Még legalább húsz évig nem akar visszavonulni, sőt úgy érzi, most jön még csak az életműve java Geszti Péternek, aki hatvanéves lett. Az énekes tavalyelőtt életmódot váltott, azóta odafigyel mind a fizikai, mind a mentális egészségére és stresszmentesen telnek a napjai. Mindezt annak érdekében, hogy még tologathassa az unokáit és sokáig szórakoztathassa imádott közönségét.
2024-05-09 19:06:15

2024-05-09 19:05:46

Nagy bejelentésre készül a kormány az üzemanyagárakkal kapcsolatban

Fontos bejelentésre készül Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerda kora délután a hazai üzemanyagárakat érintő kormányzati döntésről.
2024-05-07 19:06:15

2024-05-07 19:05:58

Áder János figyelmeztet: fel kell készülni egy lehetséges járványra, amelynek a súlyosságát előre nem lehet tudni

Áder János arról beszélt, mind lelkileg, mind egészségügyi és politikai szempontból is fel kell készülni egy lehetséges járványra.
2024-05-06 14:09:25

2024-05-06 14:09:14

2024-05-06 14:08:49

A testvére helyett tett volna KRESZ-vizsgát egy férfi

A férfi C, CE és D kategóriás jogosítványához szükséges tesztjeit is más töltötte ki.
2024-05-06 12:09:37

A testvére helyett tett volna KRESZ-vizsgát egy férfi

A férfi C, CE és D kategóriás jogosítványához szükséges tesztjeit is más töltötte ki.
2024-05-06 12:07:09

Messi meglett korban is átírja a rekordlistát, mind a hat Miami-gólban benne volt

Az argentin csatár mind a hat Miami-gólban benne volt.
2024-05-05 12:07:01

Oroszország szerint a NATO fegyveres konfliktusra készül

A NATO-nak a hidegháború óta legnagyobb, az orosz határok közelében január vége óta folyó és május végéig tartó európai hadgyakorlata annak bizonyítéka, hogy az észak-atlanti szövetség egy Oroszországgal szembeni esetleges fegyveres konfliktusra készül - jelentette ki szombaton az orosz külügyminisztérium szóvivője Marija Zaharova, aki visszautasította a NATO azon minapi vádját, miszerint Oroszország hibrid támadásokat indít a szövetség tagországai ellen.
2024-05-04 15:06:57

Készül a világháborúra az észak-koreai diktátor, Kim Dzsongun

Észak-Korea hosszú ideje fenyegetést jelent Kelet-Ázsia biztonságára.
2024-05-04 14:08:59

Nagy változás jön a Molnál - Átalakítják az árazást!

Eddig hetente két alkalommal, szerdán és pénteken volt árváltozás a hazai benzinkutakon, de az Index birtokába jutott dokumentum alapján a Mol most megváltoztatná az eddigi rendszert.
2024-05-03 13:07:16

Pletser Tamás szerint megfelelő szinten vannak a magyar üzemanyagárak

Szerdától mind a benzin, mind a gázolaj ára 3-3 forinttal csökken.
2024-05-01 13:09:24

Pletser Tamás szerint megfelelő szinten vannak a magyar üzemanyagárak

Szerdától mind a benzin, mind a gázolaj ára 3-3 forinttal csökken.
2024-05-01 13:06:59

Így kell közlekedni a parkolókban: egyáltalán nem az érvényes, mint a közutakon

Kinek van elsőbbsége a parkolóban? Itt is a jobbkéz-szabály érvényes vagy sem?
2024-04-30 17:06:32

Így kell közlekedni a parkolókban: egyáltalán nem az érvényes, mint a közutakon

Kinek van elsőbbsége a parkolóban? Itt is a jobbkéz-szabály érvényes vagy sem?
2024-04-30 17:06:12

