Orbán Viktor: Kína békekezdeményezését Magyarország teljes mértékben támogatja!

A kormányfő szerint hazánk és Kína is a béke pártján áll.
2024-05-09 21:08:20

A Fidesz nem támogatja a gyónási titkokkal kapcsolatos módosítást a gyermekvédelemben

A Fidesz-frakció közleményéből fontos dolog derült ki. A leírtak alapján a Fidesz országgyűlési frakciója nem támogatja a gyónási titokra vonatkozó szabályozás módosítását a gyerekek ellen elkövetett bűncselekmények esetében
2024-05-08 12:06:36

2024-05-08 12:06:13

Itt a Fidesz indoka, miért támogatja, hogy felmentést kapjanak a papok a gyerekek elleni erőszak jelentése alól

A Fidesz-frakció egyetért a vitatott, könnyítést jelentő módosítóval, mert szerintük még ezzel együtt is szigorúbb lesz a rendszer. Valóban, hiszen eredetileg nem is tervezték, hogy egyházi intézményekre is vonatkozzon bármilyen szabály.
2024-05-07 13:10:32

2024-05-07 13:10:06

Érdemes még most elkezdeni az IPL használatát?

Dr. Gyöngyösi Nóra Phd. bőrgyógyász-kozmetológus adta meg a választ
2024-04-27 15:06:54

Érdemes még most elkezdeni az IPL használatát?

Dr. Gyöngyösi Nóra Phd. bőrgyógyász-kozmetológus adta meg a választ
2024-04-27 15:06:26

Érdemes még most elkezdeni az IPL használatát?

Dr. Gyöngyösi Nóra Phd. bőrgyógyász-kozmetológus adta meg a választ
2024-04-27 15:06:04

Betilthatja egy hadsereg az iPhone használatát

Biztonsági megfontolások miatt, az összes haderőnem érintett lehet.
2024-04-26 10:09:28

Jóval több kötvényt adott ma el az ÁKK, mint meghirdette

Intenzív volt ma a vételi érdeklődés mindhárom magyar államkötvény sorozatra, amelyet aukcióra hirdetett az Államadósság Kezelő Központ, így ezt és a hozamelvárásokat látva végül mindhárom sorozatra ráemelt, így a meghirdetett 30 milliárd helyett végül 50 milliárd forint összegben adott el papírokat. Az átlaghozamok a legutóbbi hasonló futamidejű aukcióhoz képest érdemben magasabbak voltak, míg a tegnapi másodpiaci referenciahozamokhoz képest csökkentek.
2024-04-18 12:06:56

Elszabadult a háborúpárti őrület: egyre több ország támogatja Macron világháborús tervét

Már Brüsszel sem titkolja, hogy a harmadik világháborúra készül.
2024-04-12 08:08:14

A villanyautózást is elérte a krízis, egyre több helyen korlátozzák az e-töltők használatát

A legnagyobb fogyasztású időszakokban a szolgáltatók egyre több országban az elektromos töltők közcélú hálózatból történő vételezésének átmeneti korlátozására kényszerülnek, és ezzel párhuzamosan mind több helyen különböző pénzbeli ösztönzőkkel, kedvezményes tarifákkal és bónuszokkal is igyekszik rávenni arra a villanyautósokat, hogy ne a legnagyobb fogyasztású esti órákban töltsék fel járműveiket.
2024-04-12 06:06:15

Nagy István: Brüsszel és az Európai Bizottság elárulta a magyar gazdálkodókat, és az ukrán oligarchákat támogatja

Korábban nem látott zöldnyomás van az agrárszektoron, minden szakmai alapot nélkülöz a Green Deal - erről is beszélt Nagy István a csütörtöki Kormányinfón.
2024-04-11 12:09:14

A magyar kormány támogatja a budapesti BL-döntő rendezését

Európa-liga-döntőt és európai Szuperkupa-finálét is rendeztek már a Puskás Arénában.
2024-04-04 23:07:06

5 tipp, ami segíti az együttalvást az eltérő igények ellenére is

Az együttalvás összehangolása gyakran hatalmas kihívást jelenthet az eltérő igények miatt. Hogyan gondoskodhatunk az önmagunk és párunk számára egyaránt kényelmes alvásról? Mit tehetünk annak érdekében, hogy a pihenés minden éjszaka felhőtlen legyen? Alábbi cikkünkben 5 konkrét és bevált tippel szolgálunk!
2024-03-28 15:06:34

