Kiemelt pozícióban lévő embert váltott le Zelenszkij

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön kiadott rendeletében menesztette hivatalából az állami tisztségviselők, köztük az ő személyi védelmét is ellátó Ukrán Állambiztonsági Hivatal (UDO) vezetőjét, Szerhij Rugyot.
2024-05-09 21:07:08

Milliárdokat költ a kormány a kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntők megrendezésére

Varga Mihály, Rogán Antal és Szalay-Bobrovniczky Kristóf is megkapta a feladatát.
2024-05-08 19:10:13

Milliárdokat költ a kormány a kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntők megrendezésére

Varga Mihály, Rogán Antal és Szalay-Bobrovniczky Kristóf is megkapta a feladatát.
2024-05-08 19:08:06

Rogán Antal testvére szinte biztosan 100 százalékkal fogja nyerni a polgármester-választást

Természetesen a Fidesz-KDNP színeiben indul.
2024-05-08 11:14:28

Rogán Antal testvére szinte biztosan 100 százalékkal fogja nyerni a polgármester-választást

Természetesen a Fidesz-KDNP színeiben indul.
2024-05-08 11:13:48

Választás 2024: Rogán Antal testvérének már egy kihívója sincs ezen a településen

Rogán Valéria újabb öt évig vezetheti a szülőfaluját.
2024-05-08 10:06:46

Választás 2024: Rogán Antal testvérének már egy kihívója sincs ezen a településen

Rogán Valéria újabb öt évig vezetheti a szülőfaluját.
2024-05-08 10:06:13

Lázár János: A dél-alföldi régió fejlesztése kiemelt feladat

A minisztérium Csongrádban két kiemelt projekttel foglalkozik.
2024-05-06 16:09:16

"Feloszlatjuk az Orbán-Tiborcz-Mészáros részvénytársaságot!" - megtartotta debreceni nagygyűlését Magyar Péter

"Hallod-e, te Rogán Antal, tudsz te ennél jobbat is!" - Magyar Péter odapiszkált a hatalomnak és az ellenzéknek is, beszédében pedig gyakorlatilag rendszerváltást ígért. Néhány órás tüntetésén ezrek vettek részt, ez volt az utóbbi évek legnagyobb vidéki demonstrációja Magyarországon.
2024-05-05 17:08:43

Magyar Péter Debrecenben: Feloszlatjuk az Orbán-Tiborcz-Mészáros részvénytársaságot! - kövesse élőben a hvg.hu-n!

"Hallod-e, te Rogán Antal, tudsz te ennél jobbat is!" - Magyar Péter odapiszkált a hatalomnak és az ellenzéknek is, beszédében pedig gyakorlatilag rendszerváltást ígért. Néhány órás tüntetésén ezrek vettek részt, ez az utóbbi évek legnagyobb vidéki demonstrációja Magyarországon. Élő közvetítésünk Magyar Péter és a Tisza párt demonstrációjáról.
2024-05-05 16:09:47

Alkotmánybírósághoz fordul Lázár minisztériuma, hogy ne lehessen népszavazás a kiemelt beruházássá nyilvánításokról

Az LMP azért tartana népszavazást, mert szerintük a kormány gyakran visszaél a lehetőséggel, és olyan beruházásokat minősít kiemeltté, amelyek kedvesek a számára.
2024-05-04 21:08:28

2024-05-04 21:08:18

2024-05-04 21:07:48

A Kúria másodszor is kimondta, hogy lehet népszavazást tartani a kiemelt beruházásokra vonatkozó törvényről

A választási kampány alatt nem lehet népszavazáshoz aláírásokat gyűjteni, de június 9-e után a kérdés benyújtója, az LMP elkezdheti ezt. 
2024-05-03 22:09:08

2024-05-03 22:09:02

Közel 23 milliárdos állami munkát húzott be a Mészáros és Mészáros Zrt.

