A Cseppkő Gyermekotthonból egy nevelő rendszeresen hazavitt két kislányt, velük fürdött, aludt, és szájon csókolta őket

A férfi priusz nélkül távozhatott az otthonból, most bárhol dolgozhat. Az intézmény igazgatóját pedig fideszes javaslatra később kitüntették.
2024-05-09 10:19:23

A Cseppkő Gyermekotthonból egy nevelő rendszeresen hazavitt két kislányt, velük fürdött, aludt és szájon csókolta őket

A férfi priusz nélkül távozhatott az otthonból, most bárhol dolgozhat. Az intézmény igazgatóját pedig fideszes javaslatra később kitüntették.
2024-05-09 08:10:18

2024-05-09 08:10:06

Borzasztóan felidegesítette a csapata, távozni akar az F1-es sztárpilóta

Súlyos döntéseket hoztak meg a háta mögött.
2024-05-08 15:09:29

Több hónapig tartó késlekedés után Mike Johnson amerikai házelnök végül benyújtotta az ukrajnai katonai támogatásról szóló törvényjavaslatot, amit a Képviselőház el is fogadott. A hosszas huzavona mögött az állhatott, hogy Donald Trump és a hozzá hű republikánusok meg akarták állítani az Ukrajnának nyújtott amerikai segélyeket. De vajon miért és hogyan történt meg a fordulat az ügyben? Talán a Trump Towerbe látogató Andrzej Duda lengyel államfő győzte meg a volt amerikai elnököt Ukrajna támogatásának szükségességéről?
2024-05-07 06:06:25

Előkerült az első F1-es futamgyőzelmét szerző Lando Norris elképesztő ígérete

Most már csak az a kérdés, hogy állni fogja-e a szavát a McLaren brit versenyzője.
2024-05-06 12:08:34

Konkrétan kilőtt a Samsung üzemi nyeresége 2024 első negyedévében, a cég az MI farvizén több mint 930 százalékos növekedést tudott elkönyvelni. A háttérben a szerverek, a memóriachipek és a háttértárak iránti kereslet elképesztő erősödése áll.
2024-05-03 10:10:40

2024-05-03 10:10:11

Nagy lépést tett az El-döntőbe jutásért és folytatta elképesztő sorozatát a Bayer Leverkusen

Franciaországi döntetlenjének köszönhetően a Liverpoolt búcsúztató Atalanta is jó helyzetből várja a visszavágót.
2024-05-03 06:09:15

2024-05-03 06:08:23

Elképesztő bejelentés: új szerződést kötött Szoboszlai Dominik

Sejtelmes bejegyzéssel bukott le a magyar fociválogatott csapatkapitánya.
2024-05-02 08:09:28

Elképesztő partizánakció: mérgezett alkohollal iktatták ki az orosz katonai vezetőket

A mariupoli ellenállás egy nemrégiben végrehajtott akcióban kilenc orosz katonatisztet mérgezett meg szennyezett alkohollal a megszállt városban.
2024-05-01 17:07:32

Hónapokig csalta vőlegényét az ismert énekesnő Marics Petivel

Kifakadt a vőlegény, szerinte a háta mögött zajlott minden.
2024-04-30 21:07:50

Szakad a bitcoin - Mi áll a háttérben?

Noha az előzetes adatok alapján sokat vártak a befektetők a bitcoin felezésétől, az árfolyam két héten belül már másodjára került erős eladói nyomás alá és jelenleg is egy kulcsszinten mozog a jegyzés. Éppen ezért megnéztük, hogy mi áll a mostani esés hátterében, valamint azt is, hogy hogyan fest a technikai kép jelenleg a bitcoin esetében.
2024-04-30 18:06:55

Elképesztő magyar hokicsoda: visszajutott a világelitbe a női jégkorong-válogatott

Pat Cortina harmadszor tett csodát a magyar női jégkorong-válogatott szövetségi kapitányaként.
2024-04-27 19:08:37

