Több száz NATO-katona indulhat Ukrajnába, hamarosan jöhet a bejelentés

Koalíció jöhet létre, több száz NATO-katona indulhat a harctérre.
2024-05-30 19:06:55

Napi rajz: Ursula lebilincselõ ajánlata

Ursula von der Leyen körül tobzódnak a korrupciós ügyek.
2024-05-30 13:09:18

Öt év alatt eltûnt több mint 170 ezer szavazó

Mintegy 170 ezerrel kevesebben szerepelnek az önkormányzati választás névjegyzékében, mint öt éve. Az MTI a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai alapján azt írja, 2019-ben mintegy 8 millió 25 ezren szerepeltek a névjegyzékben, míg idén 7 millió 855 ezren, így 2,12 százalékkal csökkent a választásra jogosultak száma. Az NVI adatai szerint két vármegye kivételével midenhol kevesebb lesz a szavazó június 9-én. Békésben 5,02 százalékkal, Tolnában 4,71 százalékkal, Borsod-Abaúj-Zemplénben 4,57 százalékkal, Nógrádban 4,12 százalékkal, Jász-Nagykun-Szolnokban 3,91 százalékkal, Szabolcs-Szatmár-Bereg...
2024-05-29 08:07:37

Száz terelõtáblát taroltak le figyelmetlen sofõrök az M0-son, milliós a kár - videó

Naponta többször újra kellett építeni a terelést.
2024-05-28 13:09:44

Már legalább 20 halálos áldozata és több száz sérültje van a pusztító viharoknak - fotók

Az Egyesült Államok középsõ részén tovább emelkedett a hétvégi viharok és tornádók halálos áldozatainak száma, és a sérültek száma is jóval meghaladta a százat hétfõre.
2024-05-27 20:06:43

Már legalább 20 halálos áldozata és több száz sérültje van a pusztító viharoknak - fotók

Az Egyesült Államok középsõ részén tovább emelkedett a hétvégi viharok és tornádók halálos áldozatainak száma, és a sérültek száma is jóval meghaladta a százat hétfõre.
2024-05-27 20:06:22

Már legalább 20 halálos áldozata és több száz sérültje van a pusztító viharoknak - fotók

Az Egyesült Államok középsõ részén tovább emelkedett a hétvégi viharok és tornádók halálos áldozatainak száma, és a sérültek száma is jóval meghaladta a százat hétfõre.
2024-05-27 20:06:06

Több száz embert temetett maga alá Pápua Új-Guineán egy földcsuszamlás

Az ország északi részén mozdult meg a föld, több mint ezer lakóépület omlott össze.
2024-05-25 16:09:32

Az európai élvonalban a hazai villanyautó-eladások növekedése

Áprilisban is mintegy 80%-kal nõtt az újonnan forgalomba helyezett elektromos autók száma az elõzõ évhez képest.
2024-05-23 15:09:21

Az Egyesült Államokban naponta többen füveznek, mint amennyien alkoholt isznak

Az USA több államában legalizálták a marihuánát, s most egy felmérésbõl kiderült, hogy ez az elsõ alkalom, hogy a napi marihuánahasználat lekörözte a napi alkoholfogyasztást.
2024-05-23 10:06:46

Az Egyesült Államokban naponta többen füveznek, mint amennyien alkoholt isznak

Az USA több államában legalizálták a marihuánát, s most egy felmérésbõl kiderült, hogy ez az elsõ alkalom, hogy a napi marihuánahasználat lekörözte a napi alkoholfogyasztást.
2024-05-23 10:06:28

Az Egyesült Államokban naponta többen füveznek, mint amennyien alkoholt isznak

Az USA több államában legalizálták a marihuánát, s most egy felmérésbõl kiderült, hogy ez az elsõ alkalom, hogy a napi marihuánahasználat lekörözte a napi alkoholfogyasztást.
2024-05-23 10:06:14

Áprilisban nõtt az eladott új autók száma az Európai Unióban

Nõtt a forgalomba helyezett új autók száma áprilisban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára szerdán fölkerült adatok szerint.
2024-05-22 15:07:03

Van egy kis baj: 800 métert zsugorodik évente az ítélet napi gleccser, és a helyzet egyre rosszabb

Amerikai kutatók mûholdas adatok elemzése alapján arra jutottak, hogy a meleg tengervíz megreked az Antarktisznál található végítélet napi gleccser alatt, ami katalizálja az olvadását.
2024-05-22 11:10:55

Van egy kis baj: 800 métert zsugorodik évente az ítélet napi gleccser, és a helyzet egyre rosszabb

Amerikai kutatók mûholdas adatok elemzése alapján arra jutottak, hogy a meleg tengervíz megreked az Antarktisznál található végítélet napi gleccser alatt, ami katalizálja az olvadását.
2024-05-22 11:10:50

