A Kínai Kommunista Párt propagandaosztályának részeként működő Kínai Filmügyi Igazgatóság vezetője és Káel Csaba kormánybiztos filmszakmai együttműködési megállapodást írtak alá közös filmes projektek indításának céljából.
2024-05-10 16:11:40

A szakértő szerint a magyar fél jelentős eredményeket ért el a magyar-kínai csúcstalálkozó során

A Nyugat nem kérheti tőlünk, hogy ne barátkozzunk Kínával - mondta Moldicz Csaba, az MCC Külgazdasági Műhelyének vezetője.
2024-05-10 11:09:41

Horváth Csaba korrupciós ügyét emlegetve szúrt vissza Karácsonynak Vitézy

Karácsony lobbistázott, Vitézy korrupciózott.
2024-05-08 13:10:13

Horváth Csaba korrupciós ügyét emlegetve szúrt vissza Karácsonynak Vitézy

Karácsony lobbistázott, Vitézy korrupciózott.
2024-05-08 13:09:48

Dömötör Csaba: Akinek fontos Magyarország békéje és biztonsága, csak a Fidesz-KDNP-re számíthat - videó

Minden magyarországi politikai szereplő elmondta a véleményét, ismert az álláspontjuk a háborúval kapcsolatban - hívta fel a figyelmet a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
2024-05-08 12:09:45

Csak a Garfieldot akarta megnézni a spanyol bokszoló, verekedés lett a vége

Pechje volt a családját bántalmazó férfinak.
2024-05-07 19:07:00

Sokak kedvence lehet a YouTube új funkciója

A témák kitalálásában és az anyagok felépítésében is segítheti a videósokat a YouTube új, mesterséges intelligenciával dolgozó funkciója.
2024-05-07 12:11:17

Sokak kedvence lehet a YouTube új funkciója

A témák kitalálásában és az anyagok felépítésében is segítheti a videósokat a YouTube új, mesterséges intelligenciával dolgozó funkciója.
2024-05-07 12:10:47

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

Itt vannak a részletek.
2024-05-07 11:09:02

Nem csitulnak a kedélyek Majka és a Sztárban sztár leszek! egykori felfedezettje között. Most Károlyi Róbert ismét üzent, elárulva, nem a balhézás volt a célja, csupán a történetét akarta elmesélni.
2024-05-07 08:06:31

Nem csitulnak a kedélyek Majka és a Sztárban sztár leszek! egykori felfedezettje között. Most Károlyi Róbert ismét üzent, és elárulta, hogy nem a balhézás volt a célja, csupán a történetét akarta elmesélni.
2024-05-07 07:05:46

Okos továbbugrás funkciót tesztel a YouTube

Az unalmas részek és a reklámok átugrásában nyújthat segítséget.
2024-05-06 16:08:51

Volkswagen Bogár / Käfer 1968-as kiegészítők,csiszolása és polírozása.

Minden típusú autó kiegészítőit kortól és márkától függetlenül csiszolása és polírozása. Ezenfelül kisebb homokszórásokat, hegesztést és egyedi fújásokat vállalunk. Munkáinkat megtekinthetik Facebook, Google, Instagram és YouTube oldalainkon
2020-06-23 22:15:35

Pályázat 2020

Pályázat 2020 maximum hatszázezer forint vissza nem térítendő támogatásra. A PairDime Könyvek pályázatot hirdet vissza nem térítendő pénzbeli támogatásra. A pályázaton igényelhető vissza nem térítendő pénzbeli támogatás felhasználható: informatikai, mobilkommunikációs és képrögzítő eszközök, valamint drónok megvásárlására; weblapok, webáruházak, blogok, YouTube-csatornák, filmek, rövidfilmek, dokumentumfilmek, animációs filmek, játékprogramok, alkalmazások létrehozására, bővítésére vagy működtetésére; nonprofit szervezetek cél szerinti tevékenységének finanszírozására. Link: https://www.palyaz...
2020-06-23 22:16:18

Volkswagen Bogár / Käfer 1968-as kiegészítők,csiszolása és polírozása.

Minden típusú autó kiegészítőit kortól és márkától függetlenül csiszolása és polírozása. Ezenfelül kisebb homokszórásokat, hegesztést és egyedi fújásokat vállalunk. Munkáinkat megtekinthetik Facebook, Google, Instagram és YouTube oldalainkon
2020-06-23 22:16:20

2020-06-23 22:16:54

Volkswagen Bogár / Käfer 1968-as kiegészítők,csiszolása és polírozása.