Betiltják a TikTokot az Egyesült Államokban - Mutatjuk, mi áll a háttérben

A héten az amerikai szenátus elfogadta, majd Joe Biden elnök aláírta a törvényt, amely 270 napot ad a kínai ByteDance-nek arra, hogy eladja a TikTok amerikai eszközeit, különben betiltják a platformot az USA-ban. A fő tulajdonosnak azonban úgy tűnik, hogy esze ágában sincsen megválni az amerikai operációtól és bíróságon fogja megtámadni az új törvényt. Ha ez a kísérlet kudarcot vall, a ByteDance valószínűleg inkább a kivonulás mellett dönthet, vagy a menthetőt mentve megpróbálhatja az aranyat érő algoritmusa nélkül értékesíteni a TikTokot - viszont egyes becslések szerint az algoritmus nélkül ...
2024-04-27 10:06:26

Szijjártó Péter: A világ elképesztő mennyiségű áramigény-növekedéssel néz szembe

A külügyminiszter szerint a növekvő áramigény olcsón, hatékonyan, biztonságos és környezetkímélő módon kizárólag nukleáris energiával állítható elő.
2024-04-26 18:08:33

262/1. Kerekesrakodó német munkahely Augsburg alatt

Kotrógép és kerekesrakodó, azaz ”Radladerfahrer” felvétel! Feltétel ”C” jogosítvány, szakmai tapasztalat kotrógép kezelés terén és A2 német tudás. A munkabér 2.800 - 2.900,-€ bruttó, a munkaidő havi 200 óra. A szállás költsége 250,-€/hónap. RÉSZLETEK: https://www.nemetmunka.hu/sofor-kamionos-nehezgepkezelo/2621-markolos-kerekesrakodo-augsburg JELENTKEZÉS: (telefonon csak munkanapokon 9:00-17:00-ig) -önéletrajz küldésével http://www.nemetmunka.hu/oneletrajz-keszito/ -telefonszámok: 06 1 920 3433 (HU) vagy 0049 8641 6949 000 (DE) -e-mailben: német nyelvű...
2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:20:33

Hősiesen küzdött, de hosszabbításban kikapott a Telekom Veszprém a BL elődöntőben

Elképesztő mérkőzést vesztett el David Davis csapata, és készülhet a PSG elleni bronzmeccsre.
2020-12-28 22:05:55

Még azután is zaklatott egy iskolás kislányt egy férfi, hogy már nyomoztak ellene

A 45 éves férfi megfenyegette a kislányt.
2020-12-01 22:06:18

Kivételes nap, ha nincs pozitív teszt a hajléktalanszállón, de jellemzően a dolgozók a fertőzöttek

Az utcán élő embereket még nem hajtja tömegével a szállókra az éjszakai kijárási korlátozás: van, aki az erdőbe, más titkos rejtekhelyre bújik éjszaka. A koronavírus-fertőzés a többségüket úgy tűnik, elkerüli, és ugyan ahol rendszeresen tesztelnek, ott szinte minden nap van pozitív eset, ám inkább a velük foglalkozó dolgozók körében találnak több fertőz&ou...
2020-11-21 06:07:41

Elképesztő öngólt hozott össze a Leverkusen kapusa

A címvédő Bayern München nem bírt a Werder Bremennel.
2020-11-21 17:10:55

Negatív koronavírustesztje után újra edzésbe állhat a Liverpool sztárja

Az egyiptomi támadó állapotáról Jürgen Klopp beszélt.
2020-11-23 09:05:56

Hónapig terrorizálta az egyik osztálytársát egy nógrádi iskolás

A zaklató fiút letartóztatták, javítóintézetbe küldik.
2020-11-23 11:06:02

Mourinho elképesztő lazasággal szerelt le egy újságírót

A portugál edző arra reagált, hogy alig volt a csapatánál a labda a City ellen megnyert rangadón.
2020-11-23 20:07:40

