Botrányok közepette választottak elnököt a világ egyik legfontosabb gazdasági csomópontjában

Panamában a konzervatív jelölt, José Raul Mulino nyerte a vasárnapi elnökválasztást a közvélemény-kutatások szerint.
2024-05-06 08:07:39

Itt a lista, ezek az európai cégek tartoznak a világ egyik legelitebb klubjába

Tavaly szeptemberben a Novo Nordisk cég letaszította a trónról az LVMH francia luxusipari óriást, így a kontinens legértékesebb tőzsdén jegyzett cégévé vált. A súlycsökkentő gyógyszerekről népszerűvé váltó dán gyógyszeripari cég lendülete pedig továbbra is töretlen. Megnéztük, hogy melyek jelenleg a legértékesebb európai vállalatok, és azt is, hogy globális összevetésben hol helyezkednek el jelenleg ezek a cégek.
2024-05-04 13:06:48

Drasztikus lépésre szánta el magát az iszlám világ egyik vezető hatalma: lenullázzák a kapcsolatokat Izraellel

A Bloomberg cikke szerint Törökország úgy döntött, hogy csütörtöktől teljesen leállítja a kereskedelmét Izraellel. A lépés tovább fokozhatja a feszültséget a Közel-Keleten.
2024-05-02 19:08:43

"Drasztikusan csökkenő" megrendelések miatt zárja be gyárát az egyik nagy autóipari beszállító a szomszédban

Bezárja egyik erdélyi gyárát a világ egyik legnagyobb kábelgyártó vállalata, a Leoni a "drasztikusan csökkenő megrendelések" miatt - írta a vállalat közlését idézve az economedia.ro.
2024-05-02 19:08:20

Bátor lépésre szánta rá magát a világ egyik legnagyobb állami nyugdíjalapja, hogy elkerülje az összeomlást

A dél-koreai Nemzeti Nyugdíjbiztosítási Szolgálat, a világ harmadik legnagyobb állami nyugdíjalapja, új, hosszú távú befektetési stratégiájában 65%-os arányban tervez kockázatos eszközökbe befektetni, hogy növelje a hozamokat és el tudja kerülni az alap korai kimerülését.
2024-05-02 12:07:25

Így néz ki a világ legrégebbi szállodája

52 generáció birtokolta.
2024-05-01 09:08:58

Közel 10 évig épült a világ egyik legnagyobb vallási épülete

A tbiliszi Szentháromság-székesegyház teljes területe 3000 négyzetméter
2024-04-27 13:08:50

Pécsre költözik a Magyar Zene Háza

Igaz, csak néhány napra.
2024-04-26 17:09:18

Pécsre költözik a Magyar Zene Háza

Igaz, csak néhány napra.
2024-04-26 17:07:01

Az egyiptomi főváros szemétszállítását közel száz éve egy kopt keresztény közösség, a zabbálok végzik. A világ egyik legnagyobb agglomerációjában egyes becslések szerint több mint 40 millió ember él, naponta mintegy 15 ezer tonnányi hulladékot termelve.
2024-04-25 20:06:46

2024-04-25 20:06:14

2024-04-25 20:05:56

Új bérlő költözik a Népliget melletti irodaházba

Újabb nemzetközi bérlő költözik 2024 őszén a WING által fejlesztett vegyesfunkciós Liberty épületbe: a Flowserve Hungary Services, a Flowserve Corporation hazai leánycége, amely a szivattyú- és szeleptechnikai megoldásoknak, valamint ezek komplett rendszereinek szakterületén érdekelt. A szerződéssel az épület 5. emelete kap új bérlőt, 2550 négyzetméteres irodaterületen.
2024-04-24 16:07:12

Elárasztotta a víz a világ egyik legmodernebb városát

2024-04-20 17:06:57

Újabb világcsúcsot döntött a világ egyik legjobb sztáratlétája - videó

A svéd klasszis sorozatban nyolcadszor állított fel világrekordot.
2024-04-20 16:08:31

A világ egyik legjobb sztáratlétája úgy érzi, mintha az első olimpiájára készülne

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok sportoló élvezi, hogy mindig ő az esélyes.
2024-04-17 16:09:20

Ez szinte a semmiből jött: Amerika keményen nekiment a világ egyik leggazdagabb országának

Katar amerikai nagykövetsége közleményben válaszolt az Egyesült Államok egyik képviselőjének, aki hétfőn gyakorlatilag megfenyegette a gazdag olajmonarchiát.
2024-04-16 21:07:59

Hatályba lép a szigorított lengyel abortusztilalom, új erőre kaptak a tüntetések

Három hónappal a lengyel Alkotmánybíróság döntése után kihirdették, és ezzel hatályba léptették az abortusz tilalmát sérült magzatok esetében.
2021-01-28 23:06:01

Várunk egy nemzetközi kereskedelmi partner (Affialite) programba!

