Mondják, hogy nagyobb eséllyel csap bele a villám az emberbe, mint hogy nyerjen a lottón. Hát ennek az amerikai nőnek van oka a félelemre, ugyanis alig 10 hét különbséggel egymás után kétszer is megnyerte a főnyereményt. Bár igazából még sincs oka aggodalomra villámlás idején, hiszen úgy látszik, ő maga Fortuna kegyeltje.
2024-05-04 16:06:29

2024-05-04 16:06:18

Meglepő dolgot közöltek az egyik legnépszerűbb covid-vakcináról

A Moderna az első negyedévben a vártnál kisebb veszteségről számolt be, miután a cég a vártnál magasabb bevételt ért el többek között a Covid vakcina eladásainak meglepetésszerű növekedéséből adódóan - írja a CNBC.
2024-05-02 15:08:12

Kimutatták: közel 6 évvel élhetnek többet azok, akiknek a genetika más lapokat osztott - Ezt a négy dolgot kell megfogadni

Egy friss tanulmány kimutatta, hogy azok az emberek, akik genetikailag hajlamosak a korai halálozásra, egészséges életmóddal akár 62%-kal csökkenthetik ennek a kockázatát, ami alátámasztja az egészséges szokások és a hosszabb élettartam közötti összefüggést - közölte a CNN.
2024-04-30 10:07:23

Csepregi Éva elképesztő dolgot mondott fiáról

Korábban bilincsben vitték el a rendőrök.
2024-04-25 23:07:41

Szívszorító dolgot árult el édesanyjáról Nagy Bogi

Eddig titkolta.
2024-04-24 10:08:42

Elegük van a prágaiaknak a turistákból, meglepő dolgot tervez a város

Ennek sokan nem fognak örülni.
2024-04-23 17:09:28

Videón, ahogy agyba-főbe veri egymást két nő a bolt előtt

Agyba-főbe verte egymást két nő az egyik nyergesújfalui bolt előtt. Az Esztergomi Járási Ügyészség garázdaság miatt állítja bíróság elé a verekedőket. A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a két nő egy korábbi nézeteltérés miatt balhézott össze egymással. Egyikük meglökte a másikat,  aki ezt elég rendesen viszonozta. A verekedésre kijött a boltból egy harmadik nő és a kettejük közé állt. Az először lökdösődő nő azonban átnyúlt felett, és ököllel behúzott a haragosának, majd két kézzel szemből meglökte. Ezután a két nő kölcsönösen lökdöste, ütötte egymást, ahol csak érte....
2024-04-22 10:10:17

Gombaként nőnek ki a földből az új milliárdosok, nem is gondolnád, melyik földrészen

Jelenleg mintegy 2500 milliárd dollárnyi befektethető vagyonnal bírnak az afrikai magánszemélyek, és ez még nem minden: a következő 10 évben Afrika milliomosainak száma 65%-kal emelkedhet. A friss adatok szerint több mint 135 ezer dollármilliomos él Afrikában, 21 ember pedig milliárdosnak mondhatja magát. A 10 leggazdagabb üzletember listáját cikkünk legvégén mutatjuk be.
2024-04-21 19:07:03

Meghibbantak az autósok? Zámbó Jimmyvel hirdetik eladó kocsijaikat

Az eredeti fotó ikonikussá vált: legalábbis minden bizonnyal ennek köszönhető, hogy egyre több autós használja fel hirdetésében.
2024-04-19 18:06:40

2024-04-19 18:06:03

Romániában találtak meg egy Oxfordból ellopott, értékes festményt

Két másikat, amit ugyanakkor loptak el, még keresnek a hatóságok.
2024-04-19 17:09:44

Rettenetes dolgot találtak egy arizonai gyerek kőzetgyűjteményében

Évig senkinek nem tűnt fel, hogy mit rejt a gyűjtemény.
2024-04-19 13:10:10

Olyan hirdetési lehetőség, amelyet máshol nem talál

Az Apróhirdető centrum hirdetési oldalunkon bármit meghirdethet, ami a felhasználási feltételeknek megfelelő. De ez még nem minden. Van egy Apróhirdető centrum Facebook csoportunk is, ahova csatlakozva feladhatja hirdetéseit. Mindegyik oldalon található egy link, amely által az egyik oldalról a másikra eljuthat. A hirdetési oldalon ez a Facebook csoportunk, valamint a hirdetések alatt található linkre kattintva juthat a Facebook csoportunkba. A Facebook oldalunkon az első bejegyzésre kattintva érheti el a hirdetési oldalunkat. Használja mindkét hirdetési lehetőséget!
2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:20:33

Utasok nélkül is a szokásos menetrendben halad a budapesti tömegközlekedés

20:00 után gyakorlatilag nincs utas, ennek ellenére még csak tárgyalnak a ritkításról.
2020-11-18 20:10:32

Utasok nélkül is a szokásos menetrendben halad a budapesti tömegközlekedés

20:00 után gyakorlatilag nincs utas, ennek ellenére még csak tárgyalnak a ritkításról.
2020-11-18 20:10:33

Tényleg a migráció miatt esett egymásnak Orbán és az EU?

