Menczer Tamás: Poloska Peti még ebben is hazudik, Peti egy bohóc - videó

Magyar Péter még a legapróbb dolgokban is hazudik - világít rá videójában a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
2024-05-11 10:08:10

Menczer Tamás: A Fidesz-KDNP állította a legtöbb polgármesterjelöltet és önkormányzati képviselőjelöltet!

A baloldal mindösszesen alig több mint 100 polgármesterjelöltet volt képes indítani.
2024-05-10 14:10:48

Menczer Tamás: Mindenkit el kell vinni június 9-én szavazni, aki velünk van

Soha többé baloldalt! Június 9-én: csak a béke, csak a Fidesz.
2024-05-09 22:08:54

Deutsch Tamás: Nekünk Brüsszelben is Magyarország az első

Június 9-én ötödik alkalommal dönthetünk arról, kik képviseljék Magyarországot az Európai Parlamentben.
2024-05-09 20:09:20

Menczer Tamás: Nem a munkanélküliséget szeretnénk finanszírozni, hanem a munkahelyek megtartását

A kormány, a kormánypártok és a magyar emberek és vállalkozók összefogásának eredménye az, hogy ma Magyarországon egymillióval többen dolgoznak, mint 2010-ben.
2024-05-09 19:08:34

Sulyok Tamás is köszöntötte Hszi -csin Pinget: a kínai államfő magyar közmondást idézett a találkozón

Sulyok Tamás köztársasági elnök a Budai Vár Oroszlános udvarában egy ünnepélyes ceremónián fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt, amin Orbán Viktor is jelen volt.
2024-05-09 16:06:34

2024-05-09 16:06:08

Huszármegtekintés után a Sándor-palotában fogadja a kínai elnököt Sulyok Tamás

Amíg az államfők tárgyalnak, a feleségek kulturális programon vesznek részt.
2024-05-09 12:12:32

Magyar Péter Dobrev Klára és Deutsch Tamás segítségét kéri

Azt szeretné, ha hárman felszólítanák a köztévét, hogy tegyék lehetővé a hármójuk közötti élő vitaműsort.
2024-05-09 12:12:13

Huszármegtekintés után a Sándor-palotában fogadja a kínai elnököt Sulyok Tamás

Amíg az államfők tárgyalnak, a feleségek kulturális programon vesznek részt.
2024-05-09 12:11:53

Óriási a baj: meghalt egy utas a Bécsbe tartó járaton, kényszerleszállást kellett végrehajtani

Az utas gyors és átfogó elsősegélyben részesült, ennek ellenére a repülőgép fedélzetén meghalt.
2024-05-09 09:06:32

Óriási a baj: meghalt egy utas a Bécsbe tartó járaton, kényszerleszállást kellett végrehajtani

Az utas gyors és átfogó elsősegélyben részesült, ennek ellenére a repülőgép fedélzetén meghalt.
2024-05-09 09:06:10

Óriási a baj: meghalt egy utas a Bécsbe tartó járaton, kényszerleszállást kellett végrehajtani

Az utas gyors és átfogó elsősegélyben részesült, ennek ellenére a repülőgép fedélzetén meghalt.
2024-05-09 09:05:57

Vargha Tamás: A háború nemcsak a pusztításról szól, hanem az életről is

A Magyar Honvédség bakonykúti gyakorlóterén beszélt a HM államtitkára.
2024-05-09 08:08:53

Menczer Tamás: Atombombáról hallani sem akarunk!

Új videót osztott meg a politikus.
2024-05-08 21:08:26

Gyászol a zenei világ: meghalt az underground rock ikonja, Steve Albini

61 éves korában meghalt Steve Albini, a Shellac és Big Black egykori frontembere. A zenész többek között a Nirvana, a Pixies és PJ Harvey ikonikus albumain is dolgozott.
2024-05-08 21:06:09

2024-05-08 21:06:00

Menczer Tamás: Háborúról vagy békéről kell dönteni

Ez nem a mi háborúnk, mi ebből ki akarunk maradni.
2024-05-08 19:09:42

Menczer Tamás: El kell kerülnünk a háborús vihart és meg kell védenünk Magyarországot!