Rémisztõek a friss adatok: alig maradt fiatal pedagógus a magyar általános iskolákban

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint két év alatt mintegy 24,8 százalékkal, vagyis 2189 fõvel nõtt a 60. életévét betöltött tanárok száma a 2023/2024-es tanévre az általános iskolákban, míg az elõzõ tanévhez képest 980-nel emelkedett a számuk. Mindeközben a 30 év alatti tanárok aránya csupán 6,7 százalék.
2024-05-21 08:08:20

Rémisztõek a friss adatok: alig maradt fiatal pedagógus a magyar általános iskolákban

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint két év alatt mintegy 24,8 százalékkal, vagyis 2189 fõvel nõtt a 60. életévét betöltött tanárok száma a 2023/2024-es tanévre az általános iskolákban, míg az elõzõ tanévhez képest 980-nel emelkedett a számuk. Mindeközben a 30 év alatti tanárok aránya csupán 6,7 százalék.
2024-05-21 08:07:19

Rémisztõek a friss adatok: alig maradt fiatal pedagógus a magyar általános iskolákban

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint két év alatt mintegy 24,8 százalékkal, vagyis 2189 fõvel nõtt a 60. életévét betöltött tanárok száma a 2023/2024-es tanévre az általános iskolákban, míg az elõzõ tanévhez képest 980-nel emelkedett a számuk. Mindeközben a 30 év alatti tanárok aránya csupán 6,7 százalék.
2024-05-21 08:06:03

Rákóczi Feri vezérmotoros lesz

Május 19-én ismét több száz elegáns motoros hívja fel a figyelmet Budapesten a férfiegészség megõrzésének fontosságára.
2024-05-18 09:06:40

Rákóczi Feri vezérmotoros lesz

Május 19-én ismét több száz elegáns motoros hívja fel a figyelmet Budapesten a férfiegészség megõrzésének fontosságára.
2024-05-18 09:06:24

Tovább javultak a kórházi adatok, de még mindig 140 beteg hunyt el egy nap alatt

3586 új fertõzöttet igazoltak és elhunyt 140 beteg, így az elhunytak száma 38 307 fõre emelkedett ? írja a koronavirus.gov.hu.  Az aktív fertõzöttek száma 127 251 fõre csökkent. 4827 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 454-en vannak lélegeztetõgépen. Egy nap alatt 332-vel csökkent a kórházban kezeltek száma. A beoltottak száma 6 245 773 fõ, közülük 5 957 571 fõ már a második oltását is megkapta, 3 136 000 pedig már a harmadik oltást is felvették. A kórházi oltópontok az ünnepek alatt is nyitva lesznek, mégpedig az alábbi idõpontokban: December 24-én pénteken 8-14 óra között ...
2021-12-23 10:10:38

269 új fertõzöttet azonosítottak, meghalt 26 beteg

269 új fertõzöttet azonosítottak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 805 571 fõre nõtt a beazonosított fertõzöttek száma, írja a kormányzati tájékoztató portál. Elhunyt 26 többségében idõs, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 818 fõre emelkedett. A gyógyultak száma jelenleg 711 105 fõ, az aktív fertõzöttek száma pedig 64 648 fõre csökkent. 702 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 78-an vannak lélegeztetõgépen. A beoltottak száma 5 238 903 közülük 3 814 194 fõ már a második oltását is megkapta. The post 269 új fertõzöttet azonosítottak, meghalt 26 beteg first appeared o...
2021-06-04 10:05:55

113 új fertõzöttet azonosítottak, meghalt 4 beteg

113 új fertõzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 807 322 fõre nõtt a beazonosított fertõzöttek száma, írja a kormányzati tájékoztató portál. Elhunyt 4 krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 948 fõre emelkedett. A gyógyultak száma jelenleg 733 907 fõ, az aktív fertõzöttek száma pedig 43 467 fõre csökkent. 320 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 45-en vannak lélegeztetõgépen. A beoltottak száma 5 375 923 fõ, közülük 4 299 073 fõ már a második oltását is megkapta. The post 113 új fertõzöttet azonosítottak, meghalt 4 beteg first appeared on 24.hu.
2021-06-17 10:06:00

106 új fertõzöttet azonosítottak, meghalt 2 beteg

106 új fertõzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 807 428 fõre nõtt a beazonosított fertõzöttek száma, írja a kormányzati tájékoztató portál. Elhunyt 2 idõs, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 950 fõre emelkedett. A gyógyultak száma jelenleg 734 627 fõ, az aktív fertõzöttek száma pedig 42 851 fõre csökkent. 289 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 43-an vannak lélegeztetõgépen. A beoltottak száma 5 389 058 fõ, közülük 4 360 313 fõ már a második oltását is megkapta. The post 106 új fertõzöttet azonosítottak, meghalt 2 beteg first appeared on 24.hu.
2021-06-18 08:59:33