Minden típusú autó kiegészítőit kortól és márkától függetlenül csiszolása és polírozása. Ezenfelül kisebb homokszórásokat, hegesztést és egyedi fújásokat vállalunk. Munkáinkat megtekinthetik Facebook, Google, Instagram és YouTube oldalainkon
2020-06-23 22:16:56

2020-06-23 22:18:02

Volkswagen Bogár / Käfer 1968-as kiegészítők,csiszolása és polírozása.

Minden típusú autó kiegészítőit kortól és márkától függetlenül csiszolása és polírozása. Ezenfelül kisebb homokszórásokat, hegesztést és egyedi fújásokat vállalunk. Munkáinkat megtekinthetik Facebook, Google, Instagram és YouTube oldalainkon
2020-06-23 22:18:04

2020-06-23 22:18:47

Volkswagen Bogár / Käfer 1968-as kiegészítők,csiszolása és polírozása.

Minden típusú autó kiegészítőit kortól és márkától függetlenül csiszolása és polírozása. Ezenfelül kisebb homokszórásokat, hegesztést és egyedi fújásokat vállalunk. Munkáinkat megtekinthetik Facebook, Google, Instagram és YouTube oldalainkon
2020-06-23 22:18:49

2020-06-23 22:19:09

Volkswagen Bogár / Käfer 1968-as kiegészítők,csiszolása és polírozása.

Minden típusú autó kiegészítőit kortól és márkától függetlenül csiszolása és polírozása. Ezenfelül kisebb homokszórásokat, hegesztést és egyedi fújásokat vállalunk. Munkáinkat megtekinthetik Facebook, Google, Instagram és YouTube oldalainkon
2020-06-23 22:19:11

2020-06-23 22:19:21

Volkswagen Bogár / Käfer 1968-as kiegészítők,csiszolása és polírozása.

Minden típusú autó kiegészítőit kortól és márkától függetlenül csiszolása és polírozása. Ezenfelül kisebb homokszórásokat, hegesztést és egyedi fújásokat vállalunk. Munkáinkat megtekinthetik Facebook, Google, Instagram és YouTube oldalainkon
2020-06-23 22:19:23

2020-06-23 22:19:32

Volkswagen Bogár / Käfer 1968-as kiegészítők,csiszolása és polírozása.

Minden típusú autó kiegészítőit kortól és márkától függetlenül csiszolása és polírozása. Ezenfelül kisebb homokszórásokat, hegesztést és egyedi fújásokat vállalunk. Munkáinkat megtekinthetik Facebook, Google, Instagram és YouTube oldalainkon
2020-06-23 22:19:34

2020-06-23 22:19:36

Volkswagen Bogár / Käfer 1968-as kiegészítők,csiszolása és polírozása.

Minden típusú autó kiegészítőit kortól és márkától függetlenül csiszolása és polírozása. Ezenfelül kisebb homokszórásokat, hegesztést és egyedi fújásokat vállalunk. Munkáinkat megtekinthetik Facebook, Google, Instagram és YouTube oldalainkon
2020-06-23 22:19:42

Pályázat 2020

Pályázat 2020 maximum hatszázezer forint vissza nem térítendő támogatásra. A PairDime Könyvek pályázatot hirdet vissza nem térítendő pénzbeli támogatásra. A pályázaton igényelhető vissza nem térítendő pénzbeli támogatás felhasználható: informatikai, mobilkommunikációs és képrögzítő eszközök, valamint drónok megvásárlására; weblapok, webáruházak, blogok, YouTube-csatornák, filmek, rövidfilmek, dokumentumfilmek, animációs filmek, játékprogramok, alkalmazások létrehozására, bővítésére vagy működtetésére; nonprofit szervezetek cél szerinti tevékenységének finanszírozására. Link: https://www.palyaz...
2020-06-23 22:20:33

Győrben is ingyenes a parkolás, csak kerékbilincs jár érte

Dézsi Csaba polgármester megtalálta a kiskaput, egyben a belváros elözönlésének ellenszerét.
2020-11-15 20:15:39

A koronavírusos Böjte Csabát budapesti kórházba vitték

Hétfőn derült ki, hogy Böjte Csaba koronavírusos, akkor még enyhe tünetei voltak.
2020-11-19 14:05:46

Ingyenmunkára fogja a kis csatornákat a YouTube, nem fizet nekik a reklámok után

A YouTube 2021-től azokon a videókon is megjeleníti majd a reklámjait, melyek készítői eddig túl kicsinek minősültek ahhoz, hogy bekerülhessenek a YouTube partnerprogramjába. Igaz, így sem igazán kerülnek bele: ezek a készítők egy fillér jutalékot sem kapnak majd a videóik által generált reklámbevétel után.
2020-11-19 15:12:51

