Sokak kedvence lehet a YouTube új funkciója

A témák kitalálásában és az anyagok felépítésében is segítheti a videósokat a YouTube új, mesterséges intelligenciával dolgozó funkciója.
2024-05-07 12:11:17

Sokak kedvence lehet a YouTube új funkciója

A témák kitalálásában és az anyagok felépítésében is segítheti a videósokat a YouTube új, mesterséges intelligenciával dolgozó funkciója.
2024-05-07 12:10:47

Okos továbbugrás funkciót tesztel a YouTube

Az unalmas részek és a reklámok átugrásában nyújthat segítséget.
2024-05-06 16:08:51

Már androidon is elérhető a YouTube nagy újítása

Márciusban kiderült, hogy a tévék után a mobilos alkalmazások is megkapják a YouTube egyik legérdekesebb funkcióját, a többablakos nézetet. Először az iOS/iPadOS-es alkalmazásokba került be a funkció, azzal az ígérettel, hogy a következő hónapokban az androidos appok kerülnek sorra. Most erre is sor került, írja a 9to5Google. A Google a vártnál hamarabb készült el a fejlesztéssel, és a lap érdeklődésére a cég elmondta, már az androidos felhasználók körében is elkezdték bevezetni ezt a lehetőséget. Az újdonság révén akár négy élő közvetítést is lehet nézni egyidejűleg. Ami jó hír lehet a párhuz...
2024-05-06 16:07:51

YouTube x4: új funkció jön Androidra

Egyidejűleg akár négy dolgot is lehet nézni egy ablakban a YouTube új funkciójával, immáron Androidon is.
2024-05-06 12:10:00

YouTube x4: új funkció jön Androidra

Egyidejűleg akár négy dolgot is lehet nézni egy ablakban a YouTube új funkciójával, immáron Androidon is.
2024-05-06 12:09:48

Tóth Gabi: Már képtelen lennék panelházban élni

2024-05-03 14:08:04

Botrány lett a CPAC Hungary-n elhangzott egyik beszédből, törölte a Youtube

Elő is került a sírva röhögős és a bohóc fej.
2024-05-02 17:10:39

Botrány lett a CPAC Hungary-n elhangzott egyik beszédből, törölte a Youtube

Elő is került a sírva röhögős és a bohóc fej.
2024-05-02 17:07:12

Nem bír leállni luxusélete mutogatásával Berki Mazsi - fotók

Egyfolytában a pénzzel dicsekszik.
2024-04-30 11:10:39

Újabb szemtelenséget tesztel a YouTube

Eddig nagy sikernek tartja a legújabb reklámmutatási módszerét.
2024-04-29 12:09:12

Még több reklám érkezik a YouTube-ra

A YouTube hosszú évek óta folytatja kitartó kampányát, melynek részeként egyre több hirdetéssel árasztja el az oldalát annak reményében, hogy a felhasználók Prémium előfizetésre váltanak. Az Android Authority szerint most találtak még egy helyet, ahova reklámokat lehet tenni. Eddig, amikor megállítottunk egy videót, egyből az ajánlott tartalmak jelentek meg, hamarosan azonban itt is hirdetések lesznek. A Google anyacége, az Alphabet első negyedévre vonatkozó pénzügyi beszámolójában Philipp Schindler, a cég üzleti vezérigazgató-helyettese úgy fogalmazott, a tesztidőszak pozitív eredményeket hoz...
2024-04-29 11:12:01

Még nincs minden teletömve hirdetésekkel. A YouTube-nál sikeresnek ítélték a videók megállításakor megjelenő reklámok tesztjét a Google-nél, így hamarosan újabb helyen jelenhetnek meg a hirdetések a YouTube-on.
2024-04-29 10:11:56

2024-04-29 10:11:23

Változik a YouTube, és emiatt most bosszankodhat sok androidos

Jobb képminőséget és mérsékeltebb mobiladat-fogyasztást ígér a YouTube változása, ám a régebbi készülékek birtokosai nem fognak őszintén örülni neki.
2024-04-24 08:13:27