Nincs újabb áldozata a járványnak Magyarországon

Az elmúlt napon 85 új fertõzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 809 101 fõre nõtt a beazonosított fertõzöttek száma, írja a kormányzati tájékoztató portál. Nincs újabb elhunyt, így az elhunytak száma változatlanul 30 020 fõ. A gyógyultak száma jelenleg 745 277 fõ, az aktív fertõzöttek száma pedig 33 804 fõre csökkent. 67 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 9-en vannak lélegeztetõgépen. A beoltottak száma 5 588 272 fõ, közülük 5 357 511 fõ már a második oltását is megkapta. The post Nincs újabb áldozata a járványnak Magyarországon first appeared on 24.hu.
2021-07-23 09:05:55

Koronavírus: 200 alá csökkent az egy nap alatt elhunytak száma

2680 új fertõzöttek regisztráltak tegnap óta, ezzel a járvány kezdete óta összesen 753 188 fõre nõtt a beazonosított fertõzöttek száma. Az aktív fertõzöttek száma pedig 269 595-re csökkent: hatodik napja van napról napra kevesebb aktív fertõzött. Elhunyt 197 beteg, így az elhunytak száma 25 381-re emelkedett. A gyógyultak száma jelenleg 458 212. 8650 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1 052-en vannak lélegeztetõgépen. A beoltottak száma 3 266 425 fõ, közülük 1 391 381 fõ már a második oltását is megkapta. Minden harmadik magyar kapott már oltást. The post Koronavírus: 200 alá c...
2021-04-19 09:06:07

780 új fertõzöttet regisztráltak, meghalt 51 beteg

Az elmúlt 24 órában 780 az új fertõzöttet azonosítottak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 800 368 fõre nõtt a beazonosított fertõzöttek száma, írja a kormányzati tájékoztató portál. Elhunyt 51 többségében idõs, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 380 fõre emelkedett. A gyógyultak száma jelenleg 655 959 fõ, az aktív fertõzöttek száma pedig 115 029 fõre csökkent. A kórházban ápoltak és a lélegeztetõgépen lévõk száma is csökkent: 1836 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 212-en vannak lélegeztetõgépen. A regisztráltak száma meghaladja az 5,1 millió fõt és 87 százalékuk ...
2021-05-20 10:05:56

Nõtt a kórházban kezeltek száma, elhunyt 94 beteg

6851 új fertõzöttet igazoltak, és elhunyt 94 beteg, így az elhunytak száma 40 601 fõre emelkedett ? írja a koronavirus.gov.hu. Az aktív fertõzöttek száma hosszû idõ után csökkent, jelenleg 137 628 fõ. 2689 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 217-en vannak lélegeztetõgépen. Elõbbi adat nõtt, a lélegeztetõgépen lévõk száma viszont csökkent. A beoltottak száma 6 321 039 fõ, közülük 6 062 346 fõ már a második, 3 423 900 fõ pedig már a megerõsítõ harmadik oltását is felvette. The post Nõtt a kórházban kezeltek száma, elhunyt 94 beteg first appeared on 24.hu.
2022-01-18 10:07:14

Koronavírus: tíz alatt a halottak, hatvan alatt a lélegeztetõgépen lévõk száma

179 új fertõzöttet regisztráltak az elmúlt 24 órában, ezzel a járvány kezdete óta összesen 806 385 fõre nõtt a beazonosított fertõzöttek száma. A gyógyultak száma jelenleg 720 400 fõ, az aktív fertõzöttek száma pedig 56 096 fõre csökkent. Elhunyt 6 beteg, így az elhunytak száma 29 889 fõre emelkedett. 549 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 58-an vannak lélegeztetõgépen. A beoltottak száma 5 296 926 fõ, 4 073 520 fõ már a második oltását is megkapta. A regisztráltak száma 5 millió 302 ezer fõ és 92%-uk már fel is vette az oltást. Koronavírus ...
2021-06-09 09:05:57

Nincs új áldozata a járványnak, még több mint 6 ezer oltott hiányzik az 5,5 millióhoz

Az elmúlt 24 órában 32 új fertõzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 808 160 fõre nõtt a beazonosított fertõzöttek száma, írja a kormányzati tájékoztató portál. Nincs újabb elhunyt, így az elhunytak száma változatlanul 29 992 fõ. Szeptember eleje óta elõször nincs új áldozata a járványnak hazánkban. A gyógyultak száma jelenleg 739 204 fõ, az aktív fertõzöttek száma pedig 38 964 fõre csökkent. 116 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 20-an vannak lélegeztetõgépen. A beoltottak száma 5 493 609 fõ, azaz az 5,5 millió oltáshoz még 6391 fõ hiányzik. A második oltását...
2021-07-01 09:05:56

