Marics Peti elmondta, hol látja magát tíz év múlva

2024-05-07 12:08:07

Több mint negyedéve nincs meg egy szolnoki fiú

Több mint negyedéve nincs meg egy 15 éves szolnoki fiú. A rendőrség közleménye szerint Kökény István Csaba január 20-án ment el a tartózkodási helyéről valahova, és azóta semmit sem lehet tudni róla. Kökény István Csabának barna színű szeme, és sötétbarna rövid haja van. A szolnoki rendőrök azt kérik, hogy a aki a képen látható fiút felismeri, vagy a tartózkodási helyéről információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a helyi kapitányságon, vagy hívja a 06-56-501-600 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-80-555-111 Telefonta...
2024-05-07 09:08:38

Kiderült a titok: két éve ikrek apja lett a Bon-Bon gitárosa

Közel három évtizede szórakoztatja a bulizni vágyókat a Bon-Bon zenekar, Szolnoki Péter és Török Tamás idén is több mint hetven koncerttel járják be az országot. Harminc év után is az egyik legaktívabb magyar zenekarként az állandóságot képviselik a könnyűzenei palettán, ám Török Tamás számára az elmúlt két év bizony nemcsak a folyamatos zenélésről, de életének legnagyobb változásáról szólt. A gitáros ugyanis életében először apa lett, ráadásul rögtön két kisfia született: Benedek és Barnabás.
2024-05-03 17:06:13

2024-05-03 17:05:53

Elkeseredetten keresnek egy szolnoki fiút: hosszú hónapok óta nem tudnak róla semmit, a rendőrök a lakosság segítségét kérik - fotó

Kilenc hónapja nem tudni, hová tűnt a 12 éve Ürmös Erik, szolnoki lakos. A rendőrség hajthatatlanul keresi, most pedig a lakossághoz fordultak segítségért.
2024-05-03 12:05:47

Egymilliárd eurós uniós támogatást kap Libanon

Visszafizetést nem vár el az EU, de reformokat igen a bejrúti vezetéstől.
2024-05-02 16:13:38

Medgyessy Péter: a szuverenitás nem mond ellent az erős európai integrációnak

Magyarország húsz évvel ezelőtt, 2004. május 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz. Az akkori miniszterelnök, Medgyessy Péter az Indexnek elmondta, mik voltak a várakozásai, illúziói az országnak, hogy látja a mai Európai Uniót, az uniós vezetés és a kormány kapcsolatát és Európa jövőjét.
2024-05-01 13:09:54

2024-05-01 13:09:43

Elárulta a kormány, hogyan látja a magyar gazdaságot a következő években

A dokumentum kincstári optimizmust tükröz, a tárca szerint az eddigi intézkedésekkel a korábban már ismertetett számok tarthatók lesznek.
2024-04-30 20:09:15

2024-04-30 20:08:15

Szigorú uniós ellenőrzésekkel kell szembenéznie a Metának a júniusi választások miatt

Nagy összeget kockáztatnak a vállalatok a szabályok megsértésével.
2024-04-29 19:11:18

Szigorú uniós ellenőrzésekkel kell szembenéznie a Metának a júniusi választások miatt

Nagy összeget kockáztatnak a vállalatok a szabályok megsértésével.
2024-04-29 19:07:49

Fürdés közben csavarta meg egy lámpa villanykörtéjét a szolnoki férfi, szörnyű következményei lettek

Szombaton fürdés közben csavarta meg egy lámpa villanykörtéjét egy szolnoki férfi, aki pillanatokkal később áramütést szenvedett. A mentők percek alatt vonultak a helyszínre, sikeresen megmentették a férfi életét.
2024-04-29 12:06:55

2024-04-29 12:06:26

2024-04-29 12:06:09

Sokkal több töltőpontra van szükség az uniós klímacélok eléréshez

Az Európai Unióban évente a jelenleginél nyolcszor több elektromos járművek feltöltéséhez szükséges infrastruktúrát kell telepíteni 2030-ig az uniós klímasemlegességi célok eléréséhez - olvasható Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) hétfőn közzétett jelentésében.
2024-04-29 11:09:48

