Állampapírod van? Mutatjuk, mennyi pénzhez fogsz jutni hamarosan!

Számításaink szerint idén még több mint 200 milliárd forintnyi kamatot és közel 130 milliárdnyi tőkét fizet ki az állam a meglévő Prémium Magyar Állampapír állományokra, ezeken felül pedig további közel 800 milliárdnyi lakossági állampapír jár le az év hátralevő részében. Az igazi pénzeső azonban 2025 elején jön: közel 1300 milliárdnyi kamat és tőke kifizetése várható csak a PMÁP-okból.
2024-05-10 13:07:01

Mercedes EQB 300: nem minden digitális, ami fénylik

A Mercedes EQB kívül-belül egyaránt méltó a márka hírnevéhez, a menetteljesítménye pedig lenyűgöző, ráadásul hazánk terméke, Kecskeméten gyártják. A reálisan 350-400 kilométer hatótáv nem mondható rossznak, ezért a hosszabb utak sem okoznak gondot, igaz a hajtásrendszer előnyei inkább városi használat során domborodnak ki. Az autó ugyanakkor korántsem hibátlan: míg a hagyományos mérnöki tudás közel 140 éve halmozódó tapasztalata a legapróbb részletekben is tetten érhető, addig a UI (felhasználói felület), és UX (felhasználói élmény) terén korántsem látszik a közel másfél évszázad. Az alapok ki...
2024-05-10 10:06:31

Április végéig az államháztartás központi alrendszere nem kevesebb mint 2597,5 milliárd forintos hiánnyal zárt. A Pénzügyminisztérium frissen megjelent költségvetési gyorsjelentéséből az is kiderült, hogy ezen belül a központi költségvetés 2590,6 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 96,4 milliárd forintos többletet, míg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 103,3 milliárd forintos hiányt ért el.
2024-05-09 13:06:30

2024-05-09 13:06:10

Méretes hiány a költségvetésben áprilisban is

Áprilisban 276 milliárd forintos hiány keletkezett az állami költségvetésben - derül ki a Pénzügyminisztérium közleményéből. Ezzel az év első harmadában közel 2600 milliárd forint deficit halmozódott fel, ami a megemelt hiánycél kétharmadát jelenti.
2024-05-09 12:07:21

Fizetésképtelen a csornai napelemgyár, nagyot bukhat rajta az MFB

Az állami tulajdonú MFB valószínűleg jelentős részét elveszíti annak a 40 millió eurós hitelnek, amelyet a csődbe ment csornai napelemgyárprojektre nyújtott. Noha a napelempiac virágzik, az Ecosolifer Heterojunction Kft. három év alatt 7,7 milliárd forint veszteséget halmozott fel - számolt be a 24.hu.
2024-05-08 21:06:39

Közel 20 milliárdot ad a kormány munkásszállók építésére

A következő három éven belül 25-30 új munkásszállást akarnak, de azokban csak fele részben lehet külföldi vendégmunkásokat elhelyezni.
2024-05-07 12:11:22

Videó: Már majdnem készen van az NB I.-be feljutott Nyíregyháza közel 20 milliárd forintos stadionja

Ha valakinek hiányzott a stadionépítés, lassan újra itt van egy, ezúttal Nyíregyházán.
2024-05-06 12:09:11

Videó: Már majdnem készen van az NB I-be feljutott Nyíregyháza közel 20 milliárd forintos stadionja

Ha valakinek hiányzott a stadionépítés, lassan újra itt van egy, ezúttal Nyíregyházán.
2024-05-06 11:12:27

Videó: Már majdnem készen van az NB I-be feljutott Nyíregyháza közel 20 milliárd forintos stadionja

Ha valakinek hiányzott a stadionépítés, lassan újra itt van egy, ezúttal Nyíregyházán.
2024-05-06 11:10:54

Mi a pokol történt? Három fiatal strandolni ment, fejbe lőtt holttestükre egy kútban bukkantak rá

A szörfparadicsomhoz közel, egy kútban találtak rá három turista holttestére, mindhármukat főbe lőtték.
2024-05-06 08:06:59

2024-05-06 08:06:37

2024-05-06 08:06:15

Rekordon a személyi kölcsönök, ismét 100 milliárdnál a lakáshitelek

Márciusban tovább csökkent a lakáshitelek átlagos kamata, az új szerződések összege pedig megközelítette a 100 milliárd forintot, amire utoljára közel két éve volt példa. A személyi kölcsönből is rekord összegben vettek fel az igénylők - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
2024-05-03 13:06:27

