Az elveszett okostelefonunk megtalálása még sosem volt ilyen könnyű

Sokak számára rendkívüli veszteséget okozhat egy szeretett okostelefon, fülhallgató vagy karóra elvesztése, azonban már nem sokáig kell emiatt aggódnunk. Az évek során az Apple Find My hálózata rendkívül hasznosnak és sokoldalúnak bizonyult, de az Android egészen eddig nem tudott ehhez felzárkózni.
2024-04-05 15:06:42

Az elveszett okostelefonunk megtalálása még sosem volt ilyen könnyű

Sokak számára rendkívüli veszteséget okozhat egy szeretett okostelefon, fülhallgató vagy karóra elvesztése, azonban már nem sokáig kell emiatt aggódnunk. Az évek során az Apple Find My hálózata rendkívül hasznosnak és sokoldalúnak bizonyult, de az Android egészen eddig nem tudott ehhez felzárkózni.
2024-04-05 15:06:06

Itt egy modern és menő karóra jóárasítva

Sőt, kettőt is mutatunk, ha már a karácsonyi ajándékon gondolkodik.
2023-11-19 14:08:40

Felbecsülhetetlen értékű családi örökséget hord a karján Cserpes Laura ? fotó

Cserpes Laura mindig is hangoztatta, hogy számára mennyire fontos a családja, illetve minden olyan érték, örökség, amit tőlük kapott. Most az egyik legkedvesebbet mutatta meg.
2023-10-05 21:27:07

Felbecsülhetetlen értékű családi örökséget hord a karján Cserpes Laura - fotó!

Cserpes Laura mindig is hangoztatta, hogy számára mennyire fontos a családja, és minden olyan érték, örökség, amit tőlük kapott. Most az egyik legkedvesebbet mutatta meg.
2023-10-05 21:07:29

Az atlétikai vb-re limitált kiadású karórát dobott piacra a Seiko

Nem is akármilyen darabbal rukkolt elő a japán óraóriás.
2023-08-19 12:28:52

Alig hagyott valamit fiára Czeizel Endre

Minden vagyonát cégek birtokolták.
2023-05-15 10:10:23

Egyetlen karóra és 40 ezer forint Czeizel Endre hagyatéka

A genetikus vagyonának legnagyobb része a cégei nevén volt. Czeizel Gábor a temetés óta nem találkozott a féltestvéreivel, ám reméli, később megkeresik őt.
2023-05-15 07:07:14

Egyetlen karóra és 40 ezer forint Czeizel Endre hagyatéka

A genetikus vagyonának legnagyobb része a cégei nevén volt. Czeizel Gábor a temetés óta nem találkozott a féltestvéreivel, ám reméli, később megkeresik őt.
2023-05-15 07:06:15

7 milliárd forintos karórát mutatott be a világcég: mégis mi kerül ennyibe ezen?

20 millió dolláros, azaz több mint 7 milliárd forintot ér a Jacob & Co által bemutatott új ékszer, amely a valaha készült legdrágább karórák közé tartozik.
2023-03-28 21:06:20

7 milliárd forintos karórát mutatott be a világcég: mégis mi kerül ennyibe ezen?

20 millió dolláros, azaz több mint 7 milliárd forintot ér a Jacob & Co által bemutatott új ékszer, amely a valaha készült legdrágább karórák közé tartozik.
2023-03-28 21:05:55

Egy kutatás bebizonyította, hogy egy karóra igenis segíthet lefogyni

Nem is kaphatott volna jobb híreket a Samsung okosóráival kapcsolatban. A neves American Journal of Clinical Nutrition által nemrég közzétett tanulmány szerint az újabb Galaxy Watchok által szolgáltatott biometrikus adatok egyenértékűek a speciális laboratóriumok által kínált információkkal.
2022-11-26 08:18:13

Egy kutatás bebizonyította, hogy egy karóra igenis segíthet lefogyni

Nem is kaphatott volna jobb híreket a Samsung okosóráival kapcsolatban. A neves American Journal of Clinical Nutrition által nemrég közzétett tanulmány szerint az újabb Galaxy Watchok által szolgáltatott biometrikus adatok egyenértékűek a speciális laboratóriumok által kínált információkkal.
2022-11-26 08:18:03