Az összegből vízaknát fejlesztenek Tatabányán.
2024-05-02 20:09:58

Döntöttek Brüsszelben: tovább fizethetik az állami támogatást a kormányok a gazdáknak

Az Európai Bizottság hat hónappal meghosszabbítja azokat az ideiglenes intézkedéseket, amelyek lehetővé teszik az uniós tagországok kormányai számára, hogy állami támogatást fizessenek a piaci zavarok által érintett mezőgazdasági és halászati termelőknek - közölte csütörtökön a brüsszeli testület.
2024-05-02 20:06:50

Bátor lépésre szánta rá magát a világ egyik legnagyobb állami nyugdíjalapja, hogy elkerülje az összeomlást

A dél-koreai Nemzeti Nyugdíjbiztosítási Szolgálat, a világ harmadik legnagyobb állami nyugdíjalapja, új, hosszú távú befektetési stratégiájában 65%-os arányban tervez kockázatos eszközökbe befektetni, hogy növelje a hozamokat és el tudja kerülni az alap korai kimerülését.
2024-05-02 12:07:25

napelemes rendszer 50%vissza nem térítendő támogatásal

Napelem + infra = 0 Ft csekk és biztonság Fűtőfilm,fűtőszőnyeg,infra panel = télen a fűtése ingyen van.Ez nem mese hanem a valóság. Havonta villanyszámlát nem kellene fizetnie a családi házában. Amit az áramért fizet csak azt kellene törlesztésre fordítania 5 évig. Már 2 hónap múlva lehet napeleme, Az ingyen fűtés feltétele a napelem által megtermelt töblet áramot télen a szolgáltató visszaadja és infrával fűt, akkor a lesz a fűtésszámlája éves szinten „0”. A beruházáshoz még vissza nem térítendő állami támogatást is kap. •Felmérés, árajánlat ingyenes •Tervezés, E...
2020-06-23 22:14:40

Lovari nyelvtanfolyam Budapesten!

Cigány (lovari) nyelvoktatás, középfokú állami nyelvvizsgára szakszerű felkészítés (10 hét)! Vizsga- és oktatási anyagokat (órai jegyzeteket is) biztosítok cigány és magyar nyelven. A képzés helye: Orzcy Klub Bp. VIII. Orczy út 27. (A Sárkány utca és az Orczy út sarkán található az épület. Jelentkezés: az alábbi elérhetőségeken. www.ciganynyelvoktatas.hu 06-20-428-4486, 06-70-579-5983, 06-30-310-7076
2020-06-23 22:14:42

Woma duguláselhárítás Bábolna

Csongrádi László Bábolnai duguláselhárító mester non-stop ügyeletben várja a +36 (20) 293 4400 számon, dugulások megszüntetése fix áron, womázás, Bábolna és Bp. övezetében, díjmentes megjelenés a helyszínen, GARANCIA! http://womadugulaselharitasbabolna.oldalunk.hu Családi házak dugulás mentesítése Lakótelepek dugulásainak megszüntetése Állami intézmények (pl. iskola, óvoda, önkormányzat) duguláselhárítása Kifőzdék lefolyórendszerének takarítása Irodák csatornáinak vegyszeres maratása Womázás Kajánd, lefolyó dugulás megszüntetése Kisbábolna, műhely duguláselhárítás Lopkovicztanya,...
2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

Lovari nyelvtanfolyam Budapesten!

Cigány (lovari) nyelvoktatás, középfokú állami nyelvvizsgára szakszerű felkészítés (10 hét)! Vizsga- és oktatási anyagokat (órai jegyzeteket is) biztosítok cigány és magyar nyelven. A képzés helye: Orzcy Klub Bp. VIII. Orczy út 27. (A Sárkány utca és az Orczy út sarkán található az épület. Jelentkezés: az alábbi elérhetőségeken. www.ciganynyelvoktatas.hu 06-20-428-4486, 06-70-579-5983, 06-30-310-7076
2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:19

Lovari nyelvtanfolyam Budapesten!

Cigány (lovari) nyelvoktatás, középfokú állami nyelvvizsgára szakszerű felkészítés (10 hét)! Vizsga- és oktatási anyagokat (órai jegyzeteket is) biztosítok cigány és magyar nyelven. A képzés helye: Orzcy Klub Bp. VIII. Orczy út 27. (A Sárkány utca és az Orczy út sarkán található az épület. Jelentkezés: az alábbi elérhetőségeken. www.ciganynyelvoktatas.hu 06-20-428-4486, 06-70-579-5983, 06-30-310-7076
2020-06-23 22:16:20

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

Lovari nyelvtanfolyam Budapesten!

Cigány (lovari) nyelvoktatás, középfokú állami nyelvvizsgára szakszerű felkészítés (10 hét)! Vizsga- és oktatási anyagokat (órai jegyzeteket is) biztosítok cigány és magyar nyelven. A képzés helye: Orzcy Klub Bp. VIII. Orczy út 27. (A Sárkány utca és az Orczy út sarkán található az épület. Jelentkezés: az alábbi elérhetőségeken. www.ciganynyelvoktatas.hu 06-20-428-4486, 06-70-579-5983, 06-30-310-7076
2020-06-23 22:16:56

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:02

Lovari nyelvtanfolyam Budapesten!

