Együttműködésre lép a kínai NIO és a Széchenyi István Egyetem

Együttműködési szándéknyilatkozat aláírásáról egyezett meg a győri Széchenyi István Egyetem, a kínai NIO európai vállalata és a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt - derül a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményéből.
2024-05-08 11:08:45

2 millió forintot oszt ki a K&H, diákok jelentkezhetnek a pályázatra

Technológiai pályázatot hirdet a K&H az informatikai képzést nyújtó hazai felsőoktatási intézmények hallgatói számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai lehetőséget biztosító pályázatra nyolc témakörben lehet jelentkezni. Köztük természetesen ott van a mesterséges intelligencia is.
2024-05-07 14:13:48

2024-05-07 14:13:21

Magyar egyetem nyitott kirendeltséget Dubajban

A kecskeméti Neumann János Egyetem megduplázta a külföldi diákjainak számát.
2024-05-07 14:12:51

Magyar egyetem nyitott kirendeltséget Dubajban

A kecskeméti Neumann János Egyetem megduplázta a külföldi diákjainak számát.
2024-05-07 14:08:29

86 ezer utasnak fizet kártérítést a Qantas, mert nem létező járatokra adtak el jegyeket

Rekordközeli bírságot és kártérítést vállalt a Qantas a törölt járatokra eladott jegyek miatt.
2024-05-06 08:10:30

Testkamerás felvételen, ahogy a rohamrendőrök behatolnak a Columbia Egyetem elfoglalt épületébe

A tüntetők által elfoglalt Hamilton Hallba helyi idő szerint kedd hajnalban nyomultak be a rohamrendőrök.
2024-05-03 16:11:39

2024-05-03 16:11:11

Sokba került Boeingnek a hiba, súlyos pénzek vándorolnak a károsultakhoz

Az Alaska Air Group 61 millió dolláros beszállítói jóváírást kapott a Boeingtől a 737 MAX 9 repülőgépek ideiglenes földön tartásából adódó veszteségek további kompenzációjaként. Az amerikai United Airlines is kártérítést kapott a repülési tilalom pénzügyi következményeiért - írja a Reuters.
2024-05-03 15:07:21

Összecsaptak a rendőrök a palesztinpárti tüntetésen Los Angelesben

A rendfenntartók reggelre felszámolták az egyetem területén felállított tábort.
2024-05-02 16:11:13

Összecsaptak a rendőrök a palesztinpárti tüntetésen Los Angelesben

A rendfenntartók reggelre felszámolták az egyetem területén felállított tábort.
2024-05-02 16:08:00

Már egy videón is látni, mire képes egy kínai startup és egyetem által fejlesztett videógenerátor, a Vidu. Bár a viszonyítási alap az OpenAI Sora, látszólag még nem tart ott minden tekintetben.
2024-05-01 18:09:56

2024-05-01 18:09:48

Több amerikai egyetemet is elleptek a rohamrendőrök

Rohamrendőrök léptek fel az erőszakos tüntetőkkel szemben a Kaliforniai Egyetemen Los Angelesben helyi idő szerint szerdán kora hajnalban, miután New Yorkban kedden késő este szintén rohamrendőrök ürítették ki a Columbia Egyetem egyik elfoglalt épületét.
2024-05-01 18:06:51

2024-05-01 18:06:36

2024-05-01 18:06:20

A gyártó elismerte: ritka mellékhatást okoz az egyik koronavírus-vakcina

A vakcinával összefüggésbe hozható betegségek elszenvedői kártérítést követelnek.
2024-05-01 17:09:40

A gyártó elismerte: ritka mellékhatást okoz az egyik koronavírus-vakcina

A vakcinával összefüggésbe hozható betegségek elszenvedői kártérítést követelnek.
2024-05-01 17:07:12

New York után a Kaliforniai Egyetemen is rohamrendőrökkel vetettek véget a palesztinpárti tüntetésnek

A New York-i Columbia Egyetem és a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem mellett az Arizonai Egyetem tucson-i központjánál és New Orleansban a Tulane Egyetemen szintén többeket letartóztattak.
2024-05-01 16:09:54

Alkalmi munka Budapesten diákoknak is

Alkalmi munka Budapesten diákoknak is. Szia, mondom mi a szitu. Munkát keresel? Olyat ahol nem vagy lekötve, egyszerű De normálisan és megbízhatóan fizet? Akkor MEGTALÁLTAD! Egyszerű fizikai munka, egyszerűsített foglalkoztatásban, Vagy diákszövetkezeten keresztül. A feladat: árufeltöltés/raktározás (különböző méretű és, súlyú termékeket kell betölteni raktári polcokba) kis kézi eszköz segítségével, (nyugi betanítunk). Munkaidőd Rugalmas (azon a napon jössz amikor ráérsz) Fizetésed 1250-Ft/h tól felső határ nélkül. Így akár nettó 300.000 Ft (alapbér + teljesítménybérek + heti bó...
2020-06-23 11:30:09

