Fiktív számlákat állított ki, több mint egymilliárd forintos kárt okozott a bűnszervezet: eljárás indult ellenük

Fiktív számlákat állítottak ki, a gyanú szerint csak áfa adónemben 570 millió forint kárt okoztak.
2024-05-10 11:07:10

2024-05-10 11:06:45

2024-05-10 11:06:14

Több tízmilliós kárt okozott egy bűnözőpáros, akik ezerszámra hamisítottak Budapest-bérleteket és jegyeket

Azt használták ki, hogy a jegy- és bérletkiadó automaták a jegyet, a bérletet és a számlát is hőpapírra nyomtatja, ráadásul az ÁFA-s számla mérete megegyezik a bérletével, és egyes vegyszerekkel a szelvények festékrétege torzulás nélkül eltávolítható.
2024-05-10 10:11:59

Lekapcsoltak egy milliárdos kárt okozó bűnszervezetet

2024-05-10 10:07:17

Ez volt Európa történelmének valaha volt legnagyobb csalása - videó

Nemzetközi botrányt és több milliárd eurós kárt okozott Franciaországban.
2024-05-10 09:09:44

Illegálisan szállított lőfegyvereket kapcsolt le a NAV az M5-ösön - videó

A pótkerékből hangtompítók is előkerültek.
2024-05-09 09:08:45

Elkapták a rongálót, aki 27 millió forintos kárt okozott a MÁV-nak

A rendőrség segítségével azonosították az elkövetőt.
2024-05-08 14:11:06

Kevesebb pénzt akartak fizetni Kelemen Annáért, megsértődött

Nem adja magát könnyen az egykori pornós.
2024-05-08 14:09:34

Közel egy éven át üzemeltettek lopott árammal egy pékséget Pécsett

Több mint 10 milliós kárt okozott.
2024-05-08 14:09:30

Elkapták a rongálót, aki 27 millió forintos kárt okozott a MÁV-nak

A rendőrség segítségével azonosították az elkövetőt.
2024-05-08 14:07:45

A Fidesz szerint V. Naszályi Márta tízmilliós károkat okozott az I. kerületnek

De a jobboldali többségű testület sem változtatott egy ideig semmit.
2024-05-08 08:09:29

A Fidesz szerint V. Naszályi Márta 55 milliós kárt okozott az I. kerületnek

De a jobboldali többségű testület sem változtatott egy ideig semmit.
2024-05-08 08:07:15

Tízmilliós bírsággal sújtott le a jegybank egy tőzsdei manipulátorra

Nagyban játszott, sokat veszített.
2024-05-07 14:08:46

Késsel a kezében követelt pénzt a szüleitől egy férfi Borsodban

Mindezt csupán alig pár ezer forintért.
2024-05-06 17:11:31

Videón, ahogy egy férfi lenyúl 234 ezer forintnyi valutát az autó tetején felejtett tárcából

Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség egy férfival szemben, aki tavaly télen több százezer forintnyi valutát lopott egy autón hagyott pénztárcából. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a 22 éves férfi egy győri parkolóházban pillantotta meg az autón felejtett pénztárcát. Odament, magához vette, majd kivette a  benne lévő pénzt, és visszatette az autó tetejére. A lopással okozott 234 ezres kárt az elkövető a nyomozás során megtérítette. A lopással vádolt férfi akár két év letöltendőt is kaphat. The post Videón, ahogy egy férfi lenyúl 234 ezer forintnyi valutát az autó te...
2024-05-06 16:07:33

Hajmeresztő jelenet: egy kutyasétáltató nő okozott majdnem tömegbalesetet a Girón - videó

Tavaly is egy útra szaladt kutya miatt történt hatalmas bukás az olasz körversenyen.
2024-05-06 09:09:20

Rihanna fehérneműben mutogatja óriási melleit - videó

Alig egy óra alatt majdnem 200 ezren kedvelték a bejegyzését.
2024-05-05 21:07:27