Cigány (lovari) nyelvoktatás, középfokú állami nyelvvizsgára szakszerű felkészítés (10 hét)! Vizsga- és oktatási anyagokat (órai jegyzeteket is) biztosítok cigány és magyar nyelven. A képzés helye: Orzcy Klub Bp. VIII. Orczy út 27. (A Sárkány utca és az Orczy út sarkán található az épület. Jelentkezés: az alábbi elérhetőségeken. www.ciganynyelvoktatas.hu 06-20-428-4486, 06-70-579-5983, 06-30-310-7076
2020-06-23 22:18:04

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:47

Lovari nyelvtanfolyam Budapesten!

Cigány (lovari) nyelvoktatás, középfokú állami nyelvvizsgára szakszerű felkészítés (10 hét)! Vizsga- és oktatási anyagokat (órai jegyzeteket is) biztosítok cigány és magyar nyelven. A képzés helye: Orzcy Klub Bp. VIII. Orczy út 27. (A Sárkány utca és az Orczy út sarkán található az épület. Jelentkezés: az alábbi elérhetőségeken. www.ciganynyelvoktatas.hu 06-20-428-4486, 06-70-579-5983, 06-30-310-7076
2020-06-23 22:18:49

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:09

Lovari nyelvtanfolyam Budapesten!

Cigány (lovari) nyelvoktatás, középfokú állami nyelvvizsgára szakszerű felkészítés (10 hét)! Vizsga- és oktatási anyagokat (órai jegyzeteket is) biztosítok cigány és magyar nyelven. A képzés helye: Orzcy Klub Bp. VIII. Orczy út 27. (A Sárkány utca és az Orczy út sarkán található az épület. Jelentkezés: az alábbi elérhetőségeken. www.ciganynyelvoktatas.hu 06-20-428-4486, 06-70-579-5983, 06-30-310-7076
2020-06-23 22:19:11

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

Lovari nyelvtanfolyam Budapesten!

Cigány (lovari) nyelvoktatás, középfokú állami nyelvvizsgára szakszerű felkészítés (10 hét)! Vizsga- és oktatási anyagokat (órai jegyzeteket is) biztosítok cigány és magyar nyelven. A képzés helye: Orzcy Klub Bp. VIII. Orczy út 27. (A Sárkány utca és az Orczy út sarkán található az épület. Jelentkezés: az alábbi elérhetőségeken. www.ciganynyelvoktatas.hu 06-20-428-4486, 06-70-579-5983, 06-30-310-7076
2020-06-23 22:19:23

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

Lovari nyelvtanfolyam Budapesten!

Cigány (lovari) nyelvoktatás, középfokú állami nyelvvizsgára szakszerű felkészítés (10 hét)! Vizsga- és oktatási anyagokat (órai jegyzeteket is) biztosítok cigány és magyar nyelven. A képzés helye: Orzcy Klub Bp. VIII. Orczy út 27. (A Sárkány utca és az Orczy út sarkán található az épület. Jelentkezés: az alábbi elérhetőségeken. www.ciganynyelvoktatas.hu 06-20-428-4486, 06-70-579-5983, 06-30-310-7076
2020-06-23 22:19:34

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:41

Woma duguláselhárítás Bábolna

Csongrádi László Bábolnai duguláselhárító mester non-stop ügyeletben várja a +36 (20) 293 4400 számon, dugulások megszüntetése fix áron, womázás, Bábolna és Bp. övezetében, díjmentes megjelenés a helyszínen, GARANCIA! http://womadugulaselharitasbabolna.oldalunk.hu Családi házak dugulás mentesítése Lakótelepek dugulásainak megszüntetése Állami intézmények (pl. iskola, óvoda, önkormányzat) duguláselhárítása Kifőzdék lefolyórendszerének takarítása Irodák csatornáinak vegyszeres maratása Womázás Kajánd, lefolyó dugulás megszüntetése Kisbábolna, műhely duguláselhárítás Lopkovicztanya,...
2020-06-23 22:19:45

napelemes rendszer 50%vissza nem térítendő támogatásal

Napelem + infra = 0 Ft csekk és biztonság Fűtőfilm,fűtőszőnyeg,infra panel = télen a fűtése ingyen van.Ez nem mese hanem a valóság. Havonta villanyszámlát nem kellene fizetnie a családi házában. Amit az áramért fizet csak azt kellene törlesztésre fordítania 5 évig. Már 2 hónap múlva lehet napeleme, Az ingyen fűtés feltétele a napelem által megtermelt töblet áramot télen a szolgáltató visszaadja és infrával fűt, akkor a lesz a fűtésszámlája éves szinten „0”. A beruházáshoz még vissza nem térítendő állami támogatást is kap. •Felmérés, árajánlat ingyenes •Tervezés, E...
2020-06-23 22:20:33