2024-03-28 15:06:16

Irán teljes mellszéllességgel támogatja a palesztinokat

Irán teljes körű támogatásáról biztosította a palesztinokat Ali Hamenei ajatolláh, az ország legfelsőbb politikai és vallási vezetője Iszmail Haníjével, a radikális iszlamista Hamász politikai bizottságának vezetőjével tartott megbeszélésén - közölte kedden az IRNA állami hírügynökség.
2024-03-26 20:07:50

Jól tették? Floridában megtiltották a közösségi média használatát gyerekeknek

Florida kormányzója, Ron DeSantis aláírta a törvényt, amely megtiltaná a 14 évnél fiatalabb gyerekeknek a közösségi média használatát.
2024-03-26 08:06:14

2024-03-26 08:05:59

Horvátországi szállások

Horvátországi kiadó szállások, apartman, mobilház, lakókocsi. Horvátországi nyaralások kedvező áron bérelhetőek a www.horvat-holiday.hu oldalon.Szezononként eltérő árak !
2020-06-23 22:14:42

2020-06-23 22:14:43

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:37

2020-06-23 22:16:20

2020-06-23 22:16:22

2020-06-23 22:16:56

2020-06-23 22:16:58

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:05

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:50

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:12

2020-06-23 22:19:23

2020-06-23 22:19:25

2020-06-23 22:19:34

2020-06-23 22:19:41

2020-06-23 22:19:44

Szlávik János: Nem zárható ki, hogy a koronavírus még jövőre is egész évben is velünk marad

2021 őszén még korlátozásokra lehet szükség. Ő azt a vakcinát választaná, amely legelőször itt lesz.
2020-12-22 22:08:24

Már több mint 300 ezren regisztráltak koronavírus-oltásra Magyarországon

5500 adag érkezik a Pfizer/BioNTech vakcinájából, a Dél-pesti Centrumkórházban kezdik meg a koronavírusos betegeket kezelők oltását.
2020-12-22 22:08:24

Horvátországi szállások

Horvátországi kiadó szállások, apartman, mobilház, lakókocsi. Horvátországi nyaralások kedvező áron bérelhetőek a www.horvat-holiday.hu oldalon.Szezononként eltérő árak !
2020-06-23 22:20:34

Koronavírus: 6495 új fertőzöttet találtak, 93 beteg meghalt

Már több mint 7 ezren vannak kórházban.
2020-11-16 08:06:31

Koronavírus-fertőzésben meghalt egy magyar mentős

A férfiról csak annyit tudni, hogy a zsadányi mentőállomáson dolgozott.
2020-11-16 12:06:08

Koronavírus-fertőzésben meghalt egy magyar mentős

A férfiról csak annyit tudni, hogy a zsadányi mentőállomáson dolgozott.
2020-11-16 12:06:09

Böjte Csabát is megfertőzte a koronavírus

Nem tarthat szentmisét, de valószínű, hogy nem is tudna egy órán át beszélni köhögés nélkül.
2020-11-16 17:08:14

Szlovéniában leállt a közösségi közlekedés is a koronavírus miatt

Továbbra is nő az új fertőzöttek száma, meghosszabbították a vészhelyzetet.
2020-11-16 20:09:02

Szlovéniában leállt a közösségi közlekedés is a koronavírus miatt

Továbbra is nő az új fertőzöttek száma, meghosszabbították a vészhelyzetet.
2020-11-16 20:09:03

Debrecenben emelkedett a koronavírus koncentrációja a szennyvízben

Főleg a keleti országrészben fekvő városokban nőtt a fertőzöttek száma.
2020-11-17 18:05:59

Debrecenben emelkedett a koronavírus koncentrációja a szennyvízben

Főleg a keleti országrészben fekvő városokban nőtt a fertőzöttek száma.
2020-11-17 18:06:00

Szlovéniában leállt a közösségi közlekedés is a koronavírus miatt

Továbbra is nő az új fertőzöttek száma, meghosszabbították a vészhelyzetet.
2020-11-17 19:06:23

Koronavírus: 99 halott, 4290 új fertőzött

Már 7499 beteget ápolnak kórházban, 581-en vannak lélegeztetőgépen.
2020-11-18 09:07:00

Koronavírus: 99 halott, 4290 új fertőzött

Már 7499 beteget ápolnak kórházban, 581-en vannak lélegeztetőgépen.
2020-11-18 09:07:01

Két új funkciót kap a Google Térkép a koronavírus-járvány miatt

A Google a közeledő ünnepekre készülve frissítette a Google Térképet, hogy nagyobb biztonságban legyenek azok, akik az ünnepek miatt útra kelnének.
2020-11-18 10:06:38