Az uniós költségvetéssel kapcsolatos vitában is előhúzta a kormány a migránskártyát – de vajon van bármi köze a jogállamiságnak és a migrációnak egymáshoz? A Fidesz mumusait és érveit végignézve ennek igazából jelentősége sincs, hiszen a menekülteket 2015 óta szinte bármikor elő lehet húzni a kalapból – ahogy ezt szívesen meg is teszik.
2020-11-19 13:06:27

Rossz hírünk van, ha erre várt: egyelőre nem lesz újabb olcsó iPhone

Csalódottak lehetnek azok, akik vártak, mert úgy gondolták, újabb „jóárasított’ iPhone, az iPhone SE érkezhet a jövő év első felében. A neves Apple-elemző szerint ennek igencsak kicsi az esélye.
2020-11-19 14:05:45

2020-11-19 14:05:46

Több százezer benzinmotort gyárt Szentgotthárd, de ennek nemsokára vége

Leállítja a belső égésű motorok fejlesztését a PSA, a szentgotthárdi Opel-gyár tulajdonosa.
2020-11-19 16:09:22

Több százezer benzinmotort gyárt Szentgotthárd, de ennek nemsokára vége

Leállítja a belső égésű motorok fejlesztését a PSA, a szentgotthárdi Opel-gyár tulajdonosa.
2020-11-19 16:09:23

Több százezer benzinmotort gyárt Szentgotthárd, de ennek nemsokára vége

Leállítja a belső égésű motorok fejlesztését a PSA, a szentgotthárdi Opel-gyár tulajdonosa.
2020-11-20 06:06:35

Senna ifjúkorába repít vissza ez az eladó Mercedes 190 E 2.3 16V

Ennek az eladósorba került régi Mercedesnek különleges, a Forma 1-hez kötődő története van.
2020-11-22 06:06:56

Senna ifjúkorába repít vissza ez az eladó Mercedes 190 E 2.3 16V

Ennek az eladósorba került régi Mercedesnek különleges, a Forma 1-hez kötődő története van.
2020-11-22 06:06:57

Ennek a madárnak az eltúlzott méretű csőre igazi műszer

Anélkül képes érzékelni az iszap mélyén megbújó férgeket, hogy meglátná azokat.
2020-11-22 15:06:05

A nőgyógyászokra nem vonatkozna az új egészségügyi szolgálati jogviszony

Kivételezettek lennének, az Orvosi Kamara szerint ennek népesedéspolitikai okai vannak.
2020-11-22 18:05:59

A nőgyógyászokra nem vonatkozna az új egészségügyi szolgálati jogviszony

Kivételezettek lennének, az Orvosi Kamara szerint ennek népesedéspolitikai okai vannak.
2020-11-22 18:06:00

Egyáltalán nem kellene már földgázba fektetnie az Európai Uniónak

Egy új kutatás szerint ha az EU el szeretné érni a klímacélokat, akkor a villamosenergia-hálózatokat kellene fejlesztenie, és ennek a költségei is jelentősen csökkenthetők, ha figyelembe veszik a helyi megújuló energiaforrásokat.
2020-11-23 15:06:09

2020-11-23 15:06:22

Ízléstelen és veszélyes tréfát űztek a fővárosi mentőkkel

Hatalmas a terhelés a mentőkön, ennek ellenére vannak, akik szívesen űznek gúnyt belőlük.
2020-11-23 20:07:41

Már burgert és műtrágyát is csinálnak a gombatermesztés során keletkező hulladékból

Sokan nem tudják, hogy 1 kilogrammnyi megtermelt gomba mellett 3 kiló hulladék is keletkezik: ennek a hasznosítására találtak most megoldást holland szakértők.
2020-11-24 10:06:00

2020-11-24 10:06:08

Az idősszervezet nem idősávot kér a kormánytól, hanem két másik dolgot

A kormány csak azzal a szervezettel konzultált, aminek Orbán Viktor az elnöke.
2020-11-24 13:06:00

Az idősszervezet nem idősávot kér a kormánytól, hanem két másik dolgot

A kormány csak azzal a szervezettel konzultált, aminek Orbán Viktor az elnöke.
2020-11-24 13:06:06

