Kiemelt pozícióban lévő embert váltott le Zelenszkij

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön kiadott rendeletében menesztette hivatalából az állami tisztségviselők, köztük az ő személyi védelmét is ellátó Ukrán Állambiztonsági Hivatal (UDO) vezetőjét, Szerhij Rugyot.
2024-05-09 21:07:08

Milliárdokat költ a kormány a kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntők megrendezésére

Varga Mihály, Rogán Antal és Szalay-Bobrovniczky Kristóf is megkapta a feladatát.
2024-05-08 19:10:13

Milliárdokat költ a kormány a kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntők megrendezésére

Varga Mihály, Rogán Antal és Szalay-Bobrovniczky Kristóf is megkapta a feladatát.
2024-05-08 19:08:06

Rogán Antal testvére szinte biztosan 100 százalékkal fogja nyerni a polgármester-választást

Természetesen a Fidesz-KDNP színeiben indul.
2024-05-08 11:14:28

Rogán Antal testvére szinte biztosan 100 százalékkal fogja nyerni a polgármester-választást

Természetesen a Fidesz-KDNP színeiben indul.
2024-05-08 11:13:48

Választás 2024: Rogán Antal testvérének már egy kihívója sincs ezen a településen

Rogán Valéria újabb öt évig vezetheti a szülőfaluját.
2024-05-08 10:06:46

Választás 2024: Rogán Antal testvérének már egy kihívója sincs ezen a településen

Rogán Valéria újabb öt évig vezetheti a szülőfaluját.
2024-05-08 10:06:13

Lázár János: A dél-alföldi régió fejlesztése kiemelt feladat

A minisztérium Csongrádban két kiemelt projekttel foglalkozik.
2024-05-06 16:09:16

"Feloszlatjuk az Orbán-Tiborcz-Mészáros részvénytársaságot!" - megtartotta debreceni nagygyűlését Magyar Péter

"Hallod-e, te Rogán Antal, tudsz te ennél jobbat is!" - Magyar Péter odapiszkált a hatalomnak és az ellenzéknek is, beszédében pedig gyakorlatilag rendszerváltást ígért. Néhány órás tüntetésén ezrek vettek részt, ez volt az utóbbi évek legnagyobb vidéki demonstrációja Magyarországon.
2024-05-05 17:08:43

Magyar Péter Debrecenben: Feloszlatjuk az Orbán-Tiborcz-Mészáros részvénytársaságot! - kövesse élőben a hvg.hu-n!

"Hallod-e, te Rogán Antal, tudsz te ennél jobbat is!" - Magyar Péter odapiszkált a hatalomnak és az ellenzéknek is, beszédében pedig gyakorlatilag rendszerváltást ígért. Néhány órás tüntetésén ezrek vettek részt, ez az utóbbi évek legnagyobb vidéki demonstrációja Magyarországon. Élő közvetítésünk Magyar Péter és a Tisza párt demonstrációjáról.
2024-05-05 16:09:47

Alkotmánybírósághoz fordul Lázár minisztériuma, hogy ne lehessen népszavazás a kiemelt beruházássá nyilvánításokról

Az LMP azért tartana népszavazást, mert szerintük a kormány gyakran visszaél a lehetőséggel, és olyan beruházásokat minősít kiemeltté, amelyek kedvesek a számára.
2024-05-04 21:08:28

2024-05-04 21:08:18

2024-05-04 21:07:48

A Kúria másodszor is kimondta, hogy lehet népszavazást tartani a kiemelt beruházásokra vonatkozó törvényről

A választási kampány alatt nem lehet népszavazáshoz aláírásokat gyűjteni, de június 9-e után a kérdés benyújtója, az LMP elkezdheti ezt. 
2024-05-03 22:09:08

2024-05-03 22:09:02

Közel 23 milliárdos állami munkát húzott be a Mészáros és Mészáros Zrt.