2020-11-18 10:06:39

Alig két hét alatt 56 szociális otthonban jelent meg a koronavírus

November első napja és a válsághelyzet pár nappal későbbi kihirdetése között hat intézményben jelent meg a fertőzés.
2020-11-18 11:06:55

Elkezdődött a Moderna koronavírus-vakcinájának engedélyeztetése

A cég beszállítói megállapodást is kötött az Egyesült Királyság kormányával az oltóanyag biztosításáról.
2020-11-18 12:07:42

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   Leverkusen   •   R   •   haszn   •   N   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   jazz   •   tes   •   youtube   •   mag   •   H   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   németállás   •   f   •   budapest   •   perapro   •   J   •   rozsa sandor   •   P   •   vacsoracsata   •   ingatlan   •   L   •   fluminense   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   koronavirus az eu is tamogatja az eltero oltoanyagok hasznalatat mindharom oltasnal 3   •   volt ahol valosagos visszaelesi rendszer mukodott legalabb 10 ezer kiskorut zaklattak a francia katolikus egyhazon belul   •   grenade shaped sex toy sparks police alert in germany   •   patthelyzet nem kotelezo az oltas de megis az ha meccsre menne   •   expecting trouble dc locks down a week before inauguration   •   online job   •   republic of congo reports its first mpox virus cases in several regions   •   a nap legfontosabb hirei 2021 10 19   •   top french school head resigns accused of domestic violence   •   meghalt samuel little az egyesult allamok tortenetenek legbrutalisabb sorozatgyilkosa   •   melyik a legjobb pezsgo   •   mobilgarazs betonalap 24   •   hungarian government imposes ten billion burden on laszlo biges fertiliser empire billionaire to circumvent special tax with new technology   •   maszr   •   fejenkent 500 ezer forintra buntettek a vasarnapi tuntetes szervezoit 2   •   uj digitalis online szakmai szovetseg alakul   •   tiktok sued for billions over use of childrens data   •   american airlines flight diverted due to disruptive passenger   •   RecepciAnglia   •   durvan porog iden is a csok igenylese 2   •   ugyesebb vagy mint egy influenszer ki tudod szimatolni a kibercsapdakat 3   •   renner erika azt ajanlotta varga juditnak forduljon az aldozatsegito kozponthoz ott kap mindenben segitseget 2   •   magyar relativ eletszinvonal ket evtizede a lejton   •   a dan szovetsegi kapitany a jatekosai kezebe adja a dontest hogy palyara lepnek e a belgak ellen   •   gbl festeklemoso   •   brutalis vesztesegszamot mondtak be az ukran katonak sokkal nagyobb lehet a baj mint eddig gondoltuk   •   tobb mint 300 millio literrel kevesebbet tankoltak tavaly az autosok 4   •   dragabb lett a koccintas 2   •   IdelislaksZuglban   •   cseresznyevirag piknik temaju fozokurzuson is reszt vehetunk marciusban   •   lebanon files urgent complaint to un against israel flights   •   the latest german health chief warns of 10 hard weeks ahead   •   aktiv elet mellett is art a szivnek az elhizas   •   tobb orara lezartak az ensz new york i szekhelyet egy fegyveres ferfi miatt   •   gyorfi pal is megkapta a koronavirus elleni oltast   •   a 15 eves billeg biankat nagy erokkel keresik   •   akadozhat a kartyas fizetes az otp nel   •   elaludt vezetes kozben sulyos balesetet okozott egy sofor szekesfehervarnal fotok 2   •   128 lakot fertozott meg a koronavirus brit mutacioja egy belga idosotthonban 2   •   dehogy rugja ki elon musk a dolgozok haromnegyedet a twitternel csak a felet   •   kiegett egy auto az m3 ason 2   •   fantomkepet kozoltek a godolloi hev en eroszakoskodo ferfirol 2   •   kiegett egy auto az m3 ason   •   a mianmari katonai vezeto szabad valasztasokat igert   •   kulfoldi lapertesules ujabb brazil harci gepeket vehet magyarorszag a 29 super tucano   •   eliteltek az ujpesti rendorauto baleset miatt megvadolt torzsormestert   •   a fradi elesett mar csak a pool es a crvena talpon de messze meg puskasek realja   •   fordulat a javabol felcsillant a remeny a lakashitelesek es a bankok elott   •   csunya baleset a muzeum koruton villamossal csattant a busz video 2   •   minikrimi anthony grey az inka nyakek