napelemes rendszer 50%vissza nem térítendő támogatásal

Napelem + infra = 0 Ft csekk és biztonság Fűtőfilm,fűtőszőnyeg,infra panel = télen a fűtése ingyen van.Ez nem mese hanem a valóság. Havonta villanyszámlát nem kellene fizetnie a családi házában. Amit az áramért fizet csak azt kellene törlesztésre fordítania 5 évig. Már 2 hónap múlva lehet napeleme, Az ingyen fűtés feltétele a napelem által megtermelt töblet áramot télen a szolgáltató visszaadja és infrával fűt, akkor a lesz a fűtésszámlája éves szinten „0”. A beruházáshoz még vissza nem térítendő állami támogatást is kap. •Felmérés, árajánlat ingyenes •Tervezés, E...
2020-06-23 11:30:09

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 11:30:09

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 11:30:10

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:01:11

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:14:26

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:44

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:22

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:58

2020-06-23 22:18:02

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   pro   •   apróhirdetés   •   N   •   haszn   •   Leverkusen   •   R   •   jazz   •   tes   •   mag   •   H   •   f   •   fhgperapro   •   K   •   rozsa sandor   •   suhgfhgperapro   •   youtube   •   b   •   eb   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   budapest   •   J   •   aza   •   perapro   •   P   •   fluminense   •   sz   •   L   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   kozel 500 millio dollar karteritest fizet egy egyetem a molesztalt diakoknak   •   russia linked malware found on uk school laptops   •   nem mindegy hogyan dicserjuk a lanyokat   •   supreme court seems skeptical of trumps census plan   •   miert nincs a magyar filmnek muzeuma   •   ms marvel tackles a muslim heros teen troubles in a starry eyed disney series   •   eros immunvalasz jelentkezik a pfizer vakcinajaval az uj virusmutaciokra is   •   nurses are overwhelmed this chicago hospital hopes a combat veteran can help them cope with pandemic trauma   •   lecsaptakakoronabuli raeliteltekaszervezo t   •   brits face a massive increase in energy bills bp and shell could be on the hook to pay   •   talalja ki 2020 melyik jellegzetes targya ihlette meg a nemet cukraszokat   •   valtozas a bolti dolgozok maszkviselesi szabalyaiban   •   worlds loneliest elephant arrives safely in cambodia   •   ujabb lisztaremelesre kenyszerulnek a malmok 2   •   az nft az ev szava a collins szotar szerint   •   igy valhat halalossa egy darazscsipes   •   valtozik a muszaki vizsgaztatas budapesten az ugyeskedok miatt   •   netanyahu and mbs have good reason to meet   •   HOSSZÚSZ   •   larry nassar has thousands of dollars in his prison account but hes only making minimum payments to his victims court documents show   •   no squid game halloween costumes new york schools say   •   law enforcement raids sean diddy combss properties   •   huge crowds ignore covid to celebrate win   •   belbetegseg   •   vizsgalobizottsagok letrehozasat kezdemenyezik az ellenzeki partok   •   elozetesben marad a volner ugy kulcsszereploje 2   •   itt a halloween bar azt nem tudjuk sarah jessica parker minek oltozott   •   mindenki vezessen ovatosan ez a valtozas most minden autost erint 3   •   rescued chinese miners feel reborn after harrowing ordeal   •   aprilisi nyar ilyen lesz magyarorszag idojarasa a jovo heten   •   szerbia magyarorszag az eb selejtezoben 12 eloben a hvg hu n 2   •   kezet fogott a tuszejtovel a 85 eves no miutan szabadon engedte ot a hamasz de miert tette az egesz vilag ezt talalgatja 2   •   a koronavirus mindenre hatassal van elokerult az aremelkedestol valo felelem   •   halalra gazolt egy embert a szemelyvonat balmazujvarosnal   •   megszerezte elso polgarmesteri tisztseget a nemet afd   •   eltunt kamaszlanyt keresnek eloszallason   •   israel investigating death of west bank paramedic   •   tobb szazezren tuntettek franciaorszagban a sajtoszabadsagert es a rendori eroszak ellen   •   bajororszagban meg soha nem volt annyira dramai a covid helyzet mint most   •   autos uldozes volt delelott budapesten tobb keruleten at   •   automento budapest httpautomentobudapes tenhu 10   •   varga judit a magyar emberek lesznek a nyertesei a kovetkezo evek gazdasagi fejlodesenek   •   radisics   •   chandrayaan 3 indian space agency isro says no signal yet from moon lander   •   zelensky tells war crimes conference that russia must be prosecuted   •   celebrandi lukacs miklos is part keres elotte kikerte peller anna engedelyet   •   műszaki vizsga   •   eu to embark on a high stakes coronavirus vaccine rollout   •   letartoztattak greta thunberg klimaaktivistat hollandiaban   •   igy vetne veget a zalaegerszeg szenvedesenek az nb i es csapathoz visszatero edzo