Így készül a legfinomabb burgonyás pogácsa - videó

Mutatjuk, hogyan lesz tökéletes a burgonyás pogácsánk.
2024-04-30 09:13:27

Legyünk pékek otthon! Mutatjuk, hogyan készül a legfinomabb házi császárzsemle

Így készül a házi császárzsemle.
2024-04-29 09:09:26

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító g...
2020-06-23 22:01:06

FA aprító egység ágaprító gép gallyaprító gép RS102+H

Eladó faaprító egység 10 cm átmérőig. Az egység minőséges anyagból CNC gépeken van legyártva. Használható kistratkorokhoz /13 HP-tól/. A kések HARDOX aczélból készültek. 3+3 drb.- allíthatók és élezhetők. Paraméterek : - a hasgató anyag vastagsága 10 cm-ig - a darabolt anyag hossza 6-16m-ig - minimális fordulatszám –540/percz - maximális fordulatszám - 1000/percz - kés vastagság - 12 mm - kés szélesség - 180 mm - súlya - 230 kg A faaprító ideális asztalos mühely, fürésztelepek, fakitermelés, erdőtakarítás, parkok fahulladékának feldolgozására. Faaprító gép...
2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:20

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:16:56

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:23

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:34

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:19:41

2020-06-23 22:20:34

Fidesz: Megszorításokra készül Karácsony Gergely

A fővárosi Fidesz szerint jövőre kátyúsak maradnak az utak, és hagyják tönkremenni a víziközmű-hálózatot.
2020-11-16 15:05:59

Fidesz: Megszorításokra készül Karácsony Gergely

A fővárosi Fidesz szerint jövőre kátyúsak maradnak az utak, és hagyják tönkremenni a víziközmű-hálózatot.
2020-11-16 15:06:00

A lezárások ellenére mind több fertőzöttet szűrnek ki Olaszországban

A kórházak intenzív osztályainak telítettsége országosan már 34 százalék. Az egészségügyi hatóságok korábban a 30 százalékos küszöböt jelölték meg kritikus szintként.
2020-11-16 19:06:56

2020-11-16 19:06:57

Tévéfilm készül a koronavírussal is megküzdő Boris Johnsonról

A koronavírus-járvány alatt a válságos brit politikai helyzettel és saját betegségével is megküzdő Boris Johnson brit kormányfőről forgat tévés produkciót Michael Winterbottom.
2020-11-17 09:08:02

A lezárások ellenére mind több fertőzöttet szűrnek ki Olaszországban

A kórházak intenzív osztályainak telítettsége országosan már 34 százalék. Az egészségügyi hatóságok korábban a 30 százalékos küszöböt jelölték meg kritikus szintként.
2020-11-17 19:06:23

Alapvető parkolási szabályon változatna egy kezdményezés

Egy civil szervezet kezdeményezett Kresz-módosítást.
2020-11-18 04:06:57

Alapvető parkolási szabályon változatna egy kezdményezés

Egy civil szervezet kezdeményezett Kresz-módosítást.
2020-11-18 04:06:58

Érdekes kihívással készül az Apple jövő csütörtökre: mozogni kell

Az Apple időnként, általában valamilyen jeles nap alkalmával aktivitásra buzdító kihívásokkal szembesíti okosóráinak tulajdonosait. Közeleg a nagy észak-amerikai ünnep, a hálaadás, és vele együtt egy újabb kihívás.
2020-11-19 16:09:22

2020-11-19 16:09:23

A francia kormány a korlátozások fokozatos enyhítésére készül

Emmanuel Macron francia államfő kedd este jelenti be a koronavírus-járvány miatti általános karantén fokozatos feloldásának menetrendjét.
2020-11-20 21:07:03