Az összegből vízaknát fejlesztenek Tatabányán.
2024-05-02 20:09:58

Döntöttek Brüsszelben: tovább fizethetik az állami támogatást a kormányok a gazdáknak

Az Európai Bizottság hat hónappal meghosszabbítja azokat az ideiglenes intézkedéseket, amelyek lehetővé teszik az uniós tagországok kormányai számára, hogy állami támogatást fizessenek a piaci zavarok által érintett mezőgazdasági és halászati termelőknek - közölte csütörtökön a brüsszeli testület.
2024-05-02 20:06:50

Bátor lépésre szánta rá magát a világ egyik legnagyobb állami nyugdíjalapja, hogy elkerülje az összeomlást

A dél-koreai Nemzeti Nyugdíjbiztosítási Szolgálat, a világ harmadik legnagyobb állami nyugdíjalapja, új, hosszú távú befektetési stratégiájában 65%-os arányban tervez kockázatos eszközökbe befektetni, hogy növelje a hozamokat és el tudja kerülni az alap korai kimerülését.
2024-05-02 12:07:25

napelemes rendszer 50%vissza nem térítendő támogatásal

Napelem + infra = 0 Ft csekk és biztonság Fűtőfilm,fűtőszőnyeg,infra panel = télen a fűtése ingyen van.Ez nem mese hanem a valóság. Havonta villanyszámlát nem kellene fizetnie a családi házában. Amit az áramért fizet csak azt kellene törlesztésre fordítania 5 évig. Már 2 hónap múlva lehet napeleme, Az ingyen fűtés feltétele a napelem által megtermelt töblet áramot télen a szolgáltató visszaadja és infrával fűt, akkor a lesz a fűtésszámlája éves szinten „0”. A beruházáshoz még vissza nem térítendő állami támogatást is kap. •Felmérés, árajánlat ingyenes •Tervezés, E...
2020-06-23 22:14:40

Lovari nyelvtanfolyam Budapesten!

Cigány (lovari) nyelvoktatás, középfokú állami nyelvvizsgára szakszerű felkészítés (10 hét)! Vizsga- és oktatási anyagokat (órai jegyzeteket is) biztosítok cigány és magyar nyelven. A képzés helye: Orzcy Klub Bp. VIII. Orczy út 27. (A Sárkány utca és az Orczy út sarkán található az épület. Jelentkezés: az alábbi elérhetőségeken. www.ciganynyelvoktatas.hu 06-20-428-4486, 06-70-579-5983, 06-30-310-7076
2020-06-23 22:14:42

Woma duguláselhárítás Bábolna

Csongrádi László Bábolnai duguláselhárító mester non-stop ügyeletben várja a +36 (20) 293 4400 számon, dugulások megszüntetése fix áron, womázás, Bábolna és Bp. övezetében, díjmentes megjelenés a helyszínen, GARANCIA! http://womadugulaselharitasbabolna.oldalunk.hu Családi házak dugulás mentesítése Lakótelepek dugulásainak megszüntetése Állami intézmények (pl. iskola, óvoda, önkormányzat) duguláselhárítása Kifőzdék lefolyórendszerének takarítása Irodák csatornáinak vegyszeres maratása Womázás Kajánd, lefolyó dugulás megszüntetése Kisbábolna, műhely duguláselhárítás Lopkovicztanya,...
2020-06-23 22:14:45

2020-06-23 22:15:34

Lovari nyelvtanfolyam Budapesten!

Cigány (lovari) nyelvoktatás, középfokú állami nyelvvizsgára szakszerű felkészítés (10 hét)! Vizsga- és oktatási anyagokat (órai jegyzeteket is) biztosítok cigány és magyar nyelven. A képzés helye: Orzcy Klub Bp. VIII. Orczy út 27. (A Sárkány utca és az Orczy út sarkán található az épület. Jelentkezés: az alábbi elérhetőségeken. www.ciganynyelvoktatas.hu 06-20-428-4486, 06-70-579-5983, 06-30-310-7076
2020-06-23 22:15:35

2020-06-23 22:15:38

2020-06-23 22:16:19

Lovari nyelvtanfolyam Budapesten!

