Probléma lépett fel Elon Musk chipjénél, amit egy férfi agyába ültettek be

Január végén Elon Musk bejelentette, hogy a Neuralink nevű cége először ültetett be sikeresen egy vezeték nélküli agyi chipet egy emberbe. A chip célje, hogy pusztán gondolkodással irányítsuk a telefonunkat vagy a számítógépünket. A legelső darabot egy 29 éves férfi agyába ültették be, aki korábbi búvárbalesete miatt válltól lefelé lebénult. Most azonban úgy tűnik, hogy problémák léptek fel a készülékkel kapcsolatban.
2024-05-10 18:06:04

2024-05-10 18:05:48

Probléma merült fel az első Neuralink-páciensnél

2024-05-10 15:07:57

Meghalt Avicii volt barátnője - borzasztó tragédia, ami vele történt

Hat évvel azután, hogy örökre elveszítette a szerelmét, Avicii volt barátnője is meghalt.
2024-05-10 15:06:17

Meghalt Avicii volt barátnője - borzasztó tragédia, ami vele történt

Hat évvel azután, hogy örökre elveszítette a szerelmét, Avicii volt barátnője is meghalt.
2024-05-10 15:05:56

Autót lopott, hogy benzint lopjon vele

Variált a rendszámokkal is, hogy ne kapják el, mégis lebukott.
2024-05-10 10:11:52

Probléma támadt a Neuralink első, emberbe ültetett agyi chipjénél, elkezdtek visszahúzódni a szálai

Visszahúzódott a Neuralink agyi chipjének néhány szála, rontva ezzel az eszköz kommunikációját. A cég szerint ez a 29 éves páciens egészségére nézve nem volt veszélyes.
2024-05-10 10:11:28

Autót lopott, hogy benzint lopjon vele

Variált a rendszámokkal is, hogy ne kapják el, mégis lebukott.
2024-05-10 10:11:20

Probléma támadt a Neuralink első, emberbe ültetett agyi chipjénél, elkezdtek visszahúzódni a szálai

Visszahúzódott a Neuralink agyi chipjének néhány szála, rontva ezzel az eszköz kommunikációját. A cég szerint ez a 29 éves páciens egészségére nézve nem volt veszélyes.
2024-05-10 09:11:17

2024-05-10 09:10:54

Megbírságolta a pártokat az NVB a vissza nem vitt ajánlóívek miatt

A legtöbbet a Megoldás Mozgalomnak kell fizetnie.
2024-05-09 22:10:13

Megbírságolta a pártokat az NVB a vissza nem vitt ajánlóívek miatt

A legtöbbet a Megoldás Mozgalomnak kell fizetnie.
2024-05-09 22:10:05

Több mint négymillió forintos bírságot szabott ki a pártokra az NVB a vissza nem vitt ajánlóívek miatt: íme, a rangsor

A határidő lejártáig vissza nem vitt ajánlóívek miatt 4 millió 27 ezer forint bírságot szabott ki a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
2024-05-09 22:06:57

2024-05-09 22:06:25

Megépítették a világ legkisebb autószalonját, ami akkora, mint egy parkolóhely

Ennél több nem is kell.
2024-05-09 15:09:52

Nyolc hónap felfüggesztettet kapott a kutyáját felakasztó mezőnyárádi férfi

Jogerősen nyolc hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Mezőkövesdi Járásbíróság azt a 49 éves mezőnyárádi férfit, aki pár héttel ezelőtt felakasztotta az öt év körüli kutyáját, mert már nem kellett neki.  A Miskolci Törvényszék közleménye szerint a férfi láncot erősített a terrier jellegű kan kutya nyakörvére, majd felhúzta vele az állatot egy fára. A férfi a közelben megvárta, hogy megfulladjon az állat, majd visszament a helyszínre, hogy meggyőződjön arról, hogy biztosan elpusztult-e, s otthagyta a tetemet. A férfi a kihallgatásán azt mondta, hogy próbált humánusabb módon megszabad...
2024-05-06 17:09:48

Keress valós pénzkeresetet online ingyenes bitcoin bányászattal!

