Záporoznak az orosz drónok, egymilliárd dolláros kárról beszélnek az ukránok

Oroszország nagyszabású éjszakai dróntámadást hajtott végre Ukrajna ellen vasárnapra virradóra dacára az ortodox húsvétnak. Herman Haluscsenko ukrán energiaügyi miniszter vasárnap arról számolt be, hogy az ukrán energetikai infrastruktúrát március 22. óta pusztító, szinte napi rendszerességű masszív orosz drón- és rakétacsapások következtében több mint egymilliárd dolláros (363 milliárd forint) kár keletkezett.
2024-05-05 19:07:09

Őrizetbe vettek egy amerikai kongresszusi képviselőt

Őrizetbe vették és vádat is emeltek Henry Cuellar amerikai kongresszusi képviselő és felesége ellen korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt - derült ki a pénteken közzétett bírósági iratokból.
2024-05-03 21:07:00

Elmondta az orosz védelmi miniszter, mennyi területet foglaltak el az idén Ukrajnában

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter pénteken beszámolt az Ukrajna elleni invázió állásáról.
2024-05-03 15:07:50

Avril Haines, az amerikai Nemzeti Hírszerzés igazgatója a Szenátus katonai bizottságánál tartott meghallgatásán azt mondta, Vlagyimir Putyin úgy látja, a hazai és a nemzetközi fejlemények neki kedveznek, ezért folytatni fogja egyre agresszívabb taktikáját Ukrajnában, a háború azonban még egy jó ideig nem ér véget. A Szergej Sojgu helyettese körül kirobbant korrupciós ügy a Politico szerint arra utalhat, hogy az orosz védelmi miniszter sem érezheti biztonságban pozícióját.
2024-05-03 07:07:34

Meglepő rekordot jelentettek az ukrán gazdaságból

Ukrajna áprilisban 13,1 millió tonna árut exportált, ezzel a háborús időszakbeli rekordot állítva fel, amelynek értéke 3,3 milliárd dollár - tájékoztatott a gazdasági miniszter a Facebookon.
2024-05-01 14:06:47

Izraeli miniszter: Orbán Viktor Európa egyik legnagyobb vezetője

Szerinte a woke emberek olyanok, mint a kommunisták.
2024-05-01 11:09:34

Izraeli miniszter: Orbán Viktor Európa egyik legnagyobb vezetője

Szerinte a woke emberek olyanok, mint a kommunisták.
2024-05-01 11:07:37

Váratlanul lemondott a legnagyobb brit bank vezérigazgatója

A HSBC bejelentette Noel Quinn vezérigazgató váratlan visszavonulását, aki öt évig irányította a bankot.
2024-04-30 09:08:38

Február eleje óta tiltakoztak az Európai Unió zöld megállapodása és az ukrán mezőgazdasági termékek behozatala miatt.
2024-04-29 16:13:51

Február eleje óta tiltakoztak az Európai Unió zöld megállapodása és az ukrán mezőgazdasági termékek behozatala miatt.
2024-04-29 16:11:01

Lemondott Humza Yousaf, Skócia miniszterelnöke

Bejelentette lemondását hétfőn Humza Yousaf skót miniszterelnök. Az edinburghi kormányfői hivatalban tartott sajtótájékoztatóján Yousaf közölte azt is, hogy utódjának megválasztásáig ellátja hivatali feladatait, írja az MTI. A döntés közvetlen előzményeként Yousaf a múlt héten felmondta az általa eddig vezetett Skót Nemzeti Párt (SNP) és a Zöldek 2021-ben kötött kormányzati együttműködési megállapodását, és ennek nyomán a skóciai zöldpárt miniszterei távoztak a kormányból. Az SNP-nek jelenleg 63 képviselője van a 129 tagú skót parlamentben, így szüksége volt a kormányzati programok elfogadásáh...
2024-04-29 14:07:44

Pedro Sánchez spanyol kormányfő úgy döntött, nem mond le a miniszterelnökségről

Sánchez a hétvégét gondolkodással töltötte, miután a feleségét a spanyol ügyészség befolyással való üzérkedéssel és korrupcióval vádolta meg.
2024-04-29 12:11:07

2024-04-29 12:10:36

Fordulat a korrupciós botrányban: döntést hozott Európa egyik legerősebb vezetője

Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök hétfő délelőtt bejelentette, hogy az ötnapos nyilvánosságtól való visszavonulása során arra jutott, folytatja a munkáját kormányfőként. A szocialista politikus kritizálta a feleségét ért, szerinte "alaptalan" korrupciós vádakat, majd arra kérte a spanyolokat, hogy mutassák meg a világnak, hogyan kell megvédeni a demokráciát - számol be az El País.
2024-04-29 12:07:45

Visszavonul az ukrán hadsereg

Óriási vereséget szenvedtek a fronton. Az oroszok megállíthatatlanul vonulnak előre, sorra foglalják el a településeket.
2024-04-28 21:08:11

Német kémbotrány: a német oktatási miniszter az egyetemeknek üzent

Bettina Stark-Watzinger német oktatási miniszter arra szólította fel egy vasárnap megjelent interjúban az ország egyetemeit, hogy vizsgáljanak felül minden közös projektet Kínával a nemrég történt kémkedési ügy miatt.
2024-04-28 20:07:11

Bevallotta az ukrán főparancsnok: romlik a helyzet a frontvonalon

Az ukrán főparancsnok, Olekszandr Szirszkij szerint az orosz erők többszöri támadásai miatt romlott a helyzet a frontvonalon, mivel Ukrajna kénytelen volt visszavonulni egyes keleti állásaiból, miközben Oroszország igyekszik kihasználni létszámbeli és tüzérségi fölényét az új amerikai fegyverek ukrán megérkezése előtt - írta meg a BBC.
2024-04-28 20:07:08

Molnár Zsolt azt mondja, az ellene megfogalmazott vádak nem megalapozottak, ugyanakkor az Országgyűlés felfüggesztette a Magyar Szocialista Párt képviselőjének mentelmi jogát. A legfőbb ügyész gazdasági bűncselekmény miatt kérte az eljárás lefolytatását.
2024-04-28 19:06:36

Élelmiszeripari gépek, tartályok, duplikátor üstök, szállítószalagok

Kongép Bt. Ipari és mezőgazdasági szállítószalagok tervezése,gyártása, különleges igények szerint is. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, 2 db 3m-es csigás felhordó http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Élelmiszeriapri gépek, konzervipari gépek, szállítószalagok, felhordószalagok, tartályok, saválló, rozsdamentes

Kongép Bt. Ipari és mezőgazdasági szállítószalagok saválló, rozsdamentes anyagból is, ládamosók, kármentesítők, boltok és csarnokok ajtajainak utólagos szigetelése, egészségügyi létesítményekbe egyedi rozsdamentes szekrények készítése. Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, lemezmegmunkálás, lemezhajlítás, élhajlítás, http://www.kongepbt.hu
2020-06-20 16:41:44

Szállítószalagok, duplikátor üstök, vibrációs rázóasztalok

Ipari és mezőgazdasági szállítószalagok saválló, rozsdamentes anyagból is. . Rozsdamentes csigás felhordók és vibrációs rázóasztalok gyártása.Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás. Rozsdamentes duplikátor üstök eladók 280L-es, 1500L-es és 2000L-es méretben!

Szállítószalagok, felhordószalagok, vibrációs rázóasztalok

Vállaljuk ipari és mezőgazdasági szállítószalagok, felhordószalagok, z felhordók gyártását saválló, rozsdamentes anyagból, vagy szénacélból. Ugyanitt vibrációs rázóasztalok gyártása.Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás, hegesztés

2020-06-20 16:41:45

2020-06-20 16:41:46

2020-06-20 16:41:47

Szállítószalagok, duplikátor üstök, vibrációs rázóasztalok

Ipari és mezőgazdasági szállítószalagok saválló, rozsdamentes anyagból is. . Rozsdamentes csigás felhordók és vibrációs rázóasztalok gyártása.Saválló, rozsdamentes anyagok megmunkálása, fémmegmunkálás. Rozsdamentes duplikátor üstök eladók 280L-es, 1500L-es és 2000L-es méretben!
2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:06