Cigány (lovari) nyelvoktatás, középfokú állami nyelvvizsgára szakszerű felkészítés (10 hét)! Vizsga- és oktatási anyagokat (órai jegyzeteket is) biztosítok cigány és magyar nyelven. A képzés helye: Orzcy Klub Bp. VIII. Orczy út 27. (A Sárkány utca és az Orczy út sarkán található az épület. Jelentkezés: az alábbi elérhetőségeken. www.ciganynyelvoktatas.hu 06-20-428-4486, 06-70-579-5983, 06-30-310-7076
2020-06-23 22:16:20

2020-06-23 22:16:23

2020-06-23 22:16:55

Lovari nyelvtanfolyam Budapesten!

Cigány (lovari) nyelvoktatás, középfokú állami nyelvvizsgára szakszerű felkészítés (10 hét)! Vizsga- és oktatási anyagokat (órai jegyzeteket is) biztosítok cigány és magyar nyelven. A képzés helye: Orzcy Klub Bp. VIII. Orczy út 27. (A Sárkány utca és az Orczy út sarkán található az épület. Jelentkezés: az alábbi elérhetőségeken. www.ciganynyelvoktatas.hu 06-20-428-4486, 06-70-579-5983, 06-30-310-7076
2020-06-23 22:16:56

2020-06-23 22:16:59

2020-06-23 22:18:02

Lovari nyelvtanfolyam Budapesten!

Cigány (lovari) nyelvoktatás, középfokú állami nyelvvizsgára szakszerű felkészítés (10 hét)! Vizsga- és oktatási anyagokat (órai jegyzeteket is) biztosítok cigány és magyar nyelven. A képzés helye: Orzcy Klub Bp. VIII. Orczy út 27. (A Sárkány utca és az Orczy út sarkán található az épület. Jelentkezés: az alábbi elérhetőségeken. www.ciganynyelvoktatas.hu 06-20-428-4486, 06-70-579-5983, 06-30-310-7076
2020-06-23 22:18:04

2020-06-23 22:18:07

2020-06-23 22:18:47

Lovari nyelvtanfolyam Budapesten!

Cigány (lovari) nyelvoktatás, középfokú állami nyelvvizsgára szakszerű felkészítés (10 hét)! Vizsga- és oktatási anyagokat (órai jegyzeteket is) biztosítok cigány és magyar nyelven. A képzés helye: Orzcy Klub Bp. VIII. Orczy út 27. (A Sárkány utca és az Orczy út sarkán található az épület. Jelentkezés: az alábbi elérhetőségeken. www.ciganynyelvoktatas.hu 06-20-428-4486, 06-70-579-5983, 06-30-310-7076
2020-06-23 22:18:49

2020-06-23 22:18:52

2020-06-23 22:19:09

Lovari nyelvtanfolyam Budapesten!

Cigány (lovari) nyelvoktatás, középfokú állami nyelvvizsgára szakszerű felkészítés (10 hét)! Vizsga- és oktatási anyagokat (órai jegyzeteket is) biztosítok cigány és magyar nyelven. A képzés helye: Orzcy Klub Bp. VIII. Orczy út 27. (A Sárkány utca és az Orczy út sarkán található az épület. Jelentkezés: az alábbi elérhetőségeken. www.ciganynyelvoktatas.hu 06-20-428-4486, 06-70-579-5983, 06-30-310-7076
2020-06-23 22:19:11

2020-06-23 22:19:14

2020-06-23 22:19:22

Lovari nyelvtanfolyam Budapesten!

Cigány (lovari) nyelvoktatás, középfokú állami nyelvvizsgára szakszerű felkészítés (10 hét)! Vizsga- és oktatási anyagokat (órai jegyzeteket is) biztosítok cigány és magyar nyelven. A képzés helye: Orzcy Klub Bp. VIII. Orczy út 27. (A Sárkány utca és az Orczy út sarkán található az épület. Jelentkezés: az alábbi elérhetőségeken. www.ciganynyelvoktatas.hu 06-20-428-4486, 06-70-579-5983, 06-30-310-7076
2020-06-23 22:19:23

2020-06-23 22:19:26

2020-06-23 22:19:33

Lovari nyelvtanfolyam Budapesten!