A választás tétje Európa jövője: béke lesz vagy háború?
2024-05-08 17:08:47

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc elmondta, aki nem akar meghalni Ukrajnáért, az pocsék ember

Ez a baloldal háborúpárti álláspontja.
2024-05-07 19:09:46

PARKETTA HÉZAG JAVÍTÁSA

Parketta javítás, hézag kitöltés +36 30 317 4687 Mozgó parketta javítás, parketta recsegés mentesítés. http://parkettajavitasa.byethost5.com/ A parketta hézagok kitöltése általában elkerülhetetlen a parketta felújítások során. Megbízható parkettás mester: Makács Tamás +36 30 317 4687. Mivel az idő elteltével a parketta lécek elkezdenek mozogni.
2020-06-23 22:14:27

Tömör, csaphornyos hagyományos parketta lerakása

Tömör, csaphornyos hagyományos parketta lerakása Hagyományos csaphornyos parketta lerakás, felújítás, csiszolás, lakkozás is szerepel a szolgáltatásaink között Makács Tamás . https://parkettacsiszolas.org/tomor-csaphornyos-hagyomanyos-parketta-lerakasa/ Parketta lerakást, parkettázást, komplett parketta kivitelezést vállalunk.
2020-06-23 22:14:44

Parketta csiszolás lakkozás Budapest

Kedvező árú parketta csiszolás Budapest területén, emellett parketta felújítás, parketta lakkozás, Makács Tamás 06 30 317-4687 parkettás mester. Budapest vonzáskörzetében jótállással az elvégzett munkára, fix parketta csiszolás árakkal. http://parkettacsiszolasbudapest.gportal.hu Megfizethető parketta csiszolás Budapest vonzáskörzetében, ezen kívül parketta felújítás, parketta lakkozás, Makács Tamás 06 30 317-4687 parkettás mester.
2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:22

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:58

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:25

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:44

2020-06-23 22:19:45

Deutsch Tamás kritizálni mert, most ki akarják zárni a Néppártból

A Fidesz EP-képviselője azt mondta,a kezdeményezés brüsszeli bosszú.
2020-12-01 22:06:18

A Margitszigeten búcsúztatják Balázs Fecót

A Margitszigeti Zenélő Kút a 69 évesen meghalt zenész dalait zengi majd.
2020-12-02 22:06:10

Meghalt Jutta Lampe

A világhírű német színésznő 82 éves volt.
2020-12-03 22:05:57

Koronavírus: 6495 új fertőzöttet találtak, 93 beteg meghalt

Már több mint 7 ezren vannak kórházban.
2020-11-16 08:06:31

Koronavírus-fertőzésben meghalt egy magyar mentős

A férfiról csak annyit tudni, hogy a zsadányi mentőállomáson dolgozott.
2020-11-16 12:06:08

Koronavírus-fertőzésben meghalt egy magyar mentős

A férfiról csak annyit tudni, hogy a zsadányi mentőállomáson dolgozott.
2020-11-16 12:06:09

Hárman meghaltak koronavírusban egy kecskeméti idősotthonban

Az intézményben összesen 23 lakónál és 6 dolgozónál igazolták a fertőzést.
2020-11-16 14:06:26

Hárman meghaltak koronavírusban egy kecskeméti idősotthonban

Az intézményben összesen 23 lakónál és 6 dolgozónál igazolták a fertőzést.
2020-11-16 14:06:27

Jordán Tamás harminc év után búcsúzik a színházigazgatástól

Elköltözik Szombathelyről, de a színház újabb bemutatóin azért még ott lesz, egy panzióban fog megszállni.
2020-11-17 10:10:59

Meghalt az Omega billentyűse, Benkő László

„Megrendülve tudatjuk, hogy Benkő Laci, az Omega együttes alapítója, hosszas betegség után elhunyt” – közölte Facebook-oldalán a zenekar.
2020-11-18 08:11:37

Meghalt a híres repülő ember, a Jetman Dubai pilótája

A francia Vincent Reffet edzés közben zuhant le.
2020-11-18 09:07:01

Koronavírusban halt meg egy ceglédi mentőtiszt

Ő a második mentődolgozó áldozata a járványnak, aki a héten hunyt el.
2020-11-20 09:09:17

Meghalt Konok Tamás képzőművész

Életének 91. évében, péntek hajnalban meghalt Konok Tamás, a nemzet művésze, Kossuth-díjas festő- és szobrászművész – közölte a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia pénteken az MTI-vel.
2020-11-20 13:07:22

Meghalt egy tévés vetélkedő játékosa, miután végzett a feladattal

Tragédiával végződött a forgatás.
2020-11-21 13:35:08

Meghalt az Omega basszusgitárosa, Mihály Tamás

A zenész 73 éves volt. A hírt a zenekar osztotta meg a Facebook-oldalán.
2020-11-21 15:07:54

Meghalt az Omega basszusgitárosa, Mihály Tamás

Halálhírét a zenekar jelentette be.
2020-11-21 16:06:05

Elhunyt Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa

Néhány nappal Benkő László után a zenekar egy másik tagja is elment.
2020-11-21 16:06:08

