Németországban nem fizették ki 88 ezer évnyi túlórát

Egy német munkavállaló tavaly átlagosan 31,6 túlórát teljesített.
2024-05-09 19:09:35

Németországban nem fizették ki 88 ezer évnyi túlórát

Egy német munkavállaló tavaly átlagosan 31,6 túlórát teljesített.
2024-05-09 19:07:13

Izraeli nagykövetség a holokauszttagadó iráni elnök látogatásáról: "Megtiporja a holokauszt során meggyilkolt magyar zsidó állampolgárok emlékét"

A Hetek úgy tudja, a volt iráni elnök már meg is tartott egy zártkörű előadást a Közszolgálati Egyetemen.
2024-05-07 20:10:45

2024-05-07 20:10:30

Mi történik? Bombafenyegetés miatt több iskolát is ki kellett üríteni Szlovákiában

Több szlovákiai iskoláit is ki kell üríteni kedd reggel. A hatóságok összesen öt kerületben vizsgálják az iskolákban a robbanószerkezetekről szóló bejelentéseket.
2024-05-07 12:07:04

Egyre súlyosabb, ami a Vörös-tengeren történik

A Vörös-tengeri konténerhajózási forgalomban bekövetkezett zavar egyre súlyosbodik, és várhatóan a második negyedévben mintegy 15-20 százalékkal csökkenti az iparág Távol-Kelet és Európa közötti kapacitását - közölte a Maersk hajózási csoport.
2024-05-06 10:07:15

Csúnya, ami a magyar gazdaságban történik

Márciusban nagyon gyengén teljesített az export és az import is, ami azt jelzi, hogy a külpiacok visszaesése mellett a belső kereslet sem talál magára. Ugyanakkor a külkereskedelmi többlet továbbra is kiemelkedően magas.
2024-05-06 09:06:53

Orbán Viktor: Együtt erő vagyunk! - fotó

Választás 2024.
2024-05-03 22:08:22

Videón egy tipikus baleset, amely motorosokkal történik

2024-05-02 09:10:31

Videón egy tipikus baleset, ami a motorosokkal történik

Ez is egy igencsak tanulságos eset és nem csak a motorosoknak.
2024-05-02 08:11:16

Videón egy tipikus baleset, ami a motorosokkal történik

Ez is egy igencsak tanulságos eset és nem csak a motorosoknak.
2024-05-02 08:10:41

Az Európai Parlament mérleget vont, és készül a választásra

Szokatlanul csendes az Európai Parlament brüsszeli épületegyüttese, akkor kong ennyire az ürességtől, amikor nyaranta, július végétől augusztus közepéig nem történik semmi. Most persze történik, hiszen javában zajlik a kampány, csak éppen ehhez nincs szükség az EP-re mint helyszínre.
2024-04-30 10:11:44

Ennyi volt: Dombóvári István 16 évnyi stand up után elköszönt a Showder Klubtól. Az utolsó előadásában a nézőknek üzent.
2024-04-28 22:06:22

Ennyi volt: Dombóvári István 16 évnyi stand up után elköszönt a Showder Klubtól. Az utolsó előadásában a nézőknek üzent.
2024-04-28 22:05:58

Orbán szerint tarthatatlan, ami Budapesten történik

A fővárosi Fidesz-frakcióval történt egyeztetés során jutott erre az eredményre.
2024-04-28 13:10:07

Orbán szerint tarthatatlan, ami Budapesten történik

A fővárosi Fidesz-frakcióval történt egyeztetés során jutott erre az eredményre.
2024-04-28 13:09:56

Nem akármilyen emléket osztott meg a közösségi oldalán Palácsik-Ráthonyi Tímea.
2024-04-26 22:06:15

Nem akármilyen emléket osztott meg a közösségi oldalán Palácsik-Ráthonyi Tímea.
2024-04-26 22:05:57

Sokkoló dolog történik az emberi testtel már két nap rossz alvás után is

Rossz hírünk van azoknak, akik morcosan ébrednek minden reggel, mert nem érzik magukat kipihentnek. Egy új kutatás szerint a nem megfelelő alvás hatására idősebbnek érezhetjük magunkat, mint amilyenek valójában vagyunk.
2024-04-23 08:06:39

Garantáltan a legjobb turisztikai ajánlat a világon…

Hasonlítsa össze több ezer utazási weboldal árait és foglaljon szobát akár 80%-os kedvezménnyel! Itt könnyedén, egy kereséssel megtalálja a legnagyobb utazási weboldalak legjobb árajánlatait. Garantáljuk! Válogasson több ezer utazási weboldal több, mint 5 millió szállásajánlatából! Világszerte jelen vagyunk Több, mint 220 ország; több, mint 40 nyelv; 120 pénznem.
2020-06-23 11:30:10

