orosz külügyminisztérium kedden kiadott közleménye szerint. Jill és Ashley Biden mellett tiltólistára kerültek az oroszellenes kurzus kialakításában szerepet játszó, a szankciókra vonatkozó javaslatokat kidolgoztató amerikai szenátorok, az úgynevezett McFaul-Jermak-csoport tagjai. A lajstromon szerepel ?A történelem vége?-koncepció szerzője, Francis Fukuyama is. Az orosz külügyminisztérium június 6-án szankciós listára tette a Fehér Ház és az...
2022-06-28 17:14:30

Súlyos ára van a forint vesszőfutásának: drágulnak a befizetett nyaralások is

Sorra élnek az utazási irodák a hónapokkal korábban lefoglalt külföldi utaknál is az áremeléssel, mert enélkül már sok esetben veszteségesen jönnének csak ki az utaztatásból. Az ok nem más, mint a forint vesszőfutása, ami drágítja a külföldi utakat. Az idei, nyári kapacitásokat még tavaly ősszel, év végén kötötték le az irodák partnereiknél. Csakhogy akkor 350 forint alatt is volt az euró, de az átlagárfolyam is mindössze 360-370 között mozgott, most viszont már 400 forint feletti a kurzus. Ehhez jön még hozzá az egy év alatt gyakorlatilag duplájára emelkedő kerozinár. Az utazási irodák partne...
2022-07-09 20:11:08

Már 100 ezer vendégmunkás dolgozhat Magyarországon

Az aktuális munkaerőpiaci trendekről, a vendégmunkások foglalkoztatásáról kérdezte az Index a HR-Network Egyesület vezetőit, Bus Katalint és Pinczés Balázst, akik január második hetében egy gyorsfelmérést készítettek tagvállalataik körében. Az derült ki, hogy a válaszadók ukránokat foglalkoztatnak legnagyobb létszámban, a sorban Szerbia következik, majd a Fülöp-Szigetek, utóbbiak főként fizikai munkavállalók révén vannak az élbolyban. Szellemiek esetében Dél-Korea, Izrael, Egyiptom, India, Tunézia a jellemző a megkérdezett munkáltatók szerint. Ugyanakkor Kazahsztán, Kína, Kirgizisztán, Vietnám...
2023-01-19 12:07:45

Most még érdemes eurót váltani, így állt a forint csütörtökön

Az euró-forint árfolyama mérsékelt elmozdulást mutat reggel óta, a jegyzések délelőtt a 382-es szint fölé kerültek. Délután erősödést lehetett tapasztalni: fél kettő előtt 381,5-ön állt a kurzus. Tegnap sem a dollárral, sem az euróval szembeni forintárfolyamon nem hagyott nyomot a Fed kamatdöntésről kiadott jegyzőkönyve. Most már valószínűleg nem is fog, mert az éjszaka során a dokumentum megjelenésének hatására végbement dollár-erősödés (az euróval szemben) már teljesen eltűnt. Ettől még könnyen elképzelhető, hogy ma is elsősorban az mozgatja majd az árfolyamokat, hogy a befektetők miként lát...
2023-02-23 14:07:50

Kifulladóban a tőzsdék lendülete, de mutatunk egy jó lehetőséget bármilyen irányba mennek a piacok

Az elmúlt majdnem két hónap piaci ralija kifulladóban van, miután egyre kevesebb pozitív hír tornássza a kurzust felfelé. Egyre több jegybankár nyilatkozata árulkodik a bizonytalanságról, illetve számtalan mutató az amerikai gazdaság stabilitását mutatja, ami további kamatemelésekhez vezethet. Ugyan ez a legtöbb befektető számára rosszat jelent, szerencsére bármelyik irányba megy a kurzus, van rá lehetőség, hogy profitáljunk belőle.
2023-02-23 16:07:59

Szili Katalin: Én nem változtam semmit

Gyurcsány Ferenc a könyvében sok olyan dolgot diktált le, amiben engem egy ilyen sírós, pityogós politikusnak állít be, aki mást se tud, mint sírdogálni. Ez egy tévedés, kevés politikus van a palettán, aki az elmúlt harminc évben annyi ütést kapott, mint én ? mondta az immár KDNP-s Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó a Hír Tv Politikai hobbista című műsorában. A politikus arról is beszélt, hogy nem tud szabadulni az MSZP-s múlttól, pedig lassan tizenhárom éve hagyta el a ?süllyedő hajtó?. Saját bevallása szerint elegánsan távozott korábbi pártjából. A volt szocialista házelnök szerint mé...
2023-04-18 13:09:17

Nincs megállás, tovább szárnyal a forint

A vártnál alacsonyabb amerikai inflációs adat után ma is folytatódott a dollár hanyatlása az euróval szemben, miközben a részvénypiacokon továbbra is optimista a hangulat, mindez pedig a forintot is erősítette. Így az elmúlt napokban teljesen ledolgozta a múlt heti csúnya esését az euróval szemben, estére tartósan a 374-es szint alá került az EUR/HUF árfolyama, ami közel kéthetes forintcsúcs. A hanyatló dollárral szemben pedig pár nap alatt akkora a forint ugrása, hogy már a 333-as szint alatt is járt a kurzus, ami 15 havi forintcsúcsnak felel meg.
2023-07-21 17:39:38