Felülvizsgálják az Európai Unió közös agrárpolitikáját

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta a közös agrárpolitika (KAP) felülvizsgálat, amelynek célja az uniós gazdák adminisztratív terheinek csökkentése, nagyobb rugalmasság bizonyos környezetvédelmi feltételeknek való megfelelés tekintetében - írta közleményében az uniós parlament szerdán.
2024-04-24 21:06:51

Jön a költségvetési hiány miatti uniós felkérdezés, Magyarország ellen is eljárás indulhat

Az Európai Parlament jóváhagyta az uniós költségvetési szabályok frissítését, amelynek célja, hogy azok világosabbá, beruházásbarátabbá és az egyes országok helyzetéhez jobban igazodóvá váljanak. Az új szabályok középpontjában a kormányok beruházási képességének védelme, a hitelesség biztosítása a hiány- és adósságcsökkentési mechanizmusok révén, nagyobb mozgástér biztosítása, valamint a párbeszéd és a felelősségvállalás javítása áll. A stabilitási és növekedési paktum reformja miatt már idén elindulhat a túlzottdeficit-eljárás.
2024-04-23 16:07:11

Kiterjesztenék az Irán elleni szankciókat az uniós tagországok, itt vannak az ötletek

Az európai uniós tagállamok külügyminiszterei "elvben megállapodtak" az Iránnal szembeni szankciók kiterjesztéséről, miután Teherán nemrégiben rakéta- és dróntámadást intézett Izrael ellen - közölte Josep Borrell kül-és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő hétfőn, a miniszterek luxembourgi tanácskozását követő sajtótájékoztatóján.
2024-04-22 21:07:41

Telepítésvezetői állás

Biztonságtechnikai telepítésvezetői feladatok ellátására keresünk, heti 4 napos munkarendbe, minimum két éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Szállást, utazási költséget biztosítunk. Havi nettó bér; 450.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-23 22:14:23

Biztonságtechnikus állás

Biztonságtechnikai rendszerek telepítésére keresünk, heti 4 napos munkarendbe szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. Cégünk behatolás jelző rendszerek, RFID és biometrikus beléptető rendszerek, IP kamerás megfigyelő rendszerek, tűzjelző rendszerek kivitelezésével és üzemeltetésével foglalkozik országosan. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Havi nettó bér; 280.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-23 22:14:23

Általános ügyintézői állás

Munkatársakat keresünk szolnoki irodánkba általános ügyintézői, adminisztratív munkakörre. Pályakezdők és nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. Nyelvismeret, jogosítvány előny. Fényképes önéletrajzát az [email protected] címre kérjük.
2020-06-23 22:14:40

Telepítésvezetői állás

Biztonságtechnikai telepítésvezetői feladatok ellátására keresünk, heti 4 napos munkarendbe, minimum két éves szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársakat. A munkavégzés Szolnoki központtal, de országosan történik. Szállást, utazási költséget biztosítunk. Havi nettó bér; 450.000 Ft. Jelentkezést, részletes szakmai önéletrajzzal az [email protected] címre várjuk.
2020-06-23 22:14:41

2020-06-23 22:15:34

2020-06-23 22:16:18

2020-06-23 22:16:19

2020-06-23 22:16:54

2020-06-23 22:16:55

2020-06-23 22:18:02

2020-06-23 22:18:03

2020-06-23 22:18:47

2020-06-23 22:18:48

2020-06-23 22:19:09

2020-06-23 22:19:10

2020-06-23 22:19:22

2020-06-23 22:19:33

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:39

2020-06-23 22:20:33

2020-06-23 22:20:34

Folytatni akarja az uniós biztos Magyarország és Lengyelország ellen az eljárást, ezt mondta az LMBTQ-kérdésekkel kapcsolatos vitán

A politikai zsarolás és ideológiai boszorkányüldözés semmilyen módon nem jelentheti a kiutat az esetleges nézeteltérésekből - reagált Hidvéghi Balázs.
2020-11-30 22:05:53

Orbán Viktor: Magyarország megvétózza az uniós költségvetést és a helyreállítási alapot

A miniszterelnök levélben tájékoztatta Angela Merkel német kancellárt és Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét. A magyar - és a lengyel - vétó miatt egyelőre nem születtek meg az EU költségvetési ügyeivel összefüggő döntések.
2020-11-16 15:06:00

