Három év börtönre ítélték a mórahalmi mini Magyarország ötletgazdáit

A Szegedi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva három év börtönre ítélte a mórahalmi mini Magyarország kitalálóit, amiért nem fizette vissza a projektre kapott uniós támogatást, szúrta ki a Telex a bíróság közleményét. Az ítélet indoklása szerint az ügynek öt vádlottja volt, az első és a másodrendű vádlottak találták ki még 2014-ben, hogy a történelmi Magyarország területén 1910-ben álló, ötven jelentős műemléket 1:25-ös méretaránnyal bemutató makettparkot alakítanak ki. A projekt összköltsége 648 millió forint volt, a projektcég 15 százalékos önerő biztosítása mellett, 550 mi...
2024-05-03 15:08:29

Nem tudta visszafizetni a több százmillió forint uniós támogatást, több mint három évet kapott a Mórahalmi Mini Magyarország Park ötletgazdája

Pénteken jogerősen is elítélték a mórahalmi makettpark ötletgazdáját különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett kísérlete miatt. Az ítélet szerint három év hat hónapos büntetést kell letöltenie.
2024-05-03 15:06:52

2024-05-03 15:06:08

2024-05-03 15:05:50

Három és fél évet kapott a túlárazott mórahalmi mini-Magyarország makettváros ötletgazdája

Jogerős ítéletet hoztak a történelmi Magyarország híres épületeit bemutató park ügyében, ahol a túlárazott, miniatűr makettekre mintegy 400 millió forintnyi uniós támogatást vettek fel.
2024-05-03 13:12:25

2024-05-03 13:11:56

Ismét ítéletidő csapott le Dubajra, járatokat töröltek

Vészhelyzeti értesítéseket küldtek a telefonokra.
2024-05-02 18:10:31

Ismét ítéletidő csapott le Dubajra, járatokat töröltek

Vészhelyzeti értesítéseket küldtek a telefonokra.
2024-05-02 18:07:04

Újra durva eső csapott le Dubajra, ismét megbénult a reptér

A hatóságok a helyieket felszólították, hogy lehetőleg maradjanak otthon.
2024-05-02 15:10:38

Megint leszakadt az ég Dubajban, a lakosságot arra kérték, maradjon mindenki otthon

Csütörtökön ismét több járatot töröltek vagy átirányítottak a dubaji nemzetközi repülőtérről az újabb heves esőzések miatt. A hatóságok a helyieket felszólították, lehetőleg maradjanak otthon. A légikikötő bejelentése szerint az éjszaka öt érkező járatot irányítottak át, kilenc másik érkező, valamint négy induló járatot pedig töröltek. Giuseppe CACACE / AFP Az Egyesült Arab Emírségeket már április közepén rekordmennyiségű, halálos áldozatot is követelő esőzések sújtották, melyek nyomán egyszer már fennakadásokat jelentettek be a világ egyik legforgalmasabb repülőtere forgalmában. Bár a csütör...
2024-05-02 14:08:44

Kell mini-Dubaj Budapestre?

2024-05-02 12:07:06

Kell mini-Dubaj Budapestre?

2024-05-02 12:06:38

Kell mini-Dubaj Budapestre?

2024-05-02 12:06:00

A környezetvédő szerint ez a legnagyobb baj a mini-Dubaj megépítése kapcsán: "Hányan fognak belehalni ebbe?"

A helyi környezetvédő szakember szerint rendkívüli veszélyt jelent a környéken élőkre a mini-Dubaj beruházásra kiszemelt Rákosrendezőn felhalmozódott veszélyes hulladék. Sokkal jobban aggódik az egészségre káros anyagok mozgatása miatt, mint a kitelepítésre ítélt 12 családért vagy akár a Hősök tere örökségvédett látképéért.
2024-05-02 11:06:52

2024-05-02 11:06:29

2024-05-02 11:06:08

Túlélte a bizalmi szavazást a skót kormány

Többségi szavazással elutasította szerdán a skóciai parlament a Skót Nemzeti Párt (SNP) vezette kormány elleni bizalmatlansági indítványt. A kormányt az SNP korábbi szövetségesei, a Zöldek mentették meg szavazataikkal, jóllehet a két párt az elmúlt napokban látványosan összeveszett.
2024-05-01 19:07:35

A háborút is megjárt, száztizenegy éves gőzhajót indítanak a Balatonon

Sétahajóként jár újra Balatonfüredről.
2024-05-01 15:09:10

A háborút is megjárt, száztizenegy éves gőzhajót indítanak a Balatonon

Sétahajóként jár újra Balatonfüredről.
2024-05-01 15:07:02

Keress valós pénzkeresetet online ingyenes bitcoin bányászattal!