2024-04-24 08:13:01

Pályázat 2020

Pályázat 2020 maximum hatszázezer forint vissza nem térítendő támogatásra. A PairDime Könyvek pályázatot hirdet vissza nem térítendő pénzbeli támogatásra. A pályázaton igényelhető vissza nem térítendő pénzbeli támogatás felhasználható: informatikai, mobilkommunikációs és képrögzítő eszközök, valamint drónok megvásárlására; weblapok, webáruházak, blogok, YouTube-csatornák, filmek, rövidfilmek, dokumentumfilmek, animációs filmek, játékprogramok, alkalmazások létrehozására, bővítésére vagy működtetésére; nonprofit szervezetek cél szerinti tevékenységének finanszírozására. Link: https://www.palyaz...
2020-06-23 22:16:18

Volkswagen Bogár / Käfer 1968-as kiegészítők,csiszolása és polírozása.

Minden típusú autó kiegészítőit kortól és márkától függetlenül csiszolása és polírozása. Ezenfelül kisebb homokszórásokat, hegesztést és egyedi fújásokat vállalunk. Munkáinkat megtekinthetik Facebook, Google, Instagram és YouTube oldalainkon
2020-06-23 22:16:20

2020-06-23 22:16:54

Volkswagen Bogár / Käfer 1968-as kiegészítők,csiszolása és polírozása.

Minden típusú autó kiegészítőit kortól és márkától függetlenül csiszolása és polírozása. Ezenfelül kisebb homokszórásokat, hegesztést és egyedi fújásokat vállalunk. Munkáinkat megtekinthetik Facebook, Google, Instagram és YouTube oldalainkon
2020-06-23 22:16:56

2020-06-23 22:18:02

Volkswagen Bogár / Käfer 1968-as kiegészítők,csiszolása és polírozása.

Minden típusú autó kiegészítőit kortól és márkától függetlenül csiszolása és polírozása. Ezenfelül kisebb homokszórásokat, hegesztést és egyedi fújásokat vállalunk. Munkáinkat megtekinthetik Facebook, Google, Instagram és YouTube oldalainkon
2020-06-23 22:18:04

2020-06-23 22:18:47

Volkswagen Bogár / Käfer 1968-as kiegészítők,csiszolása és polírozása.

Minden típusú autó kiegészítőit kortól és márkától függetlenül csiszolása és polírozása. Ezenfelül kisebb homokszórásokat, hegesztést és egyedi fújásokat vállalunk. Munkáinkat megtekinthetik Facebook, Google, Instagram és YouTube oldalainkon
2020-06-23 22:18:49

2020-06-23 22:19:09

Volkswagen Bogár / Käfer 1968-as kiegészítők,csiszolása és polírozása.

Minden típusú autó kiegészítőit kortól és márkától függetlenül csiszolása és polírozása. Ezenfelül kisebb homokszórásokat, hegesztést és egyedi fújásokat vállalunk. Munkáinkat megtekinthetik Facebook, Google, Instagram és YouTube oldalainkon
2020-06-23 22:19:11

2020-06-23 22:19:21

Volkswagen Bogár / Käfer 1968-as kiegészítők,csiszolása és polírozása.

Minden típusú autó kiegészítőit kortól és márkától függetlenül csiszolása és polírozása. Ezenfelül kisebb homokszórásokat, hegesztést és egyedi fújásokat vállalunk. Munkáinkat megtekinthetik Facebook, Google, Instagram és YouTube oldalainkon
2020-06-23 22:19:23

2020-06-23 22:19:32

Volkswagen Bogár / Käfer 1968-as kiegészítők,csiszolása és polírozása.

Minden típusú autó kiegészítőit kortól és márkától függetlenül csiszolása és polírozása. Ezenfelül kisebb homokszórásokat, hegesztést és egyedi fújásokat vállalunk. Munkáinkat megtekinthetik Facebook, Google, Instagram és YouTube oldalainkon
2020-06-23 22:19:34

2020-06-23 22:19:36

Volkswagen Bogár / Käfer 1968-as kiegészítők,csiszolása és polírozása.

