Magyarországon a harmadik legnagyobb a világon a napenergia részaránya az áramtermelésben

A napenergia aránya az áramtermelésben Magyarországon harmadik legmagasabb a világon - írja Facebook-posztjában az Energiaügyi Minisztérium egy friss tanulmányra hivatkozva.
2024-05-10 13:06:55

Csökkent a légúti fertőzések száma Magyarországon

Csökkent a múlt héten az akut légúti fertőzés, és ezen belül influenzaszerű megbetegedés tüneteivel orvoshoz fordulók száma.
2024-05-09 15:06:52

Nőtt a halálos áldozatok száma Rio Grande do Sul államban

Brazília Rio Grande do Sul államában az esőzések következtében 56-ra nőtt a halálos áldozatok száma, több mint 67 ember eltűnt, és közel 25 ezer ember kényszerült otthonát elhagyni a viharok miatt. Az államnak több mint a fele érintett.
2024-05-04 16:07:04

Csökkent az üres álláshelyek száma az USA-ban

Az Egyesült Államokban márciusban az üres álláshelyek száma hároméves mélypontra esett, és a felmondások száma is csökkent, jelezve a feszült munkaerőpiaci környezet enyhülését, ami hozzájárulhat a Federal Reserve inflációellenes törekvéseihez.
2024-05-01 17:06:53

Gigantikus repülőteret építenek Dubajban, ez lesz a világon a legnagyobb

Mohammed bin Rashid al-Maktoum sejk, Dubai uralkodója jóváhagyta az Al Maktoum nemzetközi repülőtér új utastermináljának építését, amire közel 35 milliárd dollárt költenek majd, írja a Reuters.
2024-04-28 15:07:00

Történelmi pillanat: 100 ezer felett a külföldi munkások száma Magyarországon

Elérte a 100 ezer főt a Magyarországon dolgozó külföldiek száma a KSH friss adatai alapján. Eddig még sosem dolgozott ilyen sok külföldi hazánkban, és várhatóan tovább nő a létszámuk a következő időszakban.
2024-04-26 13:07:16

Nem változott a munkanélküli segélyt kérők száma az USA-ban

Az Egyesült Államokban az előző hetivel megegyezően 212 ezer volt az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten - derült ki az amerikai munkaügyi minisztérium csütörtökön közzétett adataiból.
2024-04-18 16:08:55

A Detian vízesés Ázsia legnagyobb természetes vízesése, Kína és Vietnám határán található.

A negyedik legnagyobb vízesés a világon, a Detian vízesés több mint 70 méter magas, melyet a sziklák három szintessé tagolnak.
2024-04-17 13:09:44

Aggasztó bejelentést tett a WHO: sikeres az oltási kampány, mégis emelkedik a fertőző májgyulladás áldozatainak száma

Világszerte megugrott a fertőző májgyulladás okozta halálozások száma, jóllehet a diagnosztizált fertőzések száma visszaesett - derül ki az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) keddi bejelentéséből.
2024-04-09 17:07:31

Tömegesen menekülnek a palesztinok az éhínség és halál elől a Gázai övezetből

Az otthonukat elhagyni kénytelen emberek száma a kétmillióhoz közelít.
2024-04-04 19:12:49

Tömegesen menekülnek a palesztinok az éhínség és halál elől a Gázai övezetből

Az otthonukat elhagyni kénytelen emberek száma a kétmillióhoz közelít.
2024-04-04 19:08:01

Hihetetlen, de több Eiffel-torony is van a világon - képek

Mutatunk belőlük tízet.
2024-04-02 08:08:57

Valami közelít a Föld felé, és már biztos, ezt nem mindenki éli túl

A németek tudják az igazságot.
2024-04-01 11:11:01

Valami közelít a Föld felé, és már biztos, ezt nem mindenki éli túl

A németek tudják az igazságot.
2024-04-01 11:08:46

Ezek a legdrágább és a legolcsóbb úti célok idén a világon

Az első és utolsó között több mint háromszoros árkülönbség van.
2024-03-30 13:09:54

Támadnak a légúti fertőzések: nőtt a betegek száma

Megjelentek a légúti fertőzésekre vonatkozó friss adatok a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ oldalán. Ezek szerint a 12. héten nőtt az akut légúti fertőzés tüneteivel orvoshoz fordulók száma az előző héthez képest, de influenza szerű tünetekkel kevesebben keresték fel az orvosukat.
2024-03-28 10:07:40

Hirtelen annyira megugrott a neurológiai betegek száma, hogy már ez a leggyakoribb megbetegedés a világon

Az Egészségügyi Világszervezet szerint a szegényebb országokban élők a leginkább kitettek a neurológiai problémáknak. A statisztikán sokat lehetne javítani a megelőzéssel.
2024-03-27 16:12:26

2024-03-27 16:12:15

133-ra emelkedett a moszkvai terrortámadás áldozatainak száma

Továbbra is keresik az embereket a romok alatt, a sérültek száma 152-re nőtt.
2024-03-24 14:10:29

Várunk egy nemzetközi kereskedelmi partner (Affilalite) programba!

