Elszállóban az olajhatalom költségvetési hiánya

Szaúd-Arábia már a hatodik egymást követő negyedévben jelentett költségvetési hiányt, mivel a tőkekiadásokra és más területekre fordított kiadások növekedése meghaladta a bevételek növekedését.
2024-05-06 10:07:11

Több lesz a zöld fejlesztés, ha női menedzser vezeti a céget

Egészen friss kezdeményezés az idén februárban indult EU Women Climate Leaders Network, amely a női vezetők bevonásával szeretne hozzájárulni a környezetbarát innovációk számának növeléséhez a nagyvállalati szektorban. Több kutatás is azt támasztja alá ugyanis, hogy a nők által vezetett vagy tulajdonolt cégeknél több és hatékonyabb zöld fejlesztés valósul meg. A szervezet életre hívó konferencia tanulságairól Simon Anita, az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. fenntarthatóságért és körforgásos gazdaságért felelős vezérigazgató-helyettese beszélt a Portfolio-nak, aki egyetlen magyar meghívottként ve...
2024-05-06 10:06:59

Így is lehet? A testvére helyett akart levizsgázni egy férfi Kecskeméten

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közokirat-hamisítás gyanúja miatt javasolt vádemelést egy testvérpár ellen. Egy férfi az öccse helyett szerette volna letenni a motorkerékpár-vizsgát Kecskeméten.
2024-05-06 09:06:38

2024-05-06 09:06:15

2024-05-06 09:05:56

Öccse helyett akart vizsgázni egy férfi Kecskeméten

Öccse helyett akart vizsgázni egy férfi Kecskeméten. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 44 éves férfi közlekedési alapismeretek vizsgára jelentkezett tavaly májusban, hogy motorkerékpár jogosítványhoz jusson. Az írásbeli teszt kitöltése előtt azonban kiderült, hogy a helyi lakos a testvére helyett akart vizsgát tenni úgy, hogy az ő igazolványát mutatta be a személyazonosság ellenőrzésekor. A férfit előállították a járőrök, és közokirat-hamisítás bűntett kísérletének gyanúja miatt kihallgatták. A hatóságok ezt követően tüzetesen megvizsgálták a fiatalabb férfi kor...
2024-05-06 08:07:46

A királyi család divattervezője beszélt a sajtónak Katalin hercegnéről és Vilmos hercegről

Nagyon rossz híreket közölt.
2024-05-05 10:08:30

Újabb megdöbbentő hírek érkeztek a rákos Katalin hercegnéről

Mondjuk a részleteket.
2024-05-04 18:08:19

A háború poklából vezetett az Oscar-díjig az útja

A 20. század második felének Audry Hepburn volt az egyik legjíresebb mozi ikonja
2024-05-04 15:08:21

Női holttestet találtak szombat hajnalban a Tiszai pályaudvarnál

A rendőrség emberölés gyanúja miatt nyomoz.
2024-05-04 14:09:18

Eredményre vezetett a kormány felszólítása: olcsóbb lett az üzemanyagár

Olcsóbb lett a bezin ára immár második alkalommal a héten
2024-05-04 14:08:52

Női holttestet találtak szombat hajnalban a Tiszai pályaudvarnál

A rendőrség emberölés gyanúja miatt nyomoz.
2024-05-04 14:07:12

Őrizetbe vettek egy amerikai kongresszusi képviselőt

Őrizetbe vették és vádat is emeltek Henry Cuellar amerikai kongresszusi képviselő és felesége ellen korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt - derült ki a pénteken közzétett bírósági iratokból.
2024-05-03 21:07:00

Három év börtönre ítélték a mórahalmi mini Magyarország ötletgazdáit

A Szegedi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva három év börtönre ítélte a mórahalmi mini Magyarország kitalálóit, amiért nem fizette vissza a projektre kapott uniós támogatást, szúrta ki a Telex a bíróság közleményét. Az ítélet indoklása szerint az ügynek öt vádlottja volt, az első és a másodrendű vádlottak találták ki még 2014-ben, hogy a történelmi Magyarország területén 1910-ben álló, ötven jelentős műemléket 1:25-ös méretaránnyal bemutató makettparkot alakítanak ki. A projekt összköltsége 648 millió forint volt, a projektcég 15 százalékos önerő biztosítása mellett, 550 mi...
2024-05-03 15:08:29