A bitcoin ára megy egyre feljebb, ha szeretnél ebből profitálni valós pénzkeresetet ingyenes bitcoin bányászattal, amihez egy számítógép vagy mobiltelefon kell és még Te mással foglalkozol ezek az eszközök pénzt keresnek neked bitcoinban amit utána kitudsz utalni magadnak és mindez INGYENES! Ragadd meg a lehetőséget, ha nem hiszed regisztrálj be a következő linken és próbáld ki magad, rajtad is múlik mennyit keresel: https://get.cryptobrowser.site/11277072 A Cryptotab böngészőt futtasd, mert csak akkor keresel vele pénzt ha fut, akár le teheted a tálcára is és még bekapcsolva van az e...
2020-06-20 16:41:42

Online modell munka nőknek!

Modell munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető otthonról. 18 évnél idősebbek jelentkezését várjuk. Jelentkezz weboldalunkon még ma: www.hotvipmodels.com
2020-06-20 16:41:42

Vitamin webáruház

Vitaminok és étrendkiegészítők rendelése online.
2020-06-20 16:41:42

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-20 16:41:42

Keressél pént online

Gyorsítsad fel te is! De nyugodj meg kérlek, mert van egy érdekes megoldás, ami ráadásul sokkal egyszerűbb, mint hinnéd... Tökéletes megoldás azoknak, akik szeretnének egy folyamatosan emelkedő, hosszútávú jövedelmet elérni és az igazi megoldást keresik! Extra keresési szolgáltatás azoknak, akik szeretnének nagyon profi megoldást! Ez Fantasztikusan Működik!
2020-06-20 16:41:42

Valós otthoni munka nőknek!

Otthonról végezhető internetes munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető. Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. Jelentkezés és bővebb információ a weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-20 16:41:42

Internet marketing

Valós online marketing munka ! Cégen belül több féle kereseti lehetőség! Érdekes, izgalmas fejlődő cég, ahol játékok ,aukció,termékek találhatóak mi munkánk a cég szolgáltatásainak hirdetése! Két éve a munkám, a cég biztos és fizető! Csatlakozz , folyamatossan bővülő csapatomba,ahol minden segitséget megkapsz az induláshoz.Regisztráció után jelentkezem ,hogy segiteni tudjak ! Regisztrálni lehet a következő linken: http://www.sfi4.com/18521493.02/NGRQ
2020-06-20 16:41:42

Online munka nőknek!

Fiatal nőket keresünk otthonról végezhető internetes munkára. Kötetlen időbeosztás, Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. A munka otthonról végezhető akár mellékállásban vagy iskola mellett is. Tudj meg többet weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-20 16:41:43

Hirdetés feladása ingyen

Regisztráció nélkül online képes apróhirdetés, apró feladás ingyen, visszamutató linkkel.
2020-06-20 16:41:43

Online modelleket keresünk!

Fiatal nőket keresünk azonnal kezdhető modell munkára. A munka otthonról végezhető akár mellékállásban vagy iskola mellett is. Csak nagykorúaknak! Jelentkezz még ma! További információ és jelentkezés: www.hotvipmodels.com
2020-06-20 16:41:43

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-20 16:41:43

Duguláselhárítás Kistarcsa

Csongrádi László duguláselhárítás Kistarcsa +36 20 293 4400. https://dugulaselharitaskistarcsa.iwk.hu/ Konyha, mosogató, WC, mosdó lefolyó duguláselhárítás, csatornatisztítás fix áron korrekt munka 14 napos kérdezés nélküli garanciával azonnal visszamegyek és elhárítom a hibát, ha újra jelentkezik.
2020-06-20 16:41:43

Dolgozz otthonról online!