Több mint ezerrel nõtt az aktív fertõzöttek száma, elhunyt 82 beteg

5270 új fertõzöttet igazoltak, elhunyt 82 beteg ? írja a koronavirus.gov.hu. Az aktív fertõzöttek száma 101 457 fõre emelkedett, vagyis egy nap alatt több mint ezerrel nõtt a számuk. 3090 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 307-en vannak lélegeztetõgépen. A beoltottak száma 6 269 955 fõ, közülük 5 990 568 fõ már a második, 3 191 997 fõ pedig már a megerõsítõ harmadik oltását is felvette. A Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriuma a variánsok irányába vizsgált minták alapján megállapította, hogy hazánkban az új fertõzések több mint 11%-ért az omikron mutáció a felelõs. Ja...
2022-01-05 10:07:29

Meredeken emelkedik az aktív fertõzöttek száma, elhunyt 80 beteg

6454 új fertõzöttet igazoltak az elmúlt 24 órában, és elhunyt 80 beteg ? derül ki a friss napi adatokból. Az elhunytak száma 39 679 fõre emelkedett. Az aktív fertõzöttek száma ismét nõtt, 103 409 fõre. Egy nap alatt közel kétezerrel nõtt a számuk. 3101 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 307-en vannak lélegeztetõgépen. Ez utóbbi szám a szerdai adathoz képest nem változott, de a kórházban kezeltek száma nõtt. A beoltottak száma 6 272 718 fõ, közülük 5 996 472 fõ már a második, 3 198 951 fõ pedig már a megerõsítõ harmadik oltását is felvette. Ma délután újabb oltási akció kezdõdi...
2022-01-06 09:06:46

Ismét 10 ezer felett a napi fertõzöttek száma, meghalt 218 beteg

Elhunyt 218 beteg, így az elhunytak száma 34 931 fõre emelkedett az elmúlt 24 órában ? írja a koronavirus.gov.hu. Legutoljára ilyen magas halálozás április közepén, a harmadik hullám leszállóágában volt. Szerdán 10 466 új fertõzöttet igazoltak. Jelenleg 7450 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 550-en vannak lélegeztetõgépen. A beoltottak száma 6 138 885 fõ, közülük 5 852 417 fõ már a második oltását is megkapta, 2 609 385 fõ pedig már a harmadik oltást is felvették. Az oltási akcióban eddig összesen 947 ezren vettek fel oltást, közülük 775 ezren már a megerõsítõ harmadik oltást...
2021-12-02 09:06:55

Koronavírus: továbbra is 200 felett a napi halálozások száma

3427 az új fertõzöttet azonosítottak az elmúlt 24 órában, ezzel a járvány kezdete óta összesen 764 394 fõre nõtt a beazonosított fertõzöttek száma, közölte pénteken a kormányzati tájékoztató portál. Elhunyt 207 többségében idõs, krónikus beteg, így az elhunytak száma 26 208 fõre emelkedett. A gyógyultak száma jelenleg 474 147 fõ, az aktív fertõzöttek száma pedig 264 039 fõre csökkent. A kórházban ápoltak és a lélegeztetõgépen lévõk száma is csökken, jelenleg 7177 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 844-en vannak lélegeztetõgépen. Az eddig regisztráltak 71 százaléka már megkap...
2021-04-23 11:06:35

345 új fertõzöttet azonosítottak, elhunyt három beteg

Három beteg meghalt és újabb 345 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertõzést ? közölte a koronavirus.gov.hu. Egy nap alatt így közel százzal nõtt az új fertõzöttek száma, miután kedden 246 új fertõzöttet igazoltak.  Eddig 5 830 217 embert oltottak be, közülük 5 535 463-an a második, 461 000-en pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták. A járvány kezdete óta összesen 814 409 fõre nõtt a beazonosított fertõzöttek száma, az elhunytak száma 30 080-ra, a gyógyultaké 778 531-re emelkedett. Az aktív fertõzöttek száma 5798. Kórházban 215 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 26...
2021-09-09 10:06:12

Jó és rossz hírek: egyes országokban csökkent, másutt nõtt a fertõzöttek száma

Belgiumban a koronavírus okozta fertõzések és kórházi kezelések száma valamelyest csökkent az elmúlt napokban, a halálozások száma ugyanakkor nõtt. Hollandiában az újonnan feljegyzett koronavírus-fertõzéses esetek átlagos száma 12 hetes mélypontra süllyedt. Luxemburgban kilenc százalékkal emelkedett a napi átlagos fertõzésszám egy hét alatt.
2021-09-30 22:05:44

Jó és rossz hírek: egyes országokban csökkent, másutt nõtt a fertõzöttek száma

Belgiumban a koronavírus okozta fertõzések és kórházi kezelések száma valamelyest csökkent az elmúlt napokban, a halálozások száma ugyanakkor nõtt. Hollandiában az újonnan feljegyzett koronavírus-fertõzéses esetek átlagos száma 12 hetes mélypontra süllyedt. Luxemburgban kilenc százalékkal emelkedett a napi átlagos fertõzésszám egy hét alatt.
2021-09-30 22:05:46