Nem tudta visszafizetni a több százmillió forint uniós támogatást, több mint három évet kapott a Mórahalmi Mini Magyarország Park ötletgazdája

Pénteken jogerősen is elítélték a mórahalmi makettpark ötletgazdáját különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett kísérlete miatt. Az ítélet szerint három év hat hónapos büntetést kell letöltenie.
2024-05-03 15:06:52

2024-05-03 15:06:08

2024-05-03 15:05:50

Félmilliárdos számlagyárra csapott le a NAV, kriptovalutát és kábítószert is találtak

A bűncselekmények haszonélvezői jó nevű cégek magas státuszú vezetői voltak.
2024-05-03 13:12:14

Félmilliárdos számlagyárra csapott le a NAV, kriptovalutát és kábítószert is találtak

A bűncselekmények haszonélvezői jó nevű cégek magas státuszú vezetői voltak.
2024-05-03 13:11:01

Panel ablakcsere Dunakeszi ablakos által

Kedvezményes ablakcsere Dunakeszi ablakos, műanyag ablak beszerelés jótállással, tapasztalt szakember gárda segítségével +36 70 772 9371 Zsola Ablak Kft. https://ablakcseredunakeszi.5mp.eu Panel ablakcsere Dunakeszi, Dunakeszi ablakos, ablakdiszkont dunakeszi telefonszám, olcsó műanyag ablak raktárkészletről
2020-06-23 22:14:26

Cégátvétel 06 20 2558557

Cégátvétel 06 20 2558557 Adóssággal, terhelt, problémás cégek átvétele. Teherré vált, problémás cégét ( köztartozás, beszállítói tartozás, házipénztár, hitel, tagikölcsön, stb, stb….) kedvező feltételekkel átvesszük.
2020-06-23 22:14:40

Olyan hirdetési lehetőség, amelyet máshol nem talál

Az Apróhirdető centrum hirdetési oldalunkon bármit meghirdethet, ami a felhasználási feltételeknek megfelelő. De ez még nem minden. Van egy Apróhirdető centrum Facebook csoportunk is, ahova csatlakozva feladhatja hirdetéseit. Mindegyik oldalon található egy link, amely által az egyik oldalról a másikra eljuthat. A hirdetési oldalon ez a Facebook csoportunk, valamint a hirdetések alatt található linkre kattintva juthat a Facebook csoportunkba. A Facebook oldalunkon az első bejegyzésre kattintva érheti el a hirdetési oldalunkat. Használja mindkét hirdetési lehetőséget!

2020-06-23 22:14:44

Cégátvétel 06 20 2558557

Cégátvétel 06 20 2558557 Adóssággal, terhelt, problémás cégek átvétele. Teherré vált, problémás cégét ( köztartozás, beszállítói tartozás, házipénztár, hitel, tagikölcsön, stb, stb….) kedvező feltételekkel átvesszük.
2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:37

Cégátvétel 06 20 2558557

Cégátvétel 06 20 2558557 Adóssággal, terhelt, problémás cégek átvétele. Teherré vált, problémás cégét ( köztartozás, beszállítói tartozás, házipénztár, hitel, tagikölcsön, stb, stb….) kedvező feltételekkel átvesszük.
2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

Panel ablakcsere Dunakeszi ablakos által

Kedvezményes ablakcsere Dunakeszi ablakos, műanyag ablak beszerelés jótállással, tapasztalt szakember gárda segítségével +36 70 772 9371 Zsola Ablak Kft. https://ablakcseredunakeszi.5mp.eu Panel ablakcsere Dunakeszi, Dunakeszi ablakos, ablakdiszkont dunakeszi telefonszám, olcsó műanyag ablak raktárkészletről
2020-06-23 22:16:22