Betiltanák a kutyasétáltatást Kína egyik tartományában

Furcsa módon akarják az embereket felelős állattartásra nevelni. A tervezett tiltás nagy felháborodást váltott ki.
2020-11-17 10:11:00

Évekkel a koronavírus-fertőzés után is lenyomhatja az újabb betegséget az immunrendszer

Egy friss amerikai kutatás arra volt kíváncsi, az immunrendszer felelős sejtjei milyen arányban voltak jelen a gyógyultak szervezetében. A The New York Times által megkérdezett virológusok szerint valójában az immunsejtek az érdekesek, nem csak az eddig vizsgált antitestek.
2020-11-18 12:07:42

2020-11-18 12:07:43

Karanténba került Süli János tárca nélküli miniszter

A paksi atomerőmű bővítéséért felelős kormánytag kontaktszeméllyé vált.
2020-11-20 06:06:36

Szokatlan török hódoltság korabeli tárgyat találtak a Dunában

Kiemelték és leltárba vették a hetven kilogrammos tárgyat.
2020-11-22 10:12:17

Amikor komoly vagyonhoz jutott Antal Imre, majd gyorsan el is herdálta

1959-ben történt az eset Olaszországban. Egy nemzetközi verseny és egy kalandos hazaút története.
2020-11-22 14:06:04

Rogán volt helyettes államtitkára ül a Nemzeti Koncessziós Iroda élére

Az új szerencsejáték-koncessziós pályázatokat valószínűleg a 2022-es választások előtt elbírálják, az új szerződések pedig akár 2034-ig is érvényesek lehetnek.
2020-11-22 15:06:06

2020-11-22 15:06:09

Rogán lemondott helyettes államtitkárához kerülnek a kaszinópályázatok

Csonka Ernő a Miniszterelnöki Kabinetiroda gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára volt korábban.
2020-11-22 19:06:08

Panelban lakik? Igy maxolja ki az állami támogatást

2020-11-24 08:06:06

Rogán Antal: Nem azért foglalkoztunk a menekültekkel, mert fontosnak tartottuk, hanem mert erőltették

A miniszterelnök kabinetfőnökét az éves parlamenti meghallgatásán ellenzéki képviselők kérdezték a többi között arról, nem tartja-e feleslegesnek ennyi pénzt költeni propagandára. Rogán általában Gyurcsányozott, de szerinte a koronavírus alatti kormánypropaganda az RTL Klubnak és a Népszavának is segített.
2020-11-24 11:06:25

2020-11-24 11:06:26

Rogán Antal: A nemzeti konzultációk határozzák meg a kormány politikáját

A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője az igazságügyi bizottságban beszélt az idei évről.
2020-11-24 12:06:09

Rogán: a magyar emberek ezt akarták

A nemzeti konzultációk eredményét tükrözik a kormányzati intézkedések.
2020-11-24 15:06:08

Kormánytagok ellen indulhat vizsgálat a bejrúti robbanás ügyében

A robbanást vizsgáló bíró szerint számos jelenlegi és korábbi vezető politikus felelős a tragédiáért.
2020-11-25 06:06:25

Víruspingpong: Európa és Kína egymásra mutogat

Francia atléták, gyorsfagyasztott ételek, tüdőszűrt olaszok. Imázskérdés, hogy ki a felelős.
2020-11-25 10:06:05

Az állam koncesszióba adná ki az elektronikus BKK-jegyek értékesítését is

Egész pontosan valamennyi állami és önkormányzati többségi tulajdonban lévő busz- és vasút-, valamint hajótársaság jegyeinek elektronikus értékesítését az az egyetlen szolgáltató működtetheti majd, amelyik nyer a Rogán Antal hivatala által kiírt koncessziós pályázaton. A koncessziós eljárást március végéig ki kell írni.
2020-11-25 11:06:21

2020-11-25 11:06:25

Furcsa hiba: egy kedvezmény miatt maradnak ki szállásadók ezrei az állami kártérítésből

A kisebb magánszállásadókról van szó, akiknek azért nem jár a 80 százalékos foglalási visszatérítés, mert nem a "megfelelő" platformon rögzítik vendégeik adatait. Érdekükben már az iparkamara is megkereste az adatszolgáltatási központot felügyelő Magyar Turisztikai Ügynökséget.
2020-11-25 11:06:25