2020-11-19 15:12:52

A Samsung ötlete a home office-hoz: okosmonitor, ami tévé is egyben

Munkához és az azt követő szórakozáshoz egyaránt optimalizálta a Samsung új monitorját, melyen a gyártó televízióin is lévő operációs rendszer, a Tizen fut. Így alkalmazások is telepíthetők rá, többek között YouTube, HBO GO és Netflix.
2020-11-20 15:06:43

2020-11-20 15:06:44

Humanitárius válság fenyegeti Etiópiát

Az ENSZ-főtitkár humanitárius folyosó kialakítását követeli.
2020-11-21 22:05:55

2020-11-22 13:04:11

Chatszobában árulta a drogot egy budapesti fiatal

G. Csaba egy közel húsz fős hálózatot hozott létre, akikkel chatszobában tartotta a kapcsolatot.
2020-11-23 07:06:14

Mike Pompeo?s 2024 Campaign Gets an Early Endorsement

2020-11-23 09:05:55

100 millió követő 1,5 év alatt ? megvan az álomrekordot elérő első TikTok-felhasználó

Az amerikai Connectitucban élő Charli D'Amelio 2019 májusában regisztrált a TikTokra, ahol alig másfél év leforgása alatt 100 millió követőre tett szert. Ugyanehhez az eredményhez a YouTube legismertebb videósának, PewDiePie-nak kilenc évre volt szüksége a rivális platformon, de persze egy másik korban.
2020-11-23 14:06:23

2020-11-23 14:06:24

Jobban van Böjte Csaba

A ferences szerzetes a múlt hét második felében került kórházba.
2020-11-23 17:06:00

Egy hollywoodi sztár testvérpár is a Nanushkát választotta

Kate Hudson és Oliver Hudson közös fotókon mutatta meg, milyen jól állnak nekik is a magyar tervező darabjai.
2020-11-24 09:05:54

Üzent Böjte Csaba: Szerintem gyógyulok

A Honvédkórházban ápolják.
2020-11-24 10:06:02

Beveti a mesterséges intelligenciát a YouTube az egyik hasznos funkciójánál

A YouTube már teszteli, hogyan segíthet a tartalomkészítőknek fejezetekre osztani a videót, ami nem mellesleg a tartalomfogyasztók számára is hasznos újítás lehet.
2020-11-24 18:05:58

2020-11-24 18:05:59

'I had too many emotional vampires' - Tyson says title came too young

Former world heavyweight champion Mike Tyson says his rise to the top of boxing came too soon as he nears a return to the sport.
2020-11-25 07:06:40

A buborékból nem kért, de az új szezon rajtjánál már ott lesz az NBA-sztár

Avery Bradley, a Miami Heat játékosa jelezte, hogy már az edzőtábor kezdetén kész bekapcsolódni a munkába.
2020-11-25 10:06:01

Bajba került a Trumpnak kedves YouTube-csatorna, miután hazugságot közölt a koronavírusról

Bizonyítottan álhír jellegű tartalmat tett közzé az One America amerikai hírcsatorna a YouTube-on. Felfüggesztették.
2020-11-25 16:06:14

2020-11-25 16:06:15

Dömötör Csaba: Folyamatosan zajlik a célzott tesztelés

Ingyenes és önkéntes vizsgálatról van szó, amelyet ott végeznek, ahol az érintettek dolgoznak - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
2020-11-25 21:06:12

Mike Tyson v Roy Jones Jr: Is this fight what boxing fans actually want to see?

BBC Sport speaks to boxers, pundits and vloggers before Saturday's exhibition fight between retired former world champions 'Iron' Mike Tyson and Roy Jones Jr.
2020-11-26 07:05:58

WHO-igazgató: A védőoltások nem tüntetik el teljesen a koronavírust

Mike Ryan szerint "nagyon-nagyon" valószínű, hogy életünk majd visszatérhet a régi kerékvágásba.
2020-11-27 06:06:04

WHO-igazgató: A védőoltások nem tüntetik el teljesen a koronavírust

Mike Ryan szerint "nagyon-nagyon" valószínű, hogy életünk majd visszatérhet a régi kerékvágásba.
2020-11-27 06:06:05

Felfüggesztette a YouTube Trump kedvenc covidos álhír csatornáját

Emellett demonetizálták, vagyis pénzt sem kaphat az OANN.
2020-11-27 08:05:58

Pigeons, Putin's tracksuit and a dangerous residency - Bunce on the Tyson and Jones bubble

Steve Bunce recalls sharing the stage with Mike Tyson and Roy Jones Jr, and witnessing their quirks close up.
2020-11-27 11:05:50

Revansra készülhetnek Putyinék, kitilthatják a Facebookot, a Twittert és a YouTube-ot is Oroszországból

Az orosz törvényhozás egy olyan új javaslattal foglalkozik, amely komolyan szankcionálná az országban elérhető közösségi oldalakat. A művelet hátterében az orosz vezetés személyes bosszúja sejlik fel.
2020-11-27 14:06:05