Cégátvétel 06 20 2558557

Cégátvétel 06 20 2558557 Adóssággal, terhelt, problémás cégek átvétele. Teherré vált, problémás cégét ( köztartozás, beszállítói tartozás, házipénztár, hitel, tagikölcsön, stb, stb….) kedvező feltételekkel átvesszük.
2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

Panel ablakcsere Dunakeszi ablakos által

Kedvezményes ablakcsere Dunakeszi ablakos, műanyag ablak beszerelés jótállással, tapasztalt szakember gárda segítségével +36 70 772 9371 Zsola Ablak Kft. https://ablakcseredunakeszi.5mp.eu Panel ablakcsere Dunakeszi, Dunakeszi ablakos, ablakdiszkont dunakeszi telefonszám, olcsó műanyag ablak raktárkészletről
2020-06-23 22:16:58

Cégátvétel 06 20 2558557

Cégátvétel 06 20 2558557 Adóssággal, terhelt, problémás cégek átvétele. Teherré vált, problémás cégét ( köztartozás, beszállítói tartozás, házipénztár, hitel, tagikölcsön, stb, stb….) kedvező feltételekkel átvesszük.
2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:06

Cégátvétel 06 20 2558557

Cégátvétel 06 20 2558557 Adóssággal, terhelt, problémás cégek átvétele. Teherré vált, problémás cégét ( köztartozás, beszállítói tartozás, házipénztár, hitel, tagikölcsön, stb, stb….) kedvező feltételekkel átvesszük.
2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:51

Cégátvétel 06 20 2558557

Cégátvétel 06 20 2558557 Adóssággal, terhelt, problémás cégek átvétele. Teherré vált, problémás cégét ( köztartozás, beszállítói tartozás, házipénztár, hitel, tagikölcsön, stb, stb….) kedvező feltételekkel átvesszük.
2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:13

Cégátvétel 06 20 2558557

Cégátvétel 06 20 2558557 Adóssággal, terhelt, problémás cégek átvétele. Teherré vált, problémás cégét ( köztartozás, beszállítói tartozás, házipénztár, hitel, tagikölcsön, stb, stb….) kedvező feltételekkel átvesszük.
2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:25

Cégátvétel 06 20 2558557

Cégátvétel 06 20 2558557 Adóssággal, terhelt, problémás cégek átvétele. Teherré vált, problémás cégét ( köztartozás, beszállítói tartozás, házipénztár, hitel, tagikölcsön, stb, stb….) kedvező feltételekkel átvesszük.
2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:44

Cégátvétel 06 20 2558557

Cégátvétel 06 20 2558557 Adóssággal, terhelt, problémás cégek átvétele. Teherré vált, problémás cégét ( köztartozás, beszállítói tartozás, házipénztár, hitel, tagikölcsön, stb, stb….) kedvező feltételekkel átvesszük.
2020-06-23 22:20:33

Olyan hirdetési lehetőség, amelyet máshol nem talál

Az Apróhirdető centrum hirdetési oldalunkon bármit meghirdethet, ami a felhasználási feltételeknek megfelelő. De ez még nem minden. Van egy Apróhirdető centrum Facebook csoportunk is, ahova csatlakozva feladhatja hirdetéseit. Mindegyik oldalon található egy link, amely által az egyik oldalról a másikra eljuthat. A hirdetési oldalon ez a Facebook csoportunk, valamint a hirdetések alatt található linkre kattintva juthat a Facebook csoportunkba. A Facebook oldalunkon az első bejegyzésre kattintva érheti el a hirdetési oldalunkat. Használja mindkét hirdetési lehetőséget!
2020-06-23 22:20:33

Az európai és a magyar hatóságok által engedélyezett vakcinák biztosan hatékonyak lesznek

Bízzanak az emberek a koronavírus elleni védőoltásokban - kérte a lakosságot Szlávik János.
2020-12-22 22:08:22

Hat embert vittek kórházba szén-monoxid-mérgezés miatt Budapesten

Egy XI. kerületi lakásban mutattak ki szén-monoxidot a levegőben.
2020-12-28 21:06:09

Idegörlő dráma után hosszabbításban kikapott a Veszprém a BL-elődöntőben

Hiába dolgozott le hétgólos hátrányt és vezetett néggyel a magyar együttes, a Kielé volt az utolsó szó.
2020-12-28 22:05:56

