Most már hivatalos: Harry herceg nemkívánatos személy lett a családjában 

A februári meglepetésszerű röplátogatás alatt még ki tudott préselni egy alig 20 percnyi találkozót az apjával, ezúttal azonban az uralkodó határozottan nemet mondott. Ha a kisebbik fiú nem értene a jelekből, akkor ott egy újabb egyértelmű üzenet: Károly jövő héten Vilmos herceget a katonai múltjára büszke Harry egykori ezredének a vezérezredesévé nevezik ki.
2024-05-09 15:11:32

Begyújtotta a rakétákat a bitcoin - Még csak most jöhet a nagy emelkedés?

Múlt héten még azt próbáltuk megfejteni, hogy meddig eshet a bitcoin árfolyama a piaci hangulatromlást közepette, a pénteki piaci fordulatot követően azonban rövid idő alatt máris nagy ralit láthattunk, amelyet követően egy kulcsfontosságú szintig emelkedett a bitcoin árfolyama. Éppen ezért megnéztük, hogy hogyan is fest a technikai kép jelenleg a bitcoin esetében.
2024-05-06 14:09:48

Nagy Márton szerint Magyarország meghatározó szereplővé válhat az űriparban

Nagy Márton elmondta, hogy a magyar műholdgyártási képesség nem csak gazdasági és biztonsági, hanem szuverenitási kérdés is. Megjegyezte: az ágazat fényes jövő előtt áll, ugyanis az űripar a világ egyik legjobban növekvő, a nemzetközi felmérések szerint is válságálló iparága, amelynek értéke a 2023-as 630 milliárd dollárról egyes becslések szerint 2035-re elérheti az 1800 milliárd dollárt.
2024-05-06 13:06:47

2024-05-06 13:06:25

2024-05-06 13:06:04

Már épül a jövő városa Újbudán

Autómentes lakókörnyezet, karnyújtásra lévő szolgáltatások, a természet közelsége és energiatakarékos okosotthonok. Ilyennek képzelhetjük a jövő városait, Újbudán azonban mindez már kézzelfogható valóság.
2024-05-06 08:11:00

Megtaláltuk az év legidiótább vámpíros filmjét

Valahogy mégis élveztük.
2024-05-05 21:08:02

Megtaláltuk az év legidiótább vámpíros filmjét

Valahogy mégis élveztük.
2024-05-05 21:06:28

Változékony időjárás rondíthat bele a közérzetünkbe a jövő héten

Búcsút inthetünk a jó időnek.
2024-05-05 16:06:50

Magyarország és Csehország állja a sarat - ez történt a héten a világban

Biden népszerűsége csökken, a klímaváltozás pedig kedvez a dánoknak.
2024-05-05 15:08:02

Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok

2024. május 4-én, tehát az idei év 18. hetében ezek az ötöslottó nyerőszámai: 9 28 76 77 83 Nincs telitalálat, jövő héten 2 144 000 000 forint lesz a főnyeremény. Jokerszám: 526633 Ezen a héten nem volt telitalálat a Jokeren. The post Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok first appeared on 24.hu.
2024-05-04 20:07:28

Jó hír az autósoknak, a jövő héten még olcsóbban tankolhatunk

A kedvezőbb árakra csak hétfőig kell várni.
2024-05-03 21:09:42

Jó hír az autósoknak, a jövő héten még olcsóbban tankolhatunk

A kedvezőbb árakra csak hétfőig kell várni.
2024-05-03 21:07:16

A jövő héten kezdődő Eurovíziós Dalfesztivál szervezői elkobozhatják a palesztin zászlókat és szimbólumokat

Az évente több százmillió nézőt vonzó dalverseny szervezői úgy döntöttek, fenntartják a jogot arra, hogy az idén Svédországban esedékes eseményről eltávolíthassák a palesztin zászlókat és szimbólumokat.
2024-05-03 19:05:59

2024-05-03 19:05:44

Szenzációs fejlesztés jöhet a ChatGPT fejlesztőjétől

A jövő héten indulhat el a netes keresőmotornak tűnő szolgáltatása.
2024-05-03 18:08:19

Véleményével készpénzhez juthat!