Orbán migránsozva magyarázza az uniós költségvetés vétóját

Magyarország elkötelezett híve a jogállamiságnak a miniszterelnök szerint.
2020-11-18 07:06:11

Orbán migránsozva magyarázza az uniós költségvetés vétóját

Magyarország elkötelezett híve a jogállamiságnak a miniszterelnök szerint.
2020-11-18 07:06:12

EP: az uniós költségvetésről és a jogállamisági feltételrendszerről elért megállapodások is véglegesek

Bár a magyarok és a lengyelek vétóztak, a kijelentés alapján sok módosításra nem lehet számítani.
2020-11-18 21:05:54

3 millió új autó hiányzik az uniós autópiacról

A biztató szeptemberi hónap után ismét jelentősen csökkent a forgalomba helyezett új személyautók száma az Európai Unióban.
2020-11-19 08:06:13

3 millió új autó hiányzik az uniós autópiacról

A biztató szeptemberi hónap után ismét jelentősen csökkent a forgalomba helyezett új személyautók száma az Európai Unióban.
2020-11-19 08:06:14

EP: az uniós költségvetésről és a jogállamisági feltételrendszerről elért megállapodások is véglegesek

Bár a magyarok és a lengyelek vétóztak, a kijelentés alapján sok módosításra nem lehet számítani.
2020-11-19 21:09:18

Ejtőernyős hangyák, pillangócsokor és Kiskunság a legjobb uniós természetfotókon

Magyar kép is szerepel a Rediscover Nature természetfotó-pályázat legjobbjai között.
2020-11-20 16:06:44

Deutsch Tamás: Európai uniós önkény válthatja a korábbi kommunista önkényt

Hazug és bosszantó módon akarják a magyarokra kényszeríteni a bevándorlókat, az azonos neműek házasságának elismerését - mondta Deutsch Tamás.
2020-11-22 08:06:28

Megosztja a lengyel társadalmat az uniós vétó

A Rzeczpospolitában közölt kutatás szerint 44,8 százalék helyesli az uniós kifizetések jogállamisági feltételekhez kötését, 44,2 százalék ellenzi.
2020-11-23 13:06:45

Mélypontra került Rubint Rella

Nehéz időszakban van.
2020-11-24 16:06:12

Ursula von der Leyen: Magyarországnak nem vétóznia kellene, hanem az uniós bírósághoz fordulnia

Szerinte ugyanis ott szokták rendezni a jogi nézeteltéréseket.
2020-11-25 12:05:56

Helena Dalli: Sajnálatos, hogy nem minden uniós tagállam vesz részt az Isztambuli egyezményben

Tegyük biztonságossá az európai társadalmakat és otthonokat a nők számára – írja véleménycikkében Helena Dalli, egyenlőségért felelős uniós biztos. A politikus felhívja a figyelmet arra is: a kötelező erejű vállalásokat tartalmazó Isztambuli egyezményt aláíró országokban a hatályba lépés óta jelentős eredményeket értek el az áldozatok v&eacut...
2020-11-25 12:05:59

A rendőrség cáfolja az apa sztoriját a bokorban talált csecsemőről

Egy férfi azt állította, csecsemőt talált a bokorban, akit bevitt a szolnoki kórházban. Később a rendőrség közölte, a férfi a saját gyerekét vitte be.
2020-11-25 17:06:31