Vezetett Torinóban, de kikapott a Juventustól a Ferencváros

Ezúttal is nagyot küzdött a Fradi a BL-ben, de Álvaro Morata a 92. percben megnyerte a meccset az olasz csapatnak.
2020-11-24 22:06:12

?Klímaapokalipszis? miatt nem vállalnak gyereket

Sokan attól tartanak, világvége közeleg a klímaváltozás miatt, s ezért nem akarnak – szerintük szenvedésre ítélt – gyerekeket a világra hozni.
2020-11-29 22:07:40

Aggódik a WHO a romló Közel-Keleti járványhelyzet miatt

Tombol a járvány, de több ország inkább enyhít a korlátozásokon, hogy némileg megkímélje a gazdaságát. Több mint 3,6 millió fertőzött van a térségben, és 76 ezren hunytak el a vírus miatt.
2020-11-19 22:05:57

Szénmonoxid-mérgezés miatt vittek kórházba egy családot Budapesten

Szénmonoxid-mérgezés miatt lett rosszul egy család több tagja Budapest XXIII. kerületében vasárnap - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel. A mentők négy embert vittek kórházba.
2020-11-15 20:12:49

Magyar céget vesz a Cisco

Az amerikai multi a felhőalapú szolgáltatásokat fejlesztő Banzai Cloudot vásárolja meg.
2020-11-16 15:05:59

A Moderna vakcinafejlesztése is a magyar Karikó Katalinék kutatásaira épül

Az amerikai Moderna nevű cég ugyanazokra a kutatásokra építve fejlesztette ki a koronavírus elleni vakcináját, mint a Pfizer. A kutatásokat kollégájával közösen a magyar tudós, Karikó Katalin végezte el még a 2000-es években.
2020-11-17 14:05:52

Két új funkciót kap a Google Térkép a koronavírus-járvány miatt

A Google a közeledő ünnepekre készülve frissítette a Google Térképet, hogy nagyobb biztonságban legyenek azok, akik az ünnepek miatt útra kelnének.
2020-11-18 10:06:38

Az emberek csupán 1 százaléka felelős a repülés által okozott kibocsátás több mint feléért

Nagyok a különbségek: egy új kutatás arra világít rá, hogy az emberek csupán 4 százalékára repül egyáltalán külföldre, a legnagyobb kibocsátók viszont annál többet.
2020-11-18 10:06:38

Két új funkciót kap a Google Térkép a koronavírus-járvány miatt

A Google a közeledő ünnepekre készülve frissítette a Google Térképet, hogy nagyobb biztonságban legyenek azok, akik az ünnepek miatt útra kelnének.
2020-11-18 10:06:39

Marad még a ködös idő északon, nyugaton a szél jelenthet gondot

Figyelmeztető előrejelzést adott ki a meteorológiai szolgálat a tartós sűrű köd miatt északra és a Nyugat-Dunántúlra, Győr-Moson-Sopron megyére pedig széllökések miatt.
2020-11-19 07:09:44

2020-11-19 07:09:45

Milliárdos céget kap a Szeged-Csanádi Egyházmegye az államtól

A főleg megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató Szegedi Fonalfeldolgozó Zrt-t adja az állam az egyházmegyének. Az egymilliárd forintos árbevételű vállalatot 15 éven át csak miniszteri engedéllyel adhatja el a Szeged-Csanádi egyházmegye.
2020-11-19 08:06:14

Gyorsabb lesz otthon a wifi: új eszközöket vezetett be a Telekom

A Magyar Telekom kínálatában mostantól elérhetők az új generációs, Wi-Fi 6 szabványt támogató eszközök, melyek gyorsabb, stabilabb netkapcsolatot biztosítanak – közölte a szolgáltató.
2020-11-19 11:07:30