Cigány (lovari) nyelvoktatás, középfokú állami nyelvvizsgára szakszerű felkészítés (10 hét)! Vizsga- és oktatási anyagokat (órai jegyzeteket is) biztosítok cigány és magyar nyelven. A képzés helye: Orzcy Klub Bp. VIII. Orczy út 27. (A Sárkány utca és az Orczy út sarkán található az épület. Jelentkezés: az alábbi elérhetőségeken. www.ciganynyelvoktatas.hu 06-20-428-4486, 06-70-579-5983, 06-30-310-7076
2020-06-23 22:19:34

2020-06-23 22:19:37

2020-06-23 22:19:41

Woma duguláselhárítás Bábolna

Csongrádi László Bábolnai duguláselhárító mester non-stop ügyeletben várja a +36 (20) 293 4400 számon, dugulások megszüntetése fix áron, womázás, Bábolna és Bp. övezetében, díjmentes megjelenés a helyszínen, GARANCIA! http://womadugulaselharitasbabolna.oldalunk.hu Családi házak dugulás mentesítése Lakótelepek dugulásainak megszüntetése Állami intézmények (pl. iskola, óvoda, önkormányzat) duguláselhárítása Kifőzdék lefolyórendszerének takarítása Irodák csatornáinak vegyszeres maratása Womázás Kajánd, lefolyó dugulás megszüntetése Kisbábolna, műhely duguláselhárítás Lopkovicztanya,...
2020-06-23 22:19:45

napelemes rendszer 50%vissza nem térítendő támogatásal

Napelem + infra = 0 Ft csekk és biztonság Fűtőfilm,fűtőszőnyeg,infra panel = télen a fűtése ingyen van.Ez nem mese hanem a valóság. Havonta villanyszámlát nem kellene fizetnie a családi házában. Amit az áramért fizet csak azt kellene törlesztésre fordítania 5 évig. Már 2 hónap múlva lehet napeleme, Az ingyen fűtés feltétele a napelem által megtermelt töblet áramot télen a szolgáltató visszaadja és infrával fűt, akkor a lesz a fűtésszámlája éves szinten „0”. A beruházáshoz még vissza nem térítendő állami támogatást is kap. •Felmérés, árajánlat ingyenes •Tervezés, E...
2020-06-23 22:20:33

Betiltanák a kutyasétáltatást Kína egyik tartományában

Furcsa módon akarják az embereket felelős állattartásra nevelni. A tervezett tiltás nagy felháborodást váltott ki.
2020-11-17 10:11:00

Évekkel a koronavírus-fertőzés után is lenyomhatja az újabb betegséget az immunrendszer

Egy friss amerikai kutatás arra volt kíváncsi, az immunrendszer felelős sejtjei milyen arányban voltak jelen a gyógyultak szervezetében. A The New York Times által megkérdezett virológusok szerint valójában az immunsejtek az érdekesek, nem csak az eddig vizsgált antitestek.
2020-11-18 12:07:42

2020-11-18 12:07:43

Karanténba került Süli János tárca nélküli miniszter

A paksi atomerőmű bővítéséért felelős kormánytag kontaktszeméllyé vált.
2020-11-20 06:06:36

Szokatlan török hódoltság korabeli tárgyat találtak a Dunában

Kiemelték és leltárba vették a hetven kilogrammos tárgyat.
2020-11-22 10:12:17

Amikor komoly vagyonhoz jutott Antal Imre, majd gyorsan el is herdálta

1959-ben történt az eset Olaszországban. Egy nemzetközi verseny és egy kalandos hazaút története.
2020-11-22 14:06:04

Rogán volt helyettes államtitkára ül a Nemzeti Koncessziós Iroda élére

Az új szerencsejáték-koncessziós pályázatokat valószínűleg a 2022-es választások előtt elbírálják, az új szerződések pedig akár 2034-ig is érvényesek lehetnek.
2020-11-22 15:06:06

2020-11-22 15:06:09

Rogán lemondott helyettes államtitkárához kerülnek a kaszinópályázatok

Csonka Ernő a Miniszterelnöki Kabinetiroda gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára volt korábban.
2020-11-22 19:06:08