Kutatásonként bónuszpontokat kap, amik készpénzre cserélhetők! Regisztrációját 150 bónuszponttal díjazzuk! Vonzó prémium-partner az összegyűjtött bónuszpontokért cserébe! Ön határozza meg a jövő trendjeit! A részvétel teljesen ingyenes! Válaszait abszolút bizalmasan kezeljük! Látogasson el a weboldalamra!
2020-06-20 16:41:43

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...
2020-06-20 16:41:43

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-20 16:41:47

Parketta csiszolás Budapest https://parkettacsiszolas.org

Parketta csiszolás lakkozás Budapesten, felújítás, bontás, lerakás nagy szakértelemmel, 20 éves tapasztalattal, Budapest és Pest megye területén!

2020-06-23 11:30:09

Véleményével készpénzhez juthat!

Kutatásonként bónuszpontokat kap, amik készpénzre cserélhetők! Regisztrációját 150 bónuszponttal díjazzuk! Vonzó prémium-partner az összegyűjtött bónuszpontokért cserébe! Ön határozza meg a jövő trendjeit! A részvétel teljesen ingyenes! Válaszait abszolút bizalmasan kezeljük! Látogasson el a weboldalamra!
2020-06-23 11:30:09

262/1. Kerekesrakodó német munkahely Augsburg alatt

Kotrógép és kerekesrakodó, azaz ”Radladerfahrer” felvétel! Feltétel ”C” jogosítvány, szakmai tapasztalat kotrógép kezelés terén és A2 német tudás. A munkabér 2.800 - 2.900,-€ bruttó, a munkaidő havi 200 óra. A szállás költsége 250,-€/hónap. RÉSZLETEK: https://www.nemetmunka.hu/sofor-kamionos-nehezgepkezelo/2621-markolos-kerekesrakodo-augsburg JELENTKEZÉS: (telefonon csak munkanapokon 9:00-17:00-ig) -önéletrajz küldésével http://www.nemetmunka.hu/oneletrajz-keszito/ -telefonszámok: 06 1 920 3433 (HU) vagy 0049 8641 6949 000 (DE) -e-mailben: német nyelvű...
2020-06-23 11:30:09

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon eladó.

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon (Vas megye, magyar-osztrák-szlovén hármashatár) eladó. Irányár: 29.900.000,-Ft Alapterület: 130 m² Telekterület: 4 036 m² Ingatlan állapota: felújítandó Építés éve: 1980. Komfort: összkomfortos Fűtés: gáz (cirko), vegyes tüzelésű kazán Légkondicionáló: van Fürdő és WC: egy helyiségben Kilátás: kertre néző Tetőtér: beépített Parkolás: önálló dupla garázs - benne van az árban Zöldövezetben, nagy területtel, csendes helyen, domboldalban épült családi ház, mégis a központhoz közel (10 perc gyalog) eladó. ...

2020-06-23 11:30:10

2020-06-23 22:01:04

2020-06-23 22:01:05

2020-06-23 22:01:07

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:01:12

Parketta csiszolás Budapest https://parkettacsiszolas.org

Parketta csiszolás lakkozás Budapesten, felújítás, bontás, lerakás nagy szakértelemmel, 20 éves tapasztalattal, Budapest és Pest megye területén!
2020-06-23 22:01:13

2020-06-23 22:14:23

2020-06-23 22:14:24

2020-06-23 22:14:27

Parketta csiszolás Budapest https://parkettacsiszolas.org

Parketta csiszolás lakkozás Budapesten, felújítás, bontás, lerakás nagy szakértelemmel, 20 éves tapasztalattal, Budapest és Pest megye területén!
2020-06-23 22:14:28

2020-06-23 22:14:40

2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:14:42

Mixer beton

Mixer beton vásárlás előtt kérjen árajánlatot cégünknél. Az elkészítéséhez mindenképpen meg kell adni a szükséges mixer beton típusát és a szállítási címet is. Első sorban Budapesten vállalunk kiszállítást és pumpálást, de a vonzáskörzetében is teljesítünk nagy számban megrendeléseket.
2020-06-23 22:14:45

Parketta csiszolás Budapest https://parkettacsiszolas.org

Parketta csiszolás lakkozás Budapesten, felújítás, bontás, lerakás nagy szakértelemmel, 20 éves tapasztalattal, Budapest és Pest megye területén!
2020-06-23 22:14:45

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...
2020-06-23 22:15:34

Véleményével készpénzhez juthat!