Ázsiában állhat először talpra a turizmus

Távol-Keleten már arra készülnek, hogy hamarosan újraindulnak az utazások és így a turisták is.
2020-11-24 18:05:54

Az adóhatóság kiadta friss listáját a feketén foglalkoztatókról

A NAV rendszeresen közzéteszi azt a nyilvántartást, amelyen a foglalkoztatottak munkaviszonyát be nem jelentők szerepelnek.
2020-11-26 11:06:32

Elképesztő magyarázatot adott a tatabányai fiú, aki kocsijával megbénította a vonatforgalmat

Kiderült, jogosítvány nélkül vezetett a 19 éves fiú.
2020-11-28 09:06:02

Elképesztő történetek tíz milliárdosról, akik mindenüket elveszítették

Egykor dúsgazdagok voltak, ám később teljesen tönkrementek. Van, aki börtönben ül közülük, más öngyilkos lett.
2020-11-28 12:06:00

Elképesztő pénzt érhet a mez, amelyben Maradona a két leghíresebb gólját lőtte

Egy őt ábrázoló foickártya 10 ezer dollárért kelt el, de ez sehol sincs a mezhez képest.
2020-11-28 13:05:55

Rendszeresen verte az anyját egy szegedi férfi

Volt, hogy azért ütötte meg, mert nem azt főzte, amit szeretett volna.
2020-11-30 10:05:59

Elképesztő összegbe kerül majd a világ legdrágább hamburgere

Fényűző helyszínen nyit éttermet egy világhírű sztárséf.
2020-11-30 12:06:04

Elképesztő fordulat állt be az arany piacán

Négy éve nem látott gyengülést produkált a nemesfém.
2020-12-01 19:06:02

A saját gyerekét is rendszeresen zaklatta szexuálisan a budapesti férfi, akit most fogtak el

Már indítványozták is a letartóztatását.
2020-12-02 09:06:01

Eltűnt a rejtélyes monolit Romániában

Csak egy kis lyuk maradt a helyén.
2020-12-02 09:06:01

Elképesztő körülmények Dániában: bezárták egy hotelbe a magyar női kézilabda-válogatottat

Soha nem látott feltételek mellett kezdődik az Eb, még ebédelni is kesztyűben, maszkban kell menni. A magyarok pénteken kezdenek Horvátország ellen.
2020-12-03 20:05:52

Tom Brady nélkül megszakadt a New England elképesztő sorozata

11 év után nem jutott be a rájátszásba a magyar szurkolók egyik kedvenc NFL-csapata.
2020-12-21 10:07:10

Karácsony Gergely a háta közepére sem kívánja a miniszterelnökséget

A főpolgármester az RTL Klubnak azt mondta: aki a jövőben átveszi az országot ilyen körülmények között, nagyon nagy terhet vesz a hátára.
2020-12-21 20:06:34

Elképesztő a hasonlóság Tiger Woods és fia, Charlie közt - videó

Apa és fia közösen indult egy golfversenyen.
2020-12-22 09:06:06

Olvadó gleccserbe fulladt a kínai környezetvédő influenszer

A harmincéves férfi rendszeresen filmezett gleccsereket és felszólalt a klímaváltozás ügyében.
2020-12-31 20:05:56

Amatőr és profi futballcsapatok elképesztő jelenetei - videó

Nézze meg a legnagyobb futballbakikat!
2020-12-31 22:05:56

Elképesztő vagyongyarapodást mutattak fel idén a milliárdosok

Megmutatjuk, mik volt ennek okai.
2020-12-31 23:05:57

Győrfi Pállal akarok beszélni! Mennyibe kerül a receptem? Bőgnek a tehenek! ? Elképesztő indokokkal hívták a segélyhívót