2020-11-20 21:07:04

2020-11-21 16:06:12

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   haszn   •   Leverkusen   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   jazz   •   youtube   •   H   •   b   •   rozsa sandor   •   mag   •   németállás   •   f   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   P   •   fluminense   •   sz   •   szótár   •   G   •   olcs   •   ingatlan   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   ezek magyarorszag legfontosabb kornyezetvedelmi kutatasi teruletei 2   •   ausztria a nyugati tartomanyaiban kezdi a tomeges tesztelest   •   bombafenyegetes miatt szalltak fel a gripenek 5   •   ugy tunik teljesen atszakadt az ukran frontvonal berdicsi is orosz kezre kerult   •   on is kiobliti a szajat fogmosas utan vizzel ezert ne tegye 2   •   a szamok azt mutatjak most kezd belendulni a harmadik hullam 2   •   homofob botrany teheti tonkre az eb re keszulo valogatottat   •   álláskedvezménykárty a   •   can u s spy agencies stop white terror   •   justin bieber lelkesznek all   •   kirugtaazugloivezete safoepitesztakitulso katkekeckedettegykor manykozeliprojektkap csan   •   a cupra elso elektromos suv kupeja megneztuk a kinaban keszulo tavascant amit a gyori terramar kovet   •   tobb szaz esethez riasztottak a tuzoltokat letarolta az orszagot a vihar fak doltek ki sok helyen aram sincs   •   elindultak elesben is a robotpizzafutarok amerikaban video 3   •   kaprazatos csillaghullas varhato a napokban magyarorszagon is latni lehet majd   •   video shows us and israeli hostages alive in gaza   •   jelentos beruhazas indul soskuton aminek kozel felet az allam allja   •   hokiszenzacio magyar jatekos igazolt a noi nhl be   •   ketszer haromszor annyi gyermek kerul most korhazba mint a jarvany kezdeten   •   a brazil elnok strandolo tomegekkel bandazott ujevkor 2   •   tiktokon mentette meg tamadojatol a fiatal lanyt   •   ilyen lesz a miskolcon epulo y hid   •   feher marvanybol keszult diszes agyat orzott a sirbolt   •   kiderult miert talalkozott meggyes david ket exe   •   magyar hamasz tusz apja boldog voltam amikor megtudtam hogy a fiamat elrabolta egy gep modjara gyilkolo szervezet   •   blikk kommentar osszeforrva 2   •   a munkaltato nem teheti kotelezove a koronavirus elleni vedooltast   •   varga judit a magyar jogallamisag becsuletet stockholmban is megvedjuk 2   •   ujabb vilagsztart vadolnak szexualis eroszakkal   •   tomegsirral a kuszoben valt halalzonava gaza legnagyobb korhaza 2   •   katalin hercegne ereje most lesz igazan lathato amikor torekenyebb mint valaha   •   baleset tortent balatonfured kaptalanfured belteruleten motoros es egy auto utkozott 3   •   gop senators criticize pentagon nominees partisan tweets   •   kimondta putyin leghubb szovetsegese keszulunk a haborura   •   alec baldwin has not been asked by authorities to return to new mexico source says   •   nyarias napok jonnek megdolhet tobb melegrekord   •   ukrainian hockey league criticized for pathetic punishment for racist gesture   •   dontott a kormany a szechenyi kartyarol 1500 milliarddal tobb hitelhez juthatnak a cegek   •   a rendkivuli hohelyzet miatt egesz nap zarva tart a madridi nemzetkozi repuloter   •   varatlanul megjelent egy vilagsztar palacsik lillaek videojaban   •   on this day in history december 3 1992 the first text message is sent   •   nagy gabor kasszas jani   •   magyar sztarok akik a kozos munka soran szerettek egymasba   •   ez meg mi volt miert vette le hirtelen orban viktor a frissen kiposztolt videojat   •   ezek a vilag legboldogabb orszagai 2024 ben izrael az otodik magyarorszag ot helyet rontott   •   franciaorszag ujranyitja hatarait a nagy britanniabol erkezoknek ha van negativ tesztjuk 3   •   a bortonbol iranyitottak egy unokazos csalasra szakosodott bunszervezetet romaniaban   •   amint lehetett kitodultak az utcakra az olaszok 2   •   ez tenyleg a legrosszabb legigenytelenebb sajtos krumpli a vilagon   •   az egy dolog hogy az urben jatszodik a film de ott is fogjak forgatni 2