Vége a hidegfrontnak, egy időre visszatér a napos idő

Az ország nem minden pontjára jutott az aranyat érő májusi esőből, a következő 3 napban pedig nem is nagyon várható újabb csapadék, írja az Időkép. A mostani hidegfront hatására ugyan voltak területek, ahol a 15 millimétert is meghaladta a 24 óra alatt lehullott csapadék mennyisége, sokfelé egyáltalán nem esett. Egészen vasárnap hajnalig pedig várhatóan nem is fog. A hidegfront után szárazabb légtömegek érkeznek élénk, csütörtökön sokfelé erős északi-északkeleti szél kíséretében, így az átlagosnak megfelelő hőmérsékletű időre készülhetünk. Délutánonként csütörtökön, pénteken és szombaton is 20...
2024-05-08 16:07:41

Visszatér a legendás telefon, a Nokia 3210

Az eredeti Nokia 3210 megjelenése után 25 évvel újra kapható lesz az ikonikus mobil, megújult, felismerhető formában. A gyártó ezúttal úgy kötné össze az embereket, hogy elszakítja őket a képernyőtől.
2024-05-08 10:10:36

2024-05-08 10:09:58

Házassága miatt veszett össze Jókai Mór és Petőfi Sándor: barátja szerint túl öreg volt a felesége Jókaihoz

Neje halála után botrányt okozott az író, amikor elvett egy 55 évvel fiatalabb nőt.
2024-05-03 15:06:43

2024-05-03 15:06:13

2024-05-03 15:05:54

Babaszobával várja vissza a Thália Szabó Erikát

Ősztől visszatér a színházba Szabó Erika! A színésznő tavaly októberben adott életet kisfiának, egy év után azonban újra dolgozni kezd. Bár úgy tűnik, férje és a nagymamák segítségével meg tudja majd oldani a munkát, a teátrum ő és szintén kisgyermekes kolléganője számára biztosít egy babaszobát.
2024-05-01 19:06:41

2024-05-01 19:06:19

Kocsis Máté: A baloldal célja, hogy mielőbb fel tudjon állítani egy háborúpárti baloldali kormányt

A Fidesz frakcióvezetője szerint külföldi befolyásszerzési kísérlet zajlik.
2024-05-01 10:08:09

Lukácsi Katalin visszatér a politikába: csalódott a KDNP-ben, már az ellenzék sikeréért küzd

Visszatér a politikába Lukácsi Katalin. A volt KDNP-s politikus a főváros V. kerületében indul el az önkormányzati választásokon, ezzel erősítve az Együtt korábbi elnökének, Juhász Péternek a polgármesteri címért vívott küzdelmét.
2024-04-30 16:06:24

2024-04-30 16:06:06

Ezt sokan várták: visszatér Magyarországra az egyik kedvenc divatáruházlánc

Korábban több tucat üzletüket zárták be, de most újra itt vannak.
2024-04-30 15:09:12

Károly király visszatér, és rögtön egy fontos és jelképes helyet látogat meg

A brit uralkodó először lép a nyilvánosság elé a rákdiagnózisának a bejelentése óta.
2024-04-30 09:16:39

A kormány kihátrált Kocsis Máté mögül

2024-04-30 08:07:19

A legenda visszatér: a Bang & Olufsen felélesztette ikonikus CD-lejátszóját... és nagyon durván megkéri az árát

Két évtizedes hanyatlás után a kompaktlemezek eladásai tavaly meglepő fellendülést mutattak, ami óvatos optimizmusra ad okot az egykor kedvelt formátum újjáéledésével kapcsolatban. Ám egy audio hardvergyártó már megragadta a pillanatot egy merész kezdeményezéssel.
2024-04-30 07:06:32

2024-04-30 06:05:58

Kocsis Máté: Most éppen egy másik Péter van, de a recept ugyanaz

A Fidesz frakcióvezetője a Vasárnapi újság vendége volt.
2024-04-28 13:09:22

Kocsis Máté: Most éppen egy másik Péter van, de a recept ugyanaz

A Fidesz frakcióvezetője a Vasárnapi újság vendége volt.
2024-04-28 13:07:17

Xavi szerint nincs mentségük a Real Madrid elleni kiütés után

Csak a bajnoki címben bízhatnak a katalánok.
2023-04-06 08:12:22

Xabi Alonso megtartása után újabb szenzációs hírt jelentett be a Leverkusen

A baszk edző a napokban jelentette be, hogy nem lesz sem a Liverpool, sem a Bayern München edzője.
2024-03-31 16:10:13

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép RS102+H

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító gép...
2020-06-20 16:41:43

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító g...