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   pepper x   •   a33proka1   •   Magyarország   •   haszn   •   m   •   ftp   •   pro   •   Leverkusen   •   f   •   R   •   apróhirdetés   •   jazz   •   rozsa sandor   •   b   •   N   •   mag   •   sadasdhirek   •   H   •   fhgperapro   •   youtube   •   K   •   tes   •   eb   •   németállás   •   vacsoracsata   •   apropiaza   •   sz   •   suhgfhgperapro   •   P   •   J   •   aza   •   perapro   •   fluminense   •   budapest   •   G   •   szótár   •   L   •   ingatlan   •   térkép   •   olcs   •   facebook   •   travis kelce   •   ingyen   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   uj korszak a magyar patikakban hetfotol a betegjogok serulesetol tart a kamara   •   dramai kepeken a halalos del afrikai epuletomlas   •   beismerte a microsoft hogy nem tudja javitani a windows egyik hibajat 2   •   why netflix is raising prices   •   kovetoi azt hittek pumped gabo leerettsegizett holott csak elkerte a viragcsokrot egy ballagotol egy instagram fotohoz   •   orban viktor magyarorszag elkotelezett tamogatoja georgia eu tagsaganak   •   a vilag legnagyobb nyugdijalapja nem vesz tobbet kinai allamkotvenyt   •   uj igazgatokkal bovitette csapatat a gtc magyarorszag   •   szakmai es technikai igazgatot nevezett ki a manchester united   •   ireland home to one of europes highest vaccination rates imposes curfew on pubs and clubs as cases rise   •   videot tett kozze a semmelweis egyetem kiderult hogyan allapitjak meg az oltoanyagok hatekonysagat   •   vajna timea megszolalt az ettermek helyzeterol   •   german envoy iran has made direct attack like never before   •   putyin a tortenesz es hadvezer   •   keanu reeves szeretne eljatszani egy idosebb batmant   •   nem a tobbmillios csucskonyha tesz jo szakaccsa   •   sulyos milliokba kerulhet ha a legjobb jatekost akarjuk az uj diabloban   •   chad after idriss deby african union urges end to military rule 2   •   hiaba a nyugati orias fenyegetese az orosz torpe nem ijedt meg de akarmilyen hihetetlen nincs is neki mitol   •   valodi csoda 420 grammal 21 hetesen jott vilagra a legkorabban szuletett koraszulott video 2   •   egyenletek sodrofadiagram grafok valoszinusegszamitas ezek a matekerettsegi masodik felenek temakorei   •   ezer alatt halalos aldozatok napi szama az egyesult allamokban   •   paid leaves demise tough on backers in manchins home state   •   vegrehajtast inditott hadhazy akos bayer zsolt ellen 2   •   olympic games gang life nearly killed me sprinting was my way out   •   megfelelo mozgassal mar gyermekkorban megelozheto a ludtalp kialakulasa videoval   •   uj nagykovetet kuld szijjarto kijevbe es nem o lesz az egyetlen csere   •   es most ismerje meg a csodalatos eskuvoi helyszint itt tett egymasnak orok fogadalmat varkonyi andrea es meszaros lorinc fotok video   •   egyaltalan hallott mar ilyen etelekrol na jo a pacalrol biztosan ime varkonyi andrea es meszaros lorinc eskuvojenek menuje foto 2   •   global xylitol in personal care and cosmetics market to reach 51 3 million by 2027 2   •   tuzson bence amig ez a kormany van addig nem fogunk katonakat es fegyvereket kuldeni ukrajnaba   •   megan foxek csak a szex miatt tonkretettek egy dizajnerruhat machine gun kellyvel   •   u s charges new york cosmetics executive with iran sanctions violations   •   fajt volna megallni a zebranal egy autosnak inkabb ezt csinalta video   •   verhetetlen a manchester city a premier league ben video   •   betilthatjak a mopszok es a francia bulldogok tenyeszteset nagy britanniaban   •   kollanyi zsuzsi fiai igazi rosszcsontok elkepeszto mit muveltek elo adasban video   •   megszakad a sziv megszolalt a ferj elarulta mi volt a haldoklo olivia newton john utolso kivansaga   •   masfel ev utan indult ujra magyar noi alpesi sizo a vk ban   •   how the uks borders are getting ready for brexit   •   united nations issues rare rebuke of united states over leaked documents   •   scholz putin has to withdraw troops from ukraine this is basic condition for talks   •   ez tortent megszolalt egy volt cia ugynok es allitja hogy putyin oriasit hazudik 2   •   sevcsenko 150 menekultet fogadott be az angliai hazaban 2   •   nyolc honap utan talaltak meg egy kaliforniai no holttestet a vadonban   •   tomegsir a tenger melyen a magyar haditengereszet is elsullyedt el a szent istvannal 2   •   pimasz ur elsirta magat fia ballagasan ugy erzi ez mar a ferfiklimax 2   •   lazar janos a kormany szeretne ha szeged tersegeben is letrejonne egy ipari centrum 2   •   arvahaz a hataron egyenruhas gyerekek hetkoznapjai egy koszegi gyermekotthonban   •   autosok figyelem matol buntetnek ha nincs ervenyes matrica 3