Magyar cukrász maszkos Mikulásának sikeréről ír a Reuters

Rimóczi László csak tréfának szánta a dolgot, de mostanra alig tud lépést tartani a megrendelésekkel.
2020-11-24 15:06:11

Pályára léphet a BL-ben a koronavíruson átesett Mohamed Szalah

A Liverpool edzője, Jürgen Klopp ennek ellenére mérlegeli majd, hogy játszatja-e az Atalanta elleni találkozón az egyiptomi futballistát.
2020-11-24 16:06:15

Ezt a 3 dolgot soha ne csináld egy párkapcsolatban

Ezek azok, amelyektől a pasik egyenesen a falra másznak.
2020-11-26 05:06:07

Meglepő dolgot tett egy beluga a medencéjét tisztító búvárral ? videó

Megviccelte a kínai park alkalmazottját.
2020-11-26 08:06:04

Az automatizációba fektetett pénz az egyik legjobb befektetés

A raktárak számára az előrelépés útja egyértelműen az automatizáció, a logisztikai szektor pedig nem fél rálépni a hatékonyságnövelő útvonalra. De mit jelent ez a gyakorlatban? Ennek jártunk utána.
2020-11-26 11:06:32

2020-11-26 11:06:36

2020-11-26 11:06:37

Egyre népszerűbb az Edge böngésző, de vannak ennek árnyoldalai is

Egyre népszerűbbé válik a Microsoft Edge böngésző. A közkedveltségnek azonban árnyoldalai is vannak, például hogy egyre nagyobb számban találkozni az Edge kiegészítőinek hamis másolataival, amelyek azután veszélyes weboldalakra csalják a felhasználókat.
2020-11-28 11:06:07

2020-11-28 11:06:08

Az unió intézményrendszere megérett a reformációra, mert elszakadt a hirdetett elvektől Kövér László szerint

Az Országgyűlés elnöke egy interjúban arról is beszélt, hogy a baloldal a hatalomért félretesz minden morális gátat, és ennek azok a politikusok is a foglyaivá váltak, akik nem vennének részt, ahogy nevezte, a moslékkoalícióban.
2020-11-28 12:05:59

Enyhítik a koronavírus terjedése elleni intézkedéseket Csehországban

Ennek ellenére korlátozások lesznek szinte mindenhol.
2020-11-29 12:05:51

Tarlós szerint Hadházy vagy feljelenti, vagy ennek hiányában beismeri, hogy rágalmazott

Amennyiben a vizsgálóbizottság vagy a BKV felügyelőbizottsága nem tesz feljelentést, akkor Hadházy Ákos megteszi.
2020-11-30 21:06:02

Varsó és Budapest a német soros EU-elnökség új javaslataira vár

Lehetséges az új megállapodás, ennek viszont összhangban kell lennie az uniós alapszerződéssel. a lengyel és a magyar álláspont világos". A lengyel és magyar álláspont világos - mondta Piotr Müller lengyel kormányszóvivő.
2020-11-30 23:06:31

Dömötör Csaba: Rengetegen szurkoltak azért, hogy ennek a kormánynak ne sikerüljön eredményeket elérni

A koronavírus-járvány elleni védekezés is téma volt napirend előtt kedden az Országgyűlésben.
2020-12-01 10:05:53

Közel egymilliárd dollárba kerül a tokiói olimpia szervezőinek a koronavírus elleni védekezés

Az olimpiai játékok eltolása közel ennek az összegnek a kétszerese lesz.
2020-12-01 13:06:28

Bővítési szándékot jelentett be az ExxonMobil magyarországi üzleti központja

A vállalat rangos elismerést vehetett át, ennek kapcsán hangzott el a bejelentés.
2020-12-01 16:06:17

Kína korlátozza a ritkaföldfémek exportját

December elsejétől életbe lépett a törvény, melyet Pekingben egyértelműen fegyvernek szánnak az USA-val folyó kereskedelmi háborúban. Egyelőre ennek nem lesz hatása az exportra - írja a pekingi Global Times, de ez változhat.
2020-12-01 18:06:05

Cápafogakban 38 millió éves baktériumokat találtak

Tokjuk kémiai folyamatok során megváltozott, ennek köszönhetően őrződtek meg.
2020-12-02 13:05:57

Használja a Spotify-t? Önnek is készített egy személyes összefoglalót

A szolgáltató ebben az évben különleges módon tálalta azt, hogy melyek voltak a kedvenc zenéink, előadónk, podcastjaink.
2020-12-02 14:06:09