Számítógép-laptop szervíz, Budapesten ingyenes kiszállás

Számítógép-laptop szervíz, Budapesten ingyenes kiszállás. Kedvező árak, gyors kiszállás, sos hibaelhárítás, otthonában, irodájában. Hívjon, megyünk: ☎+3620/265-75-30 https://computermania.hu/ Önnek is segíthetünk? Házhoz kijáró számítógép-laptop szerviz vagyunk, rendelkezünk szervizháttérrel is. 12 éve megbízhatóan dolgozunk, több ezer elégedett ügyfél. Számítógépét, laptopját a helyéről el sem kell mozdítania! Számítógépe szokatlan dolgokat csinál? Kikapcsol, újraindul, vagy nem is indul el? Lassan dolgozik a számítógépe, furcsa hibaüzeneteket kap folyamatosa...
2020-06-23 11:30:10

Telepítésvezetői állás

Biztonságtechnikai telepítésvezetői feladatok ellátására keresünk, heti 4 napos munkarendbe, minimum két éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Szállást, utazási költséget biztosítunk. Havi nettó bér; 450.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-23 22:01:05

Biztonságtechnikus állás

Biztonságtechnikai rendszerek telepítésére keresünk, heti 4 napos munkarendbe szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. Cégünk behatolás jelző rendszerek, RFID és biometrikus beléptető rendszerek, IP kamerás megfigyelő rendszerek, tűzjelző rendszerek kivitelezésével és üzemeltetésével foglalkozik országosan. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Havi nettó bér; 280.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.

2020-06-23 22:01:07

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:01:12

Panellakás ablakcsere akció 18. kerület https://panellakasablakcsereakcio.iwk.hu/

Panellakás ablakcsere akció 18. kerület https://panellakasablakcsereakcio.iwk.hu A panellakás ablakcserére XVII. kerület vonzáskörzetében szakosodott, szakértő csapat vagyunk, akik a műanyag ablak cseréjét rendkívül rövid idő alatt, jutányos áron és egyedülálló minőségű, hő és hangszigetelt nyílászárókkal valósítjuk meg: +36 70 770 0455.
2020-06-23 22:01:13

Panel ablakcsere akció Budapest http://panelablakcsere.bloglap.hu/

Panel ablakcsere akció Budapest +36 70 770 0455 http://panelablakcsere.bloglap.hu/ A lakótelepi ablak felújításra Budapest környékén szakosodott, hivatásos cég vagyunk, akik a műanyag panelablak beszerelését villámgyorsan, pénztárcabarát összegért és egyedülálló minőségű, hő és hangszigetelt nyílászárókkal valósítjuk meg: +36 70 770 0455.
2020-06-23 22:01:13

Telepítésvezetői állás

Biztonságtechnikai telepítésvezetői feladatok ellátására keresünk, heti 4 napos munkarendbe, minimum két éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Szállást, utazási költséget biztosítunk. Havi nettó bér; 450.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:42

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:38

Panellakás ablakcsere akció 18. kerület https://panellakasablakcsereakcio.iwk.hu/

Panellakás ablakcsere akció 18. kerület https://panellakasablakcsereakcio.iwk.hu A panellakás ablakcserére XVII. kerület vonzáskörzetében szakosodott, szakértő csapat vagyunk, akik a műanyag ablak cseréjét rendkívül rövid idő alatt, jutányos áron és egyedülálló minőségű, hő és hangszigetelt nyílászárókkal valósítjuk meg: +36 70 770 0455.
2020-06-23 22:15:39

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:20

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:56

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:16:59

Panellakás ablakcsere akció 18. kerület https://panellakasablakcsereakcio.iwk.hu/

Panellakás ablakcsere akció 18. kerület https://panellakasablakcsereakcio.iwk.hu A panellakás ablakcserére XVII. kerület vonzáskörzetében szakosodott, szakértő csapat vagyunk, akik a műanyag ablak cseréjét rendkívül rövid idő alatt, jutányos áron és egyedülálló minőségű, hő és hangszigetelt nyílászárókkal valósítjuk meg: +36 70 770 0455.
2020-06-23 22:16:59