2020-11-19 11:07:31

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   m   •   ftp   •   f   •   Leverkusen   •   rozsa sandor   •   R   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   N   •   mag   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   b   •   tes   •   eb   •   vacsoracsata   •   németállás   •   sadasdhirek   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   sz   •   J   •   fluminense   •   budapest   •   perapro   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   L   •   olcs   •   térkép   •   travis kelce   •   facebook   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   morgan hoffmann diagnosed with muscular dystrophy returns to competitive golf for first time in three years   •   elfajult a vita 15 eves kortarsat keselte meg egy kamasz kazincbarcikan video 2   •   eggyutt   •   megmutatta a google milyen sok adatot gyujt a felhasznalokrol a gmail   •   lady gaga meglepoen konszolidalt ruhaban mutatkozott   •   meg nem keso hogy onbol is nyertes legyen   •   mar negymillio adag koronavirus vakcinat adtak be az egyesult kiralysagban   •   meg iden xbox konzol valhat a teveinkbol   •   3d nyomtatjak a laborban novesztett halat   •   egy masfel focipalyanyi teruleten eg a hulladek szemenyenel   •   belehajtott a kerti toba a lopott autoval magara zarta az ajtot 2   •   Creed   •   102 gyerek utan kert segelyt harom roman csalo   •   hungary plans referendum on law criticized by eu as homophobic 3   •   amikor fiola golja pillanataban felrobbant a szurkoloi zona video   •   tavolabb kerult a magyaroktol az amerikai alom 2   •   schumacher vanda a vegleges visszavonulast fontolgatja kifakadt a magyar tarsadalom miatt   •   elkeszult a mesterterv igy menekitik ki az szfe diakjait kulfoldi egyetemekre 3   •   a jogallamisagi mechanizmus azonnali alkalmazasat kovetelte cseh katalin   •   house democrats campaign arm moves to defend its embattled chief   •   us to re open solomon islands embassy in push against china   •   a nasa kulonleges pilotat kuld a holdra video   •   500 eves diszes angol imatekercset elemeztek brit kutatok   •   indiana jones mar a mult az urbol kutatnak a kincsek utan a mai kor regeszei   •   zendayat mintha nyakon ontottek volna flitterrel a dune bemutatojan   •   a debrecen a bl szezon legnagyobb meglepeteset szerezte 2   •   a mosoly mindenkinek jar kozeledik a karacsonyi ciposdoboz akcio 2   •   britney spears court appointed attorney submits petition to resign   •   ukraine war russia executing own retreating soldiers us says   •   ismerje meg a hold kerulo urhajosok csapatat egyben az artemis program elso legenyseget fotok video 2   •   biden ends deadlock over first african and first woman to lead wto   •   ezert a somloi galuska receptert odalesz a csalad 2   •   hiaba kaszalhat milliardokat a ferencvaros europaban oriasi indulatokat kavarhat a fradi gazprom gigauzlet   •   ot emberrel vegzett majd ongyilkos lett az nfl sztarjatekosa 2   •   szerdatol megint dragabb lesz a tankolas   •   gpifldmunkafldmunkar   •   a xiaomi szerint nem egyszeru feladat az osszehajthato mobilok hutese   •   brutalis allatkinzas drotot szoritott a kutyaja nyakara egy kisnyaradi ferfi 4   •   rejtelyes betegseggel kuzdenek a sikersorozat forgatasan   •   perbe fogjak a samsungot a galaxy s20 mobilok egyik alkatresze miatt   •   uj modszerrel kaphatjak el a bunozoket retteghetnek azok akiknek van haziallatuk   •   szijjarto peter nem mondjuk fel az orosz gazszerzodest novelni akarjuk a horvat lng beszerzest   •   egy brilians otlet igy lett programozobol romania leggazdagabb embere   •   alekszej navalnijt orizetbe vettek moszkvaban   •   reviczky gabor kapta iden a karinthy gyurut   •   meg 400 ezer adag orosz vakcina erkezik magyarorszagra   •   elege van a magyar gazdaknak tuntetest szerveztek budapestre   •   edzoi stab nelkul meszarolta le rivalisat a new york rangers   •   kariko katalin voltak akik azt mondtak hogy teherbe estek a koronavirus elleni vakcinatol   •   david jolicoeur rapper and founding member of de la soul dies  

srv.38.