Brit szankciókra válaszul Moszkva kitiltott huszonöt brit állampolgárt

A konfliktust a börtönben tisztázatlan körülmények között meghalt Szergej Magnyitszkij könyvvizsgáló ügye robbantotta ki.
2020-11-21 17:10:55

Kóbor János az Origónak: Először azt hittem, ez egy rossz vicc

Benkő László után az Omega másik tagja, Mihály Tamás is meghalt.
2020-11-21 18:06:53

Újra gyászolnak az Omega-rajongók

Meghalt Mihály Tamás gitáros, komponista.
2020-11-21 18:06:57

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   Leverkusen   •   R   •   haszn   •   N   •   jazz   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   tes   •   youtube   •   mag   •   K   •   H   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   J   •   eb   •   németállás   •   f   •   budapest   •   vacsoracsata   •   fluminense   •   perapro   •   P   •   rozsa sandor   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   koronavirusban meghalt busa tamas   •   dontott a vatikan ezentul a melegek es transznemuek is megkeresztelkedhetne k es ha azt szeretnek keresztszulok is lehetnek   •   emberek ezreit rugja ki a heineken   •   a magyar hatosagok altal engedelyezett vakcinak megakadalyozzak hogy az emberek meghaljanak   •   gazolt a vonat a balatonnal   •   teljes mellszelesseggel a modellvaltas melle allt a debreceni hok   •   amerikat is magaval ranthatja az izraeli haboru   •   video ilyen az amikor egy trelerrol menet kozben leesik a mentoauto 2   •   mobiltelefon"and"e"= "e   •   internetes tajekoztato sorozatot indit a kormany az oltasrol video   •   nezze meg budapestet a profik szemszogebol 2   •   keszenletben a vizugy ujabb magyar telepulest veszelyeztet a drava arvizhullama 2   •   negyeddontos a ferfi kezivalogatottunk a vilagbajnoksagon   •   death of pregnant woman ignites debate about abortion ban in poland 3   •   kaosz az m7 esen nagy sebesseggel hajtott a forgalommal szemben egy autos   •   tusk fails to win decisive victory in local elections complicating his efforts to remake poland   •   venezuelaban kaptak el egy magyar bunozot a ferfi sportot uzott a buncselekmenyek halmozasabol 2   •   csikszeredaban kilometereken keresztul vegeztek a papok az etelszentelest video   •   supreme court could put new limits on voting rights lawsuits   •   meg is betegithet a tul sok fajdalomcsillapito figyelmeztetnek a semmelweis egyetem kutatoi   •   duda erno szerint meg ket oltas kell azoknak akik nem lettek vedettek   •   rogan antal mar 4228 millio forintot keresett talalmanyaval   •   a lakossag resze vagyunk a norveg olimpikonok nem kernek soron kivuli oltast   •   kariko katalin elmondta tenyleg egy gentol fugghet e a koronavirus fertozes sulyossaga   •   idf calls on palestinians in al shifa hospital to evacuate to south   •   nelson mandela funeral fifteen arrested in south africa over fraud   •   iran valaszcsapassal fenyegette meg a vilagot   •   az embernel is nagyobbak voltak az ujszulott oscapak 3   •   nigerias tb joshua nigerian televangelist to be buried in lagos   •   160 millios tartozassal kerult fel a nav uj adoslistajara ivanyi gaborek iskolaja   •   svedorszagban 80 ezer embert mar beoltottak   •   egy kisgyerek kiesett egy masodik emeleti lakasbol   •   osszecsapott a vizecske neven a beketabor   •   nmetlls,felszolg   •   covid 19 red list arrivals terminal opens at heathrow airport   •   raketacsapas ert egy zsufolt ukran bevasarlokozpontot meg most is emberek sikoltoznak segitsegert a romok alol video 2   •   lizzo kibukott abbahagyja az eneklest   •   meglepo melyik extra lett a magyarok uj kedvence kilottek az ilyen autok eladasai   •   kigyulladt es szenne egett egy tavolsagi busz 21 ember vesztette eletet fotok 2   •   varsoban talalkoznak az europai konzervativ partok vezetoi decemberben   •   fontos ujitas erkezett meg az unicredit bankhoz   •   megsebesitett ot embert egy medve liptoszentmikloson kilottek   •   koronavirus az eu is tamogatja az eltero oltoanyagok hasznalatat mindharom oltasnal 4   •   autódaruzásMagyarors   •   mar nemcsak a birokat de sajat jatekosait is ellensegnek tekinti jose mourinho   •   a gyerekek oltasa nelkul elfelejthetjuk a nyajimmunitast   •   kemenytisztito es ellenorzoajtok csereje 5   •   soha nem latott exkluziv felvetelek az everestrol   •   agancsonmousedownctt his   •   cukrászsüti