Minden típusú autó kiegészítőit kortól és márkától függetlenül csiszolása és polírozása. Ezenfelül kisebb homokszórásokat, hegesztést és egyedi fújásokat vállalunk. Munkáinkat megtekinthetik Facebook, Google, Instagram és YouTube oldalainkon
2020-06-23 22:19:42

Pályázat 2020

Pályázat 2020 maximum hatszázezer forint vissza nem térítendő támogatásra. A PairDime Könyvek pályázatot hirdet vissza nem térítendő pénzbeli támogatásra. A pályázaton igényelhető vissza nem térítendő pénzbeli támogatás felhasználható: informatikai, mobilkommunikációs és képrögzítő eszközök, valamint drónok megvásárlására; weblapok, webáruházak, blogok, YouTube-csatornák, filmek, rövidfilmek, dokumentumfilmek, animációs filmek, játékprogramok, alkalmazások létrehozására, bővítésére vagy működtetésére; nonprofit szervezetek cél szerinti tevékenységének finanszírozására. Link: https://www.palyaz...
2020-06-23 22:20:33

Ingyenmunkára fogja a kis csatornákat a YouTube, nem fizet nekik a reklámok után

A YouTube 2021-től azokon a videókon is megjeleníti majd a reklámjait, melyek készítői eddig túl kicsinek minősültek ahhoz, hogy bekerülhessenek a YouTube partnerprogramjába. Igaz, így sem igazán kerülnek bele: ezek a készítők egy fillér jutalékot sem kapnak majd a videóik által generált reklámbevétel után.
2020-11-19 15:12:51

2020-11-19 15:12:52

A Samsung ötlete a home office-hoz: okosmonitor, ami tévé is egyben

Munkához és az azt követő szórakozáshoz egyaránt optimalizálta a Samsung új monitorját, melyen a gyártó televízióin is lévő operációs rendszer, a Tizen fut. Így alkalmazások is telepíthetők rá, többek között YouTube, HBO GO és Netflix.
2020-11-20 15:06:43

2020-11-20 15:06:44

2020-11-22 13:04:11

100 millió követő 1,5 év alatt ? megvan az álomrekordot elérő első TikTok-felhasználó

Az amerikai Connectitucban élő Charli D'Amelio 2019 májusában regisztrált a TikTokra, ahol alig másfél év leforgása alatt 100 millió követőre tett szert. Ugyanehhez az eredményhez a YouTube legismertebb videósának, PewDiePie-nak kilenc évre volt szüksége a rivális platformon, de persze egy másik korban.
2020-11-23 14:06:23

2020-11-23 14:06:24

Beveti a mesterséges intelligenciát a YouTube az egyik hasznos funkciójánál

A YouTube már teszteli, hogyan segíthet a tartalomkészítőknek fejezetekre osztani a videót, ami nem mellesleg a tartalomfogyasztók számára is hasznos újítás lehet.
2020-11-24 18:05:58

2020-11-24 18:05:59

Bajba került a Trumpnak kedves YouTube-csatorna, miután hazugságot közölt a koronavírusról

Bizonyítottan álhír jellegű tartalmat tett közzé az One America amerikai hírcsatorna a YouTube-on. Felfüggesztették.
2020-11-25 16:06:14

2020-11-25 16:06:15

Felfüggesztette a YouTube Trump kedvenc covidos álhír csatornáját

Emellett demonetizálták, vagyis pénzt sem kaphat az OANN.
2020-11-27 08:05:58

Revansra készülhetnek Putyinék, kitilthatják a Facebookot, a Twittert és a YouTube-ot is Oroszországból

Az orosz törvényhozás egy olyan új javaslattal foglalkozik, amely komolyan szankcionálná az országban elérhető közösségi oldalakat. A művelet hátterében az orosz vezetés személyes bosszúja sejlik fel.
2020-11-27 14:06:05

2020-11-27 14:06:06

Letiltanák az oroszok a Facebookot, a Twittert és YouTube-ot.