A jövõ a teljesen digitalizált üzleti folyamatoké, ezért a távmunka is a jövõ része. Látogasson el weboldalamra, ahol naponta friss otthoni munkaajánlatokat talál. Vásárlói klubok, partner programok, piac-és véleménykutatási munkák stb.! Kapcsolódjon hozzánk Ön is, keressen pénzt az interneten!
2020-06-20 16:41:43

EXCEL, ACCESS Online MAGÁNOKTATÁS! 06(20)989-0232

Most MARADJON OTTHON! De közben azért lehet tanulni. Érdemes kihasználni a kényszerűen otthon töltött időt! Hosszú tanítási gyakorlattal, hatékony módszerekkel tanítok elsősorban Excel, Access, alkalmazásokat. Nálam biztosan megérti, megtanulja alkalmazni az elméletet is. Számítástechnika szakos tanár vagyok. [email protected] http://exceltanar.hu/ Hívjon: 06(20)989-0232

2020-06-20 16:41:44

2020-06-20 16:41:46

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!!

ORVOSI FORDÍTÁS, SZAKFORDÍTÁS !!! Orvosi, egészségügyi, gyógyszerészeti fordítások magyarra, angolra és németre. Akár teljesen online ügyintézés! www.euforditas.hu/orvosi-szakforditas.php EU Fordítóközpont – Fordítóiroda (EU Translations) Orvosi fordítás, szakfordítás valamint hiteles fordítás. Tel.: +36-30-531-2874 www.euforditas.hu
2020-06-20 16:41:46

Villanyszerelés Budapest

Villanyszerelés Budapest összes kerületében és a környékein. Teljes villanyszerelés kivitelezés, igény szerint vakolat javítással! Új családi házak villanyszerelése, online költségvetést is készíthet! http://www.xn--villanyszerels-nkb.weboptimal.hu
2020-06-20 16:41:46

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-20 16:41:46

Autóbérlés online 4. kerület Forrás: https://autoberles4kerulet.ewk.hu/ https://autoberles4kerulet.ewk.hu/

Autóbérlés online 4. kerület +36 70 201 4900 Bérautó Újpesten, Káposztásmegyeri autókölcsönzés. https://autoberles4kerulet.ewk.hu/ Kölcsönautó átadás-átvétele 4. kerület, megéri autót bérelni nálunk, megbízható, gyors autóbérlés IV. kerület, újpesti bérautó kölcsönzés hitelkártya nélkül, mercedes bérlés Megyeren
2020-06-20 16:41:47

Olcsó autóbérlés Budaörs http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/

Olcsó autóbérlés Budaörs +36 70 201 4900 http://www.autoberlesbudaors.eoldal.hu/ Budaörs vonzáskörzetében igénybe vehető bérautóink között szerepelnek pl. a következő modellek (az éppen kölcsönözhető autók listájáért kérjük, tárcsázza központi számunkat!): Honda, Mini Cooper.
2020-06-20 16:41:47

Munkagép kanál szerelék Budapest https://munkagepkanal.com

Munkagép kanál szerelék Budapest +36 30 963 3572 https://munkagepkanal.com Szortírozó csipegető kanál Pormegkötés, porágyúk Hidraulikus bontókalapácsok Hidraulikus mágnesek Hidraulikus mini roppantó vágó ollók Hidraulikus cölöpverő Rönkfogó kanál Linóleumfelszedő Pulverizátor Vasvágó olló Hidraulikus roppantó vágó olló Pillérroppantó
2020-06-20 16:41:47

Olcsó autóbérlés Csepel http://autoberlescsepel.hupont.hu/

Olcsó autóbérlés Csepel környékén Rossorent +36 70 201 49 00 http://autoberlescsepel.hupont.hu Olcsó bérautó Csepel, olcsó autókölcsönzés Csepel, olcsó autóbérlés Csepel, olcsó bérautó Csepel, autó tartós bérlet árak Csepel, autóbérlés hosszú távra Csepel, autó tartós bérlet Csepel, tartós bérlet autó Csepel, menyasszonyi autó Csepel, luxusautó bérlés Csepel, esküvői autóbérlés Csepel, robogó bérlés Csepel, menyasszonyi autó bérlés Csepel, bérelhető autó Csepel, autókölcsönzés Csepel kaució nélkül|személyautó bérlés Csepel, pick up bérlés Csepel, autó bérbeadás Csepel, hosszútávú autóbér...
2020-06-20 16:41:47

Valós otthoni munka nőknek!