A Partnerprogram az egyik legmagasabb jutalékot kínálja a piacon és jelentős marketing eszközöket biztosít minden otthoni munkás számára. (bannerek, linkek, videok stb.) Az eladása után 30%+ 5% jutalék jár!! A termékek köre: szépség, egészség testépítés, vágyfokozók. A termékek itthon és a világ több pontján forgalmazható. A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven (magyarul is)! Bővebb információ a weboldalon!
2020-06-23 11:30:10

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 22:01:05

Várunk egy nemzetközi kereskedelmi partner (Affialite) programba!

Szépség Testépítés Súlycsökkentés Vágyfokozók

Itthonról vásárolhat egy globális ajánlathalmazból a hazai és a világ piac termékválasztékából, az Egészség, Szépség, Testépítés, Súlycsökkentés, Férfiassági zavarok megelőzése ajánlatok és egyéb termékköreiből! Amennyiben mennyiségi kedvezménnyel vásárol úgy, az egy termékre fizetett összeg közel 50% kedvezményt jelent, szállítási összeggel is számolva!! A világon 200 országba szállítunk, 30 nyelven!

2020-06-23 22:01:06

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:19:10

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   b   •   H   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   rozsa sandor   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   P   •   L   •   aza   •   fluminense   •   budapest   •   J   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   kilencvenmilliohoz kozelit a koronavirus fertozottek szama a vilagon   •   call me maybe nervous israelis fear a biden snub   •   politico kizart hogy bulgaria 2025 ben csatlakozik az eurozonahoz   •   fulekszer   •   lefejelte az ellenfel focistajat kirugtak az olasz csapat edzojet video   •   a belso pesti tankeruleti kozponthoz vonultak a diakok az epuletbe is megprobaltak bejutni   •   beoltozott anime es mangakarakterek leptek el az erdi muvhazat   •   a baloldal parlamenti es kozeleti magatartasa az emberek elbizonytalanitasara szolgal   •   leszamolas budapesten halalra szurtak egy fegyveres ferfit   •   pesten is ritkan lathato peldatlanul eroszakos autost vett fel egy kamera a deak ternel video   •   are migrants being influenced to enter the eu by vlogs   •   figyelmeztetest adott ki az europai legitarsasagoknak a hatosag ovatosan az izraeli es irani legter felett   •   horvat kikotoben eszi a rozsda horthy flottajanak utolso tengerjarojat 2   •   germanys baerbock meets egypts shoukry to talk gaza crisis   •   maradnak az arstopok jonnek a kormany bejelentesei pentek reggel   •   dulakodassal es erovel vettek at a dunaujvarosi tavhoceget   •   az apjat olte meg egy koroncoi ferfi 3   •   hetfotol ingyenesse valik ez a vedooltas 3   •   orban viktor tegyuk ujra naggya europat   •   adósságot   •   hiaba forditott hatat a nyugat oroszorszagnak szaguld az osszeomlasra itelt iparag   •   igy juthat kedvezobb aron elektromos kerekparhoz   •   nem emelnek vadat az afroamerikai jacob blake et hatba lovo rendor ellen 2   •   dupla parbaj jon az exatlonban ket embernek veget er az alom   •   az oroszok szetlottek az ukran energiarendszer felet egesz kijev leallhat   •   virtualis terben indul a davosi konferencia 2   •   megmenti az eu a tetovalasra vagyokat a veszelyes festekektol   •   csak nehany hetig tart majd a mostani tel   •   xmas lies and videotape is it curtains for boris   •   a vad erveinek bemutatasaval folytatodik trump masodik impeachmentje   •   tovabbi ketmillio adag kinai vakcinat vasarol szerbia 2   •   vlagyimir putyin utan orban viktor is kituntetest kapott boszniaban   •   valaszolt demeter szilard a mazsihisznek   •   karacsony a kormany nem ker a fovarosi oltopontokbol   •   kirugtak a minisztert aki soron kivul kuldte el oltasra a baratait   •   megbuntettek a katatorveny elleni egyik tuntetot meg a maszkjat is elkoboztak   •   egyik pillanatrol a masik tarolt le mindent hatalmas vihar csapott le bajororszagra video a pusztitasrol   •   elfelejtett jelszo miatt bukhatja 240 millio dollaros bitcoinvagyonat egy programozo 2   •   boldog volt ez nem igazsag megszolalt matthew perry mostohaapja a semmibol jott a jobaratok sztarjanak tragediaja   •   kocsikerek moge szorult kutyahoz siettek a tuzoltok kiskunlachazan igy sikerult megmenteni a negylabut szorult helyzetebol   •   kivonul magyarorszagrol az aegon 3   •   illetlen sutik miatt tartoztattak le egy egyiptomi cukraszt   •   hat honappal a koronavirus fertozes utan is lehet antitest a szervezetben 2   •   loval fajtalankodtak egy eldugott farmon   •   levelet kapott macron a haza tulelese a tet 3   •   a telepulesek megkozelitese zokkenomentes es remelhetoleg balesetveszelyes lesz remes bakit vetett az onkormanyzati kepviselo a 83 as ut atadasan video 2   •   egy masodik kormanyinfo is lesz a heten   •   eurobarometer egyre kevesebb magyar szereti az eu t   •   lukasenka nem lesz semmilyen hatalomatadas belaruszban   •   a tronok harca oriasfarkasai csupan tavoli rokonai a mai farkasoknak 3