2020-06-23 22:01:08

2020-06-23 22:01:09

2020-06-23 22:01:10

2020-06-23 22:01:11

2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:24

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   pro   •   rozsa sandor   •   apróhirdetés   •   jazz   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   J   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   care worker migrant surge shouldve been obvious   •   hatalmas valtozast jelentett be a vilagmarka soha tobbe nem keszit ilyen termeket   •   felmondott   •   eldolt teljesen zart kapus lesz az olimpia 2   •   kulonleges meglepetessel kezdi a kaukazus zenekar a koncertszezont   •   sda   •   caramel felesege elkepeszto osszeget zsebel be az influencerkedessel video   •   elkaptak a balatonnal olalkodo betolakodot   •   megszakad a sziv befogadtak majd prostituciora kenyszeritettek egy 13 eves gyermekotthonbol szokott lanyt tatabanya kozeleben   •   kave helyett vidrauszassal inditom a napot allatokat nevel zanzibaron a magyar maugli   •   hannu mikkola finnish rallying great dies aged 78   •   pucer fotoval adta tudtunkra josh brolin hogy megint forgat   •   world cup 2022 workers in gulf state are united in wanting tournament to happen says gareth southgate   •   palesztin jogvedoket is megfigyelhettek a pegasus kemprogrammal   •   izrael celzott csapasokat mert a hamaszra kelet rafahban   •   egyedulallo lelet fel evszazada nem lathattunk ilyet a blahan 2   •   kisorsoltak a fopolgarmester jeloltek szavazolapi sorrendjet 4   •   pydqcontent   •   oroszorszag koronavirus oltast igazolo utlevelet vezethet be   •   euromillios mukincsek arasztottak el marosvasarhelyt   •   these ancient americans mummified parrots no one knows why 2   •   mindenki dobjon el mindent budapestre erkezik a sarmos divatpapa 2   •   itt vannak a legujabb hirek a koronavirus jarvany itthoni terjedeserol eloben az operativ torzs tajekoztatojarol 3   •   rozsdamentes anyagok megmunkalasa 7   •   legyozte a koronavirust bunyos pityu a szinpadra is visszater a mulatos enekes   •   hetek ota all egy auto az m5 os leallosavjaban   •   climate change indicators hit record highs in 2021 un   •   pert nyert a mediaworks ellen a nemzeti sport kirugott ujsagiroja   •   megszakad a sziv befogadtak majd prostituciora kenyszeritettek egy gyermekotthonbol szokott 13 eves lanyt tatabanya kozeleben   •   eloltottak a borostyan med hotelt nagy erteku orvosi felszereleseket mentettek ki az epuletbol   •   oroszorszag meg ezen a heten leallithatja a finnorszagba iranyulo gazszallitast   •   hevesi kriszta megmutatta hatalmas melleit fotok   •   az elpusztithatatlansag ot jelentette igy bucsuzik hobo charlie wattstol 2   •   kisorsoltak a fopolgarmester jeloltek szavazolapi sorrendjet 5   •   revealed irans brazen propaganda ploy to incriminate bahais through fake videos and hate speech   •   for team usas nathan chen blood sweat tears led to olympic gold   •   elszabadult a pokol a torok rangado utan chuck norris fele porgorugas jobbegyenes es tomegverekedes video 2   •   kell e aggodniuk a swift embargo miatt a magyar sberbank ugyfeleinek   •   a buckingham palota bejelentette tovabba hogy a yorki herceg maganemberkent all a birosag ele   •   magabiztos gyozelemmel kezdte a kezi vb t a magyar valogatott   •   donald trump stabja ismet keresetet nyujtott be a legfelsobb birosaghoz az elnokvalasztasi eredmeny megforditasara   •   a nagy o elcsattant az elso csok jakob zoli egyre kozelebb kerul az egyik lanyhoz video 2   •   egyutt toltotte az estet a nagy o es a hazassag elso latasra ket legmegosztobb szereploje   •   five banks in lebanon held up by depositors demanding access to savings   •   mihez kezdenek a bankok ha bekoszon a nyilt penzugyek vilaga   •   honnan hova koltoznek a budapestiek varoson belul   •   100 eve szuletett alex haley   •   ilyen veszelyes a strandolas 11 embert mentettek ki szombaton a balatonbol   •   vizvezetekszerelo 15 kerulet 36 30 571 2337 httpsvizvezetekszere lo15keruletewkhu 3   •   megerkezett az oroszok valasza a chatgpt re