Esnek a részvények ? felkészül a bor, a karóra és a sportcipő

Nincs túl jó éve a részvény- és kötvénypiacoknak.
2022-11-13 09:08:50

Táncoló Putyin és 20 milliós karóra Karin Kneissl esküvőjén

Egy volt KGB-ügynök most kitálalt.
2022-06-04 09:11:05

Nem készült még ilyen vékony karóra: mindössze 1,8 milliméteres a Bulgari újdonsága

A luxusmárka szerkezete egy drága rekorder is: 148 millió forintnak megfelelő eurót kérnek érte.
2022-03-23 19:41:40

Nem készült még ilyen vékony karóra: mindössze 1,8 milliméteres a Bulgari újdonsága

A luxusmárka szerkezete egy drága rekorder is: 148 millió forintnak megfelelő eurót kérnek érte.
2022-03-23 11:20:18

Botrány: egy II. kerületi önkormányzati cégnél ?időmérő eszköz? néven vettek közpénzből luxusórákat

Egy 6 milliós Hublot és egy 12 milliós Rolex karóra is ilyen megnevezéssel lett elkönyvelve. De az adófizetői pénzekből más luxusszolgáltatásra is futotta, melyhez a könyvvizsgálók álláspontja szerint az okozott vagyoni hátrány összege minimum 450 millió forint, melyhez hozzászámítandó még az ÁFA összege, az esetlegesen felmerülő egyéb közterhek, bírságok összege.
2022-03-17 19:15:06

A Rubik-kocka előtt tiszteleg a Casio

Limitált számban kerül piacra a különleges kinézetű G-Shock karórája.
2022-02-07 08:18:47

Egymilliárd forintos rekordáron árvereztek el egy karórát

Egy 1957-es évjáratú Omega Speedmaster órát 3,115 millió frankos (1,06 milliárd forint) rekordáron árvereztek el pénteken Genfben, írja az MTI. Ez a legmagasabb ár, amelyet egy Omega óráért valaha is fizettek. A leütési ár mintegy harmincszorosan haladja meg az előzetesen 80-120 ezer euróra becsült eladási árat. Szakértők szerint a karóra értékét jelentősen megnövelte, hogy az ?tökéletes módon öregedett meg?, mivel nem elzárt és sötét helyen tartották, hanem állandóan viselték, többnyire tűző napsütésben, ami oda vezetett, hogy a számlap ?egyenletesen erős csokoládéárnyalatúra érett?. A CK291...
2021-11-07 13:08:54

Legyen öné a Rolex karóra, melyet James Bond is viselt

Egy Rolex óra nem csak tekintélyt parancsoló, de viselője privilégiumát már csak az árcédulája miatt is jelzi. Nem véletlenül hoztuk szóba a Rolexet, ugyanis a BÁV aukció egyik legnépszerűbb darabja egy olyan típus, melyet James Bond kezén is láthattuk már. A választék legkelendőbb árverezésre bocsájtott modellje a Rolex GMT-Master II férfi karóra, amire ránézésre megállapítható az eleganciája, valamint kifinomult formatervezése. Egy ilyen kaliberű óra a viselőjéről is árulkodik, mégpedig a kiváló ízléséről, valamint, hogy a minőség elszámú prioritás. Nincsen december a BÁV évek óta hagyo...
2021-11-22 05:06:56

33 évvel a megjelenése után elárvereznek egy Macintosh-kompatibilis karórát

Anno az első e-mailt segített elküldeni az űrből a Seiko WristMac. Egy ilyen óráért most 100 ezer dollárt is adhatnak.
2021-11-26 22:24:30

Csapata győzelme után méregdrága gyémánt ékszerekkel lepte meg magát az NFL-sztár - videó

A Cincinnati Bengals játékosa, Joe Mixon egy karóra mellett egy karláncot és egy gyűrűt is készíttetett magának, amelyek értéke több mint négyszázezer dollár.
2022-01-17 11:07:50

Milyen típusú női karórát válasszunk? (x)