Bojár Gábor: Orbán valószínűleg nem váltható le, de megbukhat

Kifejezetten károsnak tartja, hogy a magyar startup szcéna állami támogatásokkal bővíti forrásait, mert az leszoktatja őket arról, hogy valós piaci versenyben mérettessék meg magukat. Ez Kína útja, de az egy másik kultúra ? ráadásul Bojár Gábor szerint az a gazdasági modell vesztésre van ítélve. Diktatúrák nem tudnak huzamosabb ideig eredményesek maradni, mert hiányzik a kontroll ? mondja, nem minden áthallás nélkül. Egyetért ugyanakkor Török Gábor politológussal: valószínűleg nem váltható le az Orbán-rendszer a testre szabott választásokon, vagy ha mégis megtörténne ez a ?csoda?, akkor a jele...
2023-10-18 11:08:04

Megemlített órán egy férfiszerelemről szóló filmklasszikust, kicsinálták a tanárnőt

Ebben a gyengécske mentális állapotú, szélsőségesen polarizált országban néha nem tudja az ember, hogy hihet-e a szemének. Időnként például kimondottan nehéz eldönteni, hogy a kultúrharc aktuálisan nyeregben lévő szereplői óvatlanságból, figyelmetlenségből engedtek-e bizonyos, az uralkodó kurzus ideológiáival nem éppen összeférhető alkotásokat megszületni, vagy így üzenik meg titokban, mit gondolnak valójában, esetleg csupán a látszat fenntartásának érdekében engednek át bizonyos produkciókat. Az Elfogy a levegő ennek eklatáns példája, mert bár Inkubátor programos film, ahonnan azért kijött né...
2023-11-05 13:07:02

Schmidt Mária: Karácsony antipolitikus, Magyar Péter mesél

Schmidt Mária az atv.hu-nak azt mondta, nem ismeri Magyar Pétert, de a kijelentéseit káros mesének tartja. Szerinte a kegyelmi botrány után a Fideszben mindenki kijött a punnyadásból, már megfújták a harci kürtöket. Azt, hogy őt tartják a mostani kurzus hivatalos történészének, Orbán Viktor fő ideológusának nagyon hízelgőnek nevezte. A Terror Háza Múzeum főigazgatója közölte, sem a kormányfővel, sem fiával, Ungár Péterrel, az LMP társelnökével nem napi politikai ügyekről, inkább geopolitikai kérdésekről szokott beszélgetni. Schmidt Mária szerint Orbán Viktorral kipróbált és baráti a kapcsolata...
2024-03-25 10:08:52


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   pepper x   •   aproka1   •   a33proka1   •   travis kelce   •   elmar wepper   •   m   •   rozsa sandor   •   haszn   •   K   •   banyai noemi   •   pro   •   N   •   f   •   tes   •   b   •   aza   •   H   •   sz   •   P   •   németállás   •   mag   •   fhgperapro   •   jazz   •   perapro   •   R   •   G   •   J   •   L   •   xn aprka1 dxa   •   bogdan adam   •   xiaomi 14   •   S   •   cig   •   eb   •   post malone   •   egynyari urom   •   oldal   •   suhgfhgperapro   •   t   •   tan   •   apropiaza   •   netapro   •   ftp   •   aproplaza   •   ak   •   000   •   eladojavitas  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   fogtec   •   eladócanecorsokutyak ölyökkiskutyakanszuk aszürkefekete   •   csokkento   •   invest1111111111111U NIONSELECTCHAR(45,12 0,49,45,81,45)   •   bevezet   •   e commercial   •   cegkeresmunkakulfold   •   megvalosulasat   •   gy17rolcs17sz171717l   •   kivalasztatni   •   legaldrog   •   4452   •   adossagrendezo   •   aiguebelette   •   anya nyomtávszélesítő   •   70.   •   alsoszentivani   •   cagiva   •   9448)OR1398=4137AND(   •   idoszakos   •   www.elektro   •   kuzdelem   •   utemben   •   teleszkďż˝p   •   webshopand12unionsel ect0x646665743166657 274,0x64666574326665 7274,0x6466657433666 57274,0x646665743466 657274,0x64666574356 6657274,0x6466657436 66657274,0x646665743 766657274   •   5611zetoradagol   •   biztonsági őr   •   betonkeverdlledlleel   •   absegys   •   kezi elhajlito badogos gep 314010mm hajlitogep elhajlitogep lemezhajlito 8   •   1995osbmwe36325tdmot   •   kylian mbappe helyett szerzodtesse fiola attilat a real   •   badogos elhajlito 314008mm hajlitogep elhajlitogep lemezhajlito 17   •   gyoker   •   bővebbinformációért   •   antennaszerelbudapes t   •   hannoveri   •   hullmk   •   természetesszőnyegek   •   weds   •   eszte1111111111111   •   eps1111111111111unio nselectchar45,120,49 ,45,81,45,char45,120 ,50,45,81,45   •   fembutorokat   •   Uzbekistan   •   ALzEALzEAASrdentALzE ALzEAAsrtALzEALzEAAS nt   •   6290   •   elekkel   •   szerződéskötés   •   robb   •   .................... .................... etcpasswd  

srv.38.