Jó és rossz hírek: egyes országokban csökkent, másutt nõtt a fertõzöttek száma

Belgiumban a koronavírus okozta fertõzések és kórházi kezelések száma valamelyest csökkent az elmúlt napokban, a halálozások száma ugyanakkor nõtt. Hollandiában az újonnan feljegyzett koronavírus-fertõzéses esetek átlagos száma 12 hetes mélypontra süllyedt. Luxemburgban kilenc százalékkal emelkedett a napi átlagos fertõzésszám egy hét alatt.
2021-09-30 22:05:56

123 új fertõzöttet igazoltak, meghalt egy beteg

123 új fertõzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 810 781 fõre nõtt a beazonosított fertõzöttek száma, írja a kormányzati tájékoztató portál. Elhunyt egy beteg, így az elhunytak száma 30 046 fõ. A gyógyultak száma jelenleg 769 777 fõ, az aktív fertõzöttek száma pedig 10 958 fõre csökkent. 76 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 11-en vannak lélegeztetõgépen. A beoltottak száma 5 693 214 fõ, közülük 5 502 086 fõ már a második oltását is megkapta. Már 166 ezren a harmadik oltást is felvették. The post 123 új fertõzöttet igazoltak, meghalt egy beteg first appeared ...
2021-08-19 10:06:27

194 halott egy nap alatt, 1273 ember van lélegeztetõgépen

Folyamatosan zajlik az oltás, 1 563 242 a beoltottak száma, közülük 474 891-en már a második oltást is megkapták, írja a hivatalos koronavírus-oldal. Ahogy pénteken, úgy szombaton is több mint 42 ezren kapták meg az elsõ adag vakcinát. 10 625 az új fertõzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 571 596 fõre nõtt a beazonosított fertõzöttek száma. A gyógyultak száma jelenleg 369 998, az aktív fertõzötteké már 183 336-ra emelkedett, 7207-tel egy nap alatt. Elhunyt 194 többségében idõs, krónikus beteg, így az elhunytak száma 18 262-re nõtt. 10 652 koronavírusos beteget ápolnak kórhá...
2021-03-21 09:06:08

Koronavírus: 132-en meghaltak, rekordsokan kaptak harmadik oltást

8394 új fertõzöttet igazoltak és elhunyt 132 beteg ? írja a koronavirus.gov.hu. Utoljára május 4-én volt ilyen magas az elhunytak száma. Az aktív fertõzöttek száma 83 818 fõre emelkedett. 4990 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 488-an vannak lélegeztetõgépen. A tegnapi nap adataihoz képest 160 újabb beteg került kórházba, és 25-en kerültek lélegeztetõgépre. A beoltottak száma 5 986 727 fõ, közülük 5 764 573 fõ már a második oltását is megkapta, 1 millió 475 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. A tegnapi napon 44 ezren kapták meg a harmadik oltást, ez eddig a legmaga...
2021-11-11 10:19:54

546 új fertõzöttet igazoltak, meghalt 6 beteg

546 új fertõzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 822 072 fõre nõtt a beazonosított fertõzöttek száma, írja a kormányzati tájékoztató portál. Elhunyt 6 beteg, így az elhunytak száma 30 185 fõre emelkedett. A gyógyultak száma jelenleg 784 539 fõ, az aktív fertõzöttek száma pedig 7 348 fõ. 529 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 81-en vannak lélegeztetõgépen. A beoltottak száma 5 884 183, közülük 5 640 410 fõ már a második oltását is megkapta, 742 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. The post 546 új fertõzöttet igazoltak, meghalt 6 beteg first appeare...
2021-09-29 09:06:06

Közel 250 új fertõzöttet igazoltak

246 új fertõzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 814 064 fõre nõtt a beazonosított fertõzöttek száma, írja a kormányzati tájékoztató portál. Elhunyt 3 beteg, így az elhunytak száma 30 077 fõre emelkedett. A gyógyultak száma jelenleg 778 401 fõ, az aktív fertõzöttek száma pedig 5 586 fõre emelkedett. 208 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 26-an vannak lélegeztetõgépen. A beoltottak száma 5 825 831, közülük 5 530 279 fõ már a második oltását is megkapta, 438 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. The post Közel 250 új fertõzöttet igazoltak first appear...
2021-09-08 10:06:15

Koronavírus: Romániában is megugrott a fertõzések száma

Romániában az elõzõ napi adat több mint kétszeresére, illetve az utóbbi kétheti átlag csaknem duplájára ugrott kedden az egy nap alatt diagnosztizált koronavírus-fertõzöttek száma.
2021-07-20 18:06:00