2024-05-03 13:06:09

Közel 23 milliárd forintos közbeszerzést nyert el a Mészáros és Mészáros Zrt

Közel 23 milliárd forintos közbeszerzési eljárást nyert el az Opus Global leányvállalata, a Mészáros és Mészáros Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. - derül ki a BÉT-en publikált közleményből.
2024-05-02 17:07:04

190 milliárdos veszteséget ért el az MVM Csoport

A Csoport állami támogatása 1002 milliárd forint volt, közel kétszerese az egy évvel korábbinak.
2024-05-02 09:11:30

190 milliárdos veszteséget ért el az MVM Csoport

A csoport állami támogatása 1002 milliárd forint volt, közel kétszerese az egy évvel korábbinak.
2024-05-02 08:11:00

Idén 2,5, jövőre 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel számol a kormány

A kormány elkötelezett a költségvetési hiány csökkentése mellett, idén 4,5, jövőre 3,7, majd 2026-ra 2,9 százalék lesz a várakozások szerint.
2024-05-01 15:08:11

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-23 22:01:05

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:01:11

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:14:23

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-23 22:14:24

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:14:26

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:44

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:15:38

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:22

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:58

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:03

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:18:06

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:18:47

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-23 22:18:48

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:18:51

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:19:09

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-23 22:19:10

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:19:13

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:26

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:38

2020-06-23 22:19:39

Eladó Ciovoi villa Horvátország

Ciovoi villa eladó, nagyon szép kilátással közel a tengerhez. 15 percre a spliti reptérhez. Két apartman és egy kis ház ahol a tulajdonosok lakhatnak. Több adat a weboldalon
2020-06-23 22:19:44

Felsőmarókés, Marókés, Faipari szerszám

Közel 30 év tapasztalattal felsőmarókések, faipari szerszámok forgalmazása kis és nagykereskedelme.
2020-06-23 22:20:33

A járvány alatt pofátlanul utazgattak a sztárok, semmibe véve a korlátozásokat

Kim Kardashian privát szigeten ünnepelte a születésnapját, Ben Affleck idős édesanyjához utazott, de maszkot nem viselt, Madonna Londonból New Yorkba ment egy halaszthatatlan születésnapi bulira.
2020-12-20 22:06:28

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-23 22:20:34

Az Arsenal-legenda közel 15 év után lőtt gólt a nevelőegyesületében

A Southampton hét meccs óta veretlen a Premier League-ben.
2020-11-23 22:06:02

Így díszítették fel idén karácsonyra a Fehér Házat - fotók

Elkészítették mézeskalácsból a Fehér Ház kicsinyített mását is, amely 180 kilót nyom.
2020-11-30 22:05:53

Aggódik a WHO a romló Közel-Keleti járványhelyzet miatt

Tombol a járvány, de több ország inkább enyhít a korlátozásokon, hogy némileg megkímélje a gazdaságát. Több mint 3,6 millió fertőzött van a térségben, és 76 ezren hunytak el a vírus miatt.
2020-11-19 22:05:57

Szénmonoxid-mérgezés miatt vittek kórházba egy családot Budapesten

Szénmonoxid-mérgezés miatt lett rosszul egy család több tagja Budapest XXIII. kerületében vasárnap - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel. A mentők négy embert vittek kórházba.
2020-11-15 20:12:49

Audival ütközött, majd elütött egy gyalogost egy mentő a Bécsi úton

Két embert – a gyalogost és a mentő sofőrjét – kórházba szállították.
2020-11-15 20:15:39

Naponta 12 ezernél is több koronavírustesztet rendelnek a mentőktől

Több mint százszor annyi mintavételt kell végeznie az Országos Mentőszolgálatnak, mint a járvány első hullámában.
2020-11-16 11:09:14

Koronavírus-fertőzésben meghalt egy magyar mentős

A férfiról csak annyit tudni, hogy a zsadányi mentőállomáson dolgozott.
2020-11-16 12:06:08

Koronavírus-fertőzésben meghalt egy magyar mentős

A férfiról csak annyit tudni, hogy a zsadányi mentőállomáson dolgozott.
2020-11-16 12:06:09

Fidesz: Megszorításokra készül Karácsony Gergely

A fővárosi Fidesz szerint jövőre kátyúsak maradnak az utak, és hagyják tönkremenni a víziközmű-hálózatot.
2020-11-16 15:05:59

Fidesz: Megszorításokra készül Karácsony Gergely

A fővárosi Fidesz szerint jövőre kátyúsak maradnak az utak, és hagyják tönkremenni a víziközmű-hálózatot.
2020-11-16 15:06:00