Ugyanis szerintük "megsértették az orosz polgárok alapvető emberi jogait".
2020-11-27 18:06:20

Tíz hónapja képtelen bajnokit nyerni a Schalke 04

Utoljára még idén januárban sikerült nekik ez a bravúr.
2020-11-28 21:06:09

Kóbor János képtelen beszédet mondani Benkő László temetésén

Ma temetik el a Farkasréti temetőben az Omega legendás billentyűsét.
2020-12-02 07:06:04

Most a TikTok másolná le a YouTube-ot: jöhetnek a 3 perces videók

A jelek szerint a mostaninál hosszabb videókat szeretne gyártatni a felhasználókkal a TikTok, már lehetővé is tették néhányuknak, hogy 3 perces videókat töltsenek fel.
2020-12-02 17:06:03

2020-12-02 17:06:05

Meztelen férfi tűnt fel a homofób litván képviselő mögött a bizottsági ülésen

Petras Gražulis korábban a pedofilokhoz hasonlította a homoszexuálisokat. A YouTube-os incidens óta elérhetetlen.
2020-12-03 16:06:02

Megyék Csatája FIFA - luckeY, a YouTube szupersztár is részt vesz a hétvégi közvetítésben

MCS FIFA luckeY csoportkörök.
2020-12-03 17:06:05

Olvasói levél - Képtelen vagyok feldolgozni, hogy elhagytál

Mit tehetsz, ha nem tudsz haragudni?
2020-12-04 04:07:15

Melyik a legjobb kamerás mobil 2020-ban? A válaszon nagyon meg fog lepődni

A YouTube legismertebb tech videósa, Marques Brownlee idén is kíváncsi volt arra, ránézésre melyik telefon képét tartják szebbnek az internetezők, ezért 16 mobilt küldött versenybe. Több mint 10 millió szavazatot adtak le a résztvevők, de erre a végeredményre valószínűleg senki sem számított.
2020-12-04 10:06:00

2020-12-04 10:06:02

Szól a YouTube a kommentelőnek, aki épp beszólna

Az androidos YouTube alkalmazásban már bekapcsolták az algoritmust, ami közzététel előtt kiszűri az ártalmas, zaklató kommentet, majd figyelmezteti annak íróját, hogy változtassa meg a szöveget olyanra, amellyel tiszteletben tartja embertársait.
2020-12-04 11:06:31

Minden kiderült: videón a még be sem mutatott Samsung Galaxy S21 Plus

Egy hónappal a bemutató előtt felkerült a YouTube-ra egy videó, amin a Galaxy S21 Plus látható. Ilyesmit csak a készülék leleplezése után szoktak közzétenni.
2020-12-19 00:49:58

Visszatért a YouTube-ra a legnépszerűbb magyar csatorna

A KerekMese csatorna áprilisban 948 milliós nézettségnél járt a YouTube-on. Alapítói akkor úgy döntöttek, saját weboldalukon folytatják. Megpróbálták, de nemrég rájöttek, hogy mindenkinek jobb lesz, ha továbbra is a YouTube-on teszik közzé a meséket.
2020-12-20 23:06:35

2020-12-20 23:06:36

Kyle Rittenhouse: YouTube struggles with hero worship

Kyle Rittenhouse, awaiting trial for killing two protesters, is a hero on parts of YouTube.
2020-12-21 13:06:38

Visszatért a YouTube-ra a KerekMese

2020-12-21 20:06:34

Remek letöltős funkció készül a YouTube-hoz

A YouTube Premium előfizetők hamarosan nemcsak letölteni tudják majd a tartalmakat az eszközükre, de szinkronizálhatják is azt más készülékeikkel, így azt akár több telefonon és táblagépen is meg tudják majd nézni,
2020-12-22 18:08:07