Félmilliárdos, a vasútépítéshez kötődő számlagyárat számolt fel a NAV: videón a rajtaütés

A költségvetésnek több mint félmilliárd forint kárt okozó számlagyárat működtető bűnszervezeten ütöttek rajta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei.
2024-05-03 17:07:04

2024-05-03 17:06:45

Xuzhou mother: Video of chained woman in hut outrages China internet

The viral video has prompted demands the authorities intervene to help the mother of eight.
2022-01-31 13:07:01

Xi and Putin to speak via video as grinding Ukraine war tests China-Russia partnership

Xi Jinping and Vladimir Putin are scheduled to speak Friday via video conference, the Kremlin said, with analysts watching for any sign of a softening in the Chinese leader's support for the Russian president after more than 10 months of war in Ukraine and as China faces an unprecedented Covid outbreak.
2022-12-30 07:10:39

Xi and Putin speak via video as grinding Ukraine war tests China-Russia partnership

Xi Jinping and Vladimir Putin are scheduled to speak Friday via video conference, the Kremlin said, with analysts watching for any sign of a softening in the Chinese leader's support for the Russian president after more than 10 months of war in Ukraine and as China faces an unprecedented Covid outbreak.
2022-12-30 15:08:06

X-akták: megcsonkított szarvasmarhákat találtak, nagy erőkkel nyomoz a rendőrség ? Senki nem tudja, mi történhetett az állatokkal

Rejtélyes körülmények között elpusztult állatok ügyében nyomoznak a hatóságok Texasban: hat megcsonkított szarvasmarha tetemét találták meg a közelmúltban az állam több részén.
2023-04-24 07:06:17

2023-04-24 07:06:48

2023-04-24 07:07:11

2023-04-24 07:07:16

Xavinak semmit sem kopott a fantasztikus rúgótechnikája - videó

A Barcelona világ és Európa-bajnok edzője csodálatos dolgot művelt a csapat edzésének végén.
2023-05-13 17:08:49

Ronaldo két gólt lőtt, nyert a Juventus - videó

A torinói csapat várhatja kedvezőbb helyzetből a kupa-elődöntő második mérkőzését.
2021-02-02 23:05:58

Legyen a hobbid a munkád!

Légy Oriflame tanácsadó, élvezd az azonnali kedvezményeket, juss hozzá szuper termékekhez, vagy keress pénzt! Te döntesz, hol, mikor, mennyit dolgozol, és mennyit keresel. Regisztrálj: https://hu.oriflame.com/business-opportunity/become-consultant?potentialSponsor=461370
2020-06-20 16:36:22

Gyüjts wattokat és keress pénzt euróban!

Szeretnél passzív jövedelmet felépíteni, akkor fektess wattokba és építs sikeres üzletet eurós jövedelemmel. weboldal: http://napuzlet.uw.hu/ Regisztrálj és vásárolj wattokat: Regisztrációs link: https://www.sunmoney.net:443/regisztracio?sid=05b76-hXJmg Vásárolj regisztrációt követően min. 10 wattot, hogy elkezdj passzív jövedelmet keresni utána!
2020-06-20 16:36:23

Keress valós pénzkeresetet online ingyenes bitcoin bányászattal!

A bitcoin ára megy egyre feljebb, ha szeretnél ebből profitálni valós pénzkeresetet ingyenes bitcoin bányászattal, amihez egy számítógép vagy mobiltelefon kell és még Te mással foglalkozol ezek az eszközök pénzt keresnek neked bitcoinban amit utána kitudsz utalni magadnak és mindez INGYENES! Ragadd meg a lehetőséget, ha nem hiszed regisztrálj be a következő linken és próbáld ki magad, rajtad is múlik mennyit keresel: https://get.cryptobrowser.site/11277072 A Cryptotab böngészőt futtasd, mert csak akkor keresel vele pénzt ha fut, akár le teheted a tálcára is és még bekapcsolva van az e...