Otthonról végezhető internetes munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető. Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. Jelentkezés és bővebb információ a weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 11:30:09

Otthonról dolgozom

Van az a lehetőség amit nem érdemes kihagyni.Részesedj egy online platform nyerességeiből.Bővebb infóért kattints az alábbi linkre https://tinyurl.com/ydakln63 Amennyiben elolvastad és  érdekel írj  egy [email protected]
2020-06-23 11:30:09

Keress valós pénzkeresetet online ingyenes bitcoin bányászattal!

A bitcoin ára megy egyre feljebb, ha szeretnél ebből profitálni valós pénzkeresetet ingyenes bitcoin bányászattal, amihez egy számítógép vagy mobiltelefon kell és még Te mással foglalkozol ezek az eszközök pénzt keresnek neked bitcoinban amit utána kitudsz utalni magadnak és mindez INGYENES! Ragadd meg a lehetőséget, ha nem hiszed regisztrálj be a következő linken és próbáld ki magad, rajtad is múlik mennyit keresel: https://get.cryptobrowser.site/11277072 A Cryptotab böngészőt futtasd, mert csak akkor keresel vele pénzt ha fut, akár le teheted a tálcára is és még bekapcsolva van az e...
2020-06-23 11:30:09

Online modell munka nőknek!

Modell munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető otthonról. 18 évnél idősebbek jelentkezését várjuk. Jelentkezz weboldalunkon még ma: www.hotvipmodels.com
2020-06-23 11:30:09

Vitamin webáruház

Vitaminok és étrendkiegészítők rendelése online.
2020-06-23 11:30:09

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 11:30:09

Keressél pént online

Gyorsítsad fel te is! De nyugodj meg kérlek, mert van egy érdekes megoldás, ami ráadásul sokkal egyszerűbb, mint hinnéd... Tökéletes megoldás azoknak, akik szeretnének egy folyamatosan emelkedő, hosszútávú jövedelmet elérni és az igazi megoldást keresik! Extra keresési szolgáltatás azoknak, akik szeretnének nagyon profi megoldást! Ez Fantasztikusan Működik!
2020-06-23 11:30:09

Valós otthoni munka nőknek!

Otthonról végezhető internetes munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető. Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. Jelentkezés és bővebb információ a weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 11:30:09

Internet marketing

Valós online marketing munka ! Cégen belül több féle kereseti lehetőség! Érdekes, izgalmas fejlődő cég, ahol játékok ,aukció,termékek találhatóak mi munkánk a cég szolgáltatásainak hirdetése! Két éve a munkám, a cég biztos és fizető! Csatlakozz , folyamatossan bővülő csapatomba,ahol minden segitséget megkapsz az induláshoz.Regisztráció után jelentkezem ,hogy segiteni tudjak ! Regisztrálni lehet a következő linken: http://www.sfi4.com/18521493.02/NGRQ
2020-06-23 11:30:09

Online munka nőknek!

Fiatal nőket keresünk otthonról végezhető internetes munkára. Kötetlen időbeosztás, Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. A munka otthonról végezhető akár mellékállásban vagy iskola mellett is. Tudj meg többet weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 11:30:09

Hirdetés feladása ingyen

Regisztráció nélkül online képes apróhirdetés, apró feladás ingyen, visszamutató linkkel.
2020-06-23 11:30:09

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 11:30:09

Duguláselhárítás Kistarcsa

Csongrádi László duguláselhárítás Kistarcsa +36 20 293 4400. https://dugulaselharitaskistarcsa.iwk.hu/ Konyha, mosogató, WC, mosdó lefolyó duguláselhárítás, csatornatisztítás fix áron korrekt munka 14 napos kérdezés nélküli garanciával azonnal visszamegyek és elhárítom a hibát, ha újra jelentkezik.
2020-06-23 11:30:10

Dolgozz otthonról online!