2020-11-27 14:06:06

Dubois & Joyce offers risk & intrigue while Tyson-Jones still has questions to answer

Daniel Dubois and Joe Joyce face one another in a crucial fight while Mike Tyson and Roy Jones Jr offer intrigue and confusion.
2020-11-27 15:05:50

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   b   •   H   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   rozsa sandor   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   P   •   L   •   aza   •   fluminense   •   budapest   •   J   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ki akarlak utni a p csaba mike tysont fenyegeti a youtube sztar bokszolo   •   meghalt vermes alban olimpiai ezustermes uszo   •   tudja miert fizettek tobbszor nalunk foldrengeskart mint horvatorszagban   •   mar vizsgaljak a foldgazrendszer fejlesztesi lehetosegeit a megujulo gazok szallitasara   •   george santos to face new expulsion vote after ethics report alleges fraud   •   szamlanyitas kezdo tozsdezoknek 2022 kisokos a befektetes alapjairol tippek trukkuk a tozsdezeshez   •   megis lehet szobra gary moore nak   •   elszabadult letra okozott panikot az m0 son dobbenetes hogyan probalta menteni a helyzetet a sofor video 3   •   szakÄÄcs   •   furdoruhaban es atlatszo felsoben fotoztak cindy crawford lanyat   •   evosz az epitoipar termelese 4000 milliard forint lehet   •   donto targyalasok az eu csucs elott   •   igy nezett ki terence hill kamaszkent fotok   •   dontottek dardai pal jovojerol itt a hertha ajanlata   •   kiraktak a coca colat a vilag egyik legnagyobb etteremlancabol   •   dontott a kuria nem irhatja elo a biztosito melyik autoalkatreszt kereskedotol vasaroljanak javitashoz 2   •   vas kata blanka gyozelemmel inditotta a terepkerekparos szezont hollandiaban   •   tortenelmet akar irni elso hazai futaman az f1 es pilota   •   megerte elozes utan a fak kozott kotott ki egy toyotas a matraban video 2   •   olyan nagy a baj japanban hogy egy pelenkagyarto bejelentette ezentul csak felnott pelenkakat gyart   •   dubais emirates seeks key role in global vaccine delivery   •   teljesen lebenult nemetorszag orszagos sztrajk kezdodott   •   melyen hallgat karacsony gergely a mikroadomany botranyrol minden masrol szivesen posztol   •   rich nations caused climate harm to poorer ones study says   •   gubik petra a parja nelkul nem tudta volna vegigcsinalni a sztarban sztart   •   vesztegzar ala helyeztek ket hotelt a fertozobb virusmutaciok miatt egy svajci siparadicsomban   •   targyal a modellvaltasrol a pecsi tudomanyegyetem 2   •   muszaj volt elrendeznem magamban detar eniko megrazo vallomasa a tragikus korulmenyek kozott elhunyt babicsek bernatrol 2   •   dobbenetes felvetelen az ot embereletet kovetelo mindszenti baleset 3   •   emberi maradvanyokra akadtak egy londoni csatornaban   •   hogyan lesz huvosebb a haz legkondi nelkul   •   felismeri gyerekkori fotojan a benyomott orru magyar szarmazasu vilaghiru szinesznot   •   svedorszagban az idosotthonok beoltott lakoi ujra magukhoz olelhetik szeretteiket   •   tobb mint ezer jaratat torolte a lufthansa   •   ilyen a telapo egy sotet vilagban 25 mikulas csomagot lopott el egy betoro tiszananan 2   •   razziat tart a rendorseg lecsapnak az ittas vezetokre   •   david beckham fia a hatara varratta menyasszonya egyik szerelmes levelet aztan pucerkodtak is egyet   •   kigyulladt egy jaszberenyi akkumulatorgyar tiz varos tuzoltoi dolgoznak az oltason 2   •   osszefog a bmw a teslaval   •   xian hospital punished for refusing entry to pregnant woman   •   if you want to be a jockey you can be blackmore wants to inspire others after historic win   •   dobbenetes husklopfoloval verte szet parja autojat egy kazincbarcikai no 2   •   visszavonulot fujt putyin igy dolt dugaba a mesteri rubelakcio   •   35eindex2phpoptionco   •   a mastercard meglatta a lehetoseget a brexitben otszorosere emelik a britekre kivetett tranzakcios dijakat 2   •   4223842   •   kilencvenmilliohoz kozelit a koronavirus fertozottek szama a vilagon   •   call me maybe nervous israelis fear a biden snub   •   politico kizart hogy bulgaria 2025 ben csatlakozik az eurozonahoz   •   fulekszer