Hetven nap után újra száz alatt a járvány napi áldozatainak száma

Az elmúlt napon 1145 új fertõzöttet regisztráltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 791 709 fõre nõtt a beazonosított fertõzöttek száma. A gyógyultak száma jelenleg 568 329 fõ, az aktív fertõzöttek száma pedig 194 778 fõre csökkent. Elhunyt 98 beteg, így az elhunytak száma 28 602 fõre emelkedett. Utoljára február 28-án fordult elõ, hogy száz alatt maradt a napi halálesetek száma. 3353 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 403-an vannak lélegeztetõgépen. A beoltottak száma 4 288 641 fõ, közülük 2 488 118 fõ már a második oltását is megkapta. Már több mint 4,8 millióan regis...
2021-05-09 10:06:09

Már Szerbiában is nõ az új fertõzöttek száma

Szerbiában újra száz fölé emelkedett a napi új koronavírus-fertõzöttek száma, ami a szakértõk szerint aggodalomra ad okot - közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) kedden.
2021-07-06 13:05:52

Közel 250 új fertõzöttet igazoltak

247 új fertõzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 813 040  fõre nõtt a beazonosított fertõzöttek száma, írja a kormányzati tájékoztató portál. Elhunyt egy beteg, így az elhunytak száma 30 061 fõre emelkedett. A gyógyultak száma jelenleg 777 988 fõ. 149 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 19-en vannak lélegeztetõgépen. A beoltottak száma 5 799 584, közülük 5 512 118 fõ már a második oltását is megkapta, 379 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. The post Közel 250 új fertõzöttet igazoltak first appeared on 24.hu.
2021-09-03 10:06:09

Koronavírus: még mindig alig száz alatt a napi halálesetek száma

Az elmúlt napon 905 új fertõzöttet regisztráltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 793 784 fõre nõtt a beazonosított fertõzöttek száma. A gyógyultak száma jelenleg 592 440 fõ, az aktív fertõzöttek száma pedig 172 456 fõre csökkent. Elhunyt 96 beteg, így az elhunytak száma 28 888 fõre emelkedett. 2974 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 361-en vannak lélegeztetõgépen. A beoltottak száma 4 391 794 fõ, közülük 2 599 041 fõ már a második oltását is megkapta. Már több mint 4,9 millióan regisztráltak oltásra és 80%-uk meg is kapta azt. A regisztrált 16-18 évesek még ma foglalh...
2021-05-12 10:06:34

12 újabb áldozata van a járványnak, 371 új fertõzöttet igazoltak

371 új fertõzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 816 222 fõre nõtt a beazonosított fertõzöttek száma, írja a kormányzati tájékoztató portál. Elhunyt 12 beteg, így az elhunytak száma 30 114 fõre emelkedett. A gyógyultak száma jelenleg 779 250 fõ, az aktív fertõzöttek száma pedig 6858 fõre emelkedett. 307 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 40-en vannak lélegeztetõgépen. A beoltottak száma 5 847 002, közülük 5 553 346 fõ már a második oltását is megkapta, 544 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. The post 12 újabb áldozata van a járványnak, 371 új fert...
2021-09-15 09:23:57

Szlovákia: a tesztek csaknem 21 százaléka pozitív

A szomszédos országban sem csökken száz alá a koronavírus napi halálos áldozatainak a száma.
2021-03-05 15:06:23

Szlovákia: a tesztek csaknem 21 százaléka pozitív

A szomszédos országban sem csökken száz alá a koronavírus napi halálos áldozatainak a száma.
2021-03-05 16:06:12

Javul a járványhelyzet Nagy-Britanniában

Ismét száz alatt a koronavírusban egy nap alatt elhunytak száma.
2021-03-08 20:06:08

Javul a járványhelyzet Nagy-Britanniában

Ismét száz alatt a koronavírusban egy nap alatt elhunytak száma.
2021-03-08 20:07:03

80-nal nõtt az új fertõzöttek száma egy nap alatt

80 új fertõzöttet igazoltak az elmúlt 24 órában, ezzel a járvány kezdete óta összesen 810 126 fõre nõtt a beazonosított fertõzöttek száma. Egy nappal korábban csak 35 új fertõzöttet találtak. Újabb halálesetet nem regisztráltak, így az elhunytak száma változatlanul 30 037 fõ ? írja a koronavirus.gov.hu.  A gyógyultak száma jelenleg 761 265 fõ, az aktív fertõzöttek száma pedig 18 824 fõre csökkent. 79 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 15-en vannak lélegeztetõgépen. A beoltottak száma 5 658 623 fõ, közülük 5 497 599 fõ már a második oltását is megkapta. A harmadik oltásról most n...
2021-08-11 10:06:12

A szomszédban már ezer fölött a napi új koronavírus-fertõzöttek száma, korlátozásokra készülnek