Használja a Spotify-t? Önnek is készített egy személyes összefoglalót

A szolgáltató ebben az évben különleges módon tálalta azt, hogy melyek voltak a kedvenc zenéink, előadónk, podcastjaink.
2020-12-02 14:06:10

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   rozsa sandor   •   f   •   Leverkusen   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   R   •   N   •   mag   •   youtube   •   K   •   H   •   tes   •   vacsoracsata   •   fhgperapro   •   sadasdhirek   •   b   •   eb   •   németállás   •   apropiaza   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   sz   •   J   •   fluminense   •   perapro   •   G   •   szótár   •   budapest   •   ingatlan   •   L   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   par masodperces jegyfoglalas es fegyveres orzes hogy kezdodott es meddig fejlodott az adatkozpontok szerepe 2   •   hadkoteles ferfiak ezrei menekulnek ukrajnabol volt aki milliokkal probalt megvesztegetni egy hatarort   •   az eu masodik legdurvabb lakasdragulasat hozta ossze magyarorszag 2010 ota   •   marki zay peter orban lelekben kapott egy pofont putyintol   •   nem egy hanem negy kinai ballon kemkedett az amerikai hadsereg utan 2   •   eldolt megvan ki lesz jovore lewis hamilton uj csapattarsa a mercedesnel 2   •   convicted felon convicted on gun charge   •   dramai fotok a munchen melletti vonatbalesetrol   •   miert erdemes elmenni montenegroba a vad szepseg orszagaba mutatjuk   •   csodalatos ruhaban ment ferjhez dallos bogi kepek   •   a lappango kincsek kozszemlen maradnak   •   hoppa fonogram dijat nyert majka   •   kessel es benzinnel akart vegezni az exevel egy ormosbanyai no   •   lemondott a perui radikalis miniszterelnok   •   hosegriado ezeket a dolgokat ne hagyja az autojaban veszelyes lehet   •   horvatorszag ujabb engedmenyekkel mentene meg a nyarat   •   az adossag jo uzlet latjuk hogy meghiztak ebbol a korrupt vegrehajtok   •   honduras megszakitja a diplomaciai kapcsolatokat tajvannal   •   a vasas percekre volt a tovabbjutastol a paks ellen megis sulyos vereseget szenvedett 2   •   utoljara frissulnek a google pixel 3 mobilok   •   outraged uefas new documentary aims to confront discrimination in all forms   •   ukrainedroneattackis furthestyetintorussi anterritory   •   ot no es ket ferfi halalos lelekjateka   •   16 eves csucson a telekom   •   no room for compromise on taiwans sovereignty president tsai says in national day speech   •   az atletikai szovetseg nem akarja hogy politikai futballa valjon a budapesti vb   •   dua lipa elmondta mi tortent a legrosszabb randijan   •   egymilliard forintert barki megveheti a hazat ahol freddy krueger riogatott   •   vademeles az oro elnoke ellen hat ev bortont ker az ugyeszseg agocs janosra   •   ezt mondta az osztalyfonoket megkeselo gyori diak az utolso szo jogan video 2   •   nagyszabasu vakcinacio indul indiaban   •   szorul kina vasmarka ujabb reszvenyeket utottek meg csunyan   •   ne temesse sziberiat tel tabornok hamarosan visszater   •   why popular youtubers are building their own sites   •   meghalt claude lorius 2   •   disney announces the rest of its 2021 movies will debut exclusively in theaters 2   •   koccanasok az m3 ason beallt a kocsisor   •   egy friss videoban a visszavonulasat lengette be a csecsen diktator   •   langol hajduhadhaz hatara ot hektaron eg az avar 3   •   bkki   •   uj indexkoveto reszvenyalapot hozott letre az otp mar elerheto a bet en   •   tovabbra is egy 7 eves kislany a legjobban kereso noi youtuber   •   szomjas elefantok tapostak halalra ket embert kamerunban   •   megprobalta megmagyarazni a nyirmartonfalvi polgarmester hogy miert kellett tarra vagni az erdot a lombkorona setany epitesehez 2   •   far better than i expected guardian readers on joe bidens first 100 days   •   kozel 51 ezer ember oltasara eleg vakcina erkezik kedden magyarorszagra   •   ssd t es hdmi portot epitettek a gyorstoltobe   •   kigyulladt egy tizemeletes haz gyorben egy lako es egy kutya a liftbe szorult   •   jakab peter a pedofiliaval gyanusitott volt jobbikosrol ha tehetnem letepnem a toket   •   ezt mindenkinek latnia kell kaprazatos golt lott a fradi edzoje  

srv.38.