Sokak szerint ez vicces, a rendőrség szerint nem az.
2021-01-01 13:06:06

Zacher Gábort beoltották, nem tapasztalt mellékhatást

Zacher szerint elképesztő sötétség van az oltással kapcsolatban.
2021-01-01 20:06:02

Zacher Gábort beoltották, nem tapasztalt mellékhatást

Zacher szerint elképesztő sötétség van az oltással kapcsolatban.
2021-01-01 20:06:02

Már Európában is kapható az az utcai kocsi, ami egy Forma-1-es autónál is gyorsabb

Két elképesztő különlegessége is van, ezért persze rengeteget kell fizetni, egymilliárd forintba kerül.
2021-01-01 22:06:13

Parázson sétáltatta focistáit, most Messit akarja megszerezni Barcelonából

Mauricio Pochettino kemény ember és edző, aki elképesztő őrültségekre is hajlandó a sikerért, hamarosan pedig a PSG trénere lehet.
2021-01-02 07:05:56

Price nyerte a darts-vb történelmi elődöntőjét

Ha megnyeri a finálét a walesi, élre állhat a világranglistán is.
2021-01-02 23:05:54

Elképesztő történetet osztott meg Schumacherről a Ferrari csapatfőnöke

Az 51 éves legenda 25 évvel ezelőtt igen erős kezdést produkált első ferraris munkanapján.
2021-01-03 00:05:53

Elképesztő karriercsúcsot dobott az NBA-ben Steph Curry - videó

A Portland ellen szerzett 62 pontot a Golden State sztárja.
2021-01-04 08:06:56

Magyarok csináltak digitális tűzijátékot szilveszterkor Amerikában, elképesztő lett

Még a rendes tűzijátéknál is látványosabb az a fényshow, amelyet a budapesti Maxin10sity bevonásával hoztak létre Seattle híres üvegkilátójánál. A szilveszteri fényáradat csak képernyőn volt látható és hallható, ott viszont megérte a pénzét.
2021-01-04 08:06:59

2021-01-04 08:07:00

Rendszeresen megtámadják a lengyel árukat forgalmazó boltokat Hollandiában

A rendőrség továbbra sem talál gyanúsítottat.
2021-01-04 15:06:53

Az F1-es ülését elvesztő Albon mégis versenyezhet az idén

Korábban úgy tűnt, hogy szimulátorozással fog telni az idei éve, de mégis rajthoz állhat.
2021-01-04 16:05:58

Hangfelvételek tanúsága szerint a belarusz KGB állhat a Seremet-gyilkosság mögött

A felvételek szerint Lukasenka belarusz elnök rendelte meg a merényletet.
2021-01-04 16:06:01

Négy amerikai vállalat fejezte be 2020-at 1000 milliárd dollár fölötti értékkel

Elképesztő évet zártak az amerikai óriások.
2021-01-05 07:05:57

Fiával együtt kötözte meg az élettársát egy tamási férfi

Nem tudta elfogadni, hogy a nő elhagyta, ezért támadt rá.
2021-01-05 18:05:51

A szövetségi kapitány, aki a kispadon halt meg

Jock Stein halála csak egy azok közül az elképesztő történetek közül, amely a skót labdarúgó-válogatott történetében megesett. Skócia 23 év szünet után játszik újra nagy világverseny döntőjében.
2021-01-06 06:05:56