Romániában ezer fölé emelkedett szombaton a napi új koronavírus-fertõzöttek száma, a hivatalos adatok szerint az elmúlt 24 órában 1015 új fertõzéses esetet regisztráltak.
2021-08-28 19:05:53

Koronavírus: soha nem látott magyar adat érkezett, rekordot döntött az új fertõzöttek száma

11 289 új fertõzöttet igazoltak az elmúlt 24 órában Magyarországon, ezzel a járvány kezdete óta összesen 998 488 fõre nõtt a beazonosított fertõzöttek száma. Újabb 135 áldozatot szedett a koronavírus egy nap alatt ? derül ki a friss napi jelentésbõl.
2021-11-19 10:11:39

Koronavírus: megérkeztek a csütörtök reggeli magyar adatok

Egy nap alatt 10 767 új koronavírus fertõzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 987 199 fõre nõtt a beazonosított fertõzöttek száma. Egy hét alatt közel 30%-kal nõtt az új fertõzöttek száma. Elhunyt 131 beteg egy nap alatt, így az elhunytak száma 32 645 fõre emelkedett, jelentette a koronavirus.gov.hu. Egyre többen vannak kórházban és lélegeztetõgépen, miközben az egészségügy kapacitásai végesek.
2021-11-18 09:31:20

Rekordon a halálozások száma Indiában, de még mindig nincs országos karantén

Indiában rekordot döntött vasárnapra a koronavírus okozta napi új halesetek száma, a betegségben 3689-en haltak meg, a napi új 392 488 fertõzöttel pedig 19,5 millióra nõtt a pozitívra teszteltek száma a járvány kezdete óta.
2021-05-02 12:06:28

Rekordon a halálozások száma Indiában, de még mindig nincs országos karantén

Indiában rekordot döntött vasárnapra a koronavírus okozta napi új halesetek száma, a betegségben 3689-en haltak meg, a napi új 392 488 fertõzöttel pedig 19,5 millióra nõtt a pozitívra teszteltek száma a járvány kezdete óta.
2021-05-02 12:06:35

Több száz új fertõzöttet regisztráltak Ukrajnában

A halottak száma is nõtt.
2021-07-03 15:06:16

Koronavírus: újra 30 ezer felett a napi betegek száma Nagy-Britanniában

Január vége óta elõször 30 ezernél több új koronavírus-fertõzést szûrtek ki egy nap alatt Nagy-Britanniában, de a Covid-19 betegség okozta halálozások száma továbbra is messze elmarad az év eleji tetõzés idejére jellemzõ szintektõl.
2021-07-07 19:05:47

Rekordon a napi új fertõzöttek száma a szomszédban

Több mint 4200 új koronavírus-fertõzöttet regisztráltak egy nap alatt Ausztriában, legutóbb 11 hónapja emelkedett négyezer fölé a napi esetszám - tájékoztatott szerdán a bécsi egészségügyi minisztérium.
2021-10-27 15:05:54

Ismét 100 fölött van a napi halottak száma

573 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertõzést (COVID-19), ezzel 353 276 fõre nõtt a hazánkban beazonosított fertõzöttek száma ? írja a kormányzati tájékoztató honlap. Elhunyt 111 beteg, így az elhunytak száma 11 520 fõre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nõ, jelenleg 231 915 fõ, az aktív fertõzöttek száma 109 841 fõre csökkent. 4 445 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 309-en vannak lélegeztetõgépen. Az eddig Magyarországra érkezett vakcinákat mára gyakorlatilag felhasználták, eddig 129 689 fõ kapott oltást, 1643 fõ már a második oltását is ...
2021-01-19 09:11:51

Csaknem kétszeresére nõtt a fertõzöttek száma egy nap alatt

A halottak száma csökkent, 5 millió 944 ezer a beoltott.
2021-10-27 10:06:11

Csaknem kétszeresére nõtt a fertõzöttek száma egy nap alatt

A halottak száma csökkent, 5 millió 944 ezer a beoltott.
2021-10-27 10:07:39

2300 felett a napi új fertõzöttek száma, meghalt 20 beteg

Összesen 2361 új fertõzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 841 277 fõre nõtt a beazonosított fertõzöttek száma ? írja a koronavirus.gov.hu. Elhunyt 20 beteg, így az elhunytak száma 30 468 fõre emelkedett. Az aktív fertõzöttek száma 17 521 fõre nõtt. 1105 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 155-en vannak lélegeztetõgépen. A beoltottak száma 5 932 239 fõ, közülük 5 710 977 fõ már a második oltását is megkapta, 1 millió 56 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. The post 2300 felett a napi új fertõzöttek száma, meghalt 20 beteg first appeared on 24.hu.
2021-10-21 10:06:09