Fashion Days Fashion DaysAz utóbbi időben nem csak a férfiaknál, de a hölgyek körében is hódítanak a karórák, hiszen rengeteg stílus közül lehet választani, és egy jól megválasztott modell remek kiegészítője lehet a stílusodnak. Ha inspirációt keresnél, nézz körül a Fashion Days női karóra kínálatában, ahol ráadásul szuper akciókat is kifoghatsz. Sikerült megtalálni a kedvencedet? Hoztunk pár tippet, hogy válaszd ki a hozzád illő típust úgy, hogy akár a mindennapi ruhatárad szerves kiegészítője lehessen, és elkerüld azt a hibát, hogy hiába veszel meg egy szép darabot, legtöbbször nem tudod ...
2022-01-24 00:06:18

Új szempont jelent meg a műkereskedelemben: a fenntarthatóság

Napjainkban a fenntarthatóság szinte már minden területen megkerülhetetlen, nincs ez másként az ékszer- és az órapiacon sem. A műgyűjtők számára új szempont, a társadalmi felelősségvállalás is szerepet kap már egy-egy aukción. Ez persze nem csak azt jelenti, hogy a műgyűjtők jótékonysági aukciókon vásárolnak, hanem azt is, hogy a tételek anyaga, vagy épp a gyártó fenntarthatósági törekvései miatt döntenek úgy, hogy megvásárolnak egy terméket. ?Az idei 80. BÁV Művészeti Aukció széles és különleges óra kínálatban megjelenik a társadalmi felelősségvállalás is, ami egyre nagyobb szerepet kap az él...
2022-12-02 06:17:24

Összevert és kirabolt egy pár egy férfit Debrecenben, közel egymilliót vittek el

Összevertek és kiraboltak egy férfit hétfőn éjszaka Debrecenben. A debreceni járőrök egy órán belül elfogták a bűncselekménnyel gyanúsítható 24 éves nőt és a párját, egy 44 éves férfit. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a bejelentést tevő férfi megismerkedett egy párral, majd közös italozásba kezdtek. Egy óvatlan pillanatban azonban arra lett figyelmes, hogy a nő a kabátjában kutat. Miután ezt szóvá tette mind a ketten nekiestek, ütötték-verték, elvették a kabátját a benne lévő készpénzzel, a mobiltelefonját, de még az óráját is lecsatolták a csuklójáról. A megver...
2022-12-07 14:40:15

Kedves apróságoktól a gáláns meglepetésekig tippeket adunk, mit ajándékozz szeretteidnek

Vészesen fogynak a napok karácsonyig, ha még hiányzik néhány ajándék, érdemes olyan helyen keresgélni, ahonnan egyszerre megrendelhetjük mindenki meglepetését. Így a szállítási költségen is spórolhatunk, ráadásul van, ahol díszcsomagolást is kérhetünk, és tényleg már csak annyi dolgunk lesz, hogy becsempésszük őket a karácsonyfa alá. Válogatásunkban három árkategóriába osztva adunk tippeket, milyen ötletes apróságok vagy nagybetűs ajándékok lehetnek azok, amiknek a családtagok, barátok biztosan örülnének. Ajándékok 10 ezer forintig Az alábbi tíz kiegészítő és használati tárgy szép példája anna...
2022-12-14 05:08:23

Hosszú időn át egyre kisebb órákra vágytunk, de most újra eljött a nagy számlapok ideje

Az időmérés vágya évezredek óta velünk él, hiszen a különböző kultúrák értelemszerűen mind vágytak arra, hogy szokásaikat, vagy bármilyen tettüket egy bizonyos időponthoz igazítsák. Az ókori Egyiptom nap- és vízórái ? előbbin egy árnyékot vető rúd, a másikon pedig a két edényben lévő vízszint magassága határozta meg a pontos időt ? után jóval egyszerűbb megoldást jelentett a rövidebb időszakokat is mérni képes homok-, vagy épp a sokszor néhány szeggel is megtámasztott gyertyaórák. Az áttörést azonban a mechanikus órák megjelenése jelentette: a XIII. század óta velünk lévő óraszerkezetek előbb ...
2023-05-09 04:06:21