2020-06-20 16:41:42

Otthoni távmunka Passzív jövedelem

PASSZÍV JÖVEDELEM akár főállásként Szeretnél végre stresszmentes életet teremteni? Eleged van és nem akarsz életed végéig gürizni kis pénzecskéért? Itt van előre látható karrierterv ahol Te is megalapozhatod a jövődet. Dolgozni kell érte viszont eljuthatsz odáig is hogy BMW-t vezethess. Pénzt tudsz keresni. Ha érdekel írj privátban itt tudsz elérni: [email protected]
2020-06-20 16:41:43

Dolgozz otthonról online!

A jövõ a teljesen digitalizált üzleti folyamatoké, ezért a távmunka is a jövõ része. Látogasson el weboldalamra, ahol naponta friss otthoni munkaajánlatokat talál. Vásárlói klubok, partner programok, piac-és véleménykutatási munkák stb.! Kapcsolódjon hozzánk Ön is, keressen pénzt az interneten!
2020-06-20 16:41:43

HITEL. Hitelek egyesítése!

HITELRE VAN SZÜKSÉGE? Több mint 17 bank hitelajánlatai egy helyen. Jelzálog hitelek lakás vásárlásra, CSOK, BABAVÁRÓ hitel, személyi kölcsön, hitelkártya, folyószámlahitel, szabad felhasználású jelzálog hitel, adósságrendező hitel! Lakást szeretne vásárolni, de kevés pénze? Kedvezőbbre, kiszámíthatóbbra váltaná jelzálog alapú hitelét meglévő hitelét? Fogyasztási hiteleit szeretné kiváltani adósságrendező hitellel? Válassza díjmentes szolgáltatásainkat! Mi megtaláljuk az Ön személyes pénzügyi igényeinek legmegfelelőbb ajánlatot! Garantáljuk, hogy: - MINDEN SZOLGÁLTATÁSUNK DÍJMENTES!...

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-20 16:41:47

2020-06-23 11:30:09

HITEL. Hitelek egyesítése!

HITELRE VAN SZÜKSÉGE? Több mint 17 bank hitelajánlatai egy helyen. Jelzálog hitelek lakás vásárlásra, CSOK, BABAVÁRÓ hitel, személyi kölcsön, hitelkártya, folyószámlahitel, szabad felhasználású jelzálog hitel, adósságrendező hitel! Lakást szeretne vásárolni, de kevés pénze? Kedvezőbbre, kiszámíthatóbbra váltaná jelzálog alapú hitelét meglévő hitelét? Fogyasztási hiteleit szeretné kiváltani adósságrendező hitellel? Válassza díjmentes szolgáltatásainkat! Mi megtaláljuk az Ön személyes pénzügyi igényeinek legmegfelelőbb ajánlatot! Garantáljuk, hogy: - MINDEN SZOLGÁLTATÁSUNK DÍJMENTES!...
2020-06-23 11:30:09

Legyen a hobbid a munkád!

Légy Oriflame tanácsadó, élvezd az azonnali kedvezményeket, juss hozzá szuper termékekhez, vagy keress pénzt! Te döntesz, hol, mikor, mennyit dolgozol, és mennyit keresel. Regisztrálj: https://hu.oriflame.com/business-opportunity/become-consultant?potentialSponsor=461370
2020-06-23 11:30:09

Gyüjts wattokat és keress pénzt euróban!

Szeretnél passzív jövedelmet felépíteni, akkor fektess wattokba és építs sikeres üzletet eurós jövedelemmel. weboldal: http://napuzlet.uw.hu/ Regisztrálj és vásárolj wattokat: Regisztrációs link: https://www.sunmoney.net:443/regisztracio?sid=05b76-hXJmg Vásárolj regisztrációt követően min. 10 wattot, hogy elkezdj passzív jövedelmet keresni utána!
2020-06-23 11:30:09

Keress valós pénzkeresetet online ingyenes bitcoin bányászattal!