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   N   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   rozsa sandor   •   mag   •   németállás   •   f   •   suhgfhgperapro   •   sadasdhirek   •   K   •   eb   •   vacsoracsata   •   perapro   •   apropiaza   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   sz   •   ingatlan   •   szótár   •   G   •   olcs   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   januartol rogan antal miniszteriuma felel a kiemelt allami es sportrendezvenyekert 2   •   szabalyosan vegigszantotta a hazat egy urbol erkezo tormelek az iss rol elengedett 26 tonnas akkucsomagrol szarmazhat video   •   ujabb bo 4000 kilometert valtozott a palesztina ausztralia vb selejtezo helyszine   •   meghirdette kozgyuleset a cig pannonia 2   •   robbanasok ukrajna szerte oroszorszag oriasi tamadasi hullamot inditott   •   kikapott az olaszoktol a magyar valogatott a ferfi vizilabda vilagligaban   •   keszul mar az olcsobb apple airpods max   •   igy toltottek idejuket a szovjet megszallo katonak magyarorszagon ott voltak mindenhol de 31 eve kiderult menniuk kell galeria   •   sikeres szezonon van tul az nba t megcelzo magyar valogatott kosaras 2   •   sulyosan bantalmazott csecsemot apolnak a szombathelyi korhazban 2   •   megdolt osszeomlott hazak kepeken a tajvani foldrenges okozta pusztitas 2   •   fajdalmas vallomas a torokorszagi foldrengesben reszt vevo magyar mentoktol orokre emlekeznek majd a fiura akit nem tudtak megmenteni   •   nyolcvan rendor csapott le lopott lapostevet melltartot es cumit is talaltak 2   •   komoly szennyezettseget mertek a fovarosi covid korhazaknal   •   new york sem uszta meg ezuttal a nagy almat razta meg nagy foldrenges 2   •   marko bela az erdelyi magyarokat felti amiatt hogy amerika ellenessege okan nyugaton elszigetelodhet magyarorszag   •   12255   •   kenguruert vizidisznoert es ormanyos medvekert csalt ki szazezres elolegeket   •   visszaszamolnak ejfelkor a klubradionak kell lekapcsolnia sajat magat 3   •   der heni megmutatta a meztelen hasat nyolc hettel a szules utan kep   •   nem nagy ez a pocak a 21 hetes terhes kulcsar edina aggodik   •   donald trump orbannak we love hungary   •   2246   •   dr csato gabor nagyon jol vizsgazott a mentoellatas 2   •   ujhelyi istvan mar tudja hogyan kellene roviditeni a kijarasi tilalom idejet   •   harmincan kovetelik deutsch tamas kizarasat   •   tavozik a boeing vezerigazgatoja a sorozatos botranyok utan   •   halalos baleset bekes varmegyeben egy motoros vesztette eletet   •   őzpincserindexphpopt   •   meghosszabbitottak a veszelyhelyzetet drasztikusan nonek a vendeglatok buntetesei   •   magzatkarosito szert talaltak a samsung godi gyaranak kozeleben video   •   iran hamarosan megtamadja izraelt az amerikai hirszerzes szerint   •   augusta national plays through debate over ga voting law   •   a kabare cimu darabbal vendegszerepel a vigszinhaz a margitszigeten ezert lesz kulonleges az eloadas   •   klimaszereles 3   •   igy disszidalt a 72 es eb rol az osszes magyar szurkolo 2   •   rita ora rendesen bekajalt halaadasnapi szulinapjan   •   legraffitizett kormanyplakatot posztolt varju laszlo   •   viharban akarta tesztelni a repulot a pilota de mindket szarnya letort es lezuhant video 2   •   dragul a mez magyarorszagon hianycikk lehet az akacmezbol   •   driftelni is lehet a vw 333 loeros izgalmas uj villanyautojaval 2   •   myanmar security forces kill 2 anti coup protesters   •   a modellvaltas ellen tiltakoznak a pecsi egyetemistak   •   lehetosegek 4   •   csak a teszteles helyszinen inditjak be schumacher f1 es autojat   •   orosz tamadas lemberg regioban egy ember meghalt   •   3 ev mulva erkezik az emberi sofort nelkulozo daimler teherauto   •   keresett bunozoket fogtak el bkk jaratain   •   legkisebbtol lakasfelujitas 167   •   kvantumszamitogepeke t es a mesterseges intelligenciat fejlesztene kina uj oteves terve 2