A jövõ a teljesen digitalizált üzleti folyamatoké, ezért a távmunka is a jövõ része. Látogasson el weboldalamra, ahol naponta friss otthoni munkaajánlatokat talál. Vásárlói klubok, partner programok, piac-és véleménykutatási munkák stb.! Kapcsolódjon hozzánk Ön is, keressen pénzt az interneten!
2020-06-23 11:30:10

EXCEL, ACCESS Online MAGÁNOKTATÁS! 06(20)989-0232

Most MARADJON OTTHON! De közben azért lehet tanulni. Érdemes kihasználni a kényszerűen otthon töltött időt! Hosszú tanítási gyakorlattal, hatékony módszerekkel tanítok elsősorban Excel, Access, alkalmazásokat. Nálam biztosan megérti, megtanulja alkalmazni az elméletet is. Számítástechnika szakos tanár vagyok. [email protected] http://exceltanar.hu/ Hívjon: 06(20)989-0232
2020-06-23 11:30:10

EXCEL, ACCESS Online MAGÁNOKTATÁS! 06(20)989-0232

Most MARADJON OTTHON! De közben azért lehet tanulni. Érdemes kihasználni a kényszerűen otthon töltött időt! Hosszú tanítási gyakorlattal, hatékony módszerekkel tanítok elsősorban Excel, Access, alkalmazásokat. Nálam biztosan megérti, megtanulja alkalmazni az elméletet is. Számítástechnika szakos tanár vagyok. [email protected] http://exceltanar.hu/ Hívjon: 06(20)989-0232
2020-06-23 11:30:10

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 11:30:10

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 11:30:10

EXCEL, ACCESS Online MAGÁNOKTATÁS! 06(20)989-0232

Most MARADJON OTTHON! De közben azért lehet tanulni. Érdemes kihasználni a kényszerűen otthon töltött időt! Hosszú tanítási gyakorlattal, hatékony módszerekkel tanítok elsősorban Excel, Access, alkalmazásokat. Nálam biztosan megérti, megtanulja alkalmazni az elméletet is. Számítástechnika szakos tanár vagyok. [email protected] http://exceltanar.hu/ Hívjon: 06(20)989-0232
2020-06-23 11:30:10

ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika mini

IPHONE TELEFONOKKAL NEM MEGY CSAK A WIFIS VÁLTOZATOT ENGEDI!!! ELM327 BLUETOOTH MULTIPROTOKOLL diagnosztika Renault Peugeot citroen re nem ajánlom azokkal nem megy Renault-nál is csak párral működik TUDÁSÁBAN TELJESEN MEGEGGYEZIK AZ USB-S VERZIÓVAL,VISZONT A VEZETÉKNÉLKÜLI TECHNOLÓGIÁNAK KÖSZÖNHETŐEN BLUETOOTH-AL RENDELKEZŐ ESZKÖZÖKKEL IS HASZNÁLHATJA A TERMÉKET! Rengeteg készülék,és operációs rendszer fel van már készítve ezekre a funkciókra!Nagyon sok program található hozzá,p
2020-06-23 11:30:10

Valós otthoni munka nőknek!

Otthonról végezhető internetes munkára keresünk fiatal nőket kötetlen időbeosztásban. A munka akár mellékállásban, vagy iskola mellett is végezhető. Gyors kezdés, garantált magas fizetés kéthetente. Jelentkezés és bővebb információ a weboldalunkon: www.girlbossmodels.com/online-munka
2020-06-23 22:01:04

Otthonról dolgozom

Van az a lehetőség amit nem érdemes kihagyni.Részesedj egy online platform nyerességeiből.Bővebb infóért kattints az alábbi linkre https://tinyurl.com/ydakln63 Amennyiben elolvastad és  érdekel írj  egy [email protected]
2020-06-23 22:01:04