A bitcoin ára megy egyre feljebb, ha szeretnél ebből profitálni valós pénzkeresetet ingyenes bitcoin bányászattal, amihez egy számítógép vagy mobiltelefon kell és még Te mással foglalkozol ezek az eszközök pénzt keresnek neked bitcoinban amit utána kitudsz utalni magadnak és mindez INGYENES! Ragadd meg a lehetőséget, ha nem hiszed regisztrálj be a következő linken és próbáld ki magad, rajtad is múlik mennyit keresel: https://get.cryptobrowser.site/11277072 A Cryptotab böngészőt futtasd, mert csak akkor keresel vele pénzt ha fut, akár le teheted a tálcára is és még bekapcsolva van az e...
2020-06-23 11:30:09

HITEL. Hitelek egyesítése!

HITELRE VAN SZÜKSÉGE? Több mint 17 bank hitelajánlatai egy helyen. Jelzálog hitelek lakás vásárlásra, CSOK, BABAVÁRÓ hitel, személyi kölcsön, hitelkártya, folyószámlahitel, szabad felhasználású jelzálog hitel, adósságrendező hitel! Lakást szeretne vásárolni, de kevés pénze? Kedvezőbbre, kiszámíthatóbbra váltaná jelzálog alapú hitelét meglévő hitelét? Fogyasztási hiteleit szeretné kiváltani adósságrendező hitellel? Válassza díjmentes szolgáltatásainkat! Mi megtaláljuk az Ön személyes pénzügyi igényeinek legmegfelelőbb ajánlatot! Garantáljuk, hogy: - MINDEN SZOLGÁLTATÁSUNK DÍJMENTES!...
2020-06-23 11:30:09

Dolgozz otthonról online!

A jövõ a teljesen digitalizált üzleti folyamatoké, ezért a távmunka is a jövõ része. Látogasson el weboldalamra, ahol naponta friss otthoni munkaajánlatokat talál. Vásárlói klubok, partner programok, piac-és véleménykutatási munkák stb.! Kapcsolódjon hozzánk Ön is, keressen pénzt az interneten!
2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:06

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:01:12

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

Full HD rejtett kamera

Full HD rejtett kamera. 5MP valós full hd rejtett videó készítése, autó távirányítóba rejtett kamerával. https://www.spycentrum.com/projects/rejtett-kamera-tcm/
2020-06-23 22:14:27

HITEL. Hitelek egyesítése!

HITELRE VAN SZÜKSÉGE? Több mint 17 bank hitelajánlatai egy helyen. Jelzálog hitelek lakás vásárlásra, CSOK, BABAVÁRÓ hitel, személyi kölcsön, hitelkártya, folyószámlahitel, szabad felhasználású jelzálog hitel, adósságrendező hitel! Lakást szeretne vásárolni, de kevés pénze? Kedvezőbbre, kiszámíthatóbbra váltaná jelzálog alapú hitelét meglévő hitelét? Fogyasztási hiteleit szeretné kiváltani adósságrendező hitellel? Válassza díjmentes szolgáltatásainkat! Mi megtaláljuk az Ön személyes pénzügyi igényeinek legmegfelelőbb ajánlatot! Garantáljuk, hogy: - MINDEN SZOLGÁLTATÁSUNK DÍJMENTES!...
2020-06-23 22:14:40