Parragh: Nem elég elengedni az iparűzési adót, minden más önkormányzati adót be kell fagyasztani

A kamarai elnök eredeti javaslata is súlyos csapás lett volna az önkormányzatokra, de most egy lépéssel még ennél is tovább ment.
2020-11-17 06:05:59

Közel 90 ezer ügyfél kap hamarosan levelet a bankjától a hitelkamat fixálásáról

Időről időre kötelező a bankoknak felajánlaniuk a jelzáloghitelesek részére, hogy aki még legalább tíz évig törleszt változó kamatozással, az hosszabb futamidővel fixálhatja a kamatot. Most újra levelet küldenek a bankok.
2020-11-17 10:11:00

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   rozsa sandor   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   ingatlan   •   P   •   fluminense   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   man approached students during recess arrested   •   orulten izgalmas kerdes amely sorsdonto a magyar focivalogatott eleteben   •   fekete gyor andras eltevesztette a hazszamot a fideszes ugyeszseg   •   magyarorszag deli reszen mar suru pelyhekben hullik a gyonyoru ho   •   csokkentheti   •   ukran igazsagugyi miniszter tele vannak a bortonok huszezer elitelt is mozgosithato   •   sajtos teszta izu fagyit dob piacra egy ceg   •   anabolic steroidsfor sale   •   klimacsucs nyeresre allnak az olajnagyhatalmak az eu es a klimavaltozast legjobban elszenvedo orszagokkal szemben   •   magyarorszagot szallnak meg eloszor ukrajna utan az oroszok egy ukran kisfilm szerint   •   elkaszalta a szuverenitasvedelmi torveny tobb pontjat a velencei bizottsag   •   sulyos korrupcios ugy bukott ki ket miniszteriumbol magas rangu kormanytisztviseloke t vadolnak   •   elelmiszeripari gepek tartalyok duplikator ustok szallitoszalagok 485   •   legalabb harom utas meghalt miutan folyoba zuhant egy busz szentpetervaron 2   •   egy nagy robbantassal szabaditanak ki az osszeomlott baltimore i hid romjai ala beragadt teherhajot 4   •   400 ezer kilo veszelyes hulladekot szedtek ossze a rackevei duna agnal 2   •   law enforcement diversity may improve policing study shows   •   itm egy honap alatt 45 ezerrel nott a foglalkoztatottak szama   •   legalabb 17 en meghaltak a kabuli unnepi lovoldozesben   •   al pacino szandekosan nem emlitette az oppenheimer vetelytarsait az oscar galan   •   igy lop tollat a magyar delegacio az orosz kulugyben 2   •   halalra egett hazaban egy idos ferfi tiszalokon   •   knyvkzimunamagazin   •   ap exclusive maduro ally presses for dialogue with biden   •   sara botond lesz piko andras kihivoja jozsefvarosban 2   •   testhez simulo bodyban mutatta meg magat karpati rebeka kep   •   magyar peter maximum egy jokor jott szikra lehettem 2   •   harommilliard forintnyi adot csalt el a bunbanda most ez var rajuk   •   meghalt az u17 es vilagbajnok focista   •   kozlemenyben fakadt ki a kozmedia magyar peterre   •   felszallt minden idok legnagyobb repulogepe   •   a magyar ugy margojara   •   jókeresetilehetősdég   •   nyugat fele haladva no az eselye hogy elazik ma   •   nyomoz a rendorseg a kemecsei altalanos iskolaban tortent bantalmazas ugyeben   •   nemet noktol csaltak ki milliokat karasz robert fotoival   •   modositjak a rendeletet megsem kell majd szakkepesites a sult krumpli suteshez 3   •   uk hasnt banned export of covid vaccines   •   kozlemenyben fakadt ki a kozmedia magyar peterre 2   •   vakcinabeszerzesben magyarorszag megelozte az unios tagallamokat   •   mit tegyunk az eletlen sajtreszelovel   •   uj muzeum nyilt pompejiben   •   akkor hol vehetunk fel keszpenzt illetve hol nem mit jelent a gyakorlatban a keszulo jogszabaly 2   •   meghosszabbitottak a rendkivuli allapotot oroszorszag szovetsegesenel   •   quiz how well do you remember football in 2021   •   ezek 2023 legjobb androidos alkalmazasai es jatekai 2   •   egy megkondulo harang csapott agyon egy ferfit a templom tornyaban mindossze 30 eves volt   •   online hirdetés   •   menczer mar olyasmivel tamadja magyar petert hogy noi napszemuveget hord de ez nem igaz   •   ket videki varosban kezdi a tungsram az elbocsatasokat