Koronavírus: egyhetes tanítási szünet jöhet Oroszországban

Egységes országos tanítási szünet bevezetését javasolta az iskolák számára az október 30. és november 7. közötti idõszakra a koronavírus-járványhelyzet romlása miatt csütörtökön az orosz egészségügyi minisztérium, miközben mind az új fertõzöttek, mind a halottak száma új napi rekordot döntött meg.
2021-10-21 15:05:59


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   multiapro   •   apro hirdetesek   •   www   •   slash   •   ors   •   dubaj   •   wmn   •   elmar wepper   •   pain hustlers   •   marka   •   fold napja 2024   •   stat   •   ingyenhirdetes   •   pepper x   •   f1 mexico   •   talpra magyarok   •   tatar gyorgy   •   diosgyor   •   akgggarmi   •   marina city   •   natcon   •   superapro   •   haarp   •   mobile   •   omegle   •   netapro   •   aaa   •   reacher   •   invincible   •   danka   •   dior   •   komarom   •   bableves   •   al ain   •   botswana   •   oraallitas   •   kek pelikan   •   tornanadaska   •   vsquare   •   travis kelce   •   budapest   •   spinoza haz   •   fdvjgwy   •   mezo misi   •   térkép   •   eiffel   •   aprilis 4   •   schumann peter   •   francia salata   •   energiaital  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztõ   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   traf1   •   koronavirus szaz alatt a hazai napi halottak szama   •   alaska woman attacked by bear while using toilet   •   index husvet elott eletbe lephet egy regionalis szigoritas   •   erdi maria az nyeri az olimpiat aki tisztan tud gondolkodni   •   south africa halts astrazeneca jab over new strain 2   •   feds responding to reports of oil chemical spills after ida   •   palvin barbara a kulsejevel kapcsolatban kert tanacsot a rajongoitol   •   csikos sandor lett a nemzet szinesze   •   hidrogenhajtasu repulogepet epit az airbus egy a380 asbol   •   budapest utan ozdon is felgyujtottak a fidesz plakatjait   •   netflixs crash landing on you will take your breath away   •   az olasz kormanyfo bejelentette hogy indul az ep valasztason   •   szexualis bunelkovetot talalt 5 eves lanya agya mellett egy kaliforniai apa   •   irorszag visszakuldene az egyesult kiralysagba a menedekkeroket 2   •   skype on   •   klikkeljen a klasszikusokra uj virtualis tura az opeltol 2   •   riot lawsuit just part of trumps post impeachment problems   •   drycas   •   250 ezres minimalber 150 ezer forintos alapnyugdij szanyi tibor es partja meghirdette a kadar janos tervet   •   grillezovel   •   vereseggel zarta a magyar noi focivalogatott az eb selejtezot   •   N95   •   meghato vallomast tett mostohaanyjanak gomori andras mate nem te hoztal erre a vilagra de mindig is az anyukam leszel foto   •   palestinians give first vaccines after israel shares supply   •   az otp huzta a magyar tozsdet 3   •   asztalla   •   a barcelona ot napon belul masodszor is legyozte a veszpremet   •   felere csokkent az europai legiforgalom   •   esztergályos   •   brutalis mentalisan es fizikailag is megterhelo gyakorlatok es peldatlan szigor jellemzi a sandhursti katonai akademia kikepzeset   •   remhirterjesztes miatt nyomoz a rendorseg a szentendrei halottashazban keszult video miatt 2   •   trumpot napokon belul kipenderitenek a feher hazbol egyik minisztere lemondott   •   7208   •   nagyon draga vr headseten dolgozik az apple   •   probalunk meg ryankent fennmaradni igy indult a benedek agota nevevel femjelzett leanyvallalat konyvkiado   •   megrongaltak a vaginat abrazolo festmenyt   •   d�li   •   maganyosan kuzdott a korral az utolso pillanatig hitt a gyogyulasban kandech evelyne 2   •   ukran dront semlegesitettek a zaporizzsjai atomeromu oktatasi es kikepzokozpontja folott   •   rendkivul gyorsan avattak szentte ii janos palt   •   tomegbaleset tortent az m7 esen   •   13 evig kuzdott az eleteert egy szivbeteg kisfiu az utolso mutetbe belehalt   •   honnan szedte toth gabi uj dalanak a zenejet a magyar humorista gyanus dolgokat szurt ki video 2   •   Épületgépészetikivit elezés   •   lajos bacsi othellojara eskuszik a szivgyogyasz iden korabban ert veget a szuret belestunk a gazdak pincejebe 3   •   spain warns small ships of possible orca run ins near the strait of gibraltar during the summer   •   fÄÅ gkazÄÄnszerelÄÅ    •   nevvel arccal lakohellyel listaznak a pedofilokat ugyfelkapun lehetne bongeszni az elitelteket   •   igy tudjuk megszabaditani az otthonunkat a negativ energiaktol