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   b   •   youtube   •   H   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   eb   •   rozsa sandor   •   vacsoracsata   •   perapro   •   P   •   L   •   aza   •   fluminense   •   budapest   •   J   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   o az igazi jackpotmagnes zsinorban haromszor utotte meg a fonyeremenyt egy ferfi a jatekgepen egy ejszaka alatt meggazdagodott 2   •   gyokeres valtozas jon az eu penzeknel brusszel teljesen mas tamogatasi modellt akar   •   un leader repeats calls for israel hamas cease fire citing unprecedented escalation   •   ujra kitort guatemala pusztito vulkanja   •   javedadte1s20autf3br   •   mass grave exhumation expected to begin in june   •   8keroptioncomgcalend   •   azt irja a szemermetlen kormanylap hogy orban viktor hoesesben sutotte el a hatlovetut   •   toboroznak a brit kiskerlancok karacsonyra   •   dr congos goma volcano desperate search for children missing after eruption   •   it was so dark tennis star nick kyrgios opens up on mental health struggles   •   europa sotet korszakat hozta vissza az izrael hamasz haboru   •   impact of forest thinning on wildfires creates divisions   •   in syria al qaeda group frightens everyone   •   orban valoszinuleg 2021 ben vegig fennmarad a jarvanyugyi keszultseg 2   •   gyilkossag miatt szovetsegi szintu nyomozast inditanak a capitoliumban meghalt rendor ugyeben   •   26 eves rekordot dontottek meg a doom 2 ben videon a jatektortenelmi menet   •   ne menjen sehova kulonben borig azhat 2   •   pentektol csak negativ teszttel lehet angliaba utazni   •   schobert norbi a ferfiui ontudatomat azert nagyon bantana ha reka tartana el   •   kepregeny tanulasi zavarokkal kuzdo gyerekekrol   •   katasztrofa sujtotta terulette nyilvanitjak texast 2   •   orban viktor budapesten valtozas kell hajra alexandra video   •   smart locks convenience comes with security doubts   •   kilogo mellekkel unnepelte a szuletesnapjat bodi sylvi   •   the last of hong kongs original wooden junk boats is still afloat   •   fegyveresek rohamoztak meg a nigeriai falut tobb embert meggyilkoltak elhurcoltak 2   •   fontos csak tartozkodasi helyre lehet atjelentkezni az onkormanyzati valasztason   •   karacsony gergely elarulta mi igaz abbol hogy kitiltanak a tiz evnel idosebb autokat budapestrol   •   drogrol vitazna deutsch tamassal a kutyapart ezert kerestek meg eppen ot 2   •   befagytak a gazvezetekek fel magyarorszagnyi ember maradt aram nelkul mexikoban 2   •   ovis luzer rohadt narancs es lecsuszas az ereszcsatornan az ellenzek reakcioi a fidesz kilepesere az europai neppartbol   •   a pokol ehhez kepest semmi tucatnyi not eroszakoltak es csonkoltak meg a hamasz terroristai   •   pofatlan hazfoglalok szalltak meg gordon ramsay vendeglatohelyet   •   zoldre festettek velenceben a canal grande vizet   •   helyreigazitas   •   mar attol megfaztunk hogy raneztunk a felmeztelen chris hemsworth hoban fetrengos fotojara   •   pakistan bans tiktok again   •   igy elozhetjuk meg hogy ablakot autotukrot tamadjanak a madarak   •   igy telik a husvet kiszel tundenel csodas diszekkel buszkelkedve kuldi jokivansagait a naptardiva fotok 2   •   atlepte a buvos hatart a teglalakasok ara budapesten   •   szabo zsofi komoly dontest hozott a kisfiaval kapcsolatban nem feltetlenul akarom ugyanezt a jovot a fiamnak   •   ami eddig nem ment senkinek azt a facebook egy pillanat alatt elintezte osszeallt a magyar kormanyoldal es ellenzeke ugyanazon akadtak ki a politikusok   •   texas storm hes 92 so we wrapped him tight like a mummy   •   fordulat a covid elleni harcban indul a hazai oltas fejlesztese   •   dobo kata megosztott sok fotot es elarulta meddig szerepelne a tv2 tancos show jaban 3   •   okj451num=150   •   megtamadta az utast a buszon mert nezte a visszapillanto tukorben   •   diakok figyelem itt nem fogadjak el a korabbi matricat   •   daniaban megelegeltek a fiatalok alkoholizalasat lepeseket tesznek