A bitcoin ára megy egyre feljebb, ha szeretnél ebből profitálni valós pénzkeresetet ingyenes bitcoin bányászattal, amihez egy számítógép vagy mobiltelefon kell és még Te mással foglalkozol ezek az eszközök pénzt keresnek neked bitcoinban amit utána kitudsz utalni magadnak és mindez INGYENES! Ragadd meg a lehetőséget, ha nem hiszed regisztrálj be a következő linken és próbáld ki magad, rajtad is múlik mennyit keresel: https://get.cryptobrowser.site/11277072 A Cryptotab böngészőt futtasd, mert csak akkor keresel vele pénzt ha fut, akár le teheted a tálcára is és még bekapcsolva van az e...
2020-06-20 16:36:23

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-20 16:41:42

Egészséges út mindenkinek

Egészségre vágysz? Fejfájás, Fogyókora, Fáradtság, Stressz gyötör? Itt a lehetőség kipróbálni! Tény, hogy most kapsz egy 100%-os visszafizetési garanciát 60 napra. Ragaszkodom hozzá, hogy élj vele, ha úgy érzed, mert azt akarom, hogy elégedett legyél. Én már több hónapja benne vagyok MDC üzletben, így biztos vagyok benne, hogy amit kínálok, az működik. Viszont így tényleg nem kockáztatsz semmit.
2020-06-20 16:41:42

Marketing

Sziasztok! Egy olyan lehetőséget ajánlok Nektek, amit már lassan két éve csinálok és meg vagyok elégedve vele. Havi jövedelmed arányosan fog növekedni majd. Annyit kell tenned, hogy hirdetéseket adsz fel. Minél többet fogalkozol vele, annál magasabb szintet érhetsz el. Nem kell mást tenni, mint regisztrálni és mehet is. Bővebb tájékoztató, és regisztráció: http://www.sfi4.com/18521493.04/FREE
2020-06-20 16:41:43

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-20 16:41:46

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 11:30:09

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:01:12

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:27

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

takarító állás

Törökbálinton a Depóba raktári takarítási munkára keresünk fő állású takarítókat délelőttre illetve délutánra egyaránt( reggel 6 és délután 18 óra között elosztva 2x 8 órában átfedéssel ). Feladatok: kézi és gépi takarítás egy szép igényes rendezett raktárban. Napi 8 órás munkaidő hétfőtől péntekig, a hétvégék szabadok. Elsősorban férfi alkalmazottat keresnénk, de minden megoldásra nyitottak vagyunk. Jelentkezni telefonon a 20/9-268-790-es számon,illetve önéletrajz küldésével lehet, fizetési igény megjelölésével.
2020-06-23 22:14:45

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:23

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:59

Ápolás Wurzbachban

Ápolónőt keresünk egy férfi és egy női pácienshez. A fődiagnózisuk demenció és cukorbetegség. Fizetés: 4230 euró per turnus A turrnus hossza 60 nap illetve megállapodás szerint. Munkahely: Wurzbach, DE Több információ itt: https://atena.sk/hu/family/detail/14134
2020-06-23 22:18:02