2020-06-20 16:41:47

2020-06-23 11:30:09

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:06

2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

Ingyenes Társkereső

Találd meg a párod! A regisztráció ingyenes és az után is! Ingyenes tagsággal rendelkező felhasználóinknak, a napi üzenetküldés mellett, lehetőségük van több ezer társkereső fényképes profilja közt válogatni. www.felszedlek.hu
2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:20

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:56

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:48

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   aproka1   •   apro hirdetesek   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   rozsa sandor   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   kocsis denes 16 ev utan visszater a baratok koztbe de nem ugyanazzal a karakterrel   •   akkora gyemantot talaltak hogy az hihetetlen   •   csaknem 800 magyar fiatal ismet ingyen utazhatja korul europat   •   dontott az izraeli kormany jon a valaszcsapas iran ellen 2   •   kozel 1 milliard forintert talalt gazdara a vilag legdragabb whiskyje egy londoni aukcion   •   edesapatok mar nem jon haza meghalt a haromgyermekes edesapa az m0 s tomegbalesetben megrazo vallomast tett az ozvegye   •   fogk   •   fogasker   •   kariko katalin szerint nem tulzas orban allitasa a vakcina magyar hattererol 2   •   jakab peter kemenyen nekiment magyar peternek na ide figyelj te ner es kobor lovag   •   betegségeklelkiokain akfeltárása).Stressz oldás.Belsőgyógyítóe nergiánkaktivá   •   nepszava botranyosan osztottak a penzt a karpataljai magyarok kozt   •   nemeth lajos az 50 eve tarto hazassagarol agi eleinte kutyaba sem vett 2   •   egy pestszentlorinci fiu hetevesen megnyerte a dubaji szamolasi versenyt   •   az ev kapusa megkapta az ev potya goljat video   •   villamgyors gamermonitorral ujitott az aoc   •   delaying meng wanzhous airport arrest until after border exam was not an fbi conspiracy extradition hearing is told   •   tobb honapnyi halogatas de elfogadta az europai tanacs a vallalatok fenntarthatosagi atvilagitasanak iranyelvet   •   eljott az igazsag pillanata hatalmas bajban vannak a magyarok   •   60 eve nem volt ilyen fejlesztes az esterhazy kastelyban   •   a szeged vilagbajnokaval potoljak a tavozo csaszart 2   •   osiris rex te draga a nasa majdnem elkovette a vilagtortenelem egyik legdragabb ostobasagat   •   hatalmas konnyebbseg a transznemueknek merfoldkonek szamito dontesevel kedvez nekik a nemet parlament   •   focilabd   •   meg kell erteni es keszseg szinten hasznalni igy segiti az mi a gyartastechnologiat 4   •   noveli filmgyartasat del koreaban a netflix   •   duda erno a mostani nyitasnak ara lesz remeljuk nem tul sulyos 2   •   defending champion dominic thiem to miss us open and rest of 2021 season   •   gop candidates seize on decision about covid 19 vaccines for children as a rallying cry for parental rights   •   csucsaron duborog a huspiac az eu ban 2   •   elarulta a vilag legidosebb ferfija hogy szerinte mi a hosszu elet titka   •   6 dr seuss books wont be published anymore because they portray people in hurtful and wrong ways   •   lyse doucet world waits to see impact of unprecedented attack   •   flottakezel   •   flottak   •   fertozes utan a tobbsegnel fel evig kimutathato a koronavirus antitest   •   a shooter chess player and hockey star whos on the indian sportswoman of the year list   •   ismeretlenek hoher es pribek feliratot irtak kadar janos es apro antal sirjara 2   •   israeli ministers landmark visit to uae signals deepening ties   •   myanmar coup what will the military do now   •   atlatszo az agrarkamara megyei elnoketol vette a kulugyminiszterium az ajandek krumplit   •   19550mefedronphpopti oncomproduct   •   flf   •   35 millio forintot fizetett volna szerelmeert mivel azonban a ferj tobbet kert inkabb meggyilkolta   •   flexf   •   a rendorok menekitettek ki a hir tv stabjat a feleseget zsarolo magyar peter tamogatoi miatt   •   ben affleck es ana de armas kapcsolata latszolag csak vidam kutyasetaltatasbol allt   •   a portfolio csoport rendezvenyszervezo kollegakat keres bovulo csapataba aprilis elejetol   •   evek ota nem volt ilyen eros karacsonyuk a gyemantoknak   •   ismet belenyult a banki szabalyokba az mnb