2020-12-22 18:08:08

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   aproka1   •   apro hirdetesek   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   rozsa sandor   •   sadasdhirek   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   L   •   aza   •   budapest   •   J   •   P   •   fluminense   •   ingatlan   •   szótár   •   sz   •   G   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   ingyen   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   nfl star kamara arrested on battery charge   •   azonositottak a felujitas alatt allo erzsebetvarosi lakasba betoro ket ferfit   •   a nagy visszateres hosszu labadozas utan ujra munkaba allt gulyas gergely 2   •   bors nem fizettek ki a serelemdijat a hableany tragediaban elhunytak csaladjainak   •   a klimavaltozas ellen nincs vakcina tobb ezer tudos figyelmeztet a globalis felmelegedesre   •   pelosi ismertette trump felmentesere vonatkozo tervet 2   •   elohoztak elo a mult sotetjebol tutanhamon farao apjanak arca 2   •   a varosi derbi elott tobb szaz szurkolo verekedett ossze roma utcain 2   •   beismerte elettarsa megoleset a ii keruleti fejszes gyilkos   •   inflacio a volt amerikai penzugyminiszter szerint sokkal rosszabb a helyzet mint azt most gondoljuk   •   lovoldozni kezdett egy 12 eves diak egy finn iskolaban egy tarsat megolte 2   •   botrany a nemzetek ligaja dontojeben homofob bekiabalasok miatt szakadt ketszer is felbe a meccs 2   •   most vagy soha orban viktor is posztolt a budapest feletti elkepeszto dronshow rol ezt uzente a magyaroknak 2   •   van telitalalatos szelveny az otos lotton   •   1500 dollart kernek a kabatert amelyet az uj resident evil egyik hose is visel 2   •   matovic megfelelt a szputnyik vakcina a szlovak tudomanyos akademia tesztelesen 2   •   bemar   •   tobben meghaltak es sulyosan megsebesultek egy sri lanka i bortonlazadasban   •   vilagito hutoracsot kapott a hatalmas rolls royce szabadidoauto   •   szállitásAndsLEEp(3)   •   megvan mennyibe kerulhet az lg feltekerheto kijelzos telefonja   •   dragulni fog a tojas   •   vecsei h miklos igy reagalt arra hogy csikos sandor lett a nemzet szinesze biztosan nem lennek most a helyemen ha ok nem lettek volna   •   egy 90 eves ferfi 3 millio forintot koltott hogy ujsaghirdetesekben panaszkodjon a lassu internetre de megerte 2   •   a kuszobon az egyezseg az uj roman kormanyrol   •   koronavirus nagyon hatekonyak a lezarasok   •   magyar peter megszolitotta a volt feleseget nem judit te nem azert mondtad ezeket mert ezt akartam volna hallani   •   mbh bank kiderult hogy kotnek biztositast a magyarok   •   ujabb legiriado volt karpataljan 4   •   a ksh szerint januarban 605 100 forint volt a magyarok atlagbere 2   •   milyen gyakran cserel agynemut fogadjunk nem olyan gyakran mint kene   •   soha nem eleg most a feketeket hianyoljak a japanokrol szolo filmben   •   kiderult melyik korosztaly szenved a legjobban a jarvany idejen   •   tobb tizezer fiokot torolt a twitter a capitoliumi ostrom ota 3   •   tobb mint felezer civilt olt mar meg a mianmari katonasag   •   uj film keszul az oz a csodak csodajabol   •   meghosszabbitjak a kijarasi tilalmat marcius vegeig hollandiaban   •   nem tamogatta az orban kormany a nok egyenloseget egy unios allasfoglalasban   •   orvvadaszokat fogtak el lengyeltotiban video   •   csokkenti   •   most kene abbahagyni de nem mindenki tudja pedig ez egy hasznos tulajdonsag   •   megmutatta a repedeseket putyin rendszeren a moszkvai terrortamadas   •   billie eilish on exploitation and not letting herself be owned anymore 2   •   szijjarto peter egyutt valljuk hogy minden magyar ember felelos minden magyar emberert   •   iden ujra versenybe kerulhetnek a piaci alapu vallalati hitelek a tamogatott termekekkel   •   panik a budapestre tarto jaraton egy utas megprobalta kinyitni a repulo ajtajat 2   •   vege a botranynak elhagyta a telket a kivitelezo hamarosan bekoltozhetnek a lakok budapest legnagyobb lakoparkjaba 2   •   fellelegezhet izrael ujranyitjak az orszagot   •   why canada is falling behind in covid vaccinations   •   korbekuldte az apa a szules utani fotot csak valamit elfelejtett levagni a keprol