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   Magyarország   •   a33proka1   •   haszn   •   ftp   •   m   •   Leverkusen   •   f   •   rozsa sandor   •   R   •   pro   •   apróhirdetés   •   jazz   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   H   •   eb   •   tes   •   vacsoracsata   •   németállás   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   aza   •   J   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   olcs   •   térkép   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   mindentudo mobilos rendszert keresel x   •   nehany oraval a kinevezese utan lemondott svedorszag elso miniszterelnoknoje   •   rosszullethez vezetett a nofalosag verebes istvan eleteben   •   a pokol fele halad a vilag a felelem szornyu donteseket valt ki   •   breaking osszesen 74 targyalas es 161 tanu kihallgatasa utan itelet szuletett broker marcsi ugyeben   •   botka laszlo dontott ujra indul a szegedi polgarmesteri posztert 2   •   12 eves lanyaval egyutt lopott egy anya a tatabanyai aruhazban video 3   •   kezdodik a tanev tovabbra is hozzak az otosoket a reszvenypiac streberei   •   durrant a pezsgo a blikk nyerteseinel erre koltik a fonyeremenyt az ujdonsult milliomosok video   •   mesterseges intelligenciaval irhatta egy ugyved a beszedet a vedenc szerint ezert veszitett   •   coupang harvard dropout rockets into mega billionaires club   •   egy egyiptomi korhazban mar robot vegzi a koronavirus teszteleseket   •   autok es bevasarlokocsik langolnak egy budapesti bevasarlokozpontban   •   quaestor botrany uj biro targyalja tarsoly csaba ugyet   •   egy bufe elott kinalt kabitoszert az utcan egy kanallal adagolta ki az anyagokat   •   elszabadult a pokol novak katalin videoja alatt mindenki elment szabira aki oltva van   •   leklonozta a baratnojet a mesterseges intelligencia segitsegevel egy ferfi   •   ennel cukibb ma nem lesz voros vari szuletett nyiregyhazan 2   •   ime a hatos lotto nyeroszamai 10   •   ukraine peace deal kyiv rules out ceding land to russia   •   variants have likely replaced original virus in much of canada 2   •   eu csucs a lengyel enyhules hozza el a magyar penzbefagyasztast   •   a jofele kolbaszbol sohasem eleg   •   vannak meg csodak egy forradalmi agyimplantatumnak koszonhetoen ujra tud kommunikalni a teljes benulasban szenvedo apa 2   •   palyara allt a magyar kismuhold az elektroszmogot merik vele   •   kegyelmet kaptak a katalan fuggetlensegi vezetok elhagyhattak a bortont 2   •   dagad a botrany pecsen a polgarmestert mar a sajat egyesulete is kizarna 2   •   visszatert a parlamentbe a kdnp s kepviselo aki ot hetig volt lelegeztetogepen   •   mi lesz igy a 13 milliardos beruhazassal hazi orizetbe zartak a debrecenben gyarat epito semcorp alapitoit kinaban   •   negy haz lakoit kellett kimenekiteni szakolyon   •   concerned klopp expected liverpool to win more games   •   sajat fejlesztesu ic kocsikkal bovul a mav flottaja   •   igy termesztette a kendert az erkelyen egy salgotarjani ferfi foto   •   mikulas csomagokat lopott egy amator tiszananai betoro   •   horvatorszag meg ket hettel meghosszabbitotta a jarvanyugyi intezkedeseket 3   •   ujabb magyar szinhazban tortent sulyos baleset eloadas kozben 2   •   harom evet kapott a hevizi lottozot maszkban kirablo eladosodott munkas   •   borbas marcsi elarulta miert dontotte el kislanykent hogy soha nem lesz kertje   •   eltorolne a jelszavak hasznalatat 2021 ben a microsoft   •   fact check biden makes false claims about covid 19 auto prices and other subjects at cnn town hall   •   a corvin lanc testulet rezsitamogatast kap a kormanytol   •   a sberbank chatgpt je oroszul kommunikal a kinai cenzurara kepes   •   varkonyi andrea bakancslistas vagyat teljesitette meszaros lorinc londonban   •   tizenket evre bortonbe megy malajzia volt miniszterelnoke 3   •   pedofilok tamogatasaval vadoljak az instagramot   •   tiz gyereket nevel a haraszti csalad az oriasi teherbe majdnem belehalt az edesapa   •   nem beszel nyelveket kuzdje le a nyelvi akadalyokat a vasco m3 szovegfordito segitsegevel x   •   these ancient americans mummified parrots no one knows why   •   europai zold vedjegyet kapott a takarek jelzalogbank   •   a ferrari mar tobb hibridet ad el mint normal benzines autot 2