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   kinzo migren gyotri rendszeresen faj a hata ez az elkepeszto ok allhat a hatterben   •   eheztetessel bantalmazassal sarkallta jobb tanulmanyi es sportteljesitmenyre gyerekeit az alkoholista anya   •   fontos csak tartozkodasi helyre lehet atjelentkezni az onkormanyzati valasztason 3   •   voros karszalag avagy igy keszitettek elo a kommunistak a diktaturat   •   kopasz modell felmeztelen fotojaval nosztalgiazik a playboy   •   doppingdealer turbozta bajnokka tokio sprintersztarjat 2   •   visszaszoruloban van a jarvany nagy britanniaban 2   •   tombol az ingatlanvalsag nyugaton aggodjunk a magyar projekthitelek miatt   •   rossz hirt kozolt az intel zuhan az arfolyam   •   meztelen kepek es kinos informaciok jelenhetnek meg michael jacksonrol mindent megtesz a bunugyi aktakert ket ferfi akik szerint gyermekkent molesztalta oket a vilagsztar   •   a jegybank tovabbra is tartja az alapkamatot   •   mienk volt itt a ter a fotok szerint idonk jo reszet a szabadban toltottuk   •   ez am az idocsavar felfedeztek egy korabban megtalalt majd elvesztett 4400 eves egyiptomi sirt   •   tragedia belefulladt egy keteves kisfiu a patakba husvetvasarnap 3   •   ujabb lepessel tartana alacsonyan a rezsiarakat a kormany 2   •   minnesota man who trained with islamic state pleads guilty   •   noket es gyerekeket meszaroltak az europai hoditok   •   fenyegetest lat a youtube donald trumpban meghosszabbitottak a tiltasat 2   •   schanda tamas gyurcsany es csatlosai a 12 evvel ezelotti allapotokat hoznak vissza   •   how taiwan uses buddhist literature for environmental education   •   akar 50 milliardot is sporolhatnak a magyar kkv k a nemzetkozi penzkuldesen   •   a szertelen futballtehetseg aki bosszut allt a bayern munchenen   •   miert tombol az oltasellenesseg mivel lehetne ennek veget vetni a valasz ugyanaz lehet 2   •   rolling stones drummer charlie watts dies at 80 2   •   az eletere tort az ellenzek haiti elnoke szerint orizetbe vettek 23 embert   •   szigorodnak a boltbezaras szabalyai mar a szilveszterkor keszulni kell   •   ujabb hangfelvetelek kerultek ki az egri polgarmesterrol pofadat befogod kapsz rendesen lovet 2   •   taylor swift ujra felenekli 13 eves albumanak dalait   •   lehetosegek 13   •   szijjarto peter az orosz egeszsegugyi miniszterrel targyalt   •   see cnn reporters tough question for biden   •   trump szamara nincs lehetetlen beperelte az ugyet targyalo birot hogy megussza a jovo heti targyalasat   •   riadot fujt a nemet kancellar a kinai kem letartoztatasa utan 2   •   hiaba tagadta meg qanon hitet trump udvoskeje   •   politico ujabb veszely leselkedik az orban kormanyra nagy valtozas kovetkezhet be az eu ban   •   a magyar valogatott korabbi szovetsegi kapitanya gyozelemmel mutatkozott be romaniaban   •   hihetetlen palvin barbit egy idegen ferfival fotoztak kep   •   a kulfoldon dolgozo magyaroknak is jar az otthonfelujitasi tamogatas   •   egy csalad 12 ev utan uritette ki a malacperselyt de amit benne talaltak az mindenki ledobbentett   •   baloldali filozofus orban viktor gonosz de legalabb erthetoen beszel 2   •   molotov ribbentrop paktumhoz hasonlitotta az ellenzeki osszefogast hoppal peter 2   •   bombafenyegetes miatt evakualtak egy szentpetervari bevasarlokozpontot 2   •   kulonleges reklamfilmben kapott szerepet a magyar jason momoa 2   •   an indian court sends a top opposition leader arvind kejriwal to jail until april 15   •   negy part allt be piko andras moge jozsefvarosban 2   •   szijjarto peter a bolgar miniszterelnok helyettessel targyalt   •   siman elment san franciscobol los angelesbe egy tesla onvezetve 2   •   van egy orszag amit a hamarosan elnyel a viz 4   •   emberkereskedelem miatt iteltek el harom fiatalt szekesfehervaron   •   itt a legujabb doom orulet mar kartonpapiron is elfut a doom ii