Panelban lakik? Igy maxolja ki az állami támogatást

2020-11-24 08:06:06

Rogán Antal: Nem azért foglalkoztunk a menekültekkel, mert fontosnak tartottuk, hanem mert erőltették

A miniszterelnök kabinetfőnökét az éves parlamenti meghallgatásán ellenzéki képviselők kérdezték a többi között arról, nem tartja-e feleslegesnek ennyi pénzt költeni propagandára. Rogán általában Gyurcsányozott, de szerinte a koronavírus alatti kormánypropaganda az RTL Klubnak és a Népszavának is segített.
2020-11-24 11:06:25

2020-11-24 11:06:26

Rogán Antal: A nemzeti konzultációk határozzák meg a kormány politikáját

A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője az igazságügyi bizottságban beszélt az idei évről.
2020-11-24 12:06:09

Rogán: a magyar emberek ezt akarták

A nemzeti konzultációk eredményét tükrözik a kormányzati intézkedések.
2020-11-24 15:06:08

Kormánytagok ellen indulhat vizsgálat a bejrúti robbanás ügyében

A robbanást vizsgáló bíró szerint számos jelenlegi és korábbi vezető politikus felelős a tragédiáért.
2020-11-25 06:06:25

Víruspingpong: Európa és Kína egymásra mutogat

Francia atléták, gyorsfagyasztott ételek, tüdőszűrt olaszok. Imázskérdés, hogy ki a felelős.
2020-11-25 10:06:05

Az állam koncesszióba adná ki az elektronikus BKK-jegyek értékesítését is

Egész pontosan valamennyi állami és önkormányzati többségi tulajdonban lévő busz- és vasút-, valamint hajótársaság jegyeinek elektronikus értékesítését az az egyetlen szolgáltató működtetheti majd, amelyik nyer a Rogán Antal hivatala által kiírt koncessziós pályázaton. A koncessziós eljárást március végéig ki kell írni.
2020-11-25 11:06:21

2020-11-25 11:06:25

Furcsa hiba: egy kedvezmény miatt maradnak ki szállásadók ezrei az állami kártérítésből

A kisebb magánszállásadókról van szó, akiknek azért nem jár a 80 százalékos foglalási visszatérítés, mert nem a "megfelelő" platformon rögzítik vendégeik adatait. Érdekükben már az iparkamara is megkereste az adatszolgáltatási központot felügyelő Magyar Turisztikai Ügynökséget.
2020-11-25 11:06:25

Kateg?ri?k:

tegnap, 2 napja, 3 napja, 4 napja, 5 napja, 6 napja

Legkeresettebbek

•   www   •   multiapro   •   ingyenhirdetes   •   a33jhgproka1   •   apro hirdetesek   •   aproka1   •   a33proka1   •   Magyarország   •   pepper x   •   m   •   ftp   •   R   •   N   •   pro   •   Leverkusen   •   haszn   •   jazz   •   tes   •   apróhirdetés   •   youtube   •   H   •   b   •   fhgperapro   •   suhgfhgperapro   •   K   •   mag   •   rozsa sandor   •   németállás   •   f   •   apropiaza   •   sadasdhirek   •   vacsoracsata   •   eb   •   perapro   •   aza   •   budapest   •   J   •   L   •   fluminense   •   P   •   szótár   •   sz   •   ingatlan   •   G   •   olcs   •   térkép   •   ingyen   •   facebook   •   travis kelce   •   elmar wepper  

TOP keres?sek

•   állás munka   •   ingatlan   •   honlap szerkesztés   •   honlap szerkesztő   •   ingyen zene   •   ingyen játékok   •   weboldal készítés   •   apróhirdetés   •   facebook   •   ingyen hirdetés   •   ingyen apróhirdetés   •   vacsoracsata   •   térkép   •   youtube   •   olcsó weboldal   •   magyarország   •   honlap olcsón   •   budapest   •   ingyen   •   szótár  