A Partnerprogram az egyik legmagasabb jutalékot kínálja a piacon és jelentős marketing eszközöket biztosít minden otthoni munkás számára. (bannerek, linkek, videok stb.) Az eladása után 30%+ 5% jutalék jár!! A termékek köre: szépség, egészség testépítés, vágyfokozók. A termékek itthon és a világ több pontján forgalmazható. A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven (magyarul is)! Bővebb információ a weboldalon!
2020-06-20 16:41:43

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!
2020-06-20 16:41:43

Várunk egy nemzetközi kereskedelmi partner (Affilalite) programba!

2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:06

Dán-ház Hi-sec biztonsági ajtóbeépítés!

Munkáim egyik fő tevékenységi köre:” Dán-házakban” történő: Hi-sec biztonsági ajtó beépítése, falazás, vakolás, villanyszerelés kitekintő kamera felszerelése, ajtócsere teljes körű kivitelezése. Mindig csak egy telefonhívásra vagyok Öntől! Ha segítségre van szüksége, hívjon bizalommal. Rikk-szaki 06-20/915-8893
2020-06-23 22:01:13

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:28

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:24

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:17:00

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:10

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   m   •   ftp   •   pro   •   haszn   •   apróhirdetés   •   Leverkusen   •   N   •   R   •   jazz   •   f   •   mag   •   fhgperapro   •   H   •   rozsa sandor   •   tes   •   suhgfhgperapro   •   b   •   K   •   sadasdhirek   •   youtube   •   eb   •   apropiaza   •   németállás   •   vacsoracsata   •   J   •   aza   •   sz   •   perapro   •   budapest   •   P   •   L   •   fluminense   •   G   •   szótár   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   koltozik a vilag egyik legregebbi allatkertje   •   megerkezett az elso tram train magyarorszagra   •   miert volt fontos 2021 a magyar tozsde szamara   •   sebastian kurz a lezaras hat het utan elvesztette hatasat   •   vihar miatt kellett lemondani trump naggyuleset   •   trump again shows reluctance to criticize russia after suggesting china may have been behind cyberattack   •   buntetofekezessel okozott borzalmas balesetet elkepeszto hazugsaggal probalkozott utana video   •   100 ezer dollaros osszdijazasu mobilfotos versenyt hirdetett meg a honor barki jelentkezhet   •   szijjarto peter talalkozott az uj nemet nagykovettel   •   xi urges financial institutions to move to new flagship city   •   uj remeny a majbetegeknek most eloszor beultettek egy 3 napig testen kivul eletben tartott donormajat 3   •   katolikus kiadvanyok a tankonyvlistan   •   renters eviction ban in england extended until march   •   az a hid ujithatja fel a lanchidat 188 milliardert   •   egy ujabb statisztika amelyben magyarorszag az eu elvonalaba tartozik 2   •   nyunyokak es covidiotak 2020 meg azt is megvaltoztatta ahogyan beszelunk   •   draga iphone t rendelt a netrol de amit kapott arra nem szamitott   •   elindultak az orosz katonak ujabb helyen torhet ki veres haboru   •   sen menendez has message for biden admin on iran no deal is better than a bad deal 2   •   lassul a fertozes spanyolorszagban 3   •   americans face new covid 19 restrictions after thanksgiving   •   felv...   •   el salvador is the first country to adopt bitcoin as legal tender 3   •   dynamodb   •   hiradas a vasfuggony mogul 1956 a vilagsajtoban   •   dopeman duhos vasarnapja a rapper mindenkit iranyba allitott   •   nagyon rossz hirt kozolt a moderna vakcina gyartoja   •   eleg reg vagyok a szakmaban de olyat meg nem lattam hogy a hatosag jon es azt mondja ez a fal vagy erkely veszelyes meg kell csinalni   •   uj korszak kezdodik a general electricnel   •   amerikaban leinformalhato munkak 44   •   130 jarmu rohant egymasba egy japan hoviharban 3   •   biden admin sanctions more russian oligarchs their families   •   duda erno semmilyen nyitast nem indokolnak a jarvanyugyi adatok   •   sznek999999.1unions   •   donald trump szerint washingtonbol iranyitjak az ellene folytatott buntetohadjaratot   •   palik laszlo dramai bejelentesen mindenki megdobbent   •   raf takes part in largest airdrop of aid to gaza   •   a jobbik alelnoke alkalmasnak tartja jakab petert miniszterelnok jeloltnek   •   kiadtak a friss jarvanyugyi adatokat tobb ezer fertozott meg mindig magas az elhunytak szama is de sokan meggyogyultak   •   Kup"and"p"="p   •   vb cimmeccs helyett a haborut valasztotta az ukran profi bokszolo   •   mar 300 ezer felett a fertozottek szama   •   ilyen amikor az emberseg a falakat is attori   •   ujabb hadifogolytabort kell nyitni ukrajnaban tul sok az orosz fogoly   •   nem tul jo magyarorszagon fiatalnak lenni ha csak a statisztikakat nezzuk   •   dramai dontest hozott zelenszkij az ukranok nem fognak orulni   •   melyik peksutemeny receptjet hozzuk el onnek legkozelebb   •   osszehordott rongyok es szemet egett egy kispesti garazsban   •   a magyar csapat amely negyszer verte a bayern munchent   •   amazon employee sues the company alleging racial discrimination and unequal pay 2