Kutatásonként bónuszpontokat kap, amik készpénzre cserélhetők! Regisztrációját 150 bónuszponttal díjazzuk! Vonzó prémium-partner az összegyűjtött bónuszpontokért cserébe! Ön határozza meg a jövő trendjeit! A részvétel teljesen ingyenes! Válaszait abszolút bizalmasan kezeljük! Látogasson el a weboldalamra!
2020-06-23 22:15:34

262/1. Kerekesrakodó német munkahely Augsburg alatt

Kotrógép és kerekesrakodó, azaz ”Radladerfahrer” felvétel! Feltétel ”C” jogosítvány, szakmai tapasztalat kotrógép kezelés terén és A2 német tudás. A munkabér 2.800 - 2.900,-€ bruttó, a munkaidő havi 200 óra. A szállás költsége 250,-€/hónap. RÉSZLETEK: https://www.nemetmunka.hu/sofor-kamionos-nehezgepkezelo/2621-markolos-kerekesrakodo-augsburg JELENTKEZÉS: (telefonon csak munkanapokon 9:00-17:00-ig) -önéletrajz küldésével http://www.nemetmunka.hu/oneletrajz-keszito/ -telefonszámok: 06 1 920 3433 (HU) vagy 0049 8641 6949 000 (DE) -e-mailben: német nyelvű...
2020-06-23 22:15:34

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon eladó.

Családi ház nagy telekkel Szentgotthárdon (Vas megye, magyar-osztrák-szlovén hármashatár) eladó. Irányár: 29.900.000,-Ft Alapterület: 130 m² Telekterület: 4 036 m² Ingatlan állapota: felújítandó Építés éve: 1980. Komfort: összkomfortos Fűtés: gáz (cirko), vegyes tüzelésű kazán Légkondicionáló: van Fürdő és WC: egy helyiségben Kilátás: kertre néző Tetőtér: beépített Parkolás: önálló dupla garázs - benne van az árban Zöldövezetben, nagy területtel, csendes helyen, domboldalban épült családi ház, mégis a központhoz közel (10 perc gyalog) eladó. ...
2020-06-23 22:15:34

Vízparti klímás jakuzzis nyaraló kiadó!

Békésszentandráson, a Kenderföldi üdülősoron, közvetlen vízparton lévő, 3 szobás, klímás, 10 férőhelyes, jakuzzis, teljesen felszerelt nyaralóház kiadó! 35000 Ft/ éjszaka, személyektől függetlenül. Két fürdőszoba. Felszerelt konyha, a víz nem vezetékes. Nagy fedett terasz, kényelmes kerti bútorokkal. Rendezett park, fákkal körülvéve, amely alatt nyáron hűsölni lehet, Nyitott szaletli, alatta 6 személyes jakuzzi, mellette rönkfa kiülő. Körbekerített. A gyermekek nyugodtan játszhatnak az udvaron, hiszen a vízpart lezárható. 2 nagy stég között kikötve a csónak kenu, vízi-bicikli. Együtt jár a nya...
2020-06-23 22:15:34

Véleményével készpénzhez juthat!

Kutatásonként bónuszpontokat kap, amik készpénzre cserélhetők! Regisztrációját 150 bónuszponttal díjazzuk! Vonzó prémium-partner az összegyűjtött bónuszpontokért cserébe! Ön határozza meg a jövő trendjeit! A részvétel teljesen ingyenes! Válaszait abszolút bizalmasan kezeljük! Látogasson el a weboldalamra!
2020-06-23 22:15:35