Most keresik

•   januartol rogan antal miniszteriuma felel a kiemelt allami es sportrendezvenyekert   •   indonesia submarine navy releases video of crew singing farewell song   •   tizezernyi kisgyerek kerulhet ido elott iskolaba a hianyos kormanyzati tajekoztatas miatt 2   •   150 ezerbe is kerulhet a strandolas a dunaban 2   •   former head of chinese automaker jac under investigation anti graft watchdog says   •   tobb mint 450 hegymaszo jutott fel tavasszal a mount everest csucsara   •   heves tunteteshullam ormenyorszagban katonak csaptak ossze a rendvedelemmel 2   •   a muerto kommentelok szet is szedtek kim kardashian lanyanak festmenyet   •   drogot nem de sok gyogyszert talaltak matthew perry otthonaban   •   megmutottek hajdu b istvant meg honapokig nem kozvetit   •   nem el csak tulel a parizsi louvre   •   mar 307 ezren regisztraltak a koronavirus elleni oltasra video   •   gyaszol a magyar enekesno   •   rajtakaptak a parfumoket es samponokat lopo asszonyt megharapta az eladot hogy megtarthassa a szerzemenyeit   •   mar az elso nap megszerezhetjuk az elso ermunket a tokioi olimpia elso napja elo   •   navalnijt thunberget es a who t is jelolik nobel bekedijra   •   vintage williams wins australian opener in style   •   atutotte a 100 milliardot a raiffeisen nyeresege magyarorszagon   •   sorra jonnek a riasztasok a dunantult is letarolta a vihar 3   •   veget erhet a szen korszaka indiaban   •   vizsgalja a rendorseg cristiano ronaldo szuletesnapi kirandulasat   •   shopnewsid1961249tex   •   dijon 0 4 paris st germain kylian mbappe scores twice in routine win   •   majka legyen atkozott minden haboru most es mindorokke 2   •   a nemet hadiipari gepgyarto harom ev alatt megduplazna arbevetelet   •   izrael visszahivta a targyaloit a katarbol mert a hamasz szerintuk nem erdekelt a megallapodasban   •   saudi crown prince offers rare olive branch to iran after years of hostility   •   egy korszak vege ujabb legendas budapesti ettermet zartak be 2   •   kongatjak a veszharangot kihalhatnak a koalak ausztraliaban   •   kormanyzati kapcsolatokra hivatkozva csalt ki penzt vallalkozoktol egy magat ugyvednek hazudo ferfi   •   meghosszabbithatjak a meggyilkolt szilagyi istvan fianak letartoztatasat   •   index husvetig biztos nem lesz nyitas de meg megyenkenti zaras is johet   •   a szomszed allamig menekult mire elfogtak a csaladtagjaival vegzo pennsylvaniai amokfutot 2   •   a tesitanar otost igert a veresert es nevetve nezte vegig ahogy huszan utottek rugtak a 12 eves fiut mezocsaton   •   hatalmas valtsagdijat kovetelt egy bunbanda egy ferfitol akit golfozas kozben raboltak el   •   on parkland anniversary biden calls for tougher gun laws   •   jaszapati petra koronavirusos kihagyja az eb t   •   dania megis hazahozza a terroristak csaladtagjait sziriabol   •   russell crowe birthday message made my week   •   mexico says its ok with getting less pfizer vaccine for now   •   ferenc papa megmondta mi a jarvany tanitasa   •   magyar hamasz tusz apja boldog voltam amikor megtudtam hogy a fiamat elrabolta egy gep modjara gyilkolo szervezet 2   •   megjelent a rendelet amely szerint azonnali hatallyal lemondhat biro marcell hogy orban nemzetbiztonsagi fotanacsadoja legyen   •   a korona szinesze allitja ii erzsebet kiralyno nezte a sorozatot   •   durva baleset tortent bicskenel szemtanukat keres a rendorseg foto   •   cameron diaz a legnagyobb titokban 51 evesen masodjara is anya lett   •   kepmutatas a kobon reagalt a kormany az orban viktornak nekimeno eszt miniszterelnok szavaira   •   Ĺ‘   •   az egyesult allamok ismet terrorizmus finanszirozasaval vadolja kubat   •   beallt a bena robogos a benzinkutra amit felvett a kamera az orokre felejthetetlen lesz video