Panel ablakcsere akció Budapest http://panelablakcsere.bloglap.hu/

Panel ablakcsere akció Budapest +36 70 770 0455 http://panelablakcsere.bloglap.hu/ A lakótelepi ablak felújításra Budapest környékén szakosodott, hivatásos cég vagyunk, akik a műanyag panelablak beszerelését villámgyorsan, pénztárcabarát összegért és egyedülálló minőségű, hő és hangszigetelt nyílászárókkal valósítjuk meg: +36 70 770 0455.
2020-06-23 22:16:59

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   regiok kincsei hazai finomsagok a spar polcain   •   varga judit azert nem talalkozik az ep pegasus bizottsagaval mert soros 2   •   galaval lett meg a leverkusen tortenetenek elso bajnoki cime   •   golyahir justin bieber apai oromok ele nez hailey mar tobb mint 6 honapos terhes lehet video fotok   •   2023 nyaraig elhuzodhat az m0 s hidjanak a javitasa 2   •   aggaszto bejelentes csak iden tobb mint 24 covid varianst talaltak magyarorszagon 2   •   jeles napot unnepelt a gyermekvasut fotokon az oriasi mulatsag amin a gyerekeke volt a foszerep   •   orban viktor is megszolalt a legujabb ep dontesrol   •   meghalt a gyongyosi ciganykiraly pati gyuszi   •   travel guidance wont come until more people are vaccinated cdc says 2   •   ez lehet az elso hatekony szemelyre szabott melanomavakcina   •   egy evtized alatt 100 millio ember valthat munkahelyet a jarvany kovetkezteben   •   randira hivnak a tinderen pedig csak a penzunket akarjak   •   jobb ha resen lesz valtozik a kozlekedes a fovarosban   •   hellofresh announces sustainability progress and commits to ambitious targets   •   zendaya nem gondolta tul a cipovalasztast teniszes filmje romai bemutatojara   •   muemleki vedettseggel mentheti meg a kormany a marvanymenyasszonyt es a wichmann epuletet 2   •   orokre eltiltotta az uefa egy azeri csapat gyulolkodo sajtofonoket   •   bethlehem rebounds from pandemic lifting christmas spirits   •   lakashitelek itt vannak a szamok a godor aljarol   •   uj kezifegyvereket tesztelnek az orosz katonak csapatproban a amb 17   •   bolcsesseget es batorsagot kivant joe bidennek az egyesult allamok katolikus egyhazanak vezetoje   •   un court says it can hear case brought by iran against us   •   tovabbra is intenziven van a vilaghiru amerikai rapper   •   kiderult hol erdemes furdozni europaban   •   video romma tort egy lakokocsit vontato auto az m3 ason 8   •   anne hathaway megszolalt a neveletlen hercegno es az ordog pradat visel folytatasarol   •   tulelo uzemmod   •   kisebb motorral is kaphato lesz a mercedes maybach gls 2   •   victims infected with hep c after blood screening began   •   felmilliardos kart okozott a luxusautokkal seftelo bunbanda   •   robert kiyosaki a vilagtortenelem legnagyobb osszeomlasa kezdodhet   •   heineken chops down orchard to sell land   •   120 migrans probalt eroszakkal magyarorszagra jutni kubekhazanal   •   Megőrizte   •   orban viktor magyarorszag es kina a beke partjan all video   •   elfogtak az egyik legnagyobb azsiai drogkartell vezetojet   •   csunyan utkozott vitray tamas o okozta a balesetet   •   meg csak 5 oraja szuletett de veget vetett a sztrajknak negyszeres apuka lett a netflix vilagsztarja 2   •   milliardos adossag es allami apanazs hogyan fog megelni ezutan donald trump   •   algeria sets election for september when the military backed president will seek a 2nd term   •   egy bakterium lehet az endometriozis kezelesenek kulcsa allitja egy uj tanulmany   •   lecsapott oroszorszag felelmetes legibombaja bizarr vege lett a tortenetnek   •   csutortokon negy idosotthonban is oltani kezdenek   •   riadot fujt a nemet kancellar a kinai kem letartoztatasa utan   •   23 perc alatt ert budapestrol tatabanyara egy verlovag   •   ujra ervenyes a hetvegi kamionstop   •   kinyithatnak az edzotermek es az uszodak szloveniaban 3   •   elkezdodott sokkolo aremelkedes a tuleles a tet reszben leall a tortenelmi magyar marka gyara a kormany nelkul odavesz a tungsram   •   hullareszegen akarta megvesztegetni a rendoroket egy szlovak sofor aki ket het alatt ket balesetet is okozott