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   rozsa sandor   •   mag   •   németállás   •   f   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   sz   •   ingatlan   •   szótár   •   G   •   olcs   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   jovo heten vetitik nagy denes filmjet a berlinale versenyprogramjaban   •   otmillio dollart orokolt egy border collie   •   kina hazafiakat akar latni hongong elen modositotta a valasztasi torvenyt 2   •   a ii vilaghaboru halott hoseivel lehet beszelgetni egy uj szolgaltatasban 2   •   jim cramer bemondta melyik big tech reszvenyt kell venni   •   tul toxikus lett az ausztral kozszolgalati medianak a twitter megszuntetik a fiokjaikat   •   repulesi engedelyt kapott amerikaban egy onvezeto dron   •   motorcycle bomb kills 2 people and wounds 5 in pakistans restive southwest   •   diagnosztizaltak az egykori gyereksztar rejtelyes betegseget   •   sikkasztas gyanuja miatt letartoztattak siklosnagyfalu polgarmesteret 3   •   kikapott philadelphiaban a cimvedo lakers az nba ben   •   the capitol hill riots long shadow is visible in day by day news coverage   •   nem allt meg a rendoroknek ot gyerekkel balesetezett az embercsempesz   •   megleptek szigoritott a kormany a vendegmunkasok foglalkoztatasan ime a reszletek 3   •   nem teljesitette a biro felhivasat a tankeruleti vezeto csuszik a tanarper lezarasa   •   dobbenetes adatokrol szamolt be kasler miklos kiderult volt olyan korhaz ahol az intenziv osztalyon levok 80 szazaleka meghalt   •   rejtelyes tetem sodrodott partra malajziaban   •   idocsavar egyszerre jelentek meg novak es utodja sulyok allamfoi dontesei a magyar kozlonyben 2   •   a halalra keszul a rakbeteg shannen doherty es eladja az ingosagait   •   sas jozsef ozvegye megrazo hetekrol beszelt   •   zelenszkij orban viktor nagyon veszelyes jatekot jatszik   •   ezek az suv k uraljak most a vilagpiacot 2   •   nem volt telitalalatos a hatos lotton 4   •   ujabb uzletet zarja be kulcsar edina mostanaban nem megy jol a biznisz   •   nagyot ujitott az e on angyalfoldon mutatjuk mit csereltek le fotok video 3   •   romain grosjean a baleseterol lattam jonni a halalt 2   •   igy jott letre nagy lengyelorszag   •   kamu vedettsegivel akart isztambulba repulni lekapcsoltak   •   22 eve jozan jamie lee curtis   •   europol 821 bunszervezet fenyegeti az europai unio biztonsagat   •   marabu feknyuz orokmozgo magyar   •   teszteltuk toth vera ferjenek kisboltjat a politikusok vadjai utan megneztuk mi kaphato es mennyiert 3   •   latszik rajta hogy nincs jol tompos katya elete legnagyobb csatajat vivja evek ota kuzd a rakkal 2   •   covid 19 fact checking macrons claim about the oxford astrazeneca vaccine   •   fotokon a behavazodott matra   •   egy haziorvos es egy fonover is meghalt koronavirusban   •   hat ora utan szedtek ki a hullahaz hutojebol a halottnak nyilvanitott ferfit aki meg eletben volt   •   erre keszuljon fel ha szabadteri programot tervez a hetvegen mutatjuk milyen ido lesz   •   chinese tech execs fiery endorsement of toxic workplace culture sparks backlash and costs her job   •   thailands move to legalize same sex marriage sets precedent in southeast asia   •   alapkamat csokkentes utan ezeknel a beteteknel es hiteleknel jon tenyleges valtozas   •   kinaiak szazmillioi kelnenek utra a tavaszunnepre   •   ugat es kutyaeledelt eszik ez a 26 eves lany parjaval pedig dobbenetes osszeget kaszalnak fotok   •   szloven ep kepviselo a neppart problemai a fidesz kilepesevel kezdodnek 2   •   öltöny divat   •   ma adjak at a nobel dijakat stockholmban   •   ujabb termeszeti csoda ejtheti amulatba 2   •   megszolalt az akk a kamatfizetesek haromnegyede allampapirokban kotott ki   •   odaert a marsra a perseverance ismet tortenelmet irt a nasa   •   jon egy uj funkcio ezzel erintes nelkul is kezelheti az apple watchot