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   aproka1   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   Magyarország   •   a33proka1   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   Leverkusen   •   haszn   •   N   •   jazz   •   pro   •   b   •   apróhirdetés   •   tes   •   fluminense   •   youtube   •   K   •   mag   •   H   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   J   •   eb   •   németállás   •   f   •   budapest   •   vacsoracsata   •   perapro   •   P   •   rozsa sandor   •   ingatlan   •   L   •   aza   •   sz   •   szótár   •   G   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ketnapos probakorre vitt el egy ferfi egy audit es ez volt a legkisebb problema vele   •   kis grofo elarulta mit erez nem fogjuk hagyni hogy az elkovetok megusszak azt amit a csaladunkkal tettek   •   Felvtelipontszmt   •   zold kotvenyeket bocsatott ki a stavmat   •   tiz evvel meguszhatna a kosa lajost is megvezeto csengeri orokosno   •   covid vaccine tensions stoke german criticism of eus von der leyen   •   az oltasra hivatkozva csalt ki penzt egy alorvos egy idos notol   •   igy neznek ki most a 90 ev koruli egykori nagy hollywoodi sztarok fotok videok   •   a vakcina beadatasara biztat karacsony gergely   •   jelentosen dragulni fognak a csomagoloanyagok   •   akar 15 centis hora is ebredhetunk   •   Operaház   •   nepszava a kormany elvenne az onkormanyzatok beleszolasat abba hogy hol es mi epulhet 2   •   esik a magyar hasznaltautoimport   •   mamafoka kedveert zartak le hetekre egy egesz utcat   •   der heni olyat villantott hogy kiverte a biztositekot nem hiszi el ki kelt a vedelmere video   •   AaAaantAaAAzAaAACste   •   ukrajna a kettos allampolgarsag engedelyezeset tervezi   •   dobbenet egy felmeres szerint erre koltik a csaladok az szja visszateritest   •   pusztito szaharai homokvihar erte el gorogorszagot   •   nincs lehetoseg hibazni szoboszlaieknak vissza kell vagniuk a man unitednek 2   •   sarfurdo a javabol hihetetlen korulmenyek kozott a vilag legjobbjai a legendas versenyen   •   171717171717171717si   •   ravasz csellel intezte el amerika irani fegyverekkel toltik fel az ukran hadsereget   •   dramai fordulatot vett a kirandulas 85 koronavirus fertozott volt egy setahajon ami athaladt magyarorszagon 3   •   kiakadt az audis mert radudaltak egybol kiszallt balhezni de valamit elfelejtett video   •   az autoszervizek arai is szepen mentek az inflacio utan 2   •   elvonszolta a szivarvanyon tulra mert a no megcsalta   •   jordan north how safe is vaping for my health   •   az ev meccse tenyleg lehetetlen kuldetes gyozni az anfielden   •   mar csak egy honap maradt a gepjarmuado befizetesere   •   uj dohanytermek hodit a fiatalok kozott de eletveszelyes is lehet a vegtelen e cigi 3   •   kaparos sorsjegy miatt olte meg egy munkatarsat egy ferfi erden 2   •   menczer tamas 2019 ben 1433 beruhazo vallalta hogy megoriz 264 595 munkahelyet   •   pdsz haladektalanul rendelje el a kormany a teli szunetet   •   keszuljunk fel mert az inflacio a meglevo fix kamatozasu hiteleket is dragitja majd 2   •   elvitelre 36 meltosagos bucsu meltanytalan dilemmak 2   •   nagy hirt kozolt musk ugrik a tesla arfolyama   •   leopold sedar senghor senegal delays auction in france   •   ketyegnek az utolso orak a lejart muszakis autoknak 3   •   lamborghinit es maseratit is ellenoriztek a rendorok a budapesti ejszakai razziaban   •   schanda tamas javul a foglalkoztatas   •   eggyel kisebb meretben is lesz mar oled teve   •   ha esetleg keresne akkor zimany lindat a tiktokon is meg lehet talalni   •   az ertetlen turistak miatt elaltattak freyat a 600 kilos rozmart 2   •   minden eddiginel nagyobb zsakmanyhoz jutottak az oroszok kezukre kerult ukrajna egyik legmodernebb pancelosa   •   darazscsipestol lett rosszul egy kamionos a 3 ason   •   japan marks 10th disaster anniversary while still recovering   •   hazassag elso latasra gyongyiek kozos tetkot csinaltattak ami miatt megis lekerult a szor csabarol   •   vegre kiderult hogy mirol is szol jean claude van damme egyik ikonikus filmje a street fighter