Emlékezetes aukciós pillanatok a BÁV történetéből

Rekorddal indult A BÁV 250 éves története során számos történelmi eseményt végig kísért, magán viselve az adott kor társadalmi és szociális lenyomatát. Az első hazai művészeti aukciót 1920-ban tartották, a háborút követő időszakban kifejezetten vagyonmentő célzattal. A siker azonban minden várakozást felül múlt: a meghirdetett 1218 tárgy körülbelül 4 millió koronás áron került értékesítésre. A hazai aukciók hivatalos története pedig rögtön egy rekorddal indult, mégpedig Székely Bertalan Cigánylány című művének köszönhetően, mely ötszörös szorzóval került új gazdájához. Aranykor A rendszerválto...
2023-05-22 13:11:56

Karórát kapott vb-győzelméért egy kar nélküli paralimpikon

Két arannyal és egy-egy ezüst-, illetve bronzéremmel zárta a glasgow-i parapályakerékpár-világbajnokságot Ricardo Ten Argilés. Mivel az eseményt egy óragyártó cég szponzorálta, nyereményként karórát kapott. ©panělský plavec a paracyklista Richardo Ten vyhrál tady v Glasgow titul mistra světa. Muľ s amputovanými horními končetinami dostal za vítězství hodinky? pic.twitter.com/4VBj7fpbi7 ? Martin Charvát (@matycharvat) August 8, 2023 ?Amikor kicsi voltam, véletlenül hozzáértem egy nagyfeszültségű vezetékhez. Mindkét karomat és a bal lábamat amputálni kellett. A testem 75 százaléka harmadfokú ég...
2023-08-09 21:49:12


Kateg?ri?k:


tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja



Legkeresettebbek

•   www   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   pepper x   •   aproka1   •   a33proka1   •   travis kelce   •   elmar wepper   •   rozsa sandor   •   m   •   haszn   •   K   •   banyai noemi   •   pro   •   N   •   f   •   tes   •   b   •   aza   •   H   •   sz   •   P   •   németállás   •   jazz   •   mag   •   fhgperapro   •   perapro   •   R   •   G   •   bogdan adam   •   J   •   L   •   xn aprka1 dxa   •   xiaomi 14   •   S   •   cig   •   eb   •   oldal   •   suhgfhgperapro   •   netapro   •   t   •   post malone   •   tan   •   egynyari urom   •   apropiaza   •   aproplaza   •   ftp   •   ak   •   000   •   eladojavitas  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   kiadf320csale1dihe1z   •   mindenesetre   •   windowsrendszergazda   •   185indexphpoptioncom jeformcr   •   94stingyen   •   mondjon   •   Jokic   •   1000mesterekbenzinmo torosl20ncf20rszfrsz l74020nc20lezkszr2vg deszervizgarancia   •   17171_7171717rny1717 kvitor_la   •   zt303traktorgumi112r   •   Shamar   •   18fsmercedessprinter __aut   •   171_71717rdif171717r _um   •   ab65533dszal65533ksz   •   23280620kidolgozottm   •   GaspariMyofusionHydr o   •   nagyonmagasnapi_hoza m   •   AblakoshAAAtAAeladAA   •   adaelaaacsicsekkelad   •   Massad   •   ghoston   •   vig   •   JPEST   •   collag17171717171717 1717n   •   sikerforr   •   06206139977tehertaxi xxker   •   salakpalyak   •   baloldali   •   szarvasagancsindex.p hpoptioncom_archerys cores   •   carriers   •   ge1z20szerelf520bara nya20olcsf3   •   1717_171717171717_ve   •   wierk   •   punciszexpinadugaasm iskolcbaszaaslaanyku rvaszopaasfroptionco mgcalendar   •   K=1.1   •   ablak.nyil   •   tolóajtós gardrób szekrény   •   koszegoptioncomjfeed   •   Aranypartszabadstran   •   udvar))   •   2500kgosgaraaezsemel   •   cigc482c484nykc482c4 84rtya   •   silvia   •   ausztriamunkasz   •   fodrdlleszkdllezdlle pfokdlleszakkdllepze ttsdlleg   •   penzug   •   arnyaaaaaeakolaastec   •   EUSMUNK   